DALFUTÁR 4 ⎜ Harmadik csapat 1. rész ⎜ 2020.

Ойын-сауық

DALFUTÁR 4 ⎜ Harmadik csapat 1. rész ⎜ 2020.
A Dalfutár legújabb epizódjában ismét négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetít. A zeneszerző dalszerző felhívásunkra jelentkezett és Hütter Dórának hívják, a szövegíró Csider István Zoltán, a produceri feladatot Bognár Szabolcs látja el, az énekes pedig Radics Gigi.
---------------------
Gyermekkoromban megeskettek Lenin kopasz fejére, hogy az úttörők 12 pontját mindig betartom. Bár nem emiatt, de én azóta is segítek, ahol tudok.
Kovidrágta évünk sokakat megviselt országszerte, ezért elhatároztam, hogy a következő dalunk nagyon pozitív, őszinte és költői lesz. Olyan dalt szeretnék, ami elsimítja a feszültségeket, vigasztal, erőt ad és felemel. Ránk férne.
Mai csapatunkban benne van ez a lehetőség. Friss négyesünk: egy énekesnő, aki Quincy Jones születésnapi zsúrján beszélgetett Stevie Wonderrel; egy producer, aki kongázásból is jól tud lakni; egy költő, aki még sosem írt dalszöveget; és egy, még ismeretlen, de annál elszántabb zeneszerző lány, aki dalszerzői felhívásunkra jelentkezett.
---------------------
#dalfutár #dalfutár4 #dalfutár2020 @hajósandrás @hütterdóra @csideristvánzoltán @oriza @slampoetry @bognárszabi @àbáse @abase_music @radicsgigi @gigi
Keress minket az instagramon is: / dalfutar_hivatalos
---------------------
Akiknek a függetlenségünket köszönhetjük:
SAMSUNG
A műsor és a tehetségek támogatója
www.samsung.com/hu/smartphone...
MAZDA
A Dalfutár autós partnere
www.mazda.hu/
CHERRISK
www.cherrisk.com/hu-hu/
MOL
mol.hu/hu/
www.artisjus.hu/
eu.audio-technica.com/
www.wmmusicdistribution.com
stevensbikes.hu
---------------------
Gyártó: CYD Film
Filmelőállító: Filmimpex Kft.
Producer: Hajós András és Jeli András
Minden jog fenntartva.
2020.

Пікірлер: 206

  • 3 жыл бұрын

    A Dalfutár legújabb epizódjában ismét négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetít.

  • @mesemora
    @mesemora3 жыл бұрын

    10 éve nincs tévém, de most úgy várom a második részt mint a pénteki Dallast a 90-es években.

  • @Qlcsy
    @Qlcsy3 жыл бұрын

    Méltatlanul említetlen maradt András szúnyogos dalszövege. Én nagyon csíptem!

  • @heizeragi
    @heizeragi3 жыл бұрын

    Csider tökre Grecsósan beszél. Nem csak a tájszólás, az nem meglepő, meggugliztam a Szegvár - Mezőtúr távolságot. De az is, ahogy hangsúlyoz, ahogy megtöri a mondatot. Vagy majd egy hozzáértő kijavít, hogy utóbbiak is a tájszólás részei. Mindenestre nekem nagyon tetszik, ahogy beszélnek.

  • @martaviktoriaolah8111
    @martaviktoriaolah81113 жыл бұрын

    Hangosan felröhögtem két alvó gyerek mellett, a “Ne haragudjanak, mezítelenek!?” -nél. Nem ér! 😂 imádom ezt a műsort, olyan kár hogy kell várni egy hetet a két rész között!

  • @nyakfasz5452
    @nyakfasz54523 жыл бұрын

    Gigit mindig máshogy képzeltem , kellemes csalódás volt . (Jól áll neki a terhesség )

  • @kosznovszkymrtn
    @kosznovszkymrtn3 жыл бұрын

    Csider István Zoltán! Nagyszerű! Minden szövege, írása izgalmas, energikus, meghökkentő, figyelemfelkeltő! Imádom!

  • @HajjSejj
    @HajjSejj3 жыл бұрын

    Kedves András! Ez volt az elso olyan Dalfutar epizod, aminel vegig olyan feelingem volt, mintha ez lett volna az igazi - elso - 2. evad. Valahogy, valamiert total masnak hatott, de imadtam. A dalszoveg meg hat..felfoghatatlan, mik pattannak ki emberek fejebol. Fenomenalis.Gyonyoru, magaval ragado es semmihez sem hasonlithato. Eletemben nem hallottam meg ilyen csodas dalszoveget. Asszem ez az en igazi vilagom.

  • @AzenNevem
    @AzenNevem3 жыл бұрын

    Aluljárózene battle nagyon nagy volt! Egy egész évadot néznék ilyenből. Szeretünk Andris! 😜😁

  • @Lollerkid

    @Lollerkid

    3 жыл бұрын

    Szerintem cringe volt.

  • @Windlespoon
    @Windlespoon3 жыл бұрын

    Kész, a ponchónál meghaltam. :)))))

  • @DarshanSymbolika
    @DarshanSymbolika3 жыл бұрын

    A “előkészületes” első részek közül ez az eddigi kedvencem, az összes szereplő kellően izgalmas/érdekes. Az utcazenélős momentum különösen tetszett. Nagyon remélem, hogy a végeredmény is hasonlóra sikerül majd...

  • @gabor.kovacs
    @gabor.kovacs3 жыл бұрын

    Csidert többször volt szerencsém slammelni hallani, mindig hidegrázós volt. Már csak amit a hajón olvastatok szöveg, annyi tartalom volt benne, amiből 2-3 pop dal kijönne :) A producer srác hihetetlenül szimpatikus arc, Gigi meg húú, megasztárból megvolt, de az egész amerikai vonal nem. Jones nagyon jól válogat, pl a csoda számba menő Dirty Loops is nála van, őrület. Azt hittem az előző rész a legjobban várós eddig, de ez még jobban az. Magasan a legjobb évad eddig. Jaa igen, és az András régebbi műsoraiban is mindig az imprós részek voltak a legjobbak (értetetlen miért buktak meg, de tényleg), az utcazenélős részt órákig el tudtam volna nézni, úgy hogy közben egy másodpercre sem jön le a mosoly az arcomról (a hajón is állat volt). Gratu és hajrá! :)

  • @ZsS911

    @ZsS911

    3 жыл бұрын

    Csidert én is többször halottam már slamen, de még egyszer sem sikerült igazán érteni, hogy miről szól. Ha valaki egyszer elmagyarázná, hálás lennék. Ez butaságnak tűnhet, de tényleg, őszintén, most sem tudom miről beszél... Valaki segítene, hogy megértsem, legalább egyszer?

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    @@ZsS911 szerintem ùgy gondolj erre, mint különböző festõkre. Van aki fènykèpszerűen lerajzol egy tàjat, ott a rèszletessèget, a szakmai tudàst csodàljuk. Màs vadul szìneket csapkod ès hagyja, hogy a nèzõ szabadon asszociàljon. Ugyanez a szöveg is. Van, aki azt ìrja "fàj, hogy elmentèl", ez egyszerűbb, de lehet ezèrt hatàsosabb. Van, aki azt ìrja, "kifekszik a sìnek" közè ès ràdbìzza, hogy belekèpzeld, vajon azèrt, mert fàj, hogy elment a szerelme? Vagy õ Jòzsef Attila? Vagy Ironman megàllìtja az atomvonatot? A konkrèt szöveg egy mindenkiben èlô èrzèst triggerel. A sűrűbb, szürreàlis kèpek meg "utazàsra" hìvnak, engedik szabadon fantàziàlni az agyadat. Egyik se jobb, se rosszabb. Èn pl. dalszöveg esetèben, a kettõ helyes arànyàban hiszek.

  • @ZsS911

    @ZsS911

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras Köszi a kommemtet, tök jó fej vagy, hogy veszed a fáradtságot. Erre már gondoltam én is, de azt hittem azért látok számomra összefüggéstelen képeket, mert Ő egy olyan költő aki a költőknek ír, akik napi szinten szavakkal dolgoznak, és én akinek nincs kiépített szövegelemző arzenálom fejben, sosem érthetem meg mit akar. Kellemetlenül éreztem ez miatt magam, és így azt gondoltam azért becsülik nagyra mint slamer, mert a bírák is szakmabeliek. De ha te us így látod, akkor megnyugodtam. Egyébként tényleg egyedi és lehet mostantól jobban értékelem majd.

  • @gallowton7811

    @gallowton7811

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras Andrásbátyám, egyértelmű, hogy a metál vonalon kéne haladni mint a Subiékkal. Megőrűlnék. LEGYEN METÁL!

  • @lacteusorbis5696
    @lacteusorbis56963 жыл бұрын

    Ez lesz a kedvenc dalom. És még nem is hallottam.

  • @ibolyapege5107
    @ibolyapege51073 жыл бұрын

    Ja, hogy a Grecsó, meg a Szendrői csak a bevezető voltak. Köszi, András!

  • @Windlespoon
    @Windlespoon3 жыл бұрын

    Hát, eddig messze ez volt a legviccesebb adás. Végig röhögtem. :))))

  • @Mirnyce4ka
    @Mirnyce4ka3 жыл бұрын

    Hello Oroszországból! A Dalfutár mindig segít visszatalálni a gyökerekhez! Izgalmas rész, és nagyon tetszik, hogy egy nem közismert hölgy a zenei felelős. Hajós úr és csapata hajrá és köszönöm....!!!!

  • @szirmayk
    @szirmayk3 жыл бұрын

    Én ezt megszavazom az eddigi legjobb 1. résznek az 4 évadból. Hogy mi kell ehhez? Totális emlékezetes pillanatok (aluljáró battle, fűnyírás rock n roll, Gigivel nudizásokba'), szimpatikus résztvevők, bizsergető koncepció, na meg a végén hangszerek. Még jó, hogy most csak pénteken néztem meg, nekem már nem kell egy hetet várnom! :)

  • @banpanka
    @banpanka3 жыл бұрын

    "Van az úgy" ... most izgulok, mindig várom a következő részt, de most jobban, szerintem csúcsdöntés várható! András ezt a műsort folyamatosan tudnám nézni, hallgatni ... még,még,még

  • @katalincoris-racz9935
    @katalincoris-racz99353 жыл бұрын

    De dili vagy, András, a Gigi meg milyen szép! Fantasztikus, ahogy a slammerünk csatat vív a szavakkal (respect!) miközben ontja magából a képeket, kajakra! Tetszik, hogy a producer is tudja mi a tet, jo lett ez a resz, mar varom a kovetkezot, joejt! 💗

  • @mariannamarothy670
    @mariannamarothy6703 жыл бұрын

    EZ ÓRIÁSI! A fűnyírástól a nudista stranding! Szédületesen jó hallani, hogy Szabolcs és Radics G is mennyire szépen, érthetően és választékosan beszél magyarul. Na és a szöveg az nemmindennapi! 🧡 Ez jó mulatság, férfi munka volt András!

  • @zselatyne

    @zselatyne

    2 жыл бұрын

    Hihetetlen a Hajós! :D

  • @agneslenner6956
    @agneslenner69563 жыл бұрын

    Lubickolás az eredetiségben. Nagyon köszi!

  • @andrasvaradi1513
    @andrasvaradi15133 жыл бұрын

    Úristen, én 15 éves korában láttam/dolgoztam Gigivel - elképesztő a változás. Az a választékos beszéd...❤❤❤ Megvett kilóra😉 Sztem ez ütős cucc lesz!

  • @kareem117511
    @kareem1175113 жыл бұрын

    A Szudándal az aluljáróban.... Ezt kellene megcsinálni. 😂 Imádlak benneteket. ♥️

  • @mobilemedialab392
    @mobilemedialab3923 жыл бұрын

    A legjobb tanács: hallgass mást is, mint amit az algoritmusok ajánlanak. Abszolút igaz!! 😀👍

  • @vargacsabi
    @vargacsabi3 жыл бұрын

    fullos jó rész volt, rég vártam ennyire a 2. részt!! merész, hogy Gigin kivül viszonylag ismeretlen arcokat vállaltatok be. nade: a dalszerző csaj nagyon jó dalt írt, Oriza jó elszállt, de fasza szövegeket ír, csoda, hogy előkerült, meg meglett a szöveg egyébként, érdekes lesz elénekelni :D zeneszerző figura számomra noname, ellenben amit összeraktak, az már most baszotjól szólalt meg, tuti nagyot fognak gurítani!!! Radics Gigi meg tökre szimpi volt, valszeg kurvajól fog énekelni is. és jó volt vele a beszélgetés, az usa dolgok is, meg a rasszista kérdés is, respekt, hogy iylen témák is érintve lettek. a műsor maga tökre jó volt, látszik, hogy Hajós is élvezte a felvételeket, és optimista nagyon a dallal . és persze: KÖSZ KÖSZ!!!!

  • @MissSati
    @MissSati3 жыл бұрын

    Hétfő akkor NO Tv, more Dalfutár! Imádom!!!

  • @Q3XY
    @Q3XY3 жыл бұрын

    Ez már most zseniális, az a dal az a szöveg! Azta!

  • 3 жыл бұрын

    Nem tudom milyen lesz a kész műalkotás, de eddig ez a kedvenc részem! #elgitároslányosodás

  • @pockondi25
    @pockondi253 жыл бұрын

    Hát én ezt most legalább annyira várom mint anno a következő twin peaks részt!

  • @karbormozaik
    @karbormozaik3 жыл бұрын

    Most magam alá nézek, mert szerintem lepetéztem... Húúú, meg ahhh... Ohh. ❤

  • @TheBeutifule88
    @TheBeutifule883 жыл бұрын

    Fú, de komoly lesz ez! A szövegíró egy zseni!

  • 3 жыл бұрын

    Egy egyetemre jártunk a Dórival.. még anno Marosvásárhelyen.. Gratula és sok sikert a dalhoz !! :) Izgalmas nóta lesz az biztos.. 😀😋

  • @Mugli01
    @Mugli013 жыл бұрын

    27:55 ...és akkor sülkrumplit is kértünk... I feel you, bro!

  • @milanbiri9200
    @milanbiri92003 жыл бұрын

    Hjajj nagyon szorítok a második részért! Ennyi pozitív energiát rég kaptam már egy műsortól. Hála Nektek lassan elfelejtem bekapcsolni a tv-t. Nagyon bízom benne, hogy lesz még vagy 20 évad... Faék egyszerű alapötlet, (ami egyben zseniális), szerethető ripacskodás és hihetetlen alázat keveréke és mérhetetlen kreativitás ami tehetséggel párosul. Valahogy más színben látom a világot miattatok. Engem levettetek a lábamról... Köszönöm!

  • @zalaikertem
    @zalaikertem8 ай бұрын

    András! Hogy te milyen szerethető ember vagy! Egy csoda❤ Én csak most keveredtem ide a csatornátokra, de beszippantott. Jobb későn, mint soha😅bepótolom a lemaradásom. Üdv nektek és így tovább! Veronika

  • @balintka778
    @balintka7783 жыл бұрын

    Oriza nagyon jó szövegeket ír.

  • @peet71
    @peet713 жыл бұрын

    Ennyire még nem vártam a második részt, mint most! Köszi András és alkotók!

  • @kavasr
    @kavasr3 жыл бұрын

    Oriza szövege hibátlan. Mint mindig.

  • @katalinalexa6058
    @katalinalexa60583 жыл бұрын

    Ez lesz igazan erdekes! Szepen koszonjuk! 👍🙏

  • @csillanagy9505
    @csillanagy95053 жыл бұрын

    Mekkora bolondok vagytok (utcazenélős rész ;)! Ejj, ha éppen arra jártam volna...

  • @polgaribucsuztato
    @polgaribucsuztato3 жыл бұрын

    Ez mennyire király műsor volt, szanaszét vidultam az utcazenélős részt! :) Sokkalsokkal jobb volt mint az előző csapat.....Bár a kis rózsaszínebb Olivért szívesebben láttam volna velük :D

  • @mime77777
    @mime777773 жыл бұрын

    Izgi kis szülinapi ajándékom lesz! Várom!

  • @Breadrc
    @Breadrc3 жыл бұрын

    Ez a szöveg zseniális, bár általában a slam nem az én műfajom, de ez valahogy bejött a felolvasottak alapján. Remélem a Radics Gigi tud majd vele mit kezdeni. Ha Király Linda bevállalta a hörgést, akkor nehogy már ez gondot okozzon ...

  • @AdamDani
    @AdamDani3 жыл бұрын

    Wow! Ugyan még csak a felénél járok a résznek, de ez óriási lesz! Oriza nagy kedvencem a Korai öröm című dalból, anno Bankossal, és Norbával időtlen dumát tettek rá!🔥

  • @vargacsabi

    @vargacsabi

    3 жыл бұрын

    úgy úgy

  • @janeepetrus8834
    @janeepetrus88343 жыл бұрын

    Pár szóval le a kalappal mindenkinek !!! A szöveg 100/100, A Dóri előtt is nagy jövő állhat, ha hagyja, hogy a vágya vigye, és ne álljon be a sorba. A producer amennyire laza ezek szerint pont annyira feszes, ha munkáról van szó. Gigi pedig nagyon nagyon kellemes csalódás... popsztárokkal csak óvatosan ugye! Nem hittem hogy a virághajlam után van jobb csapat, de talán ez ez.. És András!!! Neked legfőképp le a kalappal, hogy ezt (is) összehoztad!

  • @gergelykorody4662
    @gergelykorody46623 жыл бұрын

    ó, hangszerek! Végre

  • @TheRozsacska
    @TheRozsacska3 жыл бұрын

    Nekem érdekes, hogy mennyiszer merül fel Lovasi András neve, hogy a mostani alkotókat is motiválta. Nem meglepő, mert én nagyon a legelején ismertem meg a Kispál zenakart, és én is ezen nőttem fel konkrétan, de én egy rajongó vagyok, zeneértésben is nem túl jártas, azt hallgatom, ami tetszik, de sose gondoltam volna, hogy rajtam kívül is az alkotókat is mennyire motiválta. Lovasi tényleg korszakalkotó a saját területén és kibaszottul írigylem. :)

  • @gaborboros5632
    @gaborboros56323 жыл бұрын

    Király Linda után várom, hogy Radics Gigi is lépjen ki a konfortból, és valami brutálisat nyomjon!

  • @ElGuaje25
    @ElGuaje253 жыл бұрын

    Nayo ez nagyon durva. Alig várom, hogy mi lesz ebből. Eddig is voltak brutal alkotások, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez rossz lesz. Pattintsátok össze és megy a playlistre;)

  • @theminimanner
    @theminimanner3 жыл бұрын

    Megnéztem... fasza.. Most annyira várom a 2. részt, hogy rögtön kértem szabit hétfőre.. Remélem megéri :)))

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Bognàr Szabit?🤣

  • @jozsefjanosneicahoffmann2888
    @jozsefjanosneicahoffmann28883 жыл бұрын

    Szerintem ez is nagyon jó lesz! Szurkolok !❤️🌈

  • @balazsgyarmati3702
    @balazsgyarmati37023 жыл бұрын

    Köszönöm Istenem, hogy Hajós Andrást idepottyantottad nekünk! A kereskedelmi márka áradtban médiából hömpölygő izék közül, nincs semmi olyan műsor ami olyan jó lenne mint a dalfutár. Tengermély tiszteletem Hajós úr.

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Köszönöm, de ugye tudod, hogy èn egy kb 30fõs stàb is vagyok, azèrt vagyok ilyen ûgyes!🤣

  • @balazsgyarmati3702

    @balazsgyarmati3702

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras 1mindenkiért és mindenki 1ért ;)

  • @TheGergoDavid
    @TheGergoDavid3 жыл бұрын

    Ha jós lennék tudnám, hogy kik lesznek benne, de így nem.

  • @dorinaszikszai9470

    @dorinaszikszai9470

    3 жыл бұрын

    Ha Hajós lennék, én is. :D

  • @krisztianbudai2143
    @krisztianbudai21433 жыл бұрын

    Feliratkozva imádom Andrást mióta feltűnt az éterbe. ( Jon Deere traktor az a mienk ( Dér János)

  • @kisssdani

    @kisssdani

    3 жыл бұрын

    Tiszteletteljesen cáfolnám, semmi köze hozzá.

  • @delibabkarpati

    @delibabkarpati

    3 жыл бұрын

    Dehogy a miénk

  • @annamari7863
    @annamari78633 жыл бұрын

    megint hétfő van! Minden és mindenki tetszik ebben a részben. Nagy örömmel láttam, hogy a Szomorú Takaritó is befutott.

  • @petermagashazi1990
    @petermagashazi19903 жыл бұрын

    Ha ebből olyan dal lesz amit szeretek, bizisten Hajós András onnantól te leszel a zenevilág Elon Muskja!!!!

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Hahaha, màr kezdem is a rèszvènykibocsàtàst

  • @petermagashazi1990

    @petermagashazi1990

    3 жыл бұрын

    Ha sikerül az első részvényt én veszem!!!!

  • @Windlespoon
    @Windlespoon3 жыл бұрын

    Ne haragudjanak, meztelenek? ... középen van egy kis prém....

  • @Windlespoon
    @Windlespoon3 жыл бұрын

    Csónakos teszkó... :)

  • @sandorforgacs4343
    @sandorforgacs43433 жыл бұрын

    Nem tudom mi lesz a dalból,az emberek nagyon érdekes mindenesetre. Lehetne egy 3., 50 perces rész,ahol utcazenéltek még egy kicsit? :D

  • @jozsefszotyori8425
    @jozsefszotyori84253 жыл бұрын

    Jöhet már holnap a következő rész. 😁 Vitt a szöveg.. 👍

  • @gmbalint8652
    @gmbalint86523 жыл бұрын

    Nagyon jó lett!!!

  • @Bettibiloba
    @Bettibiloba3 жыл бұрын

    Nagyon kivancsi vagyok,jo kis müfaji gotika..😀

  • @stermzsoltigabor
    @stermzsoltigabor3 жыл бұрын

    Radics Gigi a gazdag ember Palya Beája.

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    🤣

  • @andrasvaradi1513

    @andrasvaradi1513

    3 жыл бұрын

    Hajjak meg, én komolyan azt hittem Palya Bea lesz az énekes

  • @Csili86
    @Csili863 жыл бұрын

    Gigiii imadom a hangjat, ez minimum olyan jo lesz, mint a Kiraly Lindas dal

  • @arpadheizer7126
    @arpadheizer71263 жыл бұрын

    Kéne egy ilyen traktor. Ja, jó volt ez az epizód is.

  • @vip-sn8nh
    @vip-sn8nh3 жыл бұрын

    Kár volt kitakarni, hisz tök egyértelmű, hogy Fenyő Miki a zeneszerző, Lovasi a szövegíró, Majka a producer, énekes pedig Szandi lesz.

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Èès, eltalàltad🤣

  • @Tita73BP

    @Tita73BP

    3 жыл бұрын

    ....Ja nem!...:)

  • @andrasvaradi1513

    @andrasvaradi1513

    3 жыл бұрын

    Majka már volt😝

  • @Ms4nn13

    @Ms4nn13

    3 жыл бұрын

    @@andrasvaradi1513 Lovasi is :D

  • @robertratalics1389
    @robertratalics13893 жыл бұрын

    Hát, ez a dal láthatólag alaposan fel lesz/lett öltöztetve szövegileg és hangszerelésileg, és gondolom Gigi se csak mongol-torokénekelni fog rá két hangon, úgyhogy kíváncsian várom a dalt is, nem csak a műsor második részét. Ez azért érdekes, mert egyébként a popzene enyhén szólva nem érdekel, hát még ha latinos.

  • @cinti960
    @cinti9603 жыл бұрын

    Gigi konkretan ragyog. Gyonyoru no lett Belole. Rendkivul meglepodtem, mert nem mozgom a mediaban; ritkan mondok ilyet, de jol all Neki a kismamasag:)

  • @AproGamer1985
    @AproGamer19853 жыл бұрын

    már most alig várol :D

  • @pesanyi
    @pesanyi3 жыл бұрын

    Megint egy nagyon ígéretes dal előtt állunk. Hála Andrásnak. A producer srác nagyon szimpi. Őt látva kicsit sajnálom, hogy nem lettem zenész. A két hölgynek pedig úgy érzem ez mély víz lesz. De nagyon szurkolok nekik. Várom a hétfőt.

  • @erhardtgergo
    @erhardtgergo3 жыл бұрын

    András, Gigi! Nem láttok??? Ezen sürgősen segíteni kell!!! Látszerész a fedélzeten! 😉

  • @gyorgyikusz3801
    @gyorgyikusz38013 жыл бұрын

    Szép hangod van !

  • @zoltanszekeres6088
    @zoltanszekeres60883 жыл бұрын

    Ó, ha már Studio Eins, a Manaky-t kérném a következő évadba, és mindenkinek, aki szereti.

  • @gaborlenart8244
    @gaborlenart82443 жыл бұрын

    " Akik nem tudják min múlik azoknak nem játsza a rádió a dalait" DDDDDDDDDDD Jó a humora! Pedig csak simán igazat mond.

  • @wolfflora
    @wolfflora3 жыл бұрын

    zseniális :)

  • @Deam0007
    @Deam00073 жыл бұрын

    pfu ez de jo lesz!!!!

  • @moneszka326
    @moneszka3263 жыл бұрын

    Na ez most végre teljesen vissza azokhoz az értékekhez, ami A DALFUTÁR! Pazar visszatalálás az Előd -fiaskó után. Újra szercsi van! 👍😂

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Szerintem nem lehet minden adàs ugyan olyan. Èn nem èrzem fiaskònak, hogy idõnkènt nehèzdiò embereket is bemutatunk a szcènàbòl.

  • @moneszka326

    @moneszka326

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras Természetesen kell a változatosság és nagyon le.a kalappal a jól eltalált válogatásokért, mint pl. amilyen ez is. Előd megosztó, a Dalfutár pedig az én szememben valami igazán tiszta, romlatlan, lélekből jövő dolog, amit nagyon lehet szeretni, miközben örömmel fedezem fel a fiatalokat ('72-ben születtem... szóval nekem ők bőven azok), és látom viszont a korosztályomat velük együtt dolgozva. Nem pörgök ezen tovább, ígérem, ez az Előd-téma ezerszer inkább érted haragszom, nem ellened. De már azt sem::)

  • @dantierandbalogh
    @dantierandbalogh3 жыл бұрын

    Hú ez valami eszméletlen jó lesz! Nagyon szimpatikus az egész csapat; a 'gitároslány' bossája nagyon izgalmas, a szovegbol amit eddig hallottunk zseniális, a producer srácban kulon tetszett, ahogy látjuk igazi hangszerekkel dolgozni, nem ‘csak’ egy macbook által osszetákolt/logic pro-zott sémát fog hozni. Gigi hangja pedig nagyon jól fog ehhez a stílushoz passzolni, izgatottam várom a folytatást! Off-topic, de ki tervezi/tervezte a dalfutár arculatot? Nagyon kiváncsi lennék a grafikus csapatra, semmi infót nem találok errol a neten. Egyébként, ha grafikus kell, bátram ajánlom magam :D Laz

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Jeli Andràs producertàrsam amùgy grafikus is.😁

  • @andraselias995
    @andraselias9953 жыл бұрын

    András, a múltkor láttalak az agyhalottas műsorban, Kovács Áronnal, meg ma öcsém is felvetette a dolgot. Ő MIKOR LESZ?? Egyik legjobb férfi hang szerintem, illene ide.

  • @benjaminmoloy7163
    @benjaminmoloy71633 жыл бұрын

    a dorchipelago a jóféle jazz-pop, kösz érte! a dóra videóit nézem félórája, nagyon a világom, talán az első olyan akit a dalfutárban ismertem meg és tuti hallgatni fogom. a producer is szimpatikus. radics gigi is, bár a zenéi nem az én világom, de ha jól megproducálja a srác, akkor meglehet ennek az évadnak a jó dala. itt nekem csider a nehéz eset, ezt a slam poetry dolgot saiidnak és újoncnak még elnéztem tíz éve, meg 20 éves lánykáknak (mint az első évadban nemjuteszembanevedecukilány), de amikor 30 évesen az ember még mindig ennyire komolyan veszi magát, azt nem szívesen hallgatom/olvasom/nézem. pedig tényleg jó képei vannak meg ilyenek, de nem kell mindig annyira sokdimenziósnak lenni (hát nagyon ellenszenves volt az interjú vele :D de hátha kicsit lazul majd a kövi részben)

  • 3 жыл бұрын

    Titkos projekt On

  • @sunblindX
    @sunblindX3 жыл бұрын

    Nagyon kínos, hogy most először nem ismerem egyik szereplőt sem. Dehát attól, hogy én hülye vagyok ehhez, még szerethetem nagyon ezt a műsort. Édes a dallam, karcol a szöveg, eszelős a producer. Hát az énekesnő tök jó fej, ahogy kacag. Jó lesz, na. :)

  • @kat82dh
    @kat82dh2 жыл бұрын

    😄elgitàroslányosodás😄 De jò volt, 90-es èvek vègèn rappos bulikban!!! Barcika, Veszprèm, PeCsa, Balatonalmàdi, Paks, Mezöötùr, Baja.....❤💛💚

  • @MrMotionCH
    @MrMotionCH3 жыл бұрын

    ORIZA A HELYSZÍNEN

  • @zsuut
    @zsuut3 жыл бұрын

    én csak most nézem, mert tegnap este mabon dawud republicon voltam :D

  • @19620403juh
    @19620403juh3 жыл бұрын

    Az előző részből valamennyire hiányzott a "mű" iránti alázat, de ez a rész éppen a munka és a másik iránti tisztelettel, odafigyeléssel volt tele. Az előző ezért kissé megfeneklett, és a szövegírót is kényes helyzetbe hozta az, hogy a poénok mentek a stúdióban, és nem volt meg az, ami ennek a résznek a bája és komolysága. 1962.04.03.

  • @TVholidays
    @TVholidays2 жыл бұрын

    Zseniális!! Idejutás útvonala. Partizán -> Csényi Kati -> Dalfutár.. 💖

  • @kantormate924
    @kantormate9243 жыл бұрын

    Little G Weevil?

  • @hand-heldblender8107
    @hand-heldblender81073 жыл бұрын

    Kiváncsi vagyok milyen zenei stílus lesz a készülő dalból. Szerintem azok a részek igazán érdekesek, amikor a szokásos komfort stílusából ki van egy egy szerző, szövegíró, producer de leginkább énekes zökkentve.

  • @afrozsiraf1
    @afrozsiraf13 жыл бұрын

    Szabiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

  • @abase6610

    @abase6610

    3 жыл бұрын

    💕

  • @ZiZi2451
    @ZiZi24513 жыл бұрын

    Oriza ❤️

  • @beamental
    @beamental3 жыл бұрын

    Nem könnyű a zeneiparban. Ha egyszerű a szöveg, akkor bugyuta, ha bonyolultabb, akkor érthetetlen. Ráadásul ez egy olyan műsor ahol nincsenek kötöttségek, mindenki azt ír, amit akar, mert ez egy játék. Őrület!

  • @beamental

    @beamental

    3 жыл бұрын

    Egyébként sok szövegírónak örültem, főként a slammereknek. És azt is nagyon sajnáltam, amikor Kőhalmi szövegébe nem került bele a tejnyitó bigyó. Tényleg, egyszer nem lesz egy olyan csavar, hogy előbb a szöveg készül el, utána a dallam?

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    @@beamental de, màr tervben van😉

  • @beamental

    @beamental

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras De jó! Kíváncsian várom! (Ahogy az eddigi részeket is.) És majd jól meglepődök a váratlan fordulaton. :D

  • @balazsorban8409

    @balazsorban8409

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras És lesz meghírdetve szövegírós pályázat, úgy mint zeneírásos?

  • @beamental
    @beamental3 жыл бұрын

    Chatbotot szövegírónak!

  • @ricsibics7901

    @ricsibics7901

    3 жыл бұрын

    gyurcsányt

  • @tamasretz5936
    @tamasretz59363 жыл бұрын

    értettem, hogy mit akart mondani a szövegíró az egybitességről, de én sohasem tudtam megfogalmazni, ahogy ő sem tudta

  • @annamari7863

    @annamari7863

    3 жыл бұрын

    a szöveg elég sokbites lett, azért, pedig Beethoven is megmondta, hogy egyszerűen, csak egyszerűen.

  • @eszterjuharos7698
    @eszterjuharos76983 жыл бұрын

    Érdekes lenne egy Ricsárdgír a későbbiekben😌

  • @szaszmelis1501
    @szaszmelis15013 жыл бұрын

    Tök jó ez a műsor, ahogy van. Kár keseríteni a politikai benyögésekkel, nem mindenki balos, aki ezt nézi...

  • @TtKKr
    @TtKKr3 жыл бұрын

    Megint egy nagyon jól induló rész (az első és második szezonban szinte mindegyik ilyen volt, később már egyre ritkábban), amelyben nem sablonos, "csak menjen már tovább valahogy a dolog" szerű részek követik egymást, hanem jól kitalált, poénos, szellemes epizódok. Jó lenne kigondolni, hogy a második, stúdiós rész is változatos, pörgős, vicces legyen. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy nem "nagy nevek", hanem majdhogynem ismeretlen zenészek szerepelnek a mostani adásban. Sokkal természetesebb és keresetlenebb így az egész. A dalszövegen majd biztosan kell okosan rövidíteni, hogy a mondanivaló beleférjen egy három és fél perces popdalba.

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Minden adàsban ugyanaz tòrtènik, ha viccesek a vendègek - vicces lesz.

  • @TtKKr

    @TtKKr

    3 жыл бұрын

    @@HajosAndras azért sok múlik a műsorgazdán is, aki most a mostani részbe kitalálta például ezt a vicces utcazenélést 😊

  • @norbertgomori9263
    @norbertgomori92633 жыл бұрын

    Oriza🥰

  • @thegreatmarker
    @thegreatmarker3 жыл бұрын

    Nekem soerii és poolek-nek tűnik. :D

  • @katalinszalai3033
    @katalinszalai30333 жыл бұрын

    Mostmár kellően kifúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy milyen lesz a dal. A szöveg brutál nehéz lesz, az énekes felkötheti, hiszen neki kell úgy átadni egy nehéz és agyalós-képzelőerős szöveget, hogy az a könnyen emészthető zenei piacon megállja a helyét. Jó lesz. :D

  • @HajosAndras

    @HajosAndras

    3 жыл бұрын

    Igen, ez a tèt...

Келесі