Mit tudnak az egyéves babák? - 2014.12.03. - tv2.hu/fem3cafe

Általában egy éves kor körül fel szoktak állni a babák, de Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő felhívta a figyelmet arra, hogy olyan is előfordul, hogy csak tizenöt hónapos korában áll fel a csemete.
A védőnő azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad összehasonlítgatni a gyerekeket, mert minden csöppség más ütemben fejlődik. Gyertyán Krisztina elárulta, a csöppségek mozgását, étkezését, viselkedését mindig együttesen vizsgálják, hogy átfogó képet kapjanak a baba fejlődéséről és ha úgy ítélik meg, hogy szükséges, akkor neurológushoz küldik vizsgálatra. A védőnő elmondta, a babák fejlődéséhez fontos a kúszás, mászás, ami a későbbi járáshoz ad alapot és ugyanígy a halandzsázás is, ami a beszédre készíti fel a gyerkőcöt.

Пікірлер