Ganxsta Zolee Arckép

A műsor a Story4Tv-n látható, minden hétfő este tíz órától.
Iratkozz fel a csatornánkra: / arckep2011
kövess Facebookon: bit.ly/37SiFWz
instan: / kadarkai
szerkesztő- műsorvezető. Kadarkai Endre
Ganxsta ("Döglégy") Zolee születési neve: Zana Zoltán (Budapest, 1966. január 7.) magyar rapper, dobos, előadóművész és színész. Magát a lányos anyukák rémálmának és az ország hírhedt megmondójának aposztrofálja.
Zana Zoltán néven született Budapesten 1966. január 7-én Zana József színész és Kassai Ilona Kossuth-díjas színésznő gyermekeként. A középiskolát az angyalföldi Kilián György Gimnáziumban (ma: Németh László Gimnázium) végezte el. 1984-1987 között a Technoimpexnél dolgozott, majd munkanélküli lett.[1]
Görcsönyben egy híd viseli a nevét.[2] A polgármester úgy kerülte meg az élő személyről való elnevezés tilalmát, hogy a "Ganxsta Zolee" nevet nem tekintette élő személy nevének.
Zenei pályája
1988-1989 között az Őrjítő Gyógyhullám együttes tagja volt. 1989-ben került a Block nevű együttesbe. 1989-1990 között a Dance zenekar dobosa volt, ezzel párhuzamosan a Love nevű négytagú rockformációban is játszott beugró dobosként, ennek a bandának az énekese volt Szendrey Zsolt, akivel később a Sex Actionben is együtt zenéltek. Az F.O. System nevű dark rock zenekarban a legendás trió feloszlása előtt ő játszotta végig az utolsó turnét mint dobos.
A Sex Action a csökkenő lemezeladások miatt Action-re változtatta nevét, stílust váltott, ott kezdett el először rappelni. A Ganxsta Zolee és a Kartel nevű gengszter hiphopegyüttes frontembere (1995-től). A banda elhíresült szókimondó (gyakran vulgáris) szövegeiről. Emellett a Sex Action dobosa a KGB és a Jack Jack zenekar tagja is.
A Ganxsta Zolee és a Kartel együttes tagjai nem egy alkalommal tanúsítottak garázda magatartást fellépés közben. Zana elmondása szerint egyszer egy falunapon keveredtek verekedésbe egy vendéggel. [3] Később Zana egy céges karácsonyi rendezvényen okozott súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket az őket meghívó cég alkalmazottjának, majd a rendőrség kiérkezése előtt a zenekar elmenekült. [4]
Magánélete
Hobbijai a jégkorong és a labdarúgás. Közismerten szurkolója a Boca Juniorsnak, az Atlético Madridnak, az Újpestnek,- habár egy koncerten a DVSC mezében énekelt, ezzel kétségbe vonva hovatartozását;[5] és a finn férfi jégkorong-válogatottnak. Nős, egy kislány, Zoé édesapja, aki 2007 augusztusában született.
Lemezei
Albumok
Dance
Love Commando (1990)
Sex Action
Sex Action (1990)
Olcsó élvezet (1992)
Mocskos élet (1993)
Jöhet bármi (2005)
Olaj a tűzre (2013)
25 (2015) - jubileumi koncert
Action
Összeomlás (1994)
Terror (1995)
Sexact!on (1997)
Ganxsta Zolee és a Kartel
Egyenesen a gettóból (1995)
Jégre teszlek (1997)
Helldorádó (1999)
Rosszfiúk (2000)
Pokoli lecke (2001)
Gyilkosság Rt. (2002)
Greatest sHit (2003)
Szabad a gazda (2004)
Jubileumi album (2005)
Isten, Család, Sör (2007)
Amikor már azt hitted, hogy vége (2009)
Hatalmat a népnek! (2012)
Ganxsta Tribute (2015)
KGB
Garázsország (2007)
Jack Jack
The Band (2008)
F. O. System
Utolsó üvöltés (2009)
EPk
Fehér hó (1996)
Argentin tangó (1998)
Isten, Család, Sör (2007)
Kislemezek
A Jó a Rossz és a Kartel (Promo)
A való világ
Blow-Feld vs. O.J. Bond
Néhány jó dolog
Vato Loco
Mi vagyunk azok
H-O-K-I (Promo)
Route 66
Gerilla Funk
Vannak percek
Külvárosi mese / Fel a fejjel
Ég a jég (Promo)
Becsületkódex (Promo)
Film- és szinkronszerepei
Cop Mortem (2016)
Tömény történelem (2016)
Die Hard 5 - Drágább, mint az életed (2013) - orosz maffiózó
Metamorfózis (2006) - Igor
Noé bárkája (2006) - Rapper
Le a fejjel! (2005) - Lothár, a hóhér
Egyetleneim (2005)
Kérnék egy kocsit (2000) TV
Rosszfiúk (2000)
Hasfalmetszők (1999)
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999)
Szinkronhang
Fel (2009) - Beta, szinkronhang
Madagaszkár 2 (2008) - Moto Moto, szinkronhang
Terhelt Terkel (2007) - szinkronhang
Verdák (2006) - Joe Komposztor, szinkronhang
Codename: Panzers - Phase Two (2005) - Serigo de Angelis, szinkronhang
Kiképzés - szinkronhang
Pata-csata - szinkronhang
Sorozatszerep
Jóban Rosszban (2008) 2 epizód (863. és 864. rész) - önmaga
Strike Back (2013) 4. évad 7. rész - Orosz rab
Munkaügyek (2013. február 7.) 1 epizód (2. évad, 9. rész) - önmaga
TV műsor
Ötökör
Díjai
Arany Zsiráf-díj (1998, 2000, 2001, 2003)
forrás: wikipedia

Пікірлер: 325

  • @HW89cps05
    @HW89cps052 жыл бұрын

    Őszinte,nyers,határozott,valódi ősi fenegyerek....mindig az marad! Egy zenei ikon!

  • @anika19
    @anika194 жыл бұрын

    A látszat csal! Intelligens ember! Bohóckodik, baromkodik, de nagyon értelmes, normális.

  • @attilapuskas9030

    @attilapuskas9030

    4 ай бұрын

    Ha nem írod le, hülyén halunk meg.

  • @judithbukova6920
    @judithbukova69203 ай бұрын

    Nélküle SOKKAL kevesebbet érne a világ! IMÁDOM! Pedig 69 éves vagyok

  • @ronofficial192
    @ronofficial1922 жыл бұрын

    Egy nagyszerü egyedi ember aki tudja élvezni az életet Ritka egy ember vagy Zoli !! Maradj mindig ilyen !!

  • @ihigabi
    @ihigabi2 жыл бұрын

    Zoli mélyen, legbelül Teréz anya is lehet.. Nagyon őszinte. Remek interjú!

  • @fkzadori8810
    @fkzadori88102 жыл бұрын

    Kb. Fényévekre vagyunk egymáshoz mindenféle értelemben, ennek ellenére nagyon bírom, mindig megnevettet, óriási forma......alapvetően egy nagyon jó arc, nagy szív, szóval egy jó ember. Ez a pasi egy örök bohém, nagy gyerek😜 A kislánya meg egy cukorfalat, tuti sok vonatkozásban felnőttebb, mint az apja👍👍👍

  • @gabriellasz.4541
    @gabriellasz.45414 жыл бұрын

    A ki nem mondott nevű hölgyet most is szereti és míg él, szeretni fogja........annyira egyértelmű a reakciója alapján! ☺️

  • @Mrppc1500
    @Mrppc15003 жыл бұрын

    Köszönöm ezt a riportot, nagyon jó érzés tölt el a nézése közben. Zoli "őszintén őszinte", ami naggyá teszi emberi mivoltában, Endre pedig kiválóan kérdez. Gratulálok és még egyszer köszönöm.

  • @eg4514

    @eg4514

    3 жыл бұрын

    Szerintem még önmagához sem őszinte. Persze azóta sokminden változhatott

  • @Mrppc1500

    @Mrppc1500

    3 жыл бұрын

    @@eg4514 Miből gondolja? Ismeri tán? Nekem őszintének tűnnek a válaszai. Persze nem ismerem Zolit személyesen.

  • @balazsnovak6870
    @balazsnovak68707 жыл бұрын

    Endre gratulálok a riportodhoz. Zoli köszi ezt az őszinteséget.

  • @helenabaleszova2319

    @helenabaleszova2319

    2 жыл бұрын

    Mindig szerettem a Zolit ritka becsületes Ember. ...

  • @bernadettlakatos2414

    @bernadettlakatos2414

    Жыл бұрын

    Vh

  • @jozsefszentannai1056
    @jozsefszentannai10563 жыл бұрын

    Hozzá fűzném hogy egy hihetetlen beszélgetés volt ! Tárháza az emberi belső bónyólúltságának és ugyanakkor az őszinte tudat tisztaságának . Számomra egy nagyon érdekes és tanúlságos beszélgetés volt .

  • @d_z_s_e_n_i
    @d_z_s_e_n_i11 ай бұрын

    Édesapám példaképe volt /és még ma is az. Nagyon imadom az embert❤

  • @juditkolba8753
    @juditkolba87532 жыл бұрын

    Az " Isten" hite es az ezzel kapcsola tos nézei nagyon emberiek, szépek 🤗🎶🎶🎶😚🤗🎶😚

  • @electiondaze
    @electiondaze4 жыл бұрын

    Mint ha csak magamat hallanám az elején,csak 24 éves vagyok. Zoli egy hiteles,szókimondó ember,ezért is kedvelem már gyerekkorom óta.

  • @viktor0324
    @viktor03247 жыл бұрын

    Ez az ember ha egyszer nem lesz, kevesebb lesz a világ. A LEGENDA. RESPECT!

  • @jozsefszakacs535

    @jozsefszakacs535

    7 жыл бұрын

    viktor0324 njBaV. b

  • @balintnogrady2486

    @balintnogrady2486

    5 жыл бұрын

    Aye aye here here!

  • @skhskh4811

    @skhskh4811

    5 жыл бұрын

    Nagy penge. Az tuti. 😂

  • @renzo7787

    @renzo7787

    4 жыл бұрын

    Kevesebb lesz egy nagy arcú senkivel?:D csöves bohóc csak nézzél rá! Mint ha egy hajléktalan szálloról hoztad volna ki! Kevesebb lesz a világ ? Ez mindig is egy senki volt és az is marad! Veled együtt, aki lát benne bármilyen tehetséget vagy emberi méltóságot, az ugyanolyan csöves kutya mint ez és a hozzáhasonlok.

  • @istvanjuhasz5798

    @istvanjuhasz5798

    4 жыл бұрын

    @@renzo7787 Tedd le ugyanezt az asztalra amit Ő, alkoss maradandót. Légy hatással ugyanígy az adott kor fiatal generációira és akkor mondhatsz ilyet. Hajrá.

  • @vigadalmi
    @vigadalmi2 жыл бұрын

    Tök szimpi így,jól beért ez a pasi! A kislánya egy csoda,1szer egy műsorban láttam. Nagyon jól áll neki a gyerek! Komoly bölcsességeket mond!

  • @z.abraham7878
    @z.abraham78783 жыл бұрын

    Zenészként más műfajokat kedvelek, de ő egy igazi ember, humorral, egyenességgel, emberséggel!

  • @zsokaalfoldi8396
    @zsokaalfoldi83967 жыл бұрын

    Zolikám,imádlak szeretlek úgy ahogy vagy,bár mindenki ilyen lenne,mint te,te aranyos lény. Én is ilyen vagyok, a gyerekek a játszótéren mindenkinek tegezni kell engemet,még az idegeneknek is kell tegezni.Én világ életemben gyerekagyú voltam,vagyok,valahogy nem akarok felnőni,és ez nekem így jó.Nagyon sokat viccelek,pedig 62 éves vagyok.Zolikám,maradj mindörökké ilyen,imádlak.

  • @erikalnevargoczki3926
    @erikalnevargoczki39263 жыл бұрын

    Remek kérdező Endre, láthatóan ő is élvezte a beszélgetést. Az ő beszélgetős műsorait mindig kíváncsian várom.

  • @attilatoth2584
    @attilatoth25847 жыл бұрын

    Ő nem tudja de mi sokszor találkoztunk. Én a 90-es években rendőr voltam Magyarországon. Tovább sztem nem kell írnom. Egyidősök vagyunk. Imádom. 8 évig volt Mon a csengő hangom a Vato Loko. minden jót neki.

  • @petijozsa7172

    @petijozsa7172

    5 жыл бұрын

    kotsog rendor

  • @argentinomr1083

    @argentinomr1083

    3 жыл бұрын

    @@petijozsa7172 azaz

  • @s76zoole
    @s76zoole4 жыл бұрын

    Őszinte fenegyerek ! Bírom ezt a srácot!

  • @tundenagy9410
    @tundenagy94102 жыл бұрын

    Imádom ! 🫶🏻 térden állva visítva nevetek😂🤣

  • @peterkorodi8226
    @peterkorodi82265 ай бұрын

    Tesó, kösz hogy ismerhetlek, több lettem, hogy ismerhetlek, és az évek alatt egyre jobban úgy érzem, hogy sok dologban értünk egyet!

  • @szpidro
    @szpidro7 жыл бұрын

    Nagyon tetszik ez a riportműsor; színvonalas, intelligens a riporter, egy élmény látni/hallgatni! Üdv.

  • @tiborstingel6728
    @tiborstingel67285 жыл бұрын

    Kinezet stilus ? Zoli elöbb segitene fel az utcán ha rosszul lennék mint az ugymond elit. Mert barmien laza vagy hires , Ember maradt

  • @istvanjuhasz5798

    @istvanjuhasz5798

    4 жыл бұрын

    Az tuti 🤘

  • @annabarcsay3222

    @annabarcsay3222

    3 жыл бұрын

    Mindenkit úgy kell elfogadni,amilyen! Zolit nem is tudnám másmilyennek elképzelni! Szeretni való! Csipem a búráját!! 72.éves Nagyi.🤣❤🤙👍

  • @gaborkovacs9422
    @gaborkovacs94224 жыл бұрын

    Jó interjú , jó kérdések , jó válaszok...

  • @madmenyus
    @madmenyus7 жыл бұрын

    Legnagyobb tiszteletem Zolee. Igaz, érző embernek tartottalak mindig is. Erőt, egészséget és békességet kívánok nektek.

  • @kluberpracticlube5460
    @kluberpracticlube54607 жыл бұрын

    Szimpatikus, szókimondó ember, én nagyon bírom.

  • @tothadam8241
    @tothadam8241Ай бұрын

    "A hangya dolgozott, látástól-mikulásig. Gürcölt, hajtott és tette félre amit összehozott. A tücsök muzsikált, koncerteket adott nyári estéken és gondosan elmulatta, a gázsiját. Hidegebbre fordult az idő, jött a tél és megfagyott mindkettő..." 😁

  • @ferencneorban2117
    @ferencneorban21174 жыл бұрын

    Kellemesen csalódtam Zoliban,nagyon emberi!

  • @agotaszots8287
    @agotaszots82874 жыл бұрын

    Jó ember!!!...Intelligens,bárki bármit gondol!!👍

  • @peternemes6770
    @peternemes67705 жыл бұрын

    "Jó volt?" "Nagyon!" És tényleg! Ez nagyon jó volt. 👍🤗😊 Ráadásul mindkét részről, ami kifejezetten ritka. Ezt a műsort követni fogom.

  • @imrejuhasz8997
    @imrejuhasz89977 жыл бұрын

    Zolee basszus, igazi nagy arc vagy! Nem vagyok fiatal, de nagyon tetszik, ahogy éled az életed. Kemény csávó,de igazi csupa szív apa, ember.Nem kívánok sok sikert, nem kívánok boldogságot, de kívánom, hogy az életed legyen olyan, amilyet szeretnél!! Üdv

  • @juliasimonne2352

    @juliasimonne2352

    2 жыл бұрын

    Az a kemenyseg, vaganysag, hogy azt csinal, amit akar? A kislanyt sajnalom.

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub2 жыл бұрын

    Nagyon jó beszélgetés volt Zoli intelligens és őszinte ember köszönöm. minden jót kivánok

  • @beatahorvathkiscsillag5805
    @beatahorvathkiscsillag58052 жыл бұрын

    Respect Zolinak, és Endrének is! 💖💖💖👏

  • @adamkurucz1267
    @adamkurucz12674 жыл бұрын

    Ezt nézve kicsit el gondolkodtam mennyiszer hazudtam magamnak is . Nagyon sokat tanultam ! Köszi Zoli!🤝

  • @aragass
    @aragass5 жыл бұрын

    Nagyon profi ez a riporter fazon!

  • @danieltiler772
    @danieltiler7724 жыл бұрын

    Ő, egy őszinte és korrekt egyéniség, megtehetné, hogy millás verdákkal és luxus pecókkal villogjon,pózoljon, de nem teszi! Felvállalja Önmagát... ennyi!!!

  • @takacsi
    @takacsi7 жыл бұрын

    Hatalmas arc :)

  • @halasendru9584
    @halasendru95843 жыл бұрын

    A legjobb repper...ennyi remélem megy a szekér tovabb

  • @erikalnevargoczki3926
    @erikalnevargoczki39263 жыл бұрын

    Nagyon szórakoztató. Pedig nem vagyok egy röhögógép.

  • @utolsomohikan2447
    @utolsomohikan24474 жыл бұрын

    Zseniális, mindketten ott voltak teljesen.

  • @lakatka1
    @lakatka14 жыл бұрын

    Egyszerűen zseniálisak, mind a ketten!

  • @capferrat0212
    @capferrat02124 жыл бұрын

    Még most is, 2020.04.01.-én is nagyokat lehet nevetni Zoli "kalandjain".🙌🍀

  • @tomyvarga2404
    @tomyvarga24045 жыл бұрын

    Nagyon jó megnéztam már vagy 20-or 😅😊

  • @maniametal7428
    @maniametal74285 жыл бұрын

    Hiteles,őszinte és nagyon marha,persze jó értelemben.Meghatott a meghatottsága ...

  • @fordprefect7572
    @fordprefect75726 жыл бұрын

    A zeneje sosem fogott meg, de ez egy egyenes, oszinte ember.

  • @cezarlacrone

    @cezarlacrone

    5 жыл бұрын

    Mégsem. Kényes kérdések...neki apuka anyuka van ma is....vágod?!

  • @tamasklebersz8882

    @tamasklebersz8882

    2 жыл бұрын

    @@cezarlacrone Elírtad... két betű..... Zanája:-)

  • @KoZ_Tube
    @KoZ_Tube4 жыл бұрын

    Kevés interjút tudok végignézni, ezt sikerült

  • @istvanjuhasz5798
    @istvanjuhasz57984 жыл бұрын

    Még mindig király vagy Zolee 🍻🤘😈

  • @alexx38896
    @alexx388965 жыл бұрын

    Nagy tag, őszinte, okos dumagép nagyon bírom. Csak így tovább sok erőt egészséget továbbra is Zoli

  • @peterbusa800
    @peterbusa8006 жыл бұрын

    Maradj mindég ilyen Zolee :)

  • @sutozsolt5443
    @sutozsolt54434 жыл бұрын

    Nagy kamugép és pózőr de hiteles és szeretni való!

  • @istvanjuhasz5798

    @istvanjuhasz5798

    4 жыл бұрын

    Így van, de ő ezt vállalja is. 🤘😈

  • @sutozsolt5443

    @sutozsolt5443

    4 жыл бұрын

    @@istvanjuhasz5798 Ezért hiteles.Nem akar jobbnak látszani mint sok kamu celeb aki döngeti a mellét,hogy milyen tiszta életet él,közben meg tolja drogokat ezerrel.

  • @martaszakacs2467
    @martaszakacs246711 ай бұрын

    Köszönöm szépen!❤

  • @freerid3rx
    @freerid3rx25 күн бұрын

    Igazi legenda a magyar rap atyja, remelem lesz egy jo kis eletrajzi film rola.

  • @tbeebacsi
    @tbeebacsi3 жыл бұрын

    Rövid az élet, hosszú a sír, igyon mindenki, amennyit bír.

  • @timeaz.7124
    @timeaz.71244 жыл бұрын

    Nagyon nagy forma😁És hatalmas a humora!

  • @Kakas19
    @Kakas197 жыл бұрын

    Ennek mar ideje volt. Nagyon jo arc a Zoli ha hagyak kibontakozni oszinten.

  • @dianacokicdobo3291
    @dianacokicdobo32912 жыл бұрын

    Élveztem a riport minden részét. A riporter nagyon jól kérdez, a riportalany nagyon jókat válaszol. Sok ilyen jó riportot kívánok Kadarkai Endrének!

  • @eram.5244
    @eram.52447 жыл бұрын

    Nagyon bírom.

  • @ppetricius6419
    @ppetricius64196 жыл бұрын

    Eddig is birtalak es igy tovabb sok sikert kivanok !!!!

  • @Appetizer76
    @Appetizer767 жыл бұрын

    "..meg úgy is, ahogy a David Hasselhoff följön sexy boy, sexy boy TAKARODJ!" :D Nem tudok haragudni Zolikára minden hibája ellenére sem. :)

  • @Ludmilla123..
    @Ludmilla123..11 ай бұрын

    Nagyon nagy forma ez a pali és igen intelligens!👍

  • @ivanicslaszlo5845
    @ivanicslaszlo58456 жыл бұрын

    Respect Zolee!!! Hiteles figura.

  • @somogyilevente2677
    @somogyilevente26773 ай бұрын

    Tíz másodpercre belenéztem. Könnycsepp tetkó a 40 évesen is a Kossuth-díjas anyuka szoknyáján élő emberen, "megalázó nem elbaszni a pénzedet". Ultraciki ez az ember, ahogy 50 fölött is annyi az életcélja, hogy különbözzön és görcsösen próbál figyelemkurválkodni.

  • @kokasandras907
    @kokasandras9075 жыл бұрын

    Tanulságos volt! Tudom mitől hiteles a riportalany (számomra)... gondolkodás nélkül, azonnal válaszol!

  • @Eeee-vx6vt

    @Eeee-vx6vt

    Жыл бұрын

    mert nem tud gondolkodni🤣 és nem is akar🦾

  • @crepkey
    @crepkey7 жыл бұрын

    "Az első két lemez fordítás volt..." - Hát a jégre teszlek c. lemez nálam a TOP!!!! ;)

  • @petramate3874
    @petramate3874Ай бұрын

    Imádom🥰🥰🥰

  • @user-yr9lh2mu9p
    @user-yr9lh2mu9pАй бұрын

    Imádom❤😊

  • @markkismark3401
    @markkismark34014 жыл бұрын

    Ez a csáko ért engem😌

  • @rdzsmed
    @rdzsmed4 жыл бұрын

    Van az a pont, amikor már nem szívesen fejteget az ember bizonyos dolgokat... Pedig pont akkor válna igazán érdekessé a beszélgetés.

  • @csabafoldi3091
    @csabafoldi30913 жыл бұрын

    Te jó ég! Ez a profizmus!

  • @sagittariusa4855
    @sagittariusa4855 Жыл бұрын

    De bolond ez a ganxta 🤣 de szeretem ot. Nem volt apam , sosem akart es nem is latott engem. De jo lett volna egy ilyen apa akkor nem bantottak volna ferfiak mar 4 eves koromtol!!♥️

  • @alexnagy2044

    @alexnagy2044

    9 ай бұрын

    Sajnálom!💜

  • @MrAki1979

    @MrAki1979

    Ай бұрын

    Nem tudod , hogy hogy jártál jobban! Az unokáimnak olyan apja van, hogy jobb a gyerekeknek ha nem vesz részt az életükben!

  • @evimokos2914
    @evimokos29142 жыл бұрын

    Más szemmel nézek ezek után Zolira. 🙂

  • @kutyautokis9608
    @kutyautokis96087 жыл бұрын

    Döglégy a legnagyobb tanár!

  • @fruzsinahegyi9839
    @fruzsinahegyi98396 жыл бұрын

    Imádom ezt a palit!

  • @EndyGmothafuckaz
    @EndyGmothafuckaz4 жыл бұрын

    Dopeman és Zolee örök ikonok. Vato Loco

  • @szakacsattila9985
    @szakacsattila99854 жыл бұрын

    Szendrey "Szasza" Zsolt -tol is jo volna egy Arckep,meg Dopeman Lacitol :D

  • @zsugyenes5216
    @zsugyenes5216 Жыл бұрын

    Nagyon jó!

  • @beatagodl4254
    @beatagodl42543 жыл бұрын

    Annyira kamálom ezt a trógert.😃

  • @mihalyjuhasz7547
    @mihalyjuhasz75477 жыл бұрын

    Politikusak lennének ilyen nyiltak!

  • @lajoszsivkov1334
    @lajoszsivkov13349 ай бұрын

    Szimpatikus ember. Szerintem jò karakter..ki merem mondani hogy kedves, becsületes fazon.Szereti a pinàt ennyi.Pinavadàsz.

  • @vargacsabi
    @vargacsabi5 жыл бұрын

    tényleg mestermű a Zuhanás!

  • @alexnagy2044

    @alexnagy2044

    9 ай бұрын

    Szia! Légyszi írd már meg nekem, hogy melyik Zuhanásról van szó, mert feldobott vagy négyet, és az évszámok sem segítettek. Örömmel venném, köszönöm! ✌

  • @gyorgylitvai1478

    @gyorgylitvai1478

    2 ай бұрын

    ​@@alexnagy2044szerintem a Dustin Hoffmanos

  • @Biggieboy1982
    @Biggieboy19827 жыл бұрын

    "Nős, egy kislány, Zoé édesapja, aki 2007 augusztusában született." Ezt akkor itt pontostani kellene, hisz a riportban elmondta, hogy hivatalosan elvált.

  • @jenomarton4092
    @jenomarton40924 жыл бұрын

    Qrva jó a riporter.Gengszter Zoli, meg 1-2 vel idősebb tőlem. Hát ez van na.Így nőttünk mi fel anno.Ez általános érzés volt, sayn sokunk már nincsenek köreinkben...

  • @marialibertiny5162
    @marialibertiny51627 жыл бұрын

    boven az anyja lehetnek, par dalat ismerem, de mindig kedveltem, vannak hozzam kozeli tulajdonsagai, ez leginkab gatlastalan igazmondas, pedig alapjaba veve konzervativ vagyok. vigyazz a kislanyodra. udv mamamam

  • @mandyripper5895
    @mandyripper58957 жыл бұрын

    Én emlékszem egy Fridge feszt koncertre, amit szemmel láthatóan nagyon untak... :D

  • @TMK1950
    @TMK19502 күн бұрын

    EZ TETSZETT. RAJONGVA SZERETEM ZOLIT, MINT EMBERT DE A ZENÉBEN MÁS AZ IZLÉSEM. GABI NÉNI.

  • @Captain.Ashtar
    @Captain.Ashtar7 жыл бұрын

    Zolee," Terhelt Terkel":):) imádom

  • @mosolygni
    @mosolygni6 жыл бұрын

    Bírom ezt a fazont! :-)

  • @LukaPopsimon
    @LukaPopsimon6 жыл бұрын

    51 éves??? Büszke vagyok rád! le a kalappal!

  • @HildaSom
    @HildaSom Жыл бұрын

    "Kicsit "zilahi Ildi" vagyok, kicsit szejjel vagyok szorva" ------:D

  • @MrVa61
    @MrVa61 Жыл бұрын

    Hatalmas Szinesz!! En nyomtan bele az elso sort a Danceelso probajan:):)

  • @richardrohac1287
    @richardrohac12875 жыл бұрын

    Fantasztikus ember. Egy felisten.

  • @blancoblanco4579
    @blancoblanco45792 жыл бұрын

    Imádom olyan humora van hogy sírsz 🤣

  • @zsuzsannasikos2212
    @zsuzsannasikos22124 жыл бұрын

    De bírom ! Nagy szíve van !

  • @Thomas-xb2px
    @Thomas-xb2px4 жыл бұрын

    A Viskó is nagyon jó film! 🙂

  • @hammonka71
    @hammonka717 жыл бұрын

    Oriasi !!! Egy igazi Rock and Roll arc !!! ( Klose miatt szegyeld magad) 😂

  • @disulfiram62
    @disulfiram626 жыл бұрын

    "szivarozik a kutya is?" :D :D :D

  • @laszlonagy7141
    @laszlonagy71414 жыл бұрын

    Isten hozott nalam ocsem,ez a valo vilag...

  • @janosgalambos2014
    @janosgalambos20147 жыл бұрын

    A legnagyobb az elköszönés .... Béke.... Éljen a forradalom... Ezzel elmondott mindent :)

  • @sonyfranceze1553

    @sonyfranceze1553

    5 жыл бұрын

    Mit mondott el ? Kajak leirod nekem lègszives, de ne azt ird hogy ha ezt magyarazni kell akkor baj van stb, konkrètan èn kivi vagyok mi az a minden amit ezzel :"Bèke! Èljen a forradalom " - elmondott? Mi az a minden?

  • @70sztom

    @70sztom

    5 жыл бұрын

    @@sonyfranceze1553 ez fajsulyos volt. Hajra.

  • @esemrcrimetime
    @esemrcrimetime3 жыл бұрын

    A pénzlocsolás az nekem is megy :'D