Életmentők

Nincs két egyforma napjuk, ahogy két egyforma riasztás sincs. A munkájuk szinte már életforma. Segíteni egyenruhában, a piros kabátban és civilben is. Felemelik a beteget az utca kövéről, újraélesztenek, kezükben tartják a sérült egyre gyengébben lüktető szívét a kórházig, s akit csak tudnak, kihúznak a halál torkából. Ők az életmentők. Négy napon át kísértük minden útjukon a veszprémi mentőállomás dolgozóit. Két vonulás, felemelő és drámai pillanatok között meséltek a munkájukról: sikerekről, kudarcokról, életről, halálról. A filmben látható jelenetek nem megrendezettek, forgatókönyvüket - ahogy a mentők mindennapjait - az élet írta.
Műfaj: doku-reality, Hossza: 49 perc

Пікірлер: 38

  • @yuukikaname9135
    @yuukikaname91354 жыл бұрын

    Szeptember 19.-én a halál torkából hoztak vissza, lélegeztetőgépen szállítottak az intenzív osztályra. Akkor eszméletlen voltam, még mindig kórházban vagyok, és nem volt alkalmam megköszönni nekik, amit tettek. Talán már elfelejtettek engem, hiszen rengeteg esetük van nap mint nap, de ahogy kikerülök a kórházból, bemegyek hozzájuk, és megköszönöm nekik az életemet. Ugyanígy természetesen az Intentív Osztály dolgozóinak is. Igazi hősök.

  • @kavezozo
    @kavezozo9 жыл бұрын

    Ez egy jól megcsinált, szép film, nagyszerű emberekről. Köszönjük, hogy vagytok!

  • @szelgabo82
    @szelgabo827 жыл бұрын

    Végre egy IGAZI JÓ VIDEÓ!!!!!! Köszönet Nektek érte!!!!!!! .....az életmentésért!!! :)

  • @davidrauch8190
    @davidrauch81909 жыл бұрын

    Mert ők a VALÓDI HŐSÖK! OMSZ

  • @andreasarfikovacs4753
    @andreasarfikovacs47539 жыл бұрын

    Hálás köszönet,áldozatos munkájukért!! :)

  • @editsandor213
    @editsandor213 Жыл бұрын

    Áldja meg öket Isten és örizze meg öket minden rossztól. KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK NEKÜNK !!!!

  • @adamgyenge6180
    @adamgyenge61809 жыл бұрын

    Köszönjük szépen amit értünk tesznek!

  • @agneseditbujdoso675
    @agneseditbujdoso6758 жыл бұрын

    Ez egy nagyszerű film! KÖSZÖNJÜK VÉDŐANGYALOK ÁLDOZATOS MUNKÁTOKAT!

  • @tamasszelezsan1765
    @tamasszelezsan17657 жыл бұрын

    Igazi hősök! Tisztelet nekik!

  • @thomasforgacs9875
    @thomasforgacs9875 Жыл бұрын

    Köszönjük a mindennapi kemény munkát!

  • @narciszvezsenyinebalogh8521
    @narciszvezsenyinebalogh85217 жыл бұрын

    Minden Tiszteletem az önöké!! További sikeres munkát kívánok önöknek!!!

  • @lilafarcas2876
    @lilafarcas28764 жыл бұрын

    Én is mentosnek készülök! Bár rettegek attól hogy valaki meghaljon a kezeim közott de minden esetre büszkeség tolt el ha valakin segíthetek és adok egy új esélyt az életre ! Mert akar hogy is nézuk a mentősök és az orvosok második Isten! És ez ad nekem erőt hogy végig csinaljam az egyetemet ! Mivel ha mentős leszek életet mentek majd ! Ez a videó nagyon jó mert megmutatja hogy milyen is az élet egy mentős számára ! 😔🥰

  • @SzabolcsKotorman

    @SzabolcsKotorman

    4 жыл бұрын

    Respect!

  • @lilafarcas2876

    @lilafarcas2876

    4 жыл бұрын

    Koszonom szepen !

  • @KJani97

    @KJani97

    7 ай бұрын

    Nem tudom merre jarsz, igy 3 ev utan, remelem osszejott az almod. Nem lehet mindenkin segiteni, a lenyeg, hogy mindent megtettel-e a betegedert? :)

  • @yuukikaname9135
    @yuukikaname91356 жыл бұрын

    Igazi hősök, köszönet nekik, hogy vigyáznak ránk

  • @evabunasz
    @evabunasz2 жыл бұрын

    3 éve választottam egy hivatást. Sok esetben dolgozom az OMSZ dolgozóival. Le a kalappal elöttük,minden tiszteletem nekik

  • @ropi_rop

    @ropi_rop

    2 жыл бұрын

    Nekem még kell pár év,hogy mentőápoló lehessek,de a célom megvan!

  • @nandornagy3708
    @nandornagy37083 жыл бұрын

    Igazi hösök!!!minden tiszteletem!

  • @petik3balogh101
    @petik3balogh1015 жыл бұрын

    21:10 Ő is Taxinak használja a mentőt

  • @markizord

    @markizord

    3 жыл бұрын

    27:13 "mentését (felébresztették mert részeg mint a szar) meg megint az adófizetők állták

  • @frankotimeafrankotimea3404
    @frankotimeafrankotimea34049 жыл бұрын

    Szeptembertől én elkezdem!

  • @nonename8752

    @nonename8752

    9 жыл бұрын

    Franko Timea Franko Timea sajnálatos Magyar egészségügy :( inkább LONDON

  • @annafarkas8851
    @annafarkas88517 жыл бұрын

    Minden tiszteletem az övék.

  • @timeafranko246
    @timeafranko2468 жыл бұрын

    Én is ide tartozok

  • @kingasalgo3755
    @kingasalgo37555 жыл бұрын

    Én nekem igazából ahogy ezt meg néztem fel jött egy kérdés, hogy nem okoz nehézséget az aki fél a tűtöl vagy fél esetleg ? Azért jött fel ez a kérdés mert rettegek a tűtöl és engem le fogtak egyszer de nem jött belöle senki jól . Én szerintem nem lessz attol jobb hogy le fognak én már probáltam azt a bisztosito szalagos ágyat és el is sírtam magam mert meg ijedtem és nagyon szoritotta az állam

  • @kingasalgo3755

    @kingasalgo3755

    5 жыл бұрын

    Tehát ez az egy nagy kérdésre szeretnék választ kapni hogy nehézséget-e okoz hogy félnek a tűtöl?

  • @marksztratinszky4285

    @marksztratinszky4285

    5 жыл бұрын

    Nyugi, semmi gond nincs azzal. Dr. Sárhegyi Márk, mentőorvos.

  • @gaborhegedus7159
    @gaborhegedus71596 ай бұрын

    És amikor egyedül vagy és nem sikerül azt hogy dolgozza fel az ember?

  • @turtlesea7779
    @turtlesea77793 жыл бұрын

    Egyszer nekem is negmentették az életemet. Ha ők nem lennének, nem élnék. Örök hála nekik

  • @martinavirag5164
    @martinavirag51647 жыл бұрын

    apám is mentős

  • @kata051417
    @kata0514179 жыл бұрын

    sosem álnak meg

  • @peterangyan6141
    @peterangyan61412 жыл бұрын

    Zavaro a zene túl hangos