Talajjavítás ingyen, könnyen, gyorsan - Kisvakond módszer

Пікірлер: 156

  • @alexandernaske33
    @alexandernaske335 күн бұрын

    Elolvastam a kommenteket és ökológiai szempontból sem a mélymúlcssal sem a forgatásos talajműveléssel nem értek egyet. Intenzív zöldségtermesztésnél szinte elkerülhetetlen rossz a talaj bolygatása (szándékosan nem forgatást írtam)ezért az célszerű lenne minimalizálni. A videódban az ágyás földje nem a belehordott rohadt-korhadt biológiailag csöppet sem értékes fűtől lett puha porhanyós, hanem attól, hogy megvédted az eróziótól. Ezt a gondolatot kellene továbbvinni. Mivel tudod a lazultságot megtartani, hogy jövő tavasszal ne kelljen megint egy rotálással vagy kapálással indítani? Hát azzal, hogy egy olyan vetésforgót használsz amiben az állandó növényi borítottság és a gyökerek tartják meg a lazultságot. Ha megengedheted magadnak, hogy ebben az ágyásban jövő tavaszig ne termelj akkor vesd be egy vegyes takarónövény keverékkel. Legalább 4-5 féle növény legyen benne. Mélyre hatoló karós és sekélyen gyökerező bolyhos gyökérzettel rendelkezők is. A legjobb, ha télen kifagyó növények vannak a keverékben. Talajt javítani, szerkezetet építeni tartósan (humuszt növelni) csakis növényi gyökerekkel a szénciklussal lehet. Nem megyek bele a humusz létrejöttébe és a szénciklusba, mert jelen kereteket szétfeszítené. A lényeg, hogy az erdőkben bár rengeteg korhadó szerves anyag van mégis nagyon csekély a termőréteg és alacsony a humusztartalom. Magas a gombaszám, alacsony a baktérium szint. Egy vegyes növénykultúrákkal borított legelő pont az ellentettje az erdőnek. Mélyebb a humuszban gazdag termőréteg, több baci kevesebb gomba van. A talaj pedig mindkettőnél lazult, nem tömörödik, mert nincs bolygatva és az eróziótól védve van. A gyakorlatban a kiskertben nehéz, de nem lehetetlen megvalósítani ezt az állapotot. Fix ágyásokat kell kijelölni, amiket nem taposunk. A gyökérzöldségeket kivéve minden növény gyökerét a talajban hagyjuk, betakarításkor a talajnál vágjuk el a szárát. Ha egy ágyás letermett azonnal bevetjük, hogy az élő gyökerek tovább tudják pumpálni a folyékony szenet (cukrokat) a baciknak. A mikorrhiza gombák folyamatosan az év közel 365 napján élő gyökerekhez tudjanak csatlakozni. A giliszták tápanyagban gazdag járatai épségben maradjanak amiben az oxigén a víz és a növények gyökerei akadálytalanul tudjanak haladni. Olyan növénytársításokat csinálok amik az eróziótól is védenek. Pl az ágyás szélén két sor hagyma középen répa. A köztük lévő talaj frissen vágott fűnyesedékkel takarva. Amit pótolni kell év közben, mert a giliszták felzabálják elég gyorsan. Én a csirke, nyúltrágyát termo komposztálom és rászóróm az ágyásokra, nem forgatom be. Ez is egyfajta mulcsként szolgál és belocsolva a hasznos bacik le tudnak mosódni a fénytől védet rétegekbe. Amikor tavasszal vetek akkor a kifagyott, elszáradt takarónövényeket elhúzom és csak egy keskeny vetőárkot húzok. A palántázásnál, még ennyire sem kell bolygatni az ágyást. Amit lehet mindent palántázok.

  • @Etin74

    @Etin74

    Күн бұрын

    több tízezer éve forgatjuk a földet ültetés előtt. Akkor végig rosszul csináltuk? Ugyan már...

  • @noraschweitzer9838
    @noraschweitzer98383 күн бұрын

    Kedves Kisvakond! Az ökológiai intézet nem állami, hanem alapítvány. Gyulai Iván is saját anyagot használt fel, és a szükséges mennyiség évről évre egyre kevesebb a módszere szerint. Akinek nincs ennyi, sztm lehet öko az, ha olyat használ, amit más kidobna, a szántón nem segít ha nem hasznosítja egy másik kertész, legalább az a talaj javult. Tehát optimális hulladék hasznosítás. Nyilván ha visszakerülne a szántóra, az még jobb lenne, de ez nem valósul meg.

  • @zalaikertem
    @zalaikertem8 күн бұрын

    Nem véletlenül követlek, ilyen okos, ügyes, innovatív embert nem sokat ismerek. Le vagyok nyűgözve❤mindenbe egyetértek veled.

  • @erzsebetpapp7051
    @erzsebetpapp70519 күн бұрын

    Ez egy csoda! 80.éves vagyok,de ezt ki fogom próbálni.Köszönjük a nagyon hasznos tanácsokat.😊😮

  • @magdidoncs7561
    @magdidoncs75619 күн бұрын

    Köszönöm szépen a hasznos tanácsokat.Újra tanultunk valamit. Meg szívlelendő.

  • @istvannelampek4220

    @istvannelampek4220

    6 күн бұрын

    Köszönöm szépen a jó tanácsot

  • @zsuzsaszikora1593
    @zsuzsaszikora15935 күн бұрын

    Ha már annyit sikerül elérni,hogy a szalmát nem erőművekben égetik el és a kerti ágnyesedékből,levelekből sem gyújtanak máglyát , az már valami. A trágyát viszont ki kell hordani az istállóból.

  • @krisztinakovacs84
    @krisztinakovacs846 күн бұрын

    Holtig tanulunk!! Így tovább, a kötekedőkkel meg ne foglalkozz! Nekem is volt már más véleményem, de illemtudóan megírtam,de sok a barma, sajna!! ❤❤

  • @adamn.4869
    @adamn.48699 күн бұрын

    Érdekes ötlet, köszi szépen, kipróbálom! Külön tetszik az, hogy volt egy tavaszi videó, és ahhoz készült egy most, így láttatva a teljes folyamatot.

  • @lajosnegengeliczky5239

    @lajosnegengeliczky5239

    8 күн бұрын

    Köszönöm ezt a fantasztikus ötletet-nálam is megvalósításra kerül!

  • @KarolyneKaity
    @KarolyneKaity9 күн бұрын

    Nagyon ügyes! Gratulálok!!! A talajjavítással, és a komposztálással teljesen egyetértek. További sikeres kertészkedést kívánok!

  • @agnesgalambos7786
    @agnesgalambos77869 күн бұрын

    Köszönöm szépen!

  • @tibor8077
    @tibor80778 күн бұрын

    Vicces vagy :) Előhozakodsz a mélymulccsal, ökológiai dolgokkal bírálva valakit, valakiket. Közben tízszer rotázol azon a kis területen, fűnyíróval csapatod hogy begyűjtsd és bezsákold az anyagot (amit berohasztasz és ezen folyamat közben sem épp öko barát anyagok szabadulnak fel), majd szalmát is használsz és persze a te módszered fenntartható 😃 Amúgy nem találtál fel semmi különöst, csupán sajátosan alakítottad, azt úgy adod elő mintha valamit feltaláltál volna. Hozzászólóknak meg javallod, hogy próbálják ki a módszert és utána alkossanak véleményt. De te ki sem próbáltad mondjuk a Charles D. féle módszert (és mást se), de azért megmondod a tutit! Ráadásul nem is vagy teljesen képben a Gyulai Ivánék féle dologgal, ez nagyon lejön a videódból. De azért jól esett gondolom csűrve-csavarva elkészítened e videót és szerezni pár embert akik azt hiszik valami nagyot mutattál nekik 😆😅

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    Mindketten pontosan tudjuk, hogy ez a hozzászólás azért lett megírva, hogy támadjon minden olyan véleményt és gondolatot, ami dogmatikusan elfogadott elvek ellen születik. Nem olvastam benne arról, amiről beszéltem: a fenntarthatóságról, a külső anyagokról. Lényegében csak egy kötekedő sárdobálás, amiben egyetlen konstruktív gondolat vagy vitaképes ellenérv nem szerepelt. De ettől eltekintve válaszolok rá, bár tudom, hogy fölösleges. 1. Ha egy területet szeretnénk újra élővé tenni, ez mindenképp anyag és energia befektetéssel jár. Jelen esetben rotálással és fűnyírással. Persze ezt kézi munkával is el lehet érni, így ezt mindenki eldönti. Én nem állítom magamról, hogy a munkafolyamat során a leginkább környezetkímélőbb megoldást választottam. Nincs ilyen állításom, szemben a mélymulcs hírdetőivel. Ugyanakkor tegyük mérlegre a rotokapám és a fűnyíróm éves anyag és energia felhasználását és másik oldalra a traktor és más munkagépek (szántás, tárcsázás, gyomírtás, aratás, bálázás) éves energia felhasználását, melyek a mélymulcs alapanyagait termelik meg. Alázattal kézdezem: melyik jár kevesebb negatív hatással? 2. A biológiai bomlás során gázok keletkeznek. Nem lehet másképp. Ha én vagy ön letesszük a kanalat, akkor ez vár a miránk is. Amennyiben ön ezt képes cáfolni, úgy tegye meg. Ha nem, úgy egyszerű kötekedésnek vélem a sorait, hiszen azt is minden bizonnyal tudja, hogy ha nem vágnám le és tenném zsákba, akkor is elbomlana mindaz és ugyanúgy kihatna a környezete, mégpedig az anyagmegmaradás törvénye alapján éppen olyan mértékben. 3. Azt írja: nem találtál fel semmit. Kérem legyen kedves megmondani, hogy ki állította, hogy feltaláltam valamit? Kérem írja meg: pontosan ki és mikor állított ilyet, hogy önnek ezt cáfolnia kell itt rövid írásában.

  • @krisztinakovacs84

    @krisztinakovacs84

    6 күн бұрын

    Na, írja ezt olyan, aki a kertet is az interneten lát. Ne kötekedj, nem kell nézni, ha nem tetszik. Majd tedd fel a te videódat a kertedről, megigérem, megnézem.

  • @tibor8077

    @tibor8077

    5 күн бұрын

    @@krisztinakovacs84 Kemény megszólalás volt,úgy hogy fogalmad nincs róla mekkora területen kertezek. Ezek szerint csak az interneten látsz kertet, hisz nincs videód feltöltve :D Másrészt meg miért kellene nekem videót feltöltenem? De elárulom vannak csoportok amiben aktívan osztok meg tartalmat a tevékenységemről :) Továbbá amit írtam az megállja a helyét, csupán vannak elvakult követők. De sebaj, nekem ettől nem lesz kevesebb. Fura hogy véleményformáláskor ha az nem tetszik egyből félreáll az orr.

  • @krisztinakovacs84

    @krisztinakovacs84

    4 күн бұрын

    @@tibor8077 30 éve végeztem a nővény és zöldségtermesztő szakmát, és még optikus is vagyok. Te még nem is éltél, amikor én már hektár kukoricát, répát, krumplit kapáltam. Akkori tudásomat viszem tovább, és s bevált. Elöbb láttam kertet, elhiheted. Nem állok le veled vitatkozni, a kertem szuper, és pont ezért nem teszem fel ide, mert megtalálnak a profik, nekem meg nincs kedvem az ilyenekre fordítani az időmet. Pláne most, szezonban. Én nézem a kisvakondot, nem azért, mert hülye vagyok, hanem mert egymástól lehet tanulni, nem kötekedni.

  • @tamastorok6844
    @tamastorok68449 күн бұрын

    Kedves Kisvakond! Most már nagyon sok helyen lehet olvasni, hogy a meztelencsigák ellen a búzakorpa és a búzadara egy természetes, de hatékony irtószer. Mi a véleményed róla? Esetleg csinálnál egy videót, hogy tényleg működik-e?

  • @arnoldk9252
    @arnoldk92529 күн бұрын

    dehát mégis hoztál a szomszédból berohadt szalmát, ami mélymulcsként működött.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Nem. A mélymulcs sok-sok köbméter anyag. A szomszéd szalmája alkalmi volt és kis mennyiség. Ráadásul ma sima házi szénát használtam. De persze ezt ön is tudja, csak bántja az, hogy amit mutattam az nem egyezik azzal, ami önben a külső behatások miatt kialakult. Ez flusztrációt okoz, minek okán "támadást" próbál intézni, hogy a saját elfogadott elméletét alátámassza.

  • @arnoldk9252

    @arnoldk9252

    8 күн бұрын

    @@Kisvakondkert Légy szíves ne magyarázd meg, hogy mit érzek! Én pontosan az az ember vagyok, aki vidéken nőtt fel és világosan látja a mélymulcs életszerűtlenségét. Gyulai Iván is állati trágyával kevert szalmával fedi a talajt. Egyikből sem áll rendelkezésre helyben ma már akkora mennyiség, hogy 50 cm vastag takarót lehessen készíteni belőle. Az állati trágya pedig eleve garanciát jelent a rekord mennyiségű és minőségű termésre. A nagy szüleim tartottak állatokat, tömény trágyába ültették a palántát és 30 dkg-os paprikákat hordtak a piacra. Nem takarták a földet semmivel. Ennek ellenére azt mondom, hogy itt is egy mélymulcsos takarás készült el.

  • @arnoldk9252

    @arnoldk9252

    8 күн бұрын

    @@Kisvakondkert ne magyarázd el, hogy mit gondolok, mert én életszerűtlennek tartom a mélymulcsos gazdálkodást! rengeteget írtam, de törölte a youtube. így nem lehet értelmesen vitázni.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    @@arnoldk9252 Ön úgy fogalmaz meg minden állítást, mintha én valaha tagadtam volna azokat. Ön önmagával vitázik, nem velem. Nem tudom milyen regényeket fogalmazott meg, de például az utolsó mondatában ami megjelenik azt írja, hogy ön életszerűnek találja a mélymulcsot. Mindezt úgy, mintha én azt állítanám, hogy nem életszerű. Ön legyártja a saját gondolataiban azokat az állításokat, amelyekről vitatkozni szeretne, nem véve tudomást arról, hogy azok nem az én állításaim.

  • @arnoldk9252

    @arnoldk9252

    8 күн бұрын

    @@Kisvakondkert életszerűTLEN

  • @misi9918
    @misi99189 күн бұрын

    Köszönöm nagyon jó videó nem kell kínlódni.

  • @ispapp
    @ispapp9 күн бұрын

    Akármit is mondasz, ez ugyanúgy mélymulcs. Az okológiai intézet amire hivatkozol, ott nem szalmát tesz a földre, hanem friss istálótrágyát, amit mások kidobnak (elviszik egy szántóföld szélére ledobni) Ugyanazt csináltad, csak másképp mondjuk ez a zsákban való rohasztás tényleg érdekes megoldás, én is ki fogom próbálni.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Sajnos ez nem így van. Lehet valótlant állítani, de ettől még nem valós. A krumplileves legyen krumplileves.

  • @molnarlaszlo9063

    @molnarlaszlo9063

    8 күн бұрын

    @@ispapp a mélmulcs teljesen más, mint amit itt láttunk. A frissen az állatok alól kihordott fekália, vizelet és szalma keveréke. Az állat ezt összedolgozza álló helyben az istállóban és ez kerül hatvan cm magasan a talajra rakva. Alatta egy réteg szalma.

  • @sandorsebestyen182
    @sandorsebestyen1829 күн бұрын

    Szuper!!!😊 Amúgy a tejes permetezés csodás, 1 hónapja kèrdeztem tőled ès azóta nyomom, azóta semmi levèltetű. Hetente egyszer keverek egy kis coctailt tejből, áztatott paradicsomlevèl vízből ès bordóilèből😅 meseszèp tőle a paradicsom, paprika, cukkini ès a patiszon😊 köszönöm mègegyszer! Nagyon jók a videók csak így tovább!!🎉üdv Bècsből

  • @norakovacs624

    @norakovacs624

    9 күн бұрын

    Szia! Milyen arányokban kevered az összetevôket? Lombtrágyának is használod?

  • @Erika-gk3th

    @Erika-gk3th

    9 күн бұрын

    Leírnád az arányokat hogy csinálod??? Köszönjük előre is

  • @judithermesznebekessy9080

    @judithermesznebekessy9080

    9 күн бұрын

    Az arányok engem is érdekelnének 😊

  • @sandorsebestyen182

    @sandorsebestyen182

    9 күн бұрын

    1 liter vízbe beáztatok 2 marèk apróra vagott paradicsomlevelet max 1napra, leszűröm ès ehhez adok 3-4 dl tejet meg 5-6 ml bordóilevet. Super kombo ez gombas betegsègek ès leveltetu ellen😉 nem kimondottan lombtragya ez de a tejben lèvő kalcium is felszivódik es nem csak a leveltetveket csinalja ki😁

  • @judithermesznebekessy9080

    @judithermesznebekessy9080

    9 күн бұрын

    @@sandorsebestyen182 köszönöm 🙂!

  • @jogalady9730
    @jogalady97308 күн бұрын

    Gratulálok!🤗Köszönöm,én is megcsinálom!😍

  • @Csilla71
    @Csilla719 күн бұрын

    Gratulálok a bölcsességhez, és jó egészséget a sok munkához. Csodásak a videói:)

  • @kbarnaendre
    @kbarnaendre9 күн бұрын

    Tetszenek a videóid. A paradicsom álványozást, a kötözés kiváló ötletét is tőled "lestem" el. Most ezzel elbizonytalanodtam, mert súlyos véleményt mondasz az Ökológiai Intézetről, a talajforgatás mentes művelésről. Lehet vitatni, de szívesebben látnék egy vitát erről. Úgy gondolom, ez nem méltó hozzád. Túl magyarosra sikerült azzal, hogy szapuljuk a másikat anélkül, hogy beszélgetnénk először. A kertészeti módszered nem vitatom, hisz nyílvánvaló az eredmény. További sikereket kívánok a kertészkedéshez és köszi, hogy tapasztalataidat megosztod.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Sajnos jómagam azt, ami ír tévedésnek tartom. A valós tapasztalat nem igazolja számomra a dogmatikusan ismételt "igazságot". Szerintem éppen az a "méltó", hogy teszteljük le és elemezzük az eredményeket. De persze lehet vakon hinni és elhinni is. 🙂 Részemről ez teljesen elfogadató. De tippem is van: próbálja ki. Ha bármi nem úgy működik, ahogy mutattam (ha követi lépésröl lépésre), mutassa meg, cáfoljon meg. Nyitott vagyok. Lényegében azt cáfolná meg, amit a valós tapasztalat mutat.

  • @krisztinakovacs84

    @krisztinakovacs84

    6 күн бұрын

    Talajforgatás nélkül próbálj meg zölgséget, répát, burgit termelni. Nem fog menni. A talajforgatás nem káros, dosem volt az. A kártevők kiforgatása, a komposzt beforgatása miatt én biztos, hogy nem fogok divatozni, maradok az ásás, szántás mellett.

  • @gregtrovato

    @gregtrovato

    5 күн бұрын

    Kedves ​@@Kisvakondkert ! Olyan szívesen beszélgetnék, vitatkoznék, eszmecserélnék akár egy-két sör mellett személyesen, nyugodt hangvétellel. Azt hiszem, értem, honnan fakad a frusztráció, ami miatt egy kifejezetten visszafogott normális kommentben (mint fent) is talán támadást lát. (nekem is elegem lenne az okoskodókból, ha olyan tapasztalatom lenne, mint Önnek. De nem mindenki okoskodik.) Szerintem tényleg értem. Épp ezért bele se megyek a dologba, hiába van tapasztalatom pl a mélymulccsal is, és tudnék vitatkozni az ökológiai résszel is, mert nagyon szomorú lennék, ha ez a komment is támadásnak tűnne, vagy bármilyen negatív felhangot tulajdonítana neki bárki. Annyi energiát pedig nem tudnék belefektetni egy írásos vitába, amennyit a téma, és Ön is érdemelne. Nagyon nehéz nem belekezdenem érvelni ide-oda, de igyekszem ügyesnek lenni. Az eredményei kétségtelenül elvitathatatlanok. Mi, a nézők, hallgatók legfeljebb hálával tartozhatunk. Most jönne a 'de', de nem jön. Örülök, hogy létrehozta ezt a közösséget, és köszönöm, hogy a tagja lehetek.

  • @gregtrovato

    @gregtrovato

    5 күн бұрын

    @@krisztinakovacs84 Írta, hogy nem fog divatozni, tehát valószínűleg nem próbálta. Ha így van, honnan tudja akkor, hogy nem fog menni? Én idén 40 kiló krumplit szedtem fel onnan, ahova nem vetettem. Biztos tavalyról bent maradt. Két éve ősszel készítettem mélymulcsot, azóta nem nyúltam hozzá egyáltalán. Ott nem ástam előtte sem soha. Az agyagos földembe szerintem most is csuklóig le tudnék nyúlni (a mulcs nagy része már eltűnt, a tetején maradt száraz széna-szalma). @Kisvakondkert Sajnos mindkét oldalon vannak olyanok, akik csak a dogmákat ismételgetik, és ez senkinek sem jó. A hasznos eszmecserét legalábbis biztosan nem segíti.

  • @gregtrovato

    @gregtrovato

    5 күн бұрын

    Ez azért nagyon kikívánkozott. (Mivel ez nem az eredeti ökológiai kérdésre vonatkozik)

  • @lenameszaros
    @lenameszaros9 күн бұрын

    Kedves Kisvakond! Van wgy angol kertész, aki minden évben megcsinálja azt a kísérletet, hogy egy ásott és egy ásásmentes ágyásba ugyanazokat a zöldségeket ülteti ki és minden szezonban kilókkal több zöldséget termel meg ugyanakkora ásásmentes ágyásban, mint ásottban. Ugyanazt a komposztot, ugyanannyi vizet, mindenben ugyanaz a két ágyás, csak az egyik ásott a másik nem. Ezzel számomra (is) azt bizonyítja, hogy fölösleges megásni a felső 15 cm-t. Ha érdekli, akkor Charles Dowding a kertész neve, évekre visszamenőleg meg lehet nézni a kísérleteit. 😊

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Én értem, hogy látott valamit. Ugyanaklor felszólítanám, hogy próbálja ki (módosítás nélkül) amit mutattam. Ha van saját tapasztalata, akkor a véleménye számít. Alkosson véleményt tapasztalat alapján. Utánna jöhet a komment. 🙂 Az angol kertészt pedig hagyja a brit tudósokra. Majd ők kutatják.

  • @arankatimaknemeszes6698

    @arankatimaknemeszes6698

    8 күн бұрын

    Csodás! Fektétlen kipróbálom. Két éve a kétoldali szomszédtól megkapjuk a füvet és azzal mulcsolunk, még a pipiknek is jó alomnak. Tapasztalatom szerint nagyon jót tett a levágott fű szétszórása mindenhol, de ez így nagyon hatékony. Valóban nehézkes a komposzt(bár a konyhai maradékkal csak jó fenntartani). Köszönjük ezt az értékes ötletet (titkot😄) is.❤

  • @lenameszaros

    @lenameszaros

    8 күн бұрын

    ​​@@Kisvakondkertén eddig nem csináltam ilyen kísérletet, de itthon mi az ásásmentes kertészkedést műveljük. Viszont az ősszel előkészülök brit tudósnak és elvégzem ezt a kísérletet itthon is. A tavaszi szezon után jelentkezem a saját tapasztalattal! 😊 Egyébként nálunk az ásásmentesség nagyon bejött, ha ezt elfogadja saját tapasztalatnak. Kicsit támadásnak érzem a választ, nem fotelhuszár vagyok, hogy bármit odabüffentsek a videók alá.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    @@lenameszaros Ez az, amire mindenkit buzdítok: kísérletezés, tapasztalatszerzés. Szuper! Érdeklődéssel várok minden tapasztalatot, mert így lehet egyről a kettőre jutni! Így van értelme a dolgoknak!

  • @annaszamosiludas

    @annaszamosiludas

    8 күн бұрын

    Köszönöm szépen ezt a tanulságos videót! Kipŕóbálom.

  • @irenkaszap5167
    @irenkaszap51678 күн бұрын

    Remek ötlet, ki fogjuk próbálni. Mi eddig komposztáltunk - sikerrel. Tavasszal nagyon sok meztelen csigánk volt, új módszert próbáltunk ki ellenük: kis kupacokba búzadarát szórtunk ki a kultúrnövények köré, jócskán lecsökkent a csigaállomány és még vegyszert sem kellett használnunk. Csigamentes sosem lesz a kertünk, mert mellettünk egy patak folyik, azon túl pedig egy jókora rét van, tehát minden ötletet be kell vetnünk ellenük, ha termést akarunk szüretelni. Természetesen továbbra is összeszedjük kézzel a látható egyedeket, de sokat segít a búzadara.

  • @annabogdan5524
    @annabogdan55249 күн бұрын

    Sok videót kívánok 🎉🎉🎉🎉🎉

  • @karolyandras
    @karolyandras9 күн бұрын

    Én fekete zsákba rakom, és nem az oldalára, hanem az aljára vágok nyílásokat. Sokszor belemásznak a giliszták és ajkkpor gyorsabban lesz belőle komposzt. és a tetejét nem kötöm össze csak ráhajtom. hogy pára vagy eső jusson bele.

  • @davidiski2800
    @davidiski28009 күн бұрын

    Tényleg a fű kaszálék be forgatva a talajba jó hasznosu laziti a és tápanyagot is pótol szépek a burgonyát

  • @edinakispal4118
    @edinakispal41189 күн бұрын

    Tiszteletem! Leirná a szer nevét amivel lefertötlenitette a talajt? Elöre is köszönöm.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    kisvakondwebshop.hu/product/worm-cleaner-talajfertotlenito-100ml/

  • @edinakispal4118

    @edinakispal4118

    6 күн бұрын

    @@Kisvakondkert nagyon köszönöm .

  • @ErzsoKurti-ft6wp
    @ErzsoKurti-ft6wp4 күн бұрын

    Falevél (nem száraz, de már sargul) ősszel mehet zsákba fű helyett?

  • @ModellKert
    @ModellKert9 күн бұрын

    Még lehet krumplit dugdosni???

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Igen, lehet.

  • @davidiski2800
    @davidiski28009 күн бұрын

    De minden haszon növény szereti

  • @orhelyemreallok1811
    @orhelyemreallok18117 күн бұрын

    Mivel lehet kiváltani a worm cleaner-t? Úgy értem olyannal, ami teljesen bio és otthon is megterem

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Nos, ez a termék teljesen bio. Hogy házilag mit lehet hasonló hatásút készíteni, azt nem tudom.

  • @annakaraszi4557
    @annakaraszi45577 күн бұрын

    Üdvözlöm!Én arra lennék kíváncsi hogy Önnek nem penészsedik be ez a zsákban hagyott tömör fűnyesedék?Mert én ha csak pár napig nem szorom szét, amit csak a földön halmozok fel kupacban,akkor a közepe már penészesedik.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    A zsákban a fűnyesedék rothad (baktérium), nem penészedik (gomba), ugyanis kevés a zsákban a levegő és sok a nedvesség. Ha önnek penészedik, akkor sok a levegő és kevés a nedvesség. A lebomláshoz anaerob bomlást hozok létre. A néhány lyukacska, amit a zsákra szúrok parányi (vasvilla) és csak arra szolgál, hogy a gázok miatt a zsák ne fúvódjon föl.

  • @hungaricumbudapest
    @hungaricumbudapest9 күн бұрын

    A Bross csigairtója müködik😊 most vettem és próbáltam ki

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Tavaly nagyon berágtam a csigabogyóra. Volt egy feketerigó pár az udvaron, ami a fészer teteje alá rakott fészket. Amikor kertészkedtem, mindíg ott őgyelgett, várta hátha neki is leesik egy-két giliszta. A tojásai is kikeltek, még az udvar végéről is lehetett hallani a fiókákat. A szomszéd kiszórt a kertbe egy félkilós zacsi kék csigabogyót. Ezek a bogyók metaldehidet tartalmaznak, ami egy olyan méreg, ami az állatoknál, még a kutyáknál, macskáknál is veseleállást és halált okoz. Ami a lényeg: a feketerigó megette a mérgezett csigát. Másnap megtaláltam szerencsétlent az udvaron a kút mellett. Persze ilyen esetben a fiókák is odavesznek. Ebbe is bele kellene gondolni néha. Egy mozdulattal kiírtott a szomszéd egy egész rigócsaládot, mégpedig néhány fej salátáért. Valyon mi ér többet: 10 fej saláta vagy 5-6 feketerigó? Érdemes belegondolni.

  • @hungaricumbudapest

    @hungaricumbudapest

    9 күн бұрын

    @@Kisvakondkert ez ugyanaz a szer lenne? Én úgy tudom ez nem káros másra, nem használok semmi vegyszert és tele a kertem madarakkal rigokkal stb….természetesen nem szeretnék ártani nekik…..fél kiló az rengeteg egyébként

  • @hungaricumbudapest

    @hungaricumbudapest

    9 күн бұрын

    @@Kisvakondkert ez a leírása:Használatra kész csigaölő szer közönséges házas és meztelen csigák házikertekben, veteményesben okozott kártétele ellen. A megfelelő összetétele, állaga miatt vonzó mindenféle csiga számára. A vas-pirifoszfát hatóanyag csökkenti a csigák nyálkakiválasztását, megakadályozza hogy a kártevők tovább táplálkozzanak, már egyetlen használat után. Fogyasztás után a csigák jellemzően a talajba bújnak így az elhullott állatok nem láthatók a kezelt területen. A hatóanyag a talajban természetesen előforduló foszfát és vasionokra bomlik, így biogazdálkodásban is használható, környezetbarát megoldás. A csigaölő készítmény jól ellenáll az időjárásnak, sokáig megőrzi a hatékonyságát. A piacon leggyakrabban előforduló csigaölőszerekkel ellentétben a készítmény szabadfogralmú irtószerként árusítható. Használata nem veszélyes kutyákra, macskákra, sünökre, minden háziállat mellett teljesen biztonságosan használható.

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    @@hungaricumbudapest Írja a tasakon a hatóanyagot.

  • @hungaricumbudapest

    @hungaricumbudapest

    8 күн бұрын

    @@Kisvakondkertazt ide beillesztettem tegnap de nem látom itt….mindjárt vissza teszem

  • @cinkoxid
    @cinkoxid7 күн бұрын

    olyan jó a videóid nézni :) Köszi és kitartást a bizonyos kommentekhez. A worm killert megnézem a webshopodban, lehet a permetezőt is megveszem, mert a mostanival csak szenvedek.

  • @anitapeto7868
    @anitapeto78689 күн бұрын

    Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy elrohadt gyomos gazos fűnyesedékkel is lehet, mely zsákba van gyűjtve?

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Igen. Gyomolás utáni maradék is. Bármi, csak legyen még friss (nedvesség) és álljon eleget ahoz, hogy megrohadjon (kb minimum 2 hónap). A rohadt mag nem kel ki.

  • @adammedveczki4358

    @adammedveczki4358

    9 күн бұрын

    Annyit szeretnék még kérdezni hogy a zsákokat amibe a gyomok vannak hova érdemes elhelyezmi. Ha az a cél hogy rohadjon akkor gondolom ne napos helyre ugye?!

  • @Erika-gk3th

    @Erika-gk3th

    9 күн бұрын

    Hova tegyük a tele zsákokat??Napos helyre???

  • @hajni6051

    @hajni6051

    9 күн бұрын

    ​@@adammedveczki4358 ha be van zárva a zsák, akkor szerintem napos helyen fog gyorsabban rohadni, viszont engem az érdekelne, hogy nem penészesedik be, illetve ha igen, az nem okoz betegségeket?

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    @@adammedveczki4358 Bárhová. Napon gyorsabb.

  • @robertpropst8263
    @robertpropst82634 күн бұрын

    Sziasztok :) Ez tulajdonkeppen Gyulai Ivan modszere ujragondolva, valahonnan elhozunk szerves anyagot, csak itt most rohasztjuk, Gyulai Ivan meg azt mondja, hogy a korhasztas inkabb jobb. Itt is van egy leromlott terulet, ahova mashonnan hozunk rengeteg inputot rohasztas altal. a kerdes csak az, hogy mi a jobb a rohasztas vagy a korhadas ? :) .

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    4 күн бұрын

    @@robertpropst8263 Nagyon téves. Semmilyen anyagot nem kell hozni, csak le kell vágni a füvet rendszeresen az ösvényeken a kertben, esetleg az udvaron. Elmondtam ezt a videóban is, csak nem figyelt rám. A tavaszi szalma kizárólag azért lett használva, hogy elkezdhessem a kísérletet és ne kelljen egy fél évet halasszam. Ugyanis mikor ősszel kitaláltam, már nem volt lehetőségem megszárítani szénának, hogy legyen takaróanyag. Az őszi időjárás már csak a szervesanyag gyártást engedte meg nekem. Kár, hogy nem próbált meg figyelni arra, amit elmondok.

  • @robertpropst8263

    @robertpropst8263

    4 күн бұрын

    @@Kisvakondkert A legmelyebb tiszteletbol irom ezt a munkassaga vegett, sokat tanultam a videoibol, de ha levagja a fuvet az osvenyen, az udvaron a tapanyagot onnan veszi el, es behordja egy helyre, amit probal feljavitani. En figyeltem, de ez Gyulai Ivan tanar ur modszere !!!!

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    3 күн бұрын

    @@robertpropst8263 No, akkor segítek megérteni (bár tudom, hogy érti, csak ferdítéssel szeretne megvédeni egy módszert és azt az érzést kelteni egyszerű gondolkodású emberekben, hogy nincs igazam). Adott egy 8x1 méteres ágyás: 1. Zsákos módszer: ne hozz semmit a telked kerítésén kívülről (!!!). Hagyj füvet minden olyan területen, amit nem művelsz. Készíts 160 liter házi szénát szárítással és ezzel terítsd le az ágyásba bevitt szervesanyagot. Csináld ezt 1, maximum 2 évig. Azután már csak mulcsold ezt az ágyást és a fölös füveddel fogj hozzá egy új ágyás feljavításához. 2. Mélymulcs: hozz a telked kerítésén kívülről 4 Köbméter (!!!) anyagot egyetlen ágyásra. Végezd ezt renszeresen évekig (!!!), de minimum 5-6 évig, lehetőleg folyamatosan fenntartva a külső bevitelt, tehát köbméterszám hozz és hozz. Kérdés: ön szerint a két pont ugyanaz? No, ne vicceljünk, kérem! Végezetül; azt írja az udvar fog pusztulni, mert onnan hozom el a szerves anyagot: nos nem gyökerestől ásom ki a füvet, nemde? Épp a "csodabióekómélymulcsneáss" hívők állítják: ha nem ásol, magától javul a talaj. Nos, a fűnyíráshoz nem kell ásni. Mutasson nekem olyan szalmát, ami talajmozgatás nélkül jött létre, mint a fű az udvaromon! 😉

  • @robertpropst8263

    @robertpropst8263

    3 күн бұрын

    A felreertelmezett Gyulai Ivan 1.0 - ra ez teljes mertekben igaz. En se vagyok melymulcsos, mert nem tudom megvalositani es nincs is annyi idom. Nem akarok kotozkodni :) , de most jon egy de, a Gyulai Ivan 2.0 - ban beszel egy zart rendszerrol, ami egy 1 hektaros kaszalo, amit ha kaszalunk es otthagynank a kaszalekot az 'erozio' altal nap, szel stb. nem tudnank talajjavitast elerni es azt javasolja, hogy inkabb huzuk ossze a kaszalekot a terulet 10 szazalekara es ott meg fog tortenni a talajavitas es utana folytatjuk egy masik 10 szazalekkel es 10-40 ev mulva lesz egy hektaros teljesen feljavitot teruletunk .

  • @melindareichenberger2458
    @melindareichenberger24588 күн бұрын

    Komposztzsákba gyűjtöttem a füvet, sajnos beleköltöztek a hangyák. Hemzsegtek, annyian voltak. Lehet, hogy nem öntöztem eleget?

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    Nem volt lezárva, tehát volt benne sok levegő.

  • @klaradandoczi5155
    @klaradandoczi51555 күн бұрын

    Kedves Kisvakond! A csirkék nem sértődnek meg, hogy a füvet nem ők kapják meg?

  • @csaba3946
    @csaba39463 күн бұрын

    Csiga a föld alatt???

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    2 күн бұрын

    @@csaba3946 Igen. A meztelen csigák a föld alatt is kifejtik áldásos tevékenységüket.

  • @konradtakacs7529
    @konradtakacs75296 күн бұрын

    Máj. 20 fele ultettem burgonyat, honnan tudom hogy jo? Avagy mikor lesz jo? Nem igazan ultettem meg ilyesmit ezert kerdezem

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    6 күн бұрын

    Az újburgonya már biztosan jó. Elraktározáshoz azonban addig kell várni, míg a növény elszárad. Ez általában július-augusztus, ha egészséges addig.

  • @istvannepetrik8035
    @istvannepetrik80358 күн бұрын

    Zöld vagy fekete zsákba is lehet csinálni? A végén már láttam a választ!

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    Persze. Én is zömében feketébe teszem. A lényeg, hogy kevés levegőt kapjon és bomlásnak (bakteriális rothadás) induljon.

  • @orhelyemreallok1811
    @orhelyemreallok18117 күн бұрын

    Nem értek ezzel egyet! Akkor ennyi erővel az eső is ott hulljon le, ahonnan felszáll! Szomorú, hogy így gondolkodunk még mindig. A természetnek nagyobb puffere van és másképp működik.. (L)

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Pontosan mivel nem ért egyet? Ön megint élő példája egy nagyon jellemző jelenségnek: ha ezt a témát említeni merem, azonnal ellenállás következik, de sohasem azzal kapcsolatban, amiről én beszélek. Csak úgy reflexből durr-neki, jön a kritika és mindíg olyan dolgot vitatnak, amit én nem mondtam. Ön is ezt teszi. Ha velem nem ért egyet, akkor logikai alapon az én kijelentésemmel nem ért egyet. Jómagam egyetlen kijelentést tettem: a mélymulcs nem nevezhető ökológikusnak, mert nem fenntartható, ugyanis 99,9%-ban külső anyagokat használ fel. Mivel ez volt az egyetlen kijelentésem, ezért úgy gondolom, hogy ön ezzel nem ért egyet, csak valamiért másról beszél. Tehát ön szerint a mélymulcs fenntartható és ökológikus? Ha így van, akkor lefordítom egy nagyon erősen eltúlzott pédára, hogy segítsek önnek megérteni mit jelent az "ökológikus" szó: ha én holnap kivágom a legnagyobb dél-amerikai esőerdőt és Baktalórándházára szállítom, ahol komposztálom, tehát talajt hozok vele létre, akkor a folyamat ökológikus, mivel mindegy, hogy hol van az anyag, úgyis a végén elbomlik? Keressen rá az interneten arra a kifejezésre, hogy ökológiai lábnyom, mert az is segít megérteni, hogy mit jelent a fenntarthatóság és az ökológia. Amikor megismerte az "ökológikus" kifejezést, akkor majd el tudja tönteni, hogy ökológikus-e a mélymulcs, vagy inkább egy olyan kertművelési forma, ami kicsit sem ökológikus, de van valamennyi pozitív hozama. Tőlem akár minden ember mélymulcsot használhat a földön, DE ne mondja rá, hogy ökológikus és fenntartható! Mert ez nem igaz. Mondja rá azt, hogy olyan kertművelési módszer, aminek kissebb a negatív hatása, mint a mélyszántásos művelésnek. Ebben a formában elfogadható, de NEM ökológikus. Ami pedig a példáját az esővel illeti, elnézést, de butaságnak tartom. Helyettesítse az esőt a gödör szóval és ön is rájön, hogy az. Van egy gödör a kertjében. Átmegy a szomszédba, ás egy gödröt, a földet átviszi és betömi a saját gödrét. Kérdés: a problémát megoldotta, vagy elköltöztette? Így már érti? Talán ez a példa segít megérteni az "ökológikus" jelzőt is: ha ön otthol létrehoz anyagot, amivel betömi a gödröt és nem hoz máshonnan semmit: no azt nevezik ökológikusnak. És aki ezt megpróbálja mindenféle nyakatekert módon kimagyarázni, az mellébeszél, mert a szavaknak jelentése van. Az "ökológikus" és a "fenntartható" szavaknak is. A krumplileves pedig legyen krumplileves!

  • @tomasfarkas2805

    @tomasfarkas2805

    7 күн бұрын

    100% Tantervbe illő reakció az elveid mellet. Támogatom és évekóta praktizálom az általad közzétett Ökológikus kertművelést. Még hozzászólok, a téma jó, mint ahogy a hozzáállásod is véleményem szerint. Gratulálok!

  • @gyengelorand2664
    @gyengelorand26648 күн бұрын

    Kósza pockok ellen hogy tudok védekezni . Nállam az pusztit a kertbe . Köszönöm

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    8 күн бұрын

    Sajnos a csapdázáson kívül nem ismerek más megoldást.

  • @agnesselmeci262

    @agnesselmeci262

    8 күн бұрын

    macska :) a miénk még patkányt is írt

  • @gyengelorand2664

    @gyengelorand2664

    8 күн бұрын

    @@agnesselmeci262 a miénk is fogja de 1 nem győzi

  • @cs_z
    @cs_z3 күн бұрын

    Nem értem, miért jó a levágott füvet hónapokig műanyag zsákban erjeszteni. Rögtön ki kellene szórni, így a kiszáradás és erózió ellen is védené a talajt. Ezt hívják komposzthagyó mulcsozásnak (a mélymulcstól ez elég távol áll, mert ahhoz sokkal több szerves anyag kellene). Évek óta csinálom, nekem bevált. Szerintem abszolút környezetbarát, fenntartható módszer. Nem kell ásni, kapálni, műtrágyázni. Locsolni és gyomlálni pedig nagyon keveset. Városi kiskertem van, nincs akkora területem, hogy magamnak megtermeljem a szükséges nyesedéket. Viszont - sajnos vagy szerencsére - rengetegen vannak, akik a kertjükben feleslegesnek tartott zöldhulladékot zsákokban elvitetik. Én összegyűjtöm ezeket a zsákokat, tartalmukat szétterítem a kertben vagy komposztálom. Tulajdonképpen idegen emberek táplálják az én kertemet. Amíg akadnak olyanok, akik nem forgatják vissza a kertjükben keletkezett szerves anyagokat, az én mulcsozásom fenntartható és környezetbarát. Nem okozok vele kárt, hiszen olyan anyagokat használok fel, amit mások szemétnek tartanak. Az ideális állapot az lenne, ha mindenhol működne a természet körforgása, de az emberek világa nem erről szól. A megtermelt növényeket elviszik, máshol használják fel. Az emberi ürülék nem kerül vissza a földekre, hanem a csatornába jut, majd onnan a tengerekbe. Ha úgy vesszük, a mostani világ sem fenntartható, 8 milliárd embernek kicsi ez a bolygó.

  • @TiborTulipán
    @TiborTulipán7 күн бұрын

    Üdvözlöm, a Worm Cleaner alkalmas tőzeglégy, vagy annak lárvája ellen? Tisztelettel: Tibor

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Igen, nem szelektív hatású. Minden lárva ellen alkalmas.

  • @david.szigeti
    @david.szigeti6 күн бұрын

    Nem kell máshonnan hozni semmit? De hát a szomszédból hoztál 2 bála szalmát!

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    6 күн бұрын

    Rá kell szánni pár percet és meg kell nézni a videót legalább a közepéig ahelyett, hogy kötekedünk. Saját magam készítette szénát használtam. A tavaszi kapott szalma bepótlás egyetlen oka az volt, hogy ősszel, amikor a dolgot kitaláltam, már csak a kezdeti erjesztett fűről tudtam gondoskodni, saját szénáról nem, mivel ősszel nem lehet nyesett füvet szárítani szénának és nem akartam egy évet halasztani a kísérlet kezdetét. Csak ugye ehez figyelni kellene kicsit kötekedés helyett.

  • @KrisztaSyko-tv6wo
    @KrisztaSyko-tv6wo6 күн бұрын

    Kedves Kisvakond, imádom a videóidat, de most nekem is kötözködnöm kell egy kicsit.Kipróbáltam a mélymulcsot, és a régebbi videód nyomán lett is lelkiismeret furdalásom. Csak szalmát tudtam szerezni, trágyát nem,( és itt jegyezném meg, hogy a vizelettel locsolgatás nem működik) úgyhogy tapasztalatból beszélek. Sajnos ha valakinek van egy rossz minőségű talaja nagyon nehéz eleinte csak a saját kertjéből megújítani a talajt, és elindítani egy folyamatot amiből aztán komposztot készíthet. Te is hozattad a trágyát a földedre, az is hiányzott valahol... A másik problémám az, hogy igazából erre a módszerre sem mondhatjuk, hogy fenntartható szerintem, mert ha nagyon szigorúan nézem, akkor lenne fenntartható, ha ugyanarról a területről tudnád megújítani a talajt, ahová a füvet, és a kszálékot teszed. Ha a kertem minden részéről oda viszem arra az egy ágyásra a füvet, és a lekaszált szénát, ott is hiány keletkezik, csak az a saját kertem, nem azé a gazdaságé ahonnan a szalmát hoztam.

  • @evafelfalusi9132
    @evafelfalusi91327 күн бұрын

    Nem lett a burgonya megkapálva?Feltöltve a földje?

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Nem. Sem kapálva, sem permetezve, sem feltöltve, sem gyomlálva, sem táplálva, sem öntözve nem volt.

  • @evafelfalusi9132

    @evafelfalusi9132

    7 күн бұрын

    @@Kisvakondkert köszönöm a választ.Jövőre én is megpróbálom így.

  • @Etin74
    @Etin74Күн бұрын

    A csiga rág a föld alatt?! Nem véletlen a lótetű volt a bűnös???

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    Күн бұрын

    @@Etin74 Igen. Persze. A meztelen csiga rendszeresen "segít" elfogyasztani a termést a föld alatt is.

  • @lezso1974
    @lezso19747 күн бұрын

    A szomszéd szalmáját honnan hordták el? 🤔😁

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Nem tudom. Talán a Holdról. Én saját szénát használtam, vagy nem nézte meg a videót, esetlen nem tudta értelmezni amit mondtam benne? Segítek, hátha írásban könnyebb, így elolvashatja többszört 🙂: a kísérletet tavaly ősszel indítottam a fű begyűjtésével, amikor már nem gondoskodhattam saját szénáról, mert beállt az esős idő, a szárításhoz pedig meleg kell. Így tavasszal csakugyan elfogadtam két bála rothadt szalmát, hogy a kísérletet elindíthassam és meg tudjam mutatni az eredményét az olyan tündéri embereknek, mint ön. De most már készítettem szalmát és azt használtam. Így olvasva könnyebb, vagy esetleg csak kötekedni akart? 🙂

  • @dimehr
    @dimehr7 күн бұрын

    Jó, hogy ajánlva van a webshop, csak sajna szét van hullva. Kéne szólni a webesnek, hogy tegye rendbe...

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Tudjuk, hogy sajnos nem a legjobb. Amint meg tudjuk engedni magunknak, fejleszteni fogjuk. De konkrétan mit tapasztalt?

  • @dimehr

    @dimehr

    7 күн бұрын

    @@Kisvakondkert A menü is szétesik sticky -ben, a deviza váltás sem kattintható, csak a shop állítja át magától egy idő után. De teljesen felesleges az elementor használata is, mert semmi sem igényli az oldalon felépítésileg, de itt nem csak a szakértelem hiánya és/vagy az elementor a gond, hanem a rosszul beállított cache-elés is okozza ezeket a hibákat. Egy alap Gutenberges megoldással simán, egyszerűen és baromi gyorsan működhetne, de így csak a probléma lesz vele folyamatosan :/

  • @dimehr

    @dimehr

    7 күн бұрын

    @@Kisvakondkert írtam választ, de mintha nem mentette volna el... Naszóval: a sticky menü görgetésnél szétesik, a menü maga sem teljesen okés, mert a valutaváltó sem működik - bár legalább az oldal egy idő után érzékelte, hogy forintra kéne váltania - nem volt egyszerű leadni a rendelést, de csak összejött. Az elementor használata is teljesen felesleges ennél az oldalnál, de a gond - a szakértelem hiánya mellett - itt kb. a rosszul beállított cache-elés miatt van. Egy normálisan, gutenberg alapon összerakott shoppal semmi gond nem lenne, gyorsan, egyszerűbben és probléma mentesen tudna működni...

  • @livus3787
    @livus37877 күн бұрын

    Itt a 'barna' anyag az a zsák fű alatti szikes talaj meg a szalma fölötte, nem? Instant komposzt szendvics 😁

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    7 күн бұрын

    Nem. A zsákban már egy lebomlott cucc van. Állagát tekintve talán a brokkolis babapép áll hozzá legközelebb CBA polcán. A benne lévő nitrogén mennyisége minimális. Ugyanakkor tele van szerves savakkal és egyéb szervesanyaggal.

  • @livus3787

    @livus3787

    7 күн бұрын

    Á ok értem 👍

  • @robertreszler8230
    @robertreszler82309 күн бұрын

    Ez nagyon érdekes, viszont szerintem hozzá kell tenni, hogy alapvetően egy agyagos földed van, de azért ez elég fekete, nem teljesen terméketlen. Nekem homok van, na erre mondják hogy 0 koronás, nem tudom ha itt működne de ki fogom próbálni. Az agyagnál a gond a kötöttség, pang a viz, tehát itt ideális valami szálas, ami ezt megbontja. A homoknál pont az agyag hiánya a gond, leszivárog minden viz és tápanyag. Egyébként miért kell kiszúrni a zsákot? Nem több nitrogén is benne maradna, ha teljesen zárt?

  • @Kisvakondkert

    @Kisvakondkert

    9 күн бұрын

    Próbálja ki, tapasztaljon. Nem kerül semmibe. Ha nincs igazam, térjen vissza és írja meg. Nyitott vagyok. A bomlás gyorsabb ha oxigén van.

  • @molnarlaszlo9063

    @molnarlaszlo9063

    8 күн бұрын

    @@robertreszler8230 homokos talajt is szerves anyaggal lehet javítani. Ami még jó bele az az alginit, de azt messziről kell vitetni...

  • @molnarlaszlo9063

    @molnarlaszlo9063

    8 күн бұрын

    @@robertreszler8230 homokos talajt is szerves anyaggal lehet javítani. Ami még jó bele az az alginit, de azt messziről kell vitetni...