Dávid Gyula: A csillagok fénye (Atomcsill, 2016.01.21.) - A 150. Atomcsill előadás

Előadó: Dávid Gyula (ELTE TTK, Atomfizikai Tanszék)
Cím: A csillagok fénye
Időpont: 2016. január 21.
Az Univerzumról, a Földön kívüli világról évezredeken át minden információt csak a látható fény formájában megjelenő elektromágneses sugárzás hozott a földi tudósoknak és egyszerű bámészkodóknak, az égi világ csodálóinak. Mára a helyzet megváltozott - szondáink közvetlenül vizsgálják a Naprendszer égitestjeit, olykor anyagmintákat is hoznak, másrészt újfajta sugárzások felfedezésével és a légkör fölé küldött távcsövek megjelenésével új ablakok nyíltak az Univerzumra. A csillagokról és távolabbi égi objektumokról érkező fény vizsgálata azonban továbbra is alapvető módszere a csillagászatnak és a rá épülő asztrofizikának. Az előadásban sorra vesszük, milyen információkat nyerhetünk a csillagok fényének elemzésével. Az égi fény milyen fizikai tulajdonságait tudja megmérni a földi észlelő? A fényt kibocsátó objektum milyen fizikai tulajdonságaira tud ebből következtetni? Milyen információt hordoz a fény iránya, intenzítása, spektruma (azaz frekvencia szerinti eloszlása), polarizációja - valamint mindezen paraméterek időbeli változása? A földi légkör fényáteresztő "ablaka" igen keskeny, mégis meglepően sok információt enged át, amelyek elemzésével mélyebbre beláthatunk a Világmindenség titkaiba.
További infó: atomcsill.elte.hu/program/kivo...

Пікірлер: 33

  • @user-tu9pc4xq3q
    @user-tu9pc4xq3q5 ай бұрын

    Az Atomcsill a világ egyik legnagyobb jósága

  • @MrLotsie
    @MrLotsie7 жыл бұрын

    Dávid Gyula the best :)

  • @makaigrady2978

    @makaigrady2978

    2 жыл бұрын

    i dont mean to be so off topic but does any of you know of a tool to get back into an Instagram account..? I somehow lost the password. I love any tips you can give me

  • @bakercain265

    @bakercain265

    2 жыл бұрын

    @Makai Grady Instablaster :)

  • @makaigrady2978

    @makaigrady2978

    2 жыл бұрын

    @Baker Cain Thanks so much for your reply. I got to the site thru google and im trying it out atm. Looks like it's gonna take quite some time so I will reply here later when my account password hopefully is recovered.

  • @makaigrady2978

    @makaigrady2978

    2 жыл бұрын

    @Baker Cain It did the trick and I actually got access to my account again. Im so happy! Thanks so much, you really help me out !

  • @bakercain265

    @bakercain265

    2 жыл бұрын

    @Makai Grady glad I could help =)

  • @beataevasulyok3036
    @beataevasulyok30362 жыл бұрын

    Köszönet hogy láthattam, hallgathattam! 👍❤

  • @MrBarandi
    @MrBarandi Жыл бұрын

    Szuper előadás volt!

  • @MrFefefofo
    @MrFefefofo7 жыл бұрын

    Nem tartozik a témához szorosan, de meg kell kérdezzem, mert sehol nem kapok választ egy kérdésre. A spec rel esetén ugyebár nem lehet megmondani, hogy ki van nyugalomban és ki mozog hozzé képest v állandó sebességgel, Az a mozgás relativ, nézőpont kérdése. ÉS a fénysebesség minden inerciarendszerben állandó. Ebből a két alaptézisből aztán kijön szépen az Einstein-Lorenz transformáció. A kérdésem a következ. Milyen korlátokkal érvényes ez, ha az állandó v sebesség különbség nem végtelen ideje, hanem mindjuk t=0-tól áll fenn, mert az előtt volt egy gyursulási szakasz??? Mondhatom , hogy a t>=o-kra már igaz az transformációs szabály?

  • @elteatomcsill8013

    @elteatomcsill8013

    5 жыл бұрын

    Az inerciarendszerek állandóan, "végtelen ideje" konstans V sebességgel mozognak egymáshoz képest. Ha nem így lenne, ha az egyik rendszer felgyorsulna a másikhoz képest, akkor a gyorsuló rendszer nem lenne már inerciarendszer, és nem lenne egyeértékű a másikkal. (Ilyen rendszerekből is le lehet írni a világot, csak matematikailag nagyságrendekkel bonyolultabb, mint inerciarendszerekből nézve.) dgy

  • @zsoltbodnar_borsod
    @zsoltbodnar_borsod2 жыл бұрын

    Tisztelt ELTE AtomCsill! Ezek az előadások nyílvánosak bárki számára? És ha igen, hogy lehet regisztrálni?

  • @elteatomcsill8013

    @elteatomcsill8013

    2 жыл бұрын

    Az Atomcsill előadásai nyilvánosak, regisztrálni nem kell, bárki eljöhet. A pontos időket és a helyszínt augusztusban hirdetjük meg az egész szezonra (szeptembertől áprilisig). Most toborozzuk a jövő évi előadókat. Minden részletet (beleértve az esetleges műsorváltozást is) megtalál a weblapon: atomcsill.elte.hu dgy

  • @zsoltbodnar_borsod

    @zsoltbodnar_borsod

    2 жыл бұрын

    @@elteatomcsill8013 Nagyon szépen köszönöm: ?)

  • @anybody314
    @anybody314 Жыл бұрын

    Igazából nem csak állatokról vannak elnevezve: Ikrek, Szűz, Mérleg, Nyilas, Vízöntő: nem állatok.... ennek más oka van....:)

  • @peterhonor7997
    @peterhonor79974 жыл бұрын

    Azt szeretném kérdezni a folyók vize hogy tud fölfelé folyni a gömbünkön. Ez ellentmond a fizikának.

  • @elteatomcsill8013

    @elteatomcsill8013

    4 жыл бұрын

    A folyók természetesen lefelé folynak - arra, amerre a gravitációs erő vonzza őket. A "felfelé" vagy "lefelé" mutató irány attól függ, hol helyezkedünk el a többi testhez képest. Gömbölyű objektumok, pl bolygók esetén a vonzóerő mindenütt a gömb középpontja felé mutat. Ezért nem esnek le a déli félgömb lakói - ahogy a középkori emberek gondolták (állítólag). A térképek és földgömbök "fölfelé" iránya csak emberi megállapodás - mi az északi irányt tesszük a papír felső részére, a régi görögök a keletit tették. Mivel a Föld nem teljesen gömbölyű, vannak rajta kiemelkedések (hegyek) és bemélyedések (völgyek, tengermedencék), ezért a felszín egyes pontjai közelebb vannak a Föld középpontjához, mások távolabb. Így a távolabbi pontokról (a hegyekről) a kövek vagy a víz a gravitáció hatására közeledni tudnak a középponthoz, azaz el tudnak mozdulni "lefelé". A térképen északra, azaz "felfelé" folyó folyók a valóságban lefelé, a hegyekről a tenger felé folynak. dgy

  • @peterhonor7997

    @peterhonor7997

    4 жыл бұрын

    @@elteatomcsill8013 Köszönöm kimerítő válaszát! Sajnos én csak józan paraszt ésszel tudok gondolkodni. Magasabb helyről lefolyik a víz az rendben van. De ahogy lefolyt a hegyről el kell induljon fölfelé a gömbön. A lefelé - felfelé, tényleg nézőpont kérdése de attól létező dolog. Illúzió mégsem lehet ahogy a hatalmas víztömeg megindul a lejtőn fölfelé.? Ha a gravitáció tényleg működik, gördítsünk lejtőn vizet fölfelé.Ugyanúgy kell viselkedjen a legkisebb csermely, patak, ér, mint a legnagyobb folyók.

  • @peterhonor7997

    @peterhonor7997

    4 жыл бұрын

    Lejtőn fölfelé alatt a föld görbületét értem.

  • @cides1000

    @cides1000

    3 жыл бұрын

    vannak a földön gravitációs anomáliák , ott felfele gurul az autó és a víz is felfele folyik, de általánosságban lefele vagyis a gravitációs középpont és a felszin eredője felé.

  • @1.1sidvicious97

    @1.1sidvicious97

    3 жыл бұрын

    @@peterhonor7997 Hát itt lehet a probléma gyökere.

  • @ferenckarvak
    @ferenckarvak5 жыл бұрын

    "Ki küldte a sugárzást?" - A "ki" az személyre utal. Igy kell: "Mi küldte a sugárzást?" vagy "Mi a sugárzás forrása?". Pontosabban kellene kifejeznie magát ahhoz, hogy egyes fontos részltek még világosabban érthetöbbek legyenek.

Келесі