SZFE: Ki rántja előbb félre a kormányt, ez a kérdés

Miért állt be valaki az SZFE-blokádba? Hogy jutottak el a tanárok és több száz huszonéves fiatal oda, hogy elfoglalják a Színház- és Filmművészeti Egyetemet?
Négy emberrel interjúztunk, akik kiálltak a kormánnyal szemben a saját egyetemükért:
Szőke Abigél elsőéves prózai színész hallgatóval,
Gálosi Dóra másodéves gyártásszervezővel,
Novák Péter végzős rendezővel
és Németh Gábor íróval, aki húsz éve az egyetem oktatója.
Ez a videó a ti támogatásotokból készült, itt tudtok csatlakozni hozzánk:
tamogatas.telex.hu/

Пікірлер: 468

  • @johannapapp2899
    @johannapapp28993 жыл бұрын

    Elképesztő, hogy Magyarországon, ráadásul a korona alatt, az Indexből Telex lett és az SZFE még mindig kitart. A büdös életben nem vártam volna azt, hogy ez alatt a rezsim alatt ilyen kitartó véleménynyilvánítást fogok látni. Hihetetlenül stabil moralitásuk és elképzeléseik vannak.

  • @whatever...6258

    @whatever...6258

    3 жыл бұрын

    Az Indexből nem Telex lett, mert akkor úgy nézne ki a dolog, hogy az Index kormánypárti lett, csak nem ez történt. Az új szerkesztőségű Index újságíróit nézzük meg az impresszumban, többek között ott szerepel: Bugyinszki György a Népszabadság egykori szerzője, és Hercsel Adél a HVG munkatársa is. Az SZFE eseményeiről folyamatosan tudósítanak, Pulai András véleményt ír az újságba stb., tehát megmaradt az eredetileg megszokott "független" irány. Az Index megmaradt olyannak amilyen eredetileg is volt és létrejött a belőle kivált újságírókból a Telex. Magyarán 1-ből lett 2 balliberális újság.

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    3 жыл бұрын

    érezhetően rothad a NER. De sok még benne a szufla.

  • @tnsnamesoralong

    @tnsnamesoralong

    3 жыл бұрын

    @@whatever...6258 Ne erőltesd ezt az index-telex párhuzamot, szvsz. Az érvelési hibáid: "szalmabáb", "hamis dilemma", "hamis kompozició", "mazsolázgatás", "lényegtelen konklúzió".

  • @whatever...6258

    @whatever...6258

    3 жыл бұрын

    @@tnsnamesoralong Ezzel nem cáfoltad meg az állításaim azaz a tényeket. Ettől függetlenül továbbra is rengeteg kormánykritikus cikk van az Indexen, amit ellenzéki újságírók írnak.

  • @tnsnamesoralong

    @tnsnamesoralong

    3 жыл бұрын

    @@whatever...6258 Jah nem is írtam a "tekintélyre hivatkozás"-os érvelési hibádat. ;) * Hogy értsd, attól, hogy Bugyinszki György hol dolgozott korábban, abból nem levezethető, hogy az új index kormánypárti-e, független-e, avagy gagyi. Arról nem is beszélve, hogy a Népszabadság vagy HVG nem validál semmit a témában. * Hercsel Adél ügyben kérdezd meg az Érkező indexesek FB-oldal szerkesztőit, vagy nézz utána például az Erdős Virággal kapcsolatos sztorijának (közvetlen az index-be érkezése elött történt, még NLC-s idejéből). * Kovács Róbert - korábban Magyar Narancsos :) - írt egy - mainstreamben szokatlan - tisztességes könyvet a Klímaváltozásról. Ettől ő még ugyanúgy "index-hullarabló". Ne hagyd magadat megtéveszteni a (lényegtelen) részletektől, próbáld látni az "erdőt" is, a fákon túl.

  • @rajciska
    @rajciska3 жыл бұрын

    Köszönöm ezt az eredeti jelentésében vett közszolgálati riportot, Telex! Köszönöm nektek is SZFE-s fiatalok, hogy megint Európában érzem magam, és az őszinteségből fakadó igazságérzetetek ezt az elszánt, mégis derűs hangnemet mutatja meg az eldurvult kommunikációban tocsogó országnak. És köszönöm, Németh Gábor, hogy az SZFE-s tanárok is példát mutatnak minden tanárnak, hogy a diákjaik mellett állva hogyan kell kitartóan küzdeni a demokratikus alapértékekért!

  • @kbuss10

    @kbuss10

    3 жыл бұрын

    össze ne szard magad gyönyörűségedben DD

  • @StompDeni42
    @StompDeni423 жыл бұрын

    ,,Szőke Abigél, első éves prózai színészhallgató vagyok, gólya.'' Amikor egy Oscar-díjra jelölt mozifilm lenyűgözően alakító főszereplője így mutatkozik be, akkor tudod, hogy itt tényleg senki sem önmagáért van itt, hanem mindenkiért.

  • @ssygre

    @ssygre

    3 жыл бұрын

    @KaliBrat0r Akkor vagy az értelmező olvasás nem az erősséged, vagy nagyon rossz cikkeket választottál.

  • @teliver1

    @teliver1

    3 жыл бұрын

    Csak egy csoportszellemes szüzkurva, aki örül hogy végre tartozhat valahová.

  • @fetasajt

    @fetasajt

    3 жыл бұрын

    @@teliver1 épp most nyert meg egy legjobb színésznő díjat egy nemzetközi filmfesztiválon, de jaja, biztos. :)

  • @sunny1693

    @sunny1693

    3 жыл бұрын

    @@fetasajt Csak mert annyira el van nyomva ebben a rémes diktatúrában. Semmi lehetősége, ráadásul azt kellene tanulnia, amit oktatnak, csak nem az ő elképzelése szerint,ezért beállt tüntikézni. Gratula.

  • @menesiart

    @menesiart

    3 жыл бұрын

    ​@KaliBrat0r ember te mindenhol ottvagy? most hogy facebookon nemlatlak itt is szembejossz sajnos.

  • @tnsnamesoralong
    @tnsnamesoralong3 жыл бұрын

    * Nagyon kiváló videóriport lett: - Nincsenek "lassító" kérdések bevágva, 100% vegytiszta, tömény ám célbaérő FreeSZFE-mondandó az egész riport - Helyes lányok értelmesen, velősen, szépen beszélnek. - Jó volt látni különböző évfolyamokról derüs diákokat és egy nagyon szimpatikus oktatót. * Én amit nem értek Szarka ezredesben, hogy akármit próbál, avval besül - Hátsó ajtón besurranni - Papírok aláírása körüli értelmetlen habverés - Internet lekapcsolása - Törvénytelen fenyegetés I. (fizetések, együttműködési-tiltás) - Törvénytelen fenyegetés II. (konkrétumok nélkül pusztán csak sejtetve, hogy kész minél messzebb elmenni) stb. PS: Háborús helyzetben ennyi baklövés az emberéletekbe kerülhet és/vagy jelentős stratégiai/taktikai pozicióvesztéssel járhat.

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    Szép neved van. Hol anyakönyveztek?

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    @@agnestrizner6424 Van néhány társkereső oldal, ahol ismerkedhetsz. Linkeljek? :)

  • @howardtanner386

    @howardtanner386

    3 жыл бұрын

    Tiszta Palvin Barbik a lányok.

  • @kbuss10

    @kbuss10

    3 жыл бұрын

    sikerült egy keresztény lányt is találni a brancsba. sajnos libsi méreggel megbolondított szép magyar lány. mindig is ismert volt ez, ezért félnek ennyire a magyaroktól, mert szebbek, tehetségesebbek vagyunk. de most sólettet is kapnak hozzá :D :D

  • @Protagorasz

    @Protagorasz

    3 жыл бұрын

    SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG! AZ SZFE műbalhéja! 😃 🙁 avagy az ügy: jogi - politikai - szakmai vetületei ... kicsit irigylem a "problémájukat" 😃 Itt lenne az ideje gyerekeknek felnőni és azt tenni amiért odamentetek: tanulni! A politikai hiszti nem áll jól - ez a bábszínház amit velük játszatnak a státuszhoz, hatalmukhoz foggal-körömmel ragaszkodó ellenzéki politikai maffia munkája....csak elszomorítja az embert. 1. Jogi oldal: amúgy egyszerű a megoldás! Tudomásul kellene venni a demokrácia játékszabályait - ez szimplán jogi kérdés valójában! A kuratórium a legitimitását a kormánytól kapta, a kormány pedig a felhatalmazást a kormányzásra a parlamenti választásokon kapta a legfőbb szuveréntől a választásra jogosult magyar állampolgároktól. A kormánynak pedig joga van az általa üzemeltetett és fenntartott intézmények élére képviselőket delegálni! Sőt kötelessége is azt ellenőrizni, hogy hogyan költik az adófizetők pénzét. Ez ennyire egyszerű és normális. Nemcsak akkor kell élvezni a demokráciát, ha épp "mi vagyunk" annak haszonélvezői, felhatalmazottjai, akkor is tudomásul kell venni a demokrácia játékszabályait, ha épp egy másik politikai alakulat kapott felhatalmazást és megbízást! Aki ezt nem képes elfogadni, annak akkor sem jár eme bizalom amikor történetesen rá szavaztak az emberek, mert éretlen valójában a demokráciára! Az ilyen emberek még a dackorszakukban rekedtek felnőtt testben! Az új struktúra már számos helyen normálisan működik: Érdekes, hogy más egyetemek ahol szintén vannak bal és jobb oldali tanárok vezetők - minden további nélkül tudták és tudják alkalmazni az új struktúrát mindenféle hisztériázás nélkül - pedig semmiben nem különböztek a változtatások ott, mint az SZFE-n. Felettébb különös, hogy akkor itt miért ennyire éretlenek egyesek! Vagy inkább akarnokok? 2. Politikai oldal: Nyilvánvaló hogy a második vetülete a politika! Azt a kérdést sem teszik fel az elvtársak, hogy ugye a kádári idők után gyakorlatilag ugyanazon az emberek maradtak 1989-ben történő ún. rendszerváltás után is a vezetői tisztségekben akik előtte is voltak. Ugyanaz az éra, ugyanazon emberek és politikai hitvallásúak holdudvara töretlenül! Vajon eme folyamatos és kizárólagos hegemóniától, kirekesztő és féloldalas világnézettől és vezetéstől eleddig miért nem féltette senki az egyetemi szabadságot? Hogy hogy nem tiltakozott senki eddig a liberál-bolsevik vezetés egyoldalú kirekesztő szemléletű vezetésétől? Miért nem volt világraszóló hisztéria? 😃 Nyilvánvaló az is, amióta világ a világ; a színház is, mint a "tudatipar" része társadalmi befolyással bír. A politika is társadalmi befolyásra tör, így azonos terrénumok mutatkoznak. Kár is ezt vitatni! Természetesen a kommunista diktatúrában fel nem merült, hogy a kulturális "forradalom" és elnyomás nimbusza, státusza megkérdőjelezhető legyen. Az az igazság; az elvtársak még a múltban ragadtak - onnan ez a szívósság és a demokráciaellenesség! Képtelenek elfogadni, hogy a legfőbb szuverén most úgy látta jónak, hogy változtatások történjenek! Gyakorlatilag ilyenkor szembeköpik a demokráciát ezen tiltakozók! S igen sajnálatos, hogy ebbe néhány diákot is bevontak és megvezettek. De akkor vajh mégis mit várnának, ha valamikor ők kerülnének hatalomba és egy ellenzék elvitatná a jogosultságukat és felhatalmazásukat? 3. a szakmai vetület kérdése: nos azért ha megnézzük az elmúlt évtizedek "eredményeit" azt látjuk, hogy a korábbi éra nem igazán tud felmutatni nagyon jelentős és tendenciózus fejlődést, emelkedést és eredmények garmadát. Az SZFE-t nem is nagyon jegyzik a világ hasonló képzésű egyetemei között! Nem is csoda... a liberális kurzus produkciói igen sok esetben szakmailag a béka segge felé tendálnak az öncélú meztelenkedésben, ripacskodásban, színpadra vitt szexben kívánják megütni az ingerküszöböt, mint vásári komédiások, mert különben a kutya sem lenne kíváncsi a produktumaikra. Valahol összességében néhány üdítő kivételtől eltekintve sajnos a hazai filmgyártás is valahol meghalt, vagy agonizál a 2 VH vége óta. Sajnos szakmailag sincs - a néhány kivételtől eltekintve - nagy előrelépés a filmszakmában. A képzésük botrányos módszertanai is kritizálhatóak: a videóra vett a nemi identitásról, a politikai hovatartozásról készített filmecskékkel igencsak egzisztenciálisan zsarolható állapotba hozták a hallgatóikat. Bezzeg erről és a számtalan szexuális botrányról (öncélú perverziót szolgáló "módszerekről") szeretnek mélységesen hallgatni a jelen libsevik elvtársai. S ők használják fel korunk ifjúságát, akiknek erről nem is igazán van tudomásuk, vagy már eleve saját alomból választottak. 😃 4. Félelem a pozitív változásoktól? Ami tudható, hogy az új vezetés mindössze annyit kért, amit elvileg egy liberálisnak maximálisan tolerálnia kellene... sőt örvendetesnek tarthatná! Hiszen arról volt szó csupán, hogy az egyetem bővülne új kurzusokkal és új tanárokkal, újabb színeket és értékeket megjelenítve az egyetemi oktatásban és képzésben - a sokszínűséget és világnézetet gazdagítva ezzel. Ehhez természetesen több pénzt, támogatást kapna az egyetem, tovább technikai fejlesztéseket, s magától értetődő, hogy ha már van bővülés a kurzusokat és képzéseket illetően újabb osztályokkal bővülhetne az intézmény! Ilyenkor vajon hol van a mindent átható tolerancia, a másság tisztelete, a másként gondolkodás elfogadása, a kulturális értékek sokszínűségének az imádata, a szabad gondolkodás akceptálása? Mire jó ez a kultúrsovinizmus, a szélsőséges kirekesztés, a befelé fordulás, a korlátolt, szabadságától megfosztott totalitárius értékrend, habitus és narratíva? Mi táplálja ezt a kétségbeesett alaptalan félelmet? Mikor egész másról van szó... Röviden: tehát nem tervez senki szűkítést, gyaluzást, hanem a jelenlegi kör bővítéséről és gazdagításáról szóltak a nyilatkozatok. Előbbiek fényében egészen érthetetlen a tiltakozás úgy, hogy olyasmi ellen tiltakoznak, amit még meg sem tapasztaltak. Értékelni és minősíteni is úgy lehet egy munkát, ha előbb engedjük, hogy az a bizonyos munka egyáltalán megkezdődjék és elvégeztessék. Addig ez az egész hiszti nem szól másról - mint egy politikai csinovnyik maffia színházi szférába nyúló polipkarjának vergődéséről, melyben a diákok egy jó része csak báb, netán alapvetően érdekelt, vagy már egzisztenciálisan "kézben tartottként" vesz részt A többiek pedig csak várják, hogy végre elinduljon az oktatás és a képzés rendben, mint annyi más egyetemen.

  • @endres5628
    @endres56283 жыл бұрын

    Ti vagytok a szikra, ami egyszer talán lángra kap. Tartsatok ki!

  • @kibernanit

    @kibernanit

    3 жыл бұрын

    @@ritaerdosi7490 Szegénykém, nagyon ostoba vagy...

  • @kibernanit

    @kibernanit

    3 жыл бұрын

    @@ritaerdosi7490 Az, genderképződmény, mintha ennek bármi értelme is lenne... 😂 Ráadásul pont a nyolcvanadik... Az biztos nagyon sértő lehet a te világodban, de itt csak random szavakat dobálsz egymásután. 😂 Bár már annak sincs értelme, ez hogy jött ide, de a te fejedben biztos vannak ilyen furcsa kapcsolódások. Aztán a vérnyomásodra figyelj ám oda, mert nem tesz jót ez a frusztráltság. 🧐

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    @@ritaerdosi7490 Imádkozom érted, hogy Jézus fénye elérje a lelkedet, és megvilágítsa a tudatot, hogy felismerd, ez a mérhetetlen gyűlölet, ami emészt téged, sehova sem vezet.

  • @TheCsongore

    @TheCsongore

    3 жыл бұрын

    @@GregoryKun Ez az idézet honnét van?

  • @teliver1

    @teliver1

    3 жыл бұрын

    Az fájni fog nektek. Hajrá!!

  • @87webber
    @87webber3 жыл бұрын

    Hihetetlen számomra, hogy az elmúlt tíz évben, ez a "maroknyi" színművészetis az egyetlenek, akik nem hajlandóak lemondani arról az elvről, hogy nem kell nekik az, amit mindenképpen rájuk akarnak erőltetni, mert köszönik szépen, ők eddig is jól működtek "átszervezés" nélkül is. (Ezt mindössze azokra a kiállásokra tudom alapozni, amiket az "események" óta kaptak.) De hinni akarom, hogy egyszer nem csak az lesz, hogy most épp az SZFE-sek, jövő héten 300 mentős, egy hónap múlva 400 tanár megy ki tüntetni, abszolút a jelentéktelenség látszatát keltve, hanem mindenki, akinek elege van ebből a végtelen arroganciából, amit "konzervatív" "keresztény" "értékrend"-re alapozott kormányzásnak mernek nevezni, ez ellen egyszerre nem áll ki, akkor ez az ország, a magyarság, nem csak Európától sodródik nagyon messzire, hanem a pusza létezéstől is. Pedig ez a "maroknyi" fiatal igen jó példát mutat mindannyiunk számára. Van itt annyi elégedetlen ember, hogy ne ebbe az irányba menjünk tovább.

  • @editszolosi9927

    @editszolosi9927

    3 жыл бұрын

    🥰😇💯👍✌👏❤❤❤

  • @csodabogar4870

    @csodabogar4870

    3 жыл бұрын

    "ők eddig is jól működtek" amúgy pont nem, csak tájékozódni kéne egy kicsit de mind1

  • @mariaannahorovicz7713
    @mariaannahorovicz77133 жыл бұрын

    Nagyon büszke vagyok rátok! Tartsatok ki!

  • @RLaci81
    @RLaci813 жыл бұрын

    Zenetanuloktol lenyult epuletrol nem akartok veletlenul elbeszelgetni?

  • @peternagy6067
    @peternagy60673 жыл бұрын

    Kitartást!

  • @tamaspenzes7923

    @tamaspenzes7923

    3 жыл бұрын

    Éljen Szálasi!

  • @zsetonmagus2256

    @zsetonmagus2256

    3 жыл бұрын

    Milyen szomorú hogy ez egyaránt a diákokra és a telex munkatársaira is igaz ma

  • @behemothbehemoth3741

    @behemothbehemoth3741

    3 жыл бұрын

    @@tamaspenzes7923 Gáz hogy szálasi benyúlta ezt az egy sokat jelentő szót. De gondolom itt a ""költő"" nem erre gondolt.

  • @juliaverhoffer9965

    @juliaverhoffer9965

    3 жыл бұрын

    Éljen...😂✋🏻

  • @sonajrilhav
    @sonajrilhav3 жыл бұрын

    A magyar nyelv ereszkedo hangszintu aki a szinmuveszetin tanul az hasznalja mar rendesen!!!

  • @GeGe8801
    @GeGe88013 жыл бұрын

    Ti vagytok a jelen és a jövő reménysége, ami remélhetőleg nem reked meg itt, hanem beteljesülést hoz. Nagyok vagytok! UI: Szőke Abigél, be my wife! ❤️

  • @ricsike900

    @ricsike900

    10 ай бұрын

    Ahhammm és most nézzed meg mi van ott 😊 Nevetséges balos hisztéria volt❤

  • @zsolt9034
    @zsolt90343 жыл бұрын

    Előre világ színművészetisei! Harcolni kell a rezsi(m) ellen, de ha nem sikerül, lehet új egyetemet csinálni... jobbat... függetlenebbet.... valahol... Kubába.... vagy Bolíviába.

  • @margithahn9079
    @margithahn90793 жыл бұрын

    Szeretünk, és tisztelünk Benneteket!!!

  • @andrasvarga7615

    @andrasvarga7615

    3 жыл бұрын

    A magad nevében pofázz

  • @ZetenyHorvath

    @ZetenyHorvath

    Жыл бұрын

    @@andrasvarga7615 Íme, egy értelmes fideszes. Érezzétek az iróniát!

  • @gyulablaga6431
    @gyulablaga64313 жыл бұрын

    Hajrá...

  • @attilahalasz8324
    @attilahalasz83243 жыл бұрын

    "Vajon olyan nehéz megérteni azt az amúgy őskonzervatívnak számító alapelvet, hogy egyetemi autonómia nélkül lehetetlen egyetemet működtetni, tudományt és művészetet művelni?" Visky András a Kolozsvári Állami Magyar Színház aligazgatója /24.hu 2020.10.16/

  • @DrTodi-1994

    @DrTodi-1994

    3 жыл бұрын

    Honnan tudjuk ha ki sem probáljuk?

  • @tnsnamesoralong

    @tnsnamesoralong

    3 жыл бұрын

    @@DrTodi-1994 Kipróbálnád, hogy milyen 3 emeletről kaktuszosba ugrani meztelenül, csak azért mert korábban még nem volt ilyen élményed? Miért jó az, ha egy ember és szűk brancsának akarata érvényesülne az élet minden területén? Hol vannak a Vidnyánszky-tanárok, a -tantervek, ha egyszer már kidobandó lenne az egyetemi autonómia? Nemcsak pusztán a hatalmat, a poziciót akarja megkaparintani, mint Kaposváron is?

  • @DrTodi-1994

    @DrTodi-1994

    3 жыл бұрын

    @@tnsnamesoralong Ja! Hallottam ilyenről, azt mondta pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Valószínűleg a hatalmat, pozíciót akarnak és meg is szerzik. Ha nem tetszik, tessék forradalmat csinálni! Valamikor Józsi bácsi is ezt javasolta. Persze ne ilyet mint az SZFE hallgatók, ez max egy bolhacirkusz!

  • @attilahalasz8324

    @attilahalasz8324

    3 жыл бұрын

    @@DrTodi-1994 az a probléma, hogy az eddigi egyetemi autonómiát a rezsim felszámolja és a saját végrehajtóit ülteti minden pozicióba. Az amit Vidnyánszky közreműködésével most ráerőltetnek az SZFE-re, az biztosan nem autonómia, hanem politikai erőszak. Komoly tisztelet illeti az SZFE hallgatóit, hogy bátran kiállnak a művészet szabadságáért!

  • @DrTodi-1994

    @DrTodi-1994

    3 жыл бұрын

    @@attilahalasz8324 Ez egy jó dolog! Miért nem lehet megérteni, hogy most más szelek fognak fújjni? Egyébként nem tudom meddig nyújtható még ez a rétes! Szerintem sokáig nem. Megoldás: Új egyetem, új szemlélet, akinek tetszik marad, akinek nem nyitva az ajtó. Természetesen ez hallgatókra tanárokra egyaránt vonatkozik. Ha pedig nincs érdeklődés az új egyetem iránt, akkor egy fasza kis OBI-t nyitni a helyén. Oszt Jó napot!

  • @istvanveres434
    @istvanveres4343 жыл бұрын

    Fene adjátok👍

  • @laszloferenczi6405

    @laszloferenczi6405

    3 жыл бұрын

    "Fene" Olyan intelligens vagy, amilyennek látszol!

  • @annakolonics7441
    @annakolonics74413 жыл бұрын

    ❤️❤️❤️

  • @ExistentialSadness
    @ExistentialSadness3 жыл бұрын

    Mi a zene az elején? Nagyon bejön ez az ambient.

  • @amhun6678
    @amhun66783 жыл бұрын

    „A Színház- és Filmművészeti Egyetemen a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak; az Egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött. A szünet utáni első munkanap 2020. október 27-én lesz. Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét. Üdvözlettel: Az SzFE vezetése Kelt. Budapesten, 2020. október 18. napján”

  • @takel5404
    @takel54043 жыл бұрын

    A jóérzésű emberek büszkék rátok !!! Okosak és erősek vagytok! Valóban ti vagytok a szikra! Kérek mindenkit, aki az igazi emberi értékeket becsüli és tiszteli, álljon az SZFE Tanköztársaság mögé és segítse azt! Vigyázzunk rájuk minden erőnkkel! Ti vagytok azok akik megváltoztathatják azt az irányt, ami zombi társadalommá teszi az országunkat. Ébredjünk fel és tegyünk egy jobb Magyarországért !!! Hősök vagytok !!! Köszönjük nektek !!! ❤❤❤

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    Kel-bimbó! Én is jóérzésű vagyok, és nem értek egyet a diákokkal!

  • @mKp...

    @mKp...

    3 жыл бұрын

    @@agnestrizner6424 Miért? Oo Tökéletesen jól csinálják. A fiatalok fontosak. Belőlünk épül a világ. Jól csinálják, hogy kiállnak magukért. Persze, könnyebb lehajtott fejjel végig menni és nem tenni semmit, nehogy elkapjon a rendszer. De félelemben élni, az nem megoldás. Akkor ott, valami nagyon nagy baj van. Itt az idő, hogy ne a leköszönő, megöregedett generáció diktáljon, hanem a most erejük teljében lévő fiatalok.

  • @takel5404

    @takel5404

    3 жыл бұрын

    @@agnestrizner6424 Sajnálom Ágnes! 🤔 "Akkor ott, valami nagyon nagy baj van." Remélem sikerül megoldani! 😊

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    @@mKp... Hűha! Mindenki fontos! Álljanak ki, de álljanak szóba a fenntartóval is. Tul.képpen egy megcsontosodott struktúra mellett, és az öreg tanáraik által képviselt szemlélet mellett állnak ki. Árulkodó bizony az is, hogy még semmiféle "ultimátumot" sem kaptak, de ők már augusztusban készültek a "forradalomra"(???) N E V E T S É G E S E K ! Az élet nem róluk, hanem az életről szól! Te mitől félsz? Nézzél már magadba!

  • @mKp...

    @mKp...

    3 жыл бұрын

    @@agnestrizner6424 Az élet az életről szól.. Szép. Mi az, hogy semmi ultimátumot nem kaptak? Szeptembertől az új vezér karral akarták indítani az oktatást, amit ők nem akartak. És amúgy is. Mit fáj ez neked? Meg mindenki másnak? Miért akarja mindenki ráerőltetni a diákora és az ottani tanárokra ezt az egészet? Ha az ott tanuló FIATALOK Tanárok 100%a visszautasítja? KÉRTEK SZÉPEN, MEGTETTEK MINDENT! Az ország alapját képző emberekről, fiatal felnőttekről van itt szó. Attól még hogy valakinek előbb esett le a tojáshéj a seggéről, nem erőszakolhatja rá az ország alapját, a jövőben a nemzet húzóerejét képző generációra az akaratát. Kvázi nyílt megerőszakolás folyik az országban. "Úgyis megb*szod, csinalhatsz bármit" kijelentéssel! Ezen kéne elgondolkodni. Mert rajtunk múlik, hogy lesz e nyugdíjatok.

  • @tihamerboczko2120
    @tihamerboczko21203 жыл бұрын

    Kiváló minőségű riport. Gratulálok. Abigél kiválóan játszott az Akik maradtak-ban. Kellene már egy kurva nagy forradalom!!

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    "a forradalom felfalja saját gyermekeit" Fiatalok adnák az életüket egy élhetőbb országért, hogy aztán gyurcsányok és egyéb senkiházi megélhetési politikusok furakodjanak be a hatalmi pozíciókba, és a radikális fiatal vezetőket pedig rendre elnyomnák ilyen-olyan eszközökkel, mint egy átlagos választáson, ahol új, tiszta szereplőt nem tűrnek meg az ellenzékiek, amíg hozzájuk nem romlik.

  • @jozsefmarosi4241

    @jozsefmarosi4241

    3 жыл бұрын

    @M I Játsszátok le! Az Antarktiszon hülye állatok.

  • @eliastobias345
    @eliastobias3453 жыл бұрын

    Ne hagyjátok magatokat gyerekek!

  • @balint3996
    @balint39963 жыл бұрын

    Szerintem az lehetne egy megoldás, hogy a szakmai vezetőket a diákok és tanárok választanák. A kancellár az maradjon aki most. A kuratórium vezető pedig lemondanának és helyettük pedig a kancellária a tanárok és a diákok választanának új kuratóriumi vezetőket.

  • @csodabogar4870

    @csodabogar4870

    3 жыл бұрын

    te választod meg a főnököd, vagy a főnököd dönti el, hogy alkalmaz-e?

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    @@csodabogar4870 Te is tudod hogy politikai befolyását akarja biztosítani a fidesz. Ne keverjük össze a dolgokat.

  • @amhun6678
    @amhun66783 жыл бұрын

    "Mindenki kinyilváníthatja a véleményét a közterületen (utcákon, tereken, parkokban, aluljárókban stb.) szóban, írásban, szimbólumokkal és sok más módon. A közterületeken gyűléseket, demonstrációkat is lehet szervezni, melyeken bárki részt vehet. A közterületi rendezvényeket - a spontán gyűlések kivételével - előzetesen be kell jelenteni a rendőrségnek.Gyülekezési szempontból nem számítanak közterületnek a közhivatalok helyiségei, az iskolák, az egyetemi épületek, az egészségügyi intézmények, a bevásárlóközpontok, ahol a nyitvatartási időben, a házirend betartásával tarthatnak véleménynyilvánító gyűléseket az egyébként is belépésre jogosultak." ""Bejelentett rendezvényen kívül a közterület birtokbavétele (pl. hídfoglalás) vagy épületek elfoglalása (pl. egyetemfoglalás) jogszerűtlen lehet, és a tett súlyától és következményeitől függően akár bűncselekménynek vagy szabálysértésnek is minősülhet." Forrás: TASZ (tasz.hu/cikkek/tasz-tanacsok-polgari-engedetlenkedoknek)

  • @horvathgyula6455
    @horvathgyula64553 жыл бұрын

    "Miért jött ide, ha nem aláírni?" Ki nem akar tárgyalni?

  • @horvathgyula6455
    @horvathgyula64553 жыл бұрын

    A kuratórium mondja meg mit tanítsanak? Ezt eddig még nem hallottam.

  • @kelemenrichard
    @kelemenrichard3 жыл бұрын

    Arra volnék nagyon kíváncsi, hogy Szarka elvtárs mit csinált volna ha a hallgatók azt mondják, hogy akkor tessék fáradjon be aláírni a papírokat. Vajon milyen kifogással nem ment volna be?

  • @torzsmokus

    @torzsmokus

    3 жыл бұрын

    Azóta átutalták a béreket. Csak blöff volt, hogy ezért kell bemennie

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    @@torzsmokus Eszednél vagy?

  • @katalin9808

    @katalin9808

    3 жыл бұрын

    @@torzsmokus Igen, mert másnap kihozták az iratokat az új irodájába.

  • @mindigboldogorakatmutat2922
    @mindigboldogorakatmutat29223 жыл бұрын

    Akarja valaki ezeket a népeket filmen, színházba látni? Esetleg a liberális kis filmjeiket bámulni? Ki lesznek fárasztva. Nem lesz belőlük mártír. Nem fogják szétverni őket a rendőrök.... mint tizenéve amikor műveleti terület volt a város és levadászták a kokárdás embereket is.

  • @puskasgyorgy7936
    @puskasgyorgy79363 жыл бұрын

    El kéne számolni végre a sikkasztott pénzzel. Nem pedig elsőéves csitriket pajzsként használva magánforradalmasdit játszani terelő hadműveletként. Tessenek nyilvánosan elszámolni az elsikkasztott pénzzel.

  • @simonblu6891
    @simonblu68913 жыл бұрын

    Emelem kalapom es melyen meghajlok elottetek fiatalok es kortarsaim. En 20 evesen el indultan vilagot latni a 2. orszagban le is telepedtem most 33 eves vagyok. Kovetem az esemenyeket es veletek vagyok lelekben! Hatalmas dolgokra vagytok meg kepesek csak tartsatok ki es batoritsatok egymast is mert az igazsag a jo emberek oldalan all. Es ezen semilyen eroszakossag, kenyszer intezkedes nem tud valtoztatni. Koszonom, hogy vagytok!

  • @MegaCsele
    @MegaCsele3 жыл бұрын

    Na ennek is sok értelme volt. Szerintem legyünk nagyvonaluak és felejtsük el ezt a hisztit. :-)))

  • @Soreiru
    @Soreiru3 жыл бұрын

    "Hogyha ez változni fog, akkor ez más lesz mint volt."

  • @valakivalaki7406
    @valakivalaki74063 жыл бұрын

    Egy gólyának aztán sok kötődése van a korábbi vezetéshez. Vicc vagytok. Öreg kommunisták harcba küldik a rájuk bízott fiatalokat. Nagy teljesítmény, gratulálok.

  • @TheCsongore
    @TheCsongore3 жыл бұрын

    Kellő kollektív szolidáris összefogás nélkül nincs esély.. Végezetül pedig pár bölcseleti idézet Gandhitól, amelyből erőt és motivációt merítve inspirálódhattok..: „Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz.” „Az erő nem testi képességből fakad. Forrása a rendíthetetlen akarat.” „Az emberi hang sosem ér olyan messzire, mint a lelkiismeret.” „ Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.” „A tett, s nem a tett következménye számít. Mindig helyesen kell cselekedned. Talán nem tőled függ, s talán nem is a te idődben lesz a tettnek következménye, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell helyesen cselekedned. Sosem tudhatod, hogy a tetteidnek mi lesz az eredménye. De ha nem teszel semmit, nem lesz eredmény sem.” „Az erőszak gyökerei: Jólét, munka nélkül, Öröm, lelkiismeret nélkül, Tudás, jellem nélkül, Kereskedelem, erkölcs nélkül, Tudomány, emberség nélkül, Imádat, áldozat nélkül, Politika, elvek nélkül.”

  • @liltinglullaby3282
    @liltinglullaby32823 жыл бұрын

    Kitartást SZFE!

  • @gezabo9379
    @gezabo93793 жыл бұрын

    Mikor ébred a műszaki értelmiség ? Az SzFE a modellváltókból a hetedik.

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    úgy gondolják, a fizikai törvényeket a rátfunkcionáriusok nem tudják átírni csak a suli büdzséjét megcsapolni, amire egyébként is rengeteg módszer áll rendelkezésre, ahhoz meg már hozzá szoktak,

  • @robertpocsi1026
    @robertpocsi10263 жыл бұрын

    A régi már bizonyított...sajnos jót nem tudok mondani.......tapasztalat.... Az újtól meg nem kell félni.....(író vagyok)

  • @ricsike900
    @ricsike90010 ай бұрын

    2 ŕv után rendesen megy az oktatás 😅

  • @makadibalazs
    @makadibalazs3 жыл бұрын

    Kitartás!

  • @makadibalazs

    @makadibalazs

    3 жыл бұрын

    @TAGVOLTAM ok

  • @captainjack2201
    @captainjack22013 жыл бұрын

    Én veletek vagyok ! Október 23-án tőletek zengjen a Kossuth tér ! De egy valamit kérek de szerintem sokak nevébe mondhatom ! Ne engedjetek politikai pártokat a tüntetők közé ( se balost, se jobbost, SENKIT !) ők csak kihasználnak titeket ! Ez a tüntetés csak az egyetem autonómiájáról szóljon ! Hajrá(: ! #freeszfe

  • @teliver1

    @teliver1

    3 жыл бұрын

    Mondd, te hol, milyen világban élsz? Mondog rácsodálkozom az e,beri naivitásra és ostobaságra...

  • @DrTodi-1994

    @DrTodi-1994

    3 жыл бұрын

    @@teliver1 Szerintem ez nem naivitás. Színtiszta ostobaság, a Kapitány tökéletes példa rá!

  • @captainjack2201

    @captainjack2201

    3 жыл бұрын

    Mivel lesz jobb ha politikai pártok is beszálnak ? Ezzel csak egy újjabb lejárató témát adunk a fidesznek ! Így végül csak egy politikai vita lesz az egészből...

  • @DrTodi-1994

    @DrTodi-1994

    3 жыл бұрын

    @@captainjack2201 Nem a politikai pártokra gondoltam. Veletek vagyok, zengjen a Kossuth tér bla bla.

  • @captainjack2201

    @captainjack2201

    3 жыл бұрын

    @@DrTodi-1994 Ha nem álnak ki a szavukért és nem emelik meg a hangukat így nem fognak semmit elérni !

  • @istvanvicze8007
    @istvanvicze80073 жыл бұрын

    Rengeteg szükség lesz színészekre a covidiotizmussal tönkrevágott gazdaságban. Főleg, a hálivudi Epstejn/ Vejnstejn módon kasztingoltakra és képzettekre.

  • @onceforlife
    @onceforlife3 жыл бұрын

    A józan emberek mind veletek vannak!

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    Én biztos nem, pedig nagyon józan vagyok!

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    @M I Részeg???? Hülyeséget beszélsz.

  • @agnestrizner6424

    @agnestrizner6424

    3 жыл бұрын

    M I A térképen is megtalálom, vagy csak a te kis agyadban?

  • @laszloferenczi6405

    @laszloferenczi6405

    3 жыл бұрын

    Ezzel a névvel csak józan ember lehetsz, te pojáca!

  • @linking1202

    @linking1202

    3 жыл бұрын

    Faszadat az van veletek

  • @istvanveres434
    @istvanveres4343 жыл бұрын

    Vigyázato az egyetere neféljetek de nagyon👍👍👍👍

  • @valakivalaki7406
    @valakivalaki74063 жыл бұрын

    Ez a Szőke Abigél gyakorlatilag egy percet sem járt az SZFE-re, még is ahhoz ragaszkodik ami volt eddig. 😂😂😂😂🤣🤣🤣😂😂🤣😂🤣

  • @ianantonius7287
    @ianantonius72873 жыл бұрын

    Azt mondta a katona bácsi hogy fogd be a pofádat 5:15 körül?

  • @kgero26

    @kgero26

    3 жыл бұрын

    Az Bede zsolt volt asszem.Fidesz féle értelmi előny.

  • @ianantonius7287

    @ianantonius7287

    3 жыл бұрын

    @@kgero26 Megismered a hangját? :o nem irigyellek :)

  • @peterjuhasz9741

    @peterjuhasz9741

    3 жыл бұрын

    Dagadt bede volt

  • @LamurOfEarth
    @LamurOfEarth3 жыл бұрын

    "Basszatok oda!!!44!"

  • @mindigboldogorakatmutat2922
    @mindigboldogorakatmutat29223 жыл бұрын

    Megható. Holnap bemegyek a melóba és kiosztom a feletteseimet. Sztrájkolok majd én is.... Ja. Nem.

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    Ügyesen összehasonlítottad a helyzetet. Megdicsérjelek?

  • @mindigboldogorakatmutat2922

    @mindigboldogorakatmutat2922

    3 жыл бұрын

    @@nanvas7374 értelek. De gondold meg. Új vagy az Szfén , felvetted a diákhitelt. Lehet, hogy az egész éved elveszik. Milyen hátrányod származik, pláne ha egyet sem értesz velük..? .. Azt hiszem a Telex vagy a 24.hu - nak van egy videója a borsodi választás előtt. Egy nő azt mondja:tudom, hogy loptak(Gyurcsányék) de mégis váltsák le a Fideszt. Sok ilyennel találkoztam. Pl. nővérem. Tanult ember és mégsincsenek komoly érvei a Fidesz ellen. Olyanokat mondd, hogy:utálom az Orbán képét, nem birom nézni őket.... Az Szfe kb 70 óta erősen balos befolyásba volt. Kizárólag. Miért ne lehetne egy demokráciában vegyes? Nem rúgtak ki senkit. Hallgasd az emberek gyűlöködését balról. Elképesztő. Egy politikusnak kötelessége kiállni az országa mellett. A belügyeket nem viszem az únióba. Nem mocskolom a hazám külföldön.... Csak a hatalmat akarják.

  • @laszlocsuk5814
    @laszlocsuk58143 жыл бұрын

    de jo lene ha meg doglene egy szemetel keveseb lene magyar orszagon mert van belole rendesen

  • @sebestyenvasas5073
    @sebestyenvasas50733 жыл бұрын

    Ajánlom minden kedves szemlélődőnek, illetve kompetensnek, hogy első sorban nézze meg A hullám (Die Welle) c. filmet. Miután ez megtörtént, hasonlítsuk össze az ,,SZFE: Ki rántja előbb félre a kormányt, ez a kérdés" médiatartalmával. Ha analóg módon elidőzünk fölötte, akkor észrevehető hasonlóságokra bukkanunk. Egy erőszakos ideológia újszerű megjelenése. A kormány-zat rendelkezéseit diktatúrának titulált rendszer elleni evidenciát nem tükröző rendszerének felállítása, felállása. A filozófia egyik legalapvetőbb elméleti megállapítása, hogy ha van tézis, akkor van antitézis, e között a kettő között feszültség van, amiből lesz a szintézis. Ez jelen esetben is igaz. Viszont! A látszat néha csal, mivel az adott intézmény elfoglalása, ideiglenes kisajátítása merőben már nem csak az intézmény struktúrájában bekövetkező változások ellen folytatott cselekménysorozat, hanem bőséges ideológiai háttérrel rendelkező közösség, emberi csoport ideológiai marketingje. A tézis adott, viszont az antitézis elsiklik a tézissel való szembenállás fölött és az általa diktatúrának mondott nem létező rendszert támadja, mintha a tézist támadná. Az antitézis, ezzel az ideológiai székfoglalással felállított magának egy nem létező eltorzított tézis, mintha valóban a problémára keresné a választ. Halvány foltokban látszik a finalitás, a célirányosság, ill. maga a cél, hogy valóban mit akarnak, mi a lényege mindennek. Mindenesetre marketingje van annak, hogy hogyan lehet elfoglalni egyetemi intézményeket, milyen módon lehet formabontó és formázó egy újszerű ideológia a régi konzervatív rend-szerekre nézve. A kudarc nem kérdés, de nem a győzelem a lényeg, hanem a marketingelt minta.

  • @tnsnamesoralong

    @tnsnamesoralong

    3 жыл бұрын

    @Sebestyén Vasas Nem semmi szöveg, kiváncsi vagyok hány kommentelő ragadtatja el magát reakcióra. ;) Az én problémáim a - A kérdéses film művészi fikció és lezárt kerek egész, míg az SZFE-történések meg a valóság, aminek csak mérföldkövei vannak. Azt gondolom nem vethetők össze jól. - "Egy erőszakos ideológia újszerű megjelenése" - nem érthető ezt mire írod (nem a film,m hanem az SZFE vonatkozásában). Orbán-Vidnyánszky oldalról nem "újszerű", hiszen a modellváltás köntösébe bújtatott térfoglalás már több egyetemen lement (azaz nem újszerű, mégha erőszakos is). Míg az SZFE-es diákok oldaláról meg az "erőszakos" nem stimmel, még ha újszerűnek is hat a kiállásuk, 10+ év Orbán-rezsim után. - Ha jól értelek, evidenciát keresel az SZFE-sek oldaláról. Szerintem van ilyen: egyetemi autonómia. Ideológiailag is, konkretice is. - A "marketinges" problémádat sem értem. A valóságnál/hitelességnél nem kell jobb marketing (bár minden marketing így működne). Az SZFE oldalán ez maximálisan látszik, sokaknak. - Én bizony nem vettem le, hogy mi a konstruktív üzenete a kommentednek.

  • @sebestyenvasas5073

    @sebestyenvasas5073

    3 жыл бұрын

    @@tnsnamesoralong Köszönöm megtisztelő reakcióját, illetve hogy értelmezte a kommentemet! Rendkívül sokra becsülöm az intelligens érvelést, még ha mindenben nem is tudunk egyetérteni, de ez a természetes, hiszen minden ,,persona" hordoz magában a másikkal szembeni különbözőséget és azonosságot, korától, társadalmi vonatkozásától, mikro- és makrokörnyezetétől és egyéb determináns tényezőktől függetlenül is. Köszönöm, hogy megtisztelt egyediségét tükröző reagálással, valamint szubjektív, illetve objektív meglátásaival!

  • @jozsefmarosi4241
    @jozsefmarosi42413 жыл бұрын

    08:13-tól, amikor Abigél nyilatkozik, az eső miatt olyan hang van, mintha beszéde közben pisálna. Állva, szövet kabátban. :)

  • @zoltannanasi4217
    @zoltannanasi42173 жыл бұрын

    Egyszerűen igaza van az szfe diákságnak! Ők őrzik az igazi demokráciát, ami nem a többség terrorja!

  • @csodabogar4870

    @csodabogar4870

    3 жыл бұрын

    "Ők őrzik az igazi demokráciát, ami nem a többség terrorja!" a demokrácia pont a többség terrorja alkotmányos keretek között baszod. Amit ők csinálnak az pont az, hogy nem hajlandók elfogadni, azt hogy a többség máshogy gondolja, ami azt jelenti, hogy ők azok, akik szarnak a demokráciára. Nem így van? Mert a demokráciában mindig szopik vki, mert nem lehet mindig mindenkinek jó. De akkor neked mi számít demokráciának egyáltalán?

  • @irrelefantirrtum3352
    @irrelefantirrtum33523 жыл бұрын

    Csináld csak viktor, csináld csak: így kerülök hangulatba....

  • @istvanlukacs8390
    @istvanlukacs83903 жыл бұрын

    németh andrás kinyithatná a száját amikor beszél...ha már egyetem....

  • @thepetyo
    @thepetyo3 жыл бұрын

    harmadik megoldás lett. Eladták alóluk az autót.

  • @Apponyi_Albert
    @Apponyi_Albert3 жыл бұрын

    8:49 Lehet, hogy túl "kanos" vagyok és nyilván 90% projekció, de becrusholtam rá

  • @laszlok.2033
    @laszlok.20333 жыл бұрын

    Viktor, ébresztő már megint lassan és rosszul reagálsz!!! Emlékszel meg Viktor 88 ra amikor a KISZ előtt lobbiztak .. s 89 reformra? Most nyal vissza az bizonyos fagyi.. a leváltó generacio

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    Belügyes háttér támogatással és miniszter elnöki szakmunkás bizonyítvánnyal könnyebb dolguk volt

  • @egyalma
    @egyalma3 жыл бұрын

    Légyszi adjatok angol feliratot a videókhoz!!!

  • @jozsefh-1621
    @jozsefh-1621 Жыл бұрын

    És mi lett a vége ennek az egésznek?

  • @Isi7859
    @Isi78593 жыл бұрын

    Ha en az egyetemen blokadoltam volna es en akartam volna megmondani ki tanitson, vizsgaztasson es ki legyen a raktor paro slabbal rugtak volna ki. 1ebkent meg akik szeretnenek tanulni azokat nem kellene megfosztani a tanulashoz valo jogukert. Ha nem tetszik az egyetem jarjatok mashova, nem kotelezo hisztizni.

  • @alettagreen1

    @alettagreen1

    3 жыл бұрын

    1. Itt nem egy ember van felhábordova. Az összes hallgató, tanító, és dolgozó tüntet. Nem tudom mikor jártál egyetemre, de ma úgy van, az elméletben demokráciában, hogy azoknak kell megfelelő legyen az egyetem akik ott tsnulnak, dolgoznak, nem azoknak akiknek semmi közük még a színészethez, filmekhez sem. És mivel Szfe-re sikeresen felvételt nyertel, és joguk van felszólalni, nem kussolniuk kell és elmenni más egyetemre, hanem kiállni magukért, mert ez az ő egyetemük, s nem másé!

  • @csodabogar4870

    @csodabogar4870

    3 жыл бұрын

    @@alettagreen1 elmondanád, hogy mit értesz demokrácia alatt?

  • @alettagreen1

    @alettagreen1

    3 жыл бұрын

    @@csodabogar4870 hogy az emberek választják a saját vezetőiket. Vannak választások az országban, teljesen rendben van így, ez a demkorácia - a többi részletkérdés -. És mivel az SzFE-nek is demokratikusan kéne müködnie, ott is az egyetem "népének" kéne megválasztani a vezetőséget. Vagy legalább egy kicsi belesuólásuk legyen. Sokan mondják nekem, hogy ez nem kívánság műsor. Pedig de, lehet úgy is nevezni. Mert ez a demokrácia, hogy nem mások döntenek a fejünk felett RÓLUNK, hanem mi magunk döntünk a saját sorsunkról.

  • @csodabogar4870

    @csodabogar4870

    3 жыл бұрын

    @@alettagreen1 ebben egyet értek veled, de ehhez az egyetemnek saját magát kell fönttartania és a tulajdonjogot birtokolnia. Azután azt csinálnak, amit akarnak, mert akkor az egyetem felett ők rendelkezhetnek. Ezzel sztem meg is világítottam a problémát miszerint, akkor egyáltalán nem kéne tüntetniük, mert joguk lenne eldönteni. Az pedig, hogy a kormány így kérdés nélkül rendelkezik, az a saját döntése, amit majd a következő választáson figyelembe lehet venni, de ehhez joga van, mert ő a szuverén. Viszont, ha nem így működne, akkor a demokrácia végképp értelmét vesztené, mivel a választott vezetés nem cselekedhetne hatékonyan.

  • @alettagreen1

    @alettagreen1

    3 жыл бұрын

    @@csodabogar4870 igen, az állam tulajdona az egyetem, és neki kell döntenie akkor róla. Ebben nem vagyok jártas, de úgy érzem egy kicsi beleszólása kéne legyen az egyetemnek. És az is, hogy ne olyanokat válasszanak, akik egyértelműen rosszak erre a feladatra. Ha a kormány nem képes jól választani, abba nem lehet beletörödni, és legalább annyi jogot kéne adni az egyetemnek, hogy elfogadja-e a vezetőséget. Ha nem, akkor másikat kéne választania az államnak. Legalább ilyen kicsi beleszólásuk legyen.

  • @johhnyking8753
    @johhnyking87533 жыл бұрын

    Lényeg! Baloldali rektor helyett egy jobb oldali lett az egyetem vezetője és mivel a Budapesti fiatalok nagy része baloldali ezért tüntetést csináltak hogy ujra legyen baloldali az egyetem rektora!

  • @jozsefmarosi4241
    @jozsefmarosi42413 жыл бұрын

    A kutyus tündéri. Imádni való.

  • @proffdesign
    @proffdesign3 жыл бұрын

    Szőke Abigélnek üzenném, hogy simán elmenne egy végzős hallgatónak a szereplése alapján :-) cukiságfaktor a naiva befigyel de azért érezhető a tudatosság is ;-)

  • @vilagjarok
    @vilagjarok3 жыл бұрын

    FreeSZFE: kzread.info/dash/bejne/hqKspLeBnabVZ6g.html

  • @Szabchen
    @Szabchen3 жыл бұрын

    Kompromisszum lehet megoldás

  • @katalin9808

    @katalin9808

    3 жыл бұрын

    Ahhoz kompromisszumra való hajlandóság is kéne ! De ők kijelentik hogy a kuratórium s a vezetőség illegitim .Más meg egyszerűen nem illetékes az ügyben..

  • @ssygre

    @ssygre

    3 жыл бұрын

    @@katalin9808 a kuratórium előbb lépett, és minden jogkört magához vont. Ebből a pozícióból nem lehet kompromisszumról beszélni.

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    orbán meg a kompromisszum. Harminc éve ismerjük akkor is így csinálta, holnap is így fogja csinálni. Akár a repkedés.

  • @hontiferenc6661
    @hontiferenc66613 жыл бұрын

    Amire szükség van Top 3 Gyülölcslé, Csoki, Pizza XD Ezek nélkül semmit nem érne az egyetemfoglalás!

  • @user-wm5wm3th2q
    @user-wm5wm3th2q3 жыл бұрын

    Így hogy fognak elhelyezkedni a közmédiában ezek a diákok???

  • @katalin9808

    @katalin9808

    3 жыл бұрын

    @Lancelot Pharos Vidnyánszkynak miért kéne ?

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    @Lancelot Pharos vidnyánszkit félre teszik leporolják és nem hagyják az árokszélén. Mindig ez ment a nertársaknál.

  • @peterorszagh6551
    @peterorszagh65513 жыл бұрын

    szép. és mi a bajotok? mi ellen tünti?

  • @nanvas7374
    @nanvas73743 жыл бұрын

    Írkászok miért lődöztök? Legyen béke! Copy Paste MTI és mindenki jól jár! Aki NER.

  • @lcx2846
    @lcx28463 жыл бұрын

    Nyugat-Európában vagy Amerikában melyik egyetemen van beleszólása a hallgatónak a vezetők kinevezésébe?

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    Régen azért szídtátok az mszp-t és az EU-t, mert mindent privatizálnak, ma azért éltetitek a fideszt és a nert, mert mindent privatizálnak. Fuck logic.

  • @donathzsofia89
    @donathzsofia893 жыл бұрын

    Szánalmas ez az egész😂

  • @toromon31
    @toromon313 жыл бұрын

    Két autó? Inkább a kerékpár és a kamion esete. A színészek meg lapítanak.

  • 3 жыл бұрын

    a színészek lapítanak? nézd meg a többi cikket/riportot/videót is :) rengetegen kiálltak mellettük, többek között külföldiek is

  • @otapi

    @otapi

    3 жыл бұрын

    Menj el színházba, ülj be előadásra és várd meg a végén a meghajlást. Ismert színészek is kiállnak az SZFE mellett, csak csendesen, nem harsogva. "Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!"

  • @jozsefmarosi4241
    @jozsefmarosi42413 жыл бұрын

    Mindenkihez: ez az Alkot Alkotman amúgy hülye, vagy mi baja? Nem fut 100-on az fix.

  • @PunchedGull
    @PunchedGull3 жыл бұрын

    Lehet mondjuk nem 40%-ban egy gólya véleményét kellett volna betenni.

  • @Mycr0bi

    @Mycr0bi

    3 жыл бұрын

    A gólya hölgy nem véletlenül került bele. Keress rá a nevére. ;)

  • @PunchedGull

    @PunchedGull

    3 жыл бұрын

    @@Mycr0bi tudom ki, attól még hogy játszott már egy sikeres filmben, nem lesz jobb rálátása, hogy mi folyik az egyetem körül, meg pl. mi történt nyáron.

  • @zoltannagy8677
    @zoltannagy86773 жыл бұрын

    "Nagyon nehéz a helyzetünk, mindenki tanulni szeretne." Senki nem tiltotta meg.

  • @alettagreen1

    @alettagreen1

    3 жыл бұрын

    Egyszerű az egész. Nincs megtiltva, de nekik nem megfelelő az oktatási rendszer. Szóval, teremtettek maguknak egy helyzetet, ahol tanulhatnak, és úgy ahogy szeretnének. Mert most is tanulnak. És azért tüntetnek, hogy ezt tehessék, normális egyetemi müködés körében.

  • @mayafromtheclouds

    @mayafromtheclouds

    3 жыл бұрын

    Rohadtul nem mindegy, milyen körülmények kozott. Epp ezt is ellehetetlenitik.

  • @pauldzs90
    @pauldzs903 жыл бұрын

    barmimas.hu

  • @balint3996
    @balint39963 жыл бұрын

    A vizsgájuk, hogy lesz meg vagy majd mondják. Hogy jaj Fidesz jaj és megkapják a négyest?

  • @k0d4x
    @k0d4x3 жыл бұрын

    élvezzétek ki gyerekek ezt a pár nappal meghosszabbított nyári szünetet, mert hamarosan vissza fog állni a rend.

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    Van még újabb lövész ezredes a tarsolyban?

  • @k0d4x

    @k0d4x

    3 жыл бұрын

    @@nanvas7374 ezt en honnan tudjam?😀

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    @@k0d4x Ok Szerintem van mert közpénz ilyenekre mint a tenger.

  • @NextStitch
    @NextStitch3 жыл бұрын

    juden

  • @NextStitch
    @NextStitch3 жыл бұрын

    Ez a demokráia: kzread.info?search_query=gyurcsányi+rendőrterror

  • @attilasound4303
    @attilasound43033 жыл бұрын

    Beszelgetni szeretnenk-Es beszelgetnek?-NEM. Ellenallnak?-Igen- Hatasos?-NEM

  • @mKp...

    @mKp...

    3 жыл бұрын

    A kormány abszolút hatalmat akar. Irányítani, a diákokat. Ebből ez jön le. De miért is? Mert félnek. Ha nem is most lesz hatása, de valami elkezdődött. Érdemes figyelni. :)

  • @katalin9808

    @katalin9808

    3 жыл бұрын

    @@mKp... Senki nem akarja irányítani a diákokat .Ugyanazt csinálhatná mindenki amit azelőtt ! De új nézetek és új módszerek is tért nyerhetnek, természetesen a régiek mellett, végre !

  • @mKp...

    @mKp...

    3 жыл бұрын

    @@katalin9808 én értem. De nem akarják a diákok! Akkor meg minek? Senki nem kap sorstól pénzt, senki nincs agymosva. Egyszerűen tudják, mit akarnak. Nem értem, hogy ez minek kell. Az látszik, h leszarják a diákokat. Csak a hatalom és hogy mindent uraljanak.

  • @toldeee

    @toldeee

    3 жыл бұрын

    @@katalin9808 most csak viccel, ugye? Ha ez így lenne, ugyan miért egy előre megírt szabályzati rendszert tettek le eléjük? Miért hazudták, hogy bevonják őket ennek megírásába? Miért oszlatták fel az évek óta működő diákok által választott szenátust? Miért nem fogadták el az egyetem egyetlen jelöltjét sem a kuratóriumba? Miért nem vonták be őket az átalakításba, mikor volt egy egész nyaruk erre? Miért nem engedték pár napja, hogy a diákok is részt vegyenek azon az egyeztetésen, amire az oktatókat meghívták? Majd miért vonták vissza, mikor az oktatók a diákokat is elhozták volna? Ezek után komolyan azt gondolja, hogy minden ugyanúgy menne, mint eddig? Hogy semmi sem változna, csak új nézetekkel és módszerekkel gazdagodna az egyetem?

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    Na pajti, meglátogatlak, és mindenedet elkérem. Ha ellenállsz, előszőr csak fenyegetőzök, de ha megunom, akkor szétverem a pofádat, és aláírsz mindent, megértetted, kádár elvtárs?

  • @Hunfootball
    @Hunfootball3 жыл бұрын

    1919 kicsiben.

  • @geryBlade

    @geryBlade

    3 жыл бұрын

    Arra gondolsz, hogy miközben a Magyar vörös hadsereg próbálja visszafoglalni Erdélyt és Felvidéket, a jobboldali Horthy kiegyezik a Románokkal?

  • @Hunfootball

    @Hunfootball

    3 жыл бұрын

    @@geryBlade Nem egészen... A tanulók nem tudnak róla, hogy kommunisták irányítják őket, de ez nem menti fel őket. A vörös hadsereg meg feladta a védekezést, Trianont lehetővé téve.

  • @peterjuhasz9741

    @peterjuhasz9741

    3 жыл бұрын

    @@Hunfootball persze, meg Soros György úr és a gyíkemberek és a Brüsszeli bürökraták

  • @Hunfootball

    @Hunfootball

    3 жыл бұрын

    @@peterjuhasz9741 Soros György, bármilyen hihetetlen, tényleg sok liberális folyamatban benne van.

  • @peterjuhasz9741

    @peterjuhasz9741

    3 жыл бұрын

    @@Hunfootball persze miatta ugrik fel a futykos is

  • @zoltanhamori3467
    @zoltanhamori34673 жыл бұрын

    Elismerésre méltó amit tesz a diákság, de kontraproduktív. Megoldás nem az elzárkozás hanem a befogadás! Mikroállam sose műkődik egy nagy államban, igazodni mindenkinek kell , és a legjobbat kihozni belőle. Aki csak a rosszat látja a dolgokban a fejlődéstöl fosztja meg magát! Nem csak jogai, kötelességei is vannak egy SZFE nek!

  • @torzsmokus

    @torzsmokus

    3 жыл бұрын

    Befogadás? Kit? Nem azzal mentek oda hozzájuk, hogy fogadjatok be, csináljunk együtt egy sokszínű egyetemet. Hanem megmondták hogy „most mi jövünk, mi döntünk mindenről helyettetek, egyébként van kedvetek beszélni róla?”

  • @zoltanhamori3467

    @zoltanhamori3467

    3 жыл бұрын

    @@torzsmokus Tegyük fel egy pillanatra ÉRZELEM MENTESEN h nálunk jobban rálátó emberek meglátták a problémákat és a haladás irányát , de durva ellenállásba ütköztek. Szerinted h reagál rá egy olyan csoport aki nem akarja a valtozást? Legyen ez jó vagy más , ráadásul csorbul a nagyobb cél érdekében a jogkörük. Persze h lázadnak , és ferdítik a tényeket.(a régi vezetés) De ez az én véleményem , és a világ így van összerakva , hiába tagadjuk. Egy biztos, a diákoknak ez a legrosszabb ami lehet. (Fogd fel ugy h a főnőköd fizetésed megduplázza de cserébe másik irodába kell dolgoznod és kötetlen munkaidőben )

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    Privatizálják az egyetemeket. Te biztos annak is tapsoltál, amikor 8 cukorgyárból 6-ot eladtak, széthordtak, vagy hogy magyar tej helyett importot árulnak, és a többi és a többi...

  • @zoltanhamori3467

    @zoltanhamori3467

    3 жыл бұрын

    @@GregoryKun Nem vagyok képbe a tejjel es a cukorral. De úgy emlékszem ha gyufagyárat, cukrot, vizet, villanyt a Gyurcsány kormány adta el. És a Fidesz allamositotta vissza.

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    @@zoltanhamori3467 Hol államosítottak vissza, mit? Pl a trafik mutyi is csak arra szolgált, hogy egy vietnám üzletember havernak lehessen 70 dohányboltja is, amíg más magyar embertől elvették ezt a megélhetést. :D Épp arra mutatok rá, hogy amikor az mszp-sek privatizálják az államvagyont, akkor az hazaárulás, de amikor a keresztyén kormány privatizál, és nem csak a cégeket, hanem a kultúrát is, az szent nemzethy érdek. Ha nem értenéd: az egyetemek modelváltása egy sajátos privatizációt jelent, ahol nem az kapja a jogokat, akik a legtöbbet fizetnek érte, hanem az, akik pártérdeket teljesítenek. Ééés ha egy ilyen intézményt hozzánemértésből vagy szándékosan elbasznak, akkor az már nem a nemzethy kormány hibája lesz, hanem a "magán" alapítványé, de addig is, jó kifizető hely lesz a barátoknak, és talán semmiféle transzparenciát sem kell biztosítani a köznépnek, hiszen ez egy alapítvány, aminek a működésébe csak úgy nem nézhet bele akárki... Lehetsz naív, játszhatod a naivat, de itt épp az a csodálatos, hogy a kurvaanyázások és fenyegetőzések ellenére a diákok kiállnak a jogaikért, és igyekeznek elérni, hogy olyan modelváltás legyen, ami valóban az ő érdeküket szolgálja. Azt próbálod velünk elhitetni, hogy olyan a helyzet, mintha egy rablógyilkos betoppana hozzád az éjszaka közepén, és azon kéne egyezkedned vele, hogy mindenedet elvigye, vagy meg is öljön, miután megerőszakolt. Pedig most valahogy az a helyzet, hogy a rablógyilkos előbb családtagnak, most meg zsandárnak van öltözve, de így sem engedik be az ajtón. Ismered a 3 malac és a farkas,illetves a piroska és a farkas meséket? Ezek a mesék így néznek ki a valóságban.

  • @leutnant4591
    @leutnant45913 жыл бұрын

    tűzoltók tüntetnek, leég a város.... pékek tüntetnek éhezik a nép.... színészek tüntetnek... semmi.. :D XD

  • @kgero26

    @kgero26

    3 жыл бұрын

    Ezek diákok azért gondolom odáig eltud jutni gondolkozásban.

  • @nanvas7374

    @nanvas7374

    3 жыл бұрын

    Eszel iszol székelsz életben maradsz attól hogy nem gondolkodsz még életben maradsz.

  • @kbuss10
    @kbuss103 жыл бұрын

    tan(ács)köztársaság

  • @Szanto87
    @Szanto873 жыл бұрын

    Holnap bemegyek a munkahelyemre és megmondom az igazgatónak, hogy miből, mennyit, hogyan.

  • @pakaszimre7511

    @pakaszimre7511

    3 жыл бұрын

    Helyes. Én is. Aztán ha nem úgy lesz, kiáltok valamit, mittudomén, diszkrimináció, diktatúra, rasszizmus. Valamelyikre csak felkapják a fejüket.

  • @Szanto87

    @Szanto87

    3 жыл бұрын

    @@pakaszimre7511 Pontosan 😂😂

  • @geryBlade

    @geryBlade

    3 жыл бұрын

    Normális helyeken megkérdezik és elmondhatod a véleményed, bár valóban a szalag mellől nem sok beleszólásod van a dolgokba.

  • @Szanto87

    @Szanto87

    3 жыл бұрын

    @@geryBlade Mi a f.sz eddig ezt nemtudtam, hogy valahol lentről döntik el ki legyen az igazgató. Ezek szerint én még nem dolgoztam eddig normális helyen. Nyugtáztam. Egy igazgatónak pont olyan egy diák,mint egy gyárigazgatónak a szalagmunkás. Amugy a szalagmunkás csak akkor jó ha adózni kell, meg olyan dolgot gyártani aminek a profitjából közvetetten eltartanak egy ilyen egyetemet?

  • @Rumotaztszeretem.
    @Rumotaztszeretem.3 жыл бұрын

    Ingyenélő söpredéket nevelnek semmi többet... 😂

  • @tamaskulcsar231
    @tamaskulcsar2313 жыл бұрын

    Sötét banda vagytok :D

  • @tamass6612
    @tamass66123 жыл бұрын

    Ti vagytok a szikra amit a politikai elit összefogva fog majd eltaposni

  • @danielmolnar9688
    @danielmolnar96883 жыл бұрын

    Fordítva is ugyan ez történne, nem vagyok meghatódva. Ezzel a 29000 feliratkozóval sem vagyok meggyőzve.

  • @mariakalaszi3401

    @mariakalaszi3401

    3 жыл бұрын

    Abigél’ màr most nagy mùvész vagy: Kemény igqzsàgokat mondasz irîgylésre méltô, nyugalommal...Egy érdekes kérdést tennék fel Nektek: Vajon a Tàncmüvészet Egyetemet is kifogjàk-e kezdeni, mert hiszen ott nem beszélnek. A rölövé v q dömiplié. vagy akàrmely balettgyakorlat ugyanaz a kormànypàrtinak is’ mint az ellenzékinek. Szeretettel: Mària

  • @danielmolnar9688

    @danielmolnar9688

    3 жыл бұрын

    @@mariakalaszi3401 Ez hogy jön ide?

  • @mariakalaszi3401

    @mariakalaszi3401

    3 жыл бұрын

    @@danielmolnar9688 Elnèzèst, de benne vagyok a balett büvöletében, szétszórt vagyok, ne haragudjon.

  • @zoltannagy8677
    @zoltannagy86773 жыл бұрын

    "....bármilyen más retorzió érhet bennünket." Például? Diploma nélküli színészek is vannak a piacon.

  • @000hero6
    @000hero63 жыл бұрын

    Kicsit vicces, ahogyan elhiszik magukról, hogy ők forradalmárok és harcosok, de legfőképpen bátrak. Nekik megadatott az a privilégium, hogy teljesen erőszak mentesen játszhatnak forradalmárosdit anélkül, hogy a haja száluk is meggörbülne.

  • @jozsefh-1621

    @jozsefh-1621

    3 жыл бұрын

    Sajnálatos, hogy nem jött át, hogy mit, miért tesznek. Kiállnak egy dologért, amit most sokan nem mondhatnak el magukról ebben az országban. Úgyhogy meg kellene érteni őket, és legfőképpen elgondolkodni arról, hogy mi is zajlik itt valójában.

  • @torzsmokus

    @torzsmokus

    3 жыл бұрын

    Közéjük is lövethettek volna, ja

  • @otapi

    @otapi

    3 жыл бұрын

    Kicsit szomorú hogy azt hiszed nem kell bátorság kiállni valami mellett (ezzel) a hatalommal szemben. Figyeld meg, majd amikor vége lesz ennek valahogy (és azért nincs teljesen kizárva hogy ne a rendőrség vagy a TEK közreműködésével oldanák fel a blokádot), akkor majd egyenként fogják majd perbe őket. Ha egy kiszínezett járdáért hajlandók bevinni embereket, akkor egy épületfoglalásért mi fog járni? Vagy nézd ezt a valós példát: index.hu/belfold/2018/01/30/ligetvedok_sator_tuz/

  • @pakaszimre7511

    @pakaszimre7511

    3 жыл бұрын

    @@otapi de ha lehet tudni előre, hogy a kormány úgysem hagyja annyiban a tüntikéző hippik tevékenységét, mi értelme van ennek részükről ? azon meg ne csodálkozz, hogy aki átlép egy határt, azt előveszik ... a fidesz elég langyi ilyen tekintetben, nem tudom mit panaszkodsz. Nézd meg a gerontofil Micront hogy bánt a sárgamellényesekkel, vagy Gyurcsányt.

  • @otapi

    @otapi

    3 жыл бұрын

    @@pakaszimre7511 Azt hiszed, a hippi valami szitokszó, de a 60-as, 70-es években sok politikai változást is elértek a bulizás meg a 'tüntikézés' mellett. Mitől langyi az, hogy tüntetésekről bevisznek fiatalokat mondva csinált indokokkal (közkedvelt a közlekedési szabályok megsértése), vagy 'ismeretlen tettesek' gyújtogatnak, esetleg 'szolgálaton kívüli' rendőr tüntetők gyerekét veri? Egy tizen x évvel ezelőtt lemondott politikus ugyanúgy nem releváns a mostani ügyekre, mint a 60-70 évvel ezelőtti hippiverő rendőrök.

  • @kilencimola9507
    @kilencimola95073 жыл бұрын

    Már az egész ország a ripacsképzőn röhög. Térjetek már magatokhoz !

  • @zsoltnagy6991
    @zsoltnagy69913 жыл бұрын

    Huhh....ez a gólya kislány. Egyetlen mentsége van, hogy fiatal még. Egy percet nem tanult még, se a régi, se az új vezetés alatt, de véleményt mond. Ráadásul beszél a semmiről. Jó, hogy van az internet, 15 év múlva visszanézheti magát. Szerintem szégyelleni fogja magát. Ami lejön az egészből az, hogy igazából semmit nem értenek ami körülöttik történik, inkább csak buli az egész.

  • @moonshinerfrog613

    @moonshinerfrog613

    3 жыл бұрын

    Az a többezer ember sem tanult még ott egy percet sem, akik demonstráltak és szolidaritást vállaltak az SZFE hallgatói mellett. Ők is szégyellni fogják magukat? Ez így működik? Mert akkor csak ritkán állhatnának ki tömegek valamilyen közös ügy érdekében, hiszen nem mindenki /ért hozzá/.

  • @zsoltnagy6991

    @zsoltnagy6991

    3 жыл бұрын

    @@moonshinerfrog613 Mi az a közösügy?

  • @peterszatmarimobil

    @peterszatmarimobil

    3 жыл бұрын

    Ez az elő éves gólya kislány az Akik maradtak c. film főszereplője. Oscarra jelöltük. Így már jogosan lehet véleménye, vagy azért inkább így se?

  • @lajosveres7788
    @lajosveres77883 жыл бұрын

    Ez annyira vérciki! Semmilyen egyeztetésre nem mennek el , de hisztiznek ,hogy nem hallgatták meg őket :)

  • @zsoltlilik3438
    @zsoltlilik34383 жыл бұрын

    egy "gólya" hogy tudja megítélni - mi változna az eredeti képzéshez képest? :D amikor egy percet nem tanult a "régi" vezetés alatt... lehet jobb lenne az új... kitudja? óriási :D gondolom azért jelentkezett oda mert tanulni szeretni valamit. hát hajrá. lehet tanulni.

  • @AlfonzNobody

    @AlfonzNobody

    3 жыл бұрын

    Szégyellem, de eddig kimaradt az életemből az Akik maradtak című filmdráma, pedig több helyről is olvastam, hogy éredemes megnézni. De azt még én is tudom, hogy Oscar díjra nevezett film volt és a fent említett "gólya" játszotta a főszerepet. Ennélfogva, ésszerű feltételezni, hogy Szőke Abigél sokkal jobban meg tudja ítélni a szakmát és a benne lezajló folyamatokat, mint te vagy én. (Igen, bátorkodtam a nevedre ráguglizni. Sajnálom, Zsolt, te nem szerepeltél Oscar díjra jelölt filmben, bocsi. :( )

  • @zsoltlilik3438

    @zsoltlilik3438

    3 жыл бұрын

    ​@@AlfonzNobody hát igen, ha már főszerepet játszott egy filmben akkor taníthat is az egyetemen. nyilván, én támogatom ebben is.

  • @otapi

    @otapi

    3 жыл бұрын

    @@zsoltlilik3438 Gratula, szalmabáb érvelés.

  • @zsoltlilik3438

    @zsoltlilik3438

    3 жыл бұрын

    @@otapi ne haragudj - de nem tudom már hova tenni ezt az SZFE-s bohóckodást. ez már rég nem a szakmáról szól... hanem ideológiai harc... kormányellenes harc. Én is jártam egyetemre... telibe szartam ki volt a dékán vagy épp milyen politikai nézeteket vallott - valószínűleg hasonlót mint Vidnyászky. A tananyag érdekelt. Tudod az színtelen szagtalan. Le kell diplomázni. Utána mindenki mehet és olyan projektben vesz részt amilyenben akar. De lenne egy keresztkérdésem? A fidesz ugyanígy leváltja a kuratóriumot és benyomja a saját embereit. a Saját emberei pedig - Alföldi, Stohl Buci és nemtudom Molnár Áron mondjuk. Akkor is lett volna tüntetés? akkor is lenne sorfal? akkor is lenne 13 pontja a diákoknak? nyilván nem lenne. most akkor az egyetemet szeretnék megújítani a fiatalok? vagy ideológiai alapon van bajuk az új vezetéssel? Még tökük sincs beleállni ebbe. megy a csúsztatás, a kenegetés... közben meg nyilván erről van szó. A vérlibsi nyúl odút megtalálta a vérjobbos farkas és próbálja felzabálni csak egyenlőre túl szűk a lyuk, az odú lyuk, hogy beférjen az egész teste a farkasnak, egyenlőre csak a feje fért be. Kösz de egyiknek se tudok szurkolni, egyik oldal mellé se lehet teljes mellszélességgel odaállni.

  • @DrTodi-1994

    @DrTodi-1994

    3 жыл бұрын

    Ne legyünk kicsinyesek! Abigél legyen az új rektor!

  • @csak13133
    @csak131333 жыл бұрын

    Még mindig lázadnak a rend ellen , de majd elmúlik , ahogy minden IS .

  • @sziauram7814
    @sziauram78143 жыл бұрын

    Büfészakosak ráérnek, BME-n ilyen tuti nem lesz soha.

  • @peternagy6067

    @peternagy6067

    3 жыл бұрын

    A BME kezdte '56ot

  • 3 жыл бұрын

    Mikor lett menő leszarni a dolgokat? Egyébként meg: www.bme.hu/1956_tortenete

  • @peternagy6067

    @peternagy6067

    3 жыл бұрын

    @ Ez a leszaras ellenkezője

  • @zakzag

    @zakzag

    3 жыл бұрын

    de lesz.

  • 3 жыл бұрын

    @@peternagy6067 lkekd üzenetére írtam

  • @whatever...6258
    @whatever...62583 жыл бұрын

    A hallgató nevében benne van hogy hallgató. Tehát meghallgatja az előadásokat, megkapja az elméleti és gyakorlati oktatást és vizsgázik belőle. A közoktatásból kikerült hallgató nem az alapján választ egyetemet, hogy ki a fenntartó és milyen irányultságú az egyetem vezetése. A pénzt, a támogatást továbbra is az állam adja, tehát hadd legyen beleszólása. Fordítva ülnek a lovon: nem a diák dönti el, nincs joga ahhoz hogy meghatározza ki legyen a tanára. Ha én középiskolás diákként elállom az ajtót, hogy ne mehessen be a tanár, mert én őt nem kedvelem, akkor szankcionálni fog engem a vezetőség. Felnőtt munkavállalóként sem én határozom meg, hogy kik legyenek a munkatársaim. Nem rúgják ki az eddigi tanárokat, ugyanazok a diákok tanulhatnak az SZFE-n továbbra is, ahogy eddig, az más kérdés hogy sok tanár felmondott önszántából (úgy mint az indexesek előre felmondtak, most meg nézzük meg milyen lett az új szerkesztőségű Index: Bugyinszki György a Népszabadság egykori szerzője, és Hercsel Adél a HVG munkatársa is odament dolgozni, SZFE eseményeiről folyamatosan tudósítanak, Pulai András véleményt ír az újságba stb., tehát megmaradt az eredetileg megszokott "független" irány). A színház és filmművészeti szakma oktatása ugyanúgy megmarad, ahogy eddig volt. A tananyag nem változik meg.

  • @tnsnamesoralong

    @tnsnamesoralong

    3 жыл бұрын

    @Szőcs Márton: * A "hallgató" egy 155 éves, konzekvens/konzisztens tradiciójú intézménybe felvételizett, nagyon kemény vizsgákon keresztülverekedve magát. Nem egy nullkilométeres, lilaködös, oktatási szakmát kicsúfoló és megalázó egyelőre nem is létező árnyékintézménybe. * Az új index-szel meg az a baj, hogy beleültek a készbe és visszaélnek az irányukba való olvasói tehetlenségi erővel, ahogy az Origónál is láttuk. Majd ha önerőből csinálnak 400.000 olvasót és tudnak (részben) fizetőssé válni, akkor vissza lehet térni az összehasonlításra. PS: Az új indexnél egyébként jelen állás szerint a real-user feleződött, az oldalletöltés, harmadolódott-feleződött március végéhez képest. Piacvezető első helyből - van olyan nap, amikor - már csak 4-5-dik poziciót foglalják el a DKT-nál, még egy Femina is tudja őket előzni például.

  • @zuarzo

    @zuarzo

    3 жыл бұрын

    'A pénzt, a támogatást továbbra is az állam adja, tehát hadd legyen beleszólása.' Figyu, nem. Ez lenne az autonómia kérdése amiről szó van és ameddig még nem jutottál el.

  • @whatever...6258

    @whatever...6258

    3 жыл бұрын

    ​@@tnsnamesoralong Egyáltalán nem biztos hogy nem lesz szakmai oktatás, mert még be sem engedik az új vezetőséget az épületbe, még nem kezdhették el a munkát, a blokád végéig nem fog kiderülni milyen lesz. Esélyt sem adnak az újnak. Az Indexnél továbbra is ellenzéki újságírók vannak. Azért van, hogy az Indexet kevesebben olvassák mint régen, mert elhitette a volt szerkesztőség az olvasókkal, hogy már kormánybarát cikkek fognak születni. Ehhez képest nem így lett, de ezt már elkönyvelték propagandalapnak annak ellenére, hogy kormánykritikus cikkek születnek.

  • @whatever...6258

    @whatever...6258

    3 жыл бұрын

    @@zuarzo Mit nem? A támogatást nem az állam adja?

  • @zuarzo

    @zuarzo

    3 жыл бұрын

    @@whatever...6258 Az állam szervezi (nem egy gazdag mecénás, aki a kényes ízlése szerint irányít), de a "nem" arra vonatkozik, hogy beleszólhat-e az oktatásba. És nem, nem szólhat bele, ezt hívjuk autonómiának.

  • @istvanroza1356
    @istvanroza13563 жыл бұрын

    Elzavarni az egész bagázst! Nem azért fizetjük az adót, hogy tüntikézzenek. Vagy tanulnak, vagy menjenek a büdös francba!

  • @ZsH85

    @ZsH85

    3 жыл бұрын

    én azért fizetem

  • @GregoryKun

    @GregoryKun

    3 жыл бұрын

    Én meg nem azért fizetem a nyugdíjadat, hogy a youtube-on töltsd az idődet! Takarodj vissza a konyhába narancslekváros buktát sütni, te tehén!

  • @istvanroza1356

    @istvanroza1356

    3 жыл бұрын

    @@GregoryKun Tisztelt "Mind meghalunk" Nagyon köszönöm az értelmes és igazán toleráns észrevételét. Csak, hogy tudja, ha Ön fizeti az én nyugdíjamat (bár még messze nem vagyok nyugdíjas), akkor bizonyára én pedig az Ön szeretett szülei nyugdíját fizetem (örömmel). Rövid szösszenetéből nekem úgy tűnik ellenszenvesnek tartja, lenézi a nyugdíjasokat. A saját szüleit és nagyszüleit is? Az indulat bizony rossz útra vezethet. Egy igen széles társadalmi csoportot lenézni bizony bűn. Lássa be, a színészpalánták kis csoportját nem hasonlathatja össze a nyugellátásban részesülőkkel, mert a szerzett jog és a protestálás két külön fogalom. A tanulás nem szerzett jog, hanem kötelesség (lehetőség) amit azok támogatnak akiket Ön sérteget.

  • @cwiscream

    @cwiscream

    3 жыл бұрын

    Én meg nem azért fizetem az adót, hogy a szemem is kilopja a Fidesz. Tudom, hogy nehéz ép ésszel felérni, de az oktatás jelenleg is zajlik az egyetem falain belül. Csak nem szakmaiatlan, nacionalistaképző agymosoda jelleggel, ahogy az autonómia elvesztését követően történne.

  • @istvanroza1356

    @istvanroza1356

    3 жыл бұрын

    @@cwiscream Ha jól értem, akkor a jobboldali gondolatoknak semmi helye az SZFE-n. " Csak nem szakmaiatlan, nacionalistaképző agymosoda jelleggel, ahogy az autonómia elvesztését követően történne. " Ez egészen véletlenül nem kirekesztő? Ez nem egyoldalú félrevezetése a tanuló ifjúságnak? Tehát csak a liberális és a baloldali eszmeiség az ami elfogadható az oktatásban. Ilyen formán torz szemléletű végzes diákok, majdani színészek kerülnek ki az intézményből. Még valami. Mi a probléma a nacionalizmussal? Ön bizonyára egyenlőség jelet tesz a nacionalizmus és a sovinizmus közé. Ez hiba, vagy úgy mondhatni tudatlanságra vall. Kérem ismerje meg a fogalmakat mielőtt dobálózik vele.

Келесі