Igeidő - 2024.06.13.

És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.
És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.
(Jelenések könyve 20. fejezet 1-6. vers)
Napindító áhítat Farkas Leventével

Пікірлер: 20

  • @user-sr3mo7zb6d
    @user-sr3mo7zb6d21 күн бұрын

    Köszönöm az igemagyarázatot. Dicsőség Istennek. ÁMEN.

  • @user-bt5ky2kc8t
    @user-bt5ky2kc8t21 күн бұрын

    Ámen. Áldás békesség.

  • @bargeization
    @bargeization21 күн бұрын

    Köszönöm! Áldás, békesség

  • @laszlohorvath6705
    @laszlohorvath670521 күн бұрын

    Áldás békesség! Ámen 🙏❤️!

  • @MsLevi76
    @MsLevi7621 күн бұрын

    Ámen! Köszönjük!

  • @majorsandor7667
    @majorsandor766721 күн бұрын

    Békesség Istentől Ámen Köszönöm szépen !😊

  • @becseisandorne5214
    @becseisandorne521421 күн бұрын

    Ámen.

  • @ibolyalenart8265
    @ibolyalenart826521 күн бұрын

    Ámen🙏!

  • @joligerzsenyi3207
    @joligerzsenyi320721 күн бұрын

    Ámen ! Áldás Békesség ! Köszönöm !

  • @vantuserzsebetbodone2652
    @vantuserzsebetbodone265221 күн бұрын

    Áldás, Békesség!

  • @erzsebetposa9205
    @erzsebetposa920521 күн бұрын

    Áldás békesség Ámen

  • @margoborbelybelane6040
    @margoborbelybelane604021 күн бұрын

    Áldás Békesség !

  • @KenobiMester
    @KenobiMester21 күн бұрын

    Áldás békesség

  • @katinagyne9658
    @katinagyne965821 күн бұрын

    Áldás Békesség . Ámen .

  • @klaradoktor4803
    @klaradoktor480321 күн бұрын

    Áldás békesség ISTENNEK DICSŐSÉG ÁMEN

  • @margitborbely9542
    @margitborbely954221 күн бұрын

    Ámen.

  • @EtelkaTamas-ox6wp
    @EtelkaTamas-ox6wp21 күн бұрын

    Ámen

  • @ferencnenazar1116
    @ferencnenazar111621 күн бұрын

    Ámen. Áldás békesség.

  • @emmafekete6646
    @emmafekete664621 күн бұрын

    Ámen.