Látomás a jövőről: a Vadzsrakrónikák

Online kurzusok: dharmaphala.hu/
Iratkozz fel a csatornára, hogy ne maradj le az új videókról:
➡ kzread.info
Kövess Facebookon is: cserzoltan55/
E-mail: cserzoltan55@gmail.com
Ha szeretnéd munkánkat támogatni, akkor ezen az oldalon keresztül megteheted: www.patreon.com/cserzoltan

Пікірлер: 217

  • 2 жыл бұрын

    Ti mit gondoltok erről?

  • @krisztinanagy9058

    @krisztinanagy9058

    2 жыл бұрын

    Elképzelhetőnek tartom, a jelenlegi tendenciák ebbe az irányba haladnak. Növekszik a káosz, mert van egy egyre jobban érzékelhető erő, ami érdekelt ebben, és aminek a kreált, nem valós "világjárvány" volt a bevezetője, ami a pszichológiai stimuláció tömegekre való alkalmazásának kísérlete volt. Vagyis ez az erő a tudatosságot nem növelni akarja, hanem éppen csökkenteni, holott amúgy sem áll túl jól a Földbolygó ebben a tekintetben. A mostani események pedig egyértelművé teszik, hogy még nagyobb káoszt akarnak, nemhogy békére törekednének, de szítják a háborús konfliktust, amit amúgyis ők terveztek meg és provokáltak ki. Az idegenek létezése régóta köztudott, több ezer éves leletek is tanúskodnak róla. Sok az UFO észlelés, de a kormányok részéről még mindig megy a terelés. Minden kontinensen maradtak fenn az "isteni" beavatkozásokról, égből jött tanítókról szóló mítoszok, regék. Ha csak Egyiptomot nézzük, a hihetetlen nagy piramist, egyértelmű, hogy kőkorszaki szakik nem építhették, és hát jópár ilyen bizonyíték azért fennmaradt, mint az említett Stonhenge is. Szóval abszolút elképzelhetőnek tartok egy apokaliptikus és nem is távoli jövőt, mert erre felé haladunk már most is érzékelhetően.

  • @nonkonform1st

    @nonkonform1st

    2 жыл бұрын

    Molnár Réka a Feng Shui konyveben nem ajanlja hetkoznapi embereknek a kor alaku szobakat, hazakat, mert a hetkoznapi embert megbolondithatja h nincs sarka (ahova visszahuzodjon). Komoly, fejlett tudattal rendelkezoknek ajanlja. Ha jol emlekszem. Javitson ki vk ha nem igy van.

  • @vapayoutub

    @vapayoutub

    2 жыл бұрын

    Volt ott a kolostorban szintetikus szer is, bőven.

  • @norastumphauser7926

    @norastumphauser7926

    2 жыл бұрын

    Utananezve Sean David Morton eletrajzanak, elolvasva az angol scriptet a show beszelgetesrol, megkerdezhetem miert keszitettel errol videot es melyik reszet gondolod komolynak? Oszinte kerdes. Szamomra ez szemelyisegtorzulasos ezospiri besurites befolyasolva az aktualpolitika es etnikai hovatartozasaval, illetve nokhoz valo viszonyaval.

  • @attilahegyi8206

    @attilahegyi8206

    2 жыл бұрын

    nem túl kreatív képzelgés...ennél már egy ovis is kreatívabban képzeleg...ja és a divatnak megfelelő matriarchátus feminista bulvárspiri eszme szerinti nők szellemi magasztalása...csakmert , ők jobb fogyasztók és őket kell hülyíteni...

  • @liziszabo7504
    @liziszabo7504Ай бұрын

    3 év mulva... Hát jöjjön az, aminek jönnie kell, addigra peddig örülök annak ami van. Nem akarok félelemben élni, és ha mennem kell, akkor elmegyek.

  • @katalinkarpati5166
    @katalinkarpati51662 жыл бұрын

    Az utolsó két mondat megnyugtatott, nem csak a jóslattal de egy korábbi álmommal kapcsolatban is! ☺️ Javaslom mindenkinek,hogy végig halgassa meg!!! És " lássunk" egy sokkal szebb jövőképet" !

  • @Bartok_Bela
    @Bartok_Bela2 жыл бұрын

    "Minden a tudatban zajlik." "A jövő nincs kőbevésve." A jövő egyszerre determinált és a szabad akarat eredménye. A csillagok az idő minőségét mutatják, melyben az elme állapota fogja megalkotni a valóságot. Az énközpontú tudat gyarapodni akar a pusztítás árán is és szenvedést él át, a fájdalom felé törekszik; a tisztuló tudat harmóniába áll és harmóniát él át, a harmóniába törekszik. Mi a jovő? Ki tudhatja? Én nem. De azt tudom, hogy lehet élni nyugalomban (nyugodtabban, harmóniára, békességre törekedve) és lehet élni streszben, feszültségben, félelmben. Én nem vagyok "megvilágosult" (igazából definiálni sem tudom mi az, és úgy gondolom senki nem lenne erre képes), azonban ha a holnapunkat a mai gondolataink formálják, akkor talán érdemes lenne olyan gondolatokat a világba pumpálni, ami a holnapot a harmonikusabb megélés lehetősége felé piszkálgatja. Nem egy "pozitív állításos" hozászólást szeretnék ezzel javasolni és nem is struccpolitikára vágyom, de ha kilátástalan, lehangoló, jövőképpel szeretném a tudatomat feltölteni akkor inkább egy jó kis híradót, gyógyszerleklámot vagy parlamenti közvetítêst néznék. Én azonban maradok egy műveletlen senki és nem teszek ilyet. Nem érzem hogy előnyömre válna. Ha kilátástalan lenne a következő percem, a vágyam akkor is az lenne, hogy tudatomat fénnyel és kiáradó önzetlenséggel töltsem meg. Mivel azonban látom berögzült szokásaimat, lárom hogy merre viszik gondolataimat és látom milyen cselekedeteim származnak belőle, így a KZread áldásos jelenlétéhez, azon belül is a szellemi tanítók tanításaihoz fordulok (többek között) segitségért, hogy tegyenek olyan gondolatot ebbe a fafejbe, ami hatására a következő cselekedeteimmel családomna és környezetemnek egy kis örömöt okozhatok. Nekem ez a videó nem segített...

  • @lancetailor278

    @lancetailor278

    2 жыл бұрын

    Tökèletesen igaz, mit ìrtál. A teremtès befejeződött. Minden lehetsèges törtènès már lètezik. Minden embernek megadatott, hogy saját maga döntse el, milyen is legyen a jövő, milyen is legyen a fizikai világ körülötte. Sajnos, amikor a tv-ben, mèdiában, könyvekben stb. az emberek elè egy kèsz jövőkèpet raknak, s akik ezt az ideát elhiszik, gondolkoznak rajta, elkèpzelik azt, ezzel tulajdonkèppen elèrhetik hogy maga az ember, az emberek megteremtik azt. Ez az igazi agymosás.Nem szabad elhinni semmit! Legyetek saját magatok ès álmodjatok szèpeket, mert az lesz a jövőtök!

  • @loktarogar3922
    @loktarogar39222 жыл бұрын

    Kicsit félelmetes jövőkép. Ha tényleg nemsokára becsapódik a meteorit akkor még ma este átmegyek és szerelmet vallok a kiszemeltemnek mert nem sok időm maradt 😅

  • @rubinaanibur3633

    @rubinaanibur3633

    2 жыл бұрын

    Neked ehhez egy ekkora fenyegetés kell? :P

  • @nonkonform1st

    @nonkonform1st

    2 жыл бұрын

    Sok sikert!!!

  • @zsoltd5116

    @zsoltd5116

    2 жыл бұрын

    Hajrá!

  • @loktarogar3922

    @loktarogar3922

    2 жыл бұрын

    Nem történt meg de köszi a bátorítást 😅

  • @zsoltfenyvesi1423

    @zsoltfenyvesi1423

    2 жыл бұрын

    Jól teszed. 🙂

  • @moviesquirrel4559
    @moviesquirrel45592 жыл бұрын

    A bemutatott látomásnak a tartalma erősen összecseng azzal, amiről tapasztalt hazai és külföldi asztrológusok is beszélnek. A 2030-as években kegyetlen erős háborús konstellációk lesznek... Szepes Máriának vannak gyakorlatai, hogy készüljünk fel ezekre az időkre. Az amerikai -kínai dolgok előszelét pedig már érzi mindenki...

  • @csabalorandnagy8615

    @csabalorandnagy8615

    2 жыл бұрын

    Szepes Máriától függetlenül is, sztem azt a metafizikai alapelvet minden spirituális ember ismeri, hogy: a Jövőt a Jelenben formáljuk (mert minden lehetséges kimenetel, mindig a TUDAT jelen állapotától függ)!

  • @janosistvanvamosi6521

    @janosistvanvamosi6521

    2 жыл бұрын

    A jelen idökre eddig leginkább ez a látomás passzol-kzread.info/dash/bejne/lZqDxMidl9SxZNI.html

  • @mariannapataki3399
    @mariannapataki33992 жыл бұрын

    Ha ember született,akkor van jövőkép...az emberiségnek. Nekem ez volt a legpozitívabb ebben az előadásban. 3 napja ilyen előadások, olvasmányok találnak meg. Fura a szinkronicitas.

  • @jozsefdobos9646
    @jozsefdobos96462 жыл бұрын

    Mesének szép, jó volt hallgatni, köszönöm! Viszont több helyen sántít! Ha egy akkora üstökös csapódna a Földbe, ami kibillenti a pályájáról és 30-40 nappal felgyorsítja a keringését, ( erre egy száz kilométer átmérőjű aszteroida sem lenne képes) azt legfeljebb a föld alatt 2-3 kilométerrel élő baktériumok élnék túl. nem beszélve arról, hogy egy ilyen "manővertől" elveszítenénk a Holdat, aminek szintén katasztrofális hatása lenne az ökoszisztémára. És akkor ilyen körülmények között fejlesztünk antigravitációs technológiát? Talán, ha az említett évszámokhoz hozzáteszünk két-három nullát...

  • @mementomorimohalovics5498

    @mementomorimohalovics5498

    2 жыл бұрын

    Az persze eszedbe sem jut,hogy felsőbbrendű tudatos energiák dolgoznak a háttérben akik levezénylik a folyamatot itt-ott besegítve ahol kell...irigylem a naivitásod..

  • @jozsefdobos9646

    @jozsefdobos9646

    2 жыл бұрын

    @@mementomorimohalovics5498 Hát, azok a "felsőbbrendű tudatos energiák" most is aktivizálhatnák magukat ilyen keményen, mert nagy sz.rban van a világ! Tán nagyobban, mint eddig bármikor.

  • @kormosnekalmankatalin7880

    @kormosnekalmankatalin7880

    2 жыл бұрын

    Józseffel egyet értek! Érdekességként én is meghallgattam. Szerintem a mai világhelyzetből simán lehet ilyen jóslatot visszamenőleg gyártani. 94- ben erről nem hallottunk. Az embereket a net hülyíti a legjobban. De én is használom!

  • @valjtermeszetfelettive
    @valjtermeszetfelettive26 күн бұрын

    Egyszer és mindenkorra tudomásul kéne már venni MINDENKINEK, hogy a gondolatainkkal cselekedeteinkkel alkotjuk a világunkat. Nem szabad mindenféle riagatos mesének bedőlni-elhinni, mert azzal a saját világunkat roboljuk. Ajánlom mindenkinek a meditálást napi, de legalább heti szinten és rögtön szebnek és jobbnak fogja látni a világot és az életét. Csak Te magad tudod jobbá tenni a világodat. 🙂

  • @laszlonedr.veress824

    @laszlonedr.veress824

    10 күн бұрын

    Illetve az Úristen

  • @cassavates
    @cassavates16 күн бұрын

    Jem Bendell rövid, de tényalapú könyvei a jelen tech civilizáció közeli alkonyát. Ld. még a Cassandra csoport YT videoit. Amúgy milyen fejlett spiritualitás az, hogy a tehetősek letojják a nyomorultakat? Ma is ez van.

  • @juditrajaa7158
    @juditrajaa71582 жыл бұрын

    Az a kérdésem, hogyha az ilyen előadásokkal, vagy egyéb hasonló információkkal foglalkozik az ember(iség) sok tagja, akkor ez a közös tudatba bekerülve, a valóságunkat nem tereli erőteljesebben arrafelé, hogy valóban ezt éljük át..?

  • @arianaweldon92

    @arianaweldon92

    2 жыл бұрын

    Szerintem van rá esély, tekintve, hogy erős gondolatfókuszt okoz, ami manifesztálódhat… Amolyan kétélű kés :/ Nem véletlen, hogy a háttérhatalmi irányítás a félelemmel -is- operál. (Elég csak megnézni a történelem sötétebb korszakait. Emberek tudatlanságban, félelemben tartva, rengeteg háborút nyögve)

  • @akoskovacs5496

    @akoskovacs5496

    2 жыл бұрын

    Érdekes meglátás, így krva gyorsan el kell felejteni...

  • @andreauliczki2323
    @andreauliczki23232 жыл бұрын

    Nekünk jelenleg az a feladatunk hogy emeljük a föld rezgését. Az ilyen típusú jövedendöléseket ismerve ez nem fog sikerülni. Ezeket jobb lenne nem ismerni.

  • @editforro320

    @editforro320

    2 жыл бұрын

    Így van! Minden szempontból káros, manipulatív. Ráadásul tele van ellentmondással.

  • @cassavates

    @cassavates

    16 күн бұрын

    Jem Bendell rövid, de tényalapú könyvei a jelen tech civilizáció közeli alkonyát. Ld. még a Cassandra csoport YT videoit. A populáris spiri nem elég semmire.

  • @Tilattomata
    @Tilattomata28 күн бұрын

    Emlékszem gyermekkoromban valamikor a 90-es években volt mikor hetekig szorongtam és nem tudtam esténként aludni. Csak a langyos mézes tej segített és a 100 Folk celsius: Paff a bűvös sárkány c. kazetta hallgatása. Valamivel később pedig volt egy nagyon valósághű álmom Észak-Amerikáról, amelynek jó része víz alatt volt. Mintha híradóban láttam volna.. Most már tudom, a kollektív tudatból szűrődött át hozzám ez az ismeret és nem hagyott nekem békét. Köszönöm a rejtély megfejtését 🙂. Azóta már szerencsére más jóslatok járnak.. Nekem ez a kettő a leghitelesebb: kzread.info/dash/bejne/moN4x8x8nKfYp9Y.html. kzread.info/dash/bejne/i2ZpxcauYambgMo.html

  • @zoltangasparek8755

    @zoltangasparek8755

    21 күн бұрын

    Ennyire jól azért nem tudok angolul. Mit jósol a videó?

  • @Csilla417
    @Csilla417 Жыл бұрын

    Nagyon rímel az "Anglo-Saxon" misszióval. Az nem valami "jövôkép", hanem konkrét akcióterv. A katasztrófa bekövetkeztét már több kutató megpengette 50-60 éve, különféle okokra hivatkozva. Egy meteor ugye mindig kéznél van, azt mindenki "elhiszi", de vannak más elméletek is. A "SuspiciousObservers" csatornán van egy playlist, ami teljes tudományos komolysággal kielemzi, miért fog hamarosan bekövetkezni (angolul tudóknak). Az Anglo-Saxon misszió pedig arról szól, hogyan mentse át az angol nyelvû népesség a Föld népességét (már akik megmaradtak a kreált járványok és háborùk után). Szóval ez a "magasabb tudatosságú népesség" a mai "elit" átmentett tagjai, akik jelenleg a bunkerjeiket csinositgatják. Mi meg megyünk a levesbe. Fizikailag - csakhogy az embernek más levetülései is vannak, nem csak a fizikai. Arról valahogy nem szól a "látomás".

  • @evavarkonyi4500
    @evavarkonyi45002 жыл бұрын

    A geometriai formák ránk gyakorolt hatása érdekes, de eszembe jutott, hogy sokakat zavarnak a szabálytalan formák. Például, ha a falak nem függőlegesek, hanem valamely irányba dőlnek. Ilyen épület a Dózsa György úton egy irodaház, ahol barátom dolgozik, és 1 éven belül egyre jobban zavarta, hogy egy függőleges fala sincs az irodáknak, valamelyik befelé dől, valamelyik kifelé. Én így vagyok a tetőtér beépítéses szobákkal. Nyomaszt, hogy felém dőlnek a falak. Persze ez a szoba méretétől is függ, nagy térben kifejezetten tetszik, ha valami nem a megszokott, sablonos kocka, hanem van benne kiugró elem.

  • @lelek-lang343
    @lelek-lang3432 жыл бұрын

    Anika, fordítsd vissza Zolit a módszerek átadásának irányába, mert itt kicsit összekuszálódtak a tudat!

  • @aranylaci-1962
    @aranylaci-19622 жыл бұрын

    "Feltalálják" őseink jurtáját? Apophis kisbolygó.

  • @nicoletacimpian9110
    @nicoletacimpian91102 жыл бұрын

    Asztrológian keresztül, ahogyan most állnak a bolygók mindent 100/100 igaznak látom Köszönöm szépen ❤️

  • @katalinkarpati5166

    @katalinkarpati5166

    2 жыл бұрын

    Írjuk át! 🙃

  • @chefgross112

    @chefgross112

    7 ай бұрын

    Ez az ! Megtehetjük mert nekünk más a latomásunk és szabad akarat van. Asaka a jóságosokkal van, nem a megtévesztökkel vagy a gonoszokkal. Ha ő velünk, hát mindegy ki van ellenünk. 😁🖖🛸🥰🙃

  • @krisztinavarnay3760

    @krisztinavarnay3760

    Ай бұрын

    Sajnos😢

  • @sorenschmidt2118
    @sorenschmidt2118Ай бұрын

    Jo volt, Zoli, köszi!!!

  • @bauerreunion729
    @bauerreunion7292 жыл бұрын

    Ami érdekes hogy ha a szálak másképp is alakulnak és maga a meditáció tényleg egy lehetséges jövő képet mutatott, akkor bárhogy is alakuljon, a földönkívüli értelmes lényeknek már most is létezniük kell, hiszen azok nem a jövőben jöttek létre szimplán csak akkor fedték fel magukat. Engem lenyűgözött ez a jóslat.

  • @karolypapp3564

    @karolypapp3564

    2 жыл бұрын

    idd el hogy azok már itt voltak krisztus idejében is ,Magam is láttam KOMLÓ-FELET ELHALADNI EGY kb 500 méteres átmérülyő csészealj ""ufot""alig 60-80 méter magasan haladt át,kűlőnős mély bugó hangot adott ki.a sebessége nem indokolta a fenmaradását sem.kb 80-100km /órára saccoltam.Őszintén:az űtő is megált bennem...inentől higy amit akarsz.úgyis bebeszélik.hogy egy""meterólógia lágőmb volt""Meg aki már látta őke azokat megfigyelik,lejárassák...

  • @ronisnamaba7192

    @ronisnamaba7192

    2 жыл бұрын

    A tejút rendszer galaxisban több mint 140 ezer intelligens faj él. Ebbe nem tartoznakk bele az ösztönlények milliárdjai (úgy mint állat és növényvilág.) Csak mi gondolkodunk 3D-ben, miközben a mi univerzumunk 12 dimenzióig terjed ki. Vagyis a mi alacsony rezgésű dimenziónkban a felsőbb dimenziók létformái nem láthatóak, képtelenség is lenne, hiszen a tudatunk be van szűkülve - ki kell hozzá tudatilag, rezgés szinten tágulni.

  • @ildikokoza8126
    @ildikokoza81262 жыл бұрын

    Nagyon érdekes.. igen, elképzelhwtő a torzítás az információ átadása során, és tudom,hogy az asztrológia a buddhista kozosségekben nem annyira preferált, de... ha valakit érdekel, hallgassa meg Kalo Jeno elmélkedését 2020 es 2040 kozotti időszakról. Emliti a 2030as évek kozepét, mint lehetséges háborús időszakot.. nem csak ő, más asztrologus is.. véleményem szerint lehet ebben az előretekintésben jo pár év csúszás, kicsit előbbi időpontokra lettek az események datálva.. viszont sajnos simán lehet így.. kezdve a 2035 koruli háború vagy kataklizma lehetőségével..

  • @sorosarpad

    @sorosarpad

    2 жыл бұрын

    Ildiko Koza: Ismerem az említet urak asztrológiai "jóslatait",de én ugyanazokat kikövetkeztetem mindenféle "csillagos" tudás nélkül. Nem is kell hozzá....Pusztán mert a magam egyszerü,de józan eszével követem a világban zajló eseményeket. Mindenféle titkos "információk" nélkül is......Söt azok és "okos" emberek nélkül és befolyásolása nélkül még egyszerübb is....Áldás.

  • @balaramtolcsvay2948
    @balaramtolcsvay29482 жыл бұрын

    A forrást esetleg meg tudnád velünk osztani?

  • @zsuzsannabogar5440
    @zsuzsannabogar54402 жыл бұрын

    Eszembe jutott erről a jóslatról egy régi "hír": Berta Tibor amatőr csillagász a Szent Koronát naptárként tekintve arra jutott, hogy 2030 a "világvége" dátuma.

  • @UjjPiroska
    @UjjPiroska2 жыл бұрын

    Szecsei Miklós épp ekkora teszi az aranykor beköszöntét. Hát, ezek szerint nem valami fényes lesz 😎

  • @rubinaanibur3633
    @rubinaanibur36332 жыл бұрын

    Nem lehetne most elkezdeni? Mondjuk az energiákat, a meditációt, az alakzatokkal való ismerkedést, az energiaszint emelő összejöveteleket, a növénytermesztést, a zajtól való elvonulást, valamilyen energetikai kiegyenlítést, stb.? Az egyetlen, ami furcsa, hogy a zajos gépek a föld alatt is rezegnek, és szerintem ez a rezgés ott is terjedhet, nem feltétlenül hang formájában. Az események valóban erre haladnak sajnos.

  • @nonkonform1st

    @nonkonform1st

    2 жыл бұрын

    A Feng Shui es a Vastu Sastra a geometriai formakkal is foglalkozik.

  • @rubinaanibur3633

    @rubinaanibur3633

    2 жыл бұрын

    @@nonkonform1st Köszi:)) Most kerestem rá a Vastura :))

  • @vl7091
    @vl70912 жыл бұрын

    kb. 15 évvel ezelőtt láttam egy térképet a Föld jövőbeli állapotáról: az USA szinte egész nyugati partja az óceánba süllyedt.

  • @zorbontrek844

    @zorbontrek844

    Жыл бұрын

    Bárcsak ott tartana már a Földi-eseménysor...hogy az usa egésze süllyedne már éppen...!

  • @ferencziattila6778
    @ferencziattila67782 жыл бұрын

    Kb 1 honaja álmodtam meteor záporral, menekültem lefelé a panel házból elöttem két ember kiugrott a magasból ekkor ébredtem szörnyű álom volt.

  • @istvankalaszi4438

    @istvankalaszi4438

    2 жыл бұрын

    magas a vérnyomásod.

  • @ferencziattila6778

    @ferencziattila6778

    2 жыл бұрын

    @@istvankalaszi4438 Eddig nem volt magas, köszi.

  • @katalinkarpati5166

    @katalinkarpati5166

    2 жыл бұрын

    Hm.......ne nézz ilyen jellegű filmeket! Egyébként meg sajnos sok hasonló tartalmú filmet( filmeket) csináltak......

  • @gyularecsnik6327
    @gyularecsnik63272 жыл бұрын

    hoppá hoppá a teknős szimbolum már létezik!Méghozzá ,ha jol emlékszem vagy az uniós szimbolikában láttam vagy a v4.

  • @zsuzsaveges8151
    @zsuzsaveges81512 жыл бұрын

    Bármi lehet, meg az ellenkezője is. Egyébként érdekes.

  • @antalrodek8974
    @antalrodek89742 жыл бұрын

    Nagyon érdekes amit elmondtál.. Lehet benne igazság.. Szivesen halgatnánk még ugyanebben a témában ettöl a jövöbrn élt látnokról..

  • @georges6571
    @georges65712 жыл бұрын

    “Difficult to see. Always in motion is the future.” Master Yoda

  • @sandormolnar9942
    @sandormolnar99422 жыл бұрын

    Tekintve az elmúlt évszázad alatt ( vagy utóbbi 15-20 év) végbement ,simán megtörténhetne. Az emberiség 20 %- a valamilyen módon a tudatával is dolgozik...Ez egy szép elképzelés karma szempontjából. Az idegen bolygókon élő lények nekem már kicsit sok.

  • @mandulazold6237
    @mandulazold62372 жыл бұрын

    Ha tudatosak, miért van szükségük védőfelszerelésre? Mert nekik a méreg sem árt. Ami nem létezik, az ártani sem tud. Nagyon ellentmondásos.

  • @mementomorimohalovics5498
    @mementomorimohalovics54982 жыл бұрын

    17:55 Kicsit kirázott a hideg ha figyelitek a híreket,hogy ez már most elkezdődött...

  • @Laserjoe697
    @Laserjoe6972 жыл бұрын

    Akkor ez olyan mint a tozsde, vagy ez lesz, vagy nem, majd 2027 vegen ujra atbeszeljuk....

  • @attilabartyik4664

    @attilabartyik4664

    2 жыл бұрын

    Minden jóslat csak a pusztitasrol , háborúról, jarvanyokrol, katasztrófárol szól. Mennyi világvege ,jóslat volt már. Az emberiség története a fejlődésről, a szeretrol , orvoslasrol stb stb is szól. Ezekről viszont alig hallani a jövendő mondatokban. Az emberek jó része imád rettegni, és elrettenteni másokat. Tessék visszamenőleg elolvasni a joslatokat, gyakorlatilag néhány % valósult csak meg.

  • @mihalyujszaszi1091
    @mihalyujszaszi1091 Жыл бұрын

    9:14 azt mondod hogy nincs hierarchia,de a nőket magasabbra értékelik?

  • @laszlobarta7419
    @laszlobarta74192 жыл бұрын

    Kedves Olvasók! Nem vagyok expert, nem olvastam ezeket a leiratokat de hallgattam róla szóló videókat amelyeket Te és más Buddhista tanítók tettek közzé. Feltételezzünk: Az elmondás szerint a keleti népek sokszor félállati módon élnek a katlakzima után. Egy videódban amiben Maitréja eljöveteléről beszélsz szó van arról, hogy több féle jóslat is megjelent de van egy, amelyben az emberek 120cm magasak és alacsony tudatállapotúk. Lehet összefüggés e között a megjelenés és Maitréja Buddha megjelenése kötött? Köszönöm a lehetőséget!

  • @nonkonform1st

    @nonkonform1st

    2 жыл бұрын

    Szia. Guru Rinpoche profetalta meg h az emberek nagyon elkorcsosulnak es mar a tizen eves gyerekek szamitanak felnottnek majd. Erre gondolsz?

  • @laszlobarta7419

    @laszlobarta7419

    2 жыл бұрын

    @@nonkonform1st Volt egy látomás, amiben ha emlékem nem csal, az emberek erélyeseége összefüggésben volt a magasságukkal. De ilyenre is emlékszem amelyet te említesz. Lényegében mindkettő, tartalmukat tekintve arról szól, hogy visszafejlődöttnek tekinthető emberiség korában jelenés történik, valaki/ valami érkezik. Számomra érdekes volt összekapcsolni ezzel a látomással, ezért lennék kíváncsi, hogy más is lát-e kapcsolatot vagy csak túl sokat foglalkozom conspiracy theory témakörrel? 😀

  • @nonkonform1st

    @nonkonform1st

    2 жыл бұрын

    @@laszlobarta7419 Az erényessége, nem? :) En is hallottam, hogy a 'jo' karmanak szamit ha valaki magas.

  • @rubinaanibur3633
    @rubinaanibur36332 жыл бұрын

    kzread.info/dash/bejne/loKZ1JqiZ7nZfKQ.html Atlantiusz bukásának törénete. Sok szó esik benne a terekről és a kristályokról. A jövő és a múlt összeér?

  • @jozsefkiss3740
    @jozsefkiss37402 жыл бұрын

    Hihetetlen!!!!

  • @nicoletacimpian9110
    @nicoletacimpian91102 жыл бұрын

    Ez mind eszemben jutat Jules Verne-röl. Akor ötet sem halgata meg senki, és mindenből amit tudot fantasztikus meséket faragot.

  • @andrasgyorfi8981
    @andrasgyorfi89812 жыл бұрын

    Néhány világvégét már túléltünk. Van gyakorlat, ez is menni fog.

  • @laszlokecskemeti8138
    @laszlokecskemeti8138 Жыл бұрын

    Utanna lehet ennek olvasni valahol? Mi a forras?

  • @mementomorimohalovics5498

    @mementomorimohalovics5498

    2 ай бұрын

    Nem engedi linkelni,mert eltűnik..keresőbe beírva: "Vajra Chronicles 1994 Doug" ...bibliotecapleyades oldalon..

  • @laczkoandras
    @laczkoandras2 жыл бұрын

    Nagyon erdekes volt ez a video! En kb fel eve botlottam bele a Biblia vegidokkel kapcsolatos reszeinek az elemzesebe, amit szinten nagyon elgondolkodtatonak tartottam, es az a kulonos az egeszben, hogy a vadzsra kronikakkal elegge osszerimel. Belinkeltem az elerhetoseget, akit erdekel hasonlitsa ossze a kettot, szerintem erdemes. 🙏 kzread.info/dash/bejne/hWill5ihj8XNnLQ.html

  • @George999_
    @George999_8 ай бұрын

    Ez így bő 1 évvel később még valósabbnak tűnik

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia56812 жыл бұрын

    sok mindent így gondolok, mindig is a kör alakú házak a boltívek tetszettek és a csillogó vakolat, amit meg is valósítottam. a fehér ruha is stimmel. a többnejűség nem. egyébként meg most sokkal több a ffi mint a nő. persze hogy értékesebbek a nők még jó hogy tisztelik őket hisz biztos hogy ők dolgoznak akkor is. perste, hogy kevesebb a fgi, mett a háborúkkal addigra kinyírták eg mást mohamed próféta is pont ezért engedte meg a többnejűséget, mert otthon maradt a sok nő egyedül, amíg ezek a versengző fszok ki nem nyírták egymást ha itt mindenki magas tudatállapotú ki az isten építi fel a házaikat, termeli az élelmiszert dolgozik a gyárakban? a plebs gondolom., akit lenéznek.

  • @marianncsicsman4362

    @marianncsicsman4362

    14 күн бұрын

    Már most kevesebb a férfi mint a nő! Sajnos!

  • @marianncsicsman4362

    @marianncsicsman4362

    14 күн бұрын

    Már most kevesebb a férfi mint a nő! Sajnos!

  • @jouinted
    @jouinted2 жыл бұрын

    HIhető!. Az atom feszély fennál. 2027 nincs túl messze.Asteroid becsapódás lehet.Reménykedünk a túlélésben.

  • @akoskovacs5496

    @akoskovacs5496

    2 жыл бұрын

    Kedves Judit Azért a NASA lát előrefele. 2027-ben asteroida becsapódást elfelejtheted. Ha nem hiszed guglizd ki...

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia56812 жыл бұрын

    na ezt a katasztrófát eddig is lehetett tudni

  • 2 жыл бұрын

    Miért mindig a jövöbe és a Földre születnek vissza? Az idö és a tér teljesen relatív a közteslétben, oda és bármikor (múlt) születsz le, amikor akarsz. Nagyon lineárisan és Földi alapokon gondolkozujk erröl. Persze simán leszülethetett újra ide 2060-ban csak vicces hogy mindenki így születik le.

  • @suetv7084

    @suetv7084

    2 жыл бұрын

    Ha már egy csomó időt belefeccöltél a földi életbe, nem fogsz máshová menni reinkarnálódni egy jó darabig.

  • @pecsistefan4109
    @pecsistefan41092 жыл бұрын

    Hat osszefugg,valamikkel,amiket en hallottam eletembe,sajat fulemmel,beszelve szemelyesen ,emberrel:oreg neni sokat beszelt nekem,a "sarga invaziorol " a jovobe!Vagyis a kinaiaik sargak!Masvalaki mondta,2100-ban,a vilagot ujra alakitjak a foldonkivuliek segitsegevel...Ugyhogy megtortenhetnek a dolgok,de hat ki akarna ezt igy?en nem,mas se!!

  • @robertgyenes6510
    @robertgyenes651012 күн бұрын

    Lényegében én is hasonlóan hallottam, de 2029 lesz. Ha igaz április 13, péntek. 28-32-ről tudtam először de szerintem már a 26,27 is csoda, ha körbe nézek

  • @lancetailor278
    @lancetailor2782 жыл бұрын

    Ha a vázolt jövőkèp fèlelmetes, fèlsz tőle, töprengsz rajta, elkèpzeled, akkor meg fogod valòsìtani a fizikai világodban. Ne arra gondolj mit nem szeretnèl, hanem csak arra mit szeretnèl! Ha ezt teszed, ha minèl többen ezt teszik, akkor alakot ölt a jò!

  • @ildikogruber3480

    @ildikogruber3480

    2 жыл бұрын

    "Lásd azt, amit látni szeretnél, és meg fog változni amit látsz."

  • @zoltanfabiansk5795
    @zoltanfabiansk57952 жыл бұрын

    Mar az Edgar Cayce es Vanga nem beteljesedet profeciajin latni, hogy ezek nem pontosak. Csakhogy van egy mas szempont is,ez az pedig hogy a latomasok nem ebbol az idosikbol valoak, tehat alternativ eleteket latnak. Ami eggyezik a lehetseges idoutazassal espedig ugy, hogy ido utazni csak idosikok kozott lehet, nem 1 idosikon belul.

  • @user-gn6rz1oo5p
    @user-gn6rz1oo5p12 күн бұрын

    Tehát nincs biztos jövőképünk🎉,csak pillanatnyi helyzetünk,hangulatunk által gerjesztett vízíóink vannak!

  • @csabamolnar470
    @csabamolnar4702 жыл бұрын

    Egy másik jövőkép vajon mennyire passzol ezzel?

  • @victorsethy
    @victorsethy2 жыл бұрын

    Nem jövő van, hanem jövők - számtalan valószínűségi pálya. Hol az egyik erősebb, hol a másik. Van azonban egy "bibi" : ha valaki képes a "lélekutazásra", az inkább csak akkor juthat metaadatokhoz, ha konkrétan kapcsolódik egy másik tudathalmazzal. Ezen adatok azonban meglehetősen relatívak, úgyhogy az esetek döntő többségében nem lehet tudni hol, és mikor vagyunk. A lehetőségek : párhuzamos világok, ezek múltjai és lehetséges jövői, a Földhöz hasonló világok, ill. ezek múltjai és lehetséges jövői, ráadásul különféle valóságfokokon. Néha csak mozaikok emlékekből, álmokból, fantazmagóriákból - a tudatmező hemzseg az efféle tartalmaktól. S persze, ahogy a jelenlegi Földön sincsenek kitéve útjelzőtáblák az esetleges máshonnan érkezők számára, hogy "EZ ITT A FÖLD NEVŰ VILÁG, 2022-ben" , úgy máshol sincsenek efféle útjelzők... a metaadatok pedig azért oly ritkák, mert viszonylagosság van. Nyilván nem lehet azt kijelenteni, hogy "ez itt balra a 327. párhuzatos világa a Földnek", vagy "ez itt a Föld jövője X év múlva". Szóval lehet császkálni sokfelé, lehet nagyjából belőni a valóságfokát egy-egy adott helyszínnek, lehet teszteket csinálni (írás visszaolvasása, környezet formálhatósága, helyiekkel való kommunikáció, helyi viszonylatok feltérképezése, stb...). Amit nem lehet : 3d-s (pláne 2d-s) térképet csinálni ebből a multidimenzionális közegből, amiben a változók száma végtelen. Léteznek persze magas valóságfokkal rendelkező világok is, a "mienknél" messze fejlettebb kultúrákkal (melyek fejlettsége a tapasztalataim szerint jellemzően kevésbé technológiai téren, mint inkább az élhetőség minőségében és az organikus evolúció gazdag lehetőségeiben mutatkozik meg), és léteznek egészen másféle relációs rendszerek is, ahonnan jellemzően nem igazán átkonvertálható, megjeleníthető, vagy emberi jelleggel kommunikálható léttartalmakat tapasztalhatunk meg... mi, tudathalmazok, mint az evolúció érzékszervei. És persze létezik átjárás is a világok között, hisz a lélek (mint a környezet dekódolásának szerve) kompatibilis a lélekkel, a tudatosság kompatibilis a tudatossággal... a kommunikáció pedig evolúciós érdek. Szóval érdekes ez a történet a maga nemében, de csak egy kirándulás a sok közül, csak egy valószínűségi pálya a végtelen közül. S persze még abból sem lehet messzemenő következtetéseket levonni - ahogy magam is beleestem ebbe a hibába - hogy bizonyos lehetőségek gyakrabban jelentkeznek (azaz a megtapasztalható jövők nagy százalékban hasonlítanak egymásra), hiszen ez függhet az egyén lelkületének aktuális mintázatától is. Kár azért, hogy nincs olyan felület, ahol ezen tapasztalásokat valamiképpen össze lehetne foglalni, és nem pont valami egzakt "térkép" készítésének szándékával, de levonni a megfelelő tanulságokat... egyáltalán - érdemben foglalkozni a jelenséggel. Persze naiv dolog is lenne ezt elvárni épp egy olyan világban, mely percről percre veszít a valóságfokából, egyre abszurdabb és álomszerűbb... melynek okai is jellemzően tagadás, vagy elmisztifikálás tárgyát képezik.

  • @mementomorimohalovics5498
    @mementomorimohalovics5498 Жыл бұрын

    Az Apophis lesz az..

  • @aiami2695
    @aiami269513 күн бұрын

    😁😁

  • @nvidiaucsiha_9240
    @nvidiaucsiha_92402 жыл бұрын

    Yuta

  • @wannabenaldjor
    @wannabenaldjor2 жыл бұрын

    Április elseje van ,vagy mi ez a new age közhely gyűjtemény agymenés?

  • @pama7100
    @pama710011 күн бұрын

    😶

  • @sandorgubicza709
    @sandorgubicza7092 жыл бұрын

    A Biblia nem üstököst ír,hanem "Kő kézérintése nélkül dönti le az állóképet/állószobrot" Nabukodonozor álmában ez szerepel vagyis inkább (kisbolygó)! Valószínű a 2033-34-év mert állítólag Jézus korábban született 6-7 évvel akkor pedig 40 éves volt amikor megölték! Mert Heródes időszámítás előtt 5-ben meghalt. Ezért 5 évvel később nem ölethette a gyerekeket 2 éves korig. A 40- s szám azért érdekes számomra mert Jézus=Enki=Kain 40 napig böjtölt és feltámadása után 40 napra eltávozott a Földről de megígérte,hogy 40 nap múlva (Pünkösd) elküldi a Szent Szellemet=Szent Tudást az Apostoloknak! Vissza térve akkor most 2029 van és ha feltételezzük,hogy a 2000-re a 40 évet rá tesszük az még 11 év! Szedlacsik Miklós azt mondta,hogy az utolsó 9 évben senki nem tud változtatni hovatartozásán! Tehát van kb: 2 év amiben még utat lehet váltani! Ezért érdekes amit mondtak,hogy a covid/VAK-cina eltart 2025-ig,vagyis 2024 végéig van még 2,5 év! Mert Jézus a Példabeszédében mondta "Két út van, széles az az út ami a pusztulásba vezet és sokan járnak azon, és keskeny az az út ami az Örök életre visz és kevesen járnak azon" ezzel van szinkronba a másik mondása! "Sokan lesznek a meghívottak (8 milliárd) és kevesen a KIVÁLASZTOTTAK"! A MAG-yar Szellemiséggel leszületetteknek annyit írok,hogy Két teremtővel érthető még a Biblia is. De olvasd A Grál Királyok Eredete című könyvet Laurence Gardner-től! Alap: a teremtett ember "A Jónak és a Rossznak TUDÁSÁT tanulja /tapasztalja" ehhez Enlil a sorstábla őrzője aki a Lázadó Angyal vagyis pontosabban az Égi Atya első Fia az aki az embert TILTOTTA a tudás megszerzésétől! Az Égi Atya második Fia Enki/Éa=Kain=Inka=Gilgames=Melkhizedek=Jézus az aki Éván keresztül meg adta a leszármazottaknak "Jó és a rossz" tudását. Hogy jobban értsd: Enki leszületik Éván keresztül a Földre elsőnek (Ezért a Föld örököse) halandónak és a neve Kain lesz. Ádám és Éva közös gyermeke Ábel tehát NEM testvére Kainnak ahogy hazudják (testvér gyilkosnak)! Kain a Földnek művelője tehát magvakat áldoz ami feltételezi,hogy vegetáriánus (állatokat nem öli és eszi). Viszont Ábel állatok pásztora lesz, és Enlil=Séth=Jehova=Allah=Halál angyala utasítja Ábelt (a kis-értőt beáldozva ezzel célja eléréséhez) válassza ki a legtökéletesebb KOS-t=BÁRÁNY-t és áldozza fel neki égő áldozatul mert kedves illat az neki! Mivel Jézus Szimbóluma ismert, a KOS=BÁRÁNY érthető a gonosz szándéka! Ábellel ingerelteti Kain-t=Jézus-t aki megelégeli a Szimbólumának rituális gyilkolását és megöli a gonoszt cselekvőt! Alapból a Jónak akiben Szeretet van az Élő állat ölése már bűn! Lényeg ezt az Ősi karmáját jön halasztott ítéletre vissza születve gonosz nemzetségek ítéletére,hogy kiegyenlítse! Vagyis megváltotta saját magát és NEM az emberiséget, mert mindenkit a saját cselekedetei fognak megítélni és NEM a Jó Égiek! De most figyelj Ábel mint gonosz kiirtatott,ezért harmadiknak szintén Éván keresztül leszületik Enlil=a pusztító mert KATONA földön kívül és a neve lesz Séth! Ha többet akarsz tudni olvasd az egyiptomi mitológiát, és Hórusz-ba megtalálhatod Jézus-t Sólyom/Turul! Hozzá teszem Séth szimbóluma a szamár, Jézus szamár háton vonult be Ősi városába Jeruz-SÁLEM-be ezzel ingerelve a zsidókat, mert Jézus nem volt zsidó, hanem Pártus=Pártás Anya vezette nemzetségbe született le! A Földön minden nemzetség ahol a Női Párta hagyomány TESTVÉRÜNK vagy ROKONUNK! Ezért vigyázz ki ellen akarnak háborúba kényszeríteni mert lehet a testvéredet/rokonodat öletik veled! Már alapból is karmát hozol létre a gyilkolással, és találkozol Jehova törvényével "Szemet szemért és fogat fogért" kivan ez találva ezért cukkolják a MAG-yart! Gondolkozz a Don kanyarban mit tettek, ha jól tudom Szkíták területe, Kain is oda ment Feleséget keresni magának NÓD földjére vissza felé olvasva DON, a sátán fajzatok a Németeken keresztül ezt is elérték! Ráadásul ha igaz a Németek féltestvérek a Magyarral van olyan mítosz,hogy Nimród és Tündér Felesége Fia Túr a Magyarok őse és a második felesége Emberek közül való volt attól lett Ír a KATONA! Ez nagyon régi történet állítólag Avatára vagyis Bácsi Boglárka (Bácsfi Diána) előadásában megtalálható! Jézus mondta "Aki kér az kap és aki zörget annak megnyittatik"! Úgy legyen!

  • @Maria-bb1xn
    @Maria-bb1xn2 жыл бұрын

    Hat ez teljesen ellent mond a bibliai profecianak, az u.n. "Palmalevel profecianak" es amit mas mesterek mondtak. Ilyen földön jobb is nem elni. Ezen kivül sok profecia nem teljesült be hala Istennek. Remeljük a legjobbakat.

  • @zoltangasparek8755

    @zoltangasparek8755

    21 күн бұрын

    Óriásit tévedsz! A Biblia is ír a kétszer tízezerszer tízezer fős hadseregről. Én pont ezért döbbentem le. Illetve azért, mett a 2025-ös 3. Világháborús jóslat nagyon sokmindenben megtalálható.

  • @laloup4319
    @laloup43192 жыл бұрын

    Tényleg rá jönnek a jövőben, hogy kerek házakban kell élni?????? Mert az ős magyarok milyen alakú jurtában laktak vajon????

  • @suetv7084
    @suetv70842 жыл бұрын

    Az viszont kérdéses, hogy az idegenek miért nem akadályozták meg a becsapódást? Mert nem avatkozhattak be a sorsunkba? De akkor meg hogyan jöhettek stabilizálni a bolygót? Azt szabad?

  • @heilundwissen9833
    @heilundwissen98335 ай бұрын

    Valahol valamikor mindannyiótoknak igaza van. Milyen életkörnyezetben akartok élni? Arra gondoljatok, azt energizáljátok.

  • @vl7091
    @vl70912 жыл бұрын

    kb

  • @robertreszler8230
    @robertreszler82302 жыл бұрын

    Ez olyan volt mint a legdurvább sci-fi film és nagyon szomorú a végkifejlett. Én még azon gondolkodnék el, hogy lehetséges, hogy ő is csak egy ember volt, és mondjuk nem sikerült jól a meditációja, aztán oda állt a nagy közönség elé és muszáj volt mondjon valamit? Ha ez lehetséges, akkor vajon a történelem során hány meditációs guruval fordulhatott elő? Hány olyan kőbe vésett tan van, amit nem egy felsőbbrendű lény hozott létre, hanem csak egy gyarló ember? Hogy tudjuk ezt eldönteni? Én részemről remélem, hogy a jövőben lesz egy tisztulás a meditációs tanokban is. 200000 ember x módszert próbált 4 hónapig, másik 200 y módszert. Összevetik, kiértékelik, és ki kell alakuljon egy hatékony út, a mai világ embereire szabva. A megvilágosodást jelenleg nehéz mérni, de már egy vérnyomás is ki tudná mutatni, ha valaki csak gondolkozik meditációs pózban és semerre sem halad, vagy tényleg hatékony technikát alkalmaz és elindult egy úton.

  • @gaborhorvath1711
    @gaborhorvath171111 күн бұрын

    Ezt én már olvastam. Kitaláció.

  • @jozsefposztronya8302
    @jozsefposztronya830212 күн бұрын

    Esti mese a Futrinka utcából!

  • @Aranylotusz
    @Aranylotusz2 жыл бұрын

    Hàààt jó kis kompozíció... Van benne igaz és van benne nem annyira is igaz 🙏😇💞 Maradok a Sapta Rishik jóslatainàl, meg a Jézusi vonalnàl.

  • @chefgross112

    @chefgross112

    7 ай бұрын

    Maradj a saját akaratodnál és tedd. Majd Asaka, Jézus az Univerzum a qvantumfizika jön és megsegít.

  • @zoltangasparek8755

    @zoltangasparek8755

    21 күн бұрын

    Sapta Rishik mit jósolt?

  • @annapapp7384
    @annapapp738421 күн бұрын

    Így müködik a jövő programozás... mint tudjuk a gondolat teremtő ereje, folyamatosan dolgozik.

  • @Diomedea9
    @Diomedea97 ай бұрын

    Csalódás, hogy ilyen témához egyáltalán hozzányúlt Zoli 😢

  • @machalitzkytunde3340
    @machalitzkytunde33402 жыл бұрын

    Én Istenben hiszek, és Jézus visszajövetelében. mert Ő is megígérte, hogy ha visszajön, egy új világ vár ránk (Új Jerusalem) Lehet van összefüggés ezek közt. Érdekes

  • @erikaisza2734

    @erikaisza2734

    2 жыл бұрын

    Szerintem Jézus,már visszajött és a szívünkbe kért engedéjt bejönni. Az Új Föld ről pedig Echárt Tolle,mindent elmondott.

  • @zoltangasparek8755

    @zoltangasparek8755

    21 күн бұрын

    ​@@erikaisza2734 Eckhart Tolle új Földjéről van linked?

  • @editforro320
    @editforro3202 жыл бұрын

    Egy ilyen erejú becsapódástól felrobbannának a nukleáris bombák, az atomerómúvek. Ezt semmi sem élné túl. Részigazságok lehetnek a torténetben. Érdemes lenne szebb és jobb jovóképet alkotni, kovetni és megvalósítani.

  • @zoltangasparek8755

    @zoltangasparek8755

    2 ай бұрын

    Sok, még nem tapasztalt földrengés lesz. Az igazán előre látó prepperek olyan helyre költöztek, ahol megfelelő a talajszerkezet, nincs törésvonal.

  • @akoskovacs5496
    @akoskovacs54962 жыл бұрын

    Tegnap este volt szerencsétlenégem megnézni és be is szoptam volna, mert mindenre nyitott vagyok! Viszont csak ma délben láttam a NASA előrejelzését, hogy kb 100 évre előre nem esik a fejünkre aszteroida!!! Amúgy átlagban 1500 évente történik ilyesmi. Ez nekem a horrorfilmekkel egy kategória, azokat sem nézem. De ezt beszoptam...

  • @endrezonga4092

    @endrezonga4092

    Жыл бұрын

    Mondjuk ha tudnák biztosan előre hogy becsapódik szerintem nem mondanák akkor sem el mert csak káosz lenne belőle.Akárcsak a filmeken.Szerintem.

  • @attilaputics8227
    @attilaputics82272 жыл бұрын

    A "Múlt",a Jövőt változtatja,a "Jövő",pedig a Jelent formálja,nincs megállás! A "Múltat",csak a JELENLÉTTEL tudjuk "felülírni".

  • @Haartais
    @Haartais8 күн бұрын

    🐻 🌙🕖

  • @zsoltmalinger1734
    @zsoltmalinger1734 Жыл бұрын

    Mivel itt a rettegéstől az észosztásig, fanatizmusig minden megnyilvánult a hozzászólásokban, ezért majd mondom "upanişad"-ként a látásomat erről.🙏

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia56812 жыл бұрын

    a tibetiek nagyon is tudták a teleprtála st el kell olvasni lobszang rampa könyveit pont mint a fáraók világában a piramisok építői is pont a syrius a pleyadok, az orion felől felé néznek, es onnan jött a segítség a tudás afrikában is él egy törzs, akik tudják ezeket a dolgokat, évezredek óta

  • @laszlo6491
    @laszlo64915 күн бұрын

    Hrom betű LSD

  • @ildikomakany3522
    @ildikomakany352229 күн бұрын

    Lásd jurta.

  • @Greentara18
    @Greentara182 жыл бұрын

    Fura jövőkép. Van annak jelentősége vajon, hogy mit látott? Sci-fi filmekben megjelent később pár eleme. A régi Gadsden zászló ilyen, sárga alapon kígyós. Remélhetőleg nem csak ezért a látomásért gyakorolt az illető.

  • @zsuzsavarga6073
    @zsuzsavarga607312 күн бұрын

    Esti mese felnőtteknek. Ez a video pánik keltésre tökéletes. Már aki komolyan veszi. Fejesleges video .

  • @emeseveres4977
    @emeseveres49772 жыл бұрын

    16 percig bírtam - a vimánákat nem kétlem, sem az ókori atomháborút, na de ez?!! spiri ezo scifi katyvasz

  • @erikabotlik2632
    @erikabotlik263219 күн бұрын

    2000-ben is volt már egy világvége nem igaz??

  • @balazskiss985
    @balazskiss9852 жыл бұрын

    " a becsapódás előtt"

  • @lajospal5743
    @lajospal57432 жыл бұрын

    Esti mese juhfejeknek😀

  • @sandorkovacs801
    @sandorkovacs8012 жыл бұрын

    Ez a műsor okult alapokra épült.

  • @robertmurakozy3548
    @robertmurakozy35482 жыл бұрын

    Jobb mint a Star Wars

  • @chefgross112
    @chefgross1127 ай бұрын

    Vérhas meg Himlő ami arat majd.

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia56812 жыл бұрын

    na ezt a kínai amerika megtámadást nem hiszem, ez baromság. a kovid bejött

  • @adriennekabafi7085
    @adriennekabafi7085 Жыл бұрын

    Ez lehetséges jövő..de csak lehetséges..