Út az A korlátlanig: Oktató után szabadon
Автокөліктер мен көлік құралдары
Helycsere után folytatódik a negyedik forgalmi óra, továbbra is az oktató vezetésével megyünk, hogy a helyes technikát el tudjuk sajátítani. Ezúttal nem voltunk telefonos kapcsolatban, így tudtam kommentálni az élményt.
A motorról: Alattam egy Yamaha MT-07 689 ccm (2019-es modell) teszi a szolgálatot, amit bérlek az oktatótól, mert a saját motorom nem felelt meg a vizsgakövetelményeknek. A motorral csak az oktatások napján találkozok, a típus teljesen ismeretlen volt számomra idáig.
Helyszínről: Pápa városában gurulunk, ami viszonylag kevés komplikált útszakasszal rendelkezik. Nincsenek többsávos körforgalmak és a város területén átlagban 50 és 30 km/h korlátozások vannak érvényben. Az útburkolat teljesen vegyes, bizonyos szakaszokon tökéletes, míg máshol kátyús.
Rólam: Autóval hiába mentem több százezer kilométert, motorozás tekintetében még kezdő vagyok, 2020 elején vásároltam meg életem első motorját, ami egy Derbi Senda volt. Két éven át használtam, mindössze 2.500 kilométert mentem vele a városban. 2021 végén belevágtam a kalandba és egy sikeres kresz vizsga után 2022 tavaszában elsők között gurultam a pályára. Célom, hogy megosszam veletek a fejlődésemet, amivel talán tudok inspirációként szolgálni.
Kövess bennünket Facebook-on: / motorstudio.hu
E-mail elérhetőség: info [kukac] motorstudio.hu
motorstudio.hu
2022
motoros jogsi, motoros jogosítvány, motoros jogosítvány menete, motor jogsi, motor jogosítvány, motor jogosítványok, motoros jogsi 2022, motor jogsi 2022, a korlátlan, a korlátlan jogosítvány, forgalmi, városi vezetés, motoros videók, motovlog, motovlogger, motorozás, yamaha mt-07, mt-07, yamaha mt07
Пікірлер: 13
komoly motorja van az oktatónak, van izlése
Jó kis videó volt ez is. Egész jól megy már gratula. Alig várom már én is a tavaszt, hogy folytathassam a moci jogsit. Sok sikert a forgalmi hoz majd. Lazán át fogsz menni.
@misko0101
Жыл бұрын
Miért nem folytatod idén?
@JozsefHorvath-dn4pc
Жыл бұрын
@@misko0101 mert most másra kell a lóvé, nem is tudnék úgy vele foglalkozni ahogyan azt én szeretném. Tavasztól viszont rápörgök ezerrel. Remélem már a nyáron csapathatod majd neki.
Szia, nekem október 19.-én lett meg az A korlátlan . Kaposváron reggel fél 8-kor kezdődött a vizsga, a reggeli csúcsban. Nálunk az oktató kocsival követett minket az oktatáson. Egy yamaha xj6 n motorral tanultam és vizsgáztam. A saját motorom egy mt-07 .
@MotorStudio
Жыл бұрын
Szia! Gratulálok, széles utat! ✌
@bertazsolt3884
Жыл бұрын
@@MotorStudio Szia, köszönöm.
nyakficamaot jogsi szerzés közben könnyebb összeszedni mint 1 esésnél XDD
Bírom a videóid, olyan őszinték, minden felesleges flikk-flakk nélkül. De azért ne is haragudj, ennyire ingerszegény helyen menni és vizsgázni! Gyere el Győrbe, a többsávos körforgalmak, kesze-kusza kerékpárutak, felül- és aluljárók, mindenhol kerékpáros és gyalogos városába. Úgy 16-18 óra között, hétköznap. Most komolyan, a legnagyobb dráma nálatok a harmincas tábla kiegészítővel? :-D Úúú, bmeg, irigyellek.
2009 ota van a1 m es 2010 ota van b jogsim. kb 25.000 km t mentem a1 el, illetve meg annyit utaskent, mennyi lenne a jogsim kb? itt lakok Papa mellett
@gyorgyszeker2756
Жыл бұрын
melyik motoros iskola? ajanlod?
@MotorStudio
Жыл бұрын
@@gyorgyszeker2756 Szia! Gladius Autósiskolánál tettem le, én abszolút elégedett voltam és merem ajánlani. Keress rá az oldalra és meg tudod kérdezni az oktatót az árakról. Tudtommal ősszel sajnos mindenki emelt a költségeken.
itt hogy hogy az oktató után mész ? és nem ő utánatok ? :O ilyet nem láttam még