DALFUTÁR 9 ⎜ Második csapat 2. rész ⎜ 2023

Ойын-сауық

DALFUTÁR 9 ⎜ Második csapat 2. rész ⎜ 2023.
A Dalfutár stúdiónapja a valóságban tizenhat-tizennyolc órán át tart, és az idő nagy részében négy kamera is forog, sokszor párhuzamosan más-más helyszíneken. Sejthetitek, mekkora feladat mindezt egy órába sűríteni.
Ennek a stúdiónapnak a vágásával a szokásosnál is többet piszmogtunk, mert próbáltunk igazságosak és objektívek lenni a szereplőkkel. Szeretnénk tanulságosan elmesélni ennek a dalnak a történetét, ami végül sokkal kalandosabb és izgalmasabb lett, mint ahogy számítottam rá.
Szakadáti Mátyás ⎜ Szepesi Mátyás ⎜ Stinky Bugs ⎜ Pádár Alexandra
---------------------
#dalfutár #dalfutár9 #dalfutár2023 @hajósandrás @SzakadátiMátyás @SzepesiMatyi @StinkyBugs @PádárAlexandra
---------------------
Keress minket az Instagramon, Facebookon és a TikTokon,
ahol értesülhetsz mindenről, ami velünk kapcsolatos!
/ dalfutar
/ dalfutar_hivatalos
/ dalfutar_hivatalos
Adások premier előtt, extra tartalmak:
www.dalfutar.tv
Dalfutáros pólók, hoodiek és sapkák, amik büszkén hirdetik,
hogy viselőjük szereti a jó zenét:
popshop.hu/1542-dalfutar
---------------------
Akiknek a függetlenségünket köszönhetjük:
SAMSUNG
A műsor és a tehetségek támogatója
www.samsung.com/hu/
ŠKODA
A Dalfutár mobilitás partnere
www.skoda.hu/
SHELL
A Dalfutárt és a zenészeket a Shell hozza lendületbe
www.shell.hu
ARTISJUS
A dalszerző az első
www.artisjus.hu/
AUDIO-TECHNICA
eu.audio-technica.com/
---------------------
A felvételek a SuperSize Recordingban készültek.
Hangfelvétel: Horváth Attila (Atish), Karakai Máté
Keverés és mastering: Horváth Attila (Atish) / ASH SOUND
---------------------
Gyártó: CYD Film
Filmelőállító: Filmimpex Kft.,
Sound and Vision Productions Kft.
Producer: Hajós András és Jeli András
Minden jog fenntartva.
2023.

Пікірлер: 289

  • 9 ай бұрын

    A Dalfutár stúdiónapja a valóságban tizenhat-tizennyolc órán át tart, és az idő nagy részében négy kamera is forog, sokszor párhuzamosan más-más helyszíneken. Sejthetitek, mekkora feladat mindezt egy órába sűríteni. Ennek a stúdiónapnak a vágásával a szokásosnál is többet piszmogtunk, mert próbáltunk igazságosak és objektívek lenni a szereplőkkel. Szeretnénk tanulságosan elmesélni ennek a dalnak a történetét, ami végül sokkal kalandosabb és izgalmasabb lett, mint ahogy számítottam rá.

  • @esztertakacs4539

    @esztertakacs4539

    9 ай бұрын

    És akkor egyszer lesz olyan, h vágatlan Dalfutár?! ❤

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Odatette mindenki magát.

  • @gusztavkis1769

    @gusztavkis1769

    9 ай бұрын

    ​@@esztertakacs4539😅🤣😂 persze. 4×16 v. 18 óra az biztos sokakat vonzana. Talán a felvétel napjára lehetne online prémium előfizetni. Olyan VV Villásan. Ha lennének felnőtt tartalmak is közben az csodajó lenne😂

  • @adamsmith7794
    @adamsmith77949 ай бұрын

    Én imádom ezt a műsort. Zenéltem már pár zenekarban és még ott is nehéz helyzet ez, már csak az egók tekintetében is… ahány ember, annyi személyiség… Ebből fakadóan amit bánok, hogy amikor zenekar van producerként legtöbb esetben valaki át akarja venni az irányítást felettük és nem producerként tekint rájuk, hanem session zenészként. Nyilván kompromisszumra minden irányból szükség van, de a producer vízióját kellene követni, hisz azért lettek meghívva, hogy önmagukat képviseljék, mint ahogy a való életben is ezért kérnek fel producernek valakit… Ismétlem, nagyon imádom a műsort, ezután is nézni fogom mindig, ezt a részt is izgatottan néztem végig, a fentebb leírt “kritikám” ellenére. Köszi, hogy vagytok!

  • @user-kj6fh6vf8t
    @user-kj6fh6vf8t9 ай бұрын

    Egyáltalán nem rossz ez az adás. Egyszerűen arról van szó, hogy annyira el lettünk kényeztetve az évek során, és mindannyiunknak van egy-egy személyes kedvenc része, (nekem a Nemlét )hogy ha az új dal nem ér fel ehhez, az első benyomásunk az, hogy "hmm, valahogy nem az igazi". A feszültség tapintható volt, a kanapén ülve feszengtem, de ez a műsor is "megmenekült". A kommenteket olvasva azért felszaladt a szemöldököm néha. Ami az egyiknek erőszakos hatalomátvétel (Mátyás 1), az nálam segítő szándékú terelgetés, amit más nem vállalt fel. Ami valakinek kompromisszum hiánya (Mátyás 2), az nálam jogos igényesség a saját munkájával kapcsolatban. Egyébként engedett és átalakította. Ami valakinek sótlan, bátortalan (Szandra), nálam lámpalázzal kevert, kicsit rutintalan őstehetség. Zenekar olyan profi, ritmust, stílust és hangnemet szemrebbenés nélkül változtatni képes, amire lehet hogy bármelyik eddigi producer is képes lett volna, csak nem derült ki, mert nem volt feszkó. Kedves Dalfutár, csak így tovább. Rá lettünk szoktatva, nem tudunk élni nélküle már. Ti tettétek az eddigi évadokkal annyira magasra a lécet, hogy az újaknak egyre nehezebb dolga lesz.

  • @flam542
    @flam5429 ай бұрын

    Sajna, végül egy színtelen, fáradt tingli-tangli lett. Az örömzenélés elveszett valahol.

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Úgy hogy lehet öröm zenélni, hogy megmondják, hogy 100 és 104 bpm között lehet csak, és a szöveg felét kikukáznánk? A refrénekből csak egyet hagytunk meg és igazából nem is értem miért nem csak mi játszunk, főleg hogy még énekelni is tudunk.

  • @Qlcsy
    @Qlcsy9 ай бұрын

    Én köszönöm Matyinak, amit a magyar nyelv hangsúlyozásáról és a betűejtésről mondott! Értem én, hogy új stílusok, meg új idők jönnek, de szerintem azért ezek olyan alapvetések, amiket szem előtt kéne tartani. Mondjuk már csak az érthetőség miatt is.

  • @bogatibokorakos

    @bogatibokorakos

    9 ай бұрын

    Pont ezt éreztem végig. Divat lett a csukott szájjal éneklés. Pár epizódban odavágott ez a szövegértésnek. :(

  • @dlovas

    @dlovas

    9 ай бұрын

    @@bogatibokorakos Ez a popzenére kb. a születése óta jellemző, és még a magyarok is csak az utóbbi pár évtizedben feszültek rá, hogy minden ilyen operett stílusban legyen előadva. Rhííngazs-rhííngazsdel-maga-haadh... hogy mást ne mondjak.

  • @gyulatoth2550

    @gyulatoth2550

    9 ай бұрын

    mondjuk lehetett volna ezt ugy kozolni az enekes lanynal, h ne jojjon le az eletrol...

  • @peterotvos9844

    @peterotvos9844

    9 ай бұрын

    Végre valaki nyíltan visszautasította ezt a modoros, angolos artikulációt. Big up neki.

  • @Qlcsy

    @Qlcsy

    9 ай бұрын

    @@gyulatoth2550 igen, lehet, hogy máshogy is megfogalmazhatta volna, de szegény lány jól láthatóan az érkezése pillanatától szorongott, és tisztán látszott, hogy végig a sírás határán volt. Nagyon rossz lehetett ebben a lelki állapotban végigcsinálni a napot, abszolút tudok vele empatizálni. De ezen csak ő tud változtatni. Azt kívánom neki, hogy találjon egy jó énektanárt és egy lelki segítőt mert nagyon különleges hanganyag, de sajnos jelenleg - úgy tűnik - nem ismeri a saját hangját.

  • @zoltanbankuti3842
    @zoltanbankuti38429 ай бұрын

    Emberekről és művészekről beszélünk akik értéket próbálnak teremteni, ne uncsizzuk, érdektelen arcozzuk már le őket. Meg ne lejjebb már nincsezzünk egy műsort, ami egy különleges formátum, egyedi, és a minősége a vendégek egymásra hatásától függ, ami előre kiszámíthatatlan. Pont emiatt a rossz adás is érdekes. Amit még nem értek, az az hogy miért kritizálja bárki hogy nem olyan dalt írnak aminek országosan öt potenciális hallgatója van, mert olyan kísérleti. Én speciel többek között azért nézem, hogy lássam hogy össze tud-e állni ezzel a koncepcióval egy sikeres dal, egy sláger, ami a műsor nézőin túl tud jutni, és olyanok is hallgatják majd akiknek fogalmuk sincs mi az a dalfutár.

  • @xprimus8207
    @xprimus82079 ай бұрын

    Ez olyan magyarosan langyoska lett. Jó lenne ha nem a sláger lenne a vezérfonal hanem az eredetiség, innováció. Bátrabb, eredetibb hangszerelés és dalszerkezet és nem mindig ez a tábortüzes dalfüzér! Ja és jó lenne ha több gitárzene lenne(metált már nem is merek írni)! Hajrá!!

  • @c0nsequence942

    @c0nsequence942

    9 ай бұрын

    igen, ez a sláger hajszolás valami borzalmasan elrontja az egészet, de talán ez Hajós életpályája is egyben

  • @annamari7863

    @annamari7863

    9 ай бұрын

    ugyanmá

  • @heizeragi
    @heizeragi9 ай бұрын

    Valaki írta már, és egyetértek: olyan lett a dal, mintha egy magyar végjátékhoz készült volna. Vagy egy romkom sorozathoz. Kellemes, rádiós, slágeres. Semmi extra. Viszont maga az adás nekem tetszett, engem lekötött ez a sok szakmázás, még ha nem is vagyok zenész.

  • 9 ай бұрын

    Talán úgy fogalmaznék, hogy ezt a számot a Dalfutár műsorszerkezete/alapötlete ölte meg. Ahogy a résztvevők is kifejtették, a funkhoz más dallam, ritmus, hangszín és szöveg kell. Jó volt az eredeti, lassú(!!) verzió és a Stinky Bugs által hozott dal is, de nem passzoltak mégsem, és a két szék közé esett a dolog. Kár érte, nagyon jól indult a dolog és reméltem hogy igazán ütős szám lesz ebből. Izgatottan várom a következőt!

  • @korso_s

    @korso_s

    9 ай бұрын

    Szerintem inkább az ölte meg, hogy mindenki végig a kompromisszumot kereste, és a saját egyéniségét visszaszorította. Korábbi évadokban van pár ellenpélda, ahol merőben eltérő stílusok kihozzák egymásból a legjobbat. Ez ebben az adásban nem történt meg, de ettől még nem kellene ennyire leírni a zenészeket, mert ez szituációfüggő. Nem mindig adja ki a helyzet, ami egy ilyen játéknál elkerülhetetlen.

  • @annamari7863

    @annamari7863

    9 ай бұрын

    igen, miután kivették a funkot, leeresztett az egész. De vegyétek úgy, hogy egy helyett kettőt kaptunk. Ilyen volt, ilyen lett.

  • @tundemajoros7974
    @tundemajoros79749 ай бұрын

    Ha az énekesnő az elejétől aktívan részt vett volna a stúdiónap folyamataiban (mert volna énekelni az előkészületek során) jóval hamarabb kiderült volna, mi áll jól neki és a dalnak (hangnem, tempó) és a többieknek nem kellett volna újra és újra kínlódni a verziókkal, mire egy tök más végeredmény lett.

  • @polgaribucsuztato

    @polgaribucsuztato

    9 ай бұрын

    Úgy emlékszem már az elején mondta, h neki a mélyebb fekvés jobban áll! Amellett persze h nem tudta magát képviselni, letarolta a sok hozzaerto. Alázatos volt, ezúttal talán ez pont nem volt jó taktika.... Sajnálom h a producerek nem álltak bele jobban a szerepbe.

  • @gaborabraham9237
    @gaborabraham92379 ай бұрын

    Nem rossz, de remélem az eredeti funky verziót megcsinálja a producer zenekar 😁

  • @evavelledits6068
    @evavelledits60689 ай бұрын

    Egyáltalán nem én vagyok a célközönsége egy ilyen típusú dalnak, de mindenkinek szeretnék gratulálni. Az pedig lélekölő, hogy bizonyos kommentelők, akik soha nem hoztak össze bármilyen 1 percig maradandót, kritikán aluli böffentéssel önkielégítenek. Szuper, hogy van a Dalfutár, köszönet a munkátokért. ❤

  • @Lolalatti
    @Lolalatti9 ай бұрын

    ...egyébként Rákóczi Feri egész jól gitározik. :D

  • @ossz13

    @ossz13

    9 ай бұрын

    Meg Majka is is megváltozott kicsit a doboknál! 😂

  • @sankat6194
    @sankat61949 ай бұрын

    Nagyon kínos volt ezt stúdiónapot nézni, szerintem pont a szerkesztés miatt. A bevágott jelenetek és megnyilatkozások kényszeredetten pozitív tartalma és a végig érezhető frusztráció teljesen ellentétben voltak egymással. Be kéne vállalni azt is, ha valami nem működött, ezért van értelme nézni egy ilyen műsort.

  • @squirrelmurderous

    @squirrelmurderous

    9 ай бұрын

    Azt nem mondanám, hogy nem működött de ja a szerkesztés miatt lett egy ilyen TV2 este 9 körül feelingje. :D

  • @valamint
    @valamint9 ай бұрын

    @dalfutar nem vagyok zenesz/enekes, es igy sem ertem miert gondoljatok, hogy ebben a reszben esetleg mar tul sok volt a szakmazas. Szerintem ez lenne a minimum, maskor hianyolom is ezeket a zeneipari megjegyzeseket, erveket, vitakat a resztvevok kozott, pedig tuti elhangzanak csak nem vagjatok be. Miert nem? Eleve retegmusor vagytok, merjetek kicsit ismerettagito iranyba is elmenni. Es ezt azert irtam le, mert Andras azt mondta minden kommentet elolvastok😊 koszi!

  • @eviromankovics9179
    @eviromankovics91799 ай бұрын

    Azért jó amikor ki van írva fehérrel mennyi az idő bizonyos fázisoknal 🥰

  • @DavidsStockMusics
    @DavidsStockMusics9 ай бұрын

    Kár azért az eredeti funkyért, amit hozott a banda. A vége egy szalonzene lett kb. Jó a dal, de elveszett a power :(

  • @krisztianhajto

    @krisztianhajto

    9 ай бұрын

    Egyetértek.

  • @ferencvoross6706
    @ferencvoross67069 ай бұрын

    Annyit mindenképpen elértetek, hogy a Stinky bugs-számokra meg az együttesre rákeresek!

  • @melindaszollosi2433

    @melindaszollosi2433

    9 ай бұрын

    kedvencem a Nem várok holnapig

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Scary Pockets (Crazy - Gnarls Barkley - On The Street Funk cover feat. Dannielle DeAndrea!)@@melindaszollosi2433

  • @peterf.2720
    @peterf.27209 ай бұрын

    Gyerekek, eltűnt a Funky! Ez így most retró pop lett, és ez nem a zenekar hibája. Illetve egy kicsit igen, mert nem álltak ki az eredeti változat mellett. 😮 "Szegény" énekesnő azt sem tudta hol van. Számomra Ő egy kicsit kínos volt, ahogy ez a rész is. 😢

  • @lumperior
    @lumperior9 ай бұрын

    Saját véleményem az, hogy számos jó tulajdonsággal rendelkezik a hölgy de pont az éneklés nem tartozik ezek közé😑

  • @lilipauer8853
    @lilipauer88539 ай бұрын

    Ebből a részből a két legemlékezetesebb pillanat: 5:14 és 52:38 😂😂😂 Imádom András humorba burkolt szókimondó őszinteségét! ❤ Nagyon sajnáltam a zenekart, tényleg kár, hogy a szemétben landolt az első verzió.😢

  • @squirrelmurderous

    @squirrelmurderous

    9 ай бұрын

    10:06-tól is gold. :D

  • @powermetallistic2293
    @powermetallistic22939 ай бұрын

    Szinte az első olyan adás volt, ahol sem a dalkezdemény, sem a meghívott vendégek nem keltettek bennem túl nagy izgalmat. Ezzel szemben nagyon nagy pozitív csalódás a dal, tetszik.

  • @brigittanemeth3818
    @brigittanemeth38188 ай бұрын

    Mindig érték ennyi tehetséges előadót nézni. Szepesi Matyi dalszövegeit nagyon szeretem, mindig van mondanivalója, nem csak a szokásos elpuffogtatott frázisok. Gratulálok a dalhoz mindenkinek, szerintem jól sikerült. ❤

  • @power007
    @power0079 ай бұрын

    Lehetett volna ebből egy jobb pörgösebb dal , de az Énekes most se szakmailag se tudásban nem tudta megugrani az elvárásokat , kellemes hangja van de kis terjedelemben tudja használni. A zenészeknek respekt minden komprumiszumra vevők voltak , a szövegíró korrekten hozta amit elvártak tőle jó lett a dal szöveg , a zeneszerző sokat melózott a számon de sajnos rossz írányba engedte el a zenét, egy átlagos dalocskát csinált az Énekesnő kényelméért. Ha kicsit jobban beleáll a dologba és megdolgoztattja az Alexandrát , kihozza a konfort zónájából szerintem egy vidámabb jobb dal lett volna . Mint Dalfutár rész tetszett, hiszen láthatuk hogy egy jó dal kezeményből hogy lehet átlagos felejhető dalt csinálni ha az egyik láncszem gyenge.

  • @andrellasfairytales6839
    @andrellasfairytales68399 ай бұрын

    Ezt most csak mint Hajós-rajongó tudtam vègignèzni, ő mindig jó.

  • @dr.paroczipeter838

    @dr.paroczipeter838

    9 ай бұрын

    Fogadd részvétem.

  • @barigabi1
    @barigabi19 ай бұрын

    Rendes volt a stáb,hogy az énekesnőt nem vágta be sokszor,mert akkor még ennél is jobban égne,hogy nem is tudja a kottát!Még jo ,hogy a dalszerző tanár aztán egy gyors talpalon átesett,de a végeredmény nagyon lapos lett! Sajnálom! Akkor is ez a kedvenc műsoron!Alig várom a következőt! Hajrá dalfutár!

  • @pumasztar
    @pumasztar9 ай бұрын

    kár, hogy csak Stinkish lett, de nem Stinky-s elveszett, amiben bíztam, így maradt ez a sitcom-os aláfestő zene a szakmaiságot végig nagyon élveztem, hálás vagyok ezért minden résztvevőnek

  • @MrVugynok
    @MrVugynok9 ай бұрын

    Ötös lottó sorsolásra jó lesz ez a dal.

  • @flam542

    @flam542

    9 ай бұрын

    Ne már, ettől lepottyannak a golyók. :D

  • @rekal4630
    @rekal46309 ай бұрын

    Nagyon jó a műsor András! Sok munka van benne, ez érezhető.

  • @imredudas6556
    @imredudas65569 ай бұрын

    Ez nagyon nagyon tetszett! amatőr zenészként a szakmai dolgoknak is nagyon örültem. A végén már én is zongoráztam A dalt. Őszintén, mindig ilyesmi műsorra vágyom. És nekem is ez az igazi zene. mert zenészek csinálták, értenek hozzá, És a szöveg is jó. szóval gratulálok! imádlak titeket!

  • @nekrofil93
    @nekrofil939 ай бұрын

    Köszönöm szépen hogy ennyi sok új zenészt ismerhettem meg a rész miatt.🙏 Különösen tetszett Szakadáti Mátyás tanításai ,és rájönni mekkora nagyszerű ember, nem beszélve hogy mennyi csodálatos mondanivalója van ebben a részben, és hogy mennyi értéket és tapasztalatot ad át pár szóval.(nagyon sok pozitív dolgot mondott a zenével,bandával és szakmával kapcsolatban) Látszik hogy Póka Egon mellett zenélt és így tanult elég sok mindent! Nekem ez a szám nagyon tuti lett ebben az évadban! 💞 Pacsi nektek !🙌👊 Még több ilyen szépet ❤

  • @user-xg6dj9gf2r
    @user-xg6dj9gf2r9 ай бұрын

    Teljesen rendben volt. Így lett a legjobb, avagy ez volt az út. Emberi, őszinte és tisztességes produkció. Köszönöm!

  • @csillamezei3326
    @csillamezei33269 ай бұрын

    Alexandrának nagyon szeretem a hangját és most már a személyisége is kicsit átjött. Semmi arogancia, kedves , szelíd és tehetséges. Jó ilyen celebeket is látni.

  • @squirrelmurderous

    @squirrelmurderous

    9 ай бұрын

    Hol van itt celeb? :D Ők dolgoznak, nem abból van bevételük hogy a Blikk leírja, hogy ma kihez dobáltak szrt.

  • @IvadyLevente
    @IvadyLevente9 ай бұрын

    Az énekesnőnek nem kötelező hangszeren játszania, de azt illik tudni, hogy hol van a hangterjedelme a zongorán, és hol van a dal dallamának legmélyebb és legalacsonyabb hangja. Ha nem ért az összhangzattanhoz, akkor is tud már egy hangszeres zenésztárs ebből úgy hangnemet javasolni, hogy azon kisebb eséllyel kell változtatni. Amit nem értettem, hogy miért kellett megijedni attól, hogy valami fankis is, meg sűrű szövegű is. (Blair: Have fun, go mad, Jason Mraz funky-s dalainak hangszerelési megoldásainak felidézése és egy kis közös eljátszás laza jammelés címszóval lehet, hogy könnyebben megszülte volna a véglegest. Itt lehet, hogy akkor a zenei kémia nem volt meg, csak az agyból szállított építőkockák.) Én is afelé hajlok, hogy az Atisra szavaznék, de millió helyett csak 900ezret, mert mindig halk az ének.🙂 Végig azt éreztem, hogy ebben a részben valahogy olyan zenészek gyűltek össze, akik nagyon profik a hangszerükön és elméletben, de van bennük valami... megkeseredettség, kiégettség. Megértem, és elszomorít. A műsor viszont továbbra is kihagyhatatlan, minőségi és inspiráló szórakozás. (Hajós macskahivogató dala és a kamudokumentumfilm-narrátorkodása hangulathiánypótló volt!😅😍)

  • @lzsoficim

    @lzsoficim

    8 ай бұрын

    Az énekes védelmében, biztosan tudja a terjedelmét, még azt is mondta, hogy melyik hangnemek fekszenek neki, de minden nóta más és vannak felépítések, tempók, stílusok, amik nagyon megváltoztatják ezt. Sokszor ugyanaz a hangnem más tempóban már nem ül a hangnak, vagy ugyanazok a hangnem alja-tetejével más stílusban már nem jön ki úgy, sőőt, a dallamfelépítésnek van ebben szerepe. Elképzelhető, hogy csak pár, hangsúlyos hang a tetején még bőven kijön, de ha végig ott kell lavírozni és több színt mutatni a hangból egy adott magasságban, az már nem.

  • @IvadyLevente

    @IvadyLevente

    8 ай бұрын

    @@lzsoficim jókat írsz, riszpekt. Csak ezt otthon előtte illik végigsakkozni, nem a stúdiónapon. (De amúgy tényleg köszi, hogy emlékeztettél ezekre, mert pont egy ismeretlen stílusban tanulok dalokat, és a tanulási bukkanókon átjutásban pont jól jön ezeknek az újragondolása!🙂)

  • @mercsi85
    @mercsi859 ай бұрын

    nekem nagyon tetszett ez az adás. érezhető volt a feszültség, de szerintem mindenki felnőtt módon kezelte. ugyanakkor kicsit amatőrnek tűnt az énekesnő. nagyon fura volt látni, hogy fogalma nem volt arról, hogy milyen hangfekvésben tud jól énekelni. de a hangszíne nagyon szép és nekem a végeredmény is tetszik, többször fogom hallgatni. köszönöm András!

  • @janossimon2935
    @janossimon29359 ай бұрын

    A vége sztem gyönyörű lett. Köszi. Könnyebb az ember szíve ha meghallgatta. 😅

  • @kat82dh
    @kat82dh9 ай бұрын

    Alexandra hangjának milyen jòl állna egy metàl- verziò, de mindenkèpp valami merèszebb,alternatìvabb hangzàs!! A Stinky Bugs nagyon jò flow-ban jàtszik, az eredeti megzenèlès amit hoztak, csak ùgy, szöveg nèlkül is nagyon èlvezhető volna!!! Köszi, ùjra egy szàmomra ùj- jò zenekarra tudok rákeresni!!

  • @ludwig3420
    @ludwig34209 ай бұрын

    Nekem nagyon tetszik. A többi kommentet olvasva talán egy kicsit bátortalan vállalás. De csak mert kommerszebb a hangulata mint a legkiemelkedőbb dalfutár alkotásoknak, biztos rajtam kívül is még sokan élvezni tudják ezt a remek dalt is. Az énekhangba pedig könnyen szerelmes lesz az ember. ;) Üdv...

  • @wildestaring
    @wildestaring9 ай бұрын

    Az elég egyértelműen kiderült ebből a részből, hogy a stúdiónap során rengeteg stresszes szituáció és megoldandó helyzet volt. Ehhez képest egó és különösebb feszültség nélkül ugrotta meg az akadályt az egész csapat, ami nagyon tiszteletreméltó. Lehet, hogy drámaibb lett volna, ha valaki rendesen kiborul, de átélni biztos így jobb azért. Abban egyetértek néhány másik kommentelővel, hogy esetleg lehetne bíztatni jobban a szereplőket, hogy nyugodtan vigyék bele önmagukat, nem kell kevésbé karakteres ötleteknél leragadni a miatt, hogy nem tudják kikkel fognak dolgozni. Ahol ez megvan, azokra a részekre emlékszünk leginkább talán (pl. Király Linda). Jó esti kikapcsolódás volt nekem ez a rész is, köszi! :)

  • @StinkyBugs

    @StinkyBugs

    9 ай бұрын

    Na ilyen az, amikor valaki érti, hogy miről szól ez az egész. Köszi! 🙂

  • @anitaseres4147

    @anitaseres4147

    9 ай бұрын

    Nekem az 5. évadbol A szo nem zaj az összes eddigi évad legjobban tetszö dala és müsora. Abban minden benne volt, ami te itt hiànyolsz. Küzdés, önkifejezés és önérvényesités, örömzenélés. Làttad? Tetszett? Kb 100* hallgattam meg azota.

  • @petergregor2370

    @petergregor2370

    9 ай бұрын

    ​@@StinkyBugsti írtatok egy olyan dalt, ami nem passzolt egy másik ember önkifejezésére, a dalszövegére. Teljesen más dimenzióban voltatok érzésem szerint, de tény, hogy magatokat adtátok. A végeredmény nekem jobb lett, mint vártam és az azért volt, mert Alexandra egész jól magáratalált és iszonyat jó lett a bridgeben a zongoraszóló. Abban maximálisan benne voltatok, mint Stinky Bugs, ne aggodjatok! Tisztelet.

  • @Aphrotat
    @Aphrotat9 ай бұрын

    Gyerekek én kimondom! Nem az első eset, hogy a “nyers” produceri verzió mérföldekkel ötletesebb, izgalommal telibb mint a végeredmény. Több szavat a producereknek!!

  • @reginickneo

    @reginickneo

    9 ай бұрын

    *szót

  • @MrVugynok

    @MrVugynok

    9 ай бұрын

    Alap esetben a produceré az utolsó szó, de sok adásban nem mernek ellenszegülni nehogy balhé legyen. Itt is ez történt. Jelen esetben az első Mátyás vette at a szerepet, pedig ő "csak" a zeneszerző volt.

  • @petergregor2370

    @petergregor2370

    9 ай бұрын

    Alapvetően igazad van. De mint ki is derült a nap folyamán, hogy a fő probléma az volt, hogy nem vették figyelembe a zenéhez írt szöveget. Ennyi tapasztalattal simán tudhatták, hogy az nem fog jól hangzani ilyen tempóban. Sőt, stílusidegen a szöveg a funkyhoz. Szvsz csináltak egy teljesen különálló entitást, majd volt nagy csalódás amikor kiderult, hogy egy teljesen másik játszótéren homokoztak. Szerintem az lehetett, hogy próbálgatták ők a szöveget vagy 10 percig, aztán félredobták és azt mondták majd lesz valahogy. Csak adásnap kiderult, hogy a szövegíró egyáltalán nem hajlandó érdemben változtatni a szövegen, ami szintén nem volt szerencsés dolog.

  • @gabormolnar3405

    @gabormolnar3405

    9 ай бұрын

    ​@@petergregor2370de, ha a producernek van a legtöbb ideje foglalkozni az egésszel, vagy van a legnagyobb rálátása az egészre, hiszen már megkapták a dallamot és a szöveget, akkor ne a szövegírótól várják el, h írjon egy másik szöveget. Itt, ha jól vettem ki, nem egy-két szóval volt bajuk, hanem szinte az összes sorral, mert nem jött ki arra a ritmusra, ütemre, amit kitaláltak az egésztől függetlenül. Vagy miért nem fogadták el, h az énekesnek magas lesz, amit kitaláltak, nem lesz komfortos a dolog, sokáig nem érzett rá a csapat, h félre fog csúszni a dolog. Hajós ugyan finoman jelzett, de nem akart túlzottan beleszólni és hagyta a szenvedést, tanuljon belőle minden érintett? Fura volt, h a producerek ennyire kiengedték a kezükből a dolgot, nyilván nem azt kapták a végén, amit szerettek volna. Vagy egyszerűen nem tudtak igazán egymásra hangolódni a szereplők, nem voltak annyira azonos szinten rutinosak, h mindenkinek érvényesüljön az akarata, de az ne menjen a kész szám rovására

  • @GregoriusMagnus

    @GregoriusMagnus

    8 ай бұрын

    @@petergregor2370 Igen, de mindig ott van a titkos forgatókönyv, hogy nem a szerzők és előadók közül kerül ki a főszereplő, hanem az maga a játék. Egyszerűen felveszik úgy, ahogy mindenki hozta a lego darabokat. Mi meg meghallgattuk volna funky-ban is azt a sűrű szöveget.

  • @komcsi78
    @komcsi789 ай бұрын

    Csodálatosan alázatos munka, gyönyörű eredmény... imádom ---- minden részvevő felé respect

  • @squirrelmurderous
    @squirrelmurderous9 ай бұрын

    Lett az adásnak egy ilyen [4. évadból] Idő van eladó second season vibe-ja. :D Ha jól emlékszek ott végül pont a produceré lett az utolsó szó. Igazából némileg a zenekar hozta magát ebbe a szituációba, utána meg csoportos munkával rohantak be a fszerdőbe azzal, hogy mindent is megpróbáltak kivéve azt hogy az énekes az elejétől a végéig végig menjen a dalon és kiderüljön, hogy marhára nem fog működni a hangmagasság. :D

  • @zoliDokkolo
    @zoliDokkolo9 ай бұрын

    Alexandra katasztrófa volt. Az egész folyamatban nem részt venni, majd feljátszás UTÁN közölni, hogy nem jó a hangnem... Ott indultam volna haza a többiek helyében.

  • @DoraVagyvideoi

    @DoraVagyvideoi

    9 ай бұрын

    Nem igazán derült ki, hogy ő nem vett részt, vagy kihagyták.

  • @szilviabajza656
    @szilviabajza6569 ай бұрын

    Lehet, hogy ebben a részben nem értek össze végül az egyes elemek (mintha nem működött volna a kémia, külön-külön mindegyki tök jó, de nekem kicsit vérszegény lett a vége), viszont most sem mentem el üres kézzel. Kaptam egy Stinky Bugs-ot, azóta is őket hallgatom. :)

  • @jonasnevariibolya4987

    @jonasnevariibolya4987

    9 ай бұрын

    Szintén!

  • @robertboth1813
    @robertboth18139 ай бұрын

    Lajos de jól dobol, meg az a gitározás szuper és az a 70-es éveket idéző billentyű...

  • @mikeghor
    @mikeghor9 ай бұрын

    Nekem ez a dal jobban tetszik, mint a múltkori, de szerintem érdemes lenne megfontolni, hogy egy ilyen maratoni adást a szokásos 1 óra helyet 2 órában megmutatni, mert itt ellégé érződött, hogy sokminden kilett vágva.

  • @pesanyi
    @pesanyi9 ай бұрын

    Nekem nagyon tetszett a video. A valóságot mutatta igazán nehéz emberi helyzetekben. Mindenkiért tudtam izgulni. Odatapasztott a képernyőre. Vajon én mit tettem volna ebben a helyzetben?

  • @bogatibokorakos
    @bogatibokorakos9 ай бұрын

    Egy Mohai Tamásos epizódot nagyon tudnék szeretni... :)

  • @garmarner
    @garmarner9 ай бұрын

    óriási kontraszt a Kaltenecker-Markó féle dalhoz (egyben az eddigi szuperlatívusz) képest. szinte mindent megtestesít és tartalmaz, ami miatt mindig is utáltam a magyar könnyűzenét és a benne iparkodó szakmunkásokat. jókora mélyrepülés eddig ez az évad, korábbi szokásommal ellentétben már nem bökök egyből a szeretésre. ui: ezek szerint tényleg mérhető mennyiségű dalt nem jegyeznek be az artisjusnál, ennyire kérlelni kell a népet a sápoláshoz?

  • @peterd27

    @peterd27

    9 ай бұрын

    +1 a Kaltenecker-Markóra

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Annál vagy 24 jobb dal van.

  • @polgaribucsuztato

    @polgaribucsuztato

    9 ай бұрын

    +meg egy az Éretlenre !

  • @zb5469
    @zb54699 ай бұрын

    Eddig ez az egyik legunalmasabb része az egész sorozatnak. A legérdekesebb még az volt benne, amikor a Szepesi tanítja a modoroskodva éneklő kiscsajszit a szavak helyes kiejtésére .

  • @benczeistvan102

    @benczeistvan102

    9 ай бұрын

    Segítek: Pádár Alexandrának hívják. És sokat elárul a lelkedről ez a komment :).

  • @zb5469

    @zb5469

    9 ай бұрын

    ​@@benczeistvan102Sajnos nem nyújtott olyan emlékezetes teljesítményt, hogy megjegyeztem volna a nevét. :(

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Eredeti, izgalmas hangja van.

  • @flam542

    @flam542

    9 ай бұрын

    @@user-xg6dj9gf2r Itt ez csak nyomokban tartalmazott eredeti csillogást, azt meg elvitte a mély hangnem, amitől tök színtelen lett. Rádaásul félénk, visszafogott tompa hangon énekelte, sehol a "fánkos"' játék, lazaság. Egyedül a vonaglás ment jól, azt meg túltolta, ettől mesterkéltnek hatott.

  • @vancsibacsi
    @vancsibacsi9 ай бұрын

    Respect Atishnak! Köszi a lofi distorted hangokért!

  • @istvanSuller
    @istvanSuller9 ай бұрын

    Kíváncsi lennék a funky verzióra is! Srácok - lányok fussatok még egy kört és csináljátok meg funky verzióját. A műsor úgyis szereti extrém helyzeteket és még jó is lehet. ui: valamelyik adásban lehet akár 2 énekes is.

  • @monikaducsai3681
    @monikaducsai36819 ай бұрын

    Szerintem ez nagyon jó dal. Gratulálok! ❤

  • @marcellkovacs5452
    @marcellkovacs54529 ай бұрын

    Nekem tetszik. Másnak liftzene, szerintem pop. Nincs azzal gond, ha ne adj’ isten nem egy hiperfúzios underground megfejtés a végeredmény.

  • @t4m4s78
    @t4m4s789 ай бұрын

    Nem lehet mindig szuperkülönleges a végeredmény. Ebből most ez lett, és a hozzávalók meg a folyamat magyarázatot is adnak. A Stinky bugs, akiket amúgy szeretek, kicsit jobban átléphette volna a saját árnyékát, de hát azért lettek odaszervezve, hogy Stinkybugsoskodjanak. Alexandra hangja nagyon tetszik, de pont ezek azok a hangok, amiknek nehéz megtalálni a helyét a mixben, valahogy mindig kicsit elvesznek... Valami spéci hozzáállás kell, hogy ezek a hangszínek tényleg jól működjenek.

  • @StinkyBugs

    @StinkyBugs

    9 ай бұрын

    Este 8-kor már nincs árnyékunk, hogy ilyen plasztikusan fogalmazzunk. Igyekeztünk amúgy.

  • @Dokithesaint
    @Dokithesaint9 ай бұрын

    Egy húzós funky dalból sikerült egy alsó középkategóriás magyar romantikus vígjáték betétdalt csinalni... 😒

  • @heizeragi

    @heizeragi

    9 ай бұрын

    Pont ezt éreztem én is, mintha egy vígjáték vagy egy romkom sorozat főcímdala lenne.

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Imádom a funky zenét, de ez a műsor nem feltétlenül arról szól, hogy bemegy a Metallica es meghallgatunk tőlük egy új számot.

  • @webertybee6513
    @webertybee65139 ай бұрын

    ...hát igen! Volt ennél sokkal jobban sikerült szám is! Nem baj,-:) én azért szeretlek benneteket ( az egész "Hajós" csapatott)

  • @peterufo
    @peterufo9 ай бұрын

    Király lett!

  • @__-gl3bx
    @__-gl3bx9 ай бұрын

    52:37 Mindenkin látszik minden kín :)

  • @zoltanvegh6821
    @zoltanvegh68219 ай бұрын

    Ebben az esetben az eredeti produceri verziohoz es az enekeshez kellett volna igazitani minden mast

  • @krisztianhajto

    @krisztianhajto

    9 ай бұрын

    Én csak bízom benne, hogy megcsinálják a srácok Alexandrával.

  • @AzenNevem
    @AzenNevem9 ай бұрын

    A Stinky Bugs zenekar arcára volt írva (nekem így tünt legalábbis), hogy egy idő után nem élvezték ezt a zenélést.

  • @StinkyBugs

    @StinkyBugs

    9 ай бұрын

    ezt azért nem mondanánk, ha valami az arcunkon volt, az inkább a feszült figyelem. de valóban kompromisszumokat kellett hozni, mint az életben oly sokszor. ez a műsor egyébként pont erről szól. igyekeztünk 🙂

  • @Koppixer
    @Koppixer9 ай бұрын

    Szandi, ezt el kell engedni, neked a Konyhában a helyed!

  • @eszternagy2777
    @eszternagy27779 ай бұрын

    A dalfutár eddigi leggyengébb dala. :(

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Nekem nagyon nem.

  • @garmarner

    @garmarner

    9 ай бұрын

    sajnos ott volt a burais is, azt nem lehetett megmenteni.

  • @eszternagy2777

    @eszternagy2777

    9 ай бұрын

    @@garmarner uhhh, igaz. az is egy mellényúlás volt :D

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Szerintem sokkal nehezebb szituációkat is megélt már a műsor nagyon jól. Lásd Rakonczai, Monoka, Péterfy, Linczényi, Bereczki. Mindenki értékes és egyedi. @@garmarner

  • @lordmiko1982
    @lordmiko19829 ай бұрын

    Nekem tetszik a végeredmény, örülnék ha ilyen lenne az átlag magyar zene a piacon.

  • @martonzsofia5701
    @martonzsofia57019 ай бұрын

    A hölgynek nem vált előnyere a műsor. Úgy jött le, mintha nem is értené hol van :-( Ha a zeneszerző nem rágja a szájába mit hogyan, akkor még ma is ott ülnének...

  • @user-xg6dj9gf2r

    @user-xg6dj9gf2r

    9 ай бұрын

    Nekem kellemes csalódás volt. Alázatosan megfogadta, amit csak tudott.

  • @esztertakacs4539

    @esztertakacs4539

    9 ай бұрын

    Egyetértek, szerintem is alázatos volt, ami nekem kellemes meglepetés volt. Szerintem nem volt könnyű dolga egyébként az érdekérvényesítéssel, mert komoly kis tesztoszteron összefeszülések voltak…

  • @flam542

    @flam542

    9 ай бұрын

    @@user-xg6dj9gf2r Igen, de nem volt őszinte alázat, hiányzott a természetesség, csak "jófej" akart maradni mindenáron. Emiatt soha nem lesz nagy egyéniség. Hiányzik az a bizonyos "karizma".

  • @janosgolubov84
    @janosgolubov849 ай бұрын

    Pádár Alexandrának imádom a hangszínét. Amúgy elég erős, és nagyon szép hangja van. Persze itt most egyik sem mutatkozott meg, de ez nem az ő hibája.

  • @mizsuzsi4555
    @mizsuzsi45558 ай бұрын

    Roppant érdekes rész volt a variálásokkal, bizonytalansággal, vezetéssel és megoldásokkal. Különleges, mennyire mások voltak az egyedi elképzelések. Szerintem időt spórolhattak volna meg, ha Szandra bátrabban beleengedi magát az alkotás folyamatába. Ez láthatóan nem volt komfortos a számára. A flow így kiveszett, amit érezni az eredményen, de néha nem a tökéletes mű számít. Tanulságos kis rész volt, köszönet érte!

  • @Emerichus
    @Emerichus9 ай бұрын

    K...rva JO lett!

  • @sandorrozsasandroz
    @sandorrozsasandroz9 ай бұрын

    A szöveg egy kicsit lassabb verzióban állt volna jól, a zene meg a gyorsabb verzióban működött .. Szandra hangja alapban a szellősebben jobban működne.. a hangszin eszméletlen jó.. Szerintem mindenki nyert ezzel, mert jobban megismertük, de a dal még igy ebben a formában nem annyira működik ... De jó műsor volt.

  • @fruzsinaborbely7442
    @fruzsinaborbely74429 ай бұрын

    belgát kérünk!!!

  • @keszthelyireka8383
    @keszthelyireka83839 ай бұрын

    Nagy munka,talán végeredményben langyosabb a szokottnál. De ez az én véleményem... Dalfutár for ever!❤

  • @hkrna
    @hkrna9 ай бұрын

    Végre valaki odafigyelt a szöveg érthetőségre. Jótt tett, hogy az énekesnő végre kinyitja a száját és artikulál. Magyarul így kell énekelni. (mondjuk angolul is lehet, csak kevesen tudnak)

  • @dlovas

    @dlovas

    9 ай бұрын

    Operettet esetleg

  • @annamari7863

    @annamari7863

    9 ай бұрын

    azért ennél jobban is kinyithatta volna a száját. Nekem is mindig az az érzésem volt, hogy hátul képzi a hangot, meg az orrán jön ki. A srácok erre azt mondták, hogy nem nyílik ki. Aztán szerintem rájöttek arra, hogy a hölgy így énekel, és békénhagyták. Továbbá a hölgy nagyon mutatós, és szerintem ezért is békénhagyták. Ha szürke egér lett volna, már szétszedte volna a kommentszekció. Aranyos volt Szandra, amikor örült a funky-nak. Fülig ért a szája.

  • @guldengate
    @guldengate9 ай бұрын

    Áaaaaa...egy remek funkyt ííígy elbxszni, ezért óriási kár😢

  • @drumbeagle
    @drumbeagle8 ай бұрын

    Bravó a dalhoz minden alkotónak!

  • @tiszaipasztorkennel
    @tiszaipasztorkennel9 ай бұрын

    Általában az a bajom, hogy a dalfutárban mindenki nagyon meg akarja fejteni a világot zeneileg meg szövegileg is. Ez egy nagyon jó zenének indult, kiváló volt az alap, kicsit sokalltam ugyan a szöveget, de jól indult. Néha a kevesebb több. Teljesen egyetértek az énekes hölggyel 30:00 - nál. Életérzés hiányzott nekem belőle inkább. Szeretem a funky- t, működhetett volna, de én úgy éreztem, megint túl lett gondolva az egész. Nem éreztem, hogy ki lett volna bontva. A hölgy hangja nem tudott érvényesülni, a zene nem építkezett sehova. Számomra nem volt benne lendület, pedig a funky-ban pont azt szeretem. Sokkal több lehetett volna ebben. Nagyon meghallgatnám ezt úgy, ha csak a zenekarra lenne bízva. Ám ez is csak egy vélemény. Ettől függetlenül, csak megköszönni tudom a beletett munkát. Sok sikert és jó egészséget minden résztvevőnek.

  • @kovainaga
    @kovainaga9 ай бұрын

    Na az ilyen részeket nem szeretem. Jön egy valaki, aki mindenki fölé helyezi magát és mindent is egyedül dönt el. Ez a Mátyás ember ritka irritáló volt, és akkor még a Hajós meg is dicséri. Anyám! Minedenkire ráerőszakolta az akaratát. Esetleg adják oda neki a teljes műsort. Ő legyen az énekes, dalszerző, producer, sőt a műsorveztő és még a pultot is ő vigye az Atis helyett. Félkézzel meg tarthatná a kamerákat.

  • @balint905

    @balint905

    6 ай бұрын

    Nézd valakinek ezt muszáj volt felvàllalni. Ha nem áll az élére ennek a projektnek még a mai napig ott ülnének a studióban. Így kívülről nézve úgy látszott mintha egész nap egyet elöre kettőt hátra helyzetben lett volna a csapat egészen addig amíg a Szakadàti fel nem vàllalta a vezető szerepét.

  • @johannal.3487
    @johannal.34878 ай бұрын

    Látom megosztó lett a dal. Nekem tetszik. Kis laza dal. Hallgatni fogom még. :) Hajós olyan fáradt, hogy összeakad a nyelve. :)

  • @deadalonethe1
    @deadalonethe19 ай бұрын

    Azt hittem Atish, hogy a múltkori VOLA pólód után már nem tudlak jobban szeretni, de a Sleep Tokennel megvettél kilóra. Ja de asszem rémilik is, hogy láttalak a Parkban, szóval meglepetés nincs, csak dicséretes, hogy mindig jó zenét reklámozol. :D

  • @zsoltkobela4672
    @zsoltkobela46729 ай бұрын

    Sziasztok! Itt vagyok,kezdhetitek! 🤣

  • @donniedarko0
    @donniedarko09 ай бұрын

    Röviden tudnék csak nyilatkozni. Nekem a Stinky Bugs verziója tetszett, addig, amíg hozzá nem lett nyúlva, nem lett "túlszakértve". Nekem Szakadáti Mátyás volt ebben a gyenge pont, ugyan átvette az irányítást (nem tudom miért), próbált segíteni mindig, de pont emiatt lett gyenge a végeredmény szerintem. Kicsikarta a többiekből, hogy készüljön egy újabb tucatzene, amit nem hallgatnék. A Stinky verzióra viszont simán hallottam Szandit, nagyon jó lett volna. Győzött a "megszokott".. :D +1 Pádár Alexandra amilyen jó nő szerintem, olyan jó a hangja is, ja.. és a stílusa/öltözködése is! Imádni lehet csak :D

  • @krisztianhajto

    @krisztianhajto

    9 ай бұрын

    Nagyon kiváncsi lennék a Stinky Bugs eredeti verziójára is, igaz nem értek hozzá, de szerintem Alexandra meg tudná oldani. Ez a dal szép, jó, meg minden, de sok ilyet hallottam már. Amikor a múlt héten kijött a zene, pont ettől tartottam, de legalább volt kb 20 perc, ameddig a zenekar tartotta magát és reménykedtem.

  • @hegiandi

    @hegiandi

    9 ай бұрын

    én, mint nő nekem épp a túlsexy előadásmód ölte meg a feelinget ...de ugye izlések és férfiak ;)

  • @donniedarko0

    @donniedarko0

    9 ай бұрын

    ​@@hegiandi Milyen szexizésről beszélünk épp? :D A végén a videoklip+éneklés? Mert az engem nem igen hatott meg, sőt, ahogy írtam, a zene sem jött be igazán. Ettől függetlenül írtam a dicséretet, szerintem szép, ahogyan a hangja is jó egyébként, azt hallani (még az elején) :) (Nem akarok senkit megbántani, de annyira igyekezett Szakadáti Mátyásunk, hogy a végére rajta kívül senki sem volt igazán elégedett.. és kaptunk egy milliomodik ugyanolyan, kissé lapos zenét, amiből már van elég, és igazán senkinek nem jött ki a valódi tudása/értéke emiatt..)

  • @lajosbusanszky3901
    @lajosbusanszky39019 ай бұрын

    Nagyon érdekes volt látni, hogy a szövegíró, aki amúgy nem is tudom hány évad leggyengébb produkciójával állt elő, tönkrevágta az énekes egyéniségét, az eredeti hangszerelést, mindezt azért, hogy egy harmadosztályú liftzene legyen a végeredmény.

  • @agerivagyok
    @agerivagyok9 ай бұрын

    bíztam benne, hogy a borzalmas első rész után jön valami igazán jó, de ennél kevés unalmasabb rész volt eddig. talán nem is volt. A 3. részben van minden bizalmam :D

  • @gyulatoth2550
    @gyulatoth25509 ай бұрын

    ha nem vettek el vegleg a kedvuket, varom, hogy a stinky bugs meghivja Alexandrat es megcsinaljak a sajat maguk modjan a dalt. :) a zeneszerzo srac kicsit tul tolta a szerepet sajnos.

  • @hevesinorbi
    @hevesinorbi9 ай бұрын

    A dal egy része a Bikini Veri az élet refrénjére emlékeztet.

  • @annamari7863
    @annamari78639 ай бұрын

    Jólesett, hogy Hajós moderált, kellett. Meg kellett állítanom, h. fōzzek egy kávét, mert megkívántattátok.

  • @vagodaniel7803
    @vagodaniel780326 күн бұрын

    milyen jó kis nyári sláger lehetett volna, ha nem rakják alá ezt a tinglitanglit (nem értek hozzá, érzéseim vannak)

  • @tdsfsdbdsd9039
    @tdsfsdbdsd90399 ай бұрын

    Ez a rész is bizonyította, hogy talán érdemes lenne a műsorkoncepción kicsit finomítani, abban a tekintetben, hogy valami alap infót kellene adni a résztvevőknek, pl. milyen stílusú legyen a dal. Biztos jobban összepasszolnának az elemek, kevésbé kellene egymáshoz "butítani" őket a stúdió napon pár óra alatt, és mint most is, a kezdeti dögös funky-ból nem lesz valami semmi.

  • @levente_fegyverneky
    @levente_fegyverneky9 ай бұрын

    "pHallasz Athéné?" - zseniális duma

  • @sygmaone
    @sygmaone9 ай бұрын

    Hat ez eleg gyenge lett. Teljesen erdektelen arcok..

  • @Lolalatti
    @Lolalatti9 ай бұрын

    Na, én nem tudom. Ezt tartottam az első rész után az évad dalának, de megváltozott a véleményem - holott még csak a felénél tartok az adásnak (visszanézve). A dallam jó, mert a zeneszerző jól álmodta meg. A szövegíró arra a motívumra írt egy ritmikailag hozzáillő "szósort". Még ez is rendben volt. Aztán jött a producer, ahol a billentyűs megint több hangot akar lenyomni a zongorán, mint amennyi még kellemes, pedig a kevesebb néha több. De a legényegesebb: ez a produceri verzió nem állt összhangban a zenei alappal és a szöveggel,, viszont váltig ragaszodtak az ötletükhöz. Na, ez nem tetszett. Persze, persze. Ez a Dalfutár lényege, de itt valami nem működött. Stinky Bugs azt hiszi, hogy ő az, aki, de kívülről nézve nem is ő.

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    9 ай бұрын

    Nem akarok bennfenteskedni, de ezt nagyon félreérted. A zenekar teljesen kidobta azt a verziót, amit kidolgozott, es egy újat csinált a többiek kedvéért. Hogy ez jó vagy rossz, az ízlés kérdése. De épphogy nem ragaszkodós, hanem alázatos hozzáállás.

  • @Lolalatti

    @Lolalatti

    9 ай бұрын

    @@HajosAndras ...és nem tudok veled vitatkozni, mert egyébként igazad van. Meglehet, hogy nem félreértettem, csak félreérthetően fogalmaztam - nem akartam bő lére ereszteni, úgysem ez a lényeg. A leírt gondolataim nem szerettek volna kritikusak lenni, bármennyire is úgy hatott (s ahogyan most gondolom, nem is érdemes azon rugóznom, hogy ezt kifejtsem). Mi, nézők az alkotás folyamatát szeretjük és ezért követjük az adásokat. Csak így tovább, mert bár a végén a dal a lényeg, de érdekes, régi/új egyéniségeket ismerhetünk meg általatok és egyedülállóak vagytok a palettán. Köszönjük!

  • @user-zu6qg8jr4e
    @user-zu6qg8jr4e9 ай бұрын

    Lehet, hogy rosszul tudom, de a kompromisszum lényege, hogy mindenki enged egy kicsit, és közelednek egymáshoz az álláspontok. Itt mindenki engedett, egy kivétellel, a zenekar nem is keveset. Az énekest annyira kihagyták mindenből, hogy akár haza is mehetett volna. Szegény ezt nagyon is érezte, hogy a kan klubban teljesen felesleges. Atyáskodó lenézés áradt felé erősen. A dalszerző akár fel is énekelhette volna, erre önmagánál senkit sem talált volna alkalmasabbnak. Csak meg kell nézni a zenekar tagjainak testbeszédét, akiknek szétcseszték a munkáját, holott ők voltak a producerek. Hajós ebből teljesen kimaradt, a lovak közé dobta a gyeplőt, pedig erre a csapatra ráfért volna a moderálás. Úgy látszik a kellemetlenségből azért ő is szeret kimaradni. És utána még az égig dicséri tapló tanárurat. Kíváncsi lennék, hogy kamerán kívül kinek milyen véleménye van erről a nagyszerű együttműködésről!

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    9 ай бұрын

    Attól, hogy nem látszik, nem maradtam ki, emlékeim szerint épp én szóltam rá többször is a fiúkra

  • @user-zu6qg8jr4e

    @user-zu6qg8jr4e

    9 ай бұрын

    @@HajosAndras Ez lehet, hogy így volt, de a megvágott adásból ez nem jött le. És nem is nagyon érződött a változás. De ez nem feltétlenül a te sarad, a többiek is küzdhettek volna a saját elképzeléseikért, nem kellett volna hagyni a zenekarnak ledominálnia magát. De ritka rossz hangulatú adás volt, az biztos. Én nézés közben is nagyon rosszul éreztem magam. A helyszínen meg gondolom, hogy sokkal durvább lehetett.

  • @TheEvaBalazs
    @TheEvaBalazs9 ай бұрын

    Avetos avetos avetos es ami engem leginkabb zavar az a szoveg, es nem szeretnem a szovegirot megbantani.

  • @EGaZo78
    @EGaZo789 ай бұрын

    A mindig super Stinkyyyyy! Dejoo...

  • @Dorykeepswimming
    @Dorykeepswimming9 ай бұрын

    Nagyon izgi rész lett!!❤❤ Könnyű és jò kis kis dallal a végén.👍✨ Nade az van, hogy mint a Szandra, 'én is szeretem a fànkot🍩, nagyon szeretem a fánkot🍩🍩! Én is mindent szeretek ami jó!'💖 Ezért azt szeretném megkérdezni, hogy lehetne-e egy olyan verziójàt talàlni a dalnak, és persze meg lehetne-e osztani velünk, ami a Stinky bug-os, eredeti, fànk🍩-os verzió?? Csak a hangszerekkel, ahogy ott jàtszottàk.. Annnyyira imàdnàm!

  • @titike76
    @titike769 ай бұрын

    Szerelem ez a műsor!

  • @gyulagabor7337
    @gyulagabor73379 ай бұрын

    Egy másik énekessel még jó is lehetne.

  • @flam542

    @flam542

    9 ай бұрын

    szerintem is. A fő baj azzal volt, hogy Alexandrának se a magas, se a mély hang nem fekszik. Van egy kellemesnek mondható hangkészlete, de a terjedelme erősen korlátozott. Ennyit még nem hallottam molyolni azon, hogy milyen hangnemet válasszanak...ettől már minden élet és szín elveszett az alkotói munka izgalmából.

  • @istvankovacs9961
    @istvankovacs99619 ай бұрын

    Most ez lesz a továbbiakban is ? Marha jó zenészek középszerű énekessel ,akinek még a magyar abc-t is meg kell tanítani?

  • @yaanno
    @yaanno9 ай бұрын

    sajnos nagyon sok volt a tesztoszteron. a dal szerintem az eloadot szolgalja, de alexandra nagyon eltunt a ferfikorusban.

  • @Chili_Rave
    @Chili_Rave9 ай бұрын

    Engem egy dolog érdekel de nagyon, ami nem más mint a szívzörej szó. 🙂 Direkt van benne olyan szinten, hogy valójában mégis egy nem is olyan jó dolog ez a sztori és mint negatív dolog jelenik meg, vagy szimplán rosszul hangzott volna, hogy szívem titkos ékköve, vagy bármi más szó? Mert ha az utóbbi akkor lehetett volna titkos cukorbetegség vagy bármi más is. 🤣 Ráadásul meg is van nyomva a szó, a cím is ez... Furcsa, hogy nem szólt senki, hogy ez mi. Bár az énekesnek volt egy mondata ezzel kapcsolatban.

  • @attilaszabo8170
    @attilaszabo81709 ай бұрын

    Végre egy olyan rész, amiben az énekesnő, olyan hangon énekelt, ami neki kényelmes, nagyon köszönöm ezt a zeneszerzőnek, hogy ezt kimondta, mert Pl.: Kiss Flóra nagyon erőltette a hangját és Urbányi Zóra énekesnőnek sem volt kényelmes. Köszönöm!

Келесі