Megmenteni az egész világot: Így készült a Schindler listája

Ойын-сауық

A holokauszt nemzetközi emléknapjának alkalmából felidéztük, hogyan állt össze Steven Spielberg karrierjének egyik legmerészebb, egyben talán legjobb filmje, a Schindler listája.
#IGNHungary a világhálón:
• Weboldal: hu.ign.com/
• Webshop: ignshop.hu
• Facebook: / ignhungary
• Instagram: / ign_hungary

Пікірлер: 146

  • @AnnaCsuzda
    @AnnaCsuzda3 жыл бұрын

    Egy gimis osztálykirándulás során elmentünk Krakkóba és a négy nap közül, amíg ott voltunk, az egyiket Auschwitzra szántuk, idegenvezetéssel és táborbejárással. Az osztályomban 17-18 évesek, a kamaszkoruk csúcspontját élő diákok voltak és velem együtt már Auschwitz I után úgy ültünk a buszra várva a parkolóban, hogy alig hangzott el egy-két szó és csak meredtünk magunk elé - még az osztály "nagymenői" is, akik mind a nagyszájuságukról voltak híresek. És ekkor még nem is jártunk Birkenauban, ahová ezután mentünk el az idegenvezetőnkkel, aki elmondta nekünk, hogy a dédapja ott raboskodott és ha nem élte volna túl, most ő sem élne. Szerintem az egy olyan látvány, amit mindenkinek egyszer látnia kell az életben. Egyáltalán nem azért, mert olyan felemelő lenne, hanem épp ellenkezőleg: látni kell annak a borzalomnak az emlékét, ami ott történt, mert ha nincs személyes érintettséged dédszüleid, nagyszüleid által, addig nem foghatod fel igazán a tragédia valós méretét. Úgyhogy kedves kommentolvasó, aki idetévedtél, csak tanácsolni tudom, hogy ha teheted és eddig még nem tetted, egyszer menj el Auschwitzba és nézd meg a saját szemeddel.

  • @ungernbaron

    @ungernbaron

    3 жыл бұрын

    Láttam a saját szememmel. Nem győzött meg. Nem rossz sztori, de a Harry Potter jobban tetszett.

  • @nikolettmakkai9012

    @nikolettmakkai9012

    3 жыл бұрын

    @@ungernbaron te mégis mirőp beszélsz?

  • @attilapall5975

    @attilapall5975

    3 жыл бұрын

    Voltam ott. Egész szép hely de annyira nem fogott meg. Bakancslistán kipipálva, annyira megérte elmenni.

  • @biro.norbert.

    @biro.norbert.

    3 жыл бұрын

    @@attilapall5975 Egész szép hely? Te normális vagy? Hogy lehet valaki ennyire suttyó?

  • @attilapall5975

    @attilapall5975

    3 жыл бұрын

    @@biro.norbert. Sajnos még ép és egészséges vagyok. Nem volt olyan szörnyű mint amilyennek mondják. Mindenkiben mást vált ki valakit sokkol valakit nem, én mindig is szerettem volna elmenni de nem fogott el semmilyen rossz érzés. Egyet sajnálok csak, hogy esős idő volt.

  • @bismarck_01
    @bismarck_013 жыл бұрын

    Ez a darab egy borzasztóan jól eltalált mű. A történet, a zene, a képi világ.. Liam Neeson, Ralph Fiennes amit alakít benne, az egyszerűen zseniális. Legalább egyszer mindenkivel megnézetném. Az egyik kedvencem.

  • @dazer440
    @dazer4403 жыл бұрын

    Magyar tanárom nézette meg velünk Radnóti Miklós tanulása után. Nagyon hálás vagyok neki. Olyan élményt nyújtott ez a film amit azóta egyetlen sem tudott.

  • @bernadettkis2407
    @bernadettkis24073 жыл бұрын

    Ezt a filmet legalább egyszer mindenkinek látnia kell!

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    De inkább 5×!

  • @atti97
    @atti973 жыл бұрын

    Nem csak egy filmről van szó, hanem maga A FILM. Spielberg ezzel tényleg nagy hatást keltett az egész világra ezzel a műalkotásal. Csodálatos de egyben sokkolló és nyomasztó dráma.

  • @GamerKing69

    @GamerKing69

    3 жыл бұрын

    Hahahaha ezen jót nevettem. De a Terminátor 1-2 viszont zseniális filmek (a profilképedről jutott eszembe).

  • @lajos3980
    @lajos39803 жыл бұрын

    A piros ruhás kislányról is eshetett volna néhány szó, végül is a filmtörténelem egyik legszívbemarkolóbb jelenete.

  • @patrikpontos7688

    @patrikpontos7688

    3 жыл бұрын

    Ugy van!

  • @ndrac

    @ndrac

    2 жыл бұрын

    A lelkiismeret képi megjelenítése...... "Spielberg "

  • @Anonymus626

    @Anonymus626

    4 ай бұрын

    Azt én is nagyon hiányoltam!!!

  • @marcikakukk3204

    @marcikakukk3204

    2 ай бұрын

    @kanciganyorbankisztitkar Tévedsz ! A piros ruhás kislány (és ami vele történik...!) az annak a jelképe, hogy a fasizmus nem csak a jelent, de a jövőt is elpusztítja. Ezt te is láthattad volna, ha nem csak nézted, de 'láttad' volna is, a filmet... 😕

  • @gabornagy9117
    @gabornagy91173 жыл бұрын

    Érdekes volt ezeket a háttérinfókat hallani. Mennyi minden képes húzni egy film készületeit, döbbenet.😳 Én nekem is, ha álmomból felköltenek is, hogy mondj egy filmet: Schindler listája. Akárhányszor végig tudom nézni, mert átröpíti az embert egy másik világba. Sokkoló és szívszorító látni azt ebben a filmben, hogy az emberi brutalitás az valami határtalan. A zenei aláfestések továbbá lélegzetelállítóak benne. Szerintem sokan bele sem gondolnak manapság, hogy ehhez a pokoli helyzethez képest, mi milyen jó körülmények között élhetünk. Korszakokon átívelő műremek ez a film!

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    Patent komment!

  • @atti97
    @atti973 жыл бұрын

    Egyébként Spielberg sokszor megviselten és kikészült a forgatáson vokt hogy sokszor sírt is mivel maga is zsidó vallású és minden forgatási nap után a családjával töltötte illetve kedvenc vigjáték sorozatát nézte és sokszor beszélt telefonon Robin Williamssel hogy vicceket meséljen hogy jobb kedve legyen.😔

  • @gergokurucz32
    @gergokurucz323 жыл бұрын

    Szerintem ez egy megkerülhetetlen alkotás ezt mindenkinek látnia kell

  • @forgacstamasgergely
    @forgacstamasgergely2 жыл бұрын

    Nem érintett senki a témában, nincs zsidó a családunkban. Mégis, szomorú témája mellett, ahányszor adják, megnézem. Újra s újra lebilincsel! Klasszikus, a “must see”!!!

  • @nagyszilard9556

    @nagyszilard9556

    Жыл бұрын

    Így vagyok ezzel én is.! Gyerek voltam amikor először láttam,azóta ha eszembe jut megnézem.

  • @avengersassemble1458
    @avengersassemble14583 жыл бұрын

    Február 14- én lesz bárányok hallgatnak visszatekintő? Mert az a film akkor lesz 30 éves.

  • @richardpetnehazi8419

    @richardpetnehazi8419

    3 жыл бұрын

    Adom 👌👌👌

  • @IGNHungary

    @IGNHungary

    3 жыл бұрын

    Esélyes. ;)

  • @avengersassemble1458

    @avengersassemble1458

    3 жыл бұрын

    @@IGNHungaryKöszönöm👍

  • @isnideraccoon
    @isnideraccoon3 жыл бұрын

    Láttam ,és pont most néztem meg szakasz filmet és érdekes módon számomra az utóbbi nagyobb hatással van rám ettől függetlenül a shindler listája is zseniális!

  • @sandorabraham4531
    @sandorabraham45312 жыл бұрын

    Simán megnézném a 4órás verziót is,kár hogy nem adták ki extra ként,gondolva azokra akiket majd nagyon rabul ejt a film!

  • @akosmate6781
    @akosmate67812 жыл бұрын

    Ez egy remek osszefoglalo volt, gratulalok neked! A filmet nem lehet szaraz szemmel vegig nezni. Szemelyesen, Neked mi a velemenyed a filmrol?

  • @mariajakabfi7535
    @mariajakabfi75353 жыл бұрын

    Pontosan ezért álltam bukásra történelemből köszi szépen 😅🙏

  • @blank9784
    @blank97843 жыл бұрын

    Igén mély nyomokat hagyot bennem ez a film és egytől egyik pozitív dolgokat.

  • @krisztiankovacs9006
    @krisztiankovacs90063 жыл бұрын

    Az egyik legjobb film, amikor tehetem megnézem. ❤️

  • @imrekallai1924
    @imrekallai19242 жыл бұрын

    Gyönyörű és Szomorú is Film

  • @gergoigaz9735
    @gergoigaz97353 жыл бұрын

    A világ egyik legjobb filmje, legalábbis számomra.

  • @MusicsAnswer
    @MusicsAnswer3 жыл бұрын

    Pont ma néztem meg, zsenialis!

  • @marymills7085
    @marymills70853 жыл бұрын

    Ez a film CSODÁLATOS❤️

  • @Konnyenmegjegyzem

    @Konnyenmegjegyzem

    3 жыл бұрын

    És megdöbbentő!! El ál a szavad

  • @marymills7085

    @marymills7085

    3 жыл бұрын

    @@Konnyenmegjegyzem pont arra gondoltam pár perce, hogy milyen hatással volt rám, mikor életemben először láttam. 12-13 éves lehettem, és teljesen összetörtem, még másnap is sírtam.

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    @@marymills7085 Mivel legalább 16 éven felülieknek ajánlott...

  • @marymills7085
    @marymills70853 жыл бұрын

    A zenéjéről meg ne is beszéljünk, párja nincsen❤️

  • @Locke3691

    @Locke3691

    3 жыл бұрын

    John Williams egy zseni!

  • @GamerKing69

    @GamerKing69

    3 жыл бұрын

    @@Locke3691 a Star Wars zenéje mestermű, de itt sokszor idegesített, miafasz az hogy hangosabb a zene mint a szinkron (az elején).

  • @peterszlovenszki9604
    @peterszlovenszki96043 жыл бұрын

    Elgondolkodtató és egyben szomorú de összeségében egy nagyszerű film!!!! Kötelező mindenkinek!

  • @adamvigh8348
    @adamvigh83483 жыл бұрын

    Az egyik legjobb film mindenkinek bátran ajánlom. Én kötelező tenném az iskolákban.

  • @balintvargabalint638

    @balintvargabalint638

    3 жыл бұрын

    A mi töri tanárunk megnézete velünk.

  • @janoserdei4574

    @janoserdei4574

    3 жыл бұрын

    Igazad van ahogy Amon le löveti az építészt a barakk alapja miatt, és közli hogy nem vitatkozik egy zsidóval. Az parádés.

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    @@janoserdei4574 Parádés?

  • @zoltanszokev.zoltan9065

    @zoltanszokev.zoltan9065

    Жыл бұрын

    Legyen kötelező izraelben.

  • @horvathtimot8019
    @horvathtimot80193 жыл бұрын

    Szerintem egy nagyszerű film, nagyon ritka az ilyen.

  • @BartS9126
    @BartS91263 жыл бұрын

    Best Of Spielberg ❤️

  • @nikolettolah397
    @nikolettolah3972 жыл бұрын

    Én Elmondom nektek hogy ilyen filmrendező én nekem mindig is szerettem a filmjeit de ezzel a filmmel teljesen leleplezte saját magát milyen ember is valójában egy érzéki ember mert csak az tud igazán ilyen filmet rendezni aki ezt átélte vagy valamelyik hozzátartozója sajnos én úgy ahogy van Szeretem ha remélem hogy még sok Erőnek is egészségnek örvendhet A világ ilyen filmrendező Nem veszíthet még el remélem🕎✡🎥🎞📽🎬🕯🕯🕯🎄🎭🌏🗽🤫🤗😇💝💔😔🇭🇺🙏🙏🙏👏👏👏👏🪄🍾🥂🌹

  • @user-zc2iw3uj3m
    @user-zc2iw3uj3m5 ай бұрын

    10:30 nem, SEMMI nem volt annál fontosabb! Szinte csak az volt a legfontosabb "nekik"! Kilóg a lóláb!

  • @fOrte87
    @fOrte872 жыл бұрын

    Ez a film egy remek film. Oscar Schindler pedig egy jó ember volt. Nyugodjon békében !!!.

  • @antalandrea1050
    @antalandrea10503 жыл бұрын

    💗

  • @MorbydAnger
    @MorbydAnger3 жыл бұрын

    imádom ezt a filmet....azt nem mondom h zsinorba többször is megtudnám nézni de havi 1x tuti h előveszem

  • @user-ch9xv7tw3g

    @user-ch9xv7tw3g

    2 ай бұрын

    én 2 hetente üdv Béres András Shalom Maze tov

  • @ketezeregy
    @ketezeregy3 жыл бұрын

    Első nézésre nagyon tetszett. Aztán már érettebb fejjel megnéztem újra és... Zseniálisan jól elkészített film. De szép. Szépek a képek a zene. Nem giccses de majdnem. Túlesztétizált ehhez a témához. Szóval van bennem egy kettős érzés :/ Ugyan ez a helyzet pl a Jokerrel is. Vannak témák amikhez nem tudja az agyam társítani az oszkárért jelentkező művésziességet.

  • @elenikovacs4045

    @elenikovacs4045

    3 жыл бұрын

    Ajánlanám elolvasásra Schindler hagyatéka C. dokumentumkönyvet.

  • @ketezeregy

    @ketezeregy

    3 жыл бұрын

    @@elenikovacs4045 És attól jobbesz a film mint önálló műveszeti alkotás vagy mi? Nem a témával van bajom értsük már, hanem annak tálalásával.

  • @krisztianborbely1756
    @krisztianborbely17563 жыл бұрын

    Mèg pont fogyasztható mértèkben mutatta be az egyik legnagyobb szégyenét az emberiségnek, így a tömegekhez is eljutott a tragédia egy részlete, nem mondanám hogy csodálatos film, inkàbb csodálatra méltó alkotás....kevesebbek lennènk nélküle...

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    Patent komment!

  • @doriszigetvari8404
    @doriszigetvari84043 жыл бұрын

    Én úgy tudom, hogy Spilberg azért készített el csomó random limonádé filmet, hogy legyen pénze a Schindler listájára

  • @layziequeen
    @layziequeen3 жыл бұрын

    A legjobb film❤💝✌

  • @tiborkalovics9589
    @tiborkalovics95893 жыл бұрын

    Van egy olyan sztori, hogy az Eldorádó nemzetközi sikere után Eperjes Károly is szóba került egy fontosabb szerepre. A probléma az volt, hogy Spielbergék brit színészeket akartak, ő pedig nem tudott jól angolul.

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    Komoly? Honnan van az info?

  • @richardpap2963
    @richardpap29633 жыл бұрын

    Számomra ez a film jelenti mind azt amit abban az ídőben elkővetett a Náci Németország csodálatos film. A piros ruhás kislány számomra 1metaforra szeirintem a rendező is ezért tette bele. Az egyik kedvenc filmem.

  • @laszlomedve2165

    @laszlomedve2165

    5 ай бұрын

    Azért a zsidóknak most sikerült felülmúlni a Náci Németország tetteit Palesztinában.

  • @marcikakukk3204

    @marcikakukk3204

    2 ай бұрын

    A piros ruhás kislány (és ami vele történik...!) az annak a jelképe, hogy a fasizmus nem csak a jelent, de a jövőt is elpusztítja. 🤔

  • @Jackson-mv1iv
    @Jackson-mv1iv3 жыл бұрын

    ez a film szomoru de nagyon csodalatos

  • @ComptonBene
    @ComptonBene3 жыл бұрын

    A legjobb Spielberg film. Es a világ legjobb filmje. John Williams zenéje pedig egyszerűen zseniális! 13 éves voltam mikor megnéztem anyámmal a moziban, de már előtte hónapkokkal vártam mikor lesz nálunk is látható. Akkoriban azt hiszem kötelezővé tették a megnézését tűzoltóság, rendőrség, meg ilyen hivatalos helyeken. Viszont ezt a filmet csakis kizárólag eredeti hangal szabad megnézni. Spielberg nem is engedte hogy a filmjét szinkronizáltan adják a mozik. Mestermű minden egyes jelenete. Janusz Kaminski pedig a világ egyik legjobb operatőre.

  • @cenobiteish

    @cenobiteish

    3 жыл бұрын

    Pedig ennek a filmnek kiváló a Magyar szinkronja én úgy láttam régen tv-ben.

  • @zoltanszokev.zoltan9065

    @zoltanszokev.zoltan9065

    Жыл бұрын

    Kötelezővé tették. Ez fasza....

  • @89Nikk
    @89Nikk3 жыл бұрын

  • @arpadszeiff
    @arpadszeiff3 жыл бұрын

    Annak idején többször is megnéztem. Mindig akadt egy újabb apró részlet benne, amit előtte nem vettem észre. Például, volt egy színezéses technikával a fekete-fehér filmen egy piros kabátos kislány. A piros kabát egyszer csak egy halom tetején volt. Szavak nélkül írta le a kislány sorsát. Azt hiszem, újra meg kell néznem. Ami nem volt a megjelenés után szerencsés, hogy több rendező meg akarta csinálni utána a maga "Schindler listáját". A szándékot értem, de a közelébe sem értek.

  • @marcikakukk3204

    @marcikakukk3204

    2 ай бұрын

    A piros ruhás kislány (és ami vele történik...!) az annak a jelképe, hogy a fasizmus nem csak a jelent, de a jövőt is elpusztítja. 🤔

  • @mariankalikalazi1417
    @mariankalikalazi1417Ай бұрын

    Amúgy úgy tudom az igazi Oscar Schindler nem volt olyan angyal Mint a filmben, persze Hollywood megszépítette a történetet, az alkotás maga csodás és megható, de álítólag sok helyen lehet olvasni hogy ugyan segített a zsidókon de érdekből, nem csak jó szívből. Jerzy Gross azért maradhatott életben Oskar Schindler, a nevezetes embermentő gyáros segítségével, mert imádták a kutyák, amelyeknek gondozását rábízták az SS-ek. A kisfiú hat szörnyű évet élt lágerekben, majd fél évszázaddal később hamisnak találta Steven Spielberg híres filmjét, a Schindler listáját. A szemtanú szerint a gyáros hitvány, a maga hasznát kereső náci volt, amíg aztán - a háború végére - felébredt benne a lelkiismeret, és segített áldozatokon. Nála többet tett viszont a felesége, akit Schindler egy életen át megcsalt, s végül elhagyott. (Részlet 168 óra cikk) 168ora.hu/kulfold/jo-ember-ocska-ember-az-igazi-schindler-3574 nemcsakpraga.blogspot.com/2014/10/40-eve-hunyt-el-oscar-schindler.html?m=1

  • @janostolly8756
    @janostolly87562 жыл бұрын

    Az egyik legjobb film ami a témában valaha készült. A színészekre illik a karakter, jó a forgatókönyv, a zene és a fekete-fehér is jó döntés volt. Nem kellenek dollármilliók egy jó filmhez, csak néhány kiváló színész, pár egyenruha és egy ügyes rendező.

  • @nagyszilard9556

    @nagyszilard9556

    Жыл бұрын

    A videóban szó esik arról,hogy 23 millió volt rászánva...

  • @Bat7645

    @Bat7645

    6 ай бұрын

    És?

  • @denieldean
    @denieldean3 жыл бұрын

    isten nyugosztalja azt a drága jó embert :D majdnem sikerült befejeznie a munkáját, talán csak pár év kellett volna még hozzá

  • @anettdudli3919
    @anettdudli39193 жыл бұрын

    Az Ralph Finnes nem Ray...🙋🏼‍♀️🤦🏼‍♀️

  • @Lisztesmegmondja

    @Lisztesmegmondja

    3 жыл бұрын

    Igen, Ralph, de "réf"-nek kell ejteni ;) kzread.info/dash/bejne/go59tqmppqrSpJM.html

  • @anette0118
    @anette0118 Жыл бұрын

    Az egyik legnagyobb kötelező film.

  • @istvanungvari3772
    @istvanungvari37723 жыл бұрын

    Életem egyik legjobb filmje.

  • @orssandor1593
    @orssandor15933 жыл бұрын

    Elképesztő film,ehhez nincs kétség!

  • @alendvai2371
    @alendvai23713 жыл бұрын

    Post Mortem kritikát pls

  • @lefty8279
    @lefty82793 жыл бұрын

    Ennél nagyszerűbb ötlet h fekete-fehér lett az amúgy színesben felvett kópia, nem történhetett volna a filmel.

  • @kondacsgothard396
    @kondacsgothard3963 жыл бұрын

    Én csak részleteket láttam belőle, mert ezt egy középiskolai média óra keretén belül néztük meg. Én nekem tetszett ez a film, de az osztálytársaim többségének nem jött be (volt valaki aki nem bírta azt, hogy a film végig fekete-fehérben van).

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    A fekete-fehér megjelenítés lényege, h a színek kevésbé vonják el a néző figyelmét a film tartalmáról.

  • @kondacsgothard396

    @kondacsgothard396

    2 жыл бұрын

    @@zoltanjanostar187 igen. Majd ezt elmondom az egyik osztálytársamnak néhány hónap múlva, ha lesz a középsulis osztálytalink, hogy hátha megérti ezt a témát.

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    @@kondacsgothard396 Persze, leegyszerűsítettem, de én így tanultam. + még a korhűséget is erősíti. (annak ellenére, h akkor már volt színesfilm)

  • @rolandszlotta2121
    @rolandszlotta21213 жыл бұрын

    És a Sóher Norbinak még van pofája Auschwitz-t felhozni arra,hogy ott nem voltak kövér emberek.Leszíjjazva az egész pereputtyát és a Mechanikus Narancs módján kipeckelt szemekkel kéne végignézetni velük ezt filmet. Egy Oscart sajnálok amit nem nyert meg a film és az Ralph Fiennes díja volt mert Amon Goeth-ként élete legjobb alakítását tette le az asztalra. A film vége meg....a legerősebb lelki gyomros mit egy film képes bevinni az embernek.

  • @rolandszlotta2121

    @rolandszlotta2121

    3 жыл бұрын

    @@kazuyaspawn XD XD XD XD

  • @faragolaszlo67
    @faragolaszlo673 жыл бұрын

    "...Ti mit gondoltok ? ..." A a videóban feltett kérdéshez szerintem elég szerencsétlenül sikerült a képbevágás. Remélem.

  • @ndrac
    @ndrac2 жыл бұрын

    Tudom durva hasonlat ,ez a film olyan mint a Magyar, Angol 6:3......Egyszeri és megismételhetetlen.

  • @zoltanjanostar187
    @zoltanjanostar1872 жыл бұрын

    A legjelentősebb 10 film egyike, ami valaha készült, annak ellenére, h lényegében közönségfilm. A Happy End jelenet: amikor a munkások búcsúznak Schindlertől, nagyon csöpögős, (USA) ezt másként kellett volna bemutatni & akkor született volna 1 TÖKÉLETES MESTERMUNKA.

  • @garushun9541
    @garushun95413 жыл бұрын

    Filmes technikai szempontból egy elképesztő iparos munka. Nagyon meglátszik rajta, hogy szakemberek mindet beleadva dolgoztak rajta. Viszont nálam a témában inkább Az Élet Szép az ami mindent visz.

  • @flass90

    @flass90

    3 жыл бұрын

    nagyon nem lehet rola hallani, lehet mert nem amerikai........szerintem is az elet szep egy erosebb film.....indokot nemtudok irni csak azt erzem......ha apa leszek remelem legalabb 1%-ba leszek olyan jo mint o filmbe sokaknak lehet hosszu az a 40 perc bevezetes, pedig sztem tok jol felepit mindent.

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    Az 1 vígjáték. Nem mindenkinek tetszik, h a témáról tréfás film készül!

  • @Dymon32
    @Dymon323 жыл бұрын

    Nagyon nyomasztó, és fura az a váll fölötti kameraállás, sajnos csak feléig jutottam, de mindenféleképpen végig fogom nézni.... egyszer amikor kész vagyok rá

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    Most kész vagy rá!

  • @ArielSchwarcz
    @ArielSchwarcz3 жыл бұрын

    Még egy jó film magyar vonatkozásában Koltai Imre filmje Kertész Imre Könyve alapján a Sorstalanság

  • @HaruShinigami2002

    @HaruShinigami2002

    3 жыл бұрын

    Mikor írtanak ki titeket a muszlimok? Már itt lenne az ideje😒 Amerikaiak újra elkezdték iránnal az atom programot. Remélem majd rajtatok probálják ki elsőnek az irániak.

  • @donchi1234

    @donchi1234

    3 жыл бұрын

    @@HaruShinigami2002 Mit tett ellened az illető?

  • @petersarkany9960

    @petersarkany9960

    2 жыл бұрын

    @@donchi1234 közvetlenül semmit, de a rokonsága irányítja a tözsdét stb szóval gyakorlatilag tönkreteszi az életét.

  • @zoltanjanostar187

    @zoltanjanostar187

    2 жыл бұрын

    Nem jó film. Megcsúfolása a könyvnek.

  • @MrVairochana
    @MrVairochana3 жыл бұрын

    Nagyon jó a film, de a könyvhöz képest szubjektív jegyzet.

  • @zoltanszokev.zoltan9065
    @zoltanszokev.zoltan9065 Жыл бұрын

    zsici mese.

  • @ro87erdam
    @ro87erdam3 жыл бұрын

    a legjobb vígjáték...

  • @BartS9126

    @BartS9126

    3 жыл бұрын

    ez mély Dráma és nem vígjáték...

  • @petersarkany9960

    @petersarkany9960

    2 жыл бұрын

    Részben dráma

  • @krisztianbogdan4963
    @krisztianbogdan49632 жыл бұрын

    Emberisegben vetet hit????????? Mindent nyújt a film de hitet nem

  • @bogarrichard1994
    @bogarrichard19949 ай бұрын

    propaganda film.

Келесі