FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ KOCSIS ZOLTÁNNAL, 2008. /// Friderikusz Archív 190.

Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, érdemes és kiváló művész, a kortárs magyar zene egyik legmeghatározóbb alakja abból az alkalomból volt a Friderikusz Most vendége, hogy 85. születésnapját ünnepelte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, amelynek Kocsis Zoltán 1997 őszétől kezdve a vezetője volt. A Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japánban és az Egyesült Államokban is szerepeltek, a közönség mindenütt világsztárokat megillető lelkesedéssel ünnepelte a zenekart is, de személyesen a vezetőjét is. Kocsis a minden év május 30-án megtartott születésnapi koncertjének bevételét élete végéig a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.
Kocsissal beszélgetni mindig öröm volt, mert nemcsak eredeti módon gondolkodott, de kitűnően fogalmazott is.
2012 őszén életmentő szívműtéten esett át, majd alig négy évvel később, 64 éves korában, 2016-ban meghalt.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
#FriderikuszPodcast

Пікірлер: 6

  • Жыл бұрын

    Szegény Kocsis Zoli, ma már nem tudná ezt mondani hogy sok jó tendencia is van! Kár hogy ő is olyan korán elment, hisz egy fantasztikus zenészt, zeneszerzőt és karmestert veszített el az ország! Mondom én ezt úgy hogy igazából én egy Rocker vagyok, bár valójában zeneileg mindenevő, úgyis mondhatnám, minőségi zene fogyasztó!

  • @motiwoman-motivacioeseletm370
    @motiwoman-motivacioeseletm370 Жыл бұрын

    Óriási kincs, hogy a régi felvételeket újra közzéteszik! Köszönjük szépen :)

  • @peterbendur382
    @peterbendur382 Жыл бұрын

    Tisztelt Friderikusz Sándor úr, rendkívül tetszett ez a videó! Gyerekkoromban komolyzenét tanultam, az anyukám ének tanárnő, ez miatt. És imádtam Kocsis Zoltánnak az egész munkásságát.Nagyon sajnálom hogy ilyen korán elment .Még egyszer köszönöm a videót. UI: Ami rendkívül tetszik még ebben a videóban, és persze a többiben is, hogy ön teljesen jól tud kérdezni azokra dolgokról amik abszolút a hétköznapok emberei számára egy másik, külön világ. Amit normális életet élő embereknek nem könnyű megérteni. Úgyhogy csak gratulálni tudok.

  • @potatofrench3095
    @potatofrench3095 Жыл бұрын

    Igen, ő tényleg igazi művész volt, nem a ma divatos magamutogató típus.

  • @evasalamon9645
    @evasalamon9645 Жыл бұрын

    Bruckner után még egyszer előlről az egészet. ezt lehetne ráadásként,nekem.hallgatnám reggeltől estig Kocsist,ha vezényel.

  • @enikogeronetorzsok9051
    @enikogeronetorzsok9051 Жыл бұрын

    Óriási, valóban! Sajnos. hogy egy ilyen ember életművének kérdése mindmáig megoldatlan. Kocsis Krisztián fiatal zongoraművész egy Kocsis Zoltán Archívum nevű nyilvános KZread-csatorna létrehozása mellett döntött, melyben édesapja hagyatékát kívánja digitalizálni. A hírt a közösségi oldalán osztotta meg. Ez az utolsó információm. Másfelől pedig Friderikusz Sándor munkássága, profizmusa kimagasló, azintén pótolhatatlan.