Igeidő - 2024.06.20.

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” - ami azt jelenti: Velünk az Isten.
József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.
(Máté evangéliuma 1. fejezet 18-25. vers)
Napindító áhítat Dominiák Zsolttal

Пікірлер: 15

  • @klaradoktor4803
    @klaradoktor480318 күн бұрын

    Áldás békesség ISTENTŐL ÁMEN köszönöm

  • @majorsandor7667
    @majorsandor766717 күн бұрын

    Békesség Istentől Ámen Köszönöm a mai igét ❤

  • @becseisandorne5214
    @becseisandorne521418 күн бұрын

    Ámen. Áldás, békesség! Köszönöm szépen.

  • @miklosszabo7994
    @miklosszabo799418 күн бұрын

    Áldás békesség Ámen

  • @bargeization
    @bargeization18 күн бұрын

    Köszönöm szépen! Békesség Istentől!

  • @user-bt5ky2kc8t
    @user-bt5ky2kc8t18 күн бұрын

    Ámen. Áldás békesség.

  • @laszlohorvath6705
    @laszlohorvath670518 күн бұрын

    Áldás békesség! Ámen 🙏❤️!

  • @vantuserzsebetbodone2652
    @vantuserzsebetbodone265218 күн бұрын

    Áldás, Békesség!

  • @ilyeserzsebet2993
    @ilyeserzsebet299318 күн бұрын

    Ámen!

  • @joligerzsenyi3207
    @joligerzsenyi320718 күн бұрын

    Ámen ! Áldás Békesség ! Köszönöm szépen !

  • @janosnekeresztes1626
    @janosnekeresztes162617 күн бұрын

    Ámen áldás békesség

  • @irensimongyorgyne1244
    @irensimongyorgyne124417 күн бұрын

    Áldás Békesség!Ámen!❤

  • @andrasnesandor3037
    @andrasnesandor303717 күн бұрын

    Drága Uram,kérlek segíts nekem bölcs döntéseket hozni!

  • @margitborbely9542
    @margitborbely954218 күн бұрын

    Ámen.

  • @timeakovacsova7517
    @timeakovacsova751717 күн бұрын

    Mi az a kereszt?