Csintalan Sándor: nőni fog a politikai erőszak
Ha igaz az, amit mondunk erről a rendszerről, akkor az a dolgunk, hogy nemet mondjunk rá, érveljünk, beszéljünk másokkal. Ha tudunk írni, írjuk meg, ha munkahelyen vagyunk, alapítsunk szakszervezetet. Nem kell újat kitalálni. Ennél nagyobb hatalmak is összedőltek már nyilván azért is, mert diszfunkcionálisan működtek, ami az Orbán-rendszerre is igaz. Az, hogy most már nem tudtak mit kitalálni, csak a kínai akkumulátorgyárakat, az azért azt mutatja, az ország elé állítható alternatívák tekintetében beszűkültek a lehetőségeik, és már csak kiárusíthatják az országot - mondta a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában Csintalan Sándor a szocialista párt tagja. Szerinte ezért is vonják ki a pénzt a közoktatásból, az egészségügyből. Ha pedig hatalomban akarnak maradni, növelni fogják a politikai erőszakot.
Пікірлер: 68
Sohasem tudhatod,hogy cselekedetednek mi lesz az eredménye,de ha nem cselekszel,eredmeny sem.lesz. Gyáva embernek nincs hazája,szolga embernek nincs földje,buta embernek nincs jovõje. Csintalan ezt felisnerte,kimondja,és az emberi fejeket gondolkodásra inspirálha Ez az erénye.
BORZASZTÓ HALK A FELVÉTEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@janoscs.1946
11 ай бұрын
Hangositsa fel akkor nem lesz halk!
Műmájer. Hagyjuk már ezt a csávót. Nem tényező. Zéró morféma, ahogy Pepe mondta anno a Lánchíd tetején.
Ha hatalomra kerül csintalan barát, valóban nőni fog a cím szerinti, de ettől egyelőre nem kell tartani.
Megint nem csalódtam Csintalanban . Gratulálok az interjúhoz !
@Agotina
11 ай бұрын
DE jó neked én már ezer éve csalódtam ebben a napraforgóban!
@uborka1956
11 ай бұрын
@@Agotina : Nem napraforgó, hanem gerinctelen.
@sza440
11 ай бұрын
Kommunista 👎👎👎😤😤😤
Kár hogy a mikrofon csak dísznek van.
Kérem , erősítsenek a hangon , ha lehet ! Amúgy nagyon kedvellek benneteket !
@Agotina
11 ай бұрын
Én nagyon nem kedvelem őket (sem),de valóban nagyon halk.
Nagyszerű volt!
Nagy bajban vagyunk,ha ő a megváltó… 😱
@ilonakiss9020
11 ай бұрын
Nem Csintalan az Antikrisztus. 😅
@takipipi
11 ай бұрын
bajban a fideSStől vagyunk!!!
Mivel csinti papa több műsorban is megfordul csütörtökönként, így a pólója elárulja, hogy ez már egy hetes konzervanyag...
Mondjuk nem ártana,ha hallani is lehetne! Borzalmas hangminőség.Mielőtt bárki okoskodna,más csatornáknál halkítom a hangot mert túl hangos.Itt rezeg is a hang,meg szinte hallgathatatlan!
Sanya,,vigyázz.
Pesty igazat mondott!!
13:52 - Heti TV? :) Pont pár napja filóztam rajta, milyen vérnyomásnövelő hatása lehet, ha szembejön az emberrel a folyosón, a stúdióban vagy a sminkesek-mikroportosok környékén egy Németh Szilárd vagy pl. egy Deák Dániel. De lehet, hogy nem is fordul elő ilyesmi. Áj dont nó.
@ilonakiss9020
11 ай бұрын
Nálam például egy övön aluli jó erős rúgást váltana ki a "gender"- régiójukra! 😡 Hátha tetszene nekik.
Ha lehetne tripla upvote, annyit nyomnék.
Értelmes humánus önkritikus, jól tud fogalmazni. Mindig lehet tanulni tőle.
Kérem, írják már le az ajánlott könyv címét és íróját.
@private_down
11 ай бұрын
Google by Alphabet Inc.
Sándor Igazi! Köszönöm.
Csintalan a magyar politikai közélet egyik legpofátlanabb köpönyegforgató mellébeszélője. Most kommunistázza magát holott 2017-ig fideszes volt? Ő szembenézett a múlttal?
@MyJohnGotti
11 ай бұрын
És orbán is szembenéz a ténnyel,h mélymagyarságot demóz,és közben a bolsevikokat simogatja..?Majd alkalomadtán, oldja már fel ezt a szembenállást..köszöntem
@ferencgaspar
11 ай бұрын
Sanyika kézenfoghatná elvtársait orbánt és gyurcsányt és elsétálhatnának a kertek alatt egészen moszkváig. Akkor talán lesz itt egy új világ. Teszi-veszi itt magát és azért mert egy szűk réteg tapsol neki meg jóvá írták a kommunista tevékenységét akkor ő már új fent egy valaki. (továbbra is egy senki)
@user-hr2ru2qc8s
11 ай бұрын
Nem áll módunkban finnyázni,a Csintalan et. mélyen megbánta a kitérőket, töretlenül tolja a szekerünket.
@kkokemaki8593
11 ай бұрын
A köpönyegforgatásnál sokkal pofátlanabb a köpönyegvedlés. Ezt csinálta a fölcsuti maradóna is a liberrált köpönyegével...
@janoscs.1946
11 ай бұрын
Aki 180 fokos fordulatokat hajtott vegre az a Fidesz ,a Fidesz A KÖPÖNYEGFORGATO,aki nem fordult velük az A NEM köpönyegforgato!
Két vérbeli komcsi,, Nem lehet más mint barát 😢😮👎😤
Némethnek emlékeztetőül: madarat tolláról,embert barátjáról ismerszik meg,ja meg zsák a foltját is emlegethetném,habár a fajtátoknak ezek semmit nem jelentenek.
@ilonakiss9020
11 ай бұрын
Na, és neked mi a fajtád? Téged nem az Isten teremtett? Vagy nem is vagy Homo Sapiens? Homo Deus lennél? Vagyis az Antikrisztus?