Elektromos fűkasza damilcsere (tök egyszerű!)

A pesti embert bedobták a mélyvízbe. Adott egy kert, ahol fű nő. Nem úgy!! :P Rendesen, zöld fű. Ezt ugye időnként le kell vágni, mert úgy szebb. De inkább azért, mert akkor a szomszédba mennek kempingezni a kullancsok. ...és azért is, mert elvileg ellenőrzik is.
Szóval a házban volt egy fűnyíró, előkaptuk, használtuk. De a fűnyíró nem terepjáró, hogy mindenen át lehessen vele menni, ezért a gödrös helyek miatt (és mert mindenkinek olyan van, vagyis feltehetően könnyű dolgozni vele), még tavaly vettünk egy fűkaszát. Rengeteget válogattunk, hogy akkumulátoros legyen-e, vagy kábeles, elektromos, vagy benzines.
Végül addig nyújtózhattunk, ameddig a "takarónk ért", így történt, hogy a kábeles, elektromos fűkasza mellett döntöttünk, ami szegélnyíró is egyben. Úgy néz ki, hogy jól döntöttünk, mert bevált. Vásárláskor azt is figyelembe vettük, hogy ne legyen nehéz és egyéb tudnivalókat is olvasgattunk a fórumokon. Ebből tanulva előre vettünk pót damilt (amivel a fűkasza vág) és eljött a damilcserek ideje.
Amikor Budapestre utaztunk, még hideg volt, fűtenünk kellett, egy hét után pedig több, mint 20 fok és kb. fél méteres fű várt. Úgyhogy ideje volt az idei első fűnyírásnak, ami egy damilcserét és egy kitört fűnyíró kereket eredményezett.
► A szőlőt még füvesítenünk kell: • Mit tegyél, ha nem aka...
► bit.ly/FeelGoodvlogiratkozzfel

Пікірлер: 19

  • @tamasalmasi1263
    @tamasalmasi12636 жыл бұрын

    Feel good, grat a dobra fel tekerésért jól csinálod. Nem 2 damilos volt az kis dob? (Csak mert 2nek láttam helyett)

  • @bogatkrajnyak2109

    @bogatkrajnyak2109

    6 жыл бұрын

    Tamás Almás lehet

  • @Thomasvideok

    @Thomasvideok

    6 жыл бұрын

    Most, hogy megnéztem újra a videót, elvileg tényleg két damilosnak néz ki a dob belső része, amire a damilt kell feltekerni, de a dob külső részén, csak egy kimenet van.

  • @evaavarosicsabane3644
    @evaavarosicsabane36445 жыл бұрын

    Jó hogy Thomas mindenhez ért!

  • @notme138
    @notme1383 жыл бұрын

    fasza! köszi :D

  • @solyomver
    @solyomver2 жыл бұрын

    Wigwam! Jó is volt az...telik az idő, sajnos. Amúgy köszi a videót.

  • @bratipeti
    @bratipeti3 жыл бұрын

    Wigwam polo!!!!!! Mekkora kiralysag!!!!!!!!

  • @mikimures
    @mikimures2 жыл бұрын

    elejen mondod hogy eloszor hasznaltad majd picit kesobb mar tavaj is jol dolgoztal nem ertem amugy jo a dumad a szemuveg ujj mutasal kapcsan Jo munkat tovabbra is !

  • @drew_idea
    @drew_idea6 жыл бұрын

    Vannak a YT-on upgrade videók. Általában villanydrótot szoktak belerakni. Soha többé nem kell cserélni. De legalábbis nagyon ritkán.

  • @Thomasvideok

    @Thomasvideok

    6 жыл бұрын

    Köszi a tippet. Megnéztem, amit írtál, de a mi fűnyíró damil befűzése részénél kicsi a lyuk, ahol kifér a damil. Lehet rá lehetne fúrni, de nem biztos, hogy megéri, mert alig fogy így is a damil.

  • @drew_idea

    @drew_idea

    6 жыл бұрын

    De aztán onnantól fogva szigorúan csak bakancsban!

  • @Thomasvideok

    @Thomasvideok

    6 жыл бұрын

    Úgy igaz a biztonság mindennél fontosabb, arra figyelünk.

  • @drew_idea

    @drew_idea

    6 жыл бұрын

    Na, meg is találtam. kzread.info/dash/bejne/Y4qctbedZNyYn8o.html

  • @rolandszabo6
    @rolandszabo66 жыл бұрын

    04:4 #VÉDÖSZEMUVEGES :D

  • @laszlohomai4510
    @laszlohomai45102 ай бұрын

    Hello. Milyen típus fűkasza? B&d

  • @filgudek

    @filgudek

    2 ай бұрын

    Szia! B&D.

  • @w4rd0g77
    @w4rd0g774 жыл бұрын

    Miért remeg a kezed?

  • @Thomasvideok

    @Thomasvideok

    4 жыл бұрын

    Kérdésedre itt a válasz: kzread.info/dash/bejne/Z4l9y5aRcZOvotY.html

  • @w4rd0g77

    @w4rd0g77

    4 жыл бұрын

    @@Thomasvideok Értem,köszönöm .