eReDő: Szántai Lajos - Hunyadi Mátyás kora. Mátyás király igazságának örök fénye | 2019.10.30.

Hunyadi Mátyás a magyarság számára, de a Kárpát-medence népei számára is az utolsó teljes értékű uralkodót jelentette, akit már életében olyan tisztelet övezett, mely kevés királyunkról mondható el. Ez a kép, melynek meghatározó eleme az igazságos király alakja, mondákban őrződött meg, s a legutóbbi időkig élő hagyománynak tekinthető. Különös, hogy éppen a rendszerváltást követő évtizedekben indult el a tudományosság részéről a népünkben élő Mátyás-kép átértékelése, lerombolása, valami beteges, önpusztító kényszerrel azon igyekezve, hogy jelentőségét kisebbítse, s bebizonyítsa, hogy nem volt sem nagy, sem jó, sem igazságos uralkodó. Szántai Lajos arra vállalkozik előadásában, hogy e torzképet korrigálja a korabeli források alapján, sokszor éppen Mátyás ellenségeinek írásaiból idézve.
Köszönet az előadás elérhetővé tételéért munkatársainknak!
Közös szellemi-lelki épülésünk folytatásával jó egész-séget, újabb jelentkezésünkig is kitartást kívánva:
Gyöngy Péter

Пікірлер: 59

  • @Bujcababa
    @Bujcababa2 жыл бұрын

    Imádom. Csodálatos előadásai vannak Szántai Professzor Úrnak! Ezt kellene tanitani éjjel - nappal !

  • @keletieslanka
    @keletieslanka4 жыл бұрын

    de szeretem ezeket az előadásokat!😘😍🤗

  • @szikszaineeva3845
    @szikszaineeva38452 жыл бұрын

    Minden előadást megosztok az unokámmal, mert fontos, köszönet érte

  • @kraftzsu
    @kraftzsu3 жыл бұрын

    Annyira szeretem hallgatni hogy nincs rá szó

  • @mbea67

    @mbea67

    3 жыл бұрын

    BB k

  • @endrelevai2081
    @endrelevai20814 жыл бұрын

    Nemistudom mire vélni ezt a kevés hozzá szólást, egy két dologra tudok következtetni ebböl, vagy tudatlanik vagyunk vagy szembesülünk a tényekkel amit történelmünk folyamán másként tálaltak. Szántai úr remek tudású, okos ember! Nagyonjó elöadásai vannak, érdemes töle tanulni , az összefüggéseketis kitünöen látja, köszönöm!

  • @zeudliget

    @zeudliget

    3 жыл бұрын

    A vàlasz egyszeru Az RTL nèpèt ez màr nem èrdekli Csak a helo-szia meg a valo vilag meg hogy nekem nem jö be. ... Szomorú

  • @endrelevai2081

    @endrelevai2081

    3 жыл бұрын

    @@zeudliget hát igen ez szomorú, amikor csak javarészt annó rádió volt, csak a szabó család ment, de az örökké, a végén herótjuk volt az embereknek, amikor jött a szabó család, rádió kikapcsol😂 😂

  • @robertbottyan9965

    @robertbottyan9965

    2 жыл бұрын

    Egyszerűen csak idő kell ahhoz, hogy egy identitását tudatosan elvett nép újra magára találjon. Ahogy Szántai úr aki egy reális tényeken alapuló tiszta szívű ember csinálja ez az út. Egyszerűen az emberek nem akarják ezt elhinni, felfogni, ezek tények és igazságok. Nyugat ezt pontosan tudja ezért is volt Trianon meg ugye a Finn-Ugor elmélet is ez mind mind az identitásunk megszüntetését alapozta meg, miért is? Ha nincsen múltad akkor a jelenben sem tudod a jövődet helyes irányban építeni. A borzasztó az, hogy mesterségesen csinált országok a hamis történelmüket büszkén vállalják mi meg az igazi csodálatos páratlan történelmünket nem tudjuk elfogadni. Megosztottak minket ez volt a cél, de én azt gondolom kellenek generációk még az ébredéshez. Nekünk az idő létezik de a létezésnek ehhez nincs ideje nem tényező. Most nem hiszi az emberek nagy része el mert nem tanulta csak a merjünk kicsik lenni cuccot.

  • @IMACTED

    @IMACTED

    Ай бұрын

    @@robertbottyan9965mi az hogy identitás

  • @janosnemeth3959
    @janosnemeth3959 Жыл бұрын

    Legyetek mindig nagyon áldódtak és minden magyar polgár a kárpád medecinben teremtő isten légyen veletek ámen. Jánós üdvözlet párizs bol. 2022.7.26.

  • @bakerjimy7152
    @bakerjimy71522 жыл бұрын

    JÓ előadás... Jó hangminőség! Köszönjük!

  • @gyorgyikovacs3059
    @gyorgyikovacs30592 жыл бұрын

    Kedves Tanár úr ! minden előadás nagyon jó , de ez a Csoda !!!!!! tanítani kellene, köszönöm

  • @janosnebalda5535

    @janosnebalda5535

    Жыл бұрын

    Én is nagyon szeretem hallgatni A professzor úr előadásait!

  • @leda4742
    @leda47423 жыл бұрын

    1485. június 1-jén foglalta el BÉCS városát a III. Frigyes császár ellen háborúzó Hunyadi Mátyás magyar király 🙏❤🤍💚🌷

  • @AdameczZs
    @AdameczZs4 жыл бұрын

    Köszönjük.

  • @tiborgonda4461
    @tiborgonda44612 жыл бұрын

    Nagyon szépen köszönöm az előadást !

  • @angeliq3304
    @angeliq33043 жыл бұрын

    Köszönjük Szántai Úr az előadásokat,nagyon tetszik.A rengeteg kutatása és tudása is bizonyító erejű.:) Mátyás király kedvencem gyerekkorom óta,különleges ember volt,intelligens,jó indulatú,érzelmes,jó humorú,jó hadvezér,nem véletlen szerette a a saját serege és a nép :)A magyaroknak ideje lenne megbecsülni magukat és az összetartásra hangolódni a rokon népekkel is. Az összes előadását megnéztem nem csak Mátyásról,többször is megnézem,mert kifejezetten tanulságos:)

  • @billylouise1101
    @billylouise1101 Жыл бұрын

    Mátyás az igazságos!

  • @laszloluptovits2492
    @laszloluptovits24923 жыл бұрын

    köszi

  • @lahn2196
    @lahn2196 Жыл бұрын

    Győzve győzzön, fehér lovon, koronás fővel!

  • @leonorabarany5061
    @leonorabarany506126 күн бұрын

    Megutáltatják a tōrtènelmet a fiatalokkal az iskolában... szándékosan...nem tudjuk, tudtuk befogadni , mert lelkünk mèlyèn èreztük hogy idegen.

  • @HunGyilok
    @HunGyilok4 жыл бұрын

    2:47 Bognar Ferenczet es toccsetek fel osztan! a Toth Gyula eloadas 2019 nov 19-rol hova lett leszedtek??

  • @elenaprincipal4887

    @elenaprincipal4887

    3 жыл бұрын

    " toccsetek".. ez most komoly ???

  • @HunGyilok

    @HunGyilok

    3 жыл бұрын

    @@elenaprincipal4887 szkitia.blog.hu/2020/08/01/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_450

  • @flaviustitus2401

    @flaviustitus2401

    2 жыл бұрын

    Hatott a cserszegi fűszeres

  • @flaviustitus2401

    @flaviustitus2401

    2 жыл бұрын

    @@elenaprincipal4887 nem értem, mit akart évvel

  • @BorsosGabor2023
    @BorsosGabor20232 жыл бұрын

    2:14:56

  • @gyulanagy9499
    @gyulanagy94992 жыл бұрын

    DmK Veb TV

  • @gyulanagy9499
    @gyulanagy94992 жыл бұрын

    Apostoli hitvallás letöltés ingyen magyarul és most Pleja CM

  • @Derhone
    @Derhone4 жыл бұрын

    Ez regi?

  • @janospriol9867
    @janospriol98672 жыл бұрын

    Az idö sebes szárnyakon szalad ,,, Költészet Toldi ? Tyű a mindenit

  • @FIDEESZ
    @FIDEESZ2 жыл бұрын

    jaja

  • @MRLDsxn
    @MRLDsxn2 жыл бұрын

    Sziasztok! Olvastátok magyarul a román himnuszt? Miért van benne pl. Mátyás is? Eléggé aggasztó érzés, hogy ahányszor éneklik a himnuszukat, szájukra veszik Istvánt, Mátyást. Vagy csak nekem zavaró? Mindenféle kötekedés nélkül írtam.

  • @lahn2196

    @lahn2196

    Жыл бұрын

    Amíg nem tudtam, nem zavart. Most mindet agyon kell ütni. Kár.

  • @gusztavbankuti8272

    @gusztavbankuti8272

    10 ай бұрын

    zavaró

  • @Derhone
    @Derhone4 жыл бұрын

    Ja Mar latom

  • @janospriol9867
    @janospriol98672 жыл бұрын

    Mohács ,a török sereg nem lehetett 300 000 max.80 000 Fejes JÁNOS leirása 1543

  • @lahn2196

    @lahn2196

    Жыл бұрын

    És név szerint?

  • @laszlogaborsolymosi8104
    @laszlogaborsolymosi8104 Жыл бұрын

    Dors

  • @controlgame93
    @controlgame9311 ай бұрын

    pál hamis apostol.