GESZTI+ 7. epizód: HOGYAN NE ADJUK FEL? Vendégek: Oláh Ibolya énekes, Almási Kitti pszichológus

A Geszti + 7. adásában lényegében egy fő kérdést járunk körül: hogyan ne adjuk fel nehéz helyzetekben? Churchill szerint „A siker az a képesség, hogy az egyik kudarcról a másikra jutunk a lelkesedés elvesztése nélkül.” De mi van akkor, ha ezt a lelkesedést elveszítjük és összezuhanunk? Hogyan dolgozhatók fel a nagy elakadások szülte traumák, kinek milyen megküzdési stratégiái vannak?
Első vendégünk Oláh Ibolya énekes és dalszerző, akitől sokat elvett a sors. De vajon mit adott neki? Feladásnak számít-e, ha tovább áll az ember akkor, ha valamivel nem boldogul?
Második vendégünk Almási Kitti klinikai szakpszichológus, akivel arról beszélget Geszti Péter, hogy mennyire nőtt meg a szorongás és feszültség a társadalomban, illetve benne, a pszichológusban személyesen? Mennyire érdemes figyelembe venni mások véleményét? Miért tartotta fontosnak, hogy bizonyos élethelyzetben ne a törékeny nőt lássák benne, hanem megkeményítse magát? A végén az is kiderül, hogy maga a pszichológus is jár terapeutához.
#aszabadsagbennunklakik #pozitivitas #mindigvanfeljebb #gesztipeter
#FriderikuszPodcast #grundproductions
Geszti Péter inspirációs előadásaival kapcsolatos érdeklődés,
booking: hello@mivagyunkagrund.hu
Facebook: / gesztipeter
Instagram: / geszti.official
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
KZread: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi

Пікірлер: 242

  • @angelaszabo9972
    @angelaszabo9972 Жыл бұрын

    Én ehhez csak Assisi Szent Ferenc imáját szeretném hozzáfűzni. " Uram, adj erőt, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." 💙💙💙

  • @gyongyispitzer4385
    @gyongyispitzer4385 Жыл бұрын

    De örülök, hogy éber voltam, és adhattam. Köszönöm Ibolya a visszajelzésedet!

  • @reginajonas7406

    @reginajonas7406

    Жыл бұрын

    Fantasztikus, amit tettél, Soma!!! ❤

  • @agnesbrinner2134

    @agnesbrinner2134

    Жыл бұрын

  • @ildikogabor7606

    @ildikogabor7606

    Жыл бұрын

  • @zoltannekis931

    @zoltannekis931

    Жыл бұрын

  • @SuperMano74

    @SuperMano74

    Жыл бұрын

  • @doboferenc7520
    @doboferenc7520 Жыл бұрын

    Egy olyan országban ahol a Majka az ország eleje, ahol Kelemen Anna szakértő a tévében kifejezetten üdítő ilyen beszélgetéseket hallgatni...

  • @magdaszabo5692

    @magdaszabo5692

    Жыл бұрын

    V

  • @annad4679

    @annad4679

    8 ай бұрын

    Mintha csak magam mondanám...

  • @ferencnesvaty3744

    @ferencnesvaty3744

    8 ай бұрын

    ​@@annad4679😊

  • @viktoriacsora4316
    @viktoriacsora4316 Жыл бұрын

    Popper Péter mondta, ő is Mérei Ferenctől tanulta: Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának. Mérei Ferenc: Az életben nem kell mindig jól járni! Aki azt a belső kényszert el tudja engedni, hogy neki minden helyzetből győztesen és nyertesen kell kikerülnie, annak nagy lesz a belső szabadsága. Ez a hiteles élet titka!

  • @Zsuzsi-eu3pd

    @Zsuzsi-eu3pd

    7 ай бұрын

    Nem kell ahhoz minden rosszat megtapasztalni, hogy valakinek kialakuljon egy szép kerek személyisége és amiket így mondogatunk magunknak mantraként az vigasz, de nem igazán a valóság. Nem jó "izmus"-oknak lenni. Sem az optimizmus, sem a pesszimizmus nem jó. Velem történt nagyon fiatalon pár elég komoly dolog, ami az egész életemre rányomta a bélyegét és ha nem történtek volna meg, most egyértelműen jobb lenne az életem. Szokták mondani "jó, hogy annyi mindenen átmentem, mert az tesz azzá, aki ma vagyok", de arról nem beszélnek, hogy annál többé vagy jobbá is válhatott volna ugyanaz a személy mint, ami ő ma. Persze teljesen mindegy, hogy "mi lenne, ha", mert nem az van, de ne ringassuk magunkat abba, hogy ezek a nehézségek mind kellenek az élethez. Inkább csak vannak, mert nem tudjuk őket kivédeni illetve elkerülni. Bele kell férniük a kudarcoknak, a megaláztatásnak stb...de nem feltétlen fejlesztenek ezek ki olyan tulajdonságokat, amik fontosak. Meg kell vívni ezeket a harcokat és tovább kell menni, aztán jön egy új nehézség-jó egyveleg.

  • @orsolyamehi6490
    @orsolyamehi6490 Жыл бұрын

    Almási Kitti szerintem a legjobb magyar pszihológus. Nagy tudású, hiteles, önazonos és nagyon jól magyaráz. Ahogy ő is mondta, szereti az egyszerű példákat. Köszönöm ezt a beszélgetést is vele.

  • @andrearieder6815
    @andrearieder6815 Жыл бұрын

    Ahol a figyelem, ott az energia. Köszönöm ezt a lelket tàplàlo beszélgetést. Fantasztikus, ahogy Olàh Ibolya egy igazi pillangovà formàlodott az évek soràn. Micsoda energiai lenyomatokat észlel és dolgozik velük. Amit szivböl kivànok neki és mindannyiunknak, hogy legyünk mi a holnapban rejlö bizonyossàg és kérjük milliok àldàsàt rà❤

  • @akosnikhazi3635

    @akosnikhazi3635

    Жыл бұрын

    😅f

  • @hajnalkarakaczki5104
    @hajnalkarakaczki5104 Жыл бұрын

    Köszönjük! Oláh Ibolya olyan kivételes tehetség, ami száz évente egyszer születik. Mindig azt érzem, hogy tényleg nem tudja milyen hatást kelt. Egyszer voltam egy kis klubban egy koncertjén és elképesztő érzelmeket hozott fel bennem. Almási Kitti is szuper volt, érdekes, egy Buda Lászlóval közös előadásán láttam őt élőben. Ott is azt éreztem, hogy milyen egyszerűen fogalmaz és mennyire különlegesen okos és mély érzésű.

  • @finomsag
    @finomsag Жыл бұрын

    Nem tudom milyen ellentét volt régen Friderikusz és Geszti között, de ezt érdemes lenne jobban kibontani. Nem azt hogy mi volt az ellentét, hanem hogy találtak újra egymásra, miben változtak, megbocsátás témakörén keresztül. Idős korban nehezen rendezik az emberek a viszonyaikat és szerintem tanulságos lenne a hétköznapi emberek számára.

  • @IvadyLevente

    @IvadyLevente

    Жыл бұрын

    Ezt a megbékélt alaphangulatot (és az önmagukon való nevetés képességét) szeretem ebben a műsorban a legjobban!❤️

  • @dalmavarga3869
    @dalmavarga3869 Жыл бұрын

    Ahogy így végigolvastam a kommenteket, azt látom, hogy egyre többen vágyunk ilyen igaz, őszinte beszélgetésekre. Ez a belülről jövő mély önfeltárás sokat ad hozzánk, mindennapi emberkékhez. Ez a fajta attitűd az, amivel ezek a kimagasló tehetségű emberek bennünk is a jószándékot, a megértést és hasonló, a társadalom normál működése szempontjából KULCSfontosságú hozzáállásban támogatnak minket. Nálam ezzel kezdődik és folytatódik az a nemhiába való hit egy jobb világban. Muszáj hinni benne, még akkor is, ha a visszajelzések esetleg fájó bántások. Talpra fel, az emberben, a magunkban való hitet életben tartani: engem erre tanítanak a beszélgetésben résztvevők (mindőjüket nagyra tartom!). Köszönöm az erőt, amit kapok Tőletek!!! Szívből szeretlek benneteket! :-)

  • @pappanitahuszarne8240
    @pappanitahuszarne8240 Жыл бұрын

    Ha kudarcot élek át, nem vagyok egyenlő a kudarccal. Köszönöm! 🌷

  • @rb-by1ow
    @rb-by1ow9 ай бұрын

    Ibolya!! Pont most van itt az ideje, hogy ezt a dalt enekeld!!!Mindig, mindenhol!! Egy csata zajlik az emberek, nemzetek kozott!! Ezzel a dallal sokat segithetsz! Kerlek hidd el! Enekeld ertunk, magadert , Anyudert,a bekeert!!!!Ez a dal a tied!!Ez a dal most lehet akar a beke fegyvere!!Hasitson mindenen,mindenkin keresztul!!!!!

  • @zoltanantal1062
    @zoltanantal1062 Жыл бұрын

    Köszönöm, Péter! Nem gondoltam, hogy ezt a podcastot főleg nők hallgatják, de visszaolvasva a kommenteket, valóban. Pedig több férfinak is hasznára válna. Ahogy nekem is.

  • @mirrrcike
    @mirrrcike Жыл бұрын

    Számomra mindkét hölgy a szó legnemesebb értelmében finoman lehengerlő és imádnivaló!

  • @MandokiFerencErik
    @MandokiFerencErik Жыл бұрын

    Most néztem meg ötödször. Dr. Almási Kitti szenzációs! 😊

  • @contraindicatio2441
    @contraindicatio2441 Жыл бұрын

    Nagyon-nagyon szeretem ezt a podcastot (és az egész sorozatot)!

  • @adrienntalaber3661

    @adrienntalaber3661

    Жыл бұрын

    ❤qq¹qq1

  • @zoltanheja9695
    @zoltanheja9695 Жыл бұрын

    Bevallom őszintén, most nézem előszőr ezt a Geszti féle formàtumot, ez a téma nagyon megfogott! Le a kalappal, a rivalda fényben élő, normális értekrenddel megáldott művésznek, úgy gondolom Olah Ibolya művész! Sok sikert neki a jövőben, jó volt látni!!! Gratulálok a keszítőknek!!!

  • @jancsikao1
    @jancsikao1 Жыл бұрын

    Köszönöm!Előre vitt az ertékes tartalom.Külön öröm együtt látni Geszti Petert es Friderikusz Sándort!

  • @andreahornok3685
    @andreahornok3685 Жыл бұрын

    Még több ilyen műsorra lenne szükség. Köszönet érte, remek volt ! 😇

  • @melindabanati9799

    @melindabanati9799

    Жыл бұрын

    😊😅😊

  • @Lois_Lane88
    @Lois_Lane88 Жыл бұрын

    Köszönöm a beszélgetést. Jó volt látni Oláh Ibolyát. Jól áll neki, amikor mosolyog. Nagy hang és tehetség.

  • @SandorTibor
    @SandorTibor Жыл бұрын

    Le a kalappal Mr.Geszti&Mr.~Friderikusz!

  • @MsLaura0821
    @MsLaura0821 Жыл бұрын

    Nagyon jó podcast volt, mind Fridi, mind Geszti Péter még szimpatikusabban lettek, mint amilyenek korábban voltak! Fontos és elgondolkodtató a tartalom, jól tálalva, értékes vendégekkel! Köszönöm, hogy ezt létrehoztátok, és gratulálok! 😊💖👍

  • @elnijoga
    @elnijoga Жыл бұрын

    Fantasztikus beszélgetés volt mindkettő. Magával ragadott és rengeteg hasznos gondolat hangzott el. Köszönöm!

  • @miklosbalogh201
    @miklosbalogh201 Жыл бұрын

    Ritka az a fajta természetesség, az a fajta manírtól mentés emberi érdeklődés ami Gesztiből árad, éppen ezért, szerintem ez az egyik legjobb riport ami Ibolykával készült.

  • @istvanperecz5568
    @istvanperecz5568 Жыл бұрын

    Köszönöm a mostani beszélgetést is. Ha, Geszti Péter nem lenne annyira "lányos", ami hülyeség, nem lenne annyi csodálatos és érzelmekkel, gondolatokkal teli dala, verse.

  • @magdolnaszabonekatona2099
    @magdolnaszabonekatona2099 Жыл бұрын

    Köszönöm a beszélgetést Péter, olyan jó visszahallani számos megfogalmazatlan gondolatunkat, erősít bennünket.❤

  • @nemeth_adam
    @nemeth_adam Жыл бұрын

    Aki számtalan nagy gyötrelmen esett át, annak sokszor indokolt lenyomnia egy részét, mert van aminek a feldolgozásához egy élet is kevés. Ibolyán nem azt érzékelem hogy lustaságból nyomja el a múltat, valószínűleg hagyja hogy az élet történései sarkallják rá egy-egy szelet feldolgozására.

  • @borbaladarazs9492
    @borbaladarazs9492 Жыл бұрын

    Geszti Pétert nagyon szeretem, Almási Kitti sok mindenben megerősített. Hálásan köszönöm!🙏

  • @janosszabo4381
    @janosszabo4381 Жыл бұрын

    Zseniális a podcast, nagyon szórakoztató, tanulságos! Remélem lesz következő évad is! Tisztelett a Szabó János! :)

  • @MandokiFerencErik
    @MandokiFerencErik Жыл бұрын

    Ismét egy aktuális téma, ismét egy fantasztikus beszélgetés, ismét zseniális emberekkel. Ismét köszönet a készítôknek! 🙏

  • @gaborkuchta5737
    @gaborkuchta5737 Жыл бұрын

    Értékes beszélgetések, ebbe a sivár nívótlan világban! Köszönöm! 🙂

  • @gaborkolozsvari7140
    @gaborkolozsvari7140 Жыл бұрын

    Kedves Geszti Péter! A műsor minden szava igaz és fontos. Csak így tovább! Drukkolok Önnek! Őszinte tisztelettel, KG

  • @meddien1001
    @meddien1001 Жыл бұрын

    Köszönöm, hogy van ez a podcast! Én külföldön élek, magyar Tv csatornákat nincs lehetőségem nézni. Néha próbálkozom a rádió hallgatással, de tele van baromsággal. Örülök, hogy vagytok! Végre egy értelmes, összeszedett beszélgetős műsor. ❤ Még sok sok ilyet!

  • @mcbbetti
    @mcbbetti Жыл бұрын

    Köszönöm/ frenetikus előadás volt. A riport és a felkészültség egy csoda. Figyel az ember összes rezdülésére. / hajrá imádom nézni hallgatni tanulni !!! ❤

  • @pappanitahuszarne8240

    @pappanitahuszarne8240

    Жыл бұрын

    Felkészültség.IGEN! A mondandónak van eleje, vége, ÜZENETE.

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 Жыл бұрын

    Ez fantasztikus volt. Imádtam. Mindenkit egytől egyig nagyon szeretek a mai podcast-ben. Köszönöm.

  • @molnarjudit6166
    @molnarjudit6166 Жыл бұрын

    Ezt a reszt is imadtam! Almasi Kittinek orokre halas leszek, az eddigi talan legnagyobb krizisemben segitett at🤗

  • @ZsuzsaDeak
    @ZsuzsaDeak Жыл бұрын

    Nagyon tetszenek ezek a beszélgetések, gratulálok az alkotóknak! Legfőbb erénye, hogy őszinte. Ibolya őstehetség, új arcát mutatta, drukkolok , hogy minél többet hallhassunk belőle a jövőben, és hogy kiegyensúlyozottsága ne fojtsa el az alkotókedvet. Kittinek üzenném, hogy nem azt várjuk egy segítőtől, hogy mindenkinél erősebb, sokkal inkább, hogy empatikus, érző ember legyen, emiatt lesz hiteles. Szívesen olvasom a könyveit és köszönöm ,hogy ezúttal nyíltan beszélt a saját érzéseiről, arról, hogy ő is dolgozik magàn, fontos néha ezt is kimondani.Ez is erőt ad másoknak. 👏

  • @BluesNAU330
    @BluesNAU330 Жыл бұрын

    Almasi Kitti legutolsó mondata (is) falrengető: Rajtunk is múlik, hogy látszódjon rajtunk: szükségünk van a szeretetmorzsákra! (Cirókaigény / Popper Péter)

  • @levendulakis3508

    @levendulakis3508

    Жыл бұрын

    ❤❤

  • @BBea66

    @BBea66

    Жыл бұрын

    Ez rám nagyon igaz. Én elsírtam magam, mikor meghallottam. Erősnek kellett lennem a gyerekek miatt. Látom ennek hátulütőjét, mert a lányom ezt másolja felnőtt korában.

  • @erzsebetkovacs9205
    @erzsebetkovacs9205 Жыл бұрын

    Ez mennyire nagyszerű volt !!! Köszönöm szépen.

  • @lateopax4641
    @lateopax4641 Жыл бұрын

    Nagyon sok értékes gondolat elhangzott, ami építő jellegű lehet! Köszönöm!

  • @zsuzsannatoth1327
    @zsuzsannatoth1327 Жыл бұрын

    Koszonom szepen! Nagyon tetszik a müsorotok ..legyszi folytassatok!!.... Aldassal🙏❤🍀

  • @anikogorcs6016
    @anikogorcs6016 Жыл бұрын

    Köszönöm, hogy hallgathattam. Tartalmas, színvonalas beszélgetések. Olàh Ibolya szàmomra egy csodàlatos ember. Ugyanakkor itt és most, a vele töltött idômben valahogy azt éreztem, belül szomorú. Valami hiànyzik. ❤

  • @lajosnemolnar1902
    @lajosnemolnar1902 Жыл бұрын

    Köszönöm! Értékes, gondolkodó embereket látni és hallgatni mindig nagyon jó érzés.

  • @anitabotos8438
    @anitabotos8438 Жыл бұрын

    Imádom Kittit, annyira őszinte!!!!Köszönet az őszinte önismereti gondolatokért!❤

  • @zsuzsannamirk3175
    @zsuzsannamirk3175 Жыл бұрын

    Lassan 10 éve külföldön élek....amikor jön a honvägy hulläma....el sem tudom képzelni hogy e dal nélkül....gyogyitgassam a lelkem❤❤❤

  • @mariaturcsinemolnar7247
    @mariaturcsinemolnar7247 Жыл бұрын

    Nagyon tetszenek a téma választások és a magas színvonalú megvalósítás! Az előző részt kétszer hallgattam meg és minden bizonnyal ezt is újrahallgatom, mert olyan hasznos és sűrű a tartalom. Köszönöm!🙏🏼🙏🏼🙏🏼

  • @juditsalamon9793
    @juditsalamon9793 Жыл бұрын

    Őszintén szólva nem akartam rákattintani,mert a téma miatt azt hittem,hogy ez számomra “unalmas” lesz…VISZONT így ,hogy meghallgattam azt éreztem,hogy bárcsak mindenki meghallgatná!Ha csak egy mondatot is beépítünk belőle a saját életünkbe már szebbé és könnyebbé tudnánk tenni.Én mindenesetre megpróbálom!☺️ Nagyon tetszett!👏🏻

  • @Bat7645
    @Bat7645 Жыл бұрын

    Kérem, Ibolya, énekeljen nekünk továbbra is.Ön Magyarország legtehettségesebb énekesnöje.

  • @agnesfarkas4027

    @agnesfarkas4027

    29 күн бұрын

    Bizony! Tudnánk felfújt celebeket sorolni . Még akkor is, ha jó hangjuk van. Sokan tudnak remekül énekelni . .az kevés!

  • @10anett
    @10anett Жыл бұрын

    Köszönöm az igényes, színvonalas és tartalmas műsort, a megosztott gondolatokat, ismereteket, tapasztalatokat. Öröm hallgatni és tanulni belőle. Sok sikert a továbbiakhoz is!

  • @nellil964
    @nellil964 Жыл бұрын

    Nagyon szuper tartalmas beszélgetések! Használható javaslatokat adnak, ha valaki el akarja kezdeni megismerni önmagát, rálátni, hogy hogyan működik, és hogyan tud változtatni. Pszichológus, önismereti csoportok és módszerek, coachok tovább tudnak segíteni ezen az úton! Egy kiegészítés a lezáró gondolatokhoz, visszautalva Almási Kitti által mondottakra: lehet, hogy sok mindenre nincs ráhatásunk, de nézzük meg, hogy mire van - saját magunkra - kezdjük itt! Kezdjük el figyelni magunkat!

  • @nemeth_adam
    @nemeth_adam Жыл бұрын

    Sokszor szorongtam azon hogy amikor elbukom, akkor a környezetem elkönyveli hogy nem vagyok képes arra a bizonyos dologra. Ez egyébként valóban így van, azonnal belekerül az ember egy kategóriába amivel onnantól kezdve azonosítják. Tanulom ezt nem magamra venni, nem is érint már meg legtöbbször, a lényeg hogy én ismerjem magam eléggé. Elég nagy gond is lenne ha mások jobban ismernének. Már okoztam így meglepetéseket, mert valakinek volt egy meggyőződése rólam. Ez már csak egy mellékes szórakozás számomra, igyekszem haladni a saját medremben.

  • @anikoszolga8991
    @anikoszolga8991 Жыл бұрын

    Szuper volt az egész!!! Betalált....Nagy szükségem volt most erre!🥰 Hálás köszönet az őszinteségért, az önfelvállalásért! Balzsam a lelkemnek.

  • @dibusz100
    @dibusz100 Жыл бұрын

    2023 márciusában is 2004 es Megasztárban Oláh Ibolya dalai az összes a kedvencem. Naponta végig hallgatom dalokat ès az èrtèkelèst a zsüritől. Èn azóta sem fogadom el,hogy a Tóth lány nyert aki manapság celebkènt tüntikèzik😂😂 Imádlak Ibolya mint müvèszt mint embert nekem te vagy a Megasztár 1. Győztese...

  • @agnesnagy2170
    @agnesnagy2170 Жыл бұрын

    Csodás, lelket mosolyogtató volt hallgatni! Köszönöm nagyon!

  • @szilvialaszlo1158
    @szilvialaszlo1158 Жыл бұрын

    Fantasztikus beszélgetés,jó volt hallgatni.

  • @tercsitoth6762
    @tercsitoth676210 ай бұрын

    Nagyon örülök,hogy megtaláltam ezeket a beszélgetéseket.Sokat tanulok belőle.Nagy tisztelője vagyok mindkettőjüknek!

  • @hhencsi4
    @hhencsi4 Жыл бұрын

    Nagyszerû beszèlgetèsek ismèt!!✨ Nagyon jo a podcast,Köszönöm Nektek!

  • @rekakovacs3332
    @rekakovacs3332 Жыл бұрын

    Köszönöm ezt a remek műsort az uraknak. Jó volt látni Ibolyát.😊

  • @evadr.besenyei1777
    @evadr.besenyei1777 Жыл бұрын

    Imádom ezt a műsort, minden héten meghallgatom az új epizódot, ha nem is egyben, de szépen 10-20 percenként, mikor, mennyi időm van. 😊 Ez egy remek, tartalmas és tanulságos műsor, gratulálok hozzá! Én is remélem, hogy folytatódik. ❤😊 Szerintem nagy szükség van az ilyen tartalmakra a mai világban, nekem például személy szerint segít, mert hálás vagyok azokért a tanulságos, elgondolkodtató mondatokért, amiket itt hallok és magammal vihetek. 😊 Szóval én csak szeretném megköszönni és további sok sikert kívánok a továbbiakhoz! Bárcsak én is egyszer részt vehetnék egy ilyen műsorban, nagy vágyam. 😊

  • @pappkrisztina3931
    @pappkrisztina3931 Жыл бұрын

    Szuper beszélgetés volt ismét! Ibolyát imádom sok sikert neki! Almási Kitti is kedvencem! Könyveit olvasom, előadáson is voltam!

  • @mariabencsik9832
    @mariabencsik9832 Жыл бұрын

    Gratulálok a sorozathoz! Szuper és tanulságos beszélgetés volt, szuper emberekkel.

  • @emiliahaga5457
    @emiliahaga5457 Жыл бұрын

    Nagyon izgalmas beszélgetések. Köszönöm!

  • @Zsuzsi-eu3pd
    @Zsuzsi-eu3pd7 ай бұрын

    Nagyon fontos téma mindenkinek kortól, nemtől függetlenül, hogy hogy tudunk továbblépni negatív helyzeteken. Magyarországon nagyon sok megkeseredett ember van. Érződik, hogy sokan azért olyan kemény szívűek, mert nem tanulták meg kezelni a traumákat és ezt másokra vetítik ki, aztán ezt a mentalitást adják át az utódaiknak és azért tartunk itt, ahol. Kellene több ilyen beszélgetés! Örülök, hogy már tudatosabban élnek az emberek, mint 15-30 éve...

  • @laurabajusz20
    @laurabajusz20 Жыл бұрын

    Imádom a Geszti, Friderikusz párost, ahogy összecsillan a szemük olykor! Fantasztikus!

  • @tundehidvegi4937
    @tundehidvegi4937 Жыл бұрын

    Sziasztok! Annyira jó hallgatni! Nagyon köszönöm az őszinte beszélgetést! Nagyon értékes a munkátok! 🙏💗

  • @FruzsinaNemeth-rm7tm
    @FruzsinaNemeth-rm7tm Жыл бұрын

    Az eddigi legjobb adás, köszönjük!

  • @gabriellaory5369
    @gabriellaory5369 Жыл бұрын

    Èletem egyik legnagyobb koncertèlmènye volt a Rapülők 2016 os koncertje az Arènàban. A sajàt koràt megelőző làtvàny,technika...imàdtam. Ibolya pedig első pillanattól làtható tehetsèg.Szuper beszèlgetès.

  • @zysimo

    @zysimo

    Жыл бұрын

    Bár nekem is NÉMBÖR 1, de 2017-ben volt

  • @gyogyooos
    @gyogyooos Жыл бұрын

    Szuper, tanulságos beszélgetés ez is, ahogy a többi. Almási Kitti mondása teljesen hitelessé vált a felelősség vállalásról, amikor elmondta, hogy a saját felelőssége, hogy megmutassa, ha támogatásra,szeretetre van szüksége. Nagyon értekes, hasznos sorozat ez a Geszti+, jó a formátum, Geszti nagyon jól van benne, érződik a felkészültség, az érzékenység az odafigyelés. Gratulálok, csak így tovább.

  • @emiliaszigeti2713
    @emiliaszigeti2713 Жыл бұрын

    Nagyon örültem, hogy láthattam, hallhattam Ibolyát. Kívánok neki sok boldogságot, sok sikert a pályafutásában! Lehet elfogult vagyok vele szemben, de én állítom, hogy az egyik legjobb énekes hazánkban. Sajnos a tehetségkutató műsorokban egyre jobban színvonalon aluli dalokat hallunk. Az "énekesek" nem tehetségesek, nem tudnak mit adni a közönségnek. Nem csodálkozom azon, hogy a hazai nagyjaink nem vállalnak zsűrizést ezekben az új versenyekben. Abban a szériában, amiben Ibolya is versenyzett, véget is ért a színvonalas versenyek világa. Tisztelet Rúzsa Magdi munkássága előtt!!!!

  • @agnesdozsa3914
    @agnesdozsa3914 Жыл бұрын

    Úr Isten de jó volt mindkét beszélgetés de Almási Kitti különösen 🙏🙏 annyira tetszik mindig amit közvetít annyira azonosulok a gondolataival !!! Köszönöm !!!🙏🙏❤️❤️

  • @annajeszemszky6027
    @annajeszemszky6027 Жыл бұрын

    Nagy tetszett ez a beszélgetés.Remélem tudtam tanulni belőle.Köszönöm.

  • @evabarnetnerocskar752
    @evabarnetnerocskar752 Жыл бұрын

    Ez óriási volt!!!!Köszönöm!!

  • @EmilySSO
    @EmilySSO Жыл бұрын

    Csak az Oláh Ibolya podcast részt nézem azóta amióta felkerült youtube-ra. Elég fiatal vagyok ahhoz, hogy tudjam milyen az igazi élet, de mégis átérzem! Nagy hang, óriási szeretet és érzelem lakozik benne! Köszönöm/Köszönjük, hogy elkészült ez a podcast!

  • @LillaKobale-ty7pz
    @LillaKobale-ty7pz Жыл бұрын

    Nagyon tanlulsagos beszèlgetès volt!Köszönöm!

  • @attilakolarovics1112
    @attilakolarovics1112 Жыл бұрын

    Nagyszerű élmény volt... köszönöm...

  • @margitczako8783
    @margitczako8783 Жыл бұрын

    Nagyon tanulságos gondolatok . Tetszett. Sok erőt egészséget a továbbiak hozzá is.

  • @viktoriamarko5999
    @viktoriamarko5999 Жыл бұрын

    Imádom mindkettőjüket!

  • @angelafeleki990
    @angelafeleki9903 ай бұрын

    Nagyon jó volt, Gratulálok és Hálás köszönetem érte!😊😇

  • @ritaradics5270
    @ritaradics5270 Жыл бұрын

    Tökéletesek a beszélgetések.🙂

  • @KatalinJambor-sh5db
    @KatalinJambor-sh5db Жыл бұрын

    Éppen jókor jött ez a beszélgetés! Köszönöm!

  • @juditdemeter1683
    @juditdemeter1683 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem Geszti Pétert bár tény, kegyetlenul hadar! 😀 Igaz, Ő mindig érthető. Almási Kitti is nagyon hadar. Nem szeretem ezt a felgyorsult, őrült, rohanó világot. Hová rohanunk? A "Magyarország" egy csodálatos dal, örökre beírta magát a szívembe. ❤ Feledhetetlen. Nem vagyok nagyon Oláh Ibolya párti, de el kell ismerni, hogy nagyon szépen énekli. Köszönöm a dalt és köszönöm az éneket.

  • @erzsebetkatz9414
    @erzsebetkatz9414 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem , mindig követem, mert épitőleg hat rám! Köszönöm szépen❤

  • @ildikomartavarga4956
    @ildikomartavarga4956 Жыл бұрын

    Köszönöm szépen ezt a műsort. Nagyon élveztem minden percét.

  • @katalinlobb4133
    @katalinlobb4133 Жыл бұрын

    Hálásan köszönöm!❤

  • @szoboszlaiannu-pilates
    @szoboszlaiannu-pilates Жыл бұрын

    Köszönjük, fontos és elgondolkodtató mondatok hangzanak el benne. ❤

  • @franciska8057
    @franciska8057 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem a műsort. Köszönöm!😊

  • @madzsolt5146
    @madzsolt5146 Жыл бұрын

    Imádunk Ibolya! ❤❤❤

  • @ritapataki7613
    @ritapataki76132 ай бұрын

    Imádtam!❤

  • @zsuzsannatoth1327
    @zsuzsannatoth1327 Жыл бұрын

    Koszonom szepen! Nagyon szuper! Varom a kovetkezot! Aldas 🙏😊

  • @szilviadrapos-iv4qb
    @szilviadrapos-iv4qb Жыл бұрын

    imadtam minden percet köszönöm

  • @laszlonejeszenszky
    @laszlonejeszenszky Жыл бұрын

    Jeszy Ági Nagyon köszönöm ezt a számomra nagy hatást kivalto beszélgetést Ibolyaval. Imádom első perctől kezdve mióta feltunt a tehetsegkutatoba. Geszti Péterrel jó beszélgetni.super. Köszönöm szépen.

  • @gabriellapetrov
    @gabriellapetrov Жыл бұрын

    Elképesztő volt ez az adás! Mindkét vendégnek nagyon örültem. Köszönöm! Péter, gondolkodtok esetleg hosszabb távú együttműködésben Friderikusz Sándorral? Fantasztikus páros vagytok, hiánypótló a médiában! 🙏

  • @zsokadancsi4692
    @zsokadancsi4692 Жыл бұрын

    Koszonom ezt az adast is! nagyon erdekes , tanulsagos es minden ember szamara nagyon fontos tanulni valo , hasznos tanaccsal szolgalt! Nagyon szeretem mindkettojuket es a meghivottakat is. ❤ kivanok jo egeszseget es meg sok jo beszelgetest. Ki nem hagynam soha👍

  • @jacksparow7403
    @jacksparow7403 Жыл бұрын

    Nagyon sok "pod cast_tot nézek és halgatok hasonló műsorkat",ez volt az életem leg tanulságosabb filmje..... Nagyon élveztem minden pillanatát Köszi👍👍👍👍👍

  • @gabormerhelik614
    @gabormerhelik614 Жыл бұрын

    èn pasi vagyok de tetszik a müsor

  • @agnesbrinner2134
    @agnesbrinner2134 Жыл бұрын

    Ibolya elképesztő tehetség! Legyen ereje még megmutatni, hogy mit tud. Klassz hogy ez ma megtehető egyszerűen is. Elég ha énekel, és felveszi, kiteszi a netre. 🤩

  • @JohnSmith-oj8eh
    @JohnSmith-oj8eh Жыл бұрын

    Ibolya már majdnem mondott vmit, mikor Peti közbe szóltál. Nem tudom mi történt anno vele, ezért sokszor úgy tűnt innen, h a semmiről beszélünk, de ennek ellenére is tetszett! Ibolyának nagyon jól áll a kor, bár nem tudom hány éves. A Magyarország sokszor szólt már jó hangosan és meg fog is! Melyre ható, szép öblös dal! Kitti is nagyon jól nyomja, az ő csatornajarol is több beszélgetést hallottam! Külön tetszett, h a legvégén megbeszéltétek Sándorral ti is a hallottakat!

  • @krisztinalaszlo6255
    @krisztinalaszlo6255 Жыл бұрын

    Szuper jo volt ez a resz IS!!!!

  • @tanicaarcobaleno8447
    @tanicaarcobaleno8447 Жыл бұрын

    Végtelenül hálás vagyok, hogy másfél órára kiszabadulhattam kicsit a "ketecemből"! Furcsa volt,szokatlan ez az intelligenzia színvonal,de fantasztikusan élveztem! Még az is lehet,hogy nem megyek vissza a ketrecbe! 🙏👍👏😊

  • @sallaigab
    @sallaigab Жыл бұрын

    Köszönöm!

  • @axelvirag2239
    @axelvirag22394 ай бұрын

    1993 - 1994-ben láttam Ibolyát, amint énekel a tiszadobi intézet lépcsőjén. Össze volt fonva a haja. Talán ő is emlékszik rá, hogy a kisterenyei nevelőotthonból érkeztünk egy páran kempingezni, talán volt csereüdültetés is... Gyerekek voltunk még. Én személyesen nem ismertem, de emlékszem rá. A sikerei sokunkat ösztönzött és örültünk a elért valami fontosat ebben az országban. 🙂

Келесі