L. Ritók Nóra és Aranyosi Péter - Világtalálkozó (rádióműsor)

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZread
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
szerkesztő-műsorvezető: Kadarkai Endre
A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.
A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.
Készítők: Warholik Zoltán, Rózsahegyi Gábor
Aranyosi Péter György (Miskolc, 1972. július 19. -) magyar humorista. A Dumaszínház tagja, a Showder Klub egyik állandó fellépője.
Tanulmányait a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán végezte. A Rádiókabaré munkatársa volt, majd az Esti Showderhez került, a műsor indulásakor a Design Center rovat felelőseként dolgozott. Közönségszervezője volt a Mónika shownak is, majd a Godot Dumaszínházban kezdte meg fellépéseit.
Családja
Nős, két gyermek édesapja.
Díjai
Karinthy-gyűrű (2017)
L. Ritók Nóra (Berettyóújfalu, 1960. június 20.-) pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője, valamint az Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskola igazgatója. A gyerekszegénység, mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért és integrációért dolgozik. Aktív művész, folyamatosan publikál és tanít.
Pedagógiai munkásság
1982-2000: általános iskolai oktatás
1999-2001: középiskolai oktatás (művészeti gimnázium)
2000-től: alapfokú művészeti oktatás
Iskolák
1978-1982: Bessenyei György Tanárképző Főiskola - földrajz-rajz szak
2000-2003: Magyar Iparművészeti Egyetem - vizuális kommunikáció, környezetkultúra szak
2003-2005: BME - Közoktatás vezetői képzés
forrás: wikipedia

Пікірлер: 72

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto49703 жыл бұрын

    Milyen igaza van Nórának!!!A művészetek lágyítják,ezt a kemény világot!!Szerintem,előbb kell a művészetekkel megismertetni a gyerekeket,mint megtanítani ,írni-olvasni!!!Megint egy szuper beszélgetést hallottam!!KÖSZÖNÖM🙏👍👏👏❤

  • @krisztinahermann6311
    @krisztinahermann63113 жыл бұрын

    Imádtam! L. Ritók Nóra fantasztikus ember, példaértékű pedagógus. Minden gyermekekkel foglalkozó személynek így kéne gondolkodnia a tanítás, nevelés terén. Aranyosi Péter őszintesége, szíve megkapó. Köszönöm ezt az 50 percet!

  • @katalinvarga3109
    @katalinvarga31093 жыл бұрын

    L. Ritók Nóra maga a csoda, példaértékű emberekkel, példaértékű beszélgetés,,, élmény volt hallgatni , nagyon szépen köszönöm

  • @evasztrimbej1128
    @evasztrimbej11283 жыл бұрын

    Nagyon örvendek: két kedves embert hozott össze a riporter! Biztos többször megnézem!! Sok szeretettel !!!

  • @henrikpuskas
    @henrikpuskas3 жыл бұрын

    3 ember beszélgetése, akiket egyenként is nagyon tisztelek, becsülök és szeretek! De így együtt hallgatva őket nekem maga volt a MINDEN! Köszönöm nektek! Minden percét élveztem! Mondjuk elég rövid volt a műsor! Még hallgattam volna....😉😀❤️🤝🍻

  • @annaszello7891

    @annaszello7891

    7 ай бұрын

    Qàv5

  • @ltjr.v473
    @ltjr.v4733 жыл бұрын

    Nóra, Péter és Endre! Köszönöm ezt a beszélgetést!

  • @sandornehancsel5727
    @sandornehancsel57273 жыл бұрын

    Drága Endre! Bejött a várakozás! Egy fájdalmam azért maradt, hogy még nem tartott legalább duplaannyi ideig! Nem mindennapi párosítás nem mindennapi élménnyel és eredménnyel!Hálás köszönet érte, és izgatottan várom a következő "felvonásodat"!

  • @laciaustria
    @laciaustria3 жыл бұрын

    A hölgy ateistának tartja magát. Pedig benne munkäl igazan a szentlélek.

  • @trob83

    @trob83

    3 жыл бұрын

    El lehet aztán gondolkodni, hogy akkor mire is való a vallás.

  • @ttttunde

    @ttttunde

    3 жыл бұрын

    A hölgy a példája annak, hogy nem szükséges a vallásos hit a szeretethez, a jósághoz, hisz a humánus hozzáállás is ezt a célt szolgálja.

  • @baumannlivingstone6704

    @baumannlivingstone6704

    3 жыл бұрын

    Pontosan!

  • @Bogica133

    @Bogica133

    3 жыл бұрын

    @@trob83 Van olyan, akinek fontos, van olyan, akinek nem. Hagyjuk meg mindenkinek, hogy szabadon dönthessen.

  • @trob83

    @trob83

    3 жыл бұрын

    @@Bogica133 Én nem tiltok el senkit a vallásától, csak vannak gondolataim a vallásokról.

  • @gittakissne7807
    @gittakissne78073 жыл бұрын

    Értékes emberek, érdekes beszélgetés. Még hallgattam volna. :)

  • 3 жыл бұрын

    Két fantasztikus Ember! ♥ ♥ Újabb telitalálat! :)

  • @elisabethlinert6075
    @elisabethlinert60753 жыл бұрын

    Példaértéjü beszélgetés 3 nagyszerű személlyel. Köszönöm. Zseniális perceket kaptam. 🙏🙏🙏

  • @marktolmacsov7558
    @marktolmacsov75583 жыл бұрын

    Nagyszerű beszélgetés! Csodálatos emberek, tiszta- egyszerű, de igen tartalmas gondolatok!

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki27133 жыл бұрын

    Mindenkinek kötelező volna ezt a beszélgetést végig hallgatnia!!!

  • @mariacsimanehegyi5231
    @mariacsimanehegyi52313 жыл бұрын

    Kiváló beszélgetés volt, élveztem minden percét, köszönöm szépen!

  • @GPiroska42
    @GPiroska42 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem az ARANYOSI PÉTERT!

  • @katalinronai9936
    @katalinronai99363 жыл бұрын

    Annyira szeretem, amikor visszafogottan ekkorát "durran" egy beszélgetés! Részemről Nórát, munkásságát több, mint húsz éve ismerem, becsülöm. Aranyosi Péter egyike kedvenc "megmondóimnak", egyike, es a legjobbak közül, aki nem a nemiszervekkel stand up-ol. Jó volt látni, hallani ahogy egymásra rezegtek hárman!

  • @jozsefneszijarto4970

    @jozsefneszijarto4970

    3 жыл бұрын

    Kedves Katalin!!Akkor hallgassa meg a,, Négybetűs szavak"című előadását !!Péter ízlésesen adja elő,amit más trágársággal!!én is nagyon szeretem,szerintem az egyik legtehetségesebb!!👍😁üdvözlettel:Erika

  • @katalinronai9936

    @katalinronai9936

    3 жыл бұрын

    @@jozsefneszijarto4970 nagyon köszönöm az programajánlatot. Feltétlen utánajárok. Katalin

  • @incifrank
    @incifrank3 жыл бұрын

    Nagyon jo volt, koszonom ❤️

  • @eva8795
    @eva8795 Жыл бұрын

    Köszönöm ezt a beszélgetést. Remek emberek , jó volt hallgatni.👍😍😍

  • @aabb-rm7bb
    @aabb-rm7bb3 жыл бұрын

    Húúú, de jólesett!!! Köszönöm! 🙏

  • @ernajuhasz8742
    @ernajuhasz87423 жыл бұрын

    Nagyon tetszett a műsor élvezet volt hallgatni.

  • @beatagodl4254
    @beatagodl42543 жыл бұрын

    A legjobbak között ez a páros! Gratulálok!

  • @zs7673
    @zs76732 жыл бұрын

    Ritka" jó emberek beszélgetése...Aranyosi nekem amúgy is egy humor nagyágyú" viszont az emberi" oldal is most nagyon átjött.. Nóra pedig példát mutat rengeteg embernek ,hogyan is kell jót tenni ..remèlhetőleg irányadó ez mások számára....ez a 3 ember tudja még hogy honnan jött... és ez nagyon fontos ❤️ köszönöm !

  • @horgoscsabane9315
    @horgoscsabane93153 жыл бұрын

    Köszönöm szépen! Ismét egy nagyon jó beszélgetés volt. Nagyon élveztem.

  • @angelikak3514
    @angelikak35143 жыл бұрын

    Imádom Aranyosi-t, főleg miskolciként. Sorsod BORSOD :)

  • @hajnalkacsanyiova5868
    @hajnalkacsanyiova58683 жыл бұрын

    Csodás riport volt ,élmény volt hallgatni.

  • @krisztinameretei472
    @krisztinameretei4723 жыл бұрын

    CSODA EMBEREK jó hogy vannak 😊 megint egy értékes beszélgetés volt köszönet

  • @13schwiiz76
    @13schwiiz763 жыл бұрын

    Az egyik legjobb,gratulálok!

  • @tundeujlaky4461
    @tundeujlaky44613 жыл бұрын

    Nóra ! 1 angyal vagy-de lehet több!Minden elismerésem,imádat amit teszel!és nem utolsó sorban:csodálat!!Aranyosi Peti ,miskóci vagyok!Ennyi..

  • @ferencnenemeth1638
    @ferencnenemeth1638 Жыл бұрын

  • @szabocsaba9343
    @szabocsaba93433 жыл бұрын

    Szeretem, amikor látszólag "két világ" találkozik. Persze mindig az a vége, hogy minden egy. És ez így van jól. Jól tükrözte a beszélgetés azt is, hogy hittel lehet eredményt elérni, és az nem feltétlenül kemény fedeles könyvben olvasható. Hiszen most íródik. Mert lehet, és remélem is, hogy ebből egyszer lesz egy könyv. Mindenkinek, példaként. Péter pedig a kedvenceim egyike, szabolcsi "gyerekként" értettem őt mindvégig. Jó dolog magunkra találni, és belátni azt, hogy eljutottunk valahová. Nem valamiféle kegyelemből, hanem úgy saját erőből. Endre jó volt, mint mindig. Mit lehet erre mondani: profi. Csak így tovább.

  • @tiborandrasmagyar2549
    @tiborandrasmagyar25492 жыл бұрын

    köszönöm szépen.

  • @csillaszabo9495
    @csillaszabo94952 жыл бұрын

    Zseniális riport volt! Köszönöm!

  • @bartabori1671
    @bartabori16712 жыл бұрын

    Nem ismertem Nórát korábban, de annyira nagyon aranyos!!!

  • @mariannszabo6686
    @mariannszabo668624 күн бұрын

    😇😇😇

  • @mudragy9976
    @mudragy99763 жыл бұрын

    Jó volt!

  • @elekponty8280
    @elekponty82802 жыл бұрын

    Hihetlenül tetszett.❤

  • @martaszakacs2467
    @martaszakacs24672 жыл бұрын

    Köszönöm szépen!😍

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki27133 жыл бұрын

    Ez egy csodás ajándék! A Klubrádiós 24-e nem igazán Önnek van kitalálva. Ön maradjon a Világtalálkozóknál!!! Jövőre várjuk vissza (ha még lesz Klubrádió!) a PA-DÖ-DŐ-t 24-re is.

  • @muccinable
    @muccinable3 жыл бұрын

    Kívánom ennek az áldott asszonynak, hogy meg tudja élni, hogy milyen, amikor már nem ő irányít és tud majd pihenni is. De valamiért úgy tűnik, hogy neki ez a levegő, úgyhogy e nélkül talán vége is lenne az életnek.

  • @mocsarbalazs

    @mocsarbalazs

    3 жыл бұрын

    pontosan

  • @tundeujlaky4461

    @tundeujlaky4461

    3 жыл бұрын

    @@mocsarbalazs ..sajnos..

  • @henrikpuskas

    @henrikpuskas

    3 жыл бұрын

    Az ilyen embereknek, mint a Nóra is, ez a felfogás és munka adja az erőt magához az élethez! Szerintem....Sok egészséget, erőt kívánok hozzá neki még nagyon sokáig!❤️

  • @husvet7603

    @husvet7603

    3 жыл бұрын

    Biztos, hogy fog még sokáig dolgozni. De minden nagy dolgot létrehozónak fontos azt is látnia, hogy utána is folytatódni fog az, amit létrehozott. Szerintem őt is ez érdekli.

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai7793 жыл бұрын

    Köszönöm ezt a beszélgetést. Mindkét vendéget nagyon kedvelem, de talán nem bántom meg Aranyosi Pétert, ha megemlítem, hogy L. Ritók Nóra tevékenységét nagyon nagyra becsülöm, és meggyőződésem, hogy sok ilyen csodálatos emberre lenne szüksége ennek az országnak.

  • @norbertjanosi6816
    @norbertjanosi68163 жыл бұрын

    Vegignezted, örülök, hogy újra alkotsz youtun. Puzser Robival nem szeretnél? Megneztem Majkat és Aranyosit. Jó volt :)

  • @balintkajtor6801
    @balintkajtor68013 жыл бұрын

    Weyland-Yutanis póló!!4!

  • @szabolcsszilagyi729

    @szabolcsszilagyi729

    2 жыл бұрын

    ....building better worlds .. ☢

  • @j.m.harrincourt2208
    @j.m.harrincourt2208 Жыл бұрын

    16:24 Bulvár Endrét helyre teszik... Végre valaki, akinek csípi a szemét ez az olcsó, fantáziátlan, ráugrós kérdezési metódus.

  • @attilajuhasz2543
    @attilajuhasz25433 жыл бұрын

    A beszélgetéshez nem tudok mit hozzáfűzni, egyszerűen remek, na de Peti Weyland pólója, az nálam elvitte a showt. Az nagyon OP.

  • @viragkiss4130
    @viragkiss41303 жыл бұрын

    Szerintem is alapvetően jók az emberek, de nem az a probléma amit megteszünk, hanem abból van a baj, amit nem teszünk meg önmagunkért s másokért.

  • @mocsarbalazs
    @mocsarbalazs3 жыл бұрын

    amikor meg gyerek voltam azt hittem hogy a penz mozgatja a VIlagot, most hogy felnottem mar tudom... (Oscar Wilde szabad forditasban)

  • @laszloneborbas243
    @laszloneborbas2433 жыл бұрын

    Ez a beszélgetés is nagy élmény volt! Várom a következőt!!! Köszönöm.

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto49703 жыл бұрын

    Péter egy IMÁDNI VALÓ PASI!!!😁😁😁👍👍🥰🥰🥰

  • @djtobee
    @djtobee2 жыл бұрын

    Rokko lennék 🤣🤣

  • @tamasgeiger2078
    @tamasgeiger20782 жыл бұрын

    Ha van menny, Nóra Isten jobb oldalán foglal majd helyet.

  • @andraspeter8621
    @andraspeter86212 жыл бұрын

    "Aranyosi mindig sztoriban van, csak néha színpadon"

  • @elisabethkacziba1925
    @elisabethkacziba1925 Жыл бұрын

    A szegénység és az igénytelenség párban jár. Szerintem nem is akarnak kiemelkedni a cigánysorbol ! , nincs igényük a tisztaságra, pedig csak egy kis odafigyelésen múlna ! Nem tudnak különbséget tenni, mert nincs viszonyítási alapjuk.

  • @monikahirka9780
    @monikahirka97803 жыл бұрын

    Amikor a SZEGÉNYSÉG- ről beszélnek,akkor azt gondolom, hogy hogy ez a fogalom le van szűkítve egy közgondolkodásban uralkodó tartalomra, és innentől már nem tudok azonosulni a gondolatmenetekkel. Ki képes eldönteni, hogy ki a szegény, vagy mély szegény sorsú, akin segíteni kell? Minden viszonylagos, de ez a dolog különösen az.

  • @attilasound4303
    @attilasound43033 жыл бұрын

    Nagyon jo musor ,koszi...egy gondolat csak,kamerat jo lenne cserelni....

  • @istvandarabos3584
    @istvandarabos3584 Жыл бұрын

    Nincs pohár átok? Több esetben latom, hogy üvegből isznak a vendégek.

  • @egyresztmasreszt4292
    @egyresztmasreszt42923 жыл бұрын

    Fordítva,pont hogy Pesten vannak pózolók a blöff újépítésű lakásokban.

  • @laszlonepapaifhhzhhhfhhhzh2861
    @laszlonepapaifhhzhhhfhhhzh2861 Жыл бұрын

    t l

  • @SUMMERWIND911
    @SUMMERWIND9112 жыл бұрын

    Érdekes, hogy poénok nélkül is lehet valaki humorista. Nem erre a beszélgetésre gondolok. Hanem a humorestekre. Ott azért kellene poént mondani, nem? Vagy, ha olyan hangsúlyokat használunk, mint az igazi humoristák, és pár alpári poént ellövünk, akkor mást humoristák vagyunk? Szánalmas ország, nem csoda, hogy százezrek kivándorolnak.

Келесі