DTK: Elviszlek magammal - Kőhalmi Zoltán

Ойын-сауық

Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
Facebook: / wmnmagazin
Az Elviszlek magammal legújabb utasa azt javasolta, a műsor inkább “D. Tóth Kriszta bevisz a málnásba” címmel fusson - de csak mert DTK rákérdezett arra a bizonyos interjúra, amiben kifejtette: kategóriákba osztotta Dumaszínházas kollégáit. Kőhalmi egyébként megbántódás helyett önkritikát gyakorolt, és elmondta: nem kellett volna erről beszélnie. Sőt, beszámolt a fogadalmáról is: egy köremailben megfogadta, hogy nyilvánosan egy kanál fekáliát elfogyasztok, ha bárkinek a színpadi dolgairól bárhol akár egy szót is mond. De nemcsak erről beszélt, hanem a bulvársajtóról, a celebségről, a pszichológushoz járásról, a stand-upos feleségekről, akik nem a férjük rajongói, a halogatásról, a városokról, ahol nem hajlandó fellépni... És a végén az is kiderül, hogy a málnásba vitte-e DTK. Elviszlek magammal: Kőhalmi Zoltán.

Пікірлер: 207

  • @MrBloodbunny
    @MrBloodbunny5 жыл бұрын

    Egyetértek, bizonyos IQ fölött Bödőcs és Kőhalmi a legbefogadhatóbb, a legviccesebb, és legintelligensebb. Reméljük évtizedekig nyomják még :)

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila35475 жыл бұрын

    A Kőhalmi intelligenciája, különc látásmódja nagyon kiemeli őt a humoirsták közül.

  • @oppenheimerroberta7440

    @oppenheimerroberta7440

    5 жыл бұрын

    Teljesen egyetértek. Nagyjából az egyetlen hummorista, akinek nem az a humor, hogy káromkodik.

  • @tomi5577.
    @tomi5577.5 жыл бұрын

    Igazi humorista, a régi klasszikus értékrendeket képviselő. Semmi káromkodás, semmi erőlködés csak a színtiszta profizmus.

  • @szilardkiss3131

    @szilardkiss3131

    Жыл бұрын

    Sw

  • @RPJCrash
    @RPJCrash5 жыл бұрын

    Egyszer jártunk a dumaszínházban párommal, nagyon előre kellett rendelni a helyeket, ezért még vagy félév volt hátra. De így is olyan borsos volt az ára az egyórás előadásért, hogy azért hümmögtem, hogy tényleg megéri-e, nyújt akkora élményt, diákként nekünk nyilván mások az árszintek is. Az az egyórás műsor amit Kőhalmi lenyomott, annyira profi volt, annyira ki volt maxolva, hogy én is meglepődtem rajta. Ez tényleg ért ennyit, egy moziélmény ennek töredékét nyújtja. Nem pihent egy percre sem, nagyon intenzív volt. Szerintem egyértelmű, hogy ő a legjobb stand up-os.

  • @sandorvarnai6990

    @sandorvarnai6990

    5 жыл бұрын

    RPJCrash has minin;m:

  • @MrBIKINI98
    @MrBIKINI985 жыл бұрын

    Kőhalmi Zoltán zseniális humorista,egyszerűen megunhatatlan.Sok-sok évtizedet kívánok még neki-nekünk.

  • @ANA-xk3nd
    @ANA-xk3nd5 жыл бұрын

    Magyarországon Kőhalmi Zoltán a legjobb humorista.

  • @attilapapp9939
    @attilapapp99395 жыл бұрын

    Véégreee! Az eddigi vendégekkel sem volt semmi probléma,de végre "a Kőhalmi"! ;)

  • @debasair
    @debasair5 жыл бұрын

    Kőhalmi for president! Mindig is csodáltam a HVG címlapjait, most már tudom, hogy egy brilliánselme áll mögötte. Csak így tovább!

  • @nim_sc

    @nim_sc

    5 жыл бұрын

    Én is így vagyok vele. A HVG-ét rühellem, de a címlapjait gyerekkorom óta csodálom.

  • @theremay

    @theremay

    5 жыл бұрын

    nem egy, hanem egy bizottság

  • @morrisal
    @morrisal3 жыл бұрын

    De szeretem a D. Tóth Krisztát! :O Ezt azért írom le, mert fogalmam sem volt róla eddig. Nagyon jó, amit csinál. (Amúgy a Kőhalmi miatt néztem meg az egészet, mert ő zseniális, de az, hogy a Kriszta ezt a műsort milyen jól hozza, az nagyon meglepett.)

  • @vikingbertalan8204
    @vikingbertalan82044 жыл бұрын

    Egy nagyon jó érzésű ember, és egy nagyon jó érzésű riport, öröm volt hallgatni.

  • @meagrika
    @meagrika4 жыл бұрын

    K. A. P. - ot is hívják meg, légyszíves a műsorba. Köszönöm! 🌟

  • 5 жыл бұрын

    Én láttam a Kadarkaival készült interjút is még akkor, amikor leadták eredetileg, és nekem az alapján is szimpatikus volt. Kár, hogy a bulvár kiragadott belőle részleteket, mert nagyon jó volt hallani egy ilyen őszinte beszélgetést. (akkor is, és most is) Örülök, hogy most is készült egy újabb, és nem szegte kedvét.

  • @strammmi

    @strammmi

    5 жыл бұрын

    Lllpppplp

  • @lurkotokmag
    @lurkotokmag5 жыл бұрын

    Nekem alapvetően tetszett ez az interjú, Kőhalmi nagyon szimpatikus, felüdítően őszinte. Kicsit zavart a visszatérő karba tett kéz megjegyzés, engem kizökkentett, megakasztott ez a szintű megfigyelése a testbeszédnek, de ő maga is változtatott a megjegyzések után a testhelyzetén, örültem volna, ha végig úgy ül, ahogy jól esik neki. Máskülönben nagyon kellemes lefolyása volt az interjúnak. Én szívesen látnám a műsorban FAM-ot, Vecsey H Miklóst, Hodász Andrást, például. Remélem lesznek, sok sikert a továbbiakhoz. :)

  • @lurkotokmag

    @lurkotokmag

    5 жыл бұрын

    Uhh, esetleg Herczku Ágis vagy Szalóki Ágis interjút is szívesen megnéznék

  • @vicvilson

    @vicvilson

    5 жыл бұрын

    "Kicsit zavart a visszatérő karba tett kéz megjegyzés" Engem is, szerintem úgy lehet komfortosabbá tenni az interjúalany helyzetét, és jobb interjút csinálni, ha ezeket nem tesszük szóvá.

  • @arminvbuuren10
    @arminvbuuren105 жыл бұрын

    Ha már szóba került, Badár Sándorról is megnéznék egy videót. Biztos lenne mit mesélnie.

  • @gregorybalint

    @gregorybalint

    5 жыл бұрын

    vele egy fél órás interjút készíteni? :D az a kihívás

  • @rolandszadai1522

    @rolandszadai1522

    5 жыл бұрын

    Legnagyobb csávó!

  • @limbekcs

    @limbekcs

    5 жыл бұрын

    nem mindig könnyű őt felhívni (ha jól értettem Kőhalmi uram szájából... : )

  • @babo1982410
    @babo19824105 жыл бұрын

    Köhalmit eddig is imádtam, ez után az interjú után még jobban. Szuper interjú lett. ISMÉT!

  • @fpepefpepe3167
    @fpepefpepe31675 жыл бұрын

    Kedves Krisztina! Ha olvassa ezt, lehetne Hadházi is a műsorban? Ha már ilyen sok humorista szerepelt. Egyébként nagyon tetszett, úgy általában maga a műsor is, láttam mindet. További sok sikert hozzá!

  • @pekrenata881

    @pekrenata881

    5 жыл бұрын

    Én is szeretném!

  • @Depressiva
    @Depressiva5 жыл бұрын

    Számomra minden eddigi DTK: Elviszlek magammal adott valamit. Mindig KAPTAM, és ezt KÖSZÖNÖM! Nagyon szeretem Krisztát, nincs nála jobb és menőbb műsorvezető ma hazánkban :D Imádom a vendégeket, és persze Krisztát, kedves, laza, de nem modoros, mint XY évvel ezelőtt. Nagyon szeretem ezért is. Élvezet nézni őt. Pedig én még csak 26 vagyok, de gyerekkorom óta szeretem őt. Találkoztam is vele kaposváron amikor egyszer előadást tartott. Nem ma volt, még éltek a dínók XD De mindig szeretettel emlékszem rá.

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    Éltek a dínók?:) Pedig még csak 26 vagy..;)

  • @zsannahozsanna6980
    @zsannahozsanna69805 жыл бұрын

    Azokat a részeket ki kellett volna vágni, ahol Kőhalmi láthatóan elzárkózott, nem akart belemenni, a Kriszta meg csak tapadt tovább.

  • @Morrow77
    @Morrow775 жыл бұрын

    A Kőhalminak teljesen igaza van a listával és sztem mindenki tudja jól kik tartoznak a alja kategóriába. Kiss Ádám, Dombóvári... és a hasonlók.

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    Kiss Ádám meg Dombi HOL egy szint??????Mert Nálam Kiss Ádám a TOP a Dombi meg az alja felett eggyel..mondjuk egy 5-ös listán.A Kiss Ádám ráadásul jó ember is ha olt azt valahogy kedvesen csinálja és úgy megérdemelten.. a Dombit meg láttam már párszor elég lekezelő/kisebbségi komplexust kompenzáló módon viselkedni amitől kinyílik ám a bicska az ember zsebében..:P

  • @tundehegelsberger7929

    @tundehegelsberger7929

    5 жыл бұрын

    Morrow77 Dombóvári jó volt addig amíg a média el nem vitte .nagyképű lekezelő igazi faszarc lett .

  • @Morrow77

    @Morrow77

    5 жыл бұрын

    Az hogy agyhalottnak akartál nevezni, de nem sikerült leírnod a szót, az már önmagában nagyobb poén mint amit a Kiss Ádika valaha mondott.

  • @AdamLakiGm

    @AdamLakiGm

    5 жыл бұрын

    @@kellemese6252 Ponyvát is többen olvasnak, mint szépirodalmat és sokan szerethetik, lehet mellette kardoskodni, hozhatja a számokat, de az attól még ponyva marad.

  • @Hespi.
    @Hespi.5 жыл бұрын

    Imádom ezeket a videókat.

  • @beatabazsonyi3183
    @beatabazsonyi31835 жыл бұрын

    Öröm volt minden màsodperce. Köszönöm.

  • @juditbako8008
    @juditbako80082 ай бұрын

    Mi értelme van feltenni ugyanazokat a kérdéseket, amiket Kadarkai már egyszer feltett? Még el is hangzik, hogy ezt vagy azt ő is megkérdezte. Meg rákérdezni az ott elhangzott válaszokra? Kőhalmi meg elmondja ugyanazokat a válaszokat, amiket Endrének, és amikor a házasságáról beszél, még a nyelvbotlása is ugyanott van, ráadásul akad mondat, ami szó szerint ugyanaz ("azt is tudni kell, hogy ez nem lesz mindig így"). Így ez sajnos nem sok újat ad.

  • @gaborhajnal6159
    @gaborhajnal61594 жыл бұрын

    Csípem a Kőhalmit és mégis csalódás volt.

  • @susacska
    @susacska4 жыл бұрын

    Aaaannnyira jó volt! Érdekelt volna még a HVG "belülről"... Kár, hogy ott hagytátok abba :)

  • @necra1983
    @necra19835 жыл бұрын

    Újabb szuper interjú! Köszönjük szépen

  • @tomi5577.
    @tomi5577.5 жыл бұрын

    Kőhalmi humorához kell egy befogadó oldali intelligencia is. Amíg egy Hadházi vagy Kiss Ádám simán elmegy egy falunapon vagy félrészeg egyetemisták előtt, addig Kőhalmihoz kell egy megfelelő minőségű vevőkészülék is. A maximalizmusa talán a szigorú neveltetésének eredménye, látszik hogy tanárgyerek: kicsit "fentről" beszél, mindig kitűnőnek kellett lennie, gondolom péntek délután is leckeírás, népitánc, stb.. Egy fogrendezés azért nem ártott volna talán.

  • @ferencnesolyomvari426

    @ferencnesolyomvari426

    5 жыл бұрын

    newnt55 ló

  • @v4dk0rte

    @v4dk0rte

    5 жыл бұрын

    Nem értek egyet az összehasonlítással. Hadházihoz is kell intelligencia.

  • @janoskatona1234

    @janoskatona1234

    5 жыл бұрын

    Retteg attól, hogy elveszítheti kiváló énekhangját, Freddie Mercury is amiatt nem csináltatta meg soha a kapafogait.

  • @petrakadar5391

    @petrakadar5391

    5 жыл бұрын

    Okos Tóni, Kiss Ádám is tanárgyerek...

  • @aerdeics992

    @aerdeics992

    5 жыл бұрын

    Az. Vagy az arrogancia.

  • @zsuzsannavarga9177
    @zsuzsannavarga91775 жыл бұрын

    Ez is milyen jó volt:) Nagyon bírom Kőhalmit

  • @ritahra
    @ritahra5 жыл бұрын

    Őszinte interjúalany, őszinte riporter. Tetszet! (nagyon örülök Dudits Dénesnek!)

  • @tszailer
    @tszailer5 жыл бұрын

    A legjobb televízió az online térbe tevődött.

  • @saspedli4656
    @saspedli46565 жыл бұрын

    Ez jó gyerek.

  • @gabikleno
    @gabikleno5 жыл бұрын

    Kadarkai Endre interjúkat (sajnos már csak múlt időben), nagyon szerettem. DTK interjúkat nagyon szeretem általában. Nekem tehát a kettő most válik egésszé. És ez az egész is csak tört része a valóságnak. Köszönöm amúgy az élményt! :)

  • @zoltanberekmeri3330
    @zoltanberekmeri3330 Жыл бұрын

    Jó estét kívánok. Számomra az fura hogy valakiknek nem Ők ketten a legjobbak.

  • @kimketli
    @kimketli5 жыл бұрын

    ezaaaaaaaaaaaz, a procrastination-ös TED vidi a kedvencem és ő is pont azt emlegeti :DD

  • @Gabbee1987
    @Gabbee19875 жыл бұрын

    A műsor kevéért inkább tegyetek be egy online térképet, ne halljuk azt, h merre kell menni... Ezért egy 4es, de nagyon interaktív ahhoz képest, h egy autóban játszódik. Talán rádió műsorban 5öst adnék! Így tovább! Csak előre!

  • @GBWagner1
    @GBWagner15 жыл бұрын

    Jó volt. (És tanulságos, pl. kényemkedvemes alkotás vs határidős gyártás /avagy "dolgozás".) Amúgy nekem is Bödőcs-Kőhalmi a top. Sok üd:wr :)

  • @bladerielyt9882
    @bladerielyt98825 жыл бұрын

    teljesen újat szeretnék mondani : igazából csak két jó van, a bödőcs meg a kőhalmi.

  • @attilakoszka6760
    @attilakoszka67603 жыл бұрын

    26:48 Szorongani mindig lehet valamin, ha máson nem, akkor azon, hogy vajon lesz -e majd min szorongani.

  • @MagentaHU
    @MagentaHU4 жыл бұрын

    Megemlítésnél megnéztem a Kadarkai riportot.... Változnak ám a korok :-) Talán ő is megismer majd egy a másik oldalt, és láthatunk tőle egy másabb új dalt, mi ismét nevetőkönnyekre fakaszt! :-)

  • @barnaszabo1992
    @barnaszabo19925 жыл бұрын

    Azért celebkednek egyes kollégái(pl:Dombi), de fő, hogy Ő nem. Pláne, hogy az álláspontja szerint senkinek sem kell celebnek állni.

  • @tarcal87
    @tarcal875 жыл бұрын

    Engem is meglepett a karba tett kézre reagálás, milyen tudatosan ült onnantól szegény... a reakció egy manspreadingbe változott egyből, amire szintén van nő, aki megjegyzést tenne :D Hagyjátok már élni az embert

  • @pogacsa29
    @pogacsa295 жыл бұрын

    Intelligens, szimpatikus humorista, szerintem az ország legjobbika. Csak igy tovább!

  • @b510imci
    @b510imci5 жыл бұрын

    Kriszta! Nekem az utóbbi 8 Elviszlek magammal epizódból 6 eléggé bejött :) Viszont korábbi epizódoknál sokkal rosszabb az arány. Pedig én szívesen nézem/nézném a részeket. Szimpatikus vagy, néha emlékeztetsz a nővéremre :), mindig szurkolok, hogy valami jót csinálj. Vannak egyszerűen olyan emberek, akik tök unalmasak. Volt olyan aki érdekelt, de inkább nem néztem végig, mert talán a habitusa nem felel meg egy ilyen fajta interjúhoz. Szerintem ezt kellene jobban felmérned, ha egyáltalán fel lehet ilyet. Hajrá! :)

  • @whoknocks5444
    @whoknocks54445 жыл бұрын

    Tényleg Kőhalmi és Bödőcs a két valamire való magyar humorista, a többiek meg primitív sutyerákok, élen Kiss Ádámmal (persze, biztos van kivétel). OFF: Kriszta pedig még mindig kiköpött Cersei Lannister, csak hozzá képest túl sokat mosolyog :D

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    jesszusom MIBAJOD van kiss adammal?

  • @horstfuchs7

    @horstfuchs7

    5 жыл бұрын

    Hogy egy nagyképű büdös paraszt, de legalább szar amit csinál?

  • @whoknocks5444

    @whoknocks5444

    5 жыл бұрын

    Anett Barta: Ó igazából semmi, csak hogy akkora arca van, hogy alig fért be az autóba :D kzread.info/dash/bejne/q2ir1rF7hce-nc4.html A másik meg, hogy igénytelenek a poénjai, annyira intellektuális az az ember mint egy marék szotyi. Azon a szinten mozog, hogy az emberi suttyóságból képes csak viccet csinálni.

  • @HunGerMovies

    @HunGerMovies

    5 жыл бұрын

    Bödőcs egy igazi primkó sutyerák lett, akinek az erőltetett zorbánra köpködésen kívül másra már nem futja. Lehet zorbánt köpködni, de ha valaki ezt főállásban, a munkája szinte 100%-ában teszi, az már kóros, ráadásul a méretén való gúnyolódás (zsebnapóleon) meg a többi, olyan nyilvánvaló dolgok, amiket már több százan több ezerszer elsütöttek, mintha a 444 kommentszekciójából dolgozna.

  • @szilardkaszas959

    @szilardkaszas959

    5 жыл бұрын

    Cersei Lannister :D :D

  • @lifeissuperhit1
    @lifeissuperhit15 жыл бұрын

    waitbutwhy :)) azt én is sokat olvasgattam

  • @djpsytom
    @djpsytom3 жыл бұрын

    Tök jó lenne amúgy, de rettenetes, hogy azt nézem végig, hányszor néz a türökbe a sofőr....egyszer sem :"D

  • @Asti89
    @Asti895 жыл бұрын

    keresztbe tett kézből kiindulni a mai világban... te jó ég... DTK.. ember...

  • @lorekeeper666

    @lorekeeper666

    5 жыл бұрын

    A testbeszédnek, illetve ennek elemzésének elég komoly szakirodalma van... Könnyedebb felfogásban pedig javaslom megtekintésre a lie to me című sorozatot, ahol nyilván erőteljesen túltolják a dolgot, de a testbeszéd elemzésének alapjait elég jól bemutatja.

  • @Asti89

    @Asti89

    5 жыл бұрын

    Köszönöm igényes reakciód, de számos oka van a karok keresztbetettségének. Pl. vállfájdalom (belső rotációs izmok folyamatos igénybevétele, hogy ellazítsák a kart-vállat, valamint a külső rotációs izmokról levegyék a terhet); karfájdalom (ugyanis keresztbe tett karokkal a M.brachioradialis a lehető legnyugodtabb állapotban van, ha valamilyen oknál fogva folyamatos az izom megfeszítettsége); ha valakinek a felkar edzettsége jóval jelentősebb a vállnál, ez esetben szintén leveszik a folyamatos terhet a vállról; esetleg ha valakinek nagy vagy extrém mértékben feszült a M. pectoralis minor, azoknak szintén megkönnyíti az életét ez a tartás; vagy ne adja ég ez a tartás a kényelmes; luxáció esetén (operatív vagy konzervatív) szintén ez a kéztartás a biztonságos, de nem az optimális (az eltelt hetektől és a gyógyulás minőségétől függően); a lapocka alatt húzódó izmok gyengeségére már ki sem térnék, minek következtében automatikusan a test az ilyen jellegű pozíciókat részesíti előnyben ,s anélkül, hogy realizálnád, így tartod a karod; s természetesen az érzelem adott állapota is megmutatkozhat ebben (testbeszéd) Igényes hozzászólásod és ajánlásod még egyszer köszönöm, hálámat egy észrevétellel fejezném ki (jelen szituációból kiindulva): az Életben sok minden kapcsolódik mindennel, ha valami történik, annak nem feltétlen egy oka van, lehet több is...

  • @lorekeeper666

    @lorekeeper666

    5 жыл бұрын

    Nyilván nem a középkori gondolkodásmód jellemző rám, vagyis ha x ránézett y-ra, aki a következő pillanatban elesett, akkor biztosan x idézte elő a dolgot mivel boszorkány. Viszont azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy véletlenül pont akkor "pihentette a vállát" ebben a videóban Zoli, amikor kényes és személyes téma jött elő...

  • @Asti89

    @Asti89

    5 жыл бұрын

    Köszönöm véleményed bővebb kifejtését, valamint kérlek olvasd el eme rövid hozzászólást újból és emlékeztess, melyik részével fejeztem ki az állításodban elhangzottakat. Íme: "keresztbe tett kézből kiindulni a mai világban... te jó ég... DTK.. ember..." Következő hozzászólásod szintén nagy örömmel várom! :) Továbbá örömteli, hogy így érdeklődsz a gondolataim komolyságának valódiságáról, ezt is köszönöm! :)

  • @lorekeeper666

    @lorekeeper666

    5 жыл бұрын

    Az első hozzászólásod alapján egyértelműen kétségbe vonod azt, hogy a keresztbe tett kar egyfajta védelmi mechanizmus ebben a videóban. Én pedig azt mondom, hogy Kriszta nem először készített riportot valakivel, illetve elég sokszor kényes téma is szóba került, így szerzett annyi rutint, hogy tudja hol a határ. Egyébként aki egy kicsit is figyel a beszélgetőpartnerére, az is észreveszi ezeket a nonverbális jeleket. Egy egyszerű példával élve: ha Pistike nem tudja bemutatni a házi feladatát, annak lehet az is az oka, hogy valóban megette a kutyája és az is, hogy el sem készítette. A kérdés az, hogy melyik valószínűbb...

  • @zsuzsannaroth795
    @zsuzsannaroth7955 жыл бұрын

    Nagyon bírom!

  • @ecchstore2939
    @ecchstore29395 жыл бұрын

    jól hallottam 0:15 környékén? :D

  • @lorekeeper666
    @lorekeeper6665 жыл бұрын

    Ezen epizód is bizonyítja azt az örök igazságot, hogy: a smile is the best makeup a woman can wear.

  • @rga7482
    @rga7482 Жыл бұрын

    Megdöbbentő mennyivel szinvonalasabb beszélgetés mint Kadarkai manussal, és mivel az egyik alany azonos, csak a másik lehet az ok. Hmm....

  • @jozsefnemeth7871
    @jozsefnemeth7871 Жыл бұрын

    HVG ?? Puszi a falnak!

  • @innerstorm
    @innerstorm5 жыл бұрын

    Baszki??? Na, megy a "thumb up"! :D Pacsi, Kriszta!

  • @rga7482

    @rga7482

    Жыл бұрын

    nálunk ezt ugy mondják hogy vulgáris. Öncélú, totál értelmetlen

  • @trabant601special
    @trabant601special5 жыл бұрын

    Ha a mostani humoristáknak nevezett emberek mondókája végleg mellőzné az "igazából", "tehát hogy","de hogy","mert hogy" töltelék szavakat,amiket egy előadás alatt számtalanszor ismételgetnek,a magyar nyelv egyedülálló szókincséből többet merítenének a betanult szövegükhöz,akkor talán még élvezhető is lehetne az előadásuk.Bőven van még mit tanulniuk Hofi Gézától.

  • @molekulaTV
    @molekulaTV5 жыл бұрын

    Tündérek vagytok! Tündérországból ahol boldogok vagyunk.

  • @AdamLakiGm

    @AdamLakiGm

    5 жыл бұрын

    Ne szedj be többet, bármi legyen is az.

  • @foodtruckbudapestgnocchifu3983

    @foodtruckbudapestgnocchifu3983

    5 жыл бұрын

    @@AdamLakiGm 🍄 :D

  • @peterdr.madocsay2549
    @peterdr.madocsay25495 жыл бұрын

    Lájk !

  • @anikoalbert718
    @anikoalbert7185 жыл бұрын

    Kovács András Péter szintén kiváló!!

  • @448646094
    @4486460945 жыл бұрын

    Még nem volt showder klub és Szőke Andrással lépett fel Kőhalmi Zoli Balassagyarmaton a Moziban.Nekem hihetetlen jól esett az előadásuk és rég nem nevettem annyit.Emlékszem kétszer is bemutatkozott Zoli, hogy hátha megjegyezzük a nevét. Köszönjük, hogy vagytok.

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne6684 Жыл бұрын

    A humor sokkal ķőkeményebb annakinek szűletési adotsåg ės még szereti is amit csinál , annak nem munka ! Egy életen åt nem dolgozik !

  • @editvarga6802
    @editvarga68025 жыл бұрын

    ,,Fel kell kelni három kölyök miatt"-???

  • @RossiTarcal
    @RossiTarcal5 жыл бұрын

    Igazából (kis túlzással) csak három jó van: Bödőcs, Kőhalmi és Hadházi. :D

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    persze..-.- a hadházi:DDD

  • @mateszabo5487

    @mateszabo5487

    5 жыл бұрын

    Hadházy maga a proliság.

  • @pekrenata881
    @pekrenata8815 жыл бұрын

  • @eletemmorzsaiblog
    @eletemmorzsaiblog5 жыл бұрын

    Kőhalmit tök nem ismertem, míg Londonban el nem hívott ismerős az estjére múlt hónapban. Jó arc, bírom azóta.

  • @ATTIS54
    @ATTIS545 жыл бұрын

    Zsenialis a ficko! 👍

  • @SzelesLGabor-zp2ke
    @SzelesLGabor-zp2ke5 жыл бұрын

    Azért Kriszta azt jól a Kőhalmi szájába adta, hogy kemény meló a humorkészítés...

  • @meszoeu
    @meszoeu5 жыл бұрын

    Dávid, Dávid..

  • @LindemannAdam
    @LindemannAdam5 жыл бұрын

    egy interjú, amiben megbeszélnek egy másik interjút. fasza. meg az is, hogy a bödőcs elmesélt Krisztának minden olyat, amire most rácsodálkozott.

  • @tundeszucs5208
    @tundeszucs52085 жыл бұрын

    Jól értettem, hogy 2:03-nál azt mondta ez a nő, hogy "három KÖLYÖK miatt"??

  • @elodkadar7411

    @elodkadar7411

    5 жыл бұрын

    És?

  • @nim_sc

    @nim_sc

    5 жыл бұрын

    @@elodkadar7411 Biztos valami fanatikus kreacionista a kedves kommentelő, és ez a szóhasználat sérti a fülét.

  • @AdamLakiGm

    @AdamLakiGm

    5 жыл бұрын

    Én igazi proli vagyok, de nekem is megütötte a fülemet. Olyan szinglisszexésnewyorkos felhangja volt.

  • @83stewe
    @83stewe3 жыл бұрын

    Hogy alszik egy languszta..!? Epic.. XD

  • @takeapiece
    @takeapiece5 жыл бұрын

    Imádom, hogy elektromos autóval készül a műsor. Intelligens döntés :)

  • @liteoner
    @liteoner5 жыл бұрын

    Ez tenyleg egy kicsit vontatott lett, pedig amugy mindkettejuket birom

  • @lekoirpanuka4997
    @lekoirpanuka49975 жыл бұрын

    Nagyon bírom a Kőhalmi humorát, de az egyértelműen látszik, hogy katasztrofálisan rossz interjúalany.

  • @NagyZsolt
    @NagyZsolt5 жыл бұрын

    Lehet csak én vagyok így vele, de baromi zavaró, hogy az interjúk ritmusát folyamatosan megtörik Kriszta vezetési bénáskodásai. Nem lehetne egy sofőrt bérelni és közben a hátsó ülésen beszélgetni a vendéggel? :D

  • @motching
    @motching5 жыл бұрын

    waitbutwhy

  • @autofejlesztes
    @autofejlesztes5 жыл бұрын

    Nagyon bírom ezt a palit, de valahogy mindig Jeffrey Dahmerre emlékeztet. :D

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    xDDD főleg ebben az interjúban..:PPP

  • @Letty19801020
    @Letty198010205 жыл бұрын

    Uh, sokkal jobbat vártam. Nagyon korán volt még Zolikám!? 10 percig alig birtátok lekötni a figyelmemet. Lehet előtte be kellett volna melegíteni :)

  • @udihu
    @udihu5 жыл бұрын

    Csak kettő van... No és a Hadházi?!?

  • @83stewe
    @83stewe3 жыл бұрын

    Szirmai kapaszkodik.. Zoli (Úristen)... Menni fog ez... XD

  • @robertpuskas5004
    @robertpuskas50045 жыл бұрын

    Super

  • @szenyorvargas1912
    @szenyorvargas19125 жыл бұрын

    Ahhoz kèpest hogy Kisgyurkánál szàlltál be.... es a KGST piacig mentetek jó nagyot kerültetek. 😂 A Kisér felé kerültetek? 😜

  • @nim_sc

    @nim_sc

    5 жыл бұрын

    De legalább hibrid/elektromos autóval utazgatnak. :)

  • @nemethricsi
    @nemethricsi5 жыл бұрын

    5:54 Tim Urban a neve a fantasztikus fickónak Zoli :) kzread.info/dash/bejne/k6aemdGMpKqym7g.html

  • @zsuzsaregernerozsa7980

    @zsuzsaregernerozsa7980

    3 жыл бұрын

    DTK szörnyű riporter, aki sohasem tudja, hogy mikor beszéljen. Örökké félbeszakítja a riportalanyt, nem túl bölcs megjegyzéseivel.

  • @sarolta101
    @sarolta1015 жыл бұрын

    No már tudom, megnéztem a Google-n.. nálam a Mezzo szól, ezért vagyok tudatlan.

  • @omarabushawar126
    @omarabushawar1265 жыл бұрын

    Én azon nem nagyon gondolkodtam,hogy ide ebbe a műsorba kit kellene még meghivnia Krisztának. Viszont azon sokat gondolkodtam,hogy Krisztát hogyan tudnám meghivni magamhoz.:)

  • @tihanyi_attila
    @tihanyi_attila5 жыл бұрын

    Egy hangmérnök ujragondolhatná a témát, mert nagyon rossz a háttérzaj és nagyon hangos. Kocsiban hallgatva néha élvezhetetlen.

  • @MrBloodbunny
    @MrBloodbunny5 жыл бұрын

    De dúrva, Dávidot ismerem, tök jó arc egyébként.

  • @doncorleone8447
    @doncorleone84475 жыл бұрын

    Kőhalmi Zoltán > Kiss Ádám

  • @Internesz

    @Internesz

    5 жыл бұрын

    Kiss Ádám > Bödőcs

  • @gabor6259

    @gabor6259

    5 жыл бұрын

    Bödőcs > akárki

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    @@gabor6259 jaj szentté nem akarod avatni már?:DD Mi ez a nagy felhajtás Bödőcs körül..? Nekem Kőhalmival meg Kiss Ádámmal egy szint..mondjuk tény hogy valami újat alkotott ezzel a falusi életet kiparodizáló humorral ami mind vidékieknek mind városiaknak nagyon átment..de másrészről meg a Kiss Ádám valahogy az arca ennek az egésznek a lila bőrdzsekijével..a Kőhalmi meg nagyon egyedi stílussal van megáldva ami egyszerűen megfoghatatlan és utánozhatatlan. A Bödőcs engem inkább lefáraszt, a Kiss Ádám megnyugtat/kikapcsol a Kőhalmi meg a gondolkodásomat pörgeti fel.Mindhárman jók valamiben és mind a hármójukra szerintem egyformán nagy szükség van..

  • @VozarAndras88
    @VozarAndras885 жыл бұрын

    Az elejen azt mondja hogy baszd ki? Vagyis "baszki"? :D

  • @MrLotsie
    @MrLotsie5 жыл бұрын

    TDK

  • @sarolta101
    @sarolta1015 жыл бұрын

    Hol lehet őt látni? Még nem is hallottam a nevét sem. Jó én inkább komolyzenét szoktam hallgatni. De Krisztát kedvelem, csak a vendégeit nem ismerem.. mondjuk Pressert igen...azért.

  • @Enerrah
    @Enerrah5 жыл бұрын

    akkor... Kőhalmi alkoholista?

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    :DDDD szegény

  • @domonkosbalazs2265
    @domonkosbalazs22655 жыл бұрын

    ,,Jaj de szép fogai vannak"

  • @gehacsek
    @gehacsek5 жыл бұрын

    Eddig szerettem a Kőhalmit,de a HVG-vel most elrúgta a pöttyös labdát!De majd megenyhülök,ha mond valami vicceset!

  • @maximjuhasz8609
    @maximjuhasz86093 жыл бұрын

    A humor magasiskolája Hofival kezdődött és ért véget. Csupán cipőhordozók maradtak, akiken áttetszik a középszerűség bűze.

  • @Katjjjes
    @Katjjjes5 жыл бұрын

    Nagyon szeretem ezeket a videókat, de komolyan mondom, ezt nem tudtam végignézni. Halálra untam magam. Nem vagyok tisztában Kőhalmi Zoltán munkásságával, de baromi nehéz elhinni, hogy humorista. Mintha szegény Kriszta is szenvedne az interjúztató szerepben. Baromi kényelmetlennek néz ki a légkör az autóban.

  • @elodkadar7411

    @elodkadar7411

    5 жыл бұрын

    És úgy érezted hogy ezt meg kell osztanod velünk?

  • @nim_sc

    @nim_sc

    5 жыл бұрын

    @@elodkadar7411 Ő az a típus, aki inkább leírja nekünk kommentben, hogy nincs tisztában Kőhalmi munkásságával, minthogy mondjuk utánanézne egy pár kattintással az interneten.

  • @gyongyiszabo9023

    @gyongyiszabo9023

    5 жыл бұрын

    Szerintem minden kommentelő megoszt valamit, ha mást nem tud, a szimpla rosszindulatát a másik kommentelővel szemben.

  • @minuteman698
    @minuteman6985 жыл бұрын

    HVG... Pffff 😂😂😂 nem csoda, ha csak a monomániás Bödōccsel érti csak meg magát.... 😂 jobb is, hogy nem politizál színpadon

  • @andreamolnar1226
    @andreamolnar12265 жыл бұрын

    Unalmas ez az interjú, de ez nem csak az interjúalany hibája.

  • @szabolcsszoke6845

    @szabolcsszoke6845

    5 жыл бұрын

    Hanem a tiéd is

  • @kellemese6252

    @kellemese6252

    5 жыл бұрын

    tényleg unalmas.

  • @nim_sc

    @nim_sc

    5 жыл бұрын

    @@kellemese6252 Menjetek akkor Éjjel-Nappal Budapestet nézni!

Келесі