Kéri László: Én Orbán helyében nem lennék túl optimista

A Fidesz múltjáról, a jelenét meghatározó kegyelmi ügy miatt kialakult botrányokról, és azok lehetséges jövőbeni hatásairól is beszélgettünk Kéri László politológussal.
Olvasd el a híreket! index.hu/
Lájkolj be Facebookon! / indexhu
Kövess minket az Instagramon! / index.hu
És már TikTokon is! / index.hu
A videó 2024.02.22-én jelent meg az Index.hu oldalán.

Пікірлер: 345

  • @kovacsmihalymihajlovics6510
    @kovacsmihalymihajlovics65105 ай бұрын

    Gyerekkoromban, amikor láttam az urakat, sosem érdekeltek a száraz és látszólag értelmetlen beszélgetések, de 35 évesen rendkívül érdekesnek tartom és nagyon jól esik tanult, inteligens, beszélni tudó, gondolkodó emberek véleményét ilyen szép köntösben hallani, még ha az apropója egy sajnálatos botrány is. Remek beszélgetés volt, nagy tanulságokkal. Egy inteligens ember el tudja dönteni (és ezek szerint 98-ban is el tudta)a politikai cselekmények következtében, hogy annak morális, gazdasági, politikai és szakmai vonzatai indokoltak-e, egyeznek esetleg azzal, amit a médiában sokezer milliárdért cserébe hangoztatnak, vagy éppen ellenkezőleg.

  • @erzsebetcsaki3093

    @erzsebetcsaki3093

    3 ай бұрын

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi64825 ай бұрын

    Kéri László mindíg jól látja a helyzetet! Nagyon kedvelem Őt!

  • @istvanjankovics6909
    @istvanjankovics69095 ай бұрын

    Szuper beszéd!!!

  • @katalinhorvath8139
    @katalinhorvath81395 ай бұрын

    Kivalo elemzes es remenyt is ad. Koszonjuk Keri Laszlo!

  • @ferencfogarasi1104

    @ferencfogarasi1104

    5 ай бұрын

    Horváth Kaletalin????

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    ​@@ferencfogarasi1104 Na most asztan, jó megaszontad!

  • @franktamas1977

    @franktamas1977

    5 ай бұрын

    Ha Laci bácsi ad reményt akkor nagyon mélyen vagy......:) Szegény elmondja a sziklaszilárd meggyőződésit , vágyait aztán nem úgy lesz semmi ..... ennek ugye már sokéves hagyománya van.

  • @MetalFarkas
    @MetalFarkas5 ай бұрын

    Kéri László úr azon mondata, hogy a FIDESZ azért ment át a bal-liberális oldalról a jobb oldalra, hogy ne harmadhegedűs legyen, nagyon jól megmutatja, hogy a FIDESZ valójában nem egy jól működő és boldog Magyarországot szeretett volna és szeretne most is, hanem kizárólag a hatalom érdekli őket. Mindegy milyen az ország, csak ők legyenek az uralkodó erő.

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    Jó reggelt!!!!

  • @MetalFarkas

    @MetalFarkas

    5 ай бұрын

    @@ibolyajakabne1123 Ezt eddig is tudtam, nem most ébredtem fel, csak ezt jó volt hallani egy politológus szájából.

  • @endregyenese6937

    @endregyenese6937

    5 ай бұрын

    A kettő kéz a kézben jár. Szereted az országot és elzavarod a komcsikat hatalomból.

  • @MetalFarkas

    @MetalFarkas

    5 ай бұрын

    @@endregyenese6937 Ha szereted az országot, akkor elzavarod a hataloméhes, országot kiárusító hazaárulókat mind a bal, mind a jobb oldalról, nem pedig át ugrasz egyik oldalról a másikra, hogy megdöntsd az éppen regnáló kormányt, majd létrehoozd a jóval azelőtti Sztálinista-mintájú rezsimet. Amit a FIDESZ csinált és mai napig csinál, az netto populizmus, ami kizárólag a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól.

  • @mgoogyi

    @mgoogyi

    5 ай бұрын

    @@endregyenese6937 a komcsik nem bal-liberálisok, hanem a Fidesz orosz barátai.

  • @palzuba5112
    @palzuba51125 ай бұрын

    Leg aljasabb dolog amikor valaki disznósagot követ el és a vallás mögé bújik.

  • @annaszivler6537

    @annaszivler6537

    5 ай бұрын

    ez a magyar jobb oldal!!!!

  • @user-xe9yl7xy1f
    @user-xe9yl7xy1f5 ай бұрын

    Somogyi andras pontosan elmondja hogy tortent3

  • @KarolyneAntal
    @KarolyneAntal3 ай бұрын

    Tisztelt Rónai Egon és Kéri László Nagyon jó látni és hallgatni együtt Önöket mindig nagyon színvonalas A műsor. Köszönöm szépen ❤

  • @adrienneabraham4645
    @adrienneabraham46455 ай бұрын

    A harmadik Magyarország megnevezés nagyon jó a mestertől,remélem átveszi a kifejezést mindenki❤

  • @karolykuti

    @karolykuti

    5 ай бұрын

    Ébresztő..,Adrienne. Szavaival élve, remélem átveszi a kifejezést mindenki.

  • @janosbaumann205

    @janosbaumann205

    5 ай бұрын

    csak temélje. most éppen új köztársasági elnök van, az ország ugyanaz. a moslékosoktól hányunk 🤮

  • @timeawenninger4231
    @timeawenninger42315 ай бұрын

    Imádom ezt a két úriembert.❤❤

  • @1.1sidvicious97
    @1.1sidvicious975 ай бұрын

    Bájos ahogyan újra és újra nagyra nyílt szemekkel csodálkozunk rá arra amik vagyunk! Boldogok a szelki legények!

  • @kindlkarel
    @kindlkarel4 ай бұрын

    Kéri László úr miatt néztem meg ezt a videót, nem csalódtam, köszönöm a tájékoztatást.

  • @laszlopalotai9861
    @laszlopalotai98615 ай бұрын

    Egy bajom van Kérivel. Ő maga mondta, hogy a legelején az ő álláspontjával mindig Orbánéknak volt igaza. Most aztán igazán aggódom.

  • @gyula4387
    @gyula43875 ай бұрын

    Nagyon jó a rálátása egyetértek önnel!

  • @erzsebetsuto1863
    @erzsebetsuto18635 ай бұрын

    Nekem az Egon most nagyon fura volt. A Kéri Lászlót szeretem,tisztelem.

  • @IsztrayPeter
    @IsztrayPeter5 ай бұрын

    Furának tartom ezt a Mértéktelen Pesszimizmust a Politika Pontosan ugyanolyan, mint a Sakk játszma először leszeded a királynőt aztán a bástyát aztán a Püspököt. Szépen sorban kell a Politika asztaláról a sakkfigurákat leszedni. Az utolsó a Sakk játékban mindig a Király.

  • @bazarimajom123

    @bazarimajom123

    5 ай бұрын

    A Rogánt kell levenni akkor a következőnek.

  • @Sh3ph4rd000

    @Sh3ph4rd000

    5 ай бұрын

    Zseniális hasonlat✌️

  • @user-ku4rs8gv5z

    @user-ku4rs8gv5z

    5 ай бұрын

    viszont a király már meztelen...

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    Légyen igazad!

  • @AKATONA1953

    @AKATONA1953

    5 ай бұрын

    Meztelen ? Jaj, csak meg ne lássuk !

  • @kacsasult
    @kacsasult5 ай бұрын

    Szóval az Index és az ATV közös podcastot működtet. Jó tudni...

  • @dextrart

    @dextrart

    5 ай бұрын

    Ezen most én is nagyon meglepődtem… érdekes…

  • @gabortoth7050

    @gabortoth7050

    5 ай бұрын

    Mindkettő fideszes kezekben van. Nem újdonság. Rónai is Hitgyülis…

  • @norb8917

    @norb8917

    5 ай бұрын

    Ugyan ezen gondolkodom ,hogy megis milyen szemmel kell ezt nezni..

  • @dextrart

    @dextrart

    5 ай бұрын

    @@norb8917 van olyan pletyka, hogy az ATV is fideszes kezén van már egy ideje… ha jól emlékszem egyszer találtam is megerősítést ehhez, de már nem tudom mi volt az

  • @GeriSoftStudio

    @GeriSoftStudio

    5 ай бұрын

    @@dextrart Az ATV még mindig a hitgyülis Németh Sándor kezében van, akit a fidesz rehabilitált. Valahol hátul be van drótozva, mint az Index is, amit ugye letaroltak vezetőségileg, utána mereven tagadták hogy a befolyást kiterjesztik, és konszolidált hírek jelennek meg. Ahogy Magyar Péter mondta: amikor meglátta az indexen a felmentési ügyet, tudta hogy ennek a vége lemondatás lesz. Mert különben ott is a szercsenmozsdatás ment volna fullban

  • @KarolyneAntal
    @KarolyneAntal3 ай бұрын

    Hajrá Magyar Péter hajrá kéri László ❤❤❤❤❤❤❤

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo5 ай бұрын

    Mennyivel más lenne a fityesz, ha Kéri vezetné!

  • @ilona..2280
    @ilona..22805 ай бұрын

    bár nem gondolnám hogy, egyetértünk.. de én is pontosan úgy gondolom, hogy a titulusok kinevezését nem tartom, pontosan célra vezetőnek sem..semmibe sem...

  • @dorottyasarosi4142
    @dorottyasarosi41425 ай бұрын

    Igeeeen!!!!!!!🙏🇭🇺💚

  • @haroldlloyd8621
    @haroldlloyd86215 ай бұрын

    Index= f.desz

  • @user-li4oz6pp1w
    @user-li4oz6pp1w5 ай бұрын

    /KOLLÁTH GYÖRGY: AZ ALAPTÖRVÉNY NEM LÉTEZIK/

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi64825 ай бұрын

    REFORMÁTUS stb EGYHÁZ? SZAVZÓTÖMEG...

  • @arnoldk9252
    @arnoldk92525 ай бұрын

    Az Index és az ATV KÖZÖS p.c-je Hm... ez érdekes...

  • @CV_CA
    @CV_CA5 ай бұрын

    5:00 7:03 Elismeri hogy néha mellé nyul. Ez jó.

  • @Mite145
    @Mite1455 ай бұрын

    Kérit azért kell meghallgatni, mert mindig annak az ellenkezője fog bekövetkezni, amit ő prognosztizál. Ebből is látszik, hogy nevelőtanárnak alkalmasabb lehetett, mint politológusnak.

  • @juditszamosi5929
    @juditszamosi59295 ай бұрын

    érdekes a kommentelési lehetőség, a zöme eltünik!

  • @spxram4793

    @spxram4793

    5 ай бұрын

    "kém" ha benne van a kommentben 🤣 Pintér keze idáig elér.

  • @albertjanos56
    @albertjanos565 ай бұрын

    Minden Kérit nem szeretőnek: akkor minek nézik a riportot??? Én, akit nem szeretek, nem nézem.

  • @Jimmy-yq4zd

    @Jimmy-yq4zd

    4 ай бұрын

    Hogy röhögjek

  • @vanyinenagyadrienne7297

    @vanyinenagyadrienne7297

    2 ай бұрын

    @@Jimmy-yq4zd Akkor röhögjön.

  • @Jimmy-yq4zd

    @Jimmy-yq4zd

    Ай бұрын

    @@vanyinenagyadrienne7297 🤣🤣🤣

  • @klagyikvili
    @klagyikvili5 ай бұрын

    Semmi aggódnivalója nincs! Amelyik országban ennyi süket, vak birka van, ott vígan élnek a hozzá hasonlók.

  • @annaszivler6537

    @annaszivler6537

    5 ай бұрын

    birka nép a magyar, törpét el kell zavarni, de minél előbb!!!

  • @Jimmy-yq4zd
    @Jimmy-yq4zd4 ай бұрын

    A szócséplésből elég jól meg lehet élni...

  • @92krysz
    @92krysz5 ай бұрын

    Szegény Kéri László ha jóslatot ad, általában pont az ellenkezője valósul meg.

  • @zoltanvarga1967
    @zoltanvarga1967Ай бұрын

    💯❤❤❤❤❤💯

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo5 ай бұрын

    Balog egy udvar végén lévő dombra való, nem az egyházba.

  • @nefeledj5663
    @nefeledj56635 ай бұрын

    Ebben Rónai Egon is belesett abba a hibába kibukott belőle a szó és ekkor elfojtotta beszéld folyamot.Nem szokott ő ilyen rossz beszélgető partnert lenni

  • @user-vo5ic4mb7p
    @user-vo5ic4mb7p5 ай бұрын

    Nagyom köszönöm ezt az értékes beszélgetést!❤

  • @Fegyenc100
    @Fegyenc1005 ай бұрын

    Most akkor megbukott a Zorbánc vagy még várjuk a csodát...😎

  • @zoltanpataki3542
    @zoltanpataki35425 ай бұрын

    Kéri László másfél évtizede reménykedik, alaptalanul. Szerencsére :) amikor a szocik voltak hatalmon, akkor elég felkapott volt. Azóta meg hát látjuk...

  • @gyongyi1469
    @gyongyi14695 ай бұрын

    Annak ellenére, hogy a felsorolt jóslatokból semmi, de semmi nem fog bejönni, DE mégis annyira jó érzés volt hallgatni! Többször is meghallgattam!

  • @petercsaba5048

    @petercsaba5048

    5 ай бұрын

    De jó neked,hogy ennyi elég a boldogsághoz, Hallgasd meg mégegyszer !!

  • @attilamolnar5858

    @attilamolnar5858

    5 ай бұрын

    Kérdezz meg valakit, hogy mit igazol a történelem. Minden ilyen típusú mocskos rendszer megbukott. A félrevezetett birkák, és a hazudozás, a csalások el tudják nyújtani egy darabig, de a bukás elkerülhetetlen. A kérdés csak az, hogy mennyi kárt tudnak még okozni az országnak orbánék

  • @KataToni

    @KataToni

    5 ай бұрын

    Én még ki is is vertem rá. Pedig nem volt könnyű. ☝️

  • @laszlok.2033
    @laszlok.20335 ай бұрын

    Kanos O1G ezért van ez így 😂 csak a hívek állnak meg neki

  • @robertkovacs2685
    @robertkovacs26855 ай бұрын

    Ez az ún. 3. Magyarország eddig is létezett. 2014-ben 61%-os volt a részvétel, ami 5 100 000 listás szavazatot jelentett, míg 2022-ben 69%-os volt a részvétel ami 5 700 000 szavazatot számított, 8 millió feletti jogosult mellett. Magyarán, mindig van egy 2,5--3... millió körüli nem résztvevő. Most az történt, hogy ezek a milliós nézettségű influenszerek, akik egyértelműen kormánypárt ellenesek, egy nem megszokott fórumot hoztak létre a gyűléssel. Az viszont kérdés mindig, hogy pusztán a népszerűség, kormány ellenesség elég-e konkrét politikai eredményre, ami 2026-ban aktualizálódik. Echte fideszbirkaként mondom, nem mellékesen, reális, nem elszállt, józan, értelmes gazdaság-, oktatás, egészség-, társadalompolitikai program kell. Kéri László nem először mutat wishfull thinking-re utaló előrejelzéseket. Választást, csak párt formában lehet nyerni. Ez a mostani -kárhoztatott - egyfordulós rendszer "ordít" egy hosszú, alapos, szakszerű program és hiteles személyek kiválasztásáért. A pártközi cicaharc és "orbántakarodjésazunióspénezeketelloptákéshavaniskisfejlődésazazunióspénzekmiattvan" lemez újboli felturbózása nem nagyon lenne elég. Kevesebb érzelem és több józanság, ész, hitelesség kell. Nem kéne lenézni a választót. A túl szép jövő és a túl ronda jelen ábrázolás nem fizet annyit, amennyire értékelik. Ezek a módszerek csak a mindkét oldali érzelemittas rajongóknál, gerjedteknél működnek. Szerintem, ha jönne egy olyan csapat, amelyik nem O1G-zik, nem diktatúrózik, stb. ehelyett igyekszik minél több pontos információ alapján udvariasan de állhatatosan, szakszerű kérdésekkel "támadni", kifejezetten negligálva a felé irányuló dehonesztáló jelzőzéseket, ezeket soha hasonlóval nem viszonozva, de mindig ésszerű kritikával fellépve, kezdené elnyerni a normalitásra vágyó többség bizalmát. Most csak egy eszement adok kapok zajlik, ami -ha nem közmorál/közmegegyezés elleni lenne- igazából röhejes/tragikomikus.

  • @robertkovacs2685

    @robertkovacs2685

    5 ай бұрын

    Nofene! Csak nem valami élő, avagy A.I. cenz úr a vonalazó?

  • @lordradi
    @lordradi5 ай бұрын

    Akkor jól van, Sáti nyugodt lehet, nem bukik meg :)

  • @laszlogaal367
    @laszlogaal3674 ай бұрын

    Kéri úr! Az ilyen értelmiség miatt jutott idáig ez az ország.

  • @hilloVeres
    @hilloVeres5 ай бұрын

    Miután az SZDSZ felrúgta a megállapodást, Orbán nagyon berágott rájuk. Azt utolsó percig kérte és hívta Horn Gyula Nagy Tamást, legyen az agrártárca vezetője. De minket kötött a szerződés. Ezért nem léphetett vissza Hatvani Zoltánnal szemben a jelöltünk. Majd az SZDSZ belépett a kormányba.

  • @attilaamihajla7910
    @attilaamihajla79105 ай бұрын

    De nem vagy a helyébe, sajnos én se

  • @user-vg1rr5rl1x
    @user-vg1rr5rl1x5 ай бұрын

    Senkinek nincs türelme végig nézni? Pedig érdemes.

  • @ferencfogarasi1104

    @ferencfogarasi1104

    5 ай бұрын

    Mindenki végignézte. A legjobb viccpoénok tényleg a műsor vége felé csattantak el.

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    ​@@ferencfogarasi1104 Árra vigyázz, hogy ne kanyarodj Neander völgy fele.

  • @jhjhjjhjhjhable
    @jhjhjjhjhjhable5 ай бұрын

    Én Kéri helyében nem lennék túl optimista..😁

  • @gaborczirinko7046
    @gaborczirinko70465 ай бұрын

    És a kopasz😂😂😂

  • @agnesbnef.664

    @agnesbnef.664

    4 ай бұрын

    : ez az. Ez a kopasz nem hiteles. Úgy táncol ahogy Németh fütyül. Ő pedig táncol, táncol.........gerinc?

  • @juditszamosi5929
    @juditszamosi59295 ай бұрын

    What is this INDEX? It is interesting.

  • @petercsaba5048
    @petercsaba50485 ай бұрын

    Kéri László helyében nem lennék optimista!

  • @halljamenjeninnen1310

    @halljamenjeninnen1310

    5 ай бұрын

    Én meg a pedofidesz helyében nem lennék optimista.

  • @felegyhazifilmklub

    @felegyhazifilmklub

    5 ай бұрын

    😂😂😂 Ne reménykedj.

  • @PPOOPP33FREEMAIL

    @PPOOPP33FREEMAIL

    5 ай бұрын

    tipikus vágyvezérelt gondolkodás.

  • @felegyhazifilmklub

    @felegyhazifilmklub

    5 ай бұрын

    Orbáné? Az. Most aztán nagyon látszik.

  • @g3_z4_k3k_0_1

    @g3_z4_k3k_0_1

    5 ай бұрын

    *Ő meg a helyedben nem lenne optimista, a parasztok többsége elfeküdt a fideszes pedofil simogatás miatt,* *majd két ló és egy futót dőlt el sakktáblán, a Magyar-ügynek hála, bástya elvtárs már kémeket lát a frakcióban is!*

  • @katalinspilkane6847
    @katalinspilkane68475 ай бұрын

    MINDIG IS TISZTELJÜK,,TISZTELTÜK,,,TÖKÉLETESEN JOGOS GONDOLATOK... ❤❤❤❤

  • @erzsebetbalitne3603
    @erzsebetbalitne36035 ай бұрын

    ADDIG NEM LESZ SEM REND,SEM PEDIG FEJLŐDÉS, AMIG A PARLAMENT ÚGY NEM MŰKÖDIK MINT EGY SZINFÓNIKUS ZENEKAR, KITŰNŐ MUZSIKUSOKKAL ÉS MINDENKINÉL TÖBBET TUDÓ KARMESTERREL!!!!

  • @evahorvath8135
    @evahorvath81355 ай бұрын

    Ez volt a jobboldaliak nagy részének is az utolsó csepp.

  • @user-sq2ym1qi7e
    @user-sq2ym1qi7e5 ай бұрын

    Vajon kik voltak 2023ban akiknek meg nobak kegyelmet.adott

  • @jozsefnesafian6037
    @jozsefnesafian60374 ай бұрын

    Koszonjuk!

  • @ElekToth
    @ElekToth5 ай бұрын

    Retro ember, retro gondolatokkal! Miért nem ő a Közt Elnökjelölt? Talán megszűnne ez a mérhetetlen nagy sértettsége.

  • @peterszuchy9357
    @peterszuchy93575 ай бұрын

    Ezek szerint 25 éve EZ MEGY?!(JA NEM TUDTAM!)Nesztek Rendszer"gengszter" Váltás 🤣

  • @janoscsiszar5710
    @janoscsiszar5710Ай бұрын

    Kéri "én ezt nem értem" Laci bácsi maga a két lábon járó paródia!😅😅😅

  • @janosbaumann205
    @janosbaumann2055 ай бұрын

    mink bűgatyások meg Kéri helyében nem lennénk túl optimisták

  • @janosnemes5928
    @janosnemes59285 ай бұрын

    Kéri Laci bácsi! Ezt most tényleg tetszik érteni? Eddig valahogy nem sikerült semmit megérteni, főleg valasztások során.

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Tisztelt Nemes Úr! Igazán kiváló a monotómia tűrőképessége. A mienk rosszabb, mondjon már valami újat!

  • @janosnemes5928

    @janosnemes5928

    5 ай бұрын

    @@andrasgardonyi5644 ahogy én jellenleg nézem. Van azért ott monotonia türő képesség. Egy kérdés van csak. Melyik oldalról érkezik a szöveg.

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    @@janosnemes5928 Tudja, ha az orkán viszi a mi közös házunkat (csak a példa kedvéért), engem bizony nemigen érdekel, hogy az okozója a keleti, vagy a nyugati szél volt.

  • @nefeledj5663
    @nefeledj56635 ай бұрын

    Még nem dől fel a Balog Zoltán

  • @istvanaleksa1453
    @istvanaleksa14535 ай бұрын

    Nem tudom hogy bírja kéri és az ő okos párja a Zita szusszal 2040-ig ?😂😂

  • @borockypeter4836
    @borockypeter48365 ай бұрын

    Egyébként Chris Griffin magyar hangja Kéri úr!,,Aszonta a Viktor ".

  • @juditdr.selmec5581
    @juditdr.selmec55815 ай бұрын

    Rónai Egonnak gyors gyógyulást, Kéri úr már annyiszor állított valamit biztosan, ami nem jött be, számomra sajnos már nem hiteles.

  • @DeKaratna
    @DeKaratna4 ай бұрын

    Nem gondoltam volna, hogy valaha is igazat adok neki! De a felvezető mondatban azonnal kimondta az abszolút igazságot! Bizony BALOGH!

  • @vanyinenagyadrienne7297

    @vanyinenagyadrienne7297

    2 ай бұрын

    Balog Zoltán. 'H" nélkül.

  • @evakatonaneosz1277
    @evakatonaneosz12775 ай бұрын

    Kéri László már tévedett párszor!

  • @user-gk9kf2ul4f
    @user-gk9kf2ul4f5 ай бұрын

    Ñem erdekel mar nem tudom megveni idos vagyok es nem erdekel koszonom

  • @agnesbnef.664
    @agnesbnef.6644 ай бұрын

    Rónait nem szeretem!!

  • @elemenkanna
    @elemenkanna5 ай бұрын

    Kéri annyira kéri. 30 éve kéri. Remélem, egyszer megkapja. 🙏

  • @ferencfogarasi1104

    @ferencfogarasi1104

    5 ай бұрын

    Öt évet??? Nem,... Kötélet

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    ​@@ferencfogarasi1104 Az a fideszé!

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    K. Anna! Elementáris, ám már többször lerágott csonttal tetszett szórakoztatni. Mély ásítással leplezem a mosolygásom.

  • @jakabhedvig
    @jakabhedvig5 ай бұрын

    😂

  • @gaborkatona6481
    @gaborkatona64815 ай бұрын

    uj nap uj Kéri 🥰

  • @andrasbajkai6215
    @andrasbajkai62155 ай бұрын

    Kéri mindent látott, mibdent értett, mégse sejt semmit. AZ Orákulum.

  • @laszlokovacs-wl9vh
    @laszlokovacs-wl9vh5 ай бұрын

    PINTÉR a.k.a ROGÁN

  • @zoltankiss6857
    @zoltankiss68575 ай бұрын

    Kéri Úr, maga nem tehet semmiről, de azért vikire ráférne egy másfél lépéses sasszéból lebaszott pofon, nem olyan amilyet az apjától kapott, kicsit bőszebb

  • @zoltankiss6857

    @zoltankiss6857

    5 ай бұрын

    nem robogna vele a tekes konvoj keresztül a fél világon

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Tisztelt Kiss Úr! Magunk miatt, kérem csak semmi terror.

  • @evabodnar480
    @evabodnar4805 ай бұрын

    Kéri úr nagyon hitelesnek hangzik nekem… olyan köztársasági elnök szinten is … bár tudom mostmár a Fidesz kinevezte a következő köztársasági elnököt

  • @juditszamosi5929

    @juditszamosi5929

    5 ай бұрын

    m

  • @blake7422

    @blake7422

    5 ай бұрын

    A szlovákok megkapták a postaládába az elnökválasztásra a meghívót. Ez jár a szlovéneknek, osztrákoknak, lengyeleknek, cseheknek sorolhatnám, magyaroknak miért nem??? ...Helyette bugyuta kérdések a postaládába brüsszelről......

  • @HakapesziM
    @HakapesziM5 ай бұрын

    Kiérti László.

  • @juditszamosi5929
    @juditszamosi59295 ай бұрын

    digitális kőbalta...találó.

  • @kacsba
    @kacsba5 ай бұрын

    En lennek, keripapa

  • @Anna-df1fj
    @Anna-df1fj5 ай бұрын

    Mitölojanvör. Szegé

  • @emjhu3486
    @emjhu34865 ай бұрын

    Laci bácsinak eddig hány jóslata jött be? :D :D :D

  • @Konohagukare

    @Konohagukare

    5 ай бұрын

    Ebben a reakciós politikában sajnos elég ég nehéz tökéletesen tippelni

  • @felegyhazifilmklub

    @felegyhazifilmklub

    5 ай бұрын

    Kéri nem jósolni szokott, hanem elemezni. Jósolni Nógrádi Gyuri bácsi szokott. Már megint kevered őket, szégyeld magad.

  • @zoltanreisz2228

    @zoltanreisz2228

    5 ай бұрын

    Lacival egy sör mellett el lehet beszélgetni, és olyan szempontokat vet fel amire addig nem is gondolt az ember. Jósolni a cigányasszony szokott, kártyából.

  • @tamasszombath4286

    @tamasszombath4286

    5 ай бұрын

    Lacibá egy fenomén? Akinek a joslatai bukták? Ellemzései sz@rt sem érnek? A papó , megrögzött fobiàs mesélő,akinek papirja van rola,de ebben a kuxva életben nemértelvele semmit? Mellözötsége gyülőletté alakult ? Évtizedek ota josolgat ez a szegény ember! De soha semmi nemjött be neki? Csak a mesélés és az észosztás? De senki nemvette komolyan, aki számitott?? Rémképeket fest a Lackóó bá? És roppantul csodálkozik hogy a rémképei mindig szétoszlanak mint a szivárvány?? Csak a pletykálkodása és lafatyulása maradt szegény öreg hapsinak meg a benemjött semmitérő joslatai???

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Sokkal több, mint nem. Egy kicsit szelektív az emlékezete.

  • @Gasto7802
    @Gasto78025 ай бұрын

    Kamaszkorban ki nem nőtt hencegés!😂😂😂😂 Kéri nagyon jó!

  • @kacsba
    @kacsba5 ай бұрын

    Hol vana a masikoldala, a zita

  • @tmsaskg
    @tmsaskg5 ай бұрын

    12:12 -Erre mondta azt Kövér Laci, hogy "nem értesz te a politikához".. -Jó felütés ez a mai beszélgetésünkhöz. Na ezen jót röhögtem, Egonnak van humora hál istennek

  • @evabodnar480

    @evabodnar480

    5 ай бұрын

    Valóban : az “ e fajta “ politizáláshoz több gyomor és kevesebb morális érzek kell …

  • @andreanemeth4830

    @andreanemeth4830

    5 ай бұрын

    @@evabodnar480 Vannak, akiknek az nem jön át, amit Kövér ért a politika alatt, az nem politika, az a Kövér féle mérhetetle arrogancia .

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    ​@@andreanemeth4830 A lacink hova dugta el kötelet? Elég zürös a fideszben mostanában a helyzet.

  • @attilapapp2765
    @attilapapp27655 ай бұрын

    Megnyugodtam, mert már féltem, hogy eltelik egy egész nap Kéri papa elemzése nélkül. Ha így haladunk, idén lesz még vagy háromszáz.

  • @showeyes
    @showeyes5 ай бұрын

    Én Kéri Jajjmindennarancssárga László helyében nem pofáznék.

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Uncsi!

  • @showeyes

    @showeyes

    5 ай бұрын

    @@andrasgardonyi5644 De gátolja valaki a nyugdíjba vonulását?

  • @macskafekete7497
    @macskafekete74975 ай бұрын

    Károgjanak a károgók! Mindent meghallgattam az elmult hetekben. Ez a TOP elemzes, a történet elejétől és félig belülről.

  • @zsoltszabo5581
    @zsoltszabo55815 ай бұрын

    Kéri úr még ,nincs gombaszezon?

  • @tamas4192

    @tamas4192

    5 ай бұрын

    Már 30 éve be van gombázva...

  • @TamasMaga
    @TamasMaga5 ай бұрын

    "Én Orbán helyében nem lennék túl optimista" Legnagyobb szerencsénkre Kéri L. Nincs az Orbán Viktor helyébe!

  • @tibor1593
    @tibor15935 ай бұрын

    Kéri tata, a "VÁGYVEZÉRELT GONDOLKODÁS" TIPIKUS ESETE !!!! Soha nem fog tudni kimászni a buborékából.

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Hát Ön?

  • @zsuzsaharsanyi5361
    @zsuzsaharsanyi53615 ай бұрын

    Tenyleg nem erdemes semmit meghallgatni. az embernek elmegy a kedve az emberektol.pletyka,pletyka,pletyka

  • @danielkele6106
    @danielkele61065 ай бұрын

    Vicces ez a Lacibástya 😂😂

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Szóvicc, no vicc.

  • @janosmolnar976
    @janosmolnar9765 ай бұрын

    Mondjuk, Kéri László sosem volt optimista. S miniszterelnök pedig még mindig OV.

  • @janosszegedi2539
    @janosszegedi25395 ай бұрын

    Amúgy jól elterelték a figyelmet Orbán fiáról.

  • @agnes49

    @agnes49

    5 ай бұрын

    : Rónai ebben nagy mester!

  • @janosszegedi2539

    @janosszegedi2539

    5 ай бұрын

    a kegyelmi botrányra gondoltam :) Ez a műsor amúgy sem O.G.-ről szólt @@agnes49

  • @drshinepremium
    @drshinepremium5 ай бұрын

    Kéri úgy néz ki, mint egy igazi 70-es évekbeli buszsofőr. A ruhatára is akkori. Barna zakó-citromsárga, vagy piros garbóval. Kicsit korpás váll.

  • @user-vg1rr5rl1x

    @user-vg1rr5rl1x

    5 ай бұрын

    Megragadtad a lényeget.🤦‍♀️

  • @pappleslie4929

    @pappleslie4929

    5 ай бұрын

    Ja az lehet ,csak a szürkeállománya valamivel kiműveltebb az aktuálpolitikához mint a legtöbb hetvenes évekbeli buszsofőrnek. Az meg ebből az aspektusból nézve nem egy utolsó dolog.A ruházat !? Azt meg ő hordja . Ha neki megfelel ,.....

  • @peterstubnyai8047

    @peterstubnyai8047

    5 ай бұрын

    Pont mint egy büdös bolsevik proli!

  • @oroszivan5015
    @oroszivan50155 ай бұрын

    Kéri! Soha semmi nem jött be neked! Kockazatos a profecia, igaz, Laci!? Különösen, ha a jövőre vonatkozik :)

  • @ferenckovacs2267

    @ferenckovacs2267

    5 ай бұрын

    Akkor csak annyira hívnám fel a figyelmedet, hogy orbán a legutóbbi EU parlamenti választáson is nagy győzelmet várt ("lázadás éve"), ami sehogy se jött össze. És most is ezt várja, de most se lesz meg.

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Kedves Ivan! Tévedni méltóztatott. Bizony ezek az elemzések tűpontosak. Jósolni viszont nem szokott. Esterházyt pedig nem érdemes a tollára venni, különösen ha idézőjel nélkül, pontatlanul teszi.

  • @kacsba
    @kacsba5 ай бұрын

    A zita mondjuk nem ennyire lassu.....

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Azt nem tudom gyorsabb-e. De még ma is hívják kutatni a régi intézetébe. Önt is?

  • @kacsba

    @kacsba

    5 ай бұрын

    @@andrasgardonyi5644 nem engem nem, es nemnis akarok menni,....

  • @user-xl6jb6xv1j
    @user-xl6jb6xv1j5 ай бұрын

    Az azért nagyon cuki, hogy állandóan kritizálja O. V.-t, közben pedig elismeri, hogy nem neki, hanem O. V.-nek lett igaza.

  • @juditszamosi5929

    @juditszamosi5929

    5 ай бұрын

    Miben lett o.v.-nek igaza? Semmiben.

  • @laszlopalotai9861

    @laszlopalotai9861

    5 ай бұрын

    ​@@juditszamosi5929Hallgasd figyelmesen a beszélgetés kb. első 20 percét. Nekem is fáj, de ez van...

  • @ferenckovacs2267

    @ferenckovacs2267

    5 ай бұрын

    Azt mondta, hogy Orbánnak, lett igaza - 1993-ban. Nem azt, hogy mondig neki lett igaza. Nem kéne szelektíven hallgatnod, amit mond.

  • @danielwunderlich
    @danielwunderlich5 ай бұрын

    Ezt a palit ki dugja, hogy mindig szerepelhet?

  • @NoComment_7

    @NoComment_7

    5 ай бұрын

    Érintett vagy?

  • @derotos
    @derotos5 ай бұрын

    Laci bacsi a mai napig nem tudta feldolgozni hogy az egykori tanitvany kicsuszott az iranyitasa alol.

  • @janospapp1418

    @janospapp1418

    5 ай бұрын

    Nem egy Seneca -Nero kapcsolat volt. Csak egy magyar narancs.

  • @attilamolnar5858

    @attilamolnar5858

    5 ай бұрын

    Inkáb az fájhat, hogy a tanítványról kiderült, hogy egy gerinctelen, xar, közönséges kis tolvaj patkány.

  • @felegyhazifilmklub

    @felegyhazifilmklub

    5 ай бұрын

    Nem éppen. Kéri bölcs, szelíd ember, szemben vityával, aki folyamatosan ráküldi az ócska trolljait, hogy ilyen primitív takony módra próbálják diszkreditálni. Csak valahogy sose sikerül. Még mindig itt van és egy jó darabig itt is lesz.

  • @ibolyajakabne1123

    @ibolyajakabne1123

    5 ай бұрын

    Tévedsz, azt nem tudja feldolgozni, hogy mivé változott viki. Hogy fordult át ilyen giliszta gerincű emberré! Bocs giliszta.

  • @andrasgardonyi5644

    @andrasgardonyi5644

    5 ай бұрын

    Én szégyellném, hogy semmire sem tudtam nevelni.

  • @gabriellagervai5968
    @gabriellagervai59685 ай бұрын

    Nem mindig a konzervatív oldalt kellene ekézni!!! Tessék egy jó programmal előrukkolni az ellenzéknek és akkor lehet alternatíva. Influenszerekről meg felesleges beszélni, most van, holnap nincs!!!

  • @tatsavitur7739

    @tatsavitur7739

    5 ай бұрын

    Van jó programjuk csak nem nagyon van felület ahol ez eljut az emberekhez. Momentum honlapján pl ott a program. 70%-aval egyet is értek

  • @gabriellagervai5968

    @gabriellagervai5968

    5 ай бұрын

    @@tatsavitur7739 A momentum olyan mint a szélkakas!🤡

  • @juvede21

    @juvede21

    5 ай бұрын

    igen akik 150.000 embert vittek az utcára es 220 milliot gyűjtöttek 4 nap alatt arról valóban felesleges :D

  • @gabriellagervai5968

    @gabriellagervai5968

    5 ай бұрын

    @@juvede21 🤣🤣🤣

Келесі