FRIDERIKUSZ SHOW: GINA LOLLOBRIGIDA FILMSZTÁR, 1993. /// Friderikusz Archív 137.

Luigina Lollobrigida néven született a Golden Globe-díjas olasz színész, szobrász és fotóművész, akinek közismert beceneve Lollo, és aki 1950-es és 1960-as évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga és szex-szimbóluma volt világszerte. Noha jellemábrázoló képességeit mindig elismerték a filmkritikusok, de az is vitathatatlan, hogy számos filmben elsősorban külseje miatt szerepeltették.
Lollobrigida először 1972-ben a Magyar Televízió szilveszteri gálájának volt a vendége, de 21 évvel később Friderikusz Sándor meghívásának is szívesen tett eleget. A nem túl barátságos természetéről híres díva meghazudtolva a róla kialakult képet, készséggel válaszolt a műsorvezető legmerészebb kérdéseire is, sőt a találkozás végén még egy közös produkcióra is vállalkozott.
„Az isteni Lollónak” is nevezett díva nyáron ünnepelte 95. születésnapját, és bár néhány hónapja combnyaktörést szenvedett, de ebből sikeresen felgyógyult. Egyetlen fiával sorozatosan pereskedik, mivel a fiú szerint anyja idős kora miatt már nincs ítélőképessége birtokában, nem is egy fiatal férfit fogadott a bizalmába, akik aztán kiforgatták a vagyonából. Azonban a filmcsillag ma is annyira aktívnak érzi magát, hogy a legutóbbi szeptemberi olasz választásokon képviselőjelöltként akart indulni az Italia Sovrana e Popolare nevű politikai szövetség támogatásával, de betegsége átírta a terveit, noha bízik benne, hogy még visszatérhet a szerepléshez.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

Пікірлер: 33

  • @gezanedo7355
    @gezanedo7355 Жыл бұрын

    GIna Lollobrigida első filmje (ha jól tudom) a Király lány a feleségem. c. volt, partnere a frrncia szupersztár, Gerald Filip volt. Lolo abban a filmben talán 25 éves lehetett. Fiatal, üde és gyönyörű volt. Aztán a Notredam-i toronyőr című filmben láttam, amelyben csodálatos, elragadó volt. A Sába királynőjében pedig ismét izzott körülötte a levegő, de izzott minden férfi is, mert Lolo ismét fantasztikus volt. Szépsége vakítóan sugárzott, mint nyáron a déli napsugár. Megperzselt bennünket. Halála óta sokan, sokfélét írnak róla. Hiányolom, hogy egy fantasztikus sorozatát nem említik, pedig azzal a film-sorozattal véste be magát a magyar közönség szívébe. Ez pedig nem más, mint Victorio de Sicha rendező filmje, a Kenyér szerelem és, Kenyér szerelem fantázia, Kenyér szerelem féltékenység stb. Egy szegény lányt alakít, aki kopott ruhában, mezítláb jár-kel a faluban, de a film végére mindig eléri azt, amit akar. Abban a tépett-szakadt ruhában Gina csodálatos alakja észbontóan érvényesül. Mi, akkori tizenévesek, le sem vettük a szemünket a ruháról és a csodás Lolo-ról. Napokig róla álmodtunk. Imádtuk őt. Elment, magával vitte az álmunkat is.

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129 Жыл бұрын

    Nagyon jó volt szeretem ezeket a régi ARCHIV müsorokat. Friderikuszt imádom a Művész Nőt is is imádom.

  • @szilviatomori6429
    @szilviatomori6429 Жыл бұрын

    Nagyon szép volt a hölgy 65 évesen .. Isten nyugosztalja!

  • @marijapehar4213
    @marijapehar4213 Жыл бұрын

    El kell fogadni amit az Isten rendel el eletunkben. Nagyon szep gondolat.

  • @GezaneVarga
    @GezaneVarga Жыл бұрын

    Örülök, hogy újra láthattam, a csodaszép Ginát! A videó fénypontja számomra Gina Lollogbrigida, és Friderikusz Sándor duettje volt!

  • @user-cs9rd1ge3n

    @user-cs9rd1ge3n

    Жыл бұрын

    Kedves Sándor ! nagyon jó , hogy ezek az archív felvételek megvannak és most megnézhettem , annak idején nem láttam és valóban egészen más volt, mint gondoltuk volna. Fantasztikus élete volt, okosan tett mindent, szép kort élt meg. Ennek a shownak a duettje után azt gondolom, ön is lehetett volna egy jó zenekar énekese , eddig ez sem derült ki, persze minden jó amit ön is csinál.🤩🤩🤩

  • @gaborkocsis1795
    @gaborkocsis1795 Жыл бұрын

    Nyugodj békében gyönyörű volt😥😢❤️

  • @martonszabo5745
    @martonszabo5745 Жыл бұрын

    KB. 2 hete kerestem rá valamiért. Akkor még élt. Most meg kidobta "a. gép" vagyis a telefon ezt a videót. Anno nem láttam az adást. Most láttam először. Tetszett. Aztán belenéztem a kommentekbe. Először nem hittem a szememnek. Újra rákerestem. 2023 01.16-án valóban örökre elaludt.. Nagy kedvencem volt. Nyugodjon békében.

  • @gyorgynekormos4429
    @gyorgynekormos4429 Жыл бұрын

    Elment a világ legszebb asszonya, szép hosszú élet adatott neki, nyugodjon békében Gina! 😢

  • @evanagy7214

    @evanagy7214

    Жыл бұрын

    Igen elment a világ Egyik! legszebb asszonya, hogy pontosak legyünk, de az egyik leghíresebb, hisz nincs olyan ember a világon aki ne ismerte volna Őt! Szèp kort èlt meg váltzatos èlettel. Nyugodjèk bèkèben!🖤

  • @gyorgynekormos4429

    @gyorgynekormos4429

    Жыл бұрын

    @@evanagy7214 Filmes főszerepe (A világ legszebb asszonya 1955) miatt neveztem így...persze tudom, nincs az a szép, akitől szebb ne lenne, a másik meg az, hogy a szépség fogalma mindig is szubjektív marad. De Ginát nézve ez a jelző a rajongóknál biztos, hogy már így marad!

  • @nataliavarvarova2885

    @nataliavarvarova2885

    Жыл бұрын

    Portava bene gli anni Gina.

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129Ай бұрын

    Nagyon jó visszanézni köszönöm szépen Friderikusz Úrnak.

  • @alien663
    @alien663 Жыл бұрын

    Nagyon tetszett az előadás, nagyon érdekes volt!🛸

  • @zsuzsannaszasz6021
    @zsuzsannaszasz6021 Жыл бұрын

    Kedvenc szinésznöm volt ! Isten nyugtassa !

  • @ludymillapinheiro1102
    @ludymillapinheiro1102 Жыл бұрын

    Beautiful Gina😍😍🥰🥰🥰🥰🥰🥰

  • @zuzanaszaboova5661
    @zuzanaszaboova5661 Жыл бұрын

    Nagyon szép hölgy

  • @DuplaT.
    @DuplaT. Жыл бұрын

    95 éves a hölgy... Nem semmi.

  • @NIKISCHOICE

    @NIKISCHOICE

    Жыл бұрын

    Igen ès a poklok poklàt èli...

  • @DuplaT.

    @DuplaT.

    Жыл бұрын

    @@NIKISCHOICE jujj ezt nem tudtam ha ez igaz.

  • @danielszabo3737

    @danielszabo3737

    Жыл бұрын

    @@NIKISCHOICE Miért gondolod ezt? Energikus és ép az elméje 95 évesen is.

  • @NIKISCHOICE

    @NIKISCHOICE

    Жыл бұрын

    @@danielszabo3737 Nem èn gondolom; a csilliàrdos Gina nyilatkozza, ugyintèzòje ès egyetlen fia is èvek òta meglopjàk +a fia demensnek akarja nyilvànìtani...itt a videò: kzread.info/dash/bejne/jGxqvNqze7yqj6Q.html

  • @laurettare4865
    @laurettare4865 Жыл бұрын

    RIPOSA IN PACE CARA GINA! SARAI SEMPRE NEI NOSTRI 💕 CUORI COME ATTRICE E COME GRANDE DONNA FOTOGRAFA E SCULTRICE ❤ ❤ ❤

  • @ennioburattini4481
    @ennioburattini44818 ай бұрын

    Gina Donna e Artista Straordinaria!!!! Riposa in Pace.!!! ❤❤❤

  • @marikristof7371
    @marikristof7371 Жыл бұрын

    Megjelenése páratlan, nagy egyéniség volt a nyugodt és természetes viselkedése tette nagyon vonzóvá

  • @antoniocapuozzo8071
    @antoniocapuozzo807110 ай бұрын

    Fenomeno .storia del cinema internazionale

  • @mariakerkai5463
    @mariakerkai5463 Жыл бұрын

    Női szemmel is ő volt a világszépe ,nem csak a zsűri szerint.

  • @erzsebetvadasnagy9729
    @erzsebetvadasnagy9729 Жыл бұрын

    Szep Igen hosszu eletet elt itt a földön

  • @klimakereskedesklimakeresk953

    @klimakereskedesklimakeresk953

    Жыл бұрын

    Kevés

  • @mariakerkai5463
    @mariakerkai5463 Жыл бұрын

    Akkor ő volt a világ legszebbje,csodás szobrokat és híres fotókat is készített.

  • @rozsazahorszky637
    @rozsazahorszky6372 ай бұрын

    Gina Lollobrigida nemcsak gyönyörű, hanem egy nagyon okos és intelligens nő volt.