KORHATÁRTALANUL - Vendégem Mohai Gábor rádió- és tévébemondó, előadóművész

A Korhatártalanul vendége Mohai Gábor rádió- és tévébemondó, előadóművész éppen a napokban ünnepelte 75. születésnapját.
Gábor mind a mai napig, ha bárhol megszólal, rögtön felismerik jellegzetes, szépen csengő hangját. 1978-ban került a Magyar Rádióba bemondónak, ma már olyan legendásnak számító bemondó-nagyságok társaságába, mint Erdei Klári, Erőss Anna, P. Debrenti Piroska, Körmendy László, dr. Bőzsöny Ferenc.
Egy év múlva pedig a Magyar Televízió munkatársa is lett, az első képernyős megjelenése a Jogi esetek c. műsorban volt. Attól kezdve sok szolgáltató és magazinműsor közreműködőjeként, műsorvezetőjeként tevékenykedett, és dolgozott bemondóként.
Ma is igen aktív, hiszen műsort vezet a Bonum TV-ben, évek óta a Déli Harangszó c. helytörténeti ismertetőműsor egyik munkatársa. Nem utolsósorban pedig hihetetlen szenvedéllyel irodalmi esteket szerkeszt és mutat be.
Sok mindenről beszélgettünk, hadd idézzek egy gondolatot tőle:
„Nekem a beszéd a kenyerem. Vallom, hogy a szó nemcsak üres fecsegés, hanem képes arra, hogy a lélek melegségét, szeretetét is hordozza. Érzem a felelősségemet, amikor beszélni kezdek. Felelősség a rádióban, televízióban megszólalni, megjelenni. Hiszek a szép és igaz szóban.”
Kedves Barátom, figyelmedbe ajánlom a feliratkozás lehetőségét, így nem maradsz le az újabb beszélgetésekről, hiszen értesítést kapsz róla. Nincs más dolgod, mint rákattintani a műsor végén a fotómra, a kis körre. Örülök, hogy velem tartasz 
Weboldal: www.endreijudit.hu/
www.endreijudit.hu/endrei-kony...
www.endreijudit.hu/blog.html
Facebook: / endreijudithivatalosol...
/ 937669780163974
/ korhatartalanul
Instagram: / juditendrei

Пікірлер: 84

  • @evamonos9191
    @evamonos9191 Жыл бұрын

    Micsoda különbség a “ régi” és a mostani bemondók között! Juditka, Gábor Önöknek tanítania kellenne a mostani bemondókat a szép,érthető beszédre!

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Nem vagyok benne biztos, hogy igény lenne rá....

  • @Gary_Hun

    @Gary_Hun

    9 ай бұрын

    Hol látni még TV bemondókat?.. (gyíkfing helyi kábel csatorna nem ér)

  • @drewjacobs1990

    @drewjacobs1990

    2 ай бұрын

    ⁠@@endreijudittalMondjuk Fischer Sándor és Montágh Imre archívokat nézetnék az mtva- s hírolvasókkal. Jobban susognak mint Friderikusz vagy Sugár andrás

  • @gaborkovari5093
    @gaborkovari5093 Жыл бұрын

    A tiszta és szép magyar nyelv élő nagykövete. Kulturált megjelenés, beszéd, viselkedés, jellem. Példaértékű a mai napig. További jó egészséget kívánok Mohai úrnak! Nagy köszönet ezért a lélekemelően kedves, meghitt beszélgetésért! Áldás.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Kedves Gábor, mindazért szeretem és tisztelem Gábort, amit Ön leírt!

  • @mariabirkas4563
    @mariabirkas4563 Жыл бұрын

    Istenem,ez a hang!!!!🤍 A gyermekkorom szépsége, minősége jött vissza. Köszönöm a könnyeket amiket most ejthettem. Drága Judit,hálás vagyok ezért a beszélgetésért. Mohai Gábor egy élő legenda,egy örök érték. Legyen még velünk nagyon sokáig!!!

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Örülök, hogy így érzel! Maradj továbbra is velünk!

  • @mariabirkas4563

    @mariabirkas4563

    Жыл бұрын

    @Larry Stone 6 ,kedves barátom ez nem egy ismerkedős oldal. Méltatlan ez a hozzászólás.

  • @zsuzsagrosz1000
    @zsuzsagrosz1000 Жыл бұрын

    Két szépen felöltözött, elegáns, kedves, intelligens ember jóízű beszélgetése. Köszönet érte.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Örülök, hogy velünk voltál!

  • @Rezgalic
    @Rezgalic Жыл бұрын

    Mennyire hiánypótló. Olyan jó volt látni, hallani. Nagyon köszönöm. Hihetetlen, hogy ebben a korban van. Isteni genetika.

  • @annavarga3692
    @annavarga3692 Жыл бұрын

    Nagyon jó hallgatni, kellemes hangját Gábornak. Csodás őszinte beszélgetés ...

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönöm, Anna!

  • @pociari
    @pociari Жыл бұрын

    Mindkèt hang fantasztikus. Talan az egyik legjobb interju. Remelem Mohai ur meg sok verset örökít meg, az utokor szamara. Ez a hang megismetelhetetlen, mint Sinkovics Imre hangja. Rengeteg hang van, ami zene füleinknek. Nem ismerem az èletrajrat, de meg emberkènt is nagyon nagy ertekekkel van megàldva. Köszönöm

  • @minimalinda
    @minimalinda Жыл бұрын

    Fantasztikus beszélgetés volt, természetesen a személyiségek miatt 😊 annyira megnyugtató a hang, annyira természetes jelenség, emberközeli, semmi allűr. jól esett hallgatni, köszönöm…. ❤

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Igen, sok mindenért lehet szeretni Gábort, egyebek között ezért !

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai5397 Жыл бұрын

    Egy élő legendát hallhattunk, csodálatos volt hallani, látni. Gratulálok, sok boldogságot kívánok születésnapja alkalmából. 😇💗🙏

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Átadom Gábornak!

  • @borsodiandrasne5100
    @borsodiandrasne5100 Жыл бұрын

    Igazán szívet melengető, kellemes élmény volt hallgatni Önöket! Isten éltesse sokáig Mohai úr! Nyugalmat, szeretetet árasztott minden szava!!

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Nagyon örülök! Gábor egy nagyon különleges ember!

  • @22AMS
    @22AMS Жыл бұрын

    Ez volt a kedvenc részem. Annyira kedves, tündér ember a Gábor. Felemelô volt hallgatni. Köszönöm.❤️

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönjük, Andrea! Visszavárlak!

  • @ak-digilab.electronicinnov6836
    @ak-digilab.electronicinnov6836 Жыл бұрын

    Imádtam ezt a részt is kedves Judit❣️Annyira szerettem hallgatni a vízállásjelentést ezen a bársonyos hangon🙏❤️. Mindig megnyugtatóan hatott rám.

  • @noraszily1534
    @noraszily1534 Жыл бұрын

    De szép időutazás❤ Köszönöm🤗

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    De örülök, hogy megnéztél minket ❤

  • @istvannehavas4101
    @istvannehavas410110 ай бұрын

    Jo volt egy kicsit bepilantani a radioba is jo volt a szimpatikus musorvezetovel Mohai Gaborral hallgatni az interjut köszönöm

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    10 ай бұрын

    Nagyon örülök, amikor egy korábbi adást fedeztek fel :)

  • @Work-From-Home-Worldwide

    @Work-From-Home-Worldwide

    7 ай бұрын

    @@endreijudittalBizony, én is csak most jutottam el idáig és nagyon tetszett, még több ilyet! Köszönöm! ☺💐

  • @erzsebetkissne5288
    @erzsebetkissne5288 Жыл бұрын

    Többször végighallgattam irodalmi estjeit. Végtelen szenvedéllyel és jellegzetes hangtónusban mond, és olvas verseket,/mellesleg én is versimádó vagyok/ Nagy értéke ennek a beszélgetős műsornak,hogy utána önkéntelenül átgondoljuk saját életünket.Néha az érzelmek viharába kerülünk /mint én most/🤣úgy döntöttem,tovább sportolok,és tempózás közben hallgatom egy-egy számomra kedves költő versét az ő előadásában🥰Köszönöm ezt a mély tartalommal átszőtt hangulatos beszélgetést.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Erzsike, a viharok azért jók néha, mert micsoda gyönyörűség, amikor minden elcsendesül és kisüt a nap ♥

  • @ildikofeketenehalcsik2540
    @ildikofeketenehalcsik25405 ай бұрын

    Judit egy nagyon értékes műsor, élmény résztvevője lehettem köszönöm szépen! 🤗🍀♥️♥️

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    5 ай бұрын

    Örülök, Ildikó, hogy "visszalapoztál" az adások között....

  • @ErzsiB
    @ErzsiB Жыл бұрын

    Húú, egy meditációs "cd" ezzel a hanggal.. 😍

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    milyen igazad van....

  • @erikamolnar8263

    @erikamolnar8263

    Жыл бұрын

    Pontosan erre gondoltam 🙂 Nagyon szívesen hallgatnám egy meditációban 🥰

  • @CsillaDrCsore
    @CsillaDrCsore Жыл бұрын

    Nagyon kellemes beszélgetés volt, a lelkünket melengeti, köszönöm szépen.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönjük szépen, Csilla!

  • @CsillaDrCsore

    @CsillaDrCsore

    Жыл бұрын

    @@endreijudittal ❤

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129 Жыл бұрын

    Judit másodszor is muszály irnom ez az 1 óra beszélgetés olyan volt nekem, mint egy időutazás valahova, ahol nincs rohanás csak a béke és a nyugalom. Olyan megnyugvás költözött a szívembe, hogy Önöket hallgatam potyogtak a könnyeim. Köszönöm szépen mégegyszer, hogy része lehetem ennek a csodának.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Ez is az egyik célom a beszélgetéseimmel, hogy időt szánjunk , hogy figyeljünk egymásra, mert bizony ez hiánycikk a magánéletünkben is

  • @ferencnekovacs8129

    @ferencnekovacs8129

    Жыл бұрын

    @@endreijudittal Igen Köszönöm.

  • @nandornesike3420
    @nandornesike3420 Жыл бұрын

    Nagyon értelmes, tartalmas volt ez a beszélgetés. Jó volt hallgatni Mohai Gábort, amilyen élménnyel tud beszélni versekről, azok előadásairól. Köszönöm!

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Egyre kevesebben vannak, akik ilyen kulturáltsággal beszélnek!

  • @tobyn.2421
    @tobyn.24214 ай бұрын

    Endrei Judit függő lettem😊 A mai világban nagyon szívmelengetőek ezek a beszélgetések: a vendégek szakmájuk kiválóságai, ritka harmonikus beszélgetések amit Judit megkerdojelezhetetlen szakmai és emberi hozzáállása tesz kerekké és szerethetővé. Köszönöm a lehetőséget, hogy hallgathatom😊

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    4 ай бұрын

    És ennek én nagyon örülök! Soha rosszabb függőséget !

  • @Aranka0724
    @Aranka0724 Жыл бұрын

    Nagyon köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést.

  • @marimini7585
    @marimini7585 Жыл бұрын

    ISTEN ÉLTESEN NAGYON SOKÁIG....JÓ EGÉSZSÉGBEN..

  • @andreaczuczi8105
    @andreaczuczi8105 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem a Korhatártalanul adásait.Jó volt hallgatni Mohai Gábort.Boldog születésnapot kívánok! Két inteligens ,szerethető ,értéket adó ember beszélgetését néztem és hallgattam.Köszönöm szépen az élményt.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönjük, Andrea, a továbbiakban is várlak :)

  • @ferencnefuredi5728
    @ferencnefuredi5728 Жыл бұрын

    Nagyon, nagyon kellemes beszélgetés volt! Gábor versmondását csodálattal hallgattam, annyira közeli, természetes volt! Gratulálok és köszönet érte Juditnak és Gábornak! ❤

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Örülünk, hogy velünk voltál, visszavárunk!

  • @agostonnemayer2653
    @agostonnemayer2653 Жыл бұрын

    Kedves Judit! Nagy érdeklődéssel hallgattam és néztem meg ezt a videót is. Kellemes beszélgetés volt. Mohai Gábort is nagyon szeretem. Jó volt végig hallgatni életének egy-egy szakaszát. További jó beszélgetéseket kívánok. Szeretettel üdvözlöm.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Örülök, hogy velünk tartottál!

  • @mariafuri775
    @mariafuri775 Жыл бұрын

    Később néztem meg . Csodás beszélgetés volt ! Mohai Gábor az egyik kedvencem a mai napig ! 😍

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    legyen így még jó hosszú ideig!

  • @gaborneevazana6762
    @gaborneevazana6762 Жыл бұрын

    Somlyó György ,,virágcsokor idézetének hallatán nem tudom leírni mit érzek! Köszönöm szépen ezt a fantasztikus csodát... hallani Mohai úr hangját előadását... bársonyos orgánumú hangja és természetessége betölti a lelkem.Isten éltesse! Jó egészséget!(én sem szeretem a bulikat😏😄 a jó beszélgetéseket szeretem) Drága Judit örülök újra!❤🙏

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    én is !

  • @gaborneevazana6762

    @gaborneevazana6762

    Жыл бұрын

    @@endreijudittal ❤

  • @martamatray2744
    @martamatray2744 Жыл бұрын

    Boldog szülinapot Neked, GÁBORKA, millió puszit küldök neked!

  • @mariawesly536
    @mariawesly536 Жыл бұрын

    Ismét egy nagyon kellemes beszélgetés volt. Gratulálok hozzá! Köszönöm!

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönjük, Mária!

  • @TAD1hu
    @TAD1hu Жыл бұрын

    Nagyon jó ez a riport.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönöm szépen! Törekszem arra, hogy olyan embereket is vendégül lássak, akik nincsenek annyira előtérben....

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129 Жыл бұрын

    Kedves Judit köszönöm szépen ezt a remek beszélgetést. Imádom minkettőjüket.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    KÖszönjük!

  • @111zsu
    @111zsu Жыл бұрын

    Jutkám! Fantasztikusak vagytok!Élmény volt hallgatni,nézni Gábornak nagyon boldog születésnapot! ♥

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Örülök, Zsuzsikám, hogy itt vagy velem! Gábornak átadom!

  • @laszlomolnar7807
    @laszlomolnar78074 ай бұрын

    Élő lexikon!

  • @klarademe3264
    @klarademe3264 Жыл бұрын

    Sok szeretettel emlékezem a debreceni volt csapókerti Művelődési Házban de sokszor felléptél kedves Gábor! Elnézést a tegeződésért,de akkor még én is fiatal kezdő népművelő voltam. Czövek Lajosné igazgatónő hívott sokszor fellépni. Mindig nagy közönséged volt és tiszteltek a művelődési házba járó vendégek. Sok boldog szülinapot kívánok Neked szeretettel!🥰

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Köszönjük a kedves visszaemlékezést! Átadom Gábornak!

  • @edeneposch9737
    @edeneposch9737 Жыл бұрын

    Segítene valaki? Nem találok ilyent, hogy Debreceni Tibor, vagyis dété levelei, amit emltett Mohai Gábor, pedig nagyon érdekelne. Köszönöm a beszélgetést, élmény volt hallgatni❤

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    arckepcsarnok.mane.hu/2021/08/16/debreczeni-tibor-1928/

  • @pu9283
    @pu9283 Жыл бұрын

    Vajon a többi régi bemondoval mi van? Kudlik,Berkes, Kertész stb.

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Kertész Zsuzsiról, Bay Éviről tudok, jól vannak!

  • @ertaloveday5373

    @ertaloveday5373

    Жыл бұрын

    Please I’d love to see and hear MS BERKES AND KERTESZ ….I was a little creature…. I’ve been living in the UK London. But hearing then would comfort me anonymously ❤

  • @Cikkorka
    @Cikkorka Жыл бұрын

  • @marimini7585
    @marimini7585 Жыл бұрын

    💕💕💕💋💋

  • @hileoo
    @hileoo Жыл бұрын

    Judit, nagyon csinos! Sok sok évet letagadhatna!

  • @endreijudittal

    @endreijudittal

    Жыл бұрын

    Kedves vagy, de én már semennyit nem akarok letagadni :)