SZÜLÉS sztorim dióhéjban | NorcsaBorcsa

Tegnap lett Julcsi 1 éves, ezért gondolatban visszarepültem 2017. október 2-ára, és megpróbáltam újra felidézni azt a napot. Bevallom, ilyenkor már inkább a szép része marad meg mindennek, és egy csomó mindent elfelejtettem, meg ki is hagytam... nem volt szándékos, szóval kérdezzetek nyugodtan, ha hiányérzetetek van.
Egy kis meglepetésem is van, ugyanis a videó nyomokban "kisNAGY kaland" Verát tartalmaz. ;)) Ezúton is köszönöm, Vera! :33
Itt tudjátok megnézni Vera szülés sztoriját egyébként: • Video
NAGYON FONTOS!!! MINDEN KISBABA, MINDEN ANYUKA és MINDEN CSALÁD máshogy működik. Ha Te másként gondolkodsz erről, más véleményen vagy vagy mást tapasztaltál, azzal semmi baj. Sőt! Nagyon szeretném, hogy megoszd a gondolataidat, tapasztalataidat, hiszen így tanulhatunk Egymástól.
Facebook: / norcsaborcsa
Instagram: / norcsa.borcsa
E-mail: norcsa.s.borcsa@gmail.com

Пікірлер: 94

  • @dorottyanemeth7927
    @dorottyanemeth79273 ай бұрын

    Szia Nóri! 8 nappal léptem túl a terminust, így befektettek a kórházba és még aznap méhszájérlelő zselét kaptam. Ezt követően, az éjszaka folyamán még nem történt semmi. Azonban, reggel a nyákdugóm búcsút intett és pár óra elteltével elkezdett szivárogni a magzatvíz. 25 órával később bekötötték az oxitocint, aminek a segítségével 3 óra intenzív, de csendes vajúdás után indult el a kislányom. (10 perc alatt kibújt!) 🎀 Nem kaptam érzéstelenítést, mert nincs aneszteziológus a kórházban.. Nem fájt még ennyire soha semmi, de azt hittem, hogy rosszabb lesz. Szinte mindenre emlékszem. Két dolog esett csak ki.. Az időérzékem eltűnt, így a férjem mesélte el, hogy kb mikor mi történt. Amit pedig nagyon sajnálok, hogy nem emlékszem a kislányom hangjára. 🎵🎶 Ezt leszámítva, szerencsére minden rendben volt szülés közben és azóta is, közel másfél év elteltével .☺

  • @viviensomi3362
    @viviensomi33625 жыл бұрын

    Milyen régóta vártam már 😊😊

  • @MultiTunci
    @MultiTunci5 жыл бұрын

    Nagyon szuper videó volt, köszönjük, hogy megodsztottad velünk!! Én is megírom a sztorinkat nagy vonalakban... 😊 Nálam ott kezdődött, hogy kórházba kerültem (terhes pathológiára-már a nevétől is rosszul voltam)a kiírt dátum előtti napon magas vérnyomással. Iszonyú sokat sétáltam a férjemmel kint az udvaron, sokat lépcsőztem hátha megindul valami. Aztán két nappal a kiírt dátum után hajnalban görcsökkel ébredtem. Délután 2kor már a szülőszobában voltunk, nálam végig alap volt, hogy a férjemnek bent kell lennie mert úgy éreztem egyedül nem tudom végig csinálni. A doktornőmnek mondtam, hogy már eléggé fáj, ő viccesen legyintett hogy ez csak rosszabb lesz... 😀 Burokrepesztés után tényleg csak rosszabb lett. Azt hittem én is, hogy bírom a fájdalmat de nem, epidurált kértem de nekem nem használt így felajánlották a gázt. Először nagyon bejött de úgy beszívtam tőle, hogy nagyon nehezen értettem meg azt, hogy mit akarnak tőlem (hogyan és hova nyomjak) és úgy eleve a testem működését. Kicsit rásegített a dokim aztán a szülésznőm, nyomták a hasam, az nekem nagyon sokat segített. Aztán végre kibújt a kisfiam, erre a pillanatra még mindig nagyon emlékszem, olyan semmihez sem hasonlítható érzés volt... Aztán megpillantottam az első gondolatom, hogy "hű de lila!" volt de azonnal szerelembe estem. 😀 Elvitték nagyon gyorsan ellátták és kaptunk kettő szépséges aranyórát hármasban. A gátseb varrás viszont nekem rosszabb volt mint maga a szülés! Volt, hogy felsikítottam annyira fájt! 😕 Nekem a szülésznőm segített mellre tenni, sajnos csak a harmadik napon indult be a tej így kapott az elején tápszert de utána már csak anyatejet kapott. Még mindig aktív cicista pedig egy éves múlt. Összességében nekem is pozitív élmény volt a szülés pár hónappal később szinte már nem is emlékeztem a kellemetlen dolgokra így simán bevállalnám még egyszer 😊

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy megosztottad a történeted. :) Szerintem nekem annyira jó helyre adták az edát, hogy még a varrásnál is vigyorogtam, beszélgettem, nem éreztem semmit. Viszont estére elmúlt... hajaj! Pár napig Julcsi is kapott tápszeres pótlást (ezt Szegeden nagyon meg se kérdezik...csak adják..), mert nekem igazán csak otthon durrantak be a melleim, de szerencsére ugyanez van nálunk is azóta, inkább cici, mint bármilyen kaja. :D Vagyis eszik mindent, de csak kis mennyiségben... szóval nagyon örülök, hogy ilyen sokáig sikerül szoptatnom!

  • @bugovicsrahel
    @bugovicsrahel5 жыл бұрын

    Nagyon szuper, hogy megosztottad a történeted! :) Nekem még elvileg kb. 3 hetem van hátra a szülésig, (első baba lesz), utána szerintem én is töltök fel videót a szülésélményemről, legalábbis tervezem, meg azt hiszem, már beígértem a csatornán. De addig is hallgatom meg nézem a többiekét is. :) És boldog szülinapot Julcsinak, Isten éltesse örökké!! :)

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm szépen! 💕 A legjobbakat kívánom nektek is!

  • @ketrinkaton5924
    @ketrinkaton59245 жыл бұрын

    Köszönöm szèpen😘

  • @juhaszagnes_lifecoach
    @juhaszagnes_lifecoach5 жыл бұрын

    Imádom a szüléstörténeteket! Mióta szültem, ezeken mindig elérzékenyülök. Mert ez tényleg csoda. És ilyenkor megváltozik a világ. Nekem két hüvelyi szülésem volt, nem volt érzéstelenítés, de a hardcore rész csak kb 2 órán át tartott. A második esetben ennek nagy része autóban, és már tolófájásom volt, mikor beértünk a kórházba. 😅 Mindkettő apás, amit soha nem csinálnánk másképp. És én nagyon emlékszem, fizikai érzeti szinten is arra, amikor bekerül a feje a szülőcsatornába, illetve az utolsó nyomásra, amikor kicsusszan. Az eufórikus!! Viszont utána a rendbetétel, na az nem jó érzés, főleg ha kb váratlanul ér, hogy még ilyen is van. 😳 Mindent összevetve én szeretek szülni. 🤣

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Azt hinné az ember, hogy csak a filmekben van autós jelenet. :D :D Még jó, hogy időben odaértetek!

  • @juhaszagnes_lifecoach

    @juhaszagnes_lifecoach

    5 жыл бұрын

    Norcsa Borcsa másodjára gyorsabb. 😉 a doki azt mondta, ha lesz harmadik, az első méhösszehúzódáskor induljunk. 😂

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    @@juhaszagnes_lifecoach hahhaha 😂😂

  • @beatapajden4240
    @beatapajden42405 жыл бұрын

    Nagyon sokszor mintha totál az én sztorimról beszélnél ☺️😁 nagyon jó volt végig hallgatni, biztos vagyok benne, hogy sok kismamának segítesz vele, hiszen anno én is nonstop a szüléstörténeteket olvastam 💁🏻‍♀️😇 Írok én is pár szót: a terhességem nettó 2 hónapja volt “élvezhető”, a többi katasztrófa: 3 hónap állandó hányás, émelygés, vese medence gyulladassal 3 hét kórház, ebből kifolyólag állandó vesekatéter felhelyezes, amit nagyon nehezen szoktam meg, MAJD mikor mar azt hittem legalább a vége jó lesz: terhesgondozáson a vérnyomásom 160 volt, így onnan egyből a kórházba vittek toxémia gyanúval. Nagyon kevés választott el a sürgősségi császártól. Az orvosok azt mondtak, mivel nagy a veszély, ezért a 39. hét betöltésének napján ballonos indítás lesz. Emlékszem, ott feküdtem a nőgyógyászaton, este zenét hallgattam es magamban imádkoztam, hogy ne így legyen, történjen valami. És abban a pillanatban elfolyt a magzatvíz.😱 persze reggelig csak feküdtem a szülőszobában, nem történet semmi, próbáltam pihenni. Reggel 8-ra jött be a férjem, es vele együtt a fájások is..😬 azt mondtam, délre kint lesz! Aztán finoman-csajosan ráhúzott 20 percet, de viszonylag gyorsan megérkezett. 🎀 És bár nálunk is pont úgy indult, hogy nem lesz bent (hogy fog ezután rám nézni, lehet hogy rosszul lesz, meg amúgy is nem férfinak való látvány blablabla ) A legjobb döntés volt az apás szülés és a férjemnek is egy pótolhatatlan élmény. Dobálta a számba a szőlőcukrot, borogatott... kell a támogatás, amikor az ember ilyen kiszolgáltatott helyzetben van. Azt a gyereket konkrétan ketten szültük meg 😁 plane a kitolasnál jelentett sokat a jelenléte. Nekem nagyon jó élmény volt a szülés maga, pedig nem volt fogadott dokim, megis minden tökéletes volt! És, amikor megszületett én is mondtam valami olyasmit, hogy “azt hittem nehezebb lesz, ezt újra végig csinálnám bármikor” 😁

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Fúúh, köszönöm szépen, hogy leírtad! Nem semmi lehetett akkor a terhességet végigcsinálni... de milyen jó, hogy ilyen pozitív tudsz maradni és hogy a szülésed is ilyen szép élmény lett! :))

  • @angelstastemytears
    @angelstastemytears5 жыл бұрын

    Nekem programozott császár volt farfekvés miatt. Apuka bent volt, miután összevarrtak mentünk aranyórára, ami kb 3 óra volt. Addig apukánál volt. Annyira büszke volt magára hogy tök nyugodt volt végig a baba :) a legjobb emlékem nekem mégis az volt mikor már hazajöttünk és csak bújtunk, szopizott es bújtunk egész nap. Annyira hihetetlen hogy mennyit fejlődött ez alatt a pár hónap alatt! Egy csoda ❤️

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    De jó! Köszönöm, hogy leírtad! :) Tényleg hihetetlen, hogy milyen fejlődésen mennek keresztül az újszülöttől a kommunikálni, gondolkodni, akaratot érvényesíteni tudó 1 évesig!

  • @vilhelminakaszas7970
    @vilhelminakaszas79705 жыл бұрын

    Mi nagyon tudatosan készültünk, Hypnobirthing lett volna a cél és az hogy a legtermészetesebben szülessen meg a kisfiúnk. Ebből csak a természetes maradt meg.. 36 óra vajúdás, ebből az utolsó 9 óra folyamatos üvöltés volt. Érzéstelenítő, gátmetzés és szakadás nélkül sikerült, együtt, 3-an, megcsináltuk! A férjem egy hős, hogy azt a 9 óra folyamatos, torkom szakaszából lévő üvöltést kibírta és segített, ha ő nem lett volna.. Azt hittem magas a fájdalom küszöböm, de nem. ❤️ Azt kell mondjam, hogy nem könnyű.. kétszer meg kell gondoljam a 2. babát, de nagyon szerelmesek vagyunk a Férjemmel és az első is igazi családbuli volt. 😆 Az idő nekem is megállt, nem igazán voltam magamnál. Nálunk rögtön volt aranyóra ami 2 óráig tartott egy külön szobában és ez volt az ahol igazán, 3-an tudtunk gyönyörködni egymásban és pihenni. Nem bántunk meg semmit! ❤️

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy megosztottad az élményedet! :) Gratulálok, hogy így helyt álltál! Wow, 36 óra!!! Kétszer meg kell gondold, hogy szeretnél-e érzéstelenítést a másodiknál, vagy kétszer meg kell gondold, hogy szeretnél-e még egyet?

  • @vilhelminakaszas7970

    @vilhelminakaszas7970

    5 жыл бұрын

    @@SimoncsicsNora Kétszer meg kell gondoljam, hogy lesz a kistesó, de van egy olyan érzésem, hogy lesz, de nem most. 🤗

  • @TheJudirt
    @TheJudirt5 жыл бұрын

    Koszi a videot, Nori! A video elejehez kapcsolodva: csak korulbelulre Kell elmondani az ismerosoknek a baba erkezesenek idopontjat. P"l szeptember vegen-oktober elejere varjuk", hiszen mindenki tudja, hogy az a bizonyos datum csak korulbeluli idopont. Nekem sikerult minden fajdalom csillapitas nelkul szulnom, a ferjemmel otthon toltottunk. 19 ora vajudasbol 11-et, es Vince 2,5 ora tolas utan latta Meg a napvilagot. Nagyon nagy megkonnyebules volt, hogy kibujt, es a legtermeszetesebb is, hogy Ott van velunk. Amire nem szamitottam: az a szintu hasnyomkodas szules utan, hogy tavozzon a placenta.

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Gratulálok a kis Vincéhez! :) Nekem nem rémlik egyáltalán hasnyomkodás... lehet, hogy van, akinek könnyen kijön??

  • @nyuca
    @nyuca5 жыл бұрын

    Sok szempontból hasonló a mi történetünk is, nekem is alapvetően pozitív emlék, főleg az "egyszer csak volt egy kisbabám", döbbenetes és hihetetlen érzés volt abban a pillanatban :)

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Igen, ez az érzés, azt hiszem, nem fog változni, még ha a történet fakulni vagy kopni fog, vagy itt-ott már nem úgy emlékszem majd. De ez az egy örökre bevésődött.

  • @reniberta8030
    @reniberta80305 жыл бұрын

    Mikor terhes lettem, akkor kezdett el érdekelni a szülés sztorik... a szülésem után pedig azt vettem észre, hogy sokkal jobban érdekelnek a szülés sztorik mint azelőtt :) Köszi Nóri a videót, nagyon jó volt hallgatni mert közben bennem is felidéződtek az emlékek. prosztin hüvelytabletta amit kaptál... én is azt kaptam. én leírtam részletesen a szülés sztorim mikor hazajöttem a kórházból (Puroszné Magdi adta az ötletet) Az enyém: CTG eredmény miatt bent tartottak, úgy kellett kiszöknöm pizzázni mert farkas éhes voltam... :D este megkaptam a prosztin tablettát és vártam hogy történjen valami... egy tündéri szülésznő volt az ügyeletes, sokat beszélgetett velem. eközben végig hallgattam egy szülést , csak hogy tudjam mi vár rám :D (a szülésznő elárulta, hogy epidurált is kapott) közben végig imádkoztam hogy a tabletta hasson és természetes úton szüljek (mert ha nem hatott volna 7 órakor indították volna burokrepesztéssel). Kezdtem rosszul lenni, járkáltam föl-le, és nem is igazán esett le hogy én most vajúdok... csak rám törtek rosszul létek... elküldtek tusolni, de nem igazán múlt el a szarul lét. az 5 órási CTG-t kértem hogy kezdjük hamarabb, már nem bírtam meglenni egy helyben és CTG közben 5.15kor elfolyt a magzatvizem. Ekkor mondták hogy szólhatok a férjemnek és üzenjem meg neki hogy bőségesen reggelizzen, nem fog lekésni semmiről. Ekkor megkaptam a szülőszobát, ahol igazából a bordásfal melletti fotelben szenvedtem a bordásfalba kapaszkodva... labda meg ilyesmire nem volt idő. Mire beért a férjem én már a szülőágyon voltam oxitocint kaptam és kéjgázt. Közben volt egy műszakváltás és szintén egy tündéri szülésznőt kaptam. Kéjgázt is hozott, először nem akartam elfogadni (mindenki azt mondta nekem, hogy az semmire sem jó) elmagyarázta hogy kell szívni, ha nem tetszik elviszi... hálást adok érte hogy rábeszélt :) oldotta a lábamban is a remegést.. (sajnos remegtem a fájdalomtól) Egy tanulót is beengedtem, de nagyon jól jártam vele, nagyon sokat segített a tanulólány. vajúdás alatt masszírozták a derekam a szülésznővel például. (a következő gyereknél biztos hogy megkeresem ezt a szülésznőt és megkérem, hogy ő legyen ott) Amikor már borzalmas volt (bocsi szülés előtt állók kik olvassátok) tényleg ezt a fájdalmat amit éreztem nem lehet semmihez hasonlítani akkor mondtam hogy adjanak epidurált... akkor jött az orvos majd közölte hogy 9cm-re vagyok tág, itt nem lesz semmi fájdalomcsillapítás már :D és aztán éreztem mikor indul meg a babócánk (ahogy Nóri is mondta, a tolás tényleg olyan mint a székelés) és 3 tolással megszületett Borókánk 7:47kor. A férjem Árpi hangjára figyeltem oda amikor mondta "nézd Reni" és akkor kinyitottam a szemem és ott volt és a mellkasomra tették :) Szavakkal az élményt leírni nem lehet. Az ablak nyitva volt és néztem a napsütést és a zöld faleveleket amikor varrtak össze. Az idő megállt, valahogy elvesztettem az időérzékem. Annyira hálás vagyok érte, hogy egy pozitív szülésélményem volt és hogy apás szülés lehetett :) és amit nem bántam meg (pedig nagyon véletlen csöppentem bele én nem is akartam menni ilyenre) az a szülésfelkészítő tanfolyam. Én Puroszné Nagy Magdi által vezetett tanfolyamon voltam Szegeden.

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm, Renci, hogy megosztottad. 😍💕 Látod, én egy csomó mindent kihagytam.. nálam is műszakváltásban volt amúgy 2 szülésznő, mindketten fantasztikusan kedvesek voltak! Viszont én hálás vagyok, hogy a gázt nem ajánlgatták, elég fejfájós vagyok...tuti rosszul lettem volna. Ja, igen! Nálam is volt bent 2 tanuló lány is, de nem zavartak egyáltalán. A végén emlékszem, hogy velünk sírtak, és ők készítették a fotókat. :))

  • @Pipacs1245

    @Pipacs1245

    5 жыл бұрын

    Norcsa Borcsa A gáztól fejfájást lehet kapni?

  • @Lexybunnyy
    @Lexybunnyy5 жыл бұрын

    Érdekes hogy téged ilyen hamar befektettek, és ennyi érlelést kaptál. Engem a 10. Napon fektettek be, 11.en kaptam egy érlelést aztán a pihenő napon sürgősségi császárral kellett jönnie, de 1 napra rá már kiszedték volna, akármi van. Sajnos én bele estem ebbe a hibába hogy azt hittem egy ilyen fantasztikus terhességet csak természetes úton lehet lezárni. Én annyira bíztam ebben, hogy egyáltalán nem készültem császárra, így nekem ez egy nagy arcon csapás volt. Arról nem is beszélve hogy nem tudtam, mire számíthatok, nem készültem. Ettől függetlenül minden orvosnak és nővérnek hálás vagyok, akik a műtéten bent voltak és az ügyeletben az azutáni este, mert azt az emberséges viselkedés és kedvesség az nagyon jól esett. Egy maga tehetetlen embernek ez azért hatalmas erő, hogy tud bízni azokban akik körül veszik. ❤️❤️

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    De jó, örülök, hogy ilyen kedves emberekkel találkoztál. Ez a jobbik eset. Nekem is szerencsém volt, néhány éjszakás nővértől eltekintve nagyon elhivatott, kedves és együttérző nővérekkel, szülésznőkkel, orvosokkal találkoztam. 💗 Te is Szegeden szültél? Csak mert kórházanként (és szerintem orvosonként is) más, hogy mit javasolnak vagy mit írnak elő.

  • @Lexybunnyy

    @Lexybunnyy

    5 жыл бұрын

    Budapesten szültem, kórházanként eltérhet csak nekem fura hogy ennyire. Bár lehet valami orvosi indok is, nem tudom. A történeted után újra elgondolkodtam azon hogy megpróbáljam a természetes szülést a császár után, már ha orvosilag engedik. 😊😍

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    @@Lexybunnyy Császár után is lehet, csak mindenképp beszéld meg az orvosoddal, hogy ő mit javasol. :) Kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogy eltervezed. :) 💕

  • @bettinaub3004
    @bettinaub30045 жыл бұрын

    Eddig is nagyon szerettem a videóidat de ezt most nagyon nagy kedvenc lett❤️😊próbálom rövidre fogni amit írni szeretnék először is várni arra hogy mikor jön a szülés és a pocak lakó pontosan olyan rossz lehet mint mikor 2 éjszakás vissza tartás után te már érzed hogy nem fog a pocakban maradni a kisbabád ő jönni akar és fog is. Pontosan 6 héttel hamarabb eltűnt a méhszáj és csak arra eszmeltem hogy azonnal vigyenek az első szobába mert szülni fogok. Hívtam a férjemet bár reggel már mondtam neki hogy azt érzem hogy ma szülni fogok mégis sírva és kétségbe esve hívtam fel hogy gyere mert jönni akar Benedek és arra sincs idő hogy a szülésznőm ideerjen. Mikor meg láttam hogy ő már beoltozve ott állt szinte mosoly az arcán nem is sírtam tovább. Itt fontos leirnom ő sem volt biztos benne hogy bent akar majd lenni de akkor már ez nem volt kérdés. Az ágyon fekve már csak azt kértem hívja fel a húgomat (minden csaladtag 450kmre) egyszerűen beszélnem kell vele annyira sírt a telefonban hogy beszélni sem tudtunk mondtam le kell tennem sajnálom ne aggódj én is nyugodt maradok. 5 perccel később már burkot repesztettek és nem sokkal jöttek is a toló fájások. Addig azt érzem nagyon jól viseltem de ott az akkor iszonyatosan fájt. A férjem fogta a fejem a kezem és csak biztatott hogy jól csinálom tudja hogy én ezt kibirom én meg közben persze hogy én ezt nem bírom ki és valamit nem jól csinálok. Közben felkeszitettek minket pici lesz a baba ráncos és csúnya is a koraszülés miatt de egészséges rendben a szívhang minden tüdő érlelőt megkaptam nem lehet gond. Nem sokat nyomhattam mikor már mondták kint is van a feje és ahogy te is mondtad utolsó nagy levegő és szinte kiugrott belőlem szó szerint elkapták. Ezután csoda volt számomra hogy rám tették arra a néhány másodpercre is addig nem is sírt ahogy elvittek végig ordított és a férjem mint egy hős már indult is utánuk. Aztán pár perc vissza jött kezében a telefonjaban a képekkel hatalmas mosollyal az arcán és azt mondta: szívem nézd már hát nem is csúnya😁én is nevettem és mindenki aki éppen bent volt. Valóban csodálatos volt már akkor is 10es apgarral született egészségesen 2060 grammal 48 centivel. Utólag megnezve 37 perc telt el a tesóm hívása és a fiam születése között. 10 nap inkubátor és plusz napokkal 2 hét után haza johettunk. Bár így alakult utólag nem bánom de a férjem örökké egy hős marad a szememben soha nem gondoltam róla hogy ő ilyen helyzetben így mellettünk áll majd mellszivot és betétet és bimbó védőt vásárol meg mindent amit azon a héten vettünk volna meg közösen. (8 éve élünk együtt) Szoptatásrol szeretnék még csak annyit 10 nap után tették először cicire maga volt a csoda 30 milit cicizett. Sok harc után 6 és fél hónaposan még mindig anyatejes 7,5 kg-os nagyfiú😊💙

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Itt bőgök... :')) Köszönöm szépen, hogy megosztottad a történeted!

  • @bettinaub3004

    @bettinaub3004

    5 жыл бұрын

    ❤️

  • @fruzsinahorvath-barna8302

    @fruzsinahorvath-barna8302

    4 жыл бұрын

    @@bettinaub3004 Ezen most nálam is eltört a mécses! Drága bogarak! :') Nagyon felkavaró, szép és megható történet! Köszönjük

  • @odori95
    @odori955 жыл бұрын

    Neeem sírok. Nem, de tényleg. Komolyan nem. Nem én sírok, te sírsz.

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    De jó, köszi, hogy leírtad! :D És milyen jó kis tetkó ötlet! ;)

  • @veronikabarta7873
    @veronikabarta78735 жыл бұрын

    Nekem is volt olyan halovány elképzelésem még a legelején, hogy nem kellene bent lennie a páromnak, de hamar megváltozott a dolog, és nagyon hálás vagyok amiért végig mellettem volt 20 órán át. Nála nagyobb segítség nem létezett akkor, és ez Neki is örök emlék, szerintem nem szabad kihagyni ebből a férfiakat, pláne ha vevők rá hogy jelen legyenek. Egyébként én rengeteg mindenre emlékszem még így 2,5 évvel később is, de szerintem ez azért van mert nagyon sokszor végigjátszottam a fejemben a sztorit, hogy megfejtsem hol voltak a hibák, mert volt több is, hogy aztán a következő szülésélményem tényleg élmény legyen. :)

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Azért a 20 óra tényleg nagyon kemény... Még a pozitív élményekből is lehet tanulni szerintem, nálunk is volt számos olyan pont, ahol lehetne rajta javítani. A másodiknál mind okosabbak és felkészültebbek leszünk. :) Egyébként nagyon igazad van a videódban és egyetértek, hogy sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani az első gyerekesekre, mert ők aztán tényleg nem tudják, mi vár rájuk...

  • @mariannerdos1132
    @mariannerdos11325 жыл бұрын

    9 hét múlva megírom, hogy nekem milyen élmény volt. ☺️ Legalábbis elvileg 9 hét van még hátra, de majd a kisasszony eldönti, hogy mikor szeretne kijönni. ☺️

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Mindenképp írd le, nagyon várom! :)

  • @hannaorosz5498
    @hannaorosz54985 жыл бұрын

    Nekem ikerszülésem volt! Ez már magában fájdalmasan hangzik! Három óra kórházi vajúdás után végre kijött a kisfiam Benett, ezt követően 7 percel később Zara. Pokoli fájdalmakat éltem át, de semmiképp sem bánom, mert csodálatos élmény volt! Csak egy probléma volt… nem volt tejem! Egy ml sem! Ezt kissé sajnáltam, hogy kimaradok egy olyan anyai élményből! Egyébként az is hozzájárult, hogy az ikreimet februárban szültem meg. A hideg budapesti korházban! Mindeesetre gyönyörű élmény volt!! 🥰🥰❤️😘😍

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy megosztottad a történeted! ❤

  • @norbertivanov3459

    @norbertivanov3459

    5 жыл бұрын

    Lombik babák voltak?

  • @hannaorosz5498

    @hannaorosz5498

    5 жыл бұрын

    Norbert Ivanov Nem. 🥰

  • @noemirapi6344
    @noemirapi63445 жыл бұрын

    Az eleje a videónak, valami zseni🙋😜😂! Mintha magamat láttam volna anno😂! Nekem Janka pont a kiírt napra érkezett, de már egy hónappal előtte zaklattak...!

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Hogy sürgették szegényt!! :'DDD

  • @noemirapi6344

    @noemirapi6344

    5 жыл бұрын

    A sztorink pedig: 2017.01.06.: Hardcore takarítási mániára ébredtem, kitakarítottam a lakást. Már épp az abalkokat lesgettem, hogy lehet azokat is le kellene még mosnom🙉, de azt végül elvetettem, mondván fáj a derekam. Hát azok már olyan kis jósló(?!) fájások voltak. 2018.01.07.: Vasárnap de. egy kis nyákdugó részlet megérkezett és már fájásaim voltak. De még főztünk bolognai spagettit, du. sétáltunk, ahol meg-megálltunk mikor jött a fájás. Méregettük a fájásokat, de semmi rendszer nem volt benne. Na de este mikor lezuhanyoztunk, hát egyből három perces fájásaim lettek. Este tízre be is mentünk a kórházba, ahol gyakorlatilag egyből szülőszobára mentünk. Ott próbáltam zuhany alatt, labdán rugózást, illetve a kádban fekvést is. A kádban párszor elaludtam két fájás között, sőt még álmodtam is🙈😂. Egy idő után kipaterolt a kádból a szülésznő az ágyra. Hát az valami szörnyűségesen kényelmetlen volt és sokkal jobban fájt. Végül 2018.01.08-án 5:11-kor érkezett meg Janka, több, mint egy órás kitolási szakasz után, mivel rövid volt a köldökzsinór és nem tudott lejönni a szülőcsatornába. Itt az orvosom rásegített, nyomta a hasam. Emlékszem, hogy az utolsó fájás előtt hosszabb idő telt a fájások között, olyan volt, mintha hirtelen egy hangos zenét lekapcsolnak, semmit nem éreztem, kérdeztem is meghökkenve, hogy most ilyenkor mi van😅😀?! Állítólag ilyenkor a babák is erőt gyűjtenek. Aztán mondta a szülésznő, hogy már kint van a fejebúbja, simogassam meg...és éreztem a kis buksiját meg hogy van egy kis haja😍. Aztán megszületett, párom jelentette be, hogy kislány😍. Ott elvágtak minden fájdalmat, rám tették és olyan kristálytiszta boldogságot éreztem, mint még soha. Gátvédelemmel szültem, de volt pár öltés, az elég kellemetlen volt, meg már elegem volt a macerálásból. Én sokkal nagyobb fájdalomra számítottam, nem kértem fájdalomcsillapitást. Azt gondoltam, hogy ott fogok káromkodni, hogy vegyék ki azonnal😂. Kétszer katétereztek közben, az volt a legrosszabb, nem tudtam pisilni, valószínű nyomott a baba, illetve szerintem nem tudtam lazítani. A burokrepesztés nekem nem volt volt annyira gáz, szülésznő csinálta, nagyon másmilyen volt, mint a férfi orvosom, finomabban vizsgált meg stb. A lehető legjobb döntés volt, hogy a párom bejött, nélküle nem ment volna, itatott, tartotta a lábam, fogta a kezem, mutatta a helyes légzést, mikor kiestem a ritmusból (voltunk felkészítőn). Pozitív élmény szerencsére🙂🙏. Bármikor újra csinálnám! Nekem utána volt nehéz.

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    @@noemirapi6344 Annyira köszönöm, hogy ezt is megosztottad velem, velünk! 💕 (Egyébként melyik kórhában tudtál kádba is beülni?? ) Remélem, hogy jobban vagy már. 😊

  • @nikiniki9241
    @nikiniki92415 жыл бұрын

    Egy fárasztó nap után este 10-kor indult meg a vajúdás, és másnap delután 4 kor, 18 óra vajúdás után, természetes úton, gátvédelemmel szültem a kislányomat 2019.06.23-án szintén Szegeden, (ha jól láttam a párnán az SZTE feliratot). Sok nő - én is - azt hiszi kemény csaj, aztán elmegy szülni és jól rájön, hogy merre van arccal. Puszi ;)

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Nikolett Forgó fúhh, le a kalappal! ❤️ Igen Szegeden szültem. :) És ha jól matekozok, lassan már 2 hetes a kislányod! 😍 Sok örömöt kívánok Nektek!

  • @nikiniki9241

    @nikiniki9241

    5 жыл бұрын

    @@SimoncsicsNora Köszönjük! :)

  • @beatapajden4240
    @beatapajden42405 жыл бұрын

    Sose irok ilyet, de első like 💁🏻‍♀️😎😎😎 na és most megnézem :))

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Írd le, hogy tetszett-e, miután megnézted. ;)))

  • @krisztinabeniczky8822
    @krisztinabeniczky88225 жыл бұрын

    Èn 11 ès fèl óràt vajúdtam, burokrepesztès + oxitocin ès fèl óra alatt meglett a kisfiam. Nekem az èrzèstelenítès kimaradt sajnos. Hát èn is percenkènt kèrdeztem a pàromat, hogy mennyi idő telt el. Minden tiszteletem az összes èdesanyànak.

  • @debelyacskofruzsina1749
    @debelyacskofruzsina17495 жыл бұрын

    Szia! Epidurallal hogy tudtal mozogni? En anno semmit nem tudtam... :(

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Szerintem számít, hogy tényleg jó helyre adják be..de nem vagyok orvos. Segített a férjem és a szülésznő, nem sétaltam azért egyedül, meg inkább csak a labdán ültem vagy feküdtem :)

  • @katalinhallgat8513

    @katalinhallgat8513

    5 жыл бұрын

    Van sétáló EDA.

  • @KathBalage
    @KathBalage5 жыл бұрын

    de jó, hogy elmesélted! itt szültél a szegedi klinikán? :)

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszi szépen! Igen, itt. :)

  • @Cika626
    @Cika6265 жыл бұрын

    Én gyűlölöm ezeket a kérdéseket...20. héttől a rokonság apraja- nagyja azzal nyaggatt hogy már mikor szülök.... pont lesz.rják hogy 24 hetesen koraszülött lenne ha egyáltalán túlélné és ahányszor megkérdezik annyiszor szorul el a szívem,mert rettegek a koraszüléstől.☹

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Rájuk kell hagyni.. persze az eszével tudja az ember, hogy szeretetből kérdezik ezt mindig a rokonok, de tudom, milyen nehéz lehet neked.. :( Jól értem, akkor most 24 hetes vagy? 😊

  • @Cika626

    @Cika626

    5 жыл бұрын

    Igen...tudom.De egyszerűen nem értem őket.Igen hétfőn lett a picikém 24 hetes mocorgó ❤

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Örömteli várakozást kívánok Nektek! ❤ Kettőtökre összpontosíts, szerintem az a legfontosabb. Emlékszem, kb.20 hetes lehettem, amikor kezdtem tényleg felfogni a dolgot...akkor kezdtem igazán sokat beszélgetni vele, és ettől valahogy megnyugodtam, tudtam, hogy minden rendben lesz. :)

  • @vivaaabo.1579
    @vivaaabo.15795 жыл бұрын

    Nekem nem is voltak hajlandóak epit adni...😭

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Vivaaa Bo. Ha jól tudom, egy bizonyos idő után nem lehet. :( Nekem mondták, hogy időben szóljak, mert a kitolásnál már nem adhatnak.

  • @blanka8927
    @blanka89275 жыл бұрын

    Sosem szoktam kommentelni, de most kedvet kaptam leírni a történeteimet. :-) Két lányom van, egy 17 hónapos és egy 6 hetes. Teljesen más volt a két szülés, de mindkettő csodálatos. Az első terhességem nekem is problémamentes volt. Én is túlhordtam a babát (csak 5 nappal) és az orvosom úgy döntött, hogy megindítja a szülést. Reggel 7-re kellett bemennünk (apás szülés volt), előkészítettek, én is kaptam méhszájérlelőt, és vártunk... Semmi nem történt. Időnként bejött az orvos méhszájat vizsgálni, és elkezdtek oxitocint is adni, hátha beindul... a fájások meg is érkeztek, a méhszájam viszont semmit sem változott (1 ujjnyi). Túl voltunk a burokrepesztésen is, aztán már én is kértem epidurálist, nem szerettem volna nagyon elfáradni a lényegre. Délután ötkor még mindig 1 ujjnyi volt a méhszájam, és az orvos közölte, hogy még egy órát vár, és ha még mindig nem változik a helyzet, akkor császár lesz. Lehet, hogy ennek a mondatnak köszönhetően, vagy ki tudja, de egy óra alatt 4 ujjnyira tágultam és 18:54-re megszületett az első gyöngyszemem. :-) Leírhatatlan. És tényleg hihetetlen nagy segítség, hogy a férjem bent volt velem, végig tartotta bennem a lelket, na és azt a büszke tekintetet sem lehet elfelejteni. :-) A második terhességem alatt azért imádkoztam, hogy induljon be magától a szülés. Sokat viccelődtünk azon, hogy hiába második gyerek, még mindig nagy az izgalom, mert fogalmam sincs, milyen az, amikor "indulni kell, mert szülünk". Na, most végre megtudtam, a 38. héten. :-) Éjfél körül kezdett el szivárogni a magzatvíz. Bementünk a kórházba, megvizsgált az ügyeletes orvos, de ahogy az első babánál, itt is csak egy ujjnyi volt még a méhszájam. Fájások sehol... megint várakozás. Az orvosom és a szülésznő is szabadságon volt, de megnyugtattak, hogy ha majd ott tart a dolog, szólnak nekik, nekem nem kell telefonálni. Azért egy üzenetet hagytam a dokinak, reggel 9-kor be is jött megvizsgálni, de ő is csak annyit mondott hogy a méhszájam sehogy nem áll. Majd visszajön, ha akció van. Csak kis "semmi" fájásaim voltak.. Egészen délután 2-ig. Akkor viszont olyan sebességgel jött minden, hogy rendesen bepánikoltam. Szegény férjemet küldözgettem ki, hogy szóljon már valakinek, mert már nagyon fáj. De sajnos nem nagyon vettek komolyan, mivel egészen addig nevetgéltem a 10 perces gyengécske fájásokkal, senki nem gondolta hogy így begyorsult. Ezért nem is értesítették az orvost, mondván, még biztos van idő... De nem volt, rögtön jöttek is a tolófájások. Akkor már szinte kiabáltam, hogy valaki jöjjön, mert itt bizony elindult a gyerek... Többszöri hívásra végül bejöttek megnézni. Mikor meglátták, hogy már a szülőcsatornában a baba, már nem csak én pánikoltam. 😁 És a mondat, amit ilyenkor hallani akar az ember (0 fájdalomcsillapítóval, mert ugye arra sem volt idő), hogy "anyuka még ne nyomjon, öt perc múlva ér be az orvos". Köszi. Attól még az én csöppségem nyomja magát... na mindegy, próbáltam nem nyomni... A végére szerencsére szó szerint beesett az orvosom és a szülésznő, felvették a gumikesztyűt, nyomtam kettőt és készen is voltunk 15:34-re. Ahogy megláttam a második gyönyörűségem, minden haragom elszállt, hiszen a lényeg az volt, hogy egészséges gyermeket ölelhetek. :-) Az orvos jól leteremtett minden dolgozót, ugyanis kiderült, hogy a férjem szólt neki, hogy jöjjön, a kórházból nem értesítették, be se ért volna ha mi nem szólunk... De ettől függetlenül ezerszer végigcsinálnám! Üdv minden csodás anyukának! :-)

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm szépen, hogy megosztottad mindkét történeted! 😊💕 Nagyon tanulságos..

  • @blanka8927

    @blanka8927

    5 жыл бұрын

    @@SimoncsicsNora köszönöm, hogy elolvastad, jó hosszú lett... 😁

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Ugyan, én köszönöm, hogy elolvashattam! :))

  • @timeatordai4832
    @timeatordai48325 жыл бұрын

    Hasonlóan èltem àt én is ès kb a folyamat is ez volt mint nàlad ès én is Szegeden szültem :) . Ami engem megviselt, hogy éhgyomorra kellett lenni a prostin tabletta miatt. Az èjszaka a szülőszobàn nem nagyon lehet pihenni így èhesen fàradtan megszülni egy gyereket hàt feladat. De sikerült mondjuk epiduràl nélkül tuti nem ment volna. :) Boldog születésnapot Julcsinak :)🎂

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Az éhség engem is kicsinál, olyan vagyok, mint a Snikers reklámban. 😆 Úgyhogy bevallom, én ettem mindig egy banánt, meg készítettem zabkekszet, mert tudtam, hogy nem bírnám kaja nélkül végigcsinálni. 🍔🍕🍩🍫🍌

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    És köszönjük a köszöntést! 💕

  • @timeatordai4832

    @timeatordai4832

    5 жыл бұрын

    Norcsa Borcsa 😘

  • @84annamari
    @84annamari5 жыл бұрын

    És tényleg olyan érzés a tolófàjàs. 😂 Nekem volt szerencsém tolófájàssal indítani az egész folyamatot, kb. 5 perc alatt beértünk a kórházba, de út közben könyörögtem a férjemnek, hogy a mentőàllomàsra menjünk. 😂 Attól féltem, hogy nem érünk be időben, és nagyon nem volt vicces tolófàjàssal "kocsikàzni", főleg, hogy véreztem és azt hittem, hogy ez bajt jelent. Egyébként én nem voltam se fàradt (mindenestől 2.5 óra alatt zajlott le) se nem kaptam érzéstelenítőt, de mégis sok dolog kiesett. Én pl. azt hittem teljes csendben szültem, na a férjem ezt hatàrozottan càfolja :) Én sem emlékszem rà, hogy hàny varratom van pedig tudom, hogy mondtàk :) A lényeg, hogy pozitív élmény és egy gyönyörű, egészséges babàm született.

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    De jó, hogy ilyen gyorsan és könnyen lezajlott! :) A filmekben mindig csak a tolást mutatják, meg hogy "hujujuj, elfolyt a magzatvíz", és én nagyon ilyet képzeltem. :D Pali folyton aggódott, hogy ne menjek bevásárolni, mert mi van, ha ott kezdek el szivárogni. :DD Dehát nagyon nem ilyen lett. De egyáltalán nem bánom, és nekem is szép emlék. :)

  • @84annamari

    @84annamari

    5 жыл бұрын

    @@SimoncsicsNora Utólag "pànikoltam" be, hogy ha ez nem szombat éjjel történik amikor otthon van a férjem és nincs éjjel forgalom akkor nem tudom mi lett volna... :)

  • @csakviky2163
    @csakviky21635 жыл бұрын

    xd a videód eleje😁

  • @zsoltnepanczel5571
    @zsoltnepanczel55715 жыл бұрын

    Na pont ezeket a kèrdèseket kerültük ki ami a videò elejèn, azzal,hogy nem publikàltuk ès csakis a szűk csalàdi kör tudta ès ők sem oszthattàk meg màsokkal... Magunknak èreztük a hìrt ès az ilyen felesleges kèrdèseket akartuk elkerülni...

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Jól tettétek. :) És nem nyaggattak, hogy "na de mégis mikor??"...el tudom képzelni, hogy ilyen is lehetett.

  • @csavarosfagyi
    @csavarosfagyi5 жыл бұрын

    Engem mar ket héttel a kiírt időpont elott is elkezdtek ezekkel a kérdésekkel bombázni... pedig a kiírt napon szuletett a kislányom 😆

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Milyen kis pontos volt! :D

  • @adamszabo8435
    @adamszabo84355 жыл бұрын

    48 ora fent lèt 12 óra vajudás után közöltèk velem hogy a baba feje nem ugy van be fordulva a csatornába ahogy kellene de már toló fájásaim voltak ès mondták hogy 2 toló fájás között sètáljak 2 szobával alrèbb ahol azonnal megcsászároztak nekem is burok repesztès volt ès a vajudás èrzèstelenitő nèlkül zajlot januárban már 1 èves lesz a kisfiam ❤❤❤❤

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Gratulálok a kisfiadhoz! 😊 és köszönöm, hogy megosztottad a történeted! 💕

  • @eszterrozsa6013
    @eszterrozsa60135 жыл бұрын

    Szia! Nem szüléssztori, de egy nagyon kedvesnek ígérkező film az anyaságról/szülőségről: kzread.info/dash/bejne/fnylt6-qpq-XgrQ.html

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Köszönöm az ajánlást! Valóban. :))

  • @giudittamilano6677
    @giudittamilano66775 жыл бұрын

    En is tul hordtam 2 hettel

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Jó volt neki még ott bent. :))

  • @ketrinkaton5924
    @ketrinkaton59245 жыл бұрын

    Èn most vagyok terhes

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    5 жыл бұрын

    Örömteli babavárást kívánok! 😊

  • @elizabettaeli3245

    @elizabettaeli3245

    5 жыл бұрын

    Én is. 26 hét. Kislány 😍

  • @Capri111macs
    @Capri111macs4 жыл бұрын

    A mi kórházunkban nincs érzéstelenítés .... 😕 Kicsit parázok...

  • @SimoncsicsNora

    @SimoncsicsNora

    4 жыл бұрын

    FeliciaFodor melyik kórház? Mit jelent az, hogy nincs érzéstelenítés? Melyik típust nem csinálják? És ha császárra kerül a sor, mi a helyzet? Szerintem kérdezz rá, hogy ez pontosan mit jelent.

  • @Capri111macs

    @Capri111macs

    4 жыл бұрын

    Norcsa Borcsa Epidurális érzéstelenítés nincs természetes szülés esetén. Császárnal természetesen más a helyzet. Viszont ha normál úton jön a bébi akkor max no-spat adnak. 😕 Nyilván így szül itt mindenki és mindenki túléli de első baba elott ez kicsit rémisztő hogy bárhogy viselem nem kérhetek. (Eger)