Miért kell visszamennünk a Holdra?

Miért kell visszamennünk a Holdra és hogyan maradhatunk rajta életben?
Az elmúlt 50 évben nem jártunk a Holdon, most viszont elemi érdekünk, hogy visszatérjünk. Sokan attól tartanak, hogy a Hold nyersanyagainak kibányászása odáig fajul, hogy szó szerint lyukakat fúrunk a Holdba. Habár a Földről kicsinek tűnik, a Hold valójában olyan nagy, ha minden egyes nap 1 tonna kőzetet bányásznánk ki belőle, akkor is 220.000.000 évünkbe kerülne kibányászni a Hold felszínének 1%-át.
Az 1967-ben az Egyesült Államok és a Szovjetunió (sok más országgal egyetemben) által aláírt, világűrjog alapjául szolgáló Alapelvszerződés (Outer Space Treaty) megtiltja, hogy bármely ország tulajdont szerezzen az égitesteken, például a Holdon. A szerződés azt is megtiltja, hogy nukleáris fegyvereket helyezzenek el Föld körüli pályán, a Holdon, vagy bárhol másutt a világűrben. Ez az Alapelvszerződés a mai napig hatályos. A szerződés azonban semmit sem mond az égitestek területének magánszemélyek általi tulajdonlásáról, vagy a Hold kereskedelmi célú hasznosításáról, méghozzá valószínűleg azért nem, mert a szerződés megszövegezői álmukban sem gondoltak arra, hogy magánszemélyek valaha képesek lesznek eljutni a Holdra. Ma pedig valószínűleg pont ezért bíznak meg magánkézben lévő cégeket az állami űrkutatási hivatalok, vagyis az Alapelvszerződést hamarosan újratárgyalják, vagy hatályon kívül helyezik.
A videóhoz tartozó kiegészítő információ: • A holdra szállás össze...
Ez a videó 4 hónapig készült.
A téma a Patreonon került megszavazásra.
Kérlek, támogasd a csatornát, és döntsd el te, mi legyen a következő videó témája: / hogyanmukodik
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
💰 Támogatási lehetőség, hogy több videót készíthessek 💰
Patreon: / hogyanmukodik
PayPal: @hogyanmukodik
Csatornatagság: / @hogyanmukodik
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Weboldal: hogyanmukodik.com/
Kövess a Facebookon: / hogyanmukodik
Twitter: / hogyanmukodik
Instagram: / hogyan_mukodik
Zene:
Reynard Seidel - Born From Gods
Kikoru - Honesty Matters
Charles Holme - Informal Parameters
Dream Cave - Into the Maze
Philip Ayers - Life in Color
David Celeste - Organic Textures
Bonnie Grace - Riot in the Capital
FormantX - Uncharted Planet
Czar Donic - You Break Down
Forrás:
Michio Kaku - Az emberiség jövője (könyv, 2019)
curator.jsc.nasa.gov/lunar/
www.nasa.gov/feature/nasa-ope...
www.nasa.gov/sites/default/fi...
www.nasa.gov/feature/ames/ice...
www.space.com/nasa-plans-arte...
sservi.nasa.gov/articles/sele...
www.swpc.noaa.gov/phenomena/c...
imagine.gsfc.nasa.gov/ask_ast...
svs.gsfc.nasa.gov/4731
www.lpi.usra.edu/lunar/conste...
www.nasa.gov/mission_pages/co...
www.nasa.gov/viper/overview
www.nasa.gov/viper/rover
www.scientificamerican.com/ar...
lsic.jhuapl.edu/
www.nasa.gov/directorates/spa...
oig.nasa.gov/docs/IG-21-025.pdf
www.nasa.gov/sites/default/fi...
www.jpl.nasa.gov/nmp/st5/SCIE...
www.sciencedirect.com/science...
#holdbazis #vilagur #artemis

Пікірлер: 375

  • @Hogyanmukodik
    @Hogyanmukodik2 жыл бұрын

    A videóban elhangzott információk forrását megtaláljátok a leírásban. Kiegészítő információk a videóhoz: videó: kzread.info/dash/bejne/i2Grl65-ZtmwadY.html vagy cikk formában: hogyanmukodik.com/holdbazis/ Ha kérdésetek van a csatornával kapcsolatban, nézzétek meg ezt a videót, mert lehet, hogy már válaszoltam rá: kzread.info/dash/bejne/oYeWm7SSqdi0e9o.html 💰 Támogatási lehetőség: www.patreon.com/hogyanmukodik , PayPal: @hogyanmukodik ,vagy csatlakozz a csatornához: kzread.info/dron/9k4lw3Ze5gSM01KFr-mkSg.htmljoin Videó értékelése: 8385👍167👎

  • @gaborbacsa2726

    @gaborbacsa2726

    2 жыл бұрын

    Szia ! Patreonon kívül van-e más lehetőség, hogy támogassunk téged ?

  • @Hogyanmukodik

    @Hogyanmukodik

    2 жыл бұрын

    Szia! A videók megosztása, like-olása, végignézése, a rajta megjelenő reklámok megtekintése, komment írása és a csatornatagsághoz való csatlakozás mind ilyen támogatási lehetőség.

  • @gaborbacsa2726

    @gaborbacsa2726

    2 жыл бұрын

    @@Hogyanmukodik Számlaszámra gondoltam. :)

  • @Hogyanmukodik

    @Hogyanmukodik

    2 жыл бұрын

    A csatornának van PayPal fiókja: @hogyanmukodik Vagy más esetben kérlek, írj egy emailt az info.hogyanmukodik@gmail.com címre.

  • @donbull86

    @donbull86

    2 жыл бұрын

    Szia Miben kèszíted az animációkat?

  • @solar1375
    @solar13752 жыл бұрын

    A Holdon akkora barlangok vannak,hogy kisebb városok elférnek bennük.Célszerűbb lenne ezekbe telepíteni a bázisokat.Védve lennének a természeti csapásoktól,és,ha a bejáratokat lezárnák fel lehetne tölteni levegővel.

  • @ibolyaszucs3406

    @ibolyaszucs3406

    9 ай бұрын

    Valószínűleg a napelemek energiájának lejuttatása jelenthet problémát. Azt is el tudom képzelni hogy a nyersanyagok ki be szállítása lenne sokkal nehezebb.

  • @solar1375

    @solar1375

    9 ай бұрын

    @@ibolyaszucs3406 Az egészhez nincs meg a technológiánk,ezért sokáig valószínűleg úgy lesz,amint ebben a fantasztikus videóban látható.

  • @gaborneburjan5256

    @gaborneburjan5256

    3 ай бұрын

    Most fedeztem fel a videóidat.Nagyon nagyon érdekesek,efyedülállóak a műfajban. Nem beszélve a kellemes narrációról Függő lettem 20 perc alatt!❤

  • @matejanosa1116
    @matejanosa11162 жыл бұрын

    Ez volt az eddigi kedvenc KZread video amit valaha láttam. Sokkal több hasonló KZread videót kéne feltölteni erre a platformra és ha már fele ilyen minőségi, hasznos és érdekes nagyon boldog lennék. Le a kalappal előtted hogy ilyen minőségi videókat osztasz meg. Nagyon köszönjük!

  • @Peter-ue4ui
    @Peter-ue4ui2 жыл бұрын

    Köszönöm a videót! Szèp szèp elgondolás DE előbb fog az emberiség háborúzni vagy fel élni a Föld tartalékait mint hogy ez megvalósulna! Viszont ha nem így lesz akkor egy sörre meghívlak a hold bázison! :) 🍻

  • @benjamingal322

    @benjamingal322

    2 жыл бұрын

    Én pedig meghívlak majd, egy ott feltalált holdi kajára 😁!

  • @dante4265
    @dante42652 жыл бұрын

    Egyszerűen hihetetlen mennyi munkát teszel bele 1 videóban. Már csak a forrás tartalma ledöbbent aminek nagy része angolul van. Te ténylegesen 1 díjat érdemelnél mint a legjobb magyar youtube videós mert ennyi munkát szerintem senki nem tesz bele egy csatornába az országban. Remélem sose hagyod abba mert mindig elgondolkoztatnak a videoid és értelmet adnak. Ui.: Remélem a MEGÉRTÉS nehéz PROBLÉMÁJÁ-t még mindig készited az továbbra is nagyon sikeres videó lesz :)

  • @ComingSuncsatorna
    @ComingSuncsatorna2 жыл бұрын

    Brilliáns lett. A szöveg, a hangminőség, az animáció, az aláfestő zene, minden egyben van. Óriási munka lehetett ezt így összehozni, de az a bizonyos 4 hónap nem volt elpazarolt idő. Fogadd legmélyebb gratulációmat. Remélem egyszer majd én is tudok ilyen minőségi videókat gyártani.

  • @swatbukta
    @swatbukta2 жыл бұрын

    Ilyenkor mindig arra gondolok, talán nem vagyok egyedül. A körömben én vagyok az az idiot, aki 40 évesen hobbiból ilyeneket olvas és kvantum elektrodinamikát tanul. Nagyon profi munka, le a kalappal előtted!

  • @benceszlukovinyi952
    @benceszlukovinyi9522 жыл бұрын

    Akit érdekel a téma, annak bátran ajánlom Andy Weir - Artemis című regényét. Nem egy lapon említhető a Marsival vagy a Hail Mary-vel, de az íróra jellemző tudományos pontossággal jól megírt, élvezetes darab. A videó remek, nagyon magas minőséget képviselsz, rengeteg munkaóra lehet mögötte. Köszönjük.

  • @gabor77807

    @gabor77807

    2 жыл бұрын

    Nekem is rögtön az Artemis ugrott be! Tényleg nagyon jó könyv és alaposan körüljárja a Holdon élés témakörét.

  • @tamasorosz7770
    @tamasorosz77702 жыл бұрын

    Őszintén szólva, én örülök hogy MÉG nem mentünk el másik bolygóra Ezt is tönkre basztuk...hagyjuk szegény Holdat nyugodni...

  • @bambusz0131
    @bambusz01312 жыл бұрын

    Elolvadok a szakszavak használatától, gyönyörű videó! Örülök, hogy rátaláltam a csatornádra és részese lehetek ennek az élménynek! Remélem a kommentem feldobta a napodat, és hogy sokáig csinálod az igényesebbnél igényesebb tartalmakat.

  • @gabrielakovacsova2161
    @gabrielakovacsova21612 жыл бұрын

    Kedves feltöltő ! Nagyon szépen köszönöm ezt a szép videót. Kimondottan kellemes a hangod, szépen hangsulyozol ami ma olyan ritka mint a fehér holló ! Fel is iratkozom a csatornára mert nagyon érdekel ez a téma. Kívánok további sikeres munkát neked. Egy 62 éves Pozsoybol.

  • @kemp2560
    @kemp25602 жыл бұрын

    Minden videóval felülmúlod magad, nagyon szép animáció, érdekes a téma, csak így tovább! Kurzgesagt minőség

  • @misirozsa1786
    @misirozsa17862 жыл бұрын

    Tudom, nem lehet mindig ugyan az a téma, de már várom a marsrol is a vidót.😁

  • @linuska010
    @linuska0102 жыл бұрын

    Szerintem teleírhatnék egy oldalt akkor sem tudnám kifejezni,hogy milyen minőséget képviselsz! Egyszerűen csak köszönöm/köszönjük!

  • @catblack4290
    @catblack42902 жыл бұрын

    Nagyon szuper videó! Igényes munka mint mindig. Én a témához annyit fűznék, hogy amíg az emberiség a földön nem képes normálisan élni addig ne szennyezen mást be. A holdra pedig különösen vigyáznék, csak egy van belőle és jelentős a szerepe a földi életben. Az emberiséget ismerve akár még véletlenül is felrobbanthatjak vagy csak odébb lökik a pályáján és katasztrófát okoz mindenhol. Sajnos erre még messze nem érettünk meg. Bár álmodozni szabad 🙂☮

  • @lacinagy2256
    @lacinagy22562 жыл бұрын

    Köszönöm a sok munkát amit beletettél remek lett! És a téma is lebilincselő!

  • @Zselyhke
    @Zselyhke2 жыл бұрын

    Te jó isten de jól megvan csinálva! Megér mindig várni hiszen olyan jól kivan dolgozva, látszik a munka rajta, és még tanulsz is valamit! Így tovább, remélem megkapod üzenetem! :)

  • @user-pz9ff4xn9f
    @user-pz9ff4xn9f2 жыл бұрын

    Csatlakozom az előttem szólókhoz tényleg egy remek videó mivel engem rettentően megmozgat a gondolat hogy bolygókat gyarmatositsunk (sok játék kèpes ennek az étvágyamnak is eleget tenni), DE előbb nem a Földön kellene rendet tennünk? Ha itt nem tudunk olyan eletet teremteni ami kifogas nelkül elfogadható (éhezés, környezetszennyezés stb....). Ételt küldünk a Holdra miközben a Földön is éheznek? Morálisan elfogadható ez? Sajnos amiről itt beszélünkszerintem lehetetlen elérni vagy még rengeteg èv telik el mire az emberi agy elég èrett lesz ehhez.

  • @Hogyanmukodik

    @Hogyanmukodik

    2 жыл бұрын

    Jogos kérdések, de azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ezek a dolgok nem zárják ki egymást. A Holdbázis vagy a Mars kolonizálása nem a földi életkörülmények és környezet helyrehozása helyett vannak tervben, hanem a kettő párhuzamosan egymás mellett. Vannak, akik a földi problémák megoldásán dolgoznak, és vannak, akik a jövő kihívásait igyekeznek megoldani. A két külön út pedig végső soron ugyanazt a célt szolgálja.

  • @user-pz9ff4xn9f

    @user-pz9ff4xn9f

    2 жыл бұрын

    @@Hogyanmukodik Ez is érthető. És ha egyszerre csak egy dologra fokuszálnánk és egymást támogatva mind2 megvalósulna? Ha megoszlik a figyelem lehet egyiket se érjük el. :(

  • @Hogyanmukodik

    @Hogyanmukodik

    2 жыл бұрын

    Nagyon jó lenne, ha a világ így működne, de sajnos az emberi társadalom erre sosem volt képes globálisan. Túlságosan bonyolult rendszerben élünk ahhoz, hogy a fajunkat közös cél motiválja, és ebben óriási szerepet játszik a kultúra, a hagyományok, a politika, a gazdaság, a több tízezer féle hit és egyéb meggyőződés és főleg az ezek közti különbségek. Az élő természetben mindenütt ún. fegyverkezési verseny van, ami a természetes szelekció általi evolúció egy ismérve. Ezt egy nagyon egyszerű példával lehet bemutatni: ha a fák meg tudnának egyezni, hogy egyikük sem nő 1 méternél magasabbra, mindegyikük egyenlő mennyiségű napfényt kapna, és a növekedéshez is azonos mennyiségű energiát kéne felhasználniuk. De ha az egyik fa megszegi a megállapodást, akkor igaz, hogy neki egy kicsivel több energiájába kerül magasabbra nőni a többinél, de sokkal több napfény is éri majd, vagyis minden tekintetben a társai fölé kerekedik. Persze nem nőhetnek bármeddig, mert egy bizonyos pont után már nem éri meg több energiát fektetni a növekedésbe, de addig igen. Sajnos ez történik az emberi társadalomban is. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ilyen tekintetben példát vehetnénk a hangyákról vagy a méhekről, akik képesek egy közös célért dolgozni (habár ennek a legkevésbé sincsenek a tudatában).

  • @monikapetho9903

    @monikapetho9903

    2 жыл бұрын

    @@Hogyanmukodik Hát, a földi gondok megoldása nem ver fel kicsi port sem . Itt csak a káosz és fejetlenség nől ha figyeled a világ történéseit.

  • @TeslaElonSpaceXFan
    @TeslaElonSpaceXFan2 жыл бұрын

    Zseniális munka srácok, le a kalappal! További sok sikert és kitartást.

  • @andrasneumann613
    @andrasneumann6132 жыл бұрын

    Nagyon jó 👍. Nagyon érdekesek és tartalmasak a videóid. Csak így tovább!

  • @Yamahas
    @Yamahas2 жыл бұрын

    Szerintem a Holdat is épp úgy tönkretennénk mint a Földet, csak idő kérdése. A tartalom amúgy nagyon jó lett. 🙃

  • @tiborkovacs4883

    @tiborkovacs4883

    Жыл бұрын

    Kicsit bagatell felvetés. Hogyan teszel tönkre, egy élet és légkör nélküli sziklát?😅😅

  • @Yamahas

    @Yamahas

    Жыл бұрын

    @@tiborkovacs4883 Szerinted csak az életet lehet tönkretenni? Ez hülye meglátás.

  • @akacsaman

    @akacsaman

    6 ай бұрын

    ​@@Yamahas Változhat a faj,nem véletlen van az Artemis eggyezmény.

  • @ttkacsa

    @ttkacsa

    2 ай бұрын

    @@Yamahas Mit tennének tönkre?

  • @LluckyStrikee
    @LluckyStrikee2 жыл бұрын

    Eszméletlen minőség sugárzik minden téren a videókból. Nem csak magyar, de nemzetközi szinten is kiemelkedőnek érzem, simán megérné a magyar verzió mellé angolul is megcsinálnod őket, és potenciálisan jóval nagyobb közönséget elérned és csatorna fejlődést, bőven megérdemelnéd mind te, mind a videók, hogy minél több ember láthassa, nyelvi akadályok nélkül. Köszi az élményt és sok sikert!

  • @pomajzsolt4363
    @pomajzsolt43632 жыл бұрын

    Lesznek még ebből nagy problémák úgy érzem! A videó nagyon jó lett alig várom,hogy legyen a Marsról is :)

  • @marcellbesenyei1484
    @marcellbesenyei14842 жыл бұрын

    A videóid egyerre inspirálóak, és motiválóak lenyűgőzően adod elő ,és látszik benne a rengeteg munka és előkészület. Csak így tovább.

  • @reichardtadrienn4361
    @reichardtadrienn4361 Жыл бұрын

    Hihetetlen gyönyörű, lebilincselő kisfilm! Csodálatos munka💫😍

  • @dominikgeroly396
    @dominikgeroly3962 жыл бұрын

    Na ez fantasztikus volt !!! Koszonjuk ! Imadunk! Sok ilyet kerlek !!! ❤❤❤❤🙏🙏🙏🙏🙏

  • @matyiika5308
    @matyiika53082 жыл бұрын

    Rettenetesen jó videó lett nagyon érdekes ennyire jól össze rakott videót ami ennyire lekötött és órákig tudnám nézni nem láttam még. Gratulálok.

  • @theprinceofdarkness8035
    @theprinceofdarkness80352 жыл бұрын

    Gratula! Ez egy kiemelkedően nagyszerű tartalom lett! Elismerésem, mivel rengeteg munka van benne.

  • @spontanvideok246
    @spontanvideok2462 жыл бұрын

    Ez valami elképesztő részletes összetett video lett. SOSE hagyd abba a videózást. Remélem még sok ilyen video lesz. Remélem a Napról a Szaturnuszról is lesz ilyen videó. Kockázatos de király lenne ha a Hold nem lenne ilyen üres persze vigyáznunk kell rá hiszen Neki köszönhető a Földön lévő jelenlegi élet. Mindig is az volt az egyik Gyerekkori vágyam és most is amikor a HOLDra nézek, hogy jó lenne egy Szelfit és rendes fényképet készíteni a Holdon amivel együtt a Föld is látszik a háttérben. Valami csodás lenne😍😍😍😍Neil Amstrong láthatta azt a csodás látképet, amit lehet mi ma élő emberek megélhetünk.

  • @leventeyt8488
    @leventeyt84882 жыл бұрын

    Mindegyik videód értéket ad! Megint 1 nagy szerü jól animált video! Az lenne a kérdésem, hogy Hogyan működik Röviden Tömören discord szervert nem szeretnél? Annyira jó lenne ha lenne 1 discord szervered mert tudnánk a többi nézővel beszélgetni tudományról stb! És aki velem egyet ért nyomjon 1 likot!😉

  • @MindenMobil
    @MindenMobil2 жыл бұрын

    Ez a videó nagyon tetszett.Remélem sok hasonló lesz még.A tudományos témát nagyon szeretem.

  • @SABLONYKA
    @SABLONYKA2 жыл бұрын

    Gratulálok a csatornádhoz, nagyon szuper! Csak így tovább!

  • @zoltanmolnar9486
    @zoltanmolnar94862 жыл бұрын

    Szuper minosegi video , minosegi animacioval es narracioval ! Koszonom az ilyen videokat !

  • @jegfarkas1849
    @jegfarkas18492 жыл бұрын

    már nagyon vártam az új részeket és végre itt van

  • @mmarci0755
    @mmarci07552 жыл бұрын

    Ez, valami nagyon elképesztő és hasznos videó volt! Így tovább

  • @gergogabor1536
    @gergogabor15362 жыл бұрын

    Gratulálok a videóhoz! Ez szerintem a csatorna fennállásának legjobb videója, főleg azért, mert egy olyan dologról szól, amit a csatornát néző emberek legnagyobb része valószínűleg még a saját életében nyomon követhet! :) Az animációk és az egész körítés világszínvonalú! Csak így tovább! 😁

  • @1966hery
    @1966hery2 жыл бұрын

    De jó, hogy rádtaláltam! "Jobb későn, mint soha." 😊 Fel is iratkoztam és nézem visszamenőleg is a videóidat. 👍🏼

  • @Sz3126
    @Sz31262 жыл бұрын

    Köszönöm a videót!

  • @chikovich-
    @chikovich-2 жыл бұрын

    Jó volt a videó, imádom az ilyen videókat így tovább😃😃😃

  • @senofficial587
    @senofficial5878 ай бұрын

    Zseniálisak vagytok !!! KÖSZÖNÖM !

  • @firefox4888
    @firefox48882 жыл бұрын

    Életem legjobb videója volt, sokat tanultam hogy hogy működnek ezek a dolgok, alig várom a következő videót 😁😄

  • @aaakaka10
    @aaakaka102 жыл бұрын

    igazán remek munka ! egy ilyen videót kirenderelni valószínüleg egy nap is lehetett !

  • @kepler1336
    @kepler13362 жыл бұрын

    Már nagyon várom a mars-sal kapcsolatos videót!!!

  • @hargon3718
    @hargon37182 жыл бұрын

    Gyönyörű lett ez a videó, nagyon szépek a rajzaid.

  • @missqueengabrielladiamond1440
    @missqueengabrielladiamond14402 жыл бұрын

    Nagyon Tetszett Köszönöm💝

  • @daved05
    @daved052 жыл бұрын

    Eddigi legszebb és legötletesebb videód! Gratulálok hozzá! :)

  • @randomcombination530
    @randomcombination5302 жыл бұрын

    Elképesztően zseniális az előadás mód és az ahoz készített animáció. Kár hogy még nem futottál be annyire mint kéne de sok sikert és így tovább :))

  • @ibinyuszi
    @ibinyuszi Жыл бұрын

    nagyon jó a videó!! csináj még ilyen videót!

  • @Viki93666
    @Viki936662 жыл бұрын

    Nagyon szuper ❤minden elismerésem a keszítő(k)nek!!! :) remek ez a csatorna, informatív! Nagyon sok feliratkozót kívánok! Ment a feliratozás! :) 😀

  • @mcnamarakevin9750
    @mcnamarakevin97502 жыл бұрын

    Szuper videó, nagyon szép munka! Bár szerintem tartalmában és mondanivalójában nem váltja meg a világot, de a 'röviden-tömören'-elvet mindenképpen nagyon szépen hozza. :)

  • @sabyhanzi3360
    @sabyhanzi33602 жыл бұрын

    Nagyon de nagyon jok a videok imádom nézni öket csinaj sürüben videót legyci mert nagyon fasza

  • @tiborhorvath2330
    @tiborhorvath23302 жыл бұрын

    Nagyon szép munka.Gratulálok!

  • @gyorgypantya5767
    @gyorgypantya57672 жыл бұрын

    Jó videó és nagyon érdekes csak így tovább !

  • @Superberci
    @Superberci2 жыл бұрын

    Nagyon tetszett a vid, informatív volt ;)

  • @sandorkarcza7124
    @sandorkarcza71242 жыл бұрын

    Iszonyatosan jó minőség!

  • @Gellert74
    @Gellert742 жыл бұрын

    Nagyon informatív videó volt. Ez a történet már nem az én generációmról szól. A gyerekeiméről már inkább. Azt viszont jó látni, hogy miként fejlődik az űrtudomány.

  • @falusiistvan3744
    @falusiistvan37442 жыл бұрын

    Remek videó. Gratulálok hozzá!

  • @voxgalactica
    @voxgalactica2 жыл бұрын

    Alig várom már a fizetésem hogy tag legyek. Az ilyen minőségi de tényleg ocsmányúl minőségi videók létrejöttét szanaszét támogatom.

  • @Vorteey
    @Vorteey Жыл бұрын

    Nagyon jó lett ez a videó, így tovább. Már várom a Marsról készülő hasonló videódat.

  • @rdzsmed
    @rdzsmed2 жыл бұрын

    Sokszor vágyom lehengerlő információkra, eltérő válaszokra és gyakran teszek fel szokatlan kérdéseket, mégis viszonylag még fiatalon már túl öregnek érzem magamat ilyen velős felvázolásokhoz. Hosszabb ideig ültem magam elé bámulva csendben a videó megtekintése után, mint maga az anyag időtartama.

  • @moccagriselda
    @moccagriselda2 жыл бұрын

    Gratulálok, ez minőségi munka volt!

  • @ddboldizsar6777
    @ddboldizsar67772 жыл бұрын

    Csak így tovább..minden elismerésem 😁🤟

  • @jozsefsikar3639
    @jozsefsikar36392 жыл бұрын

    Köszönöm a videót, nagyon tetszett! Már legalább 20-éve, holdbázisnak kellene működnie a holdon. Az ötven évet nagyon elpazaroltuk, a semmire. A hold bázis, lesz az igazi ugró deszka, az űr kutatásában. Azt, még jó lenne megélni!

  • @a.c.6937
    @a.c.69372 жыл бұрын

    Nem túl optimista ez az előrejelzés? Légkör hiányában milyen sűrűek az akár mini, egy-két centiméteres aszteroidák becsapodása? Elenyesző vagy sem?

  • @karikakristof5149
    @karikakristof51492 жыл бұрын

    Eszméletlen animáció 👌

  • @botondtoth1316
    @botondtoth13162 жыл бұрын

    Minecraftozni a Holdon az durva lenne. Nagyon informatív videó volt, köszönöm!

  • @vincegazsik5600
    @vincegazsik56002 жыл бұрын

    Ez a videó nagyon jó!

  • @marcellfodor8141
    @marcellfodor81412 жыл бұрын

    Nagyon adom a munkásságod

  • @borka6002
    @borka60022 жыл бұрын

    Szerintem ha abbahagynád a videózást összedölne a világ nagyon jól csinálond csak így tovább

  • @kisgorogsandorfan5651
    @kisgorogsandorfan56512 жыл бұрын

    Remek lett

  • @wogelson
    @wogelson2 жыл бұрын

    Lenyűgöző csatorna!

  • @dface8165
    @dface81652 жыл бұрын

    Sziasztok! Ez itt a Computer-Z, én Zoli vagyok... Kár, hogy nem futott be az a csatorna, nagyon szerettem, viszont ezen csatorna sikerének kimondhatatlanul örülök! :)

  • @cartoonelladefrasz7568
    @cartoonelladefrasz75682 жыл бұрын

    Azt megnézném hogy a földre visszajönni mekkora sport lesz.

  • @22Vasika
    @22Vasika2 жыл бұрын

    Nagyon szép lenne, amit leírtál. Ehhez kell a jó emberiség. Remélem ilyen szép lesz a jövő,✌️

  • @andro_system

    @andro_system

    2 жыл бұрын

    Ilyen szép biztos nem lesz, de legalább lesz

  • @22Vasika

    @22Vasika

    2 жыл бұрын

    @@andro_system odébb van 😊

  • @Wharsem
    @Wharsem2 жыл бұрын

    Eszméletlen jó lett 😁 csak kár hogy sokan pesszimisták a témával kapcsán és csak a rosszat látják a kolónizálásokban

  • @zalancsaszar9781
    @zalancsaszar97812 жыл бұрын

    Megérte ennyit várni az új videóra. :D

  • @SidoRoSido
    @SidoRoSido2 жыл бұрын

    Nagyon jo. Ezekkel a videokkal lehetne az iskolaban oktatni! Mesteri munka !!

  • @Zs0mbI_
    @Zs0mbI_2 жыл бұрын

    De szuper lett azta !😅🔥

  • @baranybumm
    @baranybumm2 жыл бұрын

    Woh! El sem tudom képzelni mennyi munka van ebben, már majdnem Kurzgesagt szintű animáció! Meg azt sem igazán, h a francba éri ez meg neked... :D "Űrkutatás magyarul" c. csatornával kellene összeálnod, mi mindenre lennétek képesek együtt! :O :D BTW sok sikert, ment a lájk és a megosztás! ;)

  • @wencel7120
    @wencel71202 жыл бұрын

    Szia! Egyszer csinálhatnál, ha gondolod egy olyan videót, hogy hogyan szorul be a levegő, ami miatt "szúrva" kapunk levegőt. Sosem értettem, és sajnos sokszor bele estem már ilyen esetekbe, utána néztem, de nem találtam semmit sem róla. Nagyon megköszönném, hogyha elmagyaráznád esetleg, hogy mi is történik ilyenkor. :D

  • @banduscsardi3635

    @banduscsardi3635

    2 жыл бұрын

    A rekeszizomban érgörcs. A szabálytalan , kapkodó légzéstől.

  • @ianosescuion9218
    @ianosescuion9218 Жыл бұрын

    Brilliáns jövőképed van, tudományos érvekkel alátámasztva. Majd meglátjuk.

  • @andrasheinold7993
    @andrasheinold79932 жыл бұрын

    Ez eddig a kedvencem, a odajutásról is fogsz majd beszélni?

  • @viviennagy1134

    @viviennagy1134

    2 жыл бұрын

    Tuti az egyszerű emberek, akik nem gazdagok, azok sehogyan nem fognak eljutni,mert annyira méregdrága lesz :(

  • @Hogyanmukodik

    @Hogyanmukodik

    2 жыл бұрын

    Igen

  • @imretimko3480
    @imretimko3480 Жыл бұрын

    Csak így tovább! Magyar Kuzgesagt :D

  • @mariamajor55
    @mariamajor552 жыл бұрын

    köszönöm :)

  • @bukfenc9407
    @bukfenc94072 жыл бұрын

    Legjobb csatorna a magyar youtube-on

  • @andorkantas9020
    @andorkantas90202 жыл бұрын

    Ügyes 👍

  • @tiborhorvath7661
    @tiborhorvath76612 жыл бұрын

    Tetszik.

  • @minecraft-qd5dr
    @minecraft-qd5dr6 ай бұрын

    Szia! Te egy nagyon okos ember lehetsz😊 Ez elkezdet érdekelni ebböl esetleg part2?😊😮

  • @csabaszilagyi4419
    @csabaszilagyi4419 Жыл бұрын

    Így legyen.

  • @daveadvice4302
    @daveadvice43022 жыл бұрын

    Nem bánnám ha egyszer lenne, egy testalkattal kapcsolatos videó(ecto-morf, mezo-morf, stb.) Ès hogy az ezekkel kapcsolatos súlycsökkentèst ès súlynövelèst hogyan kell ès mièrt van úgy ahogy van.

  • @kaszapatrik
    @kaszapatrik2 жыл бұрын

    Biztos van amúgy ilyen fóbia, de annak ellenére, hogy ez egy szép terv, én személy szerint nem tartózkodnék olyan térben, ahol egy vékony ruhától függ a túlélésem, ami bármitől megsérülhet, aztán halálra vagyok ítélve.

  • @yistylenezmy2268
    @yistylenezmy22682 жыл бұрын

    Hiányoztál 😄😀

  • @zsoltd5116
    @zsoltd51162 жыл бұрын

    Ami kimaradt: a sajtimport. Mivel köztudott, hogy sajtból van... :)

  • @Sapka_Aki_Kalap
    @Sapka_Aki_Kalap2 жыл бұрын

    ISZONYATOSAN JÓ VIDEÓ LETT. csak lenne egy kérdésem ami lehet hogy hülyén hangzik: szóval egyébként a földre jövő aszteroidákat nem lehet szét lőni? fegyverekkel még az űrben? (köszi a választ)

  • @Hogyanmukodik

    @Hogyanmukodik

    2 жыл бұрын

    Még ha meg is tudnánk csinálni, akkor sem biztos, hogy a szétlövésük lenne a jó megoldás, mert könnyen előfordulhat, hogy nem egy nagy, hanem száz kisebb szikla esne a fejünkre. Nemrég útnak indították az első aszteroida-elhárító hűholdrendszert, hogy teszteljék. Ez egy kis szonda, amit irányítottan nekivezetnek az aszteroidának, hogy ezzel módosítsák a pályáját, és kilökjék a Föld "útjából". Erről bővebben itt olvashatsz: www.nasa.gov/planetarydefense/dart

  • @elodabraham8399
    @elodabraham83992 жыл бұрын

    Ha tehetném nyomnék rá 1000 like-ot, annyira jó lett.

  • @katonagaming4308
    @katonagaming43085 ай бұрын

    Ahogyan kedvenc tudosom mondta egyszer, az emberisegnek egyetlen hibaja van es korlata még pedig sajat maga. Es ez igaz is, mindig saját magát teszi minden es mindenki fölé.. elég csak a sajat bolygonkat nézni.. egy ideig szep es jo az összefogas.. ( mar ha ez persze ossze jon ugye bár) es mindig lesznek emberek akik tobbet akarnak a masik felett.. ezert lesznek es voltak háborúk.. es az ember mindig a sajat kepere formalja a környezetét.. ugyan ez menne a marson is es a holdon is.. a penz a penz es a kapzsiság.. nem telne el sok ido es ugyan az lenne a probléma a fent emlitett ket bolgyon is.. szemet hegyek kapzsiság korlatok le taszitas háborúk.. es az egi testek ki zsigerelese..

  • @petigubi
    @petigubi2 жыл бұрын

    Az első videó a csatornán, amit dislikeolnom kellett. Színvonalas és érdekes persze, csakhogy szerintem tévút, és illúzió a fő állítása: azaz hogy nekünk el kéne költöznünk a Holdra, majd a Marsra, mert ez *A* B terv. Ez a hozzáállás csak azt segíti elő, hogy a Földre méginkább csak egy elhasználandó, majd eldobható eszközként tekintünk. Szennyezzük tovább, fogyasztunk nyugodtan, és naivan bízunk benne, hogy majd átvisznek minket másik bolygóra, amikor a Föld tényleg lakhatatlan lesz. A turizmus is úgy van beállítva a videóban, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy a Holdra nézelődni eleinte csak dollármilliomosoknak lesz lehetőségük. Akik pedig majd 500 év múlva fényeket látnak a Holdon, nem azokra fognak tekinteni, akik "elég bátrak voltak ahhoz, hogy egy újabb lépéssel vigyenek közelebb minket a Marshoz", hanem azt az elitet, akik a Földön maradtakat kihasználva megszabadulnak a pornéptől azt ígérve nekik, hogy majd ők is kapnak helyet egy "jobb élethez" és "lehetőségben gazdag jövőhöz". Szerintem nem kellene ezt propagálni, és főleg nem azzal ámítani az embereket, hogy majd bármi is más lesz az emberi természet és kasztrendszer kapcsán másik bolygók lakhatósgának esetén. Le kellett volna tisztázni, hogy aki ezt a videót nézi, annak még az ükunokája sem fog még csak a közelébe sem jutni a Holdnak. Illetve meg lehetett volna említeni, hogy azért a Földet még nem kéne feladni. A valóság nem olyan izgi, elismerem, de egy tudományos műsor az legyen reális. Vélemény?

  • @falusiistvan3744

    @falusiistvan3744

    2 жыл бұрын

    Roppant pesszimista vagy.

  • @zoltancsaba4033

    @zoltancsaba4033

    2 жыл бұрын

    Szerintem nem pesszimista az írásod, inkább reálisabb, a jelenlegi viszonyok, technológiai és társadalmi viszonyokat nézve mint ami fel van vázolva mint szükséges fejlődés. Szerintem a legnagyobb veszély pont az ember eme planétára, ami az emberi tevékenység nélkül, szép harmonikus összhangban van, mindennek meg van a helye, nincs felesleges lánc szem ami szennyez ami felhalmozódik ami elveszi a helyet más élőlényektől.

  • @falusiistvan3744

    @falusiistvan3744

    2 жыл бұрын

    Nem mondta a videó, hogy szennyezzük a környezetet. Kezdetben nyilván csak gazdagok engedhetik meg maguknak az űrturizmust, de a repülőgéppel is így volt kezdetben. Attól hogy más égitesteken is élnek majd emberek, nem kell mindenkinek az űrben laknia, természetesen még legalább évezredekig jobb lesz a Földön lakni, mint máshol. Az hogy megvédjük a Földet és kolonizáljuk a Holdat, nem zárja ki egymást.

  • @Liptonfilter

    @Liptonfilter

    2 жыл бұрын

    Nos van igazság abban amit mondasz. És én napjaikban inkább látom azt hogy egyfajta madmax világ lesz a földön mintsem az űrmeghódítása. Ha csak azt vesszük hogy a 110-130 feletti iQ val rendelkezők 0 vagy 1 gyereket vállalnak a 100 alattiak pedig sokkal többet így nem valószínű hogy lesz az emberiség olyan fejlett hogy az űrt meghódítsa. Ha bár a kütyük fejlődnek de maga az ember nem.

  • @dezsi1313
    @dezsi13132 жыл бұрын

    Végre új videó !!!!

  • @rlnd_
    @rlnd_2 жыл бұрын

    Szia! Lehetne 1 olyan videó magyar változatban hogy mi történne ha a marianna árok fenekén 1 nukleáris bomba robanna?

  • @laszlodallos6811
    @laszlodallos6811 Жыл бұрын

    nagyon jó lett, estetleg a projekt kidolgozásáról is csinaálsz majd videót?