KARANTÉNKONCERTEK 10/11 • ÁKOS 50 (jubileumi akusztikus koncert, 2018) ::: Official Video

Музыка

A 2017-es esztendőben nem koncerteztünk: ez az év az Arany János-bicentenárium jegyében telt számomra, a nagy koncerthelyszíneket kis kamaraszínházak, gimnáziumi előadótermek váltották fel. Közel 60 előadást ért meg az ARANY a Nemzeti Színház Kaszás-termétől az egész országon át, Partiumig, Erdélyig, Kanadáig. A hosszú koncertmentes időszakban is zajlott a 2018-as jubileumi előadás előkészítése, a hangszerelés, aztán a próbafolyamat is.
A jubileumi Ákos50 kétfelvonásos műsorában az egy szál akusztikus gitárral előadott daloktól a negyvenfős kórussal és rockzenekarral kísért tételekig dúsult a hangzás. 2018. április 7-én és 8-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a MüPában mutatkozott be a születésnapi műsor, itt indult a jubileumi turné, és itt került rögzítésre az Ákos50 koncertfilm anyaga is.
Az ünnepi műsor tíz helyszínen összesen 20 alkalommal került bemutatásra, ebből könnyen kitalálható, hogy dupla, sőt tripla koncertjeink is voltak. A legkisebb helyszín a Kecskeméti Katona József Színház gyönyörű tere volt, a legnagyobb a győri Audi csarnok, de Londonba is eljutottunk ezzel a programmal.
* * *
"Világszínvonalú produkció - felülmúlhatatlan" - vaskarika.hu
"Katarzisélmény - Ákosnak a színházi szakmához is kivételes érzéke van" - zaol.hu
"Hihetetlen gondosság, precizitás, felkészültség" - musicbackstage.hu
"Megfáradásnak semmi jele...minden várakozásomat felülmúlta" - shockmagazin.hu
"Egyensúly a profizmus és a spontaneitás között" - Magyar Hírlap
"Fantasztikus. Szeretnék 50 évesen ennyire motivált lenni" - peterweiser
"Ákos teljesen spontán kommunikál a közönséggel" - onstage.hu
"Ákos alkotói munkáját a szép és az igaz szolgálata kovácsolja egységbe" - néplélek.hu
* * *
0:00 Nyitány - Az éj felén túl (részlet)
1:13 Egyetlen hívó szó elég I.
2:41 Kéz a tarkón
6:06 Tabula Rasa
8:58 Keresd meg a lányt
12:42 Igazán / Ugyanúgy
19:15 Mire vagy jó?
23:16 Végre
27:20 A katona imája
31:20 Ki helyett szeretsz?
34:41 Indiántánc
37:56 Csináld úgy
42:43 Érintő
46:31 Tanulékony szörnyeteg
50:35 Örvény
54:35 Girl In The Café
58:33 Átölel
1:01:51 Egyetlen hívó szó elég II.
1:03:23 Minden most kezdődik el / Ennyi nem elég
1:07:50 Hello
1:12:20 Térj vissza / Never Let Me Down / Ikon
1:16:58 Láss bennem mást
1:20:46 Tengermoraj / Öszi tájkép
1:24:36 Fénykép
1:28:08 Majom a ketrecben / Szeress így
1:33:00 1984 / Idelenn idegen / Veled utazom
1:36:37 Ismerj fel / Gépszabadság
1:41:43 Ébredj mellettem
1:46:00 Valami véget ért / Szívsebész / Altató / Azért vagy itt / Az utolsó hangos dal / 50
1:51:09 Menekülj
1:54:41 Ölelj meg újra
1:58:05 Táncolj a tűzön át
2:02:38 Egyetlen hívó szó elég III.
2:04:11 Adjon Isten...
2:06:51 Amikor szerettél / Ne keress engem
A Produkció főtámogatója a Szerencsejáték Zrt.
#Akos #Akos50 #Karantenkoncertek

Пікірлер: 103

  • @ildikogaramvolgyi4940
    @ildikogaramvolgyi49404 жыл бұрын

    30 éve követem a Művész Úr pályafutását. Minden,de minden a kedvencem,imádom a zenéjét, a mély gondolatokat,melyeket megfogalmaz a szövegeiben, a kedves mosolygós laza dalokat. Én 12 éve daganatos beteg lettem. A lelket az Ákos dalok tartották bennem. Éjszakakon át hallgattam. Már nem vagyok fiatal csak fiatalos,de még mindig az Őn dalai tudnak megnyugtattni, jobb szinben látni a világot. Mind az öszzes válogatást (szerda-szombat) láttam. NAGYON NAGYRA ÉRTÉKELEM A MUNKÁJÁT!TOVÁBBI SOK SIKERT,JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK ÖNNEK és ZENEKARÁNAK! Szeretettel ölelem: Ildikó

  • @agnesvolena-koczor6927

    @agnesvolena-koczor6927

    3 жыл бұрын

    ❤️🖐️

  • @ferencbognar2632

    @ferencbognar2632

    6 ай бұрын

    ❤❤❤❤

  • @KatalinEgyed
    @KatalinEgyed2 күн бұрын

    Nagyon jó, szép dalok

  • @monikagyurgyaknemacsai4781
    @monikagyurgyaknemacsai47814 жыл бұрын

    Ez a koncertek királynője💞Ákos,a dalok,a hangulat,a kórus...a zenekar....egy csodálatos élményt nyújt.Rengeteg lelkiismeretes munka,felkészülés,...elképesztően jó lett.❤👏

  • @magdolnaglavits5780
    @magdolnaglavits57804 жыл бұрын

    Húúú!Ez aztán profi munka volt!Ákos a fiúkkal,háttérben a szuper kórus!Élveztem nagyon!Külön köszönet a Fénykép-ért!Fiatalkori emlék!Hála ❤️❤️❤️

  • @magdolnaglavits5780

    @magdolnaglavits5780

    4 жыл бұрын

    Szombathely❤️❤️❤️

  • @evacsanyi3199
    @evacsanyi31992 жыл бұрын

    Szerencsém volt két előadáson is részt venni. Óriási katarzis. Csodás felépítése az 50 évnek. Felejthetetlen. Ákos mindig igényes és remekül összerakott forgatókönyv szerint szervezi a koncerteket. TÖKÉLETES. Boldog vagyok, hogy láthattam élőben. Ez felejthetetlen mint az összes többi. IMÁDOM.

  • @steinersusannemarie
    @steinersusannemarie4 жыл бұрын

    Ákos mindig meg tudja lepni az embert! Ez a koncert úgy csodálatos, ahogy van! A hangszerelés brilliáns! A számok összeállítása betekintést enged az egézs pályafutására! Mindent egybevetve, CSODÁLATOS ÉLMÉNY! Köszönöm, hogy részese lehettem! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️🇭🇺🇭🇺

  • @agnesvolena-koczor6927
    @agnesvolena-koczor69274 жыл бұрын

    Hogy mekkora teremtő erő van ebben az emberben ! Egészen fiatal kora óta próbálja megformálni amit érez .És most eljutott egy Remekmű világra jöttéig ! Rengetegen álltak mellé ! Zseniális zenésztársak , műszaki szakemberek , kóristak , és a közönség ! Világra szólót alkottak együtt ! Köszönjük , hogy a technika által , mi is részesei lehetünk !!!

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari7154 Жыл бұрын

    Szívből köszönöm, hogy részese lehettem e csodálatos koncertnek!

  • @peternekovacs5186
    @peternekovacs5186 Жыл бұрын

    Ha százszor hallgatom, a lelkemig ér! Köszönöm szépen 🙏💝 minden percét!

  • @zarandinekereszturiilona5594
    @zarandinekereszturiilona55944 жыл бұрын

    Imádtam ennek a koncertnek (is) minden percét ! Ez volt az a koncert ami sok meglepetést hozott és csak kapkodtuk a levegőt .... és olyan érzelmi hullámvasútra “ültetett” mint az Arany-estek ... magamat sem értettem .... libabőr , könny és nevetés váltotta végig a koncert alatt egymást , néha kettő is volt egyszerre ! Fantasztikus előadás ! Itt a SZERETET hangja szólt minden pillanatban mind a nézők részéről mind a Te részedről kedves Ákos ! Igazi érzelmi párbeszéd volt ! Hála és köszönet , hogy ennek is részese lehettem élőben ! 🙏🏻❤️

  • @kagomeotilia

    @kagomeotilia

    4 жыл бұрын

    Én is hasonlókat éltem át

  • @balogijanosne6185

    @balogijanosne6185

    4 жыл бұрын

    Én sajnos nem lehettem ott a koncerten, de így is hatalmas élmény! Ez a koncert mindent elmond Rólad és munkásságodról, kedves Ákos!! A szeretetről, barátságról, zene iránti alázatról!!! Nagyon nagy tisztelőd vagyok!! Köszönöm minden percét!!! Ha szomorú vagyok a zenéd gyógyír a bánatomra!! Köszönöm!!!

  • @magdolnaglavits5780
    @magdolnaglavits57803 жыл бұрын

    Nagyon tetszik a 40+ koncert is,de az én lelkemhez az 50 koncert áll közelebb.Ákos olyan profi,évről-évre érettebb!A zenekar is olyan jó!!!!Szeretem így együtt!!!!❤️❤️❤️

  • @dtomi1203
    @dtomi12034 жыл бұрын

    Az Idelenn idegen és a Veled utazom együtt annyira jó, hogy mindig kiráz a hideg.. Őrület!

  • @kisserzsebet5343
    @kisserzsebet53434 жыл бұрын

    Ha elolvasol egy jó könyvet, annak a hatása alá kerülsz. Napokig ott él élénken a tudatodban, nem is akarsz más könyv után nyúlni... ez az érzés kerített hatalmába, csak ezt hallgatni. A Zongorafutamot is most tudtam elengedni. Nálam a jó könyvek, az Ákos CD-kkel ugyanazon polcon vannak, és mindkét műfaj egy másik dimenzióba emel, kikapcsol, szórakoztat, együtt él velem. Nagyszerű koncert, nagyszerű zenészekkel, mély tartalmú dalszövegekkel. Köszönöm!

  • @magdolnaglavits5780

    @magdolnaglavits5780

    4 жыл бұрын

    Megértelek Téged,én is a Zongorafutam rabja vagyok!Ez a koncert pedig gyógyszer a lelkemnek!Ott voltam Szombathelyen,frenetikus volt!Ha fáj a lelkem,Ákos 50 a gyógyszer rá!!!!❤️

  • @szilviavaradi6174
    @szilviavaradi61744 жыл бұрын

    NINCS RÁ SZÓ MENNYIRE PROFI, MENNYIRE CSODÁLATOS! KÖSZÖNÖM, HOGY RÉSZESE LEHETEK!

  • @magdolnaglavits5780
    @magdolnaglavits57803 жыл бұрын

    Folyamatosan újra -újra nézem ezt a koncertet!Személyesen Szombathelyen vettem részt,Monumentális volt!Élmény,ha fáj,élmény,ha boldog vagyok!Köszönöm Ákos,köszönöm zenekar,köszönöm Szabi,köszönöm Kórus!Szeretem!!!!!❤️❤️❤️

  • @gyongyverkissnagy1215
    @gyongyverkissnagy12154 жыл бұрын

    Bízom abban ,hogy egyszer foglak látni élőben ,csodás

  • @juditboth1015
    @juditboth10153 жыл бұрын

    Ákos! Ákos! És mind a többiek! Képtelen vagyok most szavakba önteni minden érzésem és gondolatom. Lenyűgöz, lebilincsel! Köszönet érte!

  • @barbaraszanto9611
    @barbaraszanto96114 жыл бұрын

    Életem legjobb koncertje volt Szombathelyen. Köszönöm Ákos! "Erőt merítek belőled, ezt nem is értheti bárki."❤️

  • @zoltandavid2615
    @zoltandavid26154 жыл бұрын

    Az érzelmek szinte összes megnyilvánulása tetten érhető volt az Ákos50 produkcióban. Nekünk a turnénak a majdnem pontosan két évvel ezelőtti, 2018. május 25-ei Erkel Színházban adott előadása jutott. Lenyűgöző, profi, felejthetetlen. Csak pozitív jelzők jutnak eszembe, amikor visszagondolok arra az estére. Megvan a DVD, bármikor megnézhetjük, de különösen jó lesz ma EGYÜTT újra átélni azokat a pillanatokat! 🙏👏

  • @krisztaszentmiklossy9420
    @krisztaszentmiklossy94204 жыл бұрын

    Volt szerencsém ott lenni annak idején a MÜPÁban, és még ma is emlékszem, hogy leesett az állam, hogy a lightos kezdés után, hogy forrósodott fel egyre jobban a hangulat, lett hatalmas a buli. 😍 Így, utólag köszönöm nektek és azt is, hogy a karantén ideje alatt velünk voltatok végig, bearanyoztátok a szerda és szombat estéinket! 😊🤗🥰❤ Decemberben találkozunk az Arénában! 😊😍

  • @zoltancsababajaki7998
    @zoltancsababajaki79984 жыл бұрын

    Akos nemzetunk egy csillagunk vagy zenei kulturad mondanivalod nagyon jo gyonyoru tiszta szamaid vannak gratula magyarorszag legjobb enekese dalszerzoje zeneiroja vagy

  • @anitasomogyine6582
    @anitasomogyine65824 жыл бұрын

    Az ARANY-EST... De szerettem.💞 Remek előadóművész vagy, többször is volt szerencsém megélni az előadást. Vegyes érzelmekkel teli volt, könnyek mosolyok, sikerült átadnod azt amit szerettél volna... Az Ákos 50 koncert csodálatos! Erre vártam a legjobban. Szívet melengető előadás. Mondhatnám azt is, ez volt számomra az egyik legkedvesebb! Fantasztikus dalok átdolgozva, összefűzve, egyszerűen TÖKÉLETES volt, hálás vagyok, hogy megélhettem. Egy dal volt ami itt teljesen átfogalmazódott bennem, ez az Indiántànc! ❤️ Azóta is sokat hallgatom, nem gondoltam volna, hogy egy dal, egy másik verzióban ilyen mélyen meg tud érinteni.🙏🏻 Köszönöm Ákos Igazán! Szeretettel várom az estét.

  • @zita.oraveczne

    @zita.oraveczne

    4 жыл бұрын

    Ott voltam először Veletek. Hálás vagyok érte azóta is!

  • @anitasomogyine6582

    @anitasomogyine6582

    4 жыл бұрын

    @@zita.oraveczne Örülök hogy megismertelek! ❤️😘

  • @agneskeszegh4070

    @agneskeszegh4070

    4 жыл бұрын

    Hálás vagyok a karantén koncertekért! Újra élhettem a dalokat kint az erkélyen, de VELETEK!!! Ez famtasztikus érzés!! Vigyázzatok egymásra!! Dolgozzatok sokat 😊❤🎶🎶🎶🎸🎸🎸🎸

  • @FILLAGORIA
    @FILLAGORIA3 жыл бұрын

    Egyszerűen nem győzök betelni vele, annyira jó a hangzás. :) Egyszerűen zseniális a csapat, és bár Ákos az énekes, mégis úgy érzem, nincs frontember a csapatban, mert láthatóan, vagyis hallhatóan teljes egység van. Összeszokott banda, még akkor is ez lenne a véleményem, ha nem ismerném a formációt a korábbi koncertfelvételek alapján. Tökéletesen átjön. Minden elismerésem a Művész Uraknak! :)

  • @zita.oraveczne
    @zita.oraveczne4 жыл бұрын

    Ez volt az a koncert (a debreceni) amin nagyon ott szerettem volna lenni, bármi áron. 🤗 A Visszaszámlálás bejegyzései adták ezt az érzést (nagyon jól felépítetted), a januári miskolci Arany-est és a huszonévvel azelőtti koncertemlèkek. Se jegyem nem volt (már teltház volt), se olyan, akivel együtt tudtam volna menni. Aztán egy Angyal felajánlotta, hogy elvisznek, ha lesz jegyem. És lett! A 3.sorba közèpre!! Alig hittem el, hogy ekkora csoda történik velem. Úgy éreztem ott, hogy véégre visszatértem, ott lehettem, ráadásul egy ilyen fantasztikus összeállítású ünnepi koncerten. ❤ Ès ez a csoda azóta minden évben, időnként többször is visszatér. Már nagyon várom a következőt. 😍 Köszönöm Ákos, felejthetetlen és meghatározó volt a 2018-as évem, ami egy egy jó kis Arénával zárult (és még a Premier estre is nyertem ☺). Mindent köszönök!! 😇❤

  • @monikapap1951
    @monikapap19514 жыл бұрын

    If you try walking in my shoes... Frenetikus volt! Ákos, a Csapat, a Kórus... Szívszeretet van, köszönjük! 🎶🎸❤

  • @zsofiagribovszki5868
    @zsofiagribovszki58683 жыл бұрын

    Ez fantasztikus volt! Bárcsak ott lehettem volna! Zsófi

  • @zoltanreiter4597
    @zoltanreiter45973 жыл бұрын

    Ha azt mondom zseni, az talán nem is fejezi ki, ez inkább a tökéletes! Örölük, hogy Magyar vagyok és ez az anyanyelvem! Hálás vagyok ezekért az élményekért! Köszönjük!

  • @richard_krieger

    @richard_krieger

    3 жыл бұрын

    Nem mondhattam volna szebben .... A LEGNAGYOBB. Csupa nagybetuvel.

  • @zsuzsannahalasz9735
    @zsuzsannahalasz97354 жыл бұрын

    Hála és Áldás minden pillanatért...

  • @kornelzrubec6737
    @kornelzrubec67374 жыл бұрын

    Végre újra igazi hangszerek. Hatalmas élmény volt ez a koncert is, igaz nekünk Veszprémben volt szerencsénk átélni. Szuper volt, ahogy egyesével, számról-számra léptek be a zenészek és a hangszerek, ahogy lassú, melankolikus tempóból felépült az egész koncert egy pörgősebb zúzássá. Emlékszem, hogy Veszprémben a küzdőtéren, a székek között tombolt a végén a tömeg. Az is különleges élmény volt, hogy szinte az összes számot egy-egy monológ, sztorizás kötött össze, ezzel különleges történeteket megismerve.

  • @ficzura
    @ficzura3 жыл бұрын

    GRATULÁLOK!

  • @viragkrisztinavarga9450
    @viragkrisztinavarga94504 жыл бұрын

    Köszönöm ennek a koncertnek (is) minden percét. A kórussal előadott dalok különleges élmény. 🎼🎶🎵❤️

  • @kristoftoth9685
    @kristoftoth96854 жыл бұрын

    "Várom, hogy egy angyal érkezzen..." A londoni előadást láttam, és valami frenetikus volt. Még mindig libabőr, komolyan.

  • @nagykry
    @nagykry4 жыл бұрын

    Kedves Ákos, napok óta folyamatosan hallgatom a karanténkoncertjeidet, nem bírok betelni velük. Micsoda hang, micsoda énektechnika - két óra után sem érezni, hogy fáradt lenne a hangod-, ahogy játszol a hangszínekkel futkos a hideg rajtam 👏, micsoda hangszerelések és mily kitűnő zenészek. Bár többször elmondtad, hogy nem vagy zenész, de mondhatom, hogy nem az a zenész aki tanulta, hanem aki zenésznek született. Köszönöm az élményeket 🙏

  • @zsszerencsi3851

    @zsszerencsi3851

    2 жыл бұрын

    Én is és a gyerekek is tanulják a lírai szövegeit Ákosnak!

  • @cserepmx
    @cserepmx4 жыл бұрын

    Monumentális műalkotás! Utánozhatatlan...

  • @koteltancos12
    @koteltancos124 жыл бұрын

    Megunhatatlan,Zseniális,Érzelmes, Nagyszerű Férfi....30 Éve így érzem, köszi Ákos, hogy létezel...nekünk is... :)

  • @magdolnaglavits5780

    @magdolnaglavits5780

    4 жыл бұрын

    Így van!!!!!!!❤️

  • @erakornyei6042
    @erakornyei6042 Жыл бұрын

    Köszönöm. Maradok ennél.

  • @gabornestribli1474
    @gabornestribli14742 жыл бұрын

    Páratlan..💖 Egyszerűen, nem tudok betelni vele..' Szinte, mindennap hallgatom ! Köszönöm, az élményt 😊

  • @kobovi
    @kobovi4 жыл бұрын

    Fantasztikus élmény lehetett élőben ez a koncert is! 🤗

  • @magdolnaglavits5780

    @magdolnaglavits5780

    4 жыл бұрын

    Igen fantasztikus volt Szombathelyen is!!!Nem bírtam ülni,engem kétszer is leültettek a biztonsági emberek,mert önfeledten táncoltam!🤭A végén volt aztán buli,szuper volt!!!!!❤️

  • @boglarkafarkas126
    @boglarkafarkas1264 жыл бұрын

    Ez volt az egyik kedvenc koncertem ❤️ Ezt a profizmust, ami itt volt, sok másik előadó megirigyelheti. Sajnos koromból adódóan nem tudtam részt venni a többi rendhagyó koncerten, azonban már pótoltam ezeket többszörösen is felvételről. Rengeteg kevésbé játszott dal is szerepelt itt, például a Fénykép, ami nem tudom megmondani miért, de valahogy nagyon megfog. Sajnos nem sok olyan ismerősöm van, aki olyan lelkes lenne, mint én, de bízok benne, hogy egyszer találkozok ilyen emberekkel és együtt koncertezünk, éneklünk, elemzünk és ehhez hasonló dolgok 🙂 Kedves Ákos, köszönöm, hogy vagy nekünk és próbálsz egy kis művészetet csempészni a mindennapokba, ugyanis ez az. Számomra csak az a múltam, amire veled együtt emlékszem 🙂

  • @magdolnaglavits5780

    @magdolnaglavits5780

    4 жыл бұрын

    A Fénykép nekem is sokat jelent,ahogy Ákos már 30 éve! Vannak még rokon lelkek!❤️

  • @ferencbognar2632

    @ferencbognar2632

    10 ай бұрын

    Kedves Boglárka! Találkozunk egy Ákos koncerten? 😉

  • @kismacs85
    @kismacs854 жыл бұрын

    Szegeden a legszebb születésnapi ajándékom volt (a 2007-es SYMA csarnok óta

  • @agnesgyebnar3271
    @agnesgyebnar32714 жыл бұрын

    Gyönyörű volt, zseniális!

  • @klaudiahorvath3910
    @klaudiahorvath39104 жыл бұрын

    Szívet melengető koncert volt! Köszönöm Ákos! 💞💞 Ott voltam az első előadáson a Müpába és az utolsón az Erkel Ferenc színházba. Imádtam minden percét, és azóta is nagyon sokszor végignézem a DVD-t 🎶

  • @Dobking613
    @Dobking6132 ай бұрын

    SZUPER😊😮 0:16

  • @magdolnaglavits5780
    @magdolnaglavits57803 жыл бұрын

    Köszönöm Nektek,hogy láthatom ezt a koncertet!Egyszerűen imádom!A legjobb!!!Újra és újra hallgatom és nézem a kedves mosolygós arcokat,látszik,Ti is élvezitek!Köszönöm!!! ❤️❤️❤️

  • @peterkarkus7705
    @peterkarkus77054 жыл бұрын

    Köszönöm ezt a fantasztikus élményt.

  • @andreabarath4916
    @andreabarath49164 жыл бұрын

    Én nem kérek mást, csak elég időt, hogy a fiaim is akkorák legyenek, hogy vihessem őket Ákos koncertre!!! Örök szerelem! 😍

  • @magdolnaglavits5780

    @magdolnaglavits5780

    4 жыл бұрын

    Az én lányom 27 éves és minden Ákos koncertre elkísér,mert szereti?Az anyukája NAGYON!🤓❤️

  • @sifikesifike2563
    @sifikesifike25633 жыл бұрын

    Ez fantasztikus..👏👏köszönöm🙏

  • @gyulaszabo7563
    @gyulaszabo75634 жыл бұрын

    Nekem legjobban a Térj vissza/Never Let Me Down/Ikon egyveleg tetszik. Nagyon jól szól! :)

  • @martahirtling806
    @martahirtling8064 жыл бұрын

    Az Ákos40-en nem voltam ott, soha nem bocsájtom meg magamnak.😏 Éppen ezért, képes lettem volna közel harcot vívni erre, de szerencsére nem kellett. Köszönöm! Imádtam! 🙏❤️

  • @belafuleki5265
    @belafuleki52654 жыл бұрын

    Nagyon szeretem hallgatni. Lenne egy javaslatom akusztik+szinti keveréke szerintem ütős lenne, persze így is kiváló!

  • @zoltankohegyi1635
    @zoltankohegyi16354 жыл бұрын

    Ezt most láttam először. Tiszta szívből sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a győri koncertre, nem jött össze . Már tudom miről maradtam le! Hatalmas köszönet, hogy megosztottad ezt velünk és ismét megérhettünk egy csodát! Örök hála nektek!

  • @reszegi-bucsaytunde916
    @reszegi-bucsaytunde9164 жыл бұрын

    Debrecenben is fantasztikus volt.....

  • @arpadbelaforgacs799
    @arpadbelaforgacs7994 жыл бұрын

    Minden szerettem A tiéd én ott voltam köszönöm szépen

  • @kovacssanyi778
    @kovacssanyi7784 жыл бұрын

    Isteni volt Győrben lárni!

  • @selenadance7059
    @selenadance70593 жыл бұрын

    Atyaég, micsoda hangulat!!! Tovább én sem bírtam volna ülni! :) Alig várom, hogy eljussak élőben...

  • 4 жыл бұрын

    A David Bowie nótazárás nagyon jó :)

  • @tamasfekete2972
    @tamasfekete29724 жыл бұрын

    nincsenek jelzők arra amit Àkos alkotott.a kòrussal előadott rèsz olyan dimenziòba vitt amit zenèben nem tapasztaltam mèg.vilàgszinvonal!

  • @Doniz92
    @Doniz924 жыл бұрын

    🖤🖤🖤

  • @janoskincses7017
    @janoskincses70175 ай бұрын

  • @krisztinalarisch4676
    @krisztinalarisch46763 жыл бұрын

    Örökre :-)

  • @andreaszigeti
    @andreaszigeti4 жыл бұрын

    😍😍😍

  • @Alexcobler
    @Alexcobler4 жыл бұрын

    Zseniális amikor beleszövi Ákos a Depeche Mode : Never let me down again számát a saját daljába..

  • @AnnaAngyalhaj777
    @AnnaAngyalhaj7774 жыл бұрын

    💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖

  • @gabornestribli1474
    @gabornestribli14742 жыл бұрын

    👌💗

  • @orsolyajp1593
    @orsolyajp15934 жыл бұрын

    🎵🎤🎸👍💛💛

  • 4 жыл бұрын

    Arra azért kíváncsi lennék, hogy a zenekar tagjai és Ákos hányszor lettek libabőrösek ez alatt a bő két óra alatt :)

  • @csabanemeth2402
    @csabanemeth24024 жыл бұрын

    nem voltam ott.. és máig sajnálom :( jó volna több hasonló kicsit visszafogottabb . még az arénába is el tudnám képzelni :)

  • @krisztinazsiga1124
    @krisztinazsiga11244 жыл бұрын

    Intenzív erzések, hangulatváltások... Rengeteg gyönyörű dal egy estébe sűrítve. Köszönjük, Ákos!❤ Csak zárójelben kérdezem, másnak sem sikerül megjeleníteni, újrajátszani az élő csetet?

  • @monikagyurgyaknemacsai4781

    @monikagyurgyaknemacsai4781

    4 жыл бұрын

    Szia!Nekem sem jön be chat,hiába indul el a videó.Pedig mindig vissza lehet nézni.

  • @agnespapp552

    @agnespapp552

    4 жыл бұрын

    @@monikagyurgyaknemacsai4781 😊 Egyik legkedvesebb: mindennek oka van.😘❤

  • @monikagyurgyaknemacsai4781

    @monikagyurgyaknemacsai4781

    4 жыл бұрын

    @@agnespapp552 😂👍

  • @Potkulcs
    @Potkulcs4 жыл бұрын

    Beérettetett.

  • @agnesvolena-koczor6927

    @agnesvolena-koczor6927

    4 жыл бұрын

    Beéretett ! 🌞

  • @_smester
    @_smester4 жыл бұрын

    Elismerem, hogy műveletlen vagyok, de a kórus mit énekel a ,, Táncolj a tűzön át" előtt? Annyi átjött, hogy talán latinul van, próbáltam rákeresni is, de nem találtam semmit se.

  • @janoshaasz5219

    @janoshaasz5219

    4 жыл бұрын

    Erre én is kíváncsi lennék! :-)

  • @AnnaAngyalhaj777

    @AnnaAngyalhaj777

    4 жыл бұрын

    . .. előljáróban csak annyit nem tudok latinul... a chat közben Ákos leírta a szöveget és a fordítást is... Próbáltam visszakeresni, de a chat nálam valahogyan nem úgy működik, ahogyan szokott😊.... A fonetikus szöveg - már amit én kihallok belőle -... Purificat ad e lucem et satis multu mali ignis si vili tuli lem purificat ad e lucem.... A fordítóba, ha beírod, viszonylag értelmes szöveget ad ki.. 😃 😃

  • @_smester

    @_smester

    4 жыл бұрын

    @@AnnaAngyalhaj777 Értem... Köszönöm szépen! Én sajnos lecsúsztam a premierről.

  • @vilmoscsiki5469
    @vilmoscsiki54693 жыл бұрын

  • @laszlohegedus7970
    @laszlohegedus79704 жыл бұрын

    Térj vissza

  • @holhenrik
    @holhenrik2 жыл бұрын

    "Tovább nem tudok... ülni". :P Lol. P

  • @csucsuaz1
    @csucsuaz1 Жыл бұрын

    ugy szét mint a koncerteken......többet ne szólj rám

  • @erikegon9776
    @erikegon97764 жыл бұрын

    Valaki megtudja mondani hogy ákoson milyen márkájú szemüveg van?

  • @erikegon9776

    @erikegon9776

    4 жыл бұрын

    @@agnesvolena-koczor6927 Most azt hiszed bevettem hogy ez az ac dc szemüveg!

  • @evifazekasne9125

    @evifazekasne9125

    4 жыл бұрын

    Nem a márka a lényeg!

  • @evifazekasne9125

    @evifazekasne9125

    4 жыл бұрын

    Ákos! Nagy betűvel kell! Helyesírás?

  • @herminagergely84
    @herminagergely844 жыл бұрын

    ❤️

Келесі