Czutor Zsani és Zoli: Csakazértis szerelem! 3. rész - élet Francival PREMIER!

Zsani szülei kevés rémisztőbb dolgot tudtak volna elképzelni annál mint, hogy az elsőszülött, a széltől is óvott kicsi lányuk egy 20 évvel idősebb, elvált, már akkor háromgyerekes rockzenésszel köti össze az életét. Sokan gondolták, hogy a menő zenész és az akkor még egyetemista lány szerelme tiszavirág életű lesz. De nem így lett. Összeházasodtak majd megszületett Simon és Miksa. Évekkel később Zsani úgy érezte, még nagyon szeretne egy kislányt, Zoli pedig nem akarta elvenni tőle a lehetőséget. Az 53 éves kispapa, aki nagyobb gyerekei révén akár nagyszülő is lehetne, nem attól fél, hogy miképp fogja eltartani a családját, hanem kizárólag attól, hogy az új baba születése után megint szétesik a fáradtságtól. Zsanett első két szülése egyáltalán nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Most már otthon vannak, mutatjuk, hogy milyen az élet Francival!

Пікірлер: 37

  • @timeasipos7662
    @timeasipos76622 жыл бұрын

    Végre egy olyan "igazi" Család, ahol a hétköznapi dolgok,gondok, örömök, valódi gyerek megnyilvánulások is meg vannak mutatva, nem csak az "elit,túljátszott"szupercsalád! Nagyon édes család, láthatóan iszonyat szeretetben, elfogadásban! Ez példaértékű a mai mű,túljátszott,kifelé mást mutató világban! 🥰

  • @melindaevahalasz3385
    @melindaevahalasz33852 жыл бұрын

    Minden elismerésem ennek az Apukanak! 6 gyerek, sztarsag. Komoly élet. -és ezt még 50 x...plusszosan is bevallalja a 6. Kat. Alazatos, csoda ember.

  • @annakovacs5432
    @annakovacs54322 жыл бұрын

    Nagyon tetszett, hogy egy teljesen természetes kisugárzású családot látunk, semmi mű viselkedés. Sok boldog pillanatot kívánok nekik és sok közös örömzenélést. :)

  • @monikakvapil9229
    @monikakvapil92292 жыл бұрын

    Édes Istenem, nincsenek szavaim... végig éltem minden percét. Március 24- én szültem a második babám császárral már másodszor... végig altatásban. Ezt végig aludtam, a spinális mem klappolt. Gratulálok! Csodacsalád!

  • @zitavarga7159
    @zitavarga71592 жыл бұрын

    Nagyon szép Család! Sok boldogságot kívánok nekik! A Fiúk nagyon édesek ahogyan törődnek a Kislánnyal!❤️

  • @tundetothova9126
    @tundetothova91262 жыл бұрын

    Egy élmény volt végignezni mindhárom részt. 😊 Jó egészséget kívánok az egész családnak. 🥰

  • @ilonasipos8960
    @ilonasipos89602 жыл бұрын

    Édesek ,,,,,❤️💞🌸💝🤗GRATULÁLOK ,,,,,

  • @laszlonekatona3673
    @laszlonekatona36732 жыл бұрын

    Szívből gratulálok.!!!

  • @klementinabarath8733
    @klementinabarath8733 Жыл бұрын

    Csodálatos CSALÁD💕 hosszú ,egészségben gazdag életet kívánok nekik🍀❣️

  • @evaildikoherczeg2660
    @evaildikoherczeg26602 жыл бұрын

    A nagyobbik fiú az valami csoda 😇😇😇

  • @ildikolukacs8246
    @ildikolukacs82462 жыл бұрын

    Zsani született anya, Zoli is elsőrendű apának.. Ma kezdhetném, csak így alakítanám, ennyi gyerekkel.. Nehéz, de élményszerű az életük, nyilván passzol a habitusuk meg hajlandók is tanulni a hibákból.. Pici Franci úgy hasonlít mindenkire, hogy senkire😁! Szeretem család.. ❤️

  • @bernadett465
    @bernadett4652 жыл бұрын

    Nagyon szép család vagytok! Az egész "nagycsaládot" jó látni. Szeretetben 😊

  • @Zsofiiciklon
    @Zsofiiciklon2 жыл бұрын

    Annyira cuki, szép család🥰 Jó egészséget kívánok Nektek 🥰

  • @inspergerkitti7414
    @inspergerkitti74142 жыл бұрын

    Szuper volt ismét új részeket nézni ❤️❤️❤️ gyönyörű család 😊

  • @beazsoldos7222
    @beazsoldos72222 жыл бұрын

    Nagyon aranyos gyerekek,remek,szerető család!

  • @Kate-ds6ds

    @Kate-ds6ds

    2 жыл бұрын

    Szerető család??!!🤣🤣🤣Zoli úgy csalja mint a c@rt🤣🤣🤣

  • @andreabozso4913
    @andreabozso49132 жыл бұрын

    Hú, libabőr az egész videó alatt! Mikor Bátyó zenélt Francikának, hát, elolvadtam! 🥰

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi82302 жыл бұрын

    Franci gyönyörű hajas baba!!!

  • @adriennszekeres1616
    @adriennszekeres16162 жыл бұрын

    Egy apróság… A szeretet/szerelem jele, hogy a lábuk összeér. Szép család! ❤️

  • @noraselyem5332
    @noraselyem53322 жыл бұрын

    Olyan jó szülők vagytok Zsaani és Zoli 😁🥰

  • @agnesgyorgy3904
    @agnesgyorgy39042 жыл бұрын

    Szuper Család ! Franci egy hajasbaba,a fiúk pedig csúcs szuperek 😊 Simit egy kicsit megértem.....,de majd minden kisimul. Köszönöm,hogy betekinthettem az életükbe.❤❤❤

  • @Agacska82
    @Agacska822 жыл бұрын

    22:53 nálam meg közvetlen szülés után, varrás közben, doktornő kérdezte, hogy mikor jön a második. Haldoklásom közepette ennyit tudtam kinyekeregni: Soha!!

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi82302 жыл бұрын

    Krisztának is nagy köszönet!

  • @melindaevahalasz3385
    @melindaevahalasz33852 жыл бұрын

    Szuperek vagytok! Hadas Kriszta is jó!

  • @tamasferencz9406
    @tamasferencz94062 жыл бұрын

    Csodás még a nehézségekkel is.Emelem kalapom 😀

  • @marcsiszilagyine619

    @marcsiszilagyine619

    2 жыл бұрын

    Imadtam nezni, csucs szuperek!!❤ Kriszta te is!!❤

  • @gizellagaal8418
    @gizellagaal84182 жыл бұрын

    Klassz szereto csalad,minden optimalis

  • @stassyka4180
    @stassyka41802 жыл бұрын

    Az idősebbik kisfiù valami csoda😍

  • @ibolyaukos6529
    @ibolyaukos65292 жыл бұрын

    Nagyon edes szép baba.

  • @user-mk8df9fx2q
    @user-mk8df9fx2q2 жыл бұрын

    Ha Simon kiad egy lemezt Beatles dalokkal,én vevő vagyok rà😊

  • @margittoth5956
    @margittoth59562 жыл бұрын

    Mit.eny.hajaspapa.kis.anyalka.joh.egeseget.kivanok.csalabnak😘😘😘😘😘♥️♥️♥️♥️♥️

  • @benjaminbodi5572
    @benjaminbodi55727 ай бұрын

    Szia holnap reggel megyek haza 8 30.ra Debrecen belvárosában található meg van még egy kis Körmök 12 30.ra 13 30 Pénteken délelőtt folyamán puszi mindenkinek Zsófia köszönöm szépen 😍🤩💏🐱🐈🐶🐕🐩💐🌸🌹🌺🌻

  • @rita.111
    @rita.1112 жыл бұрын

    Most aztán lesz ingyen ebéd az iskolában...

  • @katicapaulik-meszaros1305

    @katicapaulik-meszaros1305

    Жыл бұрын

    Jezusom milyen nő kommentel ilyet de komolyan ??

  • @rita.111

    @rita.111

    Жыл бұрын

    @@katicapaulik-meszaros1305 Reálisan gondolkodó,akinek az élet értelme nem a gyerek,meg a hozzá tevődő juttatások.Szülj többet te is,nagyobb kedvezményed lesz.

Келесі