Szöveg - Boda Szabolcs
Zene - Cari Tibor
Enek - Kiss Attila , Molnos András Csaba , Borbély B. Emília
Master - Szabó J. Attila
Foto - Balázs Attila
Szitakötő-tánc
Évszázados fenyvesekből
felnézek az égre
- valahol a csillagok közt
fénylik szemed kékje -,
kereslek az óceánnyi
végtelen nagy csendben,
hideg fut az ágak hátán,
angyal szárnya rebben.
Ó, mily talány,
ó, mily talány,
mondd, hogy jól vagy,
akárhol vagy,
csillagszemű lány!
Lelked mindig erdők közé,
nagy hegyekre vágyott,
felhők fölött érezted a
teljes szabadságot.
Lehoztad a hegyek mögül
a napnak mosolyát,
beragyogtad, szebbé tetted
az élet színpadát.
Ó, Nap-leány,
ó, Nap-leány,
ragyogásod
meleg emlék
hűvös éjszakán.
Rideg világ sivatagján
szeretet-oázis,
sótlan szavak tengerében
csíkos-kockás frázis,
hétköznapok ablakában
leheletnyi csoda,
lámpafény, mely molylepkéknek
hadát vonzza oda.
Ó csoda-lány,
ó, csoda-lány
ez Te voltál,
mind Te voltál,
igaz volt talán…
“Légy szerelmes az életbe” -
mutattad a példát,
ott is jártál, merre más még
indulni sem próbált.
Apró színes örömökkel
szórtad meg az utunk,
sokszor voltál erőt adó,
bűvös mosoly-kutunk.
Ó, tiszta lány,
széplelkű lány,
jelet hagytál,
merre jártál,
megértjük talán.
Ősanyáink erejével
gondoztad a kerted,
álmaidban csemetéid
útját egyengetted.
Fáradt tested sorvasztotta
a világ sok baja,
de lelked mélyén csendben szólt
a Csavargók dala.
Ó, Ősanyánk,
ó, Ősanyánk,
hova küldted,
merre hívtad,
ki senkit se bánt?
Krisztának, 2020. június 8.