Isteni zűrzavar a Bibliában! Mire figyelmeztet Jézus? - Szűcs Cecília, Horányi Ágnes
Van, aki semmilyen Isten létezését nem ismeri el és nem hisz egy Teremtő által teremtett világban. Van, aki egy igaz élő Istenben hisz. Van, aki két Istenről is tud, egy jóról és egy rosszról. Sőt, olyan ország is van, amelynek vallása szerint mindenkinek saját Istene van. Vannak olyanok is, akiknek egyenesen tiltott, hogy Istenben higgyenek!
Ha meg akarjuk érteni Jézus tanításait, akkor csak a Bibliához fordulhatunk. Mi derül ki a Bibliából, ha nagyon alaposan, odafigyelve, a magyar nyelv szerkezetét helyesen alkalmazva olvassuk? Mi az, ami csak magyar nyelven érthető a Bibliában? Miért pont alma a tiltott gyümölcs? Milyen tudást adott a tudás fája? Milyen tudásra tett szert Éva? Ki Isten? Hány Isten van?
Kevés a hitünk, vagy inkább az a probléma, hogy túl sok mindent elhiszünk? Hol van a hitbéli hiba? Higgyünk, vagy tudjunk? Mi a dolgunk? Mit tegyünk? Hogyan térjünk észhez? Hol rontottuk el?
Szűcs Cecília szerző "Beszélgessünk” című könyve megrendelhető:
forrayniki.hu/konyvek/
Szűcs Cecília és Horányi Ágnes beszélgetése
Пікірлер: 550
Megéltem a hetven évet de ez idáig nem hallottam ennyire egyszerüen de csodálatos módon megfogalmazva az élet lényegét tekintve. Az ember egyetlen és legfontosabb teendöjét ezen életben. Hála,hogy magyarnak születtem,magyarul gondolkodom és magyarként kaptam azt amit kaptam az anyanyelvemmel. Köszönöm.
@laszlobizsok26
2 ай бұрын
...10:40 : ..." amikor "stn" magáról jelent ki valamit" ... --- na és vajon honnan lehet tudni, hogy ami az "ószövetségben" le van írva, hogy azt maga "STN" mondta, az valóban igaz ?... és nem vallási tudatállapotban írta bele valaki a "biblia" valamelyik és éppen elfogadott, kanonizált ókori tekercsébe ?... nem lehet tudni, de a "hívő" elhiszi, ezért írták le... aki hívő, azt lehet irányítani, aki nem, azt meg lehet fenyíteni, erről szól ez a pár ezer év, különös tekintettel az utóbbi kétezer évre...
@laszlobizsok26
2 ай бұрын
...21: 12 : ..."legyenek világító testek az ég mennyezetén" --- de vajon miért, ha már a második napon is lett este és reggel ?... nincs benne logika... komplett mellébeszélés...
@laszlobizsok26
2 ай бұрын
...37:49 : ... "nem halnak meg" ... ---- nem halunk meg ?... akkor miért vannak a világ minden táján temetők ?...
@laszlobizsok26
2 ай бұрын
...40:00 :kedves Cecília, itt kellett volna leállnod...
@laszlobizsok26
2 ай бұрын
...kedves Cecília, szerinted a "teremtés könyve" , amit állítólag maga Mózes írt, tehát szerinted milyen nyelven lett leírva ?... ókori héber nyelven vagy középkori magyar nyelven ?... vagy éppen a magyar nyelvújítás utáni időkben ?... ...innentől már tényleg csak játékos kedvem miatt nézem tovább a videód... :)
Kedves Cecília! Erre a magyarázatra vártam régóta. Köszönöm!
@PureAwareness76
12 сағат бұрын
Sokan várnak ilyesmit... 🫢
EZ VALAMI HIHETETLEN VOLT!!! HÁLÁS KÖSZÖNET ÉRTE!!! 🙏 ÉN ÚGY ÉRZEM, HOGY 100% IGAZ ÍGY MINDEN!!!
@ervinfilemon2858
2 ай бұрын
BIRKÁK agymosásra SORAQKOZÓ !
@kft.e-tech3576
2 ай бұрын
Ki foglak józanítani! Nem az! Az érzéseink van, hogy becsapnak minket! Két isten eleve nem is létezhet (már ha valóban isten) ugyanis az isten ismervei ezt kizárják! A kettő tehát egy, ezert a kettő az félre értelmezés és a rossz útra vezet! A kerdes már csak az, hogy melyik az igazi és egy teremtő és szerető isten? Tovabbá: elsőként azon kellene elgondolkodni, hogy a Biblia nem magyarul íródott! Tehát nem lehet magyarul értelmezni, különösen nem a fordítást, ahol az eredeti szavakat próbája valaki magyarul értelmezni!
@lajos.t.
Ай бұрын
Aki a Feltételezéseire próbálja ráerőltetni a tudás köntösét az fanatikus🥴
@csillab3804
Ай бұрын
Dehogy van igaza. Vigyázni azért, hogy kinek miket hiszünk el Ilyent mondani, hogy az Úristen szembe hazudott az első ember párnak?! Hát nem haltak meg? Dehogynem!! Tehát az Atyaisten nem hazudott nekik! Nem azt mondta, hogy az első harapás után meghalnak! Még , hogy mit mondott az Úr Ádámnak és Évanak meg a "szegény" kígyónak ! Hát a bűnnek következménye van! És azt mondja, hogy már megjelent a fegyver , mert a Paradicsom kapujánál azzal őrizték! Hát persze , hogy őrizték - hogy az Életfarol ne tudjanak enni . Mert akkor a bűn lett volna örökkévaló. De erről Cecília egy szót se szól. Szóval vigyázni!! Nagyon vigyázni mert az ördög munkája annyira rafinált, a megtévesztés nagy mestere nagyon rafinaltam dolgozik! A Szentírást csak egyféle képen lehet megérteni - kérni az Atyaistent, hogy nyitsa meg az ember elméjét , hogy értse meg! Nagyon vigyázni.
@PureAwareness76
Ай бұрын
KÉPZELJÜK EL, Kedves Olvasók, hogy a világ ezer (1000) legelmésebb teológusát összehívnánk (keleten meg a szokásos mestereket, rinpocsékat, szintén ezret /1000/), és egy adott passzust kellene elemezniük, értelmezniük, vagy csak előadniuk róla mit mond nekik. Ezer teológus, szakavatott ember - mert, szemernyi illúziónk ne legyen, amit itt láthatunk, az is gyakorlati teológia; szövegértelmezés (hermeneutika) némi misztikával fűszerezve. Node vissza az izgalmas témánkhoz; ott áll tehát 1000 teológus és mind előadja a szebbnél szebb elméletét, felismerését az adott Biblia-idézetről (vagy a keletiek esetében valamelyik Dharma-beszédről). Vajon lesz köztük 2 egyforma...?! Tátott szájjal csodálja majd őket mindenki, mert valamelyik valakit mindig el fog ragadni 🫢, de ott lesz nekünk ezer (1000) különböző felfogás, magyarázat...! És itt jön a megvilágosító kérdés, a LÉNYeg; Mire megyünk majd ezekkel a magyarázatokkal? Ugye, milyen fontos felismerés? És ez "csak" ezer mester, tanító volt, akiknek isszák a szavát - hol van innen az, hogy ezen felül még minden egyes hívőnek / keleten gyakorlónak meg van a saját értelmezése, felfogása! Hogy lesz ebből a nagy áhított EGYség? Folyton csak bólogatni, figyelni mások értelmezéseit? Valami itt mindig hiányozni fog. Hogy micsoda? Leginkább ÖNMAGUNK (megértése). Nincs hová, és kihez menni, mert AZ, mindenütt és mindig jelen van! 💗 (There is nowhere to go, and nothing to do.) Ahogy Adyashanti felteszi a kérdést; "A valóság már itt van, hová mész?" 💗 Ennyit az "útról". Ne feledjük a szúfi Rúmi klasszikusát (azért a valódi, hiteles tanítók mindig odamondták 🫢); "Nem találtam őt a keresztények keresztjén. Elzarándokoltam a buddhisták barlangjaiba - ott se leltem. Ekkor betekintettem a szívembe, s megleltem ŐT." Ez is azt mondananá, hogy bárhová, bárkihez is el kellene menni, bármiért is...? Mellesleg, egyik saját kedvenc klasszikusom szerint, aki a 4-es 6-os villamoson nem képes elmélyülni, az Nepál hegyei közt sem lesz rá képes. Vagy a másik saját; "Örökre elvonultam az elvonulás elől. Önként, önmagamba." 💗
Egész eddigi életemben EZT ÉREZTEM! Mintha kedves Cecília az érzéseimet öntötte volna szavakba. Köszönöm, most már TUDOM, amit eddig "csak" éreztem!
Szenzacios elemzes volt, nos ezert kell dolgozni az emberisegnek latastol vakulasig, hogy ideje se legyen magat kepezni es ideje se legyen gondolkodni, mert akkor megvilagosulhat, megerthetne nehany dolgot. Valoban a tudast vettek el az emberektöl. Es mai napig, aki igazat mond, a fejet betörik.
Nagyon köszönjük!!! Csodálatos előadás, nagyszerű gondolatok a tisztánlátásra!
@Karoly-bi3km
2 ай бұрын
Az, hogy meghaltok nem az azonnali halálra vonatkozik, hanem nem lesz örök életük, az életüket a halál zarja le eletidejuk leteltevel.
@juliabiborka
2 ай бұрын
A bűn zdoldja a halál ,,nem azonnal kellett meghalniuk.Tèves magyarázat .😢
Hát ez fantasztikus volt ! Szemfelnyitó előadás volt és köszönet érte, mindig is tudtam, hogy a Bibliában össze van mosva, zutyulva a teremtés történettől kezdve Jézus tanáig minden. Úgy lett megfogalmazva és magyarázva, hogy az igazságot ki ne tudd bogózni belőle .
@celiao7
2 ай бұрын
...csak magyarul van fogalmunk ,értjük,érezzük az igazságot. Hála Áldás Szeretet
Cilike drága kiskegyed ismételten brilirozott.. Ebböl az Ön által képviselt megvilágitásból felvázolva ezt a teremtés történetet egy valóságos élmény volt látni és halgatni.. Hálás köszönet ez a másfélóra minden pénzt megért.. Már csak azért is mert ismét tanúltam.. Köszi és Üdv..❤❤❤
Nagyon koszonom,Fenyt hozott az eletembe,s remenyt.
Hát ez csodás Több száz kérdésre kaptam választ Jézus Krisztus az élet Nagyon szépen köszönöm Légy áldott
Miközben hallgattam Ceciliát azt kívántam ,hogy ezt az egész világ hallgassa ! Mert ez a színtiszta igazság ! Hálásan köszönöm !
Csodálatos minden szava, és érzem, hogy igaz. Hálás köszönetem.🙏💫
@imreboczor1320
2 ай бұрын
Nem igaz!!!! Pl: Jézus Isten fia, nem Isten. Kihez imádkozott? Kit szólított Atyámnak?
@JanosH-hn7mz
2 ай бұрын
@@imreboczor1320 arianus tévtanitás
@erzsebetcsaholczi5728
2 ай бұрын
Élit szolitotta .@@imreboczor1320
@laszlobizsok26
28 күн бұрын
@@imreboczor1320 ...ezeknek itt hiába magyarázod, mennek a kolomp után... nagy itt a zűrzavar...
Brilliáns elmével megáldott és ragyogó szívű teremtés vagy Cecília! 💖 Biztos vagyok benne, hogy sok embert késztet még gondolkodásra, elmélkedésre - és a nyelvünk csodás erejének, kódolt kulcsokként működő szavainak vizsgálatára, elemzésére - ez az előadás! Szavaink összetettségére, többletjelentéseire és ebből adódó játékosságára; már évekkel ezelőtt én is felfigyeltem, és ahogy telik az idő az érdeklődés csak megsokszorozódott bennem! De ez nem a saját érdemem! E gyönyörűséges, ősi nyelvünk szeretetének és csodálatának magocskáját, Pap Gábor művészettörténész rendhagyó, szókimondó előadásai és bátor, mindig az igazságot kutató, ámulatba ejtő meglátásai, gondolatai táplálták bennem! Éppen így éreztem, ahogy Cecíliát hallgattam! Előadásának további értéke, hogy az Élet és Embertársaink feltétlen Szeretetére, Tiszteletére és Elfogadására is felhívja a figyelmet❣️Köszönjük! 💐
@krisztinka613
2 ай бұрын
Isten A Szeretet. Saját magunktól nem is tudunk szeretni.
Kedves Cecilia . En most azt csinaltam , amit ritkán szoktam ... ! - csendben - meghajtottam a fejem ..... ! Ez nálam , a tisztelet - őszinte jele ... ! ..... KÖSZÖNÖM ! ❤
@gyulaerdei3180
2 ай бұрын
... ez nálam az őszinte... Tisztelet jele ..... ! * :)
@krisztinka613
2 ай бұрын
Dicsőség Istené.
Kedves Cecília ,kedves Ági !Halasan köszönöm ezt a szín tiszta értelmezést ,magyarázatot !Erre már nagy szükség volt ,hogy a valóság feltárulhasson .Személyesen úgy éreztem hogy felszabadultam a meg meglévő láncaimtól !❤❤❤ Az Elő Isten Áldása legyen mindenkivel!
Ez eszméletlen jó. Mindig itt volt ez a mind a szívemben. Az Istenünk soha nem hagy magunkra minket .❤🤝
Több előadást hallottam már,pont erről,hogy a Bibliában be van mutatva mindkét oldal.Ehhez kell szívtéri intelligencia, hogy meglássuk a különbséget .Jehova végig az ószövetségben a szeretetet feltételekhez köti .Agresszív,hajthatatlan kíméletlen és bosszúálló.Van a Teremtő Isten,aki önzetlenül szeret mindenkit .Ezt képviseli Jézus
@antallacy1
2 ай бұрын
Akkor ki kerül a gyehennába Jézus szerint?
@istvanhudak4123
2 ай бұрын
@@antallacy1🤔🤔🤔
@borsiorsi8882
28 күн бұрын
@@antallacy1 aki hisz benne.Jézus is azt mondja: mindenkinek,hite szerint lesz ...
@Luxor-xm7xe
25 күн бұрын
Senki! A Teremtő a szeretet! Nincs pokol! Azt 451-ben ìrtàk bele amikor meghamisìtottàk a bibliàt a sötèt erők ès fenyegető,fèlelmetes dolgokat ìrtak bele amik nem voltak benne!
@borsiorsi8882
25 күн бұрын
@@Luxor-xm7xe igen,igazad van :-) utólag írtak sok mindent bele, sőt mint tudjuk a reinkarnációt is kivették. Azt meg 325 ben a niceai zsinaton.
Az éltető forrás ott van mindenkiben❣🙏 Elképzelhető, hogy tisztításra szorul esetleg eldugult vagy kiapadt a "nemtudásnak" köszönhetően. Aki szomjazik az igazra megtalálja forrását és általa megtisztítja önmagát és a világát. Köszönöm, nagyon jó tényfeltáró beszélgetést hallottunk!🙏
Hálásan köszönöm ezt a csodálatos Élő Tudást! Minden kirakós darabka egyszer a helyére kerül! És ez így van! ❤
Micsoda tiszta szellemu, kedves, kivalo eloado.😊Jo volt latni es hallani ot! Koszonom szepen!🥰
@krisztinka613
2 ай бұрын
Lelkesítő előadó
Fantasztikus volt, köszönet! Ez így igazán tiszta,érthető, és Élhető végre! Egyszerű és nagyszerű!❤
Csodálatos értő magyarázat! Minden percét élveztem , pedig ennek már a tudatában vagyok! Amiért 40 évig keringette az emvereket az azért volt, hogy az ELI , Élő Isten teremtményeit, "követőit " megtörje. Így ezalatt az idő alatt 2 generáció nő fel, már azzal a "tudással ", tudattal, hogy ők JHVH követői!!! 😢
2 ай бұрын
Nem hiszem hogy megtörni akarná az embereket. !!
Csodálatos! Köszönöm szépen, drága Cecília! ♥️🙏
Kedves Cecilia, 66 éves VAGYOK MA, épp.... . És MA TALÁLTAM rá erre a kitűnő ÉLŐ - ELŐ AD ÁS RA. 45 évvel ezelőtt ismertem meg a BIBLIÁT, fél - RE vezetett úton. ... megis-MER- tetve és FÉL - RE vezetve. De, mindig sejtve, hogy valami itt nem stimmel. /😮MOST, MA ÚJJÁ SZÜLETTEM, itt ezen az előadás - on. Igaz, az, hogy NYELVÉBEN VALÓBAN ÉL /ÉLŐ A NEMZET-ÜNK. ❤ MARADJON igy ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ. ÉLNI és ÉLNI hagyni! ÉLI, ÉLI, ÉLNI!! és másról nem BESZ-ÉLNI. csak SZER- ETET-RÖL, ez legyen minden ember CÉL JA, tanulni az I-GÉT, az ÉLŐ IGÉT, gazság nélkül.... i-gazsaggal. ❤Köszönöm a helyre igazítást, Levetem a régi egyéniséget, amiben neveltek. Megtalaltam ÖN - MAGAM. Most Meg i-smertem a TELJES értelmezés ÉT, a Biblianak. REMÉLEM rendszeresen hallhatunk még ilyen. NAGYSZERŰ ELŐADÁST. ISTEN ÁLDÁS Á VAL ❤
@zsuzsafedor6161
2 ай бұрын
❤
@albertferenc1539
2 ай бұрын
A kérdés az örökkévaló,a felelet az ideiglenes.
@ilonapoczos7412
2 ай бұрын
❤❤❤
@kolozsvarikornelia366
15 күн бұрын
A biblia egy hazugság, 17 alkötet és pont a lényeg hiányzik. Te meg egyhalott akinek a kereténység agyonra mosta az agyad te szerencsétlen. Jézus , király😂😂😂😂😂😂, ennyi buta embert egyrakáson.
Szerintem Ön félreérti az Urnak azt a mondását, hogy aki a tiltott gyümölcsből eszik az meghal. Én úgy gondolom, hogy ez nem azt jelenti, hogy azonnal, "mint a Hófehérke", hanem az első emberpár örökéletű lett volna az engedetlensége miatt pedig a születés mellé megkapta a halált. Talán egyszer lesz egy olyan generáció aki hallgat az Úr szavára ( vagy utópia?)
Fantasztikusan előadás volt, minden elismerésem kedves Cecillia. Bárcsak mindenkihez eljutna, hogy mennyire félre van vezetve az emberiség. Köszönöm hogy hallhattam, igy 100 % ra meggyőződtem arról amit már én is régen fejtegetek. További sok sikert, nagy élvezettel hallgatom az előadásait. ❤️
Élő Isten, add, hogy ezt minden Ember megértése. Ámen.
@n.andreav.andris8575
2 ай бұрын
Jó indulattal mondom hogy nagyon nem kéne komolyan venni amit ez a hölgy mond mert alapvető Bibliai összefüggéseket hagy figyelmen kívül ! Ennek az a következménye hogy a saját kútfejéből ad . Hazugnak nevezi a Teremtőt aki megteremtette az embert és csodálatos környezetbe helyezte . Mi ,emberek napévekben gondolkodunk az univerzumban való elhelyezkedésünknél fogva , de Ő nem így érzékeli az időt . Azt mondta hogy azon a napon meghalnak . Mégsem haltak meg ,tehát szerinte Isten hazudott .Nézzük mit értett ezen ha figyelembe vesszük az ide vonatkozó Bibliai összefüggéseket . "Mert ezer év annyi a szemedben, mint a tegnapi nap , mely elmúlt ..."Zsoltárok 90:4. "Ám az ne kerülje el a figyelmeteket szeretteim hogy az Úrnál egy nap annyi mint ezer év, és ezer év mint egy nap " 2 Péter 3: 9. ' Az 1 Mózes 5:5 szerint Ádám 930 évet élt ,tehát azon a napon / ezer éven belül /meghalt . Most már csak az a kérdés hogy a hitetőnek / akit később sátán néven ismerünk meg / milyen szerepet szánt ez a kedves hölgy !? ..ő lesz az igazmondó jótevőnk / sátán/ aki miatt azóta is meghal mindenki , az életadó Teremtőnk pedig a hazudozó gonosz !? Avagy ki a gonosz hazudozó ?..aki a szakadék elé táblát helyez VIGYÁZZ SZAKADÉK !!! ÉLETVESZÉLY !! , vagy aki elveszi onnan a táblát és azt mondja , akár fejest is ugorhatsz ,nem halsz meg . Van amit a teremtő nem tud , például hazudni ! ....".ezt a reménységet Isten, aki nem hazudhat, már régen megígérte, " / Titusz 1:2/ Tudni illik hogy eltörli a halált és helyre állítja az örök életet. " Erre egy hangot hallottam a trón felől, mely hangosan ezt mondta: „Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig a népe lesznek, és maga Isten lesz velük. És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.” / Jelenések 21 :3:5 / Akik JÉZUS idejében ilyen hamisan érveltek mint a videóban ez a hölgy azoknak Ő ezt mondta ..." Ti tehát igen tévelyegtek ".......aminek az lehet a következménye hogy másokat is eltévelyítenek !
@borsiorsi8882
2 ай бұрын
Érdemes utána nézni mert az amen ,ha jól olvastam a Yotengritben ,szintén nem Isten szava.Isten szava az Áldás es az így legyen.Az amen pedig a másik oldal fixáló szava.Á- mén re eredeztetik sokan.Ami Amon isten,aki szintén nem a Teremtő jó Isten.Régen az áldás szót használták az emberek.Ha jój tudom Jézus se mondja soha .
@laszlobizsok26
28 күн бұрын
@@borsiorsi8882 ...van itt zűr-zavar elég, " S T N " - i zűrzavar... a "bibliában" is meg ebben a műsorban is... hadd hülyüljön tovább a nép...
@Luxor-xm7xe
25 күн бұрын
A bibliàt meghamisìtottàk 451-ben,akkor ìrtak bele fèlelemkeltő,fenyegető dolgokat! A Teremtő nem hazudik!!!
@laszlobizsok26
25 күн бұрын
@@Luxor-xm7xe ...ezek szerint nem olvasgatod a Tórát, Mózes "törvényeit" ?... a "biblia" egyébként már az eredete szempontjából sem tekinthető se eredeti, se isteni műnek... ókori zsidó szerzők írták, de maguk csak az ún. "ószövetségi" részét, a Tórát ismerik el... a másik fele Saul/Paul rabbi munkálkodása révén jöhetett létre...
Hála, hogy ilyen érthetően elmagyarázta👏👏👏👏
Nagyon köszönöm ! Régóta tudom hogy az ószővetség és Jézus tanításai nem össze egyeztethetőek ! Ez az előadás gépen levezeti ! Köszönöm !
Zavar nem a Bibliában van hanem a fejekben. Nem szabad belemagyarázni semmit. Mindenki lelki érettségének megfelelöen nagyon világos és érthető.
@krisztinka613
2 ай бұрын
Igy van nem.kell elemezni, mert egyszerű, világos a Szent Írás.
Nagyon remélem, hogy lesz még folytatása vagy más beszélgetés Szűcs Cecíliával. Hatalmas élmény! Köszönöm VNTV!
Nagyon köszönöm, kedves Cecília! Folyamatosan aha élményem volt és többször a hideg is végigfutott rajtam, mint egy megvilágosodás. 😊 Rengeteg dolog, ami eddig nem állt össze nekem, és megkérdőjeleztem a tanításokban, azok most összeálltak egy egységgé, értelmet nyert minden, és megerősítést nyertek a gondolataim, mert én nem tudtam elképzelni Istenről azokat a rossz dolgokat, amiket tanítanak róla a papok, én mindig azt szoktam mondani, hogy számomra Isten az eredendő jó, és abba nem fér bele, hogy bántson bárkit vagy büntessen. 😊 Azt sem tudtam elképzelni, hogy lett volna kiválasztott népe, amikor Ő minden gyermekét egyformán szereti. Sok-sok kérdésre kaptam választ. Felbecsülhetetlen értékű a munkája, hálás szívvel köszönöm! 😊🥰❤
Ezt a részt szeretem a bibliából a legjobban. Aki ezt nem érti, az nem tudja ki az igazi Isten és a két teremtéstörténetről sincs fogalma.
Kedves Cecília! Gyermekkoromban úgy zavartak hittanra mert nem érztem jól magamat és a gyermeki lélek nagyon érzi mi az igaz és mi nem.Az ószövetség nem a mi történelmünk ,idegenk írták és idegen a magyar lélek számára.Felnőtt fejjel kaptam meg az égiektől azt a tudást ami a szívhez szól és szívböl jön !Újszövetség ,Jézus tanítása! Nagyon nagyon tisztelem és nagyon szeretem hallgatni azt az igaz es élő szót amit mond. Lélekemelő!!!Ez a hozzáállás hiányzik a papokból ezert hallgathatatlan egy mise is ,mert idegen a magyar lélektől .KÖSZÖNÖM!!!!!
Nagyon köszönöm szépen, a csodálatos szem felnyitást! Egy előadásban hallottam az őseink ismerték a csakrákat. Hiányosan emlékszem a megnevezéseikre . Alma szó a csakrát jelenti. A lakodalma a szakrális csakra.A többi csakra az uralma, hatalma , vigalma, de ezekenél már nemtudom melyik csakrákat jelentik, valamint a maradék három csakra nevét is elfelejtettem .
@tundeizatoth7232
2 ай бұрын
Birod-alma (Urad-alma) Lakod-alma Vigad-alma Fogad-alma Riad-alma Hat-alma Úr-alma
@zsuzsafedor6161
2 ай бұрын
@@tundeizatoth7232óó köszönöm szépen ❤
Ez valami elképesztő volt. Hála érte, nagyon sok minden a helyére került a fejemben. Köszönöm ❤
Sajnos sikerült jól vagy nagyon félre félreérteni az egészet! Két isten eleve nem is létezhet (már ha valóban isten), csak egy. A kettő tehát egy, csak ennek éppen az a félre értelmezése visz a rossz (tév)útra, amit itt elő lett adva! Elsőként azon kellene elgondolkodni, hogy a Biblia nem magyarul íródott! Tehát nem lehet magyarul értelmezni, különösen nem azon fordítási részeket, ahol az eredeti szavakat próbája valaki magyarul értelmezni (lásd: "Éli, Éli Lama Sabaktani!")!
@PureAwareness76
Ай бұрын
❤ Végre valaki. Csak a szokásos, felkapott ezo-pszicho találgatás. Miért abból indulunk ki, hogy "igaz" is, amit mond...? Az ezo-pszicho ipar javarészt TALÁLGATÁS (SPEKULÁCIÓ) JÓL TÁLALVA (MARKETING) 💲💲 Miért nem a valódi mesterek, valóban hiteles tanítók munkásságáért lelkesedünk...? 💗
@PureAwareness76
Ай бұрын
💗 Végre valaki. Miért abból indulunk ki, hogy "igaz" is, amit mond...? Az ezo-pszicho ipar javarészt TALÁLGATÁS (SPEKULÁCIÓ) JÓL TÁLALVA (MARKETING) 💲💲 Miért nem a valódi mesterek, valóban hiteles tanítók munkásságáért lelkesedünk...? 💗
Nagyon jò elemzès!!!! Erre senki nem gondolt! Köszönöm ❤
Respect Cecília, várjuk a folytatást!🙏
Köszönöm, hogy rendbetette bennem az ezirányú katyvaszt!🥰 Nem láttam a fától az erdőt, de így már értem a kétféle istent.🥰
@TamasGardonyi
2 ай бұрын
kzread.info/dash/bejne/e56e1cxwfpWtfbA.html
@gyongyverkatona9073
2 ай бұрын
@@TamasGardonyi Köszönöm!😍 Szeretem Pap Gábort!
Hűha! Csodálatos előadás! Így már tényleg érthetőbb lett a biblia. Mások is mondták, hogy több Isten, úr van a bibliában, de ez nagyon szépen van levezetve. Köszönöm ❤
Hálásan köszönöm 🙏🤍❤
Csodálatos ez a hölgy, - mindkettőjüknek szívből köszönöm ❤❤❤
@tiborjanka5348
2 ай бұрын
Nem àrtana Jézus Krisztus keményebb,szembesítő,dorgàló,figyelmeztető kijelentéseiről is beszélni.Ugyanis nagyon sokan azt hiszik,hogy hisznek Istenben.És egy nekik tetsző,testi,anyagi kívànsàgaiknak,élvezeteiknek megfelelő Isten képet,és Jézus képet talàlnak ki maguknak.Ez az "Isten"csak a fejükben létezik.Azt gondoljàk hogy nem is bűnösök.A maguk szemei előtt jók.A Mindenható Isten megbocsàjt mindenkinek.Csak ahoz bűneink megbocsàjtàsàt kéne kérni tőle,hogy àltala meglàthassuk azokat.Akkor lépne be a lelkünk ajtajàn,miutàn elengedtük felfuvalkodottsàgunkat, képmutató,àlszenteskedő,érzelgősködésünket.Ezek utàn kéne szólni hozzà,bemenve a belső szobànkba.Isten előtt nincsen Magyar,romàn,német,zsidó,görög,Angol,stb.Csak Isten gyermekei vannak.("Ha nem lesztek olyanok,mint ezek a gyermekek,nem làtjàtok meg Isten Orszàgàt".)Valójàban nekünk embereknek,csak àtkéne adni magunkat(lelkünk)Istennek.Hagyni,hogy àramoljon rajtunk àt az Ő szava.Hogy àtadhassuk embertàrsainknak.Nem kellene mindenféle elméletekkel bíbelődni.Az emberi agyalàs lejtőre visz.
❤❤❤❤❤❤❤igy érthető a teremtéstörtnénet,mert látszott h két teremtésről van szó.Köszönöm.
Kedves Cecília, hálásan köszönöm ezt a csodálatos előadást!🙏❤️❤️❤️
Boldog vagyok, hogy ezt hallhattam! ❤
Jó napot kívánok. Csak érdeklődnék, hogy mi a helyzet. Jakab Istvánnal mert már elég régóta nem láttam, egyébként nagyon jó egészséget kívánok neki.
@MagariAnna
2 ай бұрын
Csatlakozom! Szeretnénk tudni, mi van Istvánnal. Legalább annyit, amennyi még ránk tartozhat. Sokunknak hiányzik.
Jézus urunk szavai: "Ha vakok volnatok nem volna bűnötok ámde azt mondjátok, hogy láttok ezért a ti bűnötok megmarad" . Áldást Békességet mindenkinek !
Nagyon várom a következő beszélgetést Cecíliával 😊 Köszönöm a munkájukat! ❤
Nagyon jó előadás volt. Éles látás és kristály tiszta logika jellemzi ezt az okos asszonyt! És nagyon csinos.
@krisztinka613
2 ай бұрын
Bölcsesség lelke
@endrepapa1
2 ай бұрын
@@krisztinka613 Krisztinka! Ez a megfogalmazás telitalálat. Nagyra értékelem az okos hölgyeket (Önt is beleértve). Környezetemben csak manipulált agyú, arc nélküli alattvalók vannak. Jól esik levelezni hozzám hasonló gondolkodásúakkal. Kézcsókom: Endre
Áldás az életére. Köszönöm. Cselekvő SZERETET
Fantasztikus tanítás!❤ majdnem végig sírtam, most értettem meg és találtam meg Istent még jobban és teljesebben!🙏a Jó Isten áldjon meg mindenkit! Áldás💖
Fantasztikus, természetesen, következetesen le lehet vezetni. Köszönet érte!
Köszönöm szépen! Csodálatos és teljesen világos, érthető. ❤😮🎉😊❤
Elképesztő! Abszolút logikus, és most már érthető a János 8. Amúgy Pap Gábor érintette már a témakört, de nem elemezte ilyen mélységben a kérdést. Köszönjük!
Ez csúcs volt❤ óriási, nagyon érthető és kerek volt nem volt kihagyva semmi lényeges belőle Köszönöm szépen ❤
Tetszik, hogy a Bibliát akarjátok promózni, de nagyon sok a tévedés abban, amit elmondtok... 😭
@user-fu2sl9nw9p
Ай бұрын
Így igaz. A világon kb 7800 nyelv létezik és a tanitásnak minden nyelven egységesnek kell lennie.Tudomásom szerint a Bibliát 2700 nyelvre fordították le.Csak érdekességként írom ide, hogy a sàtán volt az első reklámozo./reklámozta a fát/
@Luxor-xm7xe
25 күн бұрын
A bibliàt meghamisìtottàk 451-ben! Ez a nő meg azt terjeszti ès hazugnak nevezi a Teremtőt???
Szó szerint venni a Bibliát, ilyen eretnek gondolatokhoz vezet hogy az Istent hazugnak nevezi,és a kigyót meg igaz mondónak. A betü öl, a lélek megelevenít.
@mkisserika3664
2 ай бұрын
Az a fránya dogma...!
Nagyon szépen köszönöm! ❤ Csodálatos meglátások,kifejtése a Bibliának,igazán megnyugodtam! Szívemből kívánom,legyen folytatás....❤
Húh! Ez csodálatos volt! Nagyon szépen köszönjük!!! !!!!
Szép előadás volt. Végig akartam olvasni a szent könyvet (nekem is a Károli féle van meg), de csak Jerikóig jutottam el, mert elegem lett a sok öldöklésből. Gyerekkoromtól ösztönösen van bennem a másokért élés szemlélete. Ahogy a kommunista kiáltványt, úgy a bibliát is a margón ,, megfirkáltam,, , lehet, hogy ezért megégetnének. Köszönöm, hogy módóm volt meghallgatni. Nagyon jó egészséget kívánok szeretettel.💐💐💐💐
Köszönjük szépen! Ez lenyűgöző, nagyon szép előadás volt.
Léleksimogató IGAZSÁG,jó hallgatni. Hála Áldás Szeretet
Most sok mindent megértettem, ami ez idáig zavaros volt , hála Cecília éles látásának. Köszönöm . Remélem lesz folytatás. Örömmel halkgatnám. ❤️
Csodálatos okfejtes évek óta kerestem végre megertettem hálásan köszönöm DICSŐSÉG az Istennek
Sziasztok! Szeretettel köszöntelek Benneteket! Hálásan köszönöm, nagyon szeretem Cecíliát és alapos magyarázatait.🙏Áldás🙏
Végre. Ezen gondolkodtam. Hol romlott el! Most megkaptam a választ!
Geniales magyarul csodälatos a magyaräzat. Az o szövetsègben lètezö ällitäsokrol èn is sokat gondolkoztam, de most èrtem miröl van szo. Häläs köszönet.
Nagyon szépen köszönöm, egyszerűen zseniális!
Csodalatos magyarazat, Halas köszönet érte❤
Kedves cecília ! Minden szavával megerősített engem. Nagyon köszönöm.
Bele lehet kötni az élő fába is. Ezt csinálja Isten ellensége Sátán meg követőik , de már akkor vesztettek, mikor szembe fordultak Istennel. "Istentől tűz száll alá, és megemészti őket". /Szent Írás/ Nem hal meg az ember? Úgy látom mindegyiket viszik a temetőbe... Isten nem mondta, hogy azonnal fognak meghalni.
Imádtam! Köszönöm szépen!
Nagyon szép volt köszönöm ❤
🙏 hálásan köszönöm a feltöltést 🙏
Köszönöm szépen! Nagyon jó előadás volt. Teljesen másképp tanítják Kaint és Ábel történetét és még sok mindent. Választ kaptam sok kérdésemre! Köszönöm mégegyszer 😊❤🌼⚘️ hálás szívvel!
Köszönöm a tartalmas előadást. A gondolatok egy részével találkoztam korábban is Miklósvölgyi János egyik előadásában. Érdekesség például, hogy amit élet leheleteként fordítanak a sárember formálásánal, a latin változatban "spiraculum"- ként jelenik meg.
Zsenialis_es_vilagos!_Koszonom_Cecilia.
Hideg rázós. Köszönjük !
Az ÁMEN-t kerestem meg az interneten, egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy a jelentése ördög. Mi a véleménye?? Azóta csak Úgy legyen t mondok az Ima végén. Sok a félrevezetés.
@gyulaerdei3180
2 ай бұрын
Nem bizonyosság ... csak gyanú ..... (nyugaton...- a szó elején - az Á - hang - gyakran...fosztóképző ..... ! A - Men ... = nem Ember ..... :)
@gyulaerdei3180
2 ай бұрын
Érdemes még - a Goj-im , szónak is utánanézni..... *
@anitakovacs2535
2 ай бұрын
Fordítva olvasva Ámen-Nemá
@gyulaerdei3180
2 ай бұрын
Az áldás is megfelelő ! ..... :)
@user-lk6mo4tx1m
2 ай бұрын
Legyen,úgy legyen,legyen úgy ,én már ezt használom az ámen helyett.
❤Hálásan köszönöm!!!
Hálás köszönet e kitűnő műsorért.
Hatalmas az értelem, s mindent beragyog a fény amit gyújtottatok ! Köszönöm !
Nem pontosak a Biblia idézetek: Isten nem azt mondta, hogy ha esztek azonnal meghaltok, hanem azt, hogy még azon a napon meghaltok és amikor Isten azt mondja 1 nap, az 1000 évet jelent és nem éltek tovább 1000 évnél. Namost, abban igaza van, hogy éltek akkor már más emberek is a Földön, mert az elözö emberfaj az az Atlantiszi emberfaj volt többek közet, akik egy kis csoportja már elérte a halhatatlanság magas szintjét, ezért Isten felajánlhatta a halhatatlanságot az új emberfajnak, de fontos volt, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a Krisztusi Agape szeretet antiídeája, ami a démoni gondolkodás alapszelleme, az ne kerüljön bele a genetikai kódjukba, de fontos volt ezt az ellentétet megoldani, ezért Isten két lehetöséget kínált fel az új emberfaj elsö képviselöinek, egy halhatatlanságot vagy egy sokkal nehezebb utat, ami a halandóké és fontos volt, hogy ez egy tökéletes ember döntése legyen, hogy felvállalja magára ennek az ellentétnek a végsö megoldását. Ez van Pál apostol egyik levelében: "Az elsö tökéletes ember által lépett be a bün a világba és a második tökéletes ember által lesz a világ megszabadítva a büntöl." kzread.info/dash/bejne/Zpmaypith5Ten7g.html kzread.info/dash/bejne/l593xsSbldqsh7g.html
@mkisserika3664
2 ай бұрын
Ajánlom inkább Jézus, mint Saul - Pál rabbi mondásait!
@laco9494
2 ай бұрын
@@mkisserika3664 Igen, maga Pál apostol is ezt ajánlotta volna.
@geslerjulianna1381
2 ай бұрын
Csodálatos előadás volt! NAGYON köszönöm !!!
@mkisserika3664
2 ай бұрын
@@laco9494 Saul nem volt tanítvány, nem ismerte Jézust! Egy ellenőrizhetetlen szubjektív élményen alapuló látomás (damaszkuszi kapu) után tény, hogy nem üldözte és ölte tovább a Jézus követőket! Élükre állt, és ő tanított, mit is, amikor nem volt tanítvány?!
@laco9494
Ай бұрын
@@mkisserika3664 Rágalmazás. Kit érdekel mit csinált a megtérése elött! Tölem még a feje tetejére is állhatott és ketyeghetett.
❤Hálás köszönet ❤Áldott szép napot kivanok❤
Köszönöm szèpen. Nagyon tanulsàgos elöadàs.
Köszönöm,sok mindent megértettem!
HÁLA, HÁLA, HHÁLA, nagyon szépen köszönöm ezt a különleges elöadást, most minden a helyére került. ❤❤❤ 🙏🙏🙏 Ferenc Freiburgból
Nagyon jó . Ezt szeretem.Hazug a világ.Játszunk és elmegyünk.
Kitartást mindenkinek. Talán jobb napok jönnek, nagyon nehéz éveket élünk de jobb lesz minden nemsoká. Áradjon a szeretet.
❤ Fantasztikus volt az elmefuttatás szívemből szólt! Köszönöm ! 🙏🙏🙏
Áldást ,békességet kívanok❤Én úgy hiszem , és értem , ahogyan elhangzott is , hogy nemhaltak meg azon a napon , amelyen vétkeztek , de szellemileg igen , szellemileg meghaltak , elszakadtak ISTENTŐL , az ÉDENT , majdnem rögtön elkellett hagyjak , mert abban az állapotukban , már végzetes lett volna ,hogy egyenek az ÉLET FÀJÁRÓL , a kiüzés , nagyon rövidesen megtörtént , a szellemi halál 1előre éppen elég volt nekik. Amúgy hiszem és elfogadom ,hogy a BIBLIA a titkok könyve is , a halandó ember nem mindent érthet , és ért meg , bár lehetséges , hogy megadatik , a SZENT LÉLEK által , annak aki tisztelettel közelít és próbalja megérteni❤
Ugyanerre a bibliai negyven napos vándorlást kifejti Golenya Ágnes Éva is! Nagyon jó volt hallgatni az igazságot Cecíliától!🙏❤️
Nagyon szépen köszönom Isten áldjon meg sok sok szeretettel teged az Ur gyerekeit és az Isten gyerekeit.❤❤❤❤❤
Még sok mást is mondott Jézus a Máté evangéliumában le van írva minden tisztán érthetően. Miert nem olvassa fel végig??. Es miert nem olvasott fel az Ézsaiás könyvéből? A táltosok is ezt csinálták, hogy kiemelnek egy-egy részt a Bibliábol, amit aztán addig csűrnek csavarnak, ameddig félre-magyarázzák azt. Jaj, de "amúgy át van írva a Biblia"...csak épp ami nekik tetszik, az nincs átírva éppen..Aki keresi az Igazsagot, az elolvassa előbb-utóbb a Máté evangeliumát (pár óra alatt el lehet olvasni) es rájön mindenki a turpisságra. A taltosok is ezt csinalták. Kiemelnek részeleteket és felre vezetnek. Ez maga a sátan, éppen róla beszélnek. Mindenki aki elolvassa a Máté evangéliumát, rájön a szelhámosságra. Szembesül azzal mondjjk, hogy mi okozta a betegségét vagy mi fogja okozni a halálát. A Máté evangeliumában Jézus mindent elmagyaráz tisztán érthetően, úgyhogy nincs szükseg olyanokra, akik kitekerik, csűrik-csavarják a Mózes könyvét és az evangéliumokat. Az ilyen embereket szelhámosoknak nevezi Péter apostol. Felhasznaljak az Úr Jézus nevét es elhitetik az embereket, saját emberi elkepzeléseiket követkk es utana csodalkoznak, hogy miért halnak meg a gyermekeik, miért leukémiásak az emberek és miért kell különféle daganatoktól szenvedniük. Ezek is mind le vannak írva az Ézsaiás könyveben valamint mind a 4 evangeliumban es a Jelenések könyvében. Par oldal az egesz, ajánlom mindenkinek elolvasásra, vagy a Mózes V 28-at, mert akkor ébred csak fel az ember, hogy mik is vannak leírva!!! JÉZUS SZAVAI: JELENÉSEK KÖNYVE, 9:20:: " A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak; 9:21 És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból"
Ez nagyon jó! Köszönöm!!!
Úgy bizony! Két teremtést írtak nekünk, hogy nem ébredjünk ön-tudatra! Soha nem szerettem templomba járni, mert ott nem az IGAZSÁG HA NEM A GAZSÁGOT mantrázták! Csak Jézusunkat követem, mert igazat szól!
Hála, hála, hála :) Köszönöm! Annyira szépen, közérthetően és élvezhetően (!) van átadva ez a hatalmas tudás, végtelen szerénységgel. :) Ezt a Beszélgessünk könyvet, nem lehetne még egyszer kiadni? :) Sajnos, csak Antikváriumban fellelhető. Szívesen elolvasnám. :) Legyen még ilyen beszélgetés, nagyon nagy szükség van most erre a nézőpontra. :) ❤
Csodálatos! KÖSZÖNÖM! ❤
Üdvözlet mindenkinek! "Színház az egész világ", "Satan e világ fejedelme", A "szent" iratok e színház forgató könyvei. "Az ember embernek farkasa" Az Új Szövetségről még el tudnám/szeretném hinni/fogadni, hogy a JO ISTEN igéje, de az Ószövetségről képtelen vagyok, ahogy a Tóráról se tudom. A Koránról nem is beszélve. Ezek csak megosztani tudják az embereket.