Már csak egy lépésre vagyunk a Városházától! - sajtótájékoztató
Sem a Fidesszel, sem a Demokratikus Koalícióval nem fogunk koalíciót kötni, sem a Fidesznek, se a DK-nak nem lesz főpolgármester-helyettese és nem lesznek pártkáderek a cégek vezetésében. Gyurcsány embereit kirakjuk, de Orbán emberei sem jönnek a helyükre - ezt vállalom főpolgármesterként, erről tartottam a kampány utolsó sajtótájékoztatóját egy szimbolikus helyszínen, a Városháza mellett Kammermayer téren.
Arra kérem a budapestieket, hogy adjanak egy esélyt, adjanak bizalmat nekem, hogy megmutathassam, milyen eredményeket tudunk elérni, ha Budapestnek nem a két nagy pártpolitikai oldalról jövő, hanem szakmai vezetése van.
Itt az ideje a változásnak, és a változást úgy tudjuk Budapesten elérni, ha főpolgármestert váltunk!
👤 Vitézy Dávid vagyok és döntöttem: indulok a főpolgármesteri választáson. Úgy gondolom, fővárosunk pártpolitikai csatatérré változott, minden ügyet átsző a kormány és ellenzék pártpolitikai háborúja, és mindeközben Budapest fejlesztése háttérbe szorult.
📍 Budapesten születtem és itt nőttem fel, 20 éve dolgozom Budapest fejlesztésén. Közlekedési aktivistaként kezdtem, majd 2010-től a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) irányítottam.
TE IS VÁLTOZÁST SZERETNÉL ELÉRNI BUDAPESTEN? TÁMOGASS ÉS CSATLAKOZZ!
🙏 Minden eredményemet a közösség erejének köszönhetem, éppen ezért most is hozzád fordulok támogatásért. Kérlek, támogasd kampányomat adományoddal: vitezydavid.hu/tamogass/
KÖVESS A KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELÜLETEIMEN!
🩵 Kövess Facebookon: / vitezydavid
🩵 Kövess Instagramon: / vitdavid
🩵 Kövess Tiktokon: / vitezydavid
Пікірлер: 60
Hajrá Dávid! A Fidesz jól kiszúrt a kampánnyal, de meg kell mutatni, hogy igenis független!
@k.andrás101
Ай бұрын
Csak az ellenfele akarja összefideszezni…nincs kétség Vitézy a legalkalmasabb jelölt,és be is fogja bizonyítani,hogy mindenki vele jár a legjobban🙏💪
@ImreneSzikora
Ай бұрын
@@k.andrás101 Úgy legyen!
@gradit27
Ай бұрын
"A Fidesz jól kiszúrt a kampánnyal" Vagy neki köszönheti majd, hogy nyerni tud.
@r.gyorgy1527
Ай бұрын
Miért szúrt volna ki?
@winkyben69
Ай бұрын
@@r.gyorgy1527 Mert így igazolva van Karigeri állítása, ami miatt sokan nem szavaznának rá...
Hajrá! Legyen végre Budapestnek olyan gazdája, aki szereti!
@glidertastic5778
Ай бұрын
Orbán? 😂
Hajrâ Dàvid!!🇭🇺👍🇭🇺
Ügyes vagy és rátermett, Dávid! Remélem, sikerül, mert megérdemelnénk! 💯👍2️⃣❌
Hajrá!
Hajrá Dávid!
@Dezznuts2294
Ай бұрын
nem zavar hogy fideszes te barom
Hajrá Dávid legyen végre változás. 😊
Vitézy ❤
Hajrá Budapest, hajrá akárki!
Embert próbáló munka végén kicsit fáradtan, de változatlan hittel elmondott program záró beszéd V. D.-től, amely tartalma holnap valósággá válhat.
Hajrá ott leszünk holnap és x elunk
Hajrá Vitézy! 💙💙
👍👍👍
Hajrá Vitézy Dávid 🩵🙌
Ment a 2x #teamvitézy
Hajrá Dávid!🙏❤️🇭🇺
algoritmus pörgető komment
sajnos nem lesz semmi 325 ember inkább a mocskot, hajléktalanokat választotta :/
NO WAR, NO MIGRATION, NO GENDER, NO KARÁCSONY, NO GYURCSÀNY, NO DOBREV, NO MAGYAR PÉTER ! Ez az egyetlen program, aminek jelentösége, aktualitása és prioritása van a magyar jövöt illetöen.. A magyar bel- és külpolitika meglehetösen bonyolult dolog lett, mióta szövetségekbe léptünk be. A politika ugyanis nem mindig teheti azt, ami a népnek jó lenne, ha az ütközik a szövetségben vállalt kötelezettségeinkkel. A mi szövetségeink (Nato, EU) viszont nyugati, nagyhatalmi érdekeket követnek, amelyek igen gyakran ellenkeznek a saját érdekeinkkel. Ez a pálya nem zöldfülü vándorprédikátoroknak való. Egy ilyen helyzetben zseniális politikusokra van szükség, akik ezt a játszmát nemcsak értik, hanem müvelni is tudják, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Orbán egy ilyen politikus, ezért az ö vezetö szerepét semmi estre sem szabad megkérdöjelezni, még az ellenzéknek sem. Hogy a választó önállóan dönthessen, ahhoz ezt alaposan meg kell értenie, hogy a masszív ellenzéki propaganda se vezethesse öt félre.
@Dezznuts2294
Ай бұрын
te mi a faszomról bezélsz
Hajrá Dávid!! KÉTSZER VITÉZY! EU-ba a FIDESZT!
Arra is érdemes figyelni, hogy amennyiben a fidesz[VITÉZY]-kdnp-lmp pártszövetség nyer úgy meglehet a többségük a közgyűlésben, ami Magyar lehetőségeit is elveszi, hogy a mérleg nyelve legyen.
Ocsmány egy képződmény vagy Ungárral és a Fidesszel együtt.
NER ?
@AndrasKovacs-zr9kb
Ай бұрын
Ennyi?
megindult a meleg front mi kell még szegény Budapestnek
@AndrasKovacs-zr9kb
Ай бұрын
Szánalmas vagy
@ildikoboros9190
Ай бұрын
Egy jó szakember, aki nem fél cselekedni, Vitézy❤
Dávid, kicsit sok lett a narancssárga a hátad mögött......sajnálom, mert hittem a szakmaiságban
@gradit27
Ай бұрын
"hittem a szakmaiságban" :D A hozzászólásod egy jó ellentmondás. Te csak a politikában hiszel!
@janostoronyi5006
Ай бұрын
Mi olyat csinált pénteken amiért szerdán még rá akartál szavazni de már nem. Egyértelműen kijelentette hogy nem egyeztetett a Fidesszel és nincs háttéralku. Oké nem hiszel neki ezt teljesen megtudom érteni. Akkor viszont ő már korábban rászolgált arra hogy nem megbízható és nem péntek reggel hanem máskor mással szolgált rá. Igen kapja az ívet de senki nem ad erre semmilyen tényleges bizonyítékot csak kijelentések vannak. Egyértelműen a hajrában erre megy Karácsony arra próbálja rábeszélni a válaszokat hogy a Fidesz ellen kell szavazni ne valakiért hanem valaki ellen szavaz és hogy Vitèzy egy hazug Fideszes. Ha hétfőn nem volt az most se az ha már akkor az volt úgyis mindegy. Holnap vége lesz így vagy úgy.
@adamkoran
Ай бұрын
Baszomalásan! Ha a szakmaiságban hiszel, akkor még mindig ő az embered! Semmi nem változott Vitézy szakmai múltján és céljain!
@StellaG_
Ай бұрын
Bizony, a képességei nem változtak, továbbra is szakértő. És amúgy a Karácsony háta mögött húzódó sötétkék és vörös semmivel sem jobb ajánló.
@ildikoboros9190
Ай бұрын
Piros az a narancssárga.
Fideszesre nem szavazunk!!!
@zoltansimorka91
Ай бұрын
Akkor szavazz Karácsony Gergelyre!
@molnibalage83
Ай бұрын
Az jó, mert VD nem az.
@AndrasKovacs-zr9kb
Ай бұрын
Aha
Vitézy minden szálon kötődik a NER-hez, Orbánnak rokona is, bár nem vérből. Átverték a budapestieket Szentkirályival és a kormánnyal szövetségben.
@molnibalage83
Ай бұрын
Csatlakozhatsz a többi kreténhez, akit nem az eszéért szeretnek...
@autobobmaric
Ай бұрын
"Orbán rokona is de nem vérből" konkrétan itt buktatod le magad hogy semmi jelentősége nincs ennek, meghogy minden szálon kötődik a NER-hez, mégis ez mit jelent? említs legalább 1 dolgot ami miatt kötődne a NERhez
@kjojo817
Ай бұрын
hess vissza DK-Karigeri oldalra, holnap utilaput kaptok
@Dezznuts2294
Ай бұрын
@@kjojo817 elbassztak titeket rendesen
Hajrá Vitézy csak jobb lehet Karácsonynal adjunk esélyt neki !!!
😂😂😂😂
Vitézy kisasszony menjen el dolgozni egy műkörömépítő szalonba! 🌈
@eof790
Ай бұрын
Micsoda proli komment.