Hogyan tovább? Mit tovább? - Pap Gábor és Szántai Lajos Géczy Gábor szellemi örökségéről

2021. január 10-én eltávozott ebből a világból Géczy Gábor, a tanító, Magfalva létrehozója, kedves barátunk, harcostársunk. Rá emlékeztünk, a szellemi hagyatékának felidézésével és egy lehetséges jövőkép felmutatásával.
A beszélgetés résztvevői:
Pap Gábor művészettörténész és
Szántai Lajos művelődés történész
A beszélgetést vezeti: Sárosi Zoltán
Elhangzott a Két hollós könyvesboltban 2021. január 19-én.
A műsor közben bemutatott fényképeket köszönjük alkotóiknak!
GÁBOR-FA
Nagyon friss még a seb mely sokunk lelkén esett.
Elvesztettünk valakit akitől sokat kaptunk s talán keveset adtunk neki vissza.
A szemlélet melyet megismertetett sokunkkal, hívta életre a gondolatot amellyel mintegy jelkép fenn és lenn között, állítsunk egyfajta emléket szeretett barátunknak!
Egy fa, csak ennyi volna? Nem, ez nem "csak" egy fa! Ez sok-sok magja annak az erdőnek, melyet Gábor ültetett el. Mi pedig életet adhatunk neki!
Ha teheted, amint azt tavasszal az idő engedi ültess te is egy fát, vagy ha nincs hol, hát a lakásod ablakába egy növényt. Legyen az bármilyen, a lényeg az, ha a kertedben rápillantasz jusson eszedbe Gábor és tudd hogy a sok kis külön fácska, a rengeteg növény egy több ezres erdőt fog alkotni ország szerte!
Talán majd egyszer sok-sok év múlva, amikor megállsz ezelőtt a szeretettel nevelt fa előtt az unokáiddal, dédunokáiddal, önkéntelenül elkezdesz mesélni egy jó emberről, akit sokan szerettek és elmondod a számodra legfontosabb tanításait az utódoknak...
ÜLTESSÜNK GÁBOR-FÁKAT!

Пікірлер: 145

  • @samisdatum
    @samisdatum3 жыл бұрын

    Én mindig hálás vagyok,hogy ennek a szellemi társaságnak,-mégha távolból is - részese lehetek! Nekem ebben az elbutított világban ez az egyetlen oázis, ami még értéket jelent! Isten áldja mind Pap Gábort,mind Szántai Lajost!Köszönöm,hogy vagytok!

  • @naprika
    @naprika3 жыл бұрын

    Bizony sokan vagyunk, akik azért jöttek haza külhonból, mert meghallgatta párszor Gábort. Én is Géczi Gábor, és Vukics Ferkó szavai nyomán döntöttem úgy, hogy haza költözöm. Hálás vagyok nekik.

  • @norbertnagy169

    @norbertnagy169

    3 жыл бұрын

    Én is.

  • @nyergesjudit6595
    @nyergesjudit65953 жыл бұрын

    Gábor a mi életünknek is sorsfordítója volt, így örökre ittmarad velünk. 55-60 évesen odahagytuk a fővárost és vidéken kezdtünk új, hasznos és tiszta életet az egész családunk örömére és hasznára. Nyugodjon békében!

  • @Orlov54321

    @Orlov54321

    10 ай бұрын

    Ha mi is ebben gondolkodunk, szerinted/ön szerint hol kapok segítséget ( az alaphelyzet ugyan az)

  • @ajanlatszallashely5709
    @ajanlatszallashely57093 жыл бұрын

    A 39ezer megtekintés csodálatos, Drága Gábor most toboroz igazán. Köszönöm a JóIstennek, hogy ilyen emberrel ajándékozta meg a Magyarokat.

  • @katalinovari2910
    @katalinovari29103 жыл бұрын

    A jó Isten nyugosztalja. Köszönet a megemlékezöknek és vígasztalás a családnak. Példaértékű élete volt. 🙏😇🙏😇 Kell, hogy a mag ne vesszen el

  • @peterhorvath6472

    @peterhorvath6472

    3 жыл бұрын

    Ámen

  • @alajoossarija2634

    @alajoossarija2634

    3 жыл бұрын

    De sajnos így el fog veszni. De akadnak még olyanok, ha nem is sokan, akik folytatni tudják, amit Gábor elkezdett. Így legyen.

  • @carmenetelca144

    @carmenetelca144

    3 жыл бұрын

    @@alajoossarija2634 a mag soha nem fog elveszni☺mi vagyunk a mag\magok ezt probalta velunk megertetni🙏

  • @i.t.1722
    @i.t.17223 жыл бұрын

    elszürkülő, elmagányosodó, a technológiára alapozott világunkban Géczy Gábor azt mutatta meg, hogy az ember maradjon annak ami. a Teremtő teremtésének, aki tovább teremthet, saját maga és társai örömére. a képesség, és annak hite, amit oly erősen el akarnak belőlünk felejtetni. ő egy lámpás volt, és végtelenül megdöbbentő, hogy az égiek elszólították, máshova. tán máshol is annyira szükség van rá, mint itt. de minket nem kérdeztek meg, hogy vajon megleszünk-e majd önélküle.

  • @zsoltlaszlo726

    @zsoltlaszlo726

    3 жыл бұрын

    🙏 Bár fáj, de szerintem megleszünk. Mindent elmondott, megmutatott. Most kivette a mankót a hónunk alól: Járjatok! Csináljátok! Az elméletet tegyétek gyakorlattá, csiszoljátok, tökéletesítsétek, úgy adjátok tovább! Úgy lesz Mester, jó utat!

  • @40091001

    @40091001

    3 жыл бұрын

    😢🙏

  • @i.t.1722

    @i.t.1722

    3 жыл бұрын

    @@zsoltlaszlo726 köszönöm a vígasztalást. de Gábor hiánya nagyon nagy. ahogy ebben a musorban is elhangott, voltak hibái, de ő elsősorban egy erős karizmatikus személy volt. ahogy egyzser beszéltem vele, és ahogy ismerem a hozzá hasonló (köztünk magam iside tartozom) embereket egy a vastag filccel festő személy volt aki a karakteres, emblematikus, a kis részletekkel igazából nem foglalkozó szemly volt egyes témákban. elhangzott a műsorban, egypár negatívum róla. hát hol vannak ezek az értelmieségiek, akik visszavezethetnének minket, átlagembereket, lámpoásként a teremtéshez, az igazi, értékelapú élethez és élelemhez?

  • @nyergesjudit6595

    @nyergesjudit6595

    3 жыл бұрын

    @@i.t.1722 Gábor mondta, hogy ha útmutatás kell, menj ki a szabadba, keress egy fát, öleld meg, és hallgasd meg, mit üzen.

  • @yamaicaman
    @yamaicaman3 жыл бұрын

    Gábor MESTER olyan kivételes tanár, hogy még a róla szóló beszélgetést hallgatva is annyit tanultam mintha az Ő előadását hallgattam volna. Szinte látom magam előtt, ahogy elégedetten csettint odafent, “na baszki ezért már megérte” és rágyújt egy cigire.

  • @40091001

    @40091001

    3 жыл бұрын

    👍💗

  • @capoditutticapi9505

    @capoditutticapi9505

    3 жыл бұрын

    így van bár valószínüleg ha korábban nem gyújtott volna rá annyiszor akkor még ma is köztünk lenne...

  • @utonevvezeteknev5716

    @utonevvezeteknev5716

    3 жыл бұрын

    @@capoditutticapi9505 Attól még ma is élne. Az a rengeteg mocsok és gyűlölet, amit rázúdítottak, az facsarta meg a szívét.

  • @gaborszadai1992

    @gaborszadai1992

    3 жыл бұрын

    Ja, hogy cigizett...!?

  • @janosferencfia2953

    @janosferencfia2953

    3 жыл бұрын

    @@gaborszadai1992 A szerves műveltséget terjesztette, de lehetett egy kis disszonancia az életében.

  • @balintistvan9630
    @balintistvan96303 жыл бұрын

    Csak ismételni tudom magam. A mag el van vetve, de a magvető viszont a szívét adta értünk. Nyugodjon, békébe Isten legyen vele. Bálint István

  • @zoltanszarvas156
    @zoltanszarvas1563 жыл бұрын

    A hazatérésemet én is Önöknek köszönhetem! Pap, Szántai, Géczy nagy hatású előadásai!

  • @nyergesjudit6595

    @nyergesjudit6595

    3 жыл бұрын

    Nekem is ez a három igaz ember határozta meg az elmúlt 7-8 évemet, erőt adott egy új élet kezdéséhez, miközben folyamatosan tanítottak, tanítanak. Hálás vagyok érte.

  • @katalinlaczko5151
    @katalinlaczko51513 жыл бұрын

    Köszönöm a megemlékezés nyilvánosságra hozatalát. Nagyra becsültem dr. Géczy Gábor munkásságát, mint ahogy Pap Gábor és Szántai Lajos tanításai is nagyon fontos lelki táplálék számomra. Hálát adok a Jó Istennek, hogy a Yt-on keresztül ezek a tanítások szabadon hozzáférhetöek. Minden jót, de föleg további jó egészséget kívánok németországból. Áldás 🙏🙏🙏

  • @nyergesjudit6595

    @nyergesjudit6595

    3 жыл бұрын

    @Mária Lutring Moser Pap Gábor és Szántai Lajos igaz tanítóink.

  • @gaborpok3616
    @gaborpok36163 жыл бұрын

    Őbök az Igazi Magyar Szakrális Nemesség!!!!Nagyon sajnálom Géczy Gábort.Szívből szertem magukat,az Isten áldja Önöket!Jó Egészséget!

  • @anitabedo5958
    @anitabedo59583 жыл бұрын

    Tavaly a Lock Down-ak köszönhetöen rá találtunk Gábor előadásaira. Anyira a lelkünkböl beszélt, hogy végig halgattuk sorba az összeset. Augusztusba el döntöttük, hogy németbe el adjuk a házunkat és haza költözünk magyarba. Vettünk egy kb. 3 ha területet ahol meg van az önellátás teljes lehetöségünk. Idén augusztusba lesz a nagy költözés. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk személyesen meg ismerni Gábort. Tervbe volt le menni Magfalvára. Sokat akartunk volna még tőle tanulni. Hálásan köszönjük, hogy igy meg változtatta az életünket 🙏 Köszönjük ezt a feltöltést is ❤🙏

  • @zsuzsakiss9042

    @zsuzsakiss9042

    3 жыл бұрын

    Hajrá . Sok munka , de megéri ! Mi Angliából jöttünk haza 12 év után , és még dolgozunk az itthoni otthonunkon . Mindenki sokkal boldogabb , az unokák úgy tűnik társra és barátokra találtak , mi is összehasonlíthatatlanul jobban vagyunk , nem tudom elmondani a különbséget !

  • @janosferencfia2953

    @janosferencfia2953

    3 жыл бұрын

    @@zsuzsakiss9042 Akkor, Nektek is Hajrá!

  • @gergovagyok4191

    @gergovagyok4191

    3 жыл бұрын

    Gábor haza hívott rengeteg igaz lelkűt, utat mutatott az elveszetteknek. Szívből kívánok sok erőt, kitartást és boldogságot az új élethez!

  • @pirkomohacsi3555
    @pirkomohacsi35553 жыл бұрын

    Csak az igazán nagy lelkek tudnak így egymásról emlékezni, egymástól elköszönni, bensőséges, baráti és emberhez méltó módon. Köszönet a lehetőségért a Két Hollósnak! Áldás!

  • @beatadenes48
    @beatadenes483 жыл бұрын

    Köszönöm a Két Hollós könyvesboltnak a megemlékezést! Azt a ''bőrkabátot'' remélem felveszi újra, mert szükség van a munkásságára, áldás Géczy Gábor!!!!!

  • @katalinszabo6221
    @katalinszabo62213 жыл бұрын

    "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." ...ha mást nem is, a Bibliát olvasta, s abban benne van minden tanítás. Jó ember volt, hálás vagyok Neki, nagyon sokat tanultam tőle. A lélek él, találkozunk...🙏

  • @enikoszentkiralyi4737

    @enikoszentkiralyi4737

    3 жыл бұрын

  • @corporal2699
    @corporal26993 жыл бұрын

    Pap Gábor hatására, 7 év után jöttem haza.🙂

  • @balintgruber90
    @balintgruber903 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja!! Napokig szomorkodtam a hír hallatán és még most is érzek egyfajta űrt, amit elfoglalt a vilagban....nagyon jól éreztem a Magyar Népi Gyógyász képzésen, ami talan leginkább az Ő érdeme volt. Az a 'társaság' akik ilyen érzelemgazdagon és kutatói munkával, művészi tehetséggel jelenítettek meg történelmi magyar kúltúrából sokat a legérdekesebbek közül, melyek igazán gondolatébresztőek.... A youtuben taliztam eloszor Pap Gábor és Lajos előadásaival, melyek igen élvezetesek, és rengeteg alapalapműveltség ragadt rám általuk. Népdalokat, vagy népmeséket nem is gondoltam volna milyen végtelenül jók. Csillagos ég alatt aludni, erdelyi bor, milyen is az, kenyeret sütni kemencében, katonás falatok, foglalkozni egymás egészségével, masszirozgatni minden. Egyébként rajta keresztül találkoztam nagyon barátságos emberekkel, nyitott személyiségekkel. Az utóbi időben nem jártam magfalvára, hiányzott, kár hogy nem mentem ki még a vírus előtt. Kellemes esték voltak ott pl a tűz korul, csendes iszogatások énekelgetések...egy különösen békés elfogadó környezetnek helye.... Isten nyugosztalja

  • @laszlonagy2928
    @laszlonagy29283 жыл бұрын

    Nagyon-nagyon tanulságos ez a beszélgetés, ami GG összes előadását innentől fogva teljesebb megvilágításba helyezi. Rendkívül jól esik,és hálás vagyok, hogy a még élő két nagy Alak nem udvariaskodik és nem diplomatikus semmitmondásba menekül. Köszönöm. GG mindig jó érzékkel trágyázta meg előadásait, hogy eljuttassa mondanivalóját az el-elszunnyadó Ébredőkhöz. GG nem egy légies, steril elefántcsonttorony, hanem - a tétova Megvilágosultak számára - két kézzel markolható, zaftos, szagos, gyúrható dagonya, ami egy rettenetes hiányt pótol élményével a ma Világából. Nem tudta, nem beszélte és nem is érezte a Tudók igaz bölcsességét, és mégis GG figurája beteljesítette rendeltetését azzal, hogy hagyott a sokaságnak egy parazsat, hogy a szocializmus korának siket gyermekei, akiket elválasztottak hagyományaitól, szentségeitől, súgást kapjunk a magasabb szférákról. Tette ezt energikusan: vak létére vezette világtalan követőit.

  • @40091001

    @40091001

    3 жыл бұрын

    🤗😭👍🙏

  • @janosferencfia2953

    @janosferencfia2953

    3 жыл бұрын

    @@40091001 Ezekre gondoltam...

  • @csabatamba8081
    @csabatamba80813 жыл бұрын

    Három olyan ember beszélgetett Gáborról, akik tényleg ismerték. Ez minden szavukból kiderül. Nem mondanak sem jót sem rosszat. Mondják a valót. Gábor szavajárása szerint levetette a bőrkabátját... Egyszerre volt bölcs tanító és mindenhez gyermeki lelkesedéssel hozzákezdő, energiával teli lurkó. Ez a kettő gyakran keveredett :o) Ami igazán szomorú a távozásában, hogy pont most kezdett igazán beérni tanítóként.

  • @anitasimonnevinkler6436
    @anitasimonnevinkler64363 жыл бұрын

    Az ember aki fákat ültetett. 💖 Alig várom hogy tavasz legyen. Gábor egyik előadásában elhangzott, egy utalás egy könyvre a hegyvidéki kertészkedés módjáról, amelynek természetesen azonnal utánanéztem.Ebben a könyvben pedig találtam egy utalást a fenti könyvre.És egy videót is amit rögtön megnéztem.Csodálatos történet.Aki nem látta még az keressen rá. Érdemes. Mi Gábor elültetett fái vagyunk.Nagyra kell nőnünk! Amennyire csak lehetséges. 💖

  • @annasurf595

    @annasurf595

    3 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmet. Gyönyörű tavaszt'🌺

  • @TubeKadarLaszlo
    @TubeKadarLaszlo3 жыл бұрын

    Tiszteletem Önöknek! Isten nyugosztalja Géczy Gábort! Pap Gábornak meg, mint mindig: őszinte tisztelet minden szaváért!

  • @theGT5
    @theGT53 жыл бұрын

    az egyik legnagyobb tanítóm volt, hiányozni fog :'(

  • @csillandi
    @csillandi3 жыл бұрын

    ♥️köszönjük a megemlèkezèst,nagyon nagyon hiányzik.Egyszerűen nem lehet elhinni!!! Mindig nagyszerűen magyarázta el a dolgokat.Nagy kár hogy nincs már köztünk.Soha de soha nem fogom elfelejteni.♥️🙏Nyugodjèk bèkèben drága lelke.😢

  • @attilahavasi3583
    @attilahavasi35833 жыл бұрын

    Nagy hatással volt az életemre és lesz is az ő munkássága. Azt hiszem , nem biztos hogy ő mondta hogy mindenki próbálja az öreg fát megtartani és közben a fiatal fákon taposnak az öreg fa tövében. Nyugodjék békében, az öreg fa kidőlt sajnos, viszont számtalan magot hozott létre sok ki is kelt már. Sok csak csírzik. Most mi jövünk hogy nagy fákká nőljünk. Vigyük tovább az ő elgondolását, magosodjunk! 🙂

  • @preiningerzoltan
    @preiningerzoltan3 жыл бұрын

    Három tarka kendőt veszek, felveszem és tarka leszek .... Tarka leszek - mint a világ - nyíljon a síromon virág .........

  • @andrearieder6815
    @andrearieder68153 жыл бұрын

    Hogyne lenne a jonak definicioja. Ponnt rola beszelgettek. Géczy Gàbor. De sok nevet sorolhatnànk még, hiszen e hàrom jo ember is akik megemlékeznek rola, es ez a sok tizezez ember, akik ezt meghallgattàk. A magyar nyelv ki is mondja, hogy a jo Isten, a jo szàndék, a jo egészség, a jo ember. A jo, rajtunk keresztül tud megtestesülni. Ha hagyjuk. Tegyük a fokuszunkat a jora. Mi teremtök vagyunk. Isten àldja es békés nyugodalmat ennek a jo embernek. Igy legyen.

  • @papiapi4408

    @papiapi4408

    3 жыл бұрын

    A jó elsőt, elsődlegest, még tiszta(á)-t, romlatlant, ártótól menteset is jelent.

  • @mariaszinne3830
    @mariaszinne38303 жыл бұрын

    Köszönöm szépen mindhármuknak Géczy Gábor szellemi örökségéről tartott megemlékezést. Géczy Gábor halálával szellem-óriást veszítettünk. Számtalan tanítványának, hallgatójának hálája kísérje túlvilági útján.

  • @mariannagraffneszegedi4307
    @mariannagraffneszegedi43073 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja! Nagyon jó és hiteles ember volt. Sokat adott a világnak és mindnyájunknak, kik ittuk a szavait. Jó volt őt hallgatni. Felnéztem rá. Példamutató, tisztességes embertől búcsúzunk. Nyugodjon békében. Békesség a családjának!

  • @ildikom
    @ildikom3 жыл бұрын

    1:16:45-hoz: Mert probalkozott, mint malac a jegen. - ahogy O mondana. (barcsak sokakban lenne meg ehhez a batorsag) ~~ Nem falu lett. Egy tanito- es gyogyito hely marad Magfalva. ~~ Igy legyen Isten aldasaval!

  • @balazskiss985

    @balazskiss985

    3 жыл бұрын

    űrhajó, űr, ha jó

  • @b.b.1715
    @b.b.17153 жыл бұрын

    Szerettem az előadásait.Nagy ember volt. Köszønettel tartozunk a tudásért amit átadott nekünk. Nyugodjon békében.

  • @vivienredling475
    @vivienredling4753 жыл бұрын

    A valódi magyar nemesség!!!

  • @enikoszentkiralyi4737

    @enikoszentkiralyi4737

    3 жыл бұрын

  • @katalinmartin4611
    @katalinmartin46113 жыл бұрын

    Gàbor megmondta kalàkàban kell dolgozni,majd mindenki beleviszi a tudàsàt,igy fog folytatodni vagy folytatodhat!

  • @Suene91
    @Suene913 жыл бұрын

    Ezt nem hihetem, mondta Gábor hogy bármikor meghalna ezért az országért, de ennek még nem volt itt az ideje. Le vagyok taglózva.

  • @dongo.juditdongojudit5207
    @dongo.juditdongojudit52073 жыл бұрын

    Örök álma a béke legyen! A Jóisten, híveit, s hozzátartozóit segitse a vigasztalásban, s előmenetelükben! Köszönjük a szép megemlékezést Mindhármójuknak!

  • @MrCornelio80
    @MrCornelio803 жыл бұрын

    Jég hátán borotvaélen táncol az emberiség, sajnos egy támaszunk elment ebből a világból. Öszinte részvétam a családjának.

  • @mano9531
    @mano95313 жыл бұрын

    Hát, én sem tudtam mindenben egyet érteni Géczy Gábor tanításaival, de valahogy mégis minden előadásával több lettem. Egy nagyon durva életszakaszomban jött ki egy új előadása, amiben a mosoly erejéről is beszélt. Kipróbáltam, és nagyon sokat segített nekem az akkor. A lehető legjobbkor jött. Isten nyugosztalja!

  • @erikadebreceni4050
    @erikadebreceni40503 жыл бұрын

    Koszonet a megemlekezesert ,az angyalok vigyazzanak ra 🙏❤

  • @jolkamonostori5449
    @jolkamonostori5449 Жыл бұрын

    KÖSZÖNÖM.

  • @jaksopeter3105
    @jaksopeter31053 жыл бұрын

    Tisztelettel köszönöm a feltöltést! Számomra, nem sok ember van, aki hiteles, de Pap Gábor és Szántai Lajos ezek közé tartozik. Örűltem, hogy Géczy Gábora- ról, Ők szóltak, és nem elfogulatan!!!! " A mag középpontjában a szakralitás áll!" - kell , hogy álljon mondta Pap Gábor. - tökéletessen eggyet értek, és Szántai Lajos végszavával is!!!...... - Szívből szóltak! Köszönöm!

  • @MrVirago1000
    @MrVirago10003 жыл бұрын

    Kek Hollos: Koszonjuk szepen a feltoltest.

  • @magdolnasandor9589
    @magdolnasandor95893 жыл бұрын

    🕯Köszönet és áldás ezért a riportért, emléke legyen áldott...💖

  • @tiborbottyan7223
    @tiborbottyan72233 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja a Tanár urat. Igaz en nem ismertem személyesen es nem is jártam az óráira. Neten keresztül hallgattam rengeteget. Nagyon nagyon sok jó dolgot tanitott. Sajnos a jo emberek hagynak el minket. Isten nyugosztalja Géczy Gábor urat. 😪

  • @bandibunko1359
    @bandibunko13593 жыл бұрын

    Jó és korrekt megemlékezés volt.

  • @40091001
    @400910013 жыл бұрын

    nyugodjon békében, mély részvétem a csalâdjânak 😭🙏

  • @zsoltunger5461
    @zsoltunger54613 жыл бұрын

    Köszönöm hogy egy időben élhettem vele ,sajnos későn találtam rá ,hiányozni fognak a mondandói ,nyugodjon békében a lélek örök és végtelen

  • @zsoltszabo2424

    @zsoltszabo2424

    3 жыл бұрын

    Az a véleményem, hogy vissza kell hallgatni minden előadását, és figyelni minden mondatra ! 👍🙏

  • @zsoltunger5461

    @zsoltunger5461

    3 жыл бұрын

    @@zsoltszabo2424 szerintem kell hozzá X idő ,legalábbis nekem ,aztán hogy ezt más hogyan éli meg azt nem. Tudom ,Amúgy sem lehetett úgy csinálni mint egy latin sorozattal. Mindig vissza kellett hallgatni ))

  • @janosbiro6027
    @janosbiro60273 жыл бұрын

    Nyugodjon békében . Az Atya az Anya a Fiú és a Szentlélek nevében .

  • @dianamocsari369
    @dianamocsari3693 жыл бұрын

    Ez a faültetés gyönyörű és Gábor emlékéhez méltó kezdeményezés. Azon gondolkozom milyen fa is legyen....

  • @laszlokocsis1917

    @laszlokocsis1917

    3 жыл бұрын

    Talán Tölgy.

  • @doradora7654

    @doradora7654

    3 жыл бұрын

    Cédrus

  • @katalinczeller6702

    @katalinczeller6702

    3 жыл бұрын

    Esetleg Császárfa?

  • @rezsoferenczi1704

    @rezsoferenczi1704

    3 жыл бұрын

    Olyan amilyen jó és hasznos gyümölcsöt terem az ő emlékezetére!

  • @anitasimonnevinkler6436
    @anitasimonnevinkler64363 жыл бұрын

    Köszönjük! 💖

  • @istvankanya8400
    @istvankanya8400 Жыл бұрын

    Nagy veszteség!!!!!🖤🖤🖤🖤

  • @tonigaban1987
    @tonigaban19873 жыл бұрын

    Nem hiszem el, tenyleg mennyire igaz, hogy mindig a jok mennek el...!

  • @laszlokocsis1917

    @laszlokocsis1917

    3 жыл бұрын

    Sajnos igy van.

  • @rezsoferenczi1704

    @rezsoferenczi1704

    3 жыл бұрын

    Az Isten is a jokat szereti .

  • @Sophie-cn5dv
    @Sophie-cn5dv3 жыл бұрын

    Köszönöm a megemlékezést. A szívem szakad, napokat töprengtem én is. Sokat gondoltam / gondolok rá. Heni

  • @ferencszalai1977
    @ferencszalai19773 жыл бұрын

    Isten áldjon Gábor!

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari71543 жыл бұрын

    Zseniális, hiteles megemlékezést hallgathattam! Szívből köszönöm a lehetőséget! Nyugodjon békében Tanár úr!

  • @biilyny

    @biilyny

    3 жыл бұрын

    Géczy ezt kikérte volna magának, h “tanár úr” 😄 Ő “csak” Gábor volt

  • @zeudliget
    @zeudliget3 жыл бұрын

    Nagy tisztelet a kèt vendègnek es Gèczy Gabornak is. Mindharman jelen vannak Georgia ban is. Udvozlet Atlantà bòl.

  • @MsZeki7
    @MsZeki73 жыл бұрын

    Isten kegyelmet ad neki annyira jól beszélt, sokat tanultam tőle.

  • @ballajulia48
    @ballajulia483 жыл бұрын

    Nagyon szép megemlékezést hallottunk Adelaide ben

  • @bmi3982
    @bmi39823 жыл бұрын

    Rojongás. Hála. Tisztelet. Szeretet. Hit. Tudás. Köszönök minden szót. Isten vezessen utadon.

  • @VI2400
    @VI24003 жыл бұрын

    Találkozhattunk a feltámadóban lévő szkíta szellemmel. Sokan, szerencsésen...

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain3 жыл бұрын

    Magva-falvát folytassátok!

  • @e.h.7485
    @e.h.74853 жыл бұрын

    Őszinte részvétem a családjának 😔

  • @varrobetti9428
    @varrobetti94283 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja 🙏

  • @monikaasztalos8242
    @monikaasztalos82423 жыл бұрын

    Megdöbbentő elmentele, ahogy munkássága és Őmaga is az volt.Sokunkban tudatosított értékeket, adott át, vagy hozott felszínre .. Kevés volt az idő ... de amit kaptunk, örökre velünk és bennünk marad!Köszönöm a megemlékezés megosztását.

  • @imreneszekely8688
    @imreneszekely86883 жыл бұрын

    Nyugodjon békében Tanár Úr! Őszinte részvétem a családjának!

  • @zsuzsacsoma5333
    @zsuzsacsoma53333 жыл бұрын

    Köszönet a tanításaidért.

  • @jimmybesta
    @jimmybesta3 жыл бұрын

    Döbbenet. Isten nyugasztalja Gábor!

  • @putyikauvegkemeny6629
    @putyikauvegkemeny66293 жыл бұрын

    Igaz Magyar érzelmű, a hazáját szerető ember volt! ISTEN áldja!!!

  • @anitagyopos9970
    @anitagyopos99703 жыл бұрын

    Nagyon sajnálom, hogy eltávozott közülünk. Nagyon szerettem őt hallgatni, sokat segített. A jó Isten nyugossza békében.

  • @Kardhal1733
    @Kardhal17333 жыл бұрын

    Nyugodjek bekeben . Szavaival igazolta Kiralysagunk igazat .

  • @piroskanagy9002
    @piroskanagy90023 жыл бұрын

    Hálás vagyok a sorsnak, hogy a veszprémi MAG- csoportnak előadásaim megismerhettem, tanítványa lehettem! Örökké velünk marad, szellemisége él!

  • @yamaicaman
    @yamaicaman3 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja!!!

  • @zoltanjoboru8401
    @zoltanjoboru84013 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja békében.

  • @MsGyzy
    @MsGyzy3 жыл бұрын

    Jobb letre szenderult, mondjak szekelyfoldon. Nyugodjon bekeben!

  • @stefanmiklos3839
    @stefanmiklos38393 жыл бұрын

    Én személyesen nem ismertem Öt , de mikor net-en néztem s hallgattam az volt az érzésem mit ha mindig is ismertem...................................................................

  • @peterhorvath6472
    @peterhorvath64723 жыл бұрын

    Köszi szépen

  • @juditadpanyiova571
    @juditadpanyiova5713 жыл бұрын

    Köszönöm ezt a melto meg emlékezést . szerettem minden előadását.you Tuben voltam követője tisztelettel felvidékről nyugodjon békében.

  • @editmegyeri840
    @editmegyeri8403 жыл бұрын

    Istenem sokkot kaptam. Mindignéztem az előadásait N. országban. Azt hittem tudok vele találkozni. Isten nyugosztalja.

  • @zsoltszabo2424

    @zsoltszabo2424

    3 жыл бұрын

    Én is bíztam a találkozásban. Èn is Németorszából írok.

  • @kraftzsu
    @kraftzsu3 жыл бұрын

    Géczi Gáborral a Mátrix értelmezésében találkoztam előszörami arra indított hogy feltegyem az 5 legfontosabb alap kérdést és a nyomába eredtek Első kérdés ki vagyok én Második kérdés kik a többiek Harmadik kérdés honnan Jöttünk Negyedik kérdés miért És az ötödik hova megyünk innen

  • @showeyes
    @showeyes3 жыл бұрын

    Az Isten tartsa meg köztünk Pap Gábor tanár urat jó egészségben!

  • @kraftzsu
    @kraftzsu3 жыл бұрын

    Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést

  • @annasurf595
    @annasurf5953 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy megosztották e felvételt.

  • @juditkukity4379
    @juditkukity43793 жыл бұрын

    Őszinte,nagyon szép megemlékezés volt.

  • @kkjj6325
    @kkjj63253 жыл бұрын

    Pár dologban nem értettem egyet Géczy Gáborral, de a nagyjával mindenképpen. Ami eszembe jutott a halálhírét hallva, hogy vajon mitől mentette meg a Magyarok Istene, hogy magához emelte?

  • @tiborbanga2653
    @tiborbanga26533 жыл бұрын

    Minden tisztelerem a Géczi Gábor munkássága előtt...de az 58"-1:02" közötti (meg sok mással) véleményével (nagyobb összefüggések figyelembe/számba vétele) maximálisan egyet értek!♥️🙏

  • @ildikovaradi6142
    @ildikovaradi61423 жыл бұрын

    Nem volt feltétlen magasztalo de reális kép, néha kicsit fájt, talán mert én is 63 as szuletesu, obszcen vicceit kedvelő ember vagyok. Ez van. Tompika

  • @gezakiss1104
    @gezakiss11048 ай бұрын

    Papp Gábor remek

  • @janosharry4911
    @janosharry49113 жыл бұрын

    Isten nyugasztalja kár , hogy elment de sokat hagyott hátra.

  • @TheAndrush87
    @TheAndrush873 жыл бұрын

    ❤️😔

  • @rockblues01
    @rockblues013 жыл бұрын

    RÉSZVÉTÜNK !!!

  • @Gitka111
    @Gitka1113 жыл бұрын

    Gábornak ősi tudása volt.

  • @attilanagy-jarvas9453
    @attilanagy-jarvas94533 жыл бұрын

    ...annyira nincs ez így rendjén(!), a fiatalabb generációnak lenne szükséges búcsúztatni az „Ősöket” , a "Bőlcseket" a "százéves" kor elteltével… „remélem érthető ez” az ISTEN áldja Géczy Gábort, s éltesse egészségben, szabadságban Pap Gábort, Szántait s azokat akik megérdemlik… Őszinte részvétem.

  • @janosszentpeteri1922
    @janosszentpeteri19223 жыл бұрын

    Isten veled! Ha akarsz, Magyarként újra leszülethetsz hozzánk. Ha akarsz, odafentről vigyázhatsz a Magyar népre.

  • @enikoszentkiralyi4737
    @enikoszentkiralyi47373 жыл бұрын

    ❤❤😪

  • @kkjj6325
    @kkjj63253 жыл бұрын

    A Duna-kör egykori tagjai is kezdeményeztek ilyent Baranyában, Gyűrűfű településén 1991-ben. Még létezik, mint ökofalu, de csak úgy teng leng, gazdagok élnek ott, de az eredeti célok közül csak vajmi keveset sikerült megvalósítania, az eredeti alapítványban volt puccs, pereskedés a falu telkeinek kisajátítására stb.

  • @mihalyszilagyi9657
    @mihalyszilagyi96573 жыл бұрын

    Értékes, példamutató számomra a tanítása. -De infarktus után, 25-30 kg túlsúllyal, erős láncdohányosként ...... a természeti törvény megsértésének következménye / korai halál/ rá is vonatkozik.

  • @lipuszandi

    @lipuszandi

    6 ай бұрын

    Miért, volt már infarktusa?

  • @carmenetelca144
    @carmenetelca1443 жыл бұрын

    Sajnos nem ismertem szemelyesen,de a halalhirere elsirtam magad.Egy utest ereztem a lelkemben😢

  • @zollieuncle9647
    @zollieuncle96473 жыл бұрын

    Köszönöm szépen a beszélgetést és a sok-sok érdekességet Gáborról. Isten nyugosztalja! Csak, hogy azért ezúttal is gyökeret eresszen a mag, el lehetne árulni, hogy milyen érvanyaggal sikerült a templomot kinyittatni?

  • @brekkk1

    @brekkk1

    3 жыл бұрын

    A "trükk' sokakat érdekelne... A román rendőr "megnyerése" is...

  • @trilioGNanotek
    @trilioGNanotek3 жыл бұрын

    Èn most tudtam meg, ez most szìven nyòmot, A Teremtő vele

  • @bogica8
    @bogica83 жыл бұрын

    Teleki Pál sírhelye Máriabesnyőn van a templom mögötti temetőben

  • @evaszekely3413
    @evaszekely34133 жыл бұрын

    kertelni - udvarolni - házalni ill. háztűznézni - jelentőségteljes szavaink, mi nem csak beszélünk bele a világba.Sajnos elfelejtettük sok szavunk hajdani jelentőségét.

  • @janosferencfia2953

    @janosferencfia2953

    3 жыл бұрын

    Kiss Dénes segíthet!

  • 3 жыл бұрын

    Nekem az maradt meg ahogy általa gyártott kis kartyalapokbol jósolt, annak aki kérte.