Laár András ArcKép

Iratkozz fel: / arckep2011
kövess Facebookon: bit.ly/37SiFWz
instan: / kadarkai
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
Az ArcKép egy portréműsor. Kadarkai Endre beszélgetőpartnerei izgalmas, eredeti, valóságos személyiségek, nem divatos percemberek, csereszabatos sztárok. Ők tálentumukkal, állhatatosságukkal, intellektusukkal vívták ki nem csak a műsor készítőinek csodálatát. A sorozat az ECHO TV-ben látható.
Szerkesztő-műsorvezető: Kadarkai Endre, operatőr: Soós Csaba, Maróti Zoltán, technikus: Csek Csaba, vágó: Gelencsér Ákos, gyártásvezető: Freppán Gábor
Laár András (Budapest, 1955. augusztus 9. -) magyar humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
1955. augusztus 9-én született Budapesten. Tízéves korától három évig hegedülni tanult. 1971-től már gitárórákra járt egy magántanárhoz két évig. Ezután autodidaktaként fejlesztette zenei ismereteit. 1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik. Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon aratták Bábu vagy c. dalukkal, amelyet az tett különlegessé, hogy előadása közben a zenekar tagjai különös fehér maszkot viseltek és mozgásukkal a marionettbábukat utánozták. 1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban (ma Piccolo Színház), amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült, és amelyhez később Dolák-Saly Róbert is csatlakozott, s még ugyanezen évben megalakult a L’art pour l’art Társulat, akkor még Laár pour Laár Társulat névvel (szójátékként Laár András nevére). 1987-ben tértek át a mai írásmódra. Az ezt követő években színházi estjeik sikeresek voltak. A Társulat színházi televíziós műsoraiban legismertebb karaktere Besenyő István, aki ízig-vérig magyar, mindenen kötekedő és mindenben értelmet kereső ember. Legismertebb kifejezése, melyet gyakorta használ: Nooormális?! Egyéb gyakori karakterei: Tompika, a Költő.
1990-ben a KFT hosszabb időre szünetelt, de nem oszlottak fel; 1991-ben, 1996-ban és 1997-ben azonban mégis adtak egy-egy koncertet. (Az 1996-os koncert felvétele megjelent CD-n és videókazettán is Bál az Interneten címmel.) 1999-es újraegyesülésük óta három nagylemezt jelentettek meg. 1990-ben elvégezte a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhistapap-képző szemináriumát, majd 1993-ig buddhista filozófiát tanított A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.
Laár András ma
2012 és 2013 évben többször fellép a ComedyCentral Magyarország csatorna a "ComedyCentral bemutatja: Stand Up Comedy" című műsorában is. A L'art pour l'art Társulat tagjaként sikeres fellépéseket ad. 2011-ben második önálló estjét adta elő, Már megin' igazam van! címmel. A KFT együttessel rendszeresen koncertezik. 2005 óta a budapesti Tündér Tantra Kört vezeti. 2008-ban elvált, 2009 és 2011 között Gödöllőn, majd 2011 óta ismét Budapesten él, 2010-ben újra megnősült. Négy gyermeke van: Dávid (1977), Bence (1989),[1] Ambrus (1999) és Buda Illés (2011).[2] 2013-ban megalapította vadonatúj együttesét, a Tündértantra Zenekart, melyben zenésztársaival - Laár-Sramkó Katalinnal, Barabás Bélával (ex-FreshFabrik) és Galántai Zsolttal - spirituális erőket megidéző, ökumenikus, azaz keresztény, hindu, buddhista és ősi javas hagyományokra épülő zenét játszanak.
Zenekarai
Laár András az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2010. június.
Küllőrojt (1975-1979)
Panta Rhei (1979-1980)
Kamara Rock Trió (1984-1986)
HFT (1993)
Tűzforrás (1996-2004)
Javasok és garaboncok (1997-2002)
Tűzbálna (2004-2005)
KFT (1981 óta)
Tantra magyar (2005)
L.A.B. (Laár András Band) (2007)
Sat-Chit-Ananada Bhajan Band (2008 óta)
Tündértantra Zenekar (2013 óta)
Lemezek
KFT
KFT
Macska az Úton (1982)
Üzenet a liftből (1983)
Bál az Operában (1984)
Siker, pénz, nők, csillogás (1986)
Ég és Föld (1987)
Édes élet (1988)
A nagy alakítás (1990)
Bál az Interneten (koncert -CD és videokazetta) (1997)
Éljen a szerelem (2000)
Higiénikus ember (2003)
Nem csupa angyal (2006)
25 "best of KFT" (2006)
A bábu visszavág (2008. december 4.)
L'art pour l'art Társulat
Vastyúk is talál szeget (1995)
Lila liba (1996)
Winnetou (1997)
A három testőr és a jeti (1999)
forrás: wikipedia
Afrika Bál az Operában balatoni nyár Elizabeth Holló Színház L'art pour l'art Társulat besenyő család vastyúk is talál szeget

Пікірлер: 116

  • @andorsolymos7717
    @andorsolymos77172 жыл бұрын

    Laár András ! Istenem.Ez az ember egy küldetés. Egy gyógyszer az embereknek. Rendkívül sokat ad.Kevés van belőle:) Tudattalanok tudatát éleszti fel! Mekkora ez már!

  • @gergelykondas7842
    @gergelykondas78424 жыл бұрын

    "mondjál bármit, megsértődök" - ez a legjobb

  • @zsuzsakatona4644
    @zsuzsakatona46443 жыл бұрын

    Remek volt! Laár András szimpatikus, kedves, őszinte, nagyon vonzó ember. Emlékezetes mondásai vannak.

  • @rengood4270
    @rengood42704 жыл бұрын

    Az Andrásban azt szeretem, h Ő a Laár András. Kb bármit mond, engem megvesz kilóra vele. Élmény hallgatni.

  • @s76zoole
    @s76zoole4 жыл бұрын

    Gyáááá, annyira bírom ezt a Jóembert! A humorát, a stílusát, a Laár Jelenséget! :D

  • @jozseftihanyi2361
    @jozseftihanyi23614 жыл бұрын

    Tisztelt Kadarkai Endre! Ez IS úgy remek, ahogy van! Gratulálok! GRATULÁLLAK BENNETEKET!!!

  • @dextahz
    @dextahz5 жыл бұрын

    A hasonlat a tégláról fantasztikus. Köszönöm András.

  • @Jatekvaros_Jatekbolt_Papa
    @Jatekvaros_Jatekbolt_Papa3 жыл бұрын

    Kedves Endre. Csak gratulálni tudok. Ilyen fejlett retorikai érzékkel bíró, felkészült, riporterrel már rég találkoztam! :) Üdv!

  • @juditkissnem.2319
    @juditkissnem.23196 жыл бұрын

    Szeretem ezeket az "Arckép" interjúkat, de kb. két tucat után ez tetszett a legjobban. Miért is? Nos Laár András személyisége miatt. Egy ilyen beszélgetés kapcsán megerősödik az ember reménye abban, hogy vannak még "jó emberek" :-)

  • @goodmantruth8185

    @goodmantruth8185

    5 жыл бұрын

    Igaza kedves Judit. András egy követendő példa.

  • @hedikiss4172

    @hedikiss4172

    4 жыл бұрын

    @Nagy István én élveztem...engem nem irritált Kadarkai...a mondanivalója volt a lényeg

  • @csg2537

    @csg2537

    4 жыл бұрын

    @Nagy István Kadarkai elég intelligensen tud kérdezni/viselkedni...... Az intelligencia sokakat zavar(ba ejt)........

  • @W3rdUnit07

    @W3rdUnit07

    2 жыл бұрын

    @Nagy István De legalább jól kérdezett. Sok riporter nem képes erre.

  • @33fortunata
    @33fortunata8 жыл бұрын

    Isten éltessen sokáig,nagyon jó hallgatni,,,,

  • @pusmi01
    @pusmi0121 күн бұрын

    Imádom!!!!!! ❤

  • @ritasztankovits3859
    @ritasztankovits38594 жыл бұрын

    'Szipu Isten' 😀 Zsenialis ez az ember! Rendkivul intelligens, eredeti es szellemes. Egy elmeny hallgatni a riportot.

  • @zoli011
    @zoli0113 жыл бұрын

    Szeretem a műsoraidat főleg ezt,ez volt a legjobb! De ez a legrosszabb kezdő zene ami volt! Örülök hogy hamar le lett cserélve

  • @zoltanszabo7499
    @zoltanszabo74992 жыл бұрын

    Ha nem hangzik el többször is hogy itt 60 éves volt, akkor azt mondom magamban: Ez a Bandi de jól néz ki így 50 évesen! Azért a Buddhizmus rengeteget jelent, és nem csak a kinézetet tekintve... Respect

  • 5 жыл бұрын

    Nagyon jó volt hallgatni Laár Andrást! Jó riport lett. 🙂

  • @trophorn
    @trophorn5 жыл бұрын

    Most fedeztem csak fel a sorozatot, és nézem sorban. Ennél jobb riportert eddig még nem láttam! Intelligens, kíváncsi, felkészült. Érezni, ahogy a riportalanyok egyre inkább feloldódnak, megnyílnak. Ez a kérdező érdeme nagyrészben! Szívből gratulálok és további sok sikert kívánok Kadarkai Endre!

  • @richardknoll5872

    @richardknoll5872

    5 жыл бұрын

    Őszintén tehetséges a riporter, egy jó ideje őt tartom a legjobbnak. Vele megismerhető a riportalany.

  • @gehacsek
    @gehacsek3 ай бұрын

    fantasztikus ez a beszélgetés!

  • @karolyneubauer9152
    @karolyneubauer91528 жыл бұрын

    Nagyon jó, csipem!

  • @sityu82
    @sityu827 жыл бұрын

    Riport közben összetegeződni. :D Jók a riportjaid, sokat megnéztem, így tovább! :)

  • @vajcacajca

    @vajcacajca

    Жыл бұрын

    Egyszer csak atvaltottak tegezodesbe Nem értettem,mi fura 😁

  • @nyekurity
    @nyekurity6 жыл бұрын

    37:08 "Annyira abszurd és átlátszóan gonosz a világban egy csomó történés, hogy attól megdöglünk, ha csak nem tudjuk kiröhögni."

  • @editmaurer4212
    @editmaurer42128 жыл бұрын

    Fantasztikus :))))))) Imádom Őt!

  • @sajtamur

    @sajtamur

    8 жыл бұрын

    +Edit Maurer én is

  • @Torkos73
    @Torkos738 жыл бұрын

    Óriási fazon. :-)

  • @akoslukovics1324
    @akoslukovics13248 жыл бұрын

    egyszeruen es osziten elmodta... ez volt benne a legszebb

  • @András-Süli
    @András-Süli7 жыл бұрын

    Igen, csodák márpedig vannak. Vannak egészen aprók, melyeket szinte észre sem veszünk, mert beépültek a rohanó hétköznapokba. Ezt követik azok a megmagyarázhatatlan véletlenszerű egybeesések, ezekre már jobban figyelünk, ezek mozdítanak el abba az irányba, hogy komolyabban is vegyük őket. Nálam a dobogó csúcsán az áll, amikor már régóta szerettem volna látni egy élő színházi estjüket, a szél az arcomba fújt egy szórólapot... egészen véletlenül az állt rajta, hogy a városomban lépnek fel a születésnapomon(!) Az élő csoda pedig, maga Laár András, aki párját ritkítja e világon :)

  • @csabagrunfelder
    @csabagrunfelder3 жыл бұрын

    Nem mai interjú, de nagyon élveztem, köszönöm.

  • @kraftzsu
    @kraftzsu2 жыл бұрын

    Ó de nagyon örülök neki hogy rátaláltam nagyon élveztem köszönöm

  • @gelatooliver1250
    @gelatooliver12506 жыл бұрын

    Gratulálok nagyon jó műsor volt😀 Sok ilyet kivánok magunknak

  • @nagyjani74
    @nagyjani747 жыл бұрын

    nem igazán van itt negatív kritika. és ez így van rendjén! fantasztikus ember!!!

  • @gyongyimezo8061
    @gyongyimezo80612 жыл бұрын

    Nagyon érdekes beszélgetés volt,köszönöm.

  • @krisztina6180
    @krisztina61807 жыл бұрын

    Csodálom, hiszem , fantasztikus ember!!

  • @fordprefect7572
    @fordprefect75727 жыл бұрын

    "NEM akarasnak nyoges a vege"

  • @janosvelki895
    @janosvelki8954 жыл бұрын

    köszönöm!

  • @zsuzsannaszaboneivancsi8454
    @zsuzsannaszaboneivancsi8454 Жыл бұрын

    Csak annyit tennék hozzá, hogy hiába jó az összefüggés az akarás meg a nyögés között, de a mondás nem úgy szól, hogy akarásnak nyögés a vége, hanem "nem akarásnak nyögés a vége". Nem kötekedésből, csakis a tényszerűség kedvéért.

  • @ilonaszabo4436
    @ilonaszabo44362 жыл бұрын

    Nem baj hogy hadarsz és a felét sem érteni a lényeg , ANDRÁS! Köszönöm szépen!

  • @henton7982
    @henton798211 ай бұрын

    A nem akarásnak nyögés a vége. Viszont nagyon kedvelem Laár Andrást! :)

  • @ildikohaszan8195
    @ildikohaszan8195 Жыл бұрын

    Tisztelem és szeretem. ❤️🙏❤️👍❤️

  • @10davinci75
    @10davinci757 жыл бұрын

    Laár András egy hiteles személy!Rengeteg pap tanulhatna tőle(főleg a budapestiek,de vidéken is) a helyes vallásosságról.Barsi Balázs atya természetesen kivétel!!!:)Mindkettőjüket nagyon szeretem, Isten éltesse őket sokáig!

  • @borbelyaniko58

    @borbelyaniko58

    7 жыл бұрын

    ...és Pál Feri atya is kivétel.

  • @attilaajtai8441

    @attilaajtai8441

    7 жыл бұрын

    és Székely János atya !!

  • @gabortoth3983

    @gabortoth3983

    4 жыл бұрын

    Jól eltévedt a buddhizmus maszlagjában. ..

  • @boraszferi8517
    @boraszferi85178 жыл бұрын

    Én abban a pillanatban ott voltam Kesztőlc Klastrom pusztán amikor Andris a gyógyulás útjára lépet . Én is úgy ereztem csoda volt .

  • @mariaori7104

    @mariaori7104

    4 жыл бұрын

    Csoda?

  • @rengood4270

    @rengood4270

    4 жыл бұрын

    @@mariaori7104 igen az!!!! Nem tetszik hinni a csodákban? Soha nem érezte azt, mondjuk vezetés közben, mikor nem figyelt oda egy pillanatban, átment a szembejövő sávba és nem jött szembe senki, így semmi baja nem lett. Ez már egy csoda (vagy ha jobban tetszik akkor szerencse, de a csoda számomra elfogadhatóbb) többször jártam így és eddig soha nem jött szembe senki. Ilyenkor érzem, hogy valaki vigyáz rám odafentről. Mindenki hívja aminek akarja, de a többség istennek hívja, vagy valamilyen felső hatalomnak.

  • @mariaterezia295

    @mariaterezia295

    3 жыл бұрын

    @@rengood4270 ez a figyelmetlensége,és nem csoda,hogy nem lett baj.

  • @rengood4270

    @rengood4270

    3 жыл бұрын

    @@mariaterezia295 ugye nem haragszik meg, ha nem értünk egyet? A figyelmetlenségem okozhatta volna a bajt, de a baj nem következett be.

  • @22Vasika
    @22Vasika7 күн бұрын

  • @monikaronaszeki8805
    @monikaronaszeki88055 жыл бұрын

    Milyen jó, hogy egy buddhista istentapasztalatról beszél.

  • @leslietorok6407
    @leslietorok64074 жыл бұрын

    KöszönOM. Fantasztikus András " tarka karikája ", mondja a szakszrít nyelv, bármelyik pontján lépünk be - kérdezzük András, a színességét mutatja személyisêgének és ugyanakkor a teljességet isz. Szó szerint " egy-ben van".

  • @hodabi
    @hodabi8 жыл бұрын

    ÉN MÁR VAGYOK AKI VAGYOk, azaz besenyő.. :DD

  • @eszterkovacs6381
    @eszterkovacs63814 жыл бұрын

    A téglás hasonlatot elviszem magammal, még sokáig fogom emészteni azt az egy mondatot. :) A strandos sztori meg maga az abszurd :D nem csalódtam.

  • @krisztiantakacs6001
    @krisztiantakacs60015 жыл бұрын

    Hogy lehet Andrással nem tegeződni?

  • @gelatooliver1250
    @gelatooliver12506 жыл бұрын

    Erdős Péter hány embert hány karriert tett tönkre😡 A Kft-t imádtam😊

  • @TT-yv3dw
    @TT-yv3dw3 жыл бұрын

    Imadtam Laart es a riporter is nagyon jol kerdezett!

  • @TheSzicska
    @TheSzicska2 жыл бұрын

    Ez a végeredménye annak,amikor értelmes,intelligens a riporter,nem a saját hangjába szerelmes és meghallgatja az alanyát,illetve tudja kit kell meghívni:) Főleg most 2022-ben felüdülés egy ilyen szintű riport.A téglás hasonlatot holtomig terjeszteni fogom:)

  • @klarsveres1062

    @klarsveres1062

    Жыл бұрын

    En most nezem 2023 - ban a riportot es mondhatom, hogy a teglas hasonlat engem is lenyügözött es tovabb adom, mert ez egyszerü es jol beepithetö napjainkba zürzavaraba. Nekem az egesz riport nagyon tetszett, szinte megszünt körülöttem a vilag. Fantasztikus ket intelligens embert lattunk, minden szempontbol. Köszönöm az elmenyt es a legjobbakat kivanom , Klari❤ 👏👏👏💖😁

  • @MrWadkan
    @MrWadkan7 жыл бұрын

    Szeretem Laárt, de 2.34.-nél rosszul idézi a közmondást. Helyesen: NEM akarásnak nyögés a vége.

  • @LaciSupreme

    @LaciSupreme

    7 жыл бұрын

    Mindkettő "létezik", de pont, hogy az "Akarásnak nyögés a vége" a helyes, mert aki valamit görcsösen próbál, az sosem fog működni.

  • @riblypeter2500

    @riblypeter2500

    4 жыл бұрын

    @@LaciSupreme nem létezik mindkettő. nem akarásnak nyögés a vége.

  • @creepyladyart6302
    @creepyladyart63024 жыл бұрын

    a videó első felében még magázza aztán már tegezi XD

  • @fatumteam
    @fatumteam5 жыл бұрын

    24:27 - Kész, meghaltam! :D

  • @Ysstike

    @Ysstike

    4 жыл бұрын

    35:23 -> :D

  • @73veki
    @73veki2 жыл бұрын

    Imädom a sensitiv embereket

  • @andreapatkos1115
    @andreapatkos1115 Жыл бұрын

    🤗🧚🏼‍♀️🧚🏼‍♀️🧚🏼‍♀️

  • @szmodisi
    @szmodisi8 жыл бұрын

    Nagyon aranyoooooooos. xd

  • @manuelfriedmann6076
    @manuelfriedmann60762 жыл бұрын

    👍🙏🍀

  • @leslietoth132
    @leslietoth1325 жыл бұрын

    A sárkány-tigris kínai amulettel is lehet gyógyulni

  • @fatumteam
    @fatumteam5 жыл бұрын

    Technocol Rapid = hihetetlen spirituális élmény :D

  • @tiborjarfas2926
    @tiborjarfas29264 жыл бұрын

    Én már láttam a komikus ,vagy zenész videók alatti ,lehúzó szövegeket ! Némely felháborítóan ocsmányra igyekeztem , a magam szája íze szerint respektálni .... Nos , ezt a riportot végignézve , bebizonyosodott az amit eddíg is gondoltam Laár András művész úrról , hogy ECCE HOMO , minden pozitív értelemben !!!

  • @MrGyula66
    @MrGyula66 Жыл бұрын

    Hol él szegény...de jó neki...

  • @zsoltfarkas1028
    @zsoltfarkas1028 Жыл бұрын

    "nem akarok a zsebében turkálni" - oh dehogynem pont azt akarja.

  • @Ysstike
    @Ysstike3 жыл бұрын

    3:40 -> :D

  • @konobaduga
    @konobaduga2 жыл бұрын

    Nem az akarásnak, hanem a nemakarásnak nyögés a vége, hogy pontosítsunk...

  • @hokiturmix
    @hokiturmix5 жыл бұрын

    Ha istenhez imátkozva gyógyult volna meg, akkor nem kell tudni róla kedves andrásnak.

  • @csoregilaszlo879
    @csoregilaszlo8792 жыл бұрын

    Nem a beszélgetés lényegét érinti de: jelen helyzetben 2021.12.17 is működik Kohó méghozzá kettő is.....

  • @1DanielGray
    @1DanielGray7 жыл бұрын

    Érdekes,a nagy toleránsok mindenkit hülyéznek,mindenkit idiótáznak,aki hisz valamiben.Én el tudom fogadni,még ha nem is értek vele egyet.Én nem fogom a hithű embereket pocskondiázni,mert szerintem megfér egymás mellett a hit és az ateizmus,ami nem annyira ateizmus,inkább az egyházra való rossz arc.:)

  • @Ysstike
    @Ysstike4 жыл бұрын

    2:49 -> :D :D :D

  • @BorsosGabor2023
    @BorsosGabor20234 жыл бұрын

    Az előbb láttam egy képet a "Tinea corporis" volt a címe,de ne nézd meg!

  • @SteveLXXIII
    @SteveLXXIII7 жыл бұрын

    A végére már elég idegesítő volt, hogy csak eldöntendő kérdéseket tett föl a riporter.

  • @tothiren6425
    @tothiren64253 жыл бұрын

    AZ AKARÁST IS! ISTEN VÉGZI... NAGYÖRÖMMEL HALLGATLAK. DE, MÉG "HÍJJÁVAL VAGYOK ÁM... NEMVAGYOK MÉG MÉLTÓ, MÉG NEM MONDHATJA ISTEN A DRÁGA KRISZTUSBAN NEKEM HOGY" ÉN GYÖNYÖRŰSÉGEM" EGYSZER, MONDTA MÁR. HÚ DE JÓLESETT... MINDEGY MILYEN ÚTON DE ISTENT "JÍGY", VAGY ÚGY... MEGTALÁL BENNÜNKET EZ A SZERELMETES-ISTEN... FANTASZTIKUS... KÖSZÖNÖM EZT A BIZONYSÁGTÉTELEDET. AKKOR TE NEKEM, A KRISUTUSBAN TESTVÉREM VAGY. TESSÉK TUDOMÁSÚL VENNI. DE BOLDOG VAGYOK... EMBEREKET ADOK A TE ÉLETEDÉRT... ÍGÉRTE ISTEN NEKEM. KŐKEMÉNYEN BETARTJA. ÉS ÁD TÉGED, OROSOKAT, KICSIKET, NAGYOKAT... MÉG IS... HA JÖN A MAGÁNY FELHŐJE, AZ BORZASZTÓ... ISTENNEK SZOKTAM SÍRDOGÁLNI. ISTEN "MŰVÉSZ NEVE:A" SORS". ENGEM, CSAK ISTEN TUD ELSZENVEDNI SZEREETBEN MÉGHOZZÁ...

  • @user-sp8yi9rf8v
    @user-sp8yi9rf8v4 жыл бұрын

    A maga nemeben" zseni es zsenialis a stilus- a müveszete. Kivanom maradj igy ahogy vagy! Hianyzik meg valami,----Nezd meg alkalom adtan, KENT HOVIND: A Föld kora es etc...erdemes vagy ra...

  • @RRRaszkolnyikov
    @RRRaszkolnyikov7 жыл бұрын

    "Nem akarasnak nyoges a vege"... nem, akarasnak...

  • @rengood4270

    @rengood4270

    4 жыл бұрын

    A görcsösen akarásnak is, így az András féle verzió is ül. Ettől mêg én is " nem akarásnak" tudtam......

  • @szeretet6242
    @szeretet62422 жыл бұрын

    🥰🥰🥰🥰😍🤩🏳‍🌈

  • @kyra2233
    @kyra22336 жыл бұрын

    A buddhistak Istenhez imadkoztak ??? Az egyetlen vallas aminek nincs istene...🤔🤔🤔

  • @MiskiGabor

    @MiskiGabor

    5 жыл бұрын

    ​@@pachacutecyupanquiart862 Szerintem nem írt hülyeséget. Csak nem fogalmazta meg pontosan. A zavart az okozhatja, hogy rengeteg elágazása, irányzata van a buddhizmusnak. A klasszikus buddhizmusban nincs teremtő isten, s nem is hisz a teremtésben. De a dolog ennél sokkal bonyolultabb, s ezen a ponton idézek néhány gondolatot a Buddhapest: Istenek a buddhizmusban c. írásából. "...a buddhizmusban megjelenő dévákat a legtöbb esetben olyan lényekként ábrázolják, akik a számos létbirodalom egyikében laknak, amelyik teljesen elkülönül az emberi birodalomtól. Így semmilyen szerepet nem játszanak az emberek életében. Ezért nincs is értelme a hozzájuk való imádkozásnak, még akkor sem, ha valaki hisz bennük, mert a dévák nem tesznek semmit sem az érdekünkben. A dévák mellett vannak tantrikus istenek is. A buddhista tantra legismertebb gyakorlata, hogy egy meghatározott istenségként képzeljük el magunkat. Tehát ebben az esetben az istenségek inkább archetípusok, semmint természetfölötti lények. És itt következik egy nagyon lényeges dolog: a tantrikus buddhizmus főleg a vadzsrajána irányzatra jellemző. Ugyanakkor a vadzsrajána a másik nagy irányzat, a mahájána buddhizmus tanításaiból alakult ki. A mahájána buddhizmus szerint egyetlen dolognak vagy jelenségnek sincs objektív, minden mástól független létezése. Sem az istenségeknek, sem nekünk, sem a macskánknak, semminek sem. Ez a súnjata vagy üresség tana. E szerint a dolgok egyfajta viszonylagos módon léteznek, önazonosságuk a más jelenségekhez viszonyított funkciójukból és más jelenségekhez viszonyított helyzetükből fakad. A mahájána buddhizmus úgy tanítja, hogy nincsen semmi sem, ami teljes mértékben leválasztható vagy független volna bármi mástól. Természetesen a buddhizmusban az üresség tana ellenére politeista módon is értelmezhetik a tantrikus istenségeket. A buddhisták jó része tekint úgy rájuk, mint az ókori görögök az isteneikre, természetfölötti lényekként, teljesen független létezéssel, akik tehetnek valamit az érdekünkben, ha szépen kérjük őket. De a tantrikus istenségek igazából nem erre valók, sőt, ez a szerepük nem igazán felel meg a mahájána és vadzsrajána tanításoknak. Az egyik legismertebb istenszerű lény Avalókitésvara, a végtelen könyörületesség istensége. A másik nagyon népszerű istenség Amitábha Buddha. Vannak, akik olyan istenségnek képzelik Amitábhát, mint akinek hatalmában áll követőit eljuttatni a Nyugati Tiszta Földre - bár természetesen ezt sem örök időkre. Mások úgy értelmezik a Tiszta Földet, mint az elme egy állapotát, Amitábha pedig a saját elkötelezett gyakorlásunk kivetülése. De ne felejtsük, nem az a lényeg, hogy hiszünk-e egyikben vagy a másikban. A buddhizmusban sem az isteneknek, sem az Istennek nincs szerepe a természet törvényeiben. A dolgok egyfajta természeti törvény következtében alakulnak ki, amelyet Függő Keletkezésnek neveznek. A tettek következménye a karma által alakul ki, ami a buddhizmusban szintén egyfajta természetes törvény, és ami nem igényel természetfölötti kozmikus bírót. Ha létezik egyetlen Isten, akkor ő is mi vagyunk. A létezése éppen úgy függő és feltételekhez kötött, mint a miénk. Tehát arra a kérdésre, hogy léteznek-e vagy sem istenek a buddhizmusban, nem igazán lehet egyetlen ‘igen’-nel vagy ‘nem’-mel válaszolni. De nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy hogyan értelmezzük őket. Ez az, ami számít." Vagyis a kommentelő kérdésfelvetése szerintem igencsak jogos volt, botorság volt lehurrogni. Azt írtad a kommentedben, hogy igenis vannak istenek, sőt... Milyen sőt? Amennyiben jól értelmezem a buddhizmus ezzel kapcsolatban alkotott véleménye épp az, hogy ha van is isten, vagy istenek, az emberi lét szempontjából a létezésük közömbös vagy legalábbis elenyésző, hiszen a bennünk lakozó istenséget kell megtalálnunk és felemelnünk. Ergo vagy te nem értetted meg a buddhizmus tanításait, vagy teljesen összekevered a hinduizmussal. Nekem mondjuk mindegy, mert egyiket sem követem, ettől függetlenül nagyjából értem, hogy miről szólnak.

  • @pachacutecyupanquiart862

    @pachacutecyupanquiart862

    5 жыл бұрын

    @@MiskiGabor Nem tudom, hogy miért maradt még ott az a kommentem, bocs igazad volt, én teljesen a hinduizmusra összpontosítottam akkor amikor pár hónapja írtam a kommentet. Igen ez igaz, a buddhizmusnak valóban nincsenek istenei.

  • @MiskiGabor

    @MiskiGabor

    5 жыл бұрын

    @@pachacutecyupanquiart862 Köszönöm, hogy válaszra méltattad és korrigáltad. Béke!

  • @morvaisz
    @morvaisz5 жыл бұрын

    B

  • @attilagacsalyi5039
    @attilagacsalyi50395 жыл бұрын

    Nade melyik isten?

  • @zsolthaloka7862

    @zsolthaloka7862

    3 жыл бұрын

    egy az Isten

  • @tiborpaksi5990
    @tiborpaksi59902 жыл бұрын

    A nem akaràsnak nyögés a vége.Pont ellentétes azzal,amit András àllít.

  • @olo4.20

    @olo4.20

    2 жыл бұрын

    Nagy akarásnak...

  • @egyresztmasreszt4292
    @egyresztmasreszt42925 жыл бұрын

    Placebo hatás a gyógyítás

  • @ilonakozma336
    @ilonakozma336 Жыл бұрын

    LAÁR ANDRÁS ÖNÁLLÓ ESTJEI

  • @zsuzsannapocsi7953
    @zsuzsannapocsi79532 жыл бұрын

    Isteni szerencse Laár Andrásnak a buddhizmus...

  • @SzerenM
    @SzerenM4 жыл бұрын

    Negy gyermek. Az a nagy mu.

  • @NagyonNagy
    @NagyonNagy4 жыл бұрын

    torárette tórott

  • @berlinerzolinho

    @berlinerzolinho

    Жыл бұрын

    Kiöntött a Tiszasippi. 😃

  • @mikitudat
    @mikitudat4 жыл бұрын

    A hatlábú szarvasbogár :) :) Vicces történet és tanmese SZABATOSSÁG JÁTÉKOS BÍRÁLATA kzread.info/dash/bejne/o4GhraiYYdG_XZM.html&feature=emb_logo

  • @29goodvibes
    @29goodvibes5 жыл бұрын

    47 evesen meghujulni ...azert az mar nem szegyen... :D

  • @peterkovacs9120

    @peterkovacs9120

    4 жыл бұрын

    "hülyülni"

  • @zsoltfarkas1028

    @zsoltfarkas1028

    Жыл бұрын

    Megújulni

  • @ursulacotton3639
    @ursulacotton36393 жыл бұрын

    Mirol szol ez az egesz???jatek a szavakkal a tudatalattiban???Ha a musorvezetot megkerdeznek egy het mulva mivolt a Laár Andras riport lenyege, fogalma sem lenne.

  • @DeathCupGirl

    @DeathCupGirl

    2 жыл бұрын

    Uhh... Fuss neki még egyszer vagy keress valami könnyebbet :D