Élni jó - Dr. Máté Gábor és Mihalik Sarolta (Klubrádió)

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZread​​​
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
Az Élni jóban megpróbálunk utánajárni annak, hogy miért jó élni. Merthogy minden időszakos nehézsége, problémái ellenére érdemes és jó dolog. A műsor első felében mindig közismert gondolkodókkal, eleven és eredeti észjárású értelmiségiekkel keresem majd a válasz az élet pozitív értelmére. Elsősorban a filozófiájuk, az életszemléletük, az ő saját látószögük érdekel majd.
Ezt követően hétköznapi, boldog embereket kérdezek majd. Megható, szívderítő és bizakodó történetekben nem lesz hiány.
Nem valamiféle hamis életigenlést, vagy folytonos műderűt és optimizmust várok vendégeimtől. Vendégeimet korábban sokszor meg is gyötörte az élet. De pontosan ez adja majd az o hitelüket. Aligha hiszem ugyanis, hogy az élet szépségét meggyőzően tudja példázni egy olyan ember, akit meg nem igazán tett próbára a sors

Пікірлер: 355

  • @gabriellamester3315
    @gabriellamester3315 Жыл бұрын

    Sarolta a legvadabb Covid idején, hajnalban, kis botra támaszkodva belépett a győri kórház kapuján. Első munkanapja volt, útbaigazítást kért a checkpointon. Ezzel a mosollyal, kedvességgel, bájjal...., mintha egy angyal szállt volna be. A történetét most tudtam csak meg, döbbenetes. Csodaszép életet kívánok, Kisdoktornő! ❤️

  • @gezanesztankovics2783

    @gezanesztankovics2783

    Жыл бұрын

    Örömmel. Hallgatom. Az előadást. Én lelkiekben. Rengeteget. Erősödtem. Hallgatom. Az ön életútját.az én lányom. Kiskorában. Az apja. Is szerette. Fotok. Is vannak. Az apjával. És közösen. És mosolygós. Gyerek. Volt. Később. Mikor. Jött. A felelossegerzet akkor. Alakultak. Ki. A problémák. Lassan. Kezdődtek. Nézeteltérések. Mert. Nő létemre. Minden. Teher. Rajtam. Volt. Nem véletlen. Nem mertem. Több gyereket. Vállalni. Ezeket. Már. Feldolgoztam. De. Azt. Soha. Nem tudom. Feldolgozni. Hogy. A lányom. Haraguszik. Rám keresem. A békességet. Vele. Én vagyok. Most. Jelen pillanatban. A legrosszabb. Mert. Nyíltan. Kimertem. Mondani. A homoszekszualis. Kapcsolatot. Nem tudom. Elfogadni. Támadások. Értek. Ezért. Nagyon bánt. Hogy. Ismeretlen. Helyen. Tartózkodnak. Igen még egy. Mondat. Engem. Támadnak. Az igaz. Szigorú. Anya. Voltam. Mit. Tudtam. Tenni. Mikor. Az apja. Nem törődött. Egy. Idő. Után. Semmivel. Kenyerkereso. Voltam a szeretetet nem tudtam. Kimutatni. Erre lenne. Szüksége. A lányomnak. Terápiás. Kezelésre. De mit. Tegyek. Hogy. Vegyem. Fel a kapcsolatot. Vele. Ma itt. Volt a szamlalobiztos. Hölgy. Nyilatkozni. Kellett. Megjegyezte. Koromhoz. Képest. Nagyon. Fitt. Nő vagyok. Szellemileg. Toppon vagyok. Jól esett. Hallani. Megkoszontem az én lányom. A rossz. Házasság. Áldozata. A legboldogabb. Lennék. Ha. Atolelhetnem és ezerszer. Bocsánatot. Kérnék. Tőle. Nem tudom kihez. Forduljak. Segítségért. Istenem. Öröm volt. Hallgatni. Az életutat. Milyen. Küzdelmes. Volt. És mindezt nyíltan. Őszintén. Elmondta Máté. Gábor. Úr

  • @AndreaKocziszky

    @AndreaKocziszky

    Жыл бұрын

    @@gezanesztankovics2783 Elnézést, de ennyire tagolt írás, hogy szinte minden szavát egy mondatnak tekinti és ponttal zárja, nagyon zavarossá teszi a szövegét. Ha gépi felolvasást használ, ezt azért javasolt jelezni.

  • @katalingluck822

    @katalingluck822

    Жыл бұрын

    A hölggyel nem az írás, csak esetleg nem ért a géphez! Én másban is látom a komoly problémát! Nem értem, hogy mi volt a lányával a gond! Ki, kit nem fogadott el! Bár akármelyikük számomra érthetetlen! Valóban segítségre van szüksége!

  • @ALiv-963

    @ALiv-963

    Жыл бұрын

    @@gezanesztankovics2783 Esetleg egy közös ismerősük segítsègèvel pròbàlhatna közeledni a lànyàhoz. Ha az tudja a tartòzkodàsi helyèt. Az ismerősüknek elmondhatja, amit ide leìrt, s tovàbbìtanà az Ön szàndèkait. Hàtha az meghatja a lànyàt!

  • @katalingluck822

    @katalingluck822

    Жыл бұрын

    @@babikajtar1669 elnézést, de mi ez a goromba hozzászólás?

  • @katiknezy3990
    @katiknezy3990 Жыл бұрын

    Ez a fiatal kislány annyi plusszal rendelkezik ,az egy csoda! Mindenhol szerepeltetni kellene,mert hitelesen át is tudja adni az életszeretetét! Az emberek hitét képes lenne erősíteni a depresszióra hajlamos társadalmunkban. Önnek további sok pozitív beszélgető partnert kívánok,munkájához érdeklődő hallgatóságot!

  • @MGSCs

    @MGSCs

    4 ай бұрын

    Tóth Nikolettnek ajánlom, a megsérült balettművésznőnek.

  • @zsuzsagyori3041
    @zsuzsagyori3041 Жыл бұрын

    Ezt a csajt felírnám receptre mindenkinek! Az egész emberiségnek!❤

  • @DarshanSymbolika
    @DarshanSymbolika Жыл бұрын

    Igazából Máté Gábort akármeddig tudnám nézni, bár szerintem már mindent láttam ami vele kapcsolatos. Nagyon ajánlom a vele/róla készült On the spot videót, talán az foglalja össze legjobban az életét és munkásságát és a Trauma bölcsessége című filmet úgyszintén.

  • @Proverbs3198

    @Proverbs3198

    Жыл бұрын

    Ezt a filmet amit ajánlasz, hol lehet megtalálni? Magyar nyelvű?

  • @DarshanSymbolika

    @DarshanSymbolika

    Жыл бұрын

    @@Proverbs3198 Google-be beírod a címet.

  • @Proverbs3198

    @Proverbs3198

    Жыл бұрын

    @@DarshanSymbolika Ok, köszi. Videa-n lehet megnézni.

  • @stellastella4597
    @stellastella45979 ай бұрын

    Annyira bölcs, alázatos és őszínte. Nagyon jó interjú volt!Köszönet érte!

  • @violetta0322
    @violetta0322 Жыл бұрын

    Csodás emberek, legjobbkor jött..most adtam fel az állásom, mert ember akarok maradni...a két vendég megerősített, hogy jól tettem...hiszem hogy jobb lesz minden...nagyon köszönöm Endre❤

  • @evavoros3136

    @evavoros3136

    Жыл бұрын

    Ugyanígy vagyok. Merész, de szükséges lépés olykor.

  • @zsekovevamonika
    @zsekovevamonika Жыл бұрын

    Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést.Elképesztően tanulságos már maga a "párosítás" is.Máté Gábor őszintesége,küzdelmei, útkeresése és egyben útmutatása.Sarolta kapcsán pedig meg vagyok döbbenve.Azt hittem ilyen csak a mesében létezik,de nem🙂Szerencsére élő valóság és magyar is.Itt él köztünk.Felülír sok tévhitet.Számomra azt bizonyítja az ő életszemlélete,hogy magunk írjuk a saját valóságunkat.A határok,korlátok csupán a fejünkben léteznek.Olyan,mintha meg tudott volna maradni gyermeki hittel nyitottnak a világra.

  • @mariaannahorovicz7713

    @mariaannahorovicz7713

    Жыл бұрын

    Én is így gondolom, korlátok a fejünkben léteznek. Ámulatba ejt Sarolta gyógyulása!

  • @Ritarou
    @Ritarou Жыл бұрын

    Imádom dr. Máté Gábort, korábbi interjúkból ismertem már, Mihalik Saroltáról most hallottam először, tátott szájjal hallgattam, ez egyszerűen hihetetlen.... 😮 ❤

  • @sweetgeorgia70
    @sweetgeorgia70 Жыл бұрын

    Köszönöm a beszélgetést! Máté Gábor szavai mindig vigasztalást, biztatást nyújtanak.

  • @nagynenagyandrea70
    @nagynenagyandrea70 Жыл бұрын

    Ezt a videót elmentettem a "belső munka" gyűjteményembe! Ha az hiszem valami gondom van, meghallgatom a beszélgetést Saroltával... és megyek is tovább! ♥

  • @annalaurenciamayer95

    @annalaurenciamayer95

    4 ай бұрын

    A gond attól ugyanaz, a hozzaallas valtozasan sokat segit :) ezzel nem lesz kevesebb senki gondja, hogy o hogy allt fel, validalni kell a sajatunkat es utana inspiralodnunk a masikbol

  • @LauradrBoza
    @LauradrBoza Жыл бұрын

    dr. Máté Gábort nem először hallom és mindig tud újat mondani, ami bíztató lehet a sors/családi/anyai/apai/... sebeket hordozóknak, hiszen élő példa! Sarolta miért is nem lehet orvos?! Bízom benne, hogy számára lesz még lehetőség Covid oltások nélkül is orvossá válni! Az ő szemléletmódjára igen nagy szükség van a gyógyításban! Ismeretlenül is köszönöm a gyógymasszőr bölcsességét és tudását, aki hitet adott neki a gyógyulásra. Így saját tapasztalatai kiállják próbát. Hálás köszönetem Kadarkai Endrének, hogy ennyire kíváncsi és mi ennek a kíváncsiságnak lehetünk haszonélvezői. Mindannyiuknak jó egészséget, boldog életet kívánok!

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 Жыл бұрын

    Nem tudom megfelelő szavakkal kifejezni a hálámat a mai beszélgetésekért. Máté Gáborból nekem soha nem elég, és ráadásként még ez a csodálatos fiatal lány bearanyozta a napomat. Köszönöm.

  • @babsy1012
    @babsy1012 Жыл бұрын

    Ez a kis hölgy egy Angyal.😇 Ajándék a világnak.💖 Máté Gábort pedig végtelenül tisztelem az őszinteségéért, és hogy "ember" tudott maradni.❤️ Hàlás köszönet Endrének ezekért a csodás beszélgetésekért!🙏

  • @ilonasagi4679
    @ilonasagi46797 ай бұрын

    Elképesztően csodàlatos mindkèt ember! Köszönöm Kadarkai Endre ezt a hatalmas èlmènyt!❤❤❤

  • @rekaszekeres6304
    @rekaszekeres6304 Жыл бұрын

    Fantasztikus vagy, erőt meritek a pozitív, hittel teli hozzáállásodból! Jó egészséget és sok minden jót kívánok életed során, Kedves Sarolta! ♥️🙏

  • @ilonabartus5410
    @ilonabartus54106 ай бұрын

    Igy van,megeri megprobalni es csak az tudja,erzi aki megert hasonlo dolgokat.Gratulalok Sarolta,egy jo peldakep vagy.😊

  • @Metty131
    @Metty131 Жыл бұрын

    “Minden dalom, versem csak törmelék, pillanat-életem szilánkja, mit a halál tesz majd lapátra. Mégis szeretném elmondani még a boldogság káprázatát, amely vasmarkú fájdalmak között is annyiszor rám talált. A tüskéket hitemnek rózsafáján, s konok kapaszkodásomat a gondviselés szalmaszálain, mikor cserbenhagytak az álmaim. Az események könyörtelenségét s azt a csodát, ahogyan mégis mind hasznomra vált. Beomlott reménységek romjain, tücsökmuzsikás szavak vigaszában, az örök érvényű mesék mindent megoldó képletét. S ahogy felrázták alvó szívemet a szeretet áramütései, amikor emberszemek sugarával emberen túlról üzent valaki. A harcokat hitvány magammal, amikor elfordult az angyal. Kétségeket és bizonyságokat, egész esendő voltomat, s közben a kegyelem keresztvízből megmaradt harmatcseppjeit lehajtott fejemen. Lassan elengedő gyökereimben érzem a remegést, s egy mámorító titkot, hogy élni nagyon szép volt. Csak ezt akartam elmondani még.” Fésűs Éva: Szeretném elmondani még" 😔😔😔😔😔😔

  • @adriennvincze4086
    @adriennvincze4086 Жыл бұрын

    Hálásan köszönöm a munkáját Kadarkai úr! Ön a kedvenc riporterem évek óta. Máté Gábort rendkívül tisztelem, és nagyon jó volt megismerni Saroltát is. Aranyat ér ez a műsor (is).

  • @kissbea87
    @kissbea87 Жыл бұрын

    Megdöbbentő volt Sarolta! Nagyon örülök, hogy megismerhettem a felfogását :)

  • @ritafazekas5829
    @ritafazekas5829 Жыл бұрын

    Remek rész volt ez is. Minden alkalommal erőt meríthet az ember ezekből a beszélgetésekből. Sarolta 😇 példát ad akaratból, hitből, tudatosságból és hogy mindenre képesek vagyunk: test-lélek egy! Minden jót Neki a továbbiakban! 🙌

  • @szilviap1361
    @szilviap1361 Жыл бұрын

    Én nem tudok betelni Máté Gáborral, iszom/olvasom szavait s kívánom, hogy minél BOLDOGabb legyen:). Endre fantasztikus kérdései pedig...nem kérdez/beszélget így senki más...💚

  • @andreagyori3191
    @andreagyori3191 Жыл бұрын

    Csodás emberek, de M.G.őszinteség felulmul mindent. ⚘🙏💑

  • @annakorbely4519
    @annakorbely4519 Жыл бұрын

    Végtelenül tanulságos, felemelő beszélgetés volt! Nagy gratuláció a műsor vezetőjének Is!

  • @iloveangol
    @iloveangol Жыл бұрын

    Sarolta fantasztikus ember. Ő tényleg szeret élni. Ő maga az élet. 🥰😍🥰

  • @evakatona8671
    @evakatona8671 Жыл бұрын

    Dr Màtè Gàbor🙏🏻💕 egèsz nap tudnàm hallgatni😊

  • @pupsiszilvia1427
    @pupsiszilvia1427 Жыл бұрын

    Kedves Endre! Ugye még 100 évig riportokat és életmeséket fog átadni nekünk 💞

  • @savesoil3133

    @savesoil3133

    Жыл бұрын

    Hallottál már a Mentsük a talajt nevű mozgalomról?😊🌿 Lehet érdekelne 🌏🌎🌍

  • @erzsebetbencsik59
    @erzsebetbencsik59 Жыл бұрын

    Csodálatos,lélek erősitő,emelő 2 beszélgetés volt.Nagyon köszónöm.❤️😪

  • @czandrea8
    @czandrea8 Жыл бұрын

    Csodálatos lénye van a hölgynek. Szerencsés abban hogy ilyen adottsága ilyen pozitív a felfogása. Hal Istennek hogy ilyen jól alakult az élete es meggyógyult. Hálás. Ezért van béke benne. 🤗❤️

  • @judy57judy

    @judy57judy

    Жыл бұрын

    vagy azért gyógyult meg mert béke is volt benne..

  • @erdei6
    @erdei610 ай бұрын

    Nem találok szavakat... Csoda ez a lány, fiatal hölgy, jóval nagyobb nyilvánosságot kellene kapnia a történetének, mert tőle csak tanulni lehet az életszemléletet és akaraterőt. Kadarkai Endre pedig remek riporter, köszönet a műsoraiért.

  • @katalincsiszar5770
    @katalincsiszar5770 Жыл бұрын

    Ráismertem apukám és párom mintáira. Köszönöm az őszinte megnyílást Máté Gábor!

  • @evayvettehruskarne2204
    @evayvettehruskarne2204 Жыл бұрын

    Fantasztikus volt,,köszönjük kedves Endre,,, A kislány pedig egy igazi Angyal !

  • @ired.2347
    @ired.23475 ай бұрын

    51 vagyok 94 kiló izom...és én sírok helyette,!!!!!....Példa értékű akarat erő!!!!!!!!!Lehet példát venni erről az EMBERRŐL!! ....MERT MINDENKI CSAK SÍR KESEREG,ŐN SAJNÁLKOZIK!!!!!!!...BRAVÓ SAROLTA!!!!!!

  • @SuperMano74
    @SuperMano74 Жыл бұрын

    Nagy tisztelője vagyok dr Máté Gábornak, és innentől kezdve Saroltának is.Fantasztikus egy óra volt. Köszönöm Kadarkai úr!

  • @sweetgeorgia70
    @sweetgeorgia70 Жыл бұрын

    Köszönöm a beszélgetést! Máté Gábor szavai mindig enyhítik a lelki szenvedésemet.

  • @akoama5751
    @akoama5751 Жыл бұрын

    Gratulálok, ez volt eddig a legjobb❤️ Máté Gábort így még nem hallottam! Köszönöm

  • @purumbagat
    @purumbagat Жыл бұрын

    Dr Máté Gábor korunk egyik lángelméje.minden hallgatott beszélgetés tőle pozitív tapasztalás.

  • @zsuzsagyori3041
    @zsuzsagyori3041 Жыл бұрын

    Máté Gábor!❤

  • @milekatalin7291
    @milekatalin7291 Жыл бұрын

    Sarolta maga a Csoda! Szuper beszélgetés volt! Köszönöm! 🌷❤

  • @zsofiacsombok7037
    @zsofiacsombok7037 Жыл бұрын

    Fantasztikus, inspiráló lány..

  • @uluszuki64
    @uluszuki64 Жыл бұрын

    Eszméletlen ez a kislány, nagyon ritka ember és főleg mindehhez az élettapasztalathoz , életmeglatásához nagyon fiatal!! Sztem ez nem a balesetek miatt van, már benne is volt..3 év alatt nem lehet ennyi bölcsességet, jóindulatot, emberséget összeszedni. A negatív emberek úgy tűnik "leperegnek" róla. Gratulálok az eredményéhez, a hitéhez, remélem ilyen marad egész életében. Minden jót, főleg jó egészséget kívánok!! Tiszteletem ..

  • @Linival
    @Linival Жыл бұрын

    Mihalik Saroltát minden napra! Micsoda teremtés, csodás tünemény! Máté Gábor hihetetlen őszintén beszél életről, szülőségről. Köszönöm!

  • @hit8001
    @hit8001 Жыл бұрын

    Kedves dr. Mâté Gàbor! Nagy szeretettel hallgattam, vettem könyvét, (orvosi könyvtâros vagyok)! A Bibliàt ajânlom, hogy megismerje az Örökkévalót, 26.Zsoltàr 139. Zsoltàr, Jer. 31:31! Kezdje ezekkel! JÖN a VIGASZTALÀS!

  • @noemikiss2783
    @noemikiss2783 Жыл бұрын

    Kedves Endre! Nagyon inspirálóak voltak a beszélgetések! Vannak csodák! Köszönöm a riportot! Szívből kívánom, hogy sokan meghallgassák!

  • @agnespogany7886
    @agnespogany7886 Жыл бұрын

    Kedves Endre! Hálásan köszönöm ezt a részt. Dr Máté Gábort már régebb óta követem és példamutató amilyen sebezhetően beszél magával kapcsolatban is.... de Sarolta története olyan üdítő, példamutató és hitet visszaadó volt... amiért nagyon hálas vagyok! Önnek pedig köszönöm azt a fajta " konyhai hámozó" szerepet, ahogy a beszélgetőpartnerről szép lassan lehántja a rétegeket és finoman, szeretettel egyre beljebb halad....így láthatjuk mi meg ezt a rengeteg drágakövet és így segit sok embernek megértésben, rálátásban, elfogadásban és talan változtatásban. Igazán nagyszerű, támogató és gyógyító, amit Ön nekünk, értünk csinál. Köszönöm 🙏

  • @miklosszabo259
    @miklosszabo259 Жыл бұрын

    Csodás volt mindkét vendég, és Endre is. Hálás köszönet, Isten áldja.

  • @tiborsomogyi1933
    @tiborsomogyi19334 күн бұрын

    Ez a làny maga a csoda❤

  • @evamartus6368
    @evamartus6368 Жыл бұрын

    ...sajnos nem elegen fogják hallani ezt a beszélgetést. ...mert mindenkinek kéne. Lényegi dolgok. Létszükségletekről beszélnek. Önismeretről, elfogadásról, józan gondolkodásról, önzetlenségről. Örömmel látom, a sok pozitív hozzászólást. Inspiráló, erősítő, tanító, mindkét Ember szerethetően őszinte. köszönöm.

  • @Proverbs3198
    @Proverbs3198 Жыл бұрын

    "Én soh'sem ébredtem egy reggel (kicsit nehezen érthetőek a szavai Gábornak) arra, hogy bántani fogom a gyerekeimet." Super! Az önmarcangolásnak semmi értelme olyankor, amikor az ember nem szándékosan akar kárt okozni, vagy bántani valakit, hanem emberi hiba, tapasztalatlanság stb., okozza a sértést vagy fájdalmat.

  • @dna9640
    @dna9640 Жыл бұрын

    Ez a lany, hölgy valami hihetetlen, a legmelyebb tiszteletem es csodalatom!

  • @gyorgyikovacs9057
    @gyorgyikovacs9057 Жыл бұрын

    Ezt mindenkinek hallani kellene!

  • @ChillaBlaze
    @ChillaBlaze Жыл бұрын

    Minden ember hasonló energia halmazú embert vonz be - ez nem tudatos és mindig így van. Érdekes ahogy erre rájövünk tapasztalatból is

  • @borbalabalogh5687
    @borbalabalogh5687 Жыл бұрын

    Kedves Endre! Nagyon jól vezetted a beszélgetéseket ismét. A Hölgy vendégnél kifejezetten éreztem, hogy profi az egy-egy jól irányított kérdés, így nem csak a "fantasztikum" és felszín jött át, hanem próbáltál a mélyére látni a hozzáállásának. Engem kifejezetten meglepett, hogy nem a családjából hozza ezt az attitűdöt és az is, hogy valaki ennyire hisz magában. Ez nagyon ritka szerintem, de jó volt ilyet látni.

  • @attiwise
    @attiwise Жыл бұрын

    Sarolta gyógyulásának és személyes sikerének teljes szívemből, őszintén örülök!!! Azt viszont kétlem, hogy példaképként segíteni tudna krízisben lévő embereken - hiszen csak azt erősítené, hogy ők mennyire tökéletlenek és milyen messze vannak attól a szinttől, amit ő személyesít meg. Azt érezteti, hogy amíg ők hullámvölgyben vannak, létezik olyan, aki az egyik hullám csúcsáról mindjárt a következő hullám emelkedő szakaszába tud lépni. Picit olyan, mint az osztályban az eminens diák - leginkább irígyek rá a többiek és minnél inkább példaképpé emelik, annál inkább elutasítják... Ez persze nem csökkenti Sarolta értékét! Hatalmas ölelés, éljen boldogan és még annál is boldogabban! 😉

  • @ACAndie-ke5rp

    @ACAndie-ke5rp

    Жыл бұрын

    Hm. Erdekes meglatas. 👍🏻 Azt gondolom, hogy ha melyen belegondolunk, minden determinalt. Ha valakiben van igeny pl.harcolni valamiert, az mindenkepp megtalalja az ahhoz kello akarmit (v akarkit), de ha ez nincs, kivulrol nem lehet benne motivaciot ebreszteni. Az egyik legrosszabb dolog az eletben: latni, hogy valamelyik szerettunk megy le a lejton a szakadek fele, es semmit sem lehet tenni erte. Bar valaki ervekkel meg tudna cafolni, hogy minden determinalt.

  • @ErzsiB
    @ErzsiB Жыл бұрын

    Dr Máté Gábor 😍😍😍

  • @delibatya
    @delibatya Жыл бұрын

    Köszönöm! Most "elgyengültem",elbizonytalanodtam... és megerősődtem, meggyőződtem...és még biztosabb a hitem! Köszönöm!

  • @attilanemeth8914
    @attilanemeth8914 Жыл бұрын

    Kedves Endre! Kedvelem a műsorait, köszönöm, hogy most is hozzásegített a tehetségével egy új élményhez. Vigyázzon magára!

  • @Gikngzkng16
    @Gikngzkng16 Жыл бұрын

    Mindket ember csodalatos ! Csodas szemelyi fejlodesen mentek keresztul. Koszonjuk a beszelgetest !

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai5397 Жыл бұрын

    Elképesztő volt hallgatni Sarolta. Lehet tanulni tőle. Ebben a nyavalygástól hangos világban, sok ilyen emberre lenne szükség. Meglátni mindenben, amit dr. ÚR is mondott, hogy mi az ÉN részem benne, hogy így alakult. Köszönöm.

  • @YlangYlang137
    @YlangYlang137 Жыл бұрын

    elképesztő két EMBER!!!! Köszönöm Endre!

  • @Metty131
    @Metty131 Жыл бұрын

    Nézzétek, mert csodálatos és nagyon hasznos, fantasztikus. Köszönöm Dr Máté Gábornak, Mihalik Saroltának Kadarkai Endrének.🌞🌞🌞👏👏👏👏👏👏👏👏👏❗️ 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰

  • @llkviki
    @llkviki Жыл бұрын

    Két fantasztikus ember, kiváló szakember Máté G. munkásságát régóta követem, Sarolta lágy- keménysége lenyűgöző. Földre szállt angyal, aki öntudatra ébredt, teszi a dolgát segít, szolgál és példát mutat 🙏😇 Kívánom neki h sose érezze magát egyedül. Ha becsukja a szemét, tudja, egyek vagyunk mind. ❤️

  • @gensaserenity4200
    @gensaserenity4200 Жыл бұрын

    Ez a kislány, fantasztikus! Ezen a borús napon, ma Ő volt a napsütés! Vele egykorú lányommal ittuk a szavait! Meg tudta fogalmazni az életfelfogásomat, amit sokan naivitásnak, ostobaságnak, butaságnak tartanak! Mindig is ilyen voltam, mindig előre a nap felé! Köszönöm Neki ezt a délutánt, elraktam a videót, ha jönne a felhő jó lesz megint a napot látni! Kívánom, h a gondolkodását soha se törje meg semmi és senki! Nagyon boldog, sikerekben gazdag életet kívánok! ❤❤❤

  • @Work-From-Home-Worldwide

    @Work-From-Home-Worldwide

    Ай бұрын

    Egy kicsit én is magamra ismertem benne. Pedig én is rég voltam annyi idős, mint ő, de valamennyire sikerült megőrizni ezt a fajta szemléletet ☺❤‍🔥

  • @klaraantal6738
    @klaraantal6738 Жыл бұрын

    Hat meghatottak Mate Gabor szavai! Mint egy kanadai-magyar buszke vagyok ra, es hogy o is megtartotta magyarsagat. Endre tokeletesen ra tud hangolodni a riport alanyaira! Gratulalok ehhez! /elnezest, nincsenek magyar ekezetek a szamitogepemen/

  • @norahamza5606
    @norahamza5606 Жыл бұрын

    Csodálatos volt, köszönöm! 🙏 Sarolta egy nagyon nagy példakép. Vissza fogom nézni többször a videót életem során, ez biztos.

  • @janosfodor2927
    @janosfodor2927 Жыл бұрын

    Két fantasztikus embert ismerhettünk meg! Sarolta esetében viszont nem pontos az "Élni jó" cím! Valami olyat kellene adni, hogy Életem egy csoda!

  • @ildikogarbai
    @ildikogarbai Жыл бұрын

    Hűű de jól esett ez a fiatal nő életszemlélete és kisugárzása!

  • @erikafarkas8194
    @erikafarkas8194 Жыл бұрын

    Ez a lány egy csoda !!! Mindenkinek hallania kellene őt !!!

  • @zitafarkas5850
    @zitafarkas5850 Жыл бұрын

    Mindkét beszélgetés tanulságos volt számomra! Érdekelne, hogy M. Gábor vajon hogyan látja Sarolta pozitív, rendkívül optimista szemléletét? Hiszen Gábor egyik előadásában azt mondta, hogy sajnálja azokat az embereket, akik mindig mosolyognak…

  • @peternebogar3972

    @peternebogar3972

    Жыл бұрын

    Pp

  • @peternebogar3972

    @peternebogar3972

    Жыл бұрын

    Ppp

  • @peternebogar3972

    @peternebogar3972

    Жыл бұрын

    P

  • @peternebogar3972

    @peternebogar3972

    Жыл бұрын

    Pp

  • @peternebogar3972

    @peternebogar3972

    Жыл бұрын

    Pp

  • @evalorincz5642
    @evalorincz5642 Жыл бұрын

    Ez a fiatal lányka egy földre szállt angyal. ♥️

  • @martarona8053
    @martarona8053 Жыл бұрын

    Döbbenet! Köszönöm, hogy ezt is hallhattam. Endre, nagyon jó, ahogy kérdez, csak ajánlani tudom a műsorait mindenkinek! Mindig nagyon tanulságos, elgondolkodtató!

  • @melindaerdelyi4659
    @melindaerdelyi4659 Жыл бұрын

    Csodálatos, példaértékű, segítséget, hitet nyújtó beszélgetés volt. Köszönöm

  • @boglarkabaykov
    @boglarkabaykov Жыл бұрын

    Ez is egy fantasztikus rész volt! Köszönöm ezt a sorozatot. 🙏🙂

  • @Seno.Rita.78
    @Seno.Rita.78 Жыл бұрын

    Ez a lány bámulatos volt 🥰! Szeretnék a barátja lenni.

  • @annagszasz5399
    @annagszasz5399 Жыл бұрын

    Máté Gábor csodálatos, őszinte, hiteles, valódi nagybetűs Ember. Sarolta egy angyal.

  • @mariavadon3592
    @mariavadon3592 Жыл бұрын

    Hiszek a csodákban! Ez a beszélgetés pedig maga volt a CSODA!

  • @AkosTothHotClub
    @AkosTothHotClub Жыл бұрын

    Saroltát receptre kellene felírni! Szuper ember! 👏🦾♥️

  • @istvannebalint8748
    @istvannebalint8748 Жыл бұрын

    Vele azonosulva értelme van élni.Köszönöm Sarolta!!Soha neadfel!

  • @enymlang3095
    @enymlang30959 ай бұрын

    Sarolta, örvendek annak hogy bíztál magadban, hasonló helyzetből, amikor kizárólag magamra tamaszkodhattam, oldottam meg a saját gondjaimat. A sportszellemnek és a küzdésnek a számlájára írom hogy nem adtad fel ahogy én sem.

  • @tinavojka4022
    @tinavojka4022 Жыл бұрын

    Nem sokszor írok kommentet de most azt érzem, hogy muszáj. Csodálatos 2 beszélgetés volt, köszönöm szépen Endre! 🙏

  • @mariawesly536
    @mariawesly536 Жыл бұрын

    Fantasztikus két beszélgetés volt! Inspiráló, példamutató! Köszönöm!

  • @ritavarga9526
    @ritavarga9526 Жыл бұрын

    Nagyon jó volt nézni , hallani !! Csodálatos emberek !❤️

  • @ilonavecsei4074
    @ilonavecsei4074 Жыл бұрын

    Köszönöm szépen,hogy láthattam ezt a két csodálatos embert !A kérdező szuper volt ismét !

  • @Kera9991
    @Kera9991 Жыл бұрын

    Egy felirat sokat segítene, iszonyúan kell figyelni amikor Máté Gábor beszél. Ettől függetlenül kiváló beszélgetés volt.

  • @hegyibaby
    @hegyibaby11 ай бұрын

    Vajon honnan hozzuk ezt a csomagot, a hitet, amink van? Csodálatos hallani ilyet. Építő, szépítő, tartást adó, elgondolkodtató. Kedves Endre, hatalmas köszönet a munkájáért, amivel sokat ad, többet, mint valaha gondolta volna 😊

  • @lukacspiroska4882
    @lukacspiroska4882 Жыл бұрын

    Még akkor is talpon maradni ha nagyon fáj!!!!Ez az élet szeretet!!!!Köszönöm a riportot !!!!!

  • @BluesNAU330
    @BluesNAU330 Жыл бұрын

    Dr. Szendi Gábor - nemrég volt a Friderikusz podcastban - ajánlott egy könyvet: Grit címmel. A grit kb a konok, makacs akaraterőt, kitartást jelent - Sarolta a nagykövete lehetne ennek a Gritnek! Csodálatraméltó!

  • @zsfinna4631
    @zsfinna4631 Жыл бұрын

    A hősök igenis közöttünk élnek! Köszönöm, hogy láthattam ezt a videót!🙂

  • @evahuber9810
    @evahuber9810 Жыл бұрын

    Hálásan köszönöm ezt a videót 🙏🏻💚💖💝🙏🏻

  • @zsanettzoli
    @zsanettzoli Жыл бұрын

    Én ismerek ilyen típusú könnyed, pozitív lányt. Még a gesztusaik, hangjuk is hasonlít. Olyan jó, hogy vannak ilyenek 🙂 Ritka, mondjuk

  • @arister2082
    @arister2082 Жыл бұрын

    Csodálatos műsor volt megint! Köszönöm!

  • @andregrastyan3403
    @andregrastyan3403 Жыл бұрын

    Fantasztikus ez a holgy, barcsak sokkal tobb ilyen ember lenne kozottunk. Udvozlettel NJ bol. En tudok ehhez nagyon erzelmileg kapcsolodni, itt az USA ban 17 evet dolgoztam sbeszekkel egy korhazba. Gratulalunk az o akarat erejehez.

  • @martabenczik2426
    @martabenczik2426 Жыл бұрын

    Ez is nagyon-nagyon jó beszélgetés volt. Attól félek kicsit, hogy Endre elbízza magát, hátrányára. De csak nem! A legjobb! Köszönöm a beszélgetést ezzel a csoda kislánnyal!

  • @educhesseszter
    @educhesseszter Жыл бұрын

    Fantasztikus, gondolatébresztő beszélgetéseket hallhattunk! Nagyon köszönöm!

  • @evaionescu9976
    @evaionescu9976 Жыл бұрын

    Minden szavát értem Saroltának , nagyon de nagyon ... köszönöm mind a két vendéget .

  • @anitapongor1026
    @anitapongor1026 Жыл бұрын

    Köszönöm mindkét beszélgetést! Biztos, hogy meg fogom nèzni többször👍🙏

  • @kofalvibartikbalazs8687
    @kofalvibartikbalazs8687 Жыл бұрын

    Csodás emberek🙏köszönöm

  • @jozsefderi1293
    @jozsefderi1293 Жыл бұрын

    Végtelenül szimpatikus Máté dr amikor mélyen együttérző a kanadai őslakosokkal. Isten éltesse

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki2713 Жыл бұрын

    A dolgok igazán fejben dőlnek el,de legalább is könnyebb túlélni és talpra állni!!

  • @n.4117
    @n.4117 Жыл бұрын

    Oh Endre, ez ámblokk fantasztikus volt. Két olyan riport ami összefűződik valójában.. Máté Doktor Úrnak teljes mértékben igaza van, várandósságom alatt próbáltam már ezekre odafigyelni, mert minden ott kezdődik el..De szülőnek lenni azt gondolom földi életünk legnagyobb kihívása- egy tükör, ahol a legtöbbet tudunk önfejlődni is. Emese nagyon öreg lélek lehet, okkal választotta szüleit. :) Köszönöm szépen, hogy hallhattam, láthattam. Nagyon hálás vagyok érte.

  • @Work-From-Home-Worldwide

    @Work-From-Home-Worldwide

    Ай бұрын

    ámblokk??? A többit hagyjuk is... 🙄

  • @juditkiss3580
    @juditkiss3580 Жыл бұрын

    Hálás vagyok..Köszönöm ❤️

Келесі