Félelmében indított támadást a MÖM tagjai ellen a hatalom
A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság továbbra is csúcsra járatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjainak üldözését.
Mint ismert, 2022. november 6-án a helyi lakosok kegyeleti megemlékezést tartottak Mezőhegyesen azt követően, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy négygyermekes családapát a Békés vármegyei kisvárosban.
A kegyeleti megemlékezésre a mezőhegyesiek kérésére érkeztek a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai, majd közösen vonultak be mintegy 150 fővel a 18. számú majorba, ahol a gyilkos és a cinkosa lakott, és ahol egy idős bácsit tartottak fogva a helyiek elmondása szerint.
Az eseményt követően a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság több helyi lakos ellen indított szabálysértési eljárást, illetve utasította a Mezőkovácsházi Járási Hivatalt, hogy a tarthatatlan közbiztonsági állapotok miatt jogosan tiltakozó szülőkkel szemben gyámhatósági eljárást folytassanak le.
Mindeközben László Attila MÖM-vezető ellen három szabálysértési eljárást is indítottak, amelyekben a magánlaksértés és a közbiztonság javító tevékenység jogellenes végzése a Battonyai Járásbíróság által megszüntetésre került, mivel egyik sem volt megalapozott.
Majd egy évvel az eseményeket követően felsőbb rendőri utasításra már bűncselekmény elkövetésével vádolják László Attilát és a Magyar Önvédelmi Mozgalom azon tucatnyi tagját, akik 2022. november 6-án, békésen vettek részt az akkori spontán megmozduláson.
Az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétségének gyanújára hivatkozva futószalagon idézik be kihallgatásra - nem tanúként, hanem gyanúsítottként azokat a hazafiakat, akiknek egy része önkormányzati képviselőjelöltként, vagy éppen polgármesterjelöltként indul a júniusi választásokon. Ráadásul kötelezik őket arra, hogy önköltségen több száz kilométert utazzanak a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra.
Február 22-én a MÖM vezetői kísérték el bajtársaikat, és a helyszínen sajtótájékoztatót tartottak a koncepciós eljárások hatalmi nyomásra történő lefolytatása miatt. László Attila, a MÖM vezetője pedig a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vezetőjét szembesítette azzal a ténnyel, hogy politikai utasításra üldözi a bajtársait, és az ígéretével ellentétben a gyilkos egykori cinkosa továbbra is szabadlábon van.
Пікірлер: 288
A magyar embereket csakis akkor fogják védeni, képviselni Magyarországon, ha magyar kormány lesz. Hajrá Mi Hazánk!!!!!!!!!
@edekoka6267
14 күн бұрын
Magyar kormány,sose fogják hagyni.
@laszloseres5282
9 күн бұрын
Csak ezeket ne.
Köszönöm a munkàtokat , nevetsèges ez a rendszer , remèlhetöleg mihamarèbb a Mi Hazànk lesz kormànyon fel lehessen szàmolni az összes gerinctelen , hazaàrùlò , bandàt , Fel a Gyözelemre
@BakosFerenc58
4 ай бұрын
OrbánfideSS van a háttérben!!
@Fekete.Roland
4 ай бұрын
Mit köszönsz, agyvak?
@agneseditpontelli2399
13 күн бұрын
@@miketatai2328 Illúzió! Soha nem fogja egyetlen egy politikus sem jobbá tenni az életét a népnek! Hogy miért nem? Hát azért mert az összes politikus mind kiszolgáló a nagy hatalomnak! Ők találták ez ki, nekik köteles mind tevékenykedni! Ellenkező esetben semmi esélye nincs mivel ők pénzelik a politikát és főleg a politikusokat! Meddig akartok még hinni nekik?
@jozsefjelencsicsjelen
12 күн бұрын
@@agneseditpontelli2399 Sajna!! Ráadásul a törvényeket is úgy alakítják......!!! Akire kellene támaszkodni, a mostani választásokon is megmutatta mire lehet számitani!!!
@laszlobalogh3717
12 күн бұрын
@@agneseditpontelli2399JA,-,az-Orszag-elĺensege,?Politikus.
bűnösöknek áll ez a rendszer. mindenképpen változás kell.így nem maradhat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A "magyar" állam pontosan úgy működik, ahogy a döntéshozók akarják. Nem hiba ez a rendszerben ez egy szándékosan kialakított jellemző.
@BakosFerenc58
4 ай бұрын
Mindkét részvevőt, a Hatalom alkotta meg!
Borzasztó nagy tisztelet felétek fiú! Azt hiszem az összes magyar nevében köszönjük a munkátokat❤️🇭🇺
Köszönjük aMagya Önvédelmi szervezetének, hogy segít a bajba lévő magyaroknak! . Aki őket akadályozza, az a jó, és az igazságosság ellensége. Csak tisztelni lehet őket, ebben az önzö világba!
A riport végén cica cselekedete mindent elmond a hatalomról.Sajos vélem is ezt teszi a rendőr maffia!Már 2 éve sakkban tartanak,de amint vége lesz az ügyemnek csatlakozók és kiállok melletetek.
Tisztelt MÖM tagok! Isten minden áldása legyen rajtatok! A férgeknek meg hogy mit kívánok, azt ki lehet találni.... Remélem nemsokára megbűnhődnek! ❤🤍💚
@ferencnetelek5844
Ай бұрын
Én azt kívánok az Istentől hogy haljanak meg azok a csilkosok családostul és minden őket védőkkel együtt. Ha már az emberek nem segitenek ezek elen azért kérem tőled drága jó Istenem. Úgy legyen Ámen
Tehát ha pofán vernek, ne üss vissza! Mekkora féreg egy rendszer ez ami itthon folyik!
@Janos.Csakazigazat
4 ай бұрын
Önvédelemből, megteheted, de nem tolhatod túl, ami nincs definiálva!
@dezsonagy8357
4 ай бұрын
Azt nézik ki üt elsőnek, legalább is nálam is azt nézték egyszer, az előzményt nem. a biblia is azt mondja ha megütnek tartsd oda a másik feledet is, de nem azt mondja hogy azt vég nélkül megteheti! hanem utána miszlikbe lehet aprítani mint királyunk is mondja.
@Fekete.Roland
4 ай бұрын
@@dezsonagy8357 A Biblia, ilyet nem "mond"! Eredeti: Mutasd meg a másik feledet is. Mit mondanak a gecipapok? Légy mindig áldozatkész! Mit is jelent? Legyél felkészülve arra, hogy bármire és bármikor fel- ill. beáldozhatnak!
@Bab-szem
4 ай бұрын
A kommunizmusban, ami ugye mai napig tart, a némán tűrés az elvárás. Kegyetlenkedő, mocskos zsizsik banda. Terrorizálják a hazafiakat, az őshonos lakosságot.
@tamasvalent6437
4 ай бұрын
Mindenhol ilyenek a törvények. Sok eltérés nem is tud lenni az EU ban. Egyébként külföldön ismerem hogyan dolgoznak. Hát hogyan is mondjam.... NEM jobb.... és akkor diplomatikus voltam.... mondanám h érdemes kipróbálni de ez nem egy új bringa....
Hol vannak a mezőhegyesiek? Többen is támogathatnák at ügyet
Fantasztikusak vagytok, köszönjük!
@BakosFerenc58
4 ай бұрын
Törvényekbe ütköző a *viselkedésük!*
@viktorszollosi2674
4 ай бұрын
@@BakosFerenc58 kiknek?
@BakosFerenc58
4 ай бұрын
@@viktorszollosi2674 MÖM, B+!!
@viktorszollosi2674
4 ай бұрын
@@BakosFerenc58 Akkor el kell mélyedj a magyar törvényekben, hogy ne beszélj butaságokat. Hajrá MÖM, es köszönjük!
@BakosFerenc58
4 ай бұрын
@@viktorszollosi2674 ad1: Nem beszélgetünk, ÍRUNK, segghülyebarom! ad2: Tanulj jogot! ad3: Tudd, h kik állnak a hátterekben!
Annyira átlátszó, hogy a rendőrség a politika bábja, bástyája! Hány halál eset van ahol nincs meg a gyilkos vagy szabadlábon van és etc....félelemben tartó egyedek szinte védettek! Volt olyan eset, hogy szőlőbirtokról haza bicikliző nénit bírságolt meg a rendőr, mert pityókás volt. Köszönöm a munkátok, ennek van értelme, közpénzt nektek, ne nekik!
Köszönöm a munkátokat!🇭🇺👏
@laszlobalogh3717
12 күн бұрын
Jol-elvagytok,-,Kocsmaban-ezt-hamar-,arc+nev-...😅😅
Mi hazánk Választás. Fel a győzelemre!!! Jó egészséget. Kívánok!!!❤❤❤❤
Fiuk , a rendszet kell levaltani Most !!
Felháboritó ami ebben az országban van! A magyar törvénykezés és a rendvédelem a józan ész és a normalitással ellentétesen müködik! Nagyszerű emberek és Bajtársak László Attiláék az Isten áldja meg őket.
Egy kérdést hadd tegyek fel! Ha ilyen módon közelítetek, miért nem visztek magatokkal egy jogászt? Egy olyat, aki biztos magában és az előremenetelben... Mert a kommentelők is bizonytalanok és egyébként a rendőrhatóság is tudná hol a helyük... Amúgy meg folyamatosan törvényt, szabályt,(alkotmányt) módosít derék Kormányunk...így nem lesz jogunk lassan szólni se meg véleménytnyilvánítani se...
@tamasvalent6437
4 ай бұрын
Ez az első normális komment....
@jeesz4892
4 ай бұрын
@@tamasvalent6437 Kedves Tamás! Köszönöm!
@tereziafarkas9916
11 күн бұрын
Pl Dr Apáti István miért nem látta őket el útravalóval?
Nehéz dolgotok van a fidesszel szemben. De sok sikert a munkátokhoz.
@tsz374
14 күн бұрын
Egy rossz közbiztonságba mar belebukhat kormányzás, megtortent már.
Köszönjük a munkátokat!örülünk hogy vagy Attila és mindenki akik mindig veled vannak és ott állnak melletted!mi is veletek vagyunk!hajrá MÖM!reméljük a MHM fog nyerni!❤🙏
Amikor a rendőrök felvételt készítenek egyenruhában, annak van ügyszáma? Vagy felkérdezhető a parancs kiadásának oka?
Kösszi a munkájukat MöM -urak! Kitartást kívánok!👍💪
Köszönöm a munkátokat!
Kedves Attila önnek felkészültebben,és teljes határozottsággal kellene intézkednie Megfelelő dokumentumokkal felszerelkezve egyszerűen szépen bemenni, és nem a kapuban magyarázkodni ennek a két megszeppent szerencsétlen rendőrnek Borzalom milyen állapotok vannak otthon
@user-mf9my9nw9j
4 ай бұрын
Az a két "megszeppent szerencsétlen rendőr "a dolgát végezte éspedig példásan. Bár mindenki ezt tenné.
@agneskorondi5551
4 ай бұрын
@@user-mf9my9nw9j Ez igaz Nincs vita
Szép szóval nem lehet rendet tenni,sajnos nem.
@BakosFerenc58
4 ай бұрын
De ez, így: törvényekbe ütköző!
@user-ic8yw7gl4u
4 ай бұрын
@@BakosFerenc58 amit a pedó maffia állam létrehozott
@Janos.Csakazigazat
4 ай бұрын
@@user-ic8yw7gl4u Jaja, az Orbcsány-Gyurbán maffiaszövetség.
@user-ke1mz6uu7o
4 ай бұрын
Elöbb nézzük meg kik írják a törvényeket.@@BakosFerenc58
@Janos.Csakazigazat
4 ай бұрын
@@user-ke1mz6uu7o A demokrácia, a csőcselék uralma. - Platón
Vicc😂az a magyar rendörség
@user-pp8xv7hu2y
20 күн бұрын
Kabaré A rendőrség.
@user-vb8ex9yn6h
11 күн бұрын
Az😢
@zGabi05
10 күн бұрын
Az hát!!! Fack police!!!
Szuper hogy együtt müködnek a Rend őrei 🎉🎉🎉❤❤
Várható volt. Remélem azért előre felkészültek erre. Ebből is látszik hogy Ti vagytok az ország egyik valódi tartó oszlopa!
Hajra
A magyar önvédelemnek kitartást kívánok !!!!!
Még a macska is véleményt nyilvánított. Rendőr urak, hogy tudnak a tükörbe nézni???
@tamasvalent6437
4 ай бұрын
Úgy hogy nem azt tesznek amihez éppen kedvük van. Nem ők találják ki a törvényeket az irodában. Na és ha nem ők csinálják meg amit parancsna kapnak? Jön egy másik. Vagy senki ne dolgozzon.... érdekes lenne. Valószínűleg nem használná ki a kisebbség még ennél is jobban a lehetőséget.....
@bb3683
4 ай бұрын
@@tamasvalent6437 Ha az emberek megvédhetnék magukat nem lenne gond, de ezt törvényekkel ellehetetlenítik. Mivel a hatalom a magyarok ellen van és az ilyen ostoba emberek, mint maga támogatják ebből polgárháború lesz majd és akkor legalább hullik a férgese.
Borzalom 😢 Hajrá MHM🔴⚪️🟢 Hajrá MÖM🔴⚪️🟢
Jellemtelenek
Egyértelmű látni lehet, hogy a rendőrség is a hatalom kiszolgálói!! Ennyit ér a rendőrség!
👍
az adómról ha dönthetnék, nekik adnám a védelmünkért és nem a rendőrségnek
NO KOMMENT!!!! A MAGYAROKAT ITELIKKKKKK????,,,😢😢😢
2026-ban a MIHAZÁNK-ra kell szavaznunk.
Drága hazafi Betyársereg,hogy tudlak hívni Benneteket ide a 8.kerület Danko utcába? 🙏🏻❤️😇🌹
Minden tiszteletem az önöké!!! Hála a Jó Istennek h vannak ilyen gondolkodású és segítő emberek abajban jutottak számára!!!( Mikor a törvény és azok akiknek dolga lenne őket védeni szolgálni...sajnos le sz.....k őket) Tudom h ez nehéz kérdés!!!! Ha Pintér Úr... köztudat olaj ügyben vezér volt!! Millió magyar .. és jó magam is kérdezem.. miért van még pozicioban..? Vele kellene először!!!! Utána tobbbi...!!!
Rendőrség nem a lakosságot védik, hanem a bűnözőket. Könnyebb nekik a sofőrökel foglalkozni, a napi bevételt megszerezni. Lehet, hogy még az olajszőkítésben résztvevők valameike vezető szerepet tölt be? Egyszerű ember nehogy bejusson, félnek az emberektől.
Jelentkezzetek olyan vezetőknek, ahol mentelmi jog van, éli életét a bűnöző, támogatják egymást és védik őket!
Fegyver tba kezukbe
Felháborító!
Hála istennek végre el jött a Mi időnk hajrá MOM már én is esküdt tagja vagyok!!!!!!!
Nem itt van a Ménesbírtok? Lázárnak akkor lenne hol rendet csinálni nem az Osztrák viszonyokkal foglalkoznia!
Nagy ötlet lenne, néha népviseletben is megjelenni a csapatnak! Egyenruha helyett !!
🇭🇺MÖM🇭🇺 🇭🇺MHM🇭🇺
sajnos nem a magyar embereket, hanem a saját politikusaikat védik! nem minket, akik igazán bajban vagyunk! ! 2024.julius 14. a rendőrség sajnos olyan, mint ahogy régen mondták, hogy "FAKABÁT" meg hogy melyik, a legkisebb sakk tábla? ugye emlékeztek még rá?
A moszad is itt van Magyarországon!
Hajrá
Állj ki vagy Biri néne! Igazolvány van.....
Kőltöztessék a dűlőbe😢
...fegyverbe.....RENDSZERVÁLTÁST..!!!!!
💖💖💖💖💖💖💖
Nem demonstrálink erőt az erődemonstralálásra törvényileg kizárólagosan felhatalmazott állami szervekkel szemben.
Egyértelmű a megvádolásuk!
Mikor szüntetik be ezeket?
Támogató komment!
Miféle banda ez?
Kedves Attila!Én kértem a segítségedet tavaly novemberben!Egy roma ember volt az elkövető sajnos nem vetted fel a telefont! Nagyon rossz vége lett a történetnek
Nagy Lajos és a többi kék nem Formaruhában SZALADGÁLNAK ÉS FÉLNEK?????😅
"a tábla kihelyezését a tábla kihelyezője támogatta" WTF XDD
Hiba van a rendszerben!
ENNYI-ÉSZ--SZABADLÁBON-HURRÁ--HURRÁ--HURRÁ
Miért nem merik felvállalni a Mozgalom helyett, a Gárda megnevezést?
@bb3683
4 ай бұрын
Mert azt is bünteti a karhatalom.
A-RÁK-MÁR-ELVÉGEZHETTEVOLNA-DOLGÁT
Pintér S.-t 2009-ben, elföldelték!
Vezetői pofátlanság szabad útja, a népi passzívan önpusztító közönye okán.Megyzokás? Ha a vallásotok, fotbalotok, kocs máitok fontosak, akkor a vezetőknek nem ti lesztek fontosak!... A gyökér ok nem a vezetőségbe keresendő!... (más szemében a szálkát------)
Vallási szervezeteketi is felkéne számolni mo-n
Nem ajánlom a Fidesznek, hogy a MÖM-öt bántsa. Többet veszíthet ezzel a Fidesz mint amit nyerhet. Üdvözlettel, (név és cím a szerkesztőségben.).
A rendőrök😂. Remélem nyertetek a polgármesteri választáson.
Hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hszank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazsnk hajra mi hazank hajra mi hazsnk
Tudja valaki ki a belügyminiszter ? A belügyszolgáló ? Az mindent megmagyaráz !
Nem lehet azt mondani , hogy törvényesek a fellépéseitek …
Végre valaki az enyéim közül felszólal és a rendszer ellen tiltakozik
Ki hatalmazta fel ezt a nagy embert ez gyilkos egyedül legyél nagy ember
Magyarorkomrany jelenleg magyarok ellen dolgozik folyton🙏🏻🥺
Egyik maffia nem tűri a másik maffiát. Ha már bűncselekmény, önbíráskodás.
Megyek tesa 30/ 40robi a napi dijam!
A kisember ha hatalomra kerül,... félelmében ,,igazságot osztat a zrt jogai alapján.
A ruha támad?? A ruha veszélyt okoz ?? Vicces 😅😅 Azta Minden cégnek van sajátos munkaruhaja, vagy ez most itt nem érvényes??
IGYVAN!
Vallási szervezeteketi is felkéne számolni mo-ne❤️🤍💚
Az objektumban csak a rendőrség tartózkodhat, akkor maradjanak is ott.Ez egy vicc csak nem nevetek rajta.Egy óriási nagy 0 a rendőrség.
Ez.a.jellem
Nem a Mi Hazánk a megoldás, hanem egy MŰKÖDŐ RENDŐRSÉG ! Azért fizetünk adót!!!!!!!!!!!!!!!
@GaborKun-if7tv
14 күн бұрын
Működő rendőrséget csak a Mi Hazánk fog létrehozni. Akkor?
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Maga a miniszterelnök : Orbán Viktor szólította fel a magyar embereket,, vedjek meg az otthoniakat és a csaladjaikat''
Csak rá kell nézni a Belügyminiszterre és mindjárt kialakul a tisztánlátás!
Közösségi.irany.elv.normalisvagy.mitlehet.tebesugovalaszolni
Debrecenbe is gyertek,mert a gazvezetek utcai fityeSS fiucskat is mosdatni akarjak amikor kocsival gyilkolt😮.
Objektum😂
Az igéretek mindig csak igéretek maradnak.....ezért vannak még mindig ilyen viszonyok.......
😂😂😂😂😂😂
Pusztulj el
@TheSpiler01
10 күн бұрын
Szép becenév .-)
Kinek jó ez a cirkusz? A két hét alatt rendet csinálónak nem sül rá arra a ragyás képére a bőr? Olyan egyszerűnek kellene lennie van olyan ember, aki együtt tud élni az embertársaival és van, aki nem. Aki nem tud, azt ki kell emelni a társadalomból és kész. A MÖM - nek nem lenne létjogosultsága, ha ez így működne.
Pinterursetaljonmar.azorszagban.egyedul.afalukban.es.b.p.en
Magyar kormányt Magyar Országnak!
Ma már ez a normális, nem? Az elkövetőket az EU parlamentbe kellene delegálni, büszkén és sokszínűleg!
ne vegyetek fel mindannyian ugyanolyan ruhát.