Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell - Kompország 10.

Sokan nem mernek beszélni, mert féltik az állásukat vagy az előmenetelüket, én nem félek. Nem akarok már államtitkár lenni - jelentette ki Kompország című műsorunkban Csaba László közgazdász professzor. Kijelentette azt is, sem az idén, sem jövőre nem lesz jelentős gazdasági növekedés Magyarországon, mert a beruházásokat a pénzhiány miatt drasztikusan visszafogták, az infláció pedig az Orbán-kormány költekezése miatt tartósan magas.
Beszélt arról is, hogy:
• miért állt ki a tanárok jogait csorbító törvénymódosítás ellen?
• miért van szükség sok bölcsészre, és miért rossz, ha diploma helyett a szakképzés felé tereljük a fiatalokat?
• mit ajánl azoknak, akik korábban hitelt vettek fel? Törlesszenek elő, ha tudnak, vagy inkább használják ki a hosszabb futamidőt?
• érdemes-e ma hitelt felvenni egy beruházáshoz?
• milyen intézkedésekkel lehetne csökkenteni az inflációt?
• jó-e nekünk, ha akkumulátorgyártó nagyhatalom leszünk?
• csökkenteni kell-e az orosz energiafüggőséget?
Podcast változat: bit.ly/3n5Vchm
Műsorvezető: Szerető Szabolcs
Szerkesztő: Farkas Melinda

Пікірлер: 216

  • @magyarhang
    @magyarhang Жыл бұрын

    Álljon a Magyar Hang mellé, legyen előfizetőnk! hang.hu/elofizetes Támogasson minket: hang.hu/tamogatas Több új műsorunk is indult: A Kompországban Kincses Gyula MOK-elnök volt a vendég ➡ kzread.info/dash/bejne/i6Gf0M2gZrWwYZs.html , előtte pedig Dévényi István ➡ kzread.info/dash/bejne/aYN1lrqQj9e4gdY.html , előtte Gémesi György ➡ kzread.info/dash/bejne/ZGiB27ickdGno6g.html A Kultúrtájban Lengyel Tamás volt a vendég ➡kzread.info/dash/bejne/c6mV1dWPhJzdnLw.html , az előző adásban pedig Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk ➡ kzread.info/dash/bejne/l2lmptyDYLnOdNY.html A Hangosítunkban Ficsor Benedek és Hajdú Péter kollégánkkal beszélgettünk ➡kzread.info/dash/bejne/Z6KD16p8ppafk8Y.html, az előző héten Puzsér Róbert és az iváncsai akkugyár volt a téma ➡kzread.info/dash/bejne/iYhk17htXcrXYM4.html A Reptérben arról beszélgettünk, hogy mi jön az illiberális vezér bukása után Montenegróban ➡ kzread.info/dash/bejne/i5qdsc2gj9qXms4.html, az előző adásban Szerbia volt terítéken, Orbán és Vucic kapcsolata ➡ kzread.info/dash/bejne/jGx1srR_fdzQhNo.html

  • @gabor.legrady
    @gabor.legrady Жыл бұрын

    Aki a tudás ellen van, tanárok ellen van, az a jövő ellen van. "Ahol a rendőrök fizetése több mint a tanároké, az rendőrállam." - Kövér lászló mondta.

  • @manyokiz

    @manyokiz

    Жыл бұрын

    A tanárok és a tudás közé ilyen határozott egyenlőségjelet tenni az vagy hiba, vagy tudatos félrevezetés. Csaba példája a kanadai légiforgalmi irányító képzéssel éppen az ellenkezőjét bizonyítja, mint amit akart. A "flight control" inkább szakmai közép- mint elméleti felsőfokú képzést igényel. Lényeg, hogy a felsőfokú oktatást a középfokú hasznára vissza kéne fogni. Az alapfokú oktatást viszont erősíteni kellene. Ezzel tökéletesen egyet értek. (Szerencsére nekem jó általános iskolás tanáraim voltak.)

  • @zsoltkovacs1549
    @zsoltkovacs1549 Жыл бұрын

    Bojár Gábor mondta, hogy egyszerűen hazaárulás az oktatás ilyen mértéken tartása

  • @remember9152

    @remember9152

    Жыл бұрын

    Demagóg duma.

  • @kellermihaly8353

    @kellermihaly8353

    Жыл бұрын

    @@remember9152 Azt látom, hogy neked a tanárok "becsípődtek"! Amin nem csodálkozom, mert lehetett kudarcélményed bőven!

  • @asiklosi

    @asiklosi

    Жыл бұрын

    A fidesz elég sok tevékenységét lehet hazaárulásnak nevezni, ha nem is a szó jogi értelmében.

  • @Csaba.B

    @Csaba.B

    Жыл бұрын

    Sajnos ez nem csak az oktatásra igaz.

  • @zsoltkovacs1549

    @zsoltkovacs1549

    Жыл бұрын

    @@remember9152 Lehet a duma demagóg, de a valóság katasztrófa !!!! Esetleg az okos(tájékozódni akaró és kellően tájékoztatott) választópolgár még elgondolkozna dolgokon......Tiszta, tükörszerű tudatot mindenkinek ! Ommmmmm

  • @kashmirha
    @kashmirha Жыл бұрын

    Nagyon jók az ilyen beszélgetések, értelmes gondolatok fontos kérdésekről.

  • @icakovacs9659
    @icakovacs9659 Жыл бұрын

    Köszönöm, mély gondolatok ...

  • @magyarhang
    @magyarhang Жыл бұрын

    Podcast változat itt: bit.ly/3n5Vchm

  • @zsuzsakerekes5711
    @zsuzsakerekes5711 Жыл бұрын

    Csaba László nagyon finoman fogalmaz, vagy félreérti a helyzetet. Szó sincs arról, hogy Orbánék ne tudnák, hogy hova vezet az az oktatás"politika", amit művelnek. Pontosan tudják és akarják. Legalább az értelmiség krémje értse már meg, hogy Orbánt KIZÁRÓLAG a pénz és a hatalom érdekli. Az oktatásba való beruházás neki nem hoz hasznot, sőt veszélyes számára. Ugyanez áll arra is, amikor a közgazdászok értetlenkednek a mindenféle "inflációellenes" kormányzati intézkedések láttán, és nem értik, hogy Orbán eminens célja a magas inflációfenntartása és az agyament beruházások erőltetése, mert ebből lehet lopni. Amikor nincs eu-s pénz, akkor onnan kell elvenni, ahonnan lehet. Az akkumlátor-ügy is csakis ezért fontos neki. Erről kell beszélni , és nem az "elhibázott gazdaságpolitikáról". Orbán szempontjából ugyanis egyáltalán nem elhibázott, mert őt az ország egyáltalán nem érdekli.

  • @belabaksay-roka900

    @belabaksay-roka900

    Жыл бұрын

    Nagyjából 1 000 000 _'felszavazatot'_ szeretnék adni neked, de most nincs időm a "pepecselésre"!... By the way... A *Fidesz-KDNP* *_80 év óta a legálságosabb, leghazugabb, legkporruptabb tolvaj miazma_* ennek a szerencsétlen f@szom-országnak a nyakán!... Orbán, vagy megdöglik "saját-jogon", vagy olyan sorsra jut, mint Ceaușescu, Szaddam és Kadhafi... (Az utóbbi esetben azonban, vér nélkül nem fogunk tudni megszabadulni tőle...)

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    Жыл бұрын

    Komolyan ?? A rokonsagom anyosomig oda van erte

  • @belabaksay-roka900

    @belabaksay-roka900

    Жыл бұрын

    @@laszlonagy4329 Hmmm... *Konkrétan* _kiért_ ...? Orbánért, avagy penigle' Csaba Lászlóért...? By the way... Mit jelent az, hogy: "rokonsagom", meg: "anyosomig", meg: "erte"... Ezek valami finn eredetű kábszerek, vagy mi a bánat...? Ne röhögtess! (De tényleg...)

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    Жыл бұрын

    @@belabaksay-roka900 Kerlek szepen ....Orban Viltorert vannak oda......A legjobbnak , potolhatatlannak tartjak , csodaljak........Csaba L . ok nem ismerik az M1 en nem szerepel soha.....Csak M1 et es a Duna Tv et nezik..neha TV2 t..Az ellenzeket hazugnak magyarellenesnek tartjak...

  • @valeriajanonevarnai249
    @valeriajanonevarnai249 Жыл бұрын

    A probléma, hogy a Magyar Hang csak kevesekhez jut el, így nem ébrednek fel akiknek fel kellene. A pedagógusok hangja is halkul, pedig tényleg sikoltozniuk kellene. És ez csak egy szegmens.

  • @ferco1971

    @ferco1971

    Жыл бұрын

    Először kevesekhez jut el, később meg majd tobbekhez... Ez mindig így kezdődik...

  • @villamnyugdijas

    @villamnyugdijas

    Жыл бұрын

    Miből gondolod hogy kevés embert ér el, most is itt nézik, egymás után.

  • @aati6442

    @aati6442

    Жыл бұрын

    A pedagógusoknak nem sikoltozni kell, hanem állást keresni. Van munkalehetőség .

  • @valeriajanonevarnai249

    @valeriajanonevarnai249

    Жыл бұрын

    @@ferco1971 legyen így!

  • @gyorgyinemeth717

    @gyorgyinemeth717

    Жыл бұрын

    Hol van a pedagógusoknak olyan rátermett érdekvedelmük mint az orvosoknak? Ezzel kéne kezdeni, keressenek egy Kincses Gyulát.

  • @Danny-bv6zv
    @Danny-bv6zv Жыл бұрын

    Magyar Hang : Több, mint 1 év után lett probléma Stier Gábor ?

  • @Kristof_Kertesz
    @Kristof_Kertesz Жыл бұрын

    Informatikai oktatás az általános iskolákban=NULLA! 😔

  • @halec3861

    @halec3861

    Жыл бұрын

    Hol elsz? Mindenfele "oktatas".. 😂

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    Жыл бұрын

    @@halec3861 kő alatt, szatyorban. ✌️

  • @janosszabo9251

    @janosszabo9251

    Жыл бұрын

    az legalább bináris

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    Жыл бұрын

    @Erzsébet lehet kő alatt élni. A többit, mivel nem említettem, valószínűleg nem tartom fontosnak? 🧐 Kell informatikai tudás a mai világban. Ez tény. A többi is. De ami nincs az nincs. Végülis Vitya megoldotta, hogy a futószalagra kerüljön a fiatal felnőttek többsége.

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    Жыл бұрын

    @Erzsébet szerkesztve? 🧐

  • @elisabethschrabauer9653
    @elisabethschrabauer9653 Жыл бұрын

    Köszönöm szépen jól tájékoztat minket

  • @cso57rgowww
    @cso57rgowww Жыл бұрын

    Késő már sikitani 10-eve kellett volna.

  • @hoestermeloe

    @hoestermeloe

    Жыл бұрын

    Vagy a nemlétező rendszerváltáskor.

  • @davidsvantner4550
    @davidsvantner4550 Жыл бұрын

    Köszönjük!

  • @gabordavid9363
    @gabordavid9363 Жыл бұрын

    A magyar társadalom nem akarja elismerni/megfizetni a tudást és a munkát, de bármikor hajlandó elismerni /megfizetni a hatalmat és a pozíciót.

  • @annaszivler6537

    @annaszivler6537

    Жыл бұрын

    Gábor Dávid azért van mert a törpe buta embereket akar, nehogy ellentmondjanak neki, és csak fejbológatókat akar!!!

  • @lovaserzsebet670
    @lovaserzsebet670 Жыл бұрын

    Késő már. 2008-ban kellett volna sikoltoznia, mikor alkotmányellenesen népszavaztattak 300 Ft-ról. Mi volt ennek az üzenete? A tudás, több év egyetem nem ér meg 300 Ft-ot sem. Akkoriban Csaba L. Fidesz tanácsadó volt. Csaba László is felelős azért, hogy a társadalom nem becsüli a tudást. Ha nincs társadalmi érzékenység, akkor pár aláírás mit sem ér már.

  • @gabormiklosbodo9255

    @gabormiklosbodo9255

    Жыл бұрын

    Mi a fenéről írogatsz itt össze - vissza sületlenségeket 15 év után? Mi köze ennek a mai politikai helyzethez és mi köze ennek Csaba Lászlóhoz? 😡 Semmi. Gyanús nekem, hogy te csak egy fideszes troll vagy, aki Csaba Lászlót akarja lejáratni. 😡

  • @laszlofarkas8025
    @laszlofarkas8025 Жыл бұрын

    Értékes gondolatok sokasága hangzik el egy-egy ilyen beszélgetésen. ✔️ Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy olykor ellentmondásosak egyes állítások. Akárhogyis! Nekem úgy tűnik, a csehek összességében sokkal jobb ütemben zárkóznak fel a fejlett országokhoz, mint az összes többi magunkfajta.

  • @gaborl6837

    @gaborl6837

    Жыл бұрын

    a csehek már félig németek

  • @aati6442

    @aati6442

    Жыл бұрын

    Csehekenek nem kell felzárkózni: 1. ipari országvolt mindig is fejlett polgársággal 2 privatizáció helyett reprivatizáció történt. A történelmi arisztokráciáknak jóval nagyobb a társadalmi felelősség vállalása mint a Mészáros, Matolcsi, Gyurcsány, Bige stb.új arisztokráciának.

  • @gaborl6837

    @gaborl6837

    Жыл бұрын

    @@aati6442 Igazad van, kivéve egy dolgot: Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs... Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást... Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni... vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal... Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől... aztán az így összejött milliárdokból urizálnak... Köpedelem ez az ország!... Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom!... A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is...

  • @layenb

    @layenb

    Жыл бұрын

    Ez pontosan így van. De a magyarok nem akartak reprivatizációt!! A magyarok minden rablott vagyont meg akartak tartani és nem akartak visszaadni semmit. A külföldről hazatértekre meg ferde szemmel néztek. Mecsoda különbség!

  • @halec3861

    @halec3861

    Жыл бұрын

    ​@@gaborl6837 10/10

  • @manyokiz
    @manyokiz Жыл бұрын

    Míg egyet értek vele, hogy széles alapképzettség elengedhetetlen a mai mérnököknek (magam is mérnök lévén), azonban a túlhangsúlyozása a felsőoktatásnak olyan elterjedt (everybody should go to college), hogy már-már káros. Itt, nálunk Kanadában, ez csak frusztrációhoz vezet, mert megemeli a diákok igényeit, és ugyanakkor hiányt okoz a szakmákban.

  • @halec3861
    @halec3861 Жыл бұрын

    Miert nem olcso elni Munchenben?! A kaja/pia olcsobb, mint Mo.-n, a hasznaltauto, tomegkozlekedes is, uzemanyag ugyanannyi(utdij nincs), stb... Nem kell etterembe jarkalni, luxus-cikkekre kolteni more! 😂

  • @dmass1981

    @dmass1981

    Жыл бұрын

    lakhatás+rezsi

  • @JohnDoe44484

    @JohnDoe44484

    Жыл бұрын

    ​@@dmass1981 Dániában éltem 2 évet (suli miatt) 90m2-es 3 szobás albérlet került mindennel együtt 4500-5500 koronába (3-an voltunk) összesen. Éjszakai motoros futár amit csináltam 8000-12.000 koronát keres (címemről függöen). És ez a putri állás, egy dán se csinálja, az átlagbér 22.000 korona. Egy új Ford Fiesta (szemléltető példa) 80.000 korona. Csókolom.

  • @dmass1981

    @dmass1981

    Жыл бұрын

    @@JohnDoe44484 de te most Dániáról beszélsz, úgy hogy egyedül trógerkedtél harmadmagaddal egy ledurrant lakásban.

  • @JohnDoe44484

    @JohnDoe44484

    Жыл бұрын

    @@dmass1981 Szeretnél te olyan ledurrantban lenni mester 😆 Látom zavar hogy 7,5M ft-ot hoztam haza 1 év alatt (mert csak addig futárkodtam) és IT képzésen vettem részt. Rhadj meg a kétkedő irigy szrmagyar hozzáállásoddal és kuporgasd az ezreseket, ha ebből a szóból értesz 😘

  • @dmass1981

    @dmass1981

    Жыл бұрын

    @@JohnDoe44484 szuper gyerek vagy, látszik, hogy nem jött össze a trógerkedés kint, ezért jöttél haza. 7.5 misivel meg kb segget törölhetsz, azt még itthon is összeszeded futárkodással.

  • @danielcsorba6686
    @danielcsorba6686 Жыл бұрын

    Hiányolom a konkrétumokat. Például a státusztörvény xy pontja ezért vagy azért nem jó. Csupa-csupa véleményt hallok csak. Sajnálatos.

  • @jozsefborsa2429
    @jozsefborsa2429 Жыл бұрын

    (Dr.) Schmitt Pál: "Álamfő" Ria, ria, Hungáááááária!

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 Жыл бұрын

    A LÍTIUM MÉRGEZŐ. Nem lehet a szennyvízbő kitisztítani, a lítium-elem pici mérete miatt:Átmegy minden szűrőn. NEXUS TV weboldalon 2 ea van a lítiumról..

  • @tamasszanka5866
    @tamasszanka5866 Жыл бұрын

    Lakosságot kellene cserélni. Sajnos a választók többségének ez jó, másik fele pedig otthon ül és kommentelz de sem a pedagógusokért, sem a sajtóért, az egészségügyért nem hajlandó kilépni az ajtón.

  • @horkayandras
    @horkayandras10 ай бұрын

    Ez egy bonyolult kérdés. A végzettségek hasznosak de a gondolkodás módszertani képzés nélkül csak ismeretek adnak a diplomák, a kreatív, probléma megoldó gondolkodás a tehetséges tanuló esetében sem lehet sikeres a gondolkodás módszereinek ismerete nélkül.

  • @lajoskocsis4920
    @lajoskocsis4920 Жыл бұрын

    Az a baj,hogy maguk a "szegnyek"nem tudjak,hogy mekkora bajban vannak!Ök OV leghüsegesebb szavazoi!

  • @vevuci57

    @vevuci57

    Жыл бұрын

    Annyi pénzük mindig lesz, hogy cigire és piára elég legyen, másra nincs igényük.

  • @lajoskocsis4920

    @lajoskocsis4920

    Жыл бұрын

    @@vevuci57 Ezert is halasak OV-nek es raszavaznak,mint a birkak!

  • @Mite145

    @Mite145

    Жыл бұрын

    @@vevuci57 Kruplira is van igényük, választások előtt.

  • @victorsethy
    @victorsethy Жыл бұрын

    Ha a tudás hatalom, a hatalom miért nem jár tudással? ...

  • @magyarhang
    @magyarhang Жыл бұрын

    A Magyar Hang márciusi interjúja Csaba Lászlóval: hang.hu/magyar-hang-plusz/csaba-laszlo-kalandorpolitika-ami-itt-folyik-153180

  • @annamariaartner4868
    @annamariaartner4868 Жыл бұрын

    A Bologna-rendszert az EU kedvéért vezették be a szabad demokraták Magyar Bálint oktatási miniszter idején. Hihetetlen rombolást okozott/okoz. Vissza kell hozni a régi, egységes felsőoktatási rendszert.

  • @andreamarcso2783

    @andreamarcso2783

    Жыл бұрын

    Nem fogják. Orbán sem nyúlt hozzá, és nem is fog. Csak tovább gyengítették a felsőoktatást.

  • @ZopcsakFeri

    @ZopcsakFeri

    Жыл бұрын

    A Bologna-rendszer volt az akadálya, hogy tanár legyek: pusztán azért, mert nem volt olyan nyelvpár a rendszerben a mesterképzésre való jelentkezéskor. Nem lettem tanár, aminek utólag nagyon örülök, mert helyette normális fizetésem van 10 éve - de szégyen, hogy ilyenek miatt bukunk el tanári pályákat. Az előttem végző évfolyamon még lehetett valaki angol-japán tanár - sok barátom lett is - az én évfolyamomon már nem. Az alapképzésben még a pedagógia/pszichológia modulokat is elvégeztem, mert senki nem látta előre, hogy zsákutca lesz ez, így "kidobott idő" volt az is (nem teljesen, mert a tanulás sosem az, de kb leírhatom veszteségként, mert az az energia egy olyan irányba lett befektetve, amit a Központban végül elkaszáltak).

  • @hui8457
    @hui8457 Жыл бұрын

    Most van az a pont, amikor sikítani kell? Most? Nem 5 éve volt, vagy 8, vagy 13, vagy 32? Úgy tűnik egyeseknek túl kényelmes az élete ahhoz, hogy érzékelje a mindennapi realitásokat, vagy egyszerűen csak múltbéli illúzióik alapján élnek. "Most van az a pont, amikor már késő sikítani", a mondhat így helyes.

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    Жыл бұрын

    Igy igaz

  • @balazskiss985
    @balazskiss985 Жыл бұрын

    s a rendszer bedőlt, aki nem látja azt betemeti

  • @zsuzsannapocsi7953
    @zsuzsannapocsi7953 Жыл бұрын

    Tudatosul,mennyi minden nincs rendben,ám törvényes.

  • @Mite145

    @Mite145

    Жыл бұрын

    Jelen pillanatban lehet törvényes, ahogy ma a nagyüzemi lopás is az, de a törvények szokásjogon alapulnak, s ha majd az emberek többsége a lopást nem tartja törvényesnek, akkor a törvény meg fog változni, s a fidesz óta tudjuk, a visszamenőleges jogalkotás is létezik, még akkor is ha az hátrányos lesz a tolvajokra.

  • @harryfazekas4238
    @harryfazekas4238 Жыл бұрын

    Mi volt ebben a portré? Aktuálpolitika végig. Az első néhány adásban még sikerült tartani a tematikát. Nem baj, de akkor ne hívjuk így a műsort.

  • @panonbika
    @panonbika Жыл бұрын

    Csak szèpeket lehet írni elvtársak a szólás szabadság nevèbe hamar töröltèk a kommentem 😅😅😅😅

  • @user-jf3tw6kg4m
    @user-jf3tw6kg4m Жыл бұрын

    Bõlcsészkar,gratula tiszta mostmàr😮😮😮😮😮😮😮😅😅😮😮😅😮😮😮😮

  • @zsuzsannaszilagyi537
    @zsuzsannaszilagyi5373 ай бұрын

    2014- ben már kellett volna...

  • @user-jf3tw6kg4m
    @user-jf3tw6kg4m Жыл бұрын

    Eztvisszakell nezni,hallgatni a proof bõlcsessége 😮😮😮

  • @tibornetokody9040
    @tibornetokody90405 ай бұрын

    Es amikor oknelkul emelik millios osszegekel a miniszterek fizetesuket teljesitmeny nelkul ?????

  • @user-jb2jz2nx1w
    @user-jb2jz2nx1w Жыл бұрын

    Sikíts Laci!

  • @SOAD0219
    @SOAD0219 Жыл бұрын

    Miért 13%-ot mondott Matolcsy az alapkamara?! Szerintem, csak pusztán azért, mert az olyan misztikus szám. :D

  • @fubbee87
    @fubbee87 Жыл бұрын

    Igazán jó podcast. Azonban sajnos amit nem említ az az hogy a magyar végzettség az még az EU-n belül is jó eséllyel is lóf*sz. Beleértve a patinás egyetemeket.

  • @vevuci57

    @vevuci57

    Жыл бұрын

    Sajnos még ennyit sem fog érni. Diploma, nyelvvizsga nélkül? Nonszensz…

  • @nagylaszlone

    @nagylaszlone

    Жыл бұрын

    @@vevuci57 Amikor volt nyelvvizsga, akkor meg az ellen lázadtatok.

  • @andreamarcso2783

    @andreamarcso2783

    Жыл бұрын

    ​@@nagylaszlone Honnan tudja, Lászlóné, hogy Éva lázadt? Ismeri?

  • @vevuci57

    @vevuci57

    Жыл бұрын

    @@nagylaszlone Értő olvasás látom nem megy, ha ez jött le a hozzászólásomból...

  • @Mite145

    @Mite145

    Жыл бұрын

    @@nagylaszlone Ki lázadt a nyelvvizsga ellen? Persze az interneten bármilyen hülyeséget le lehet írni, de gondolom Önt egyébként sem érinti ez a probléma, mert egy diplomája sincs, és egyetemet sem látott belülről soha. Olyan dolgokhoz szóljon hozzá, amiről akár csak csekélyke tudással is bír.

  • @denesfodor8497
    @denesfodor8497 Жыл бұрын

    Már csak az a probléma, hogy az eddigi példaképeink a "nyugat demokráciái"-nak vezető "elit"-jei (rengeteg konkrét bizonyítékkal igazolhatóan) szintén a saját polgáraik egészségének, intelligenciájának, teljes életének lerohasztása irányába menetelnek.

  • @emiliapetro1304

    @emiliapetro1304

    Жыл бұрын

    Ezt honnan veszi?

  • @nandiq8690

    @nandiq8690

    Жыл бұрын

    @@emiliapetro1304 A kérdés inkább az, egyesek ezt hogy hogy nem látják? Hogy élhetnek ennyire burokban? Nézi ezt a műsort is youtube-on például. Itt él Magyarországon, ahol már vidéki falvak is Holland, Német, Svéd ide menekültekkel vannak "tele"... Persze az hogy yoututb-ot néz nem jelent semmit, mert sokan csak az ellenzéki csatornákat nézik, ahol ezek tabu témák. De persze ők függetlenek, és nincs főnökük...

  • @andreamarcso2783

    @andreamarcso2783

    Жыл бұрын

    ​​​​​@@nandiq8690 Azok a " menekültek" nyugdíjasok, akik az euróban kapott nyugdíjukból krőzusként, kiválóan megélnek nálunk. Németországban pl magasabb a nyugdíj, mint nálunk egy erősebb fizetés. Ha meg nem azok, akkor olyan emberek, akik már megszedték kint magukat és a vállalkozásukat innen is tudják irányítani, miközben itt pihengetnek az alacsonyabb megélhetési költségeket élvezve, vagy befektettek itt, pl panziót üzemeltetnek a kint megkeresett pénzükből. Ennyi. Tőlünk miért ment nyugatra többszázezer ember? Inkább ezen morfondírozz, mert ők nem nyugdíjasok.

  • @nandiq8690

    @nandiq8690

    Жыл бұрын

    @@andreamarcso2783 Ha burokban akarsz élni élj, de legalább ne magyarázd meg saját elméletekkel a hülyeséget. Azt meg végképp ne mondd meg más min morfondírozzon, ha nemcsak ostoba vagy, hanem azt sem látod miben élsz, mi vesz körül. Az a fajta ember vagy aki csak akkor hajlandó észrevenni mi folyik körülötte, amikor már ő az áldozat. Vagy még akkor sem... Inkább akkor is megmagyarázza, hogy igazából az az áldozat, aki kirabolta stb. Ez folyik most a skandináv államokban, Németországban, stb. De Te csak élj nyugodtan az álomvilágodban, miszerint nyugaton még minden jobb, mint húsz vagy inkább harminc évvel ezelőtt. Nézd az ellenzéki médiát, amiben ez mind tabu téma, és már mindenki tudja hogy Amerikából pénzelik őket, de Te még mindig azt hiszed hogy függetlenek.. Aki nem is akar látni a saját szemétől, azzal nem lehet mit kezdeni.

  • @andreamarcso2783

    @andreamarcso2783

    Жыл бұрын

    @@nandiq8690 Szóval ismét kérdezem: miért születik egyre több magyar gyermek nyugaton és miért ment ki többszázezer magyar ember? Én csak kérdezek, nem akarlak meggyőzni, hiszen nálad már rögzülve van minden. És még te beszélsz burokról, kuricinfós honfitársam. Ui: Rokonom kint él Svédországban, 30- asok, és már a második házukat építették fel festői környezetben. Nyugi van, feléjük nincs migráns. Ja, várj, hiszen ők azok...😏Nyáron megyek hozzájuk, már többedjére. Szuper lesz.☺️

  • @ernonehorvath5478
    @ernonehorvath54785 ай бұрын

    Ez a baj...hogy Orbant az orszag nem erdekli

  • @user-gs4wf7um4q
    @user-gs4wf7um4q Жыл бұрын

    Sni = elhanyagolt gyerek? - eddig hallgattam. Az oktatással kapcsolatban természetesen egyetértek, és más területeken biztosan releváns tapasztalattal bír.

  • @hajnalkapales4736

    @hajnalkapales4736

    Жыл бұрын

    Igen, sajnos ebben teljesen tájékozatlan volt. Kár, hogy ez bekerült az egyébként jó szakmai beszélgetésbe.

  • @szekeresandrea6058

    @szekeresandrea6058

    Жыл бұрын

    Én ezt másképpen értelmeztem. Szerintem a szülőknek nagy százaléka küzd azzal a problémával, hogy az ilyen gyerekeknek nem megfelelő egy "átlagos" általános iskola, és azt hiszem, az elhanyagoltságot inkább így értelmezném. A pedagógusok egyszerűen nem akarnak/tudnak mit kezdeni ezekkel a srácokkal. Kaptak egy papírt, ez mintha mentesítené őket a normál tanítás alól és nincs szándékuk vagy módjuk, hogy úgy tanítsák őket, ahogyan arra nekik igényük lenne. Pedig ezek a gyerekek teljesen szabályosan szabálytalanok :D Szerintem nagyon kevés van közöttük, akiknek tényleg speciális oktatás szükséges, a legtöbbjének elegendő lenne egy szabadabb, megélhetőbb, tanító és nem oktató közeg. Ez pedig távolról sem a mai iskola.

  • @anikototh8469
    @anikototh8469 Жыл бұрын

    Szerintem az, hogy bizonyos cégek a munkába állás után specifikus képzésre küldik az új munkavállalókat, pont nem azt jelzi, hogy magas szinten (pl. mesterszakon) képzett szakemberekre van szükségük, hanem azt, hogy az egyetemen megszerzett tudás egy igen nagy része irreleváns a munkaerőpiacon, ezért sok munkáltató rákényszerül, hogy saját költségén releváns, ténylegesen hasznos ismeretekkel ruházza fel azokat a dolgozókat, akikben lát fejlődési potenciált. Ehhez a munkavállalók részéről is szükség van bizonyos fokú alkalmazkodóképességre, ami - én így látom - ma a legfontosabb munkaerőpiaci kompetencia (még az egyébként tényleg nagyon fontos tudásnál is lényegesebb). Tehát mindebből én azt szűröm le, hogy nem kell feltétlenül sol évig egyetemre járni, hiszen az alapképzés után az első munkáltató is adhat olyan tudást és emellett gyakorlatot, amely a későbbi munkahelyeken versenyelőnynek számíthat. Ergo nem biztos, hogy az egyetem készít fel a második, harmadik, sokadik munkahelyre - ez inkább az első munkahelyen történik meg. Ez nem egy általános igazság, inkább egy feltételezés, amely Csaba László képzettséggel, tudással kapcsolatos logikai ellentmondása nyomán merült fel bennem.

  • @thigsvell

    @thigsvell

    Жыл бұрын

    Alapképzésen megszenvedtem a szakdolgozat megírásával, majd egy kétszer hosszabb és témáját tekintve komolyabb szakdolgozatot a 2 éves mesterképzés után sokkal könnyebben el tudtam készíteni. Az egyetemen szerzett képességek segítenek abban, hogy az újabb tudást könnyebben megszerezze az ember. Van persze olyan is, amikor más képzettséggel rendelkező embert betanít egy munkahely, de a legtöbbször arról van szó, hogy egyetemen nem éri meg azt a részterületet megtanítani, abban a mélységben, mint amire az adott munkahelyen szükség van. Nyilvánvaló, hogy a vállalatnak az az érdeke, hogy a potenciális munkavállaló arra fordítsa az erőforrásait, hogy az általa kínált munkahely betöltéséhez szükséges képességeket megszerezze. A munkavállalónak viszont nem ez az érdeke, hanem hogy minél több helyen hasznosítható tudást szerezzen, hiszen így szélesebb választási ehetőséggel rendelkezik és jobb az előrelépési esélye is.

  • @zsuzsannaszilagyi537

    @zsuzsannaszilagyi537

    Жыл бұрын

    Az általános műveltség😅😮 kívánalma nem ellentmondásos. Nemigen van felesleges ismeret.

  • @irmabeck1619
    @irmabeck1619 Жыл бұрын

    Tanárként azt mondom,ez a sok modern pedagógia,meg a tablet nem hozta meg az eredményeket. A tanuláshoz régen a szülő kéz a kézben a tanárral szigorúan fegyelmet és kitartást követelt. Az eredmények jobbak voltak.

  • @nagylaszlone

    @nagylaszlone

    Жыл бұрын

    Nézz utánna, hány nemzeközi versenyt nyertek a magyar diákok az utóbbi öt évben. Sokat. Vannak tanárok akik oktatnak és nem csak nyilatkoznak, hozzászólnak. Az a magyar tanár aki az órán rendszeresen azt a feladatot adja, hogy írjatok egy verset, aztán meg se nézi, közben ő meg olvasgat, újságot, könyvet mire tanít? Ez egy neves fővárosi gimnáziumban van. Ahol a három kémia tanár közül egy sem tud emelt szintű kémia érettségire felkészíteni, mi jogon tüntet??????

  • @tiborkovacs6951
    @tiborkovacs6951 Жыл бұрын

    Lett volna lehetősége domboritani amikor poziban volt vagy voltak. Akkor nemvolt annyira okos.

  • @belavisnyovszky8031
    @belavisnyovszky8031 Жыл бұрын

    Nézd meg a 7. általános iskolás történelemkönyvet és akkor megérted, hogy elértük azt, hogy a történelem tantárgy is belépett a nehezebben érthető tantárgyak közé! Mentsük meg gyermekeinket, unokáinkat! Igen, sikítani kell, de akkorát, hogy a süket kormánypárti politikusok is meghallják!

  • @nagylaszlone

    @nagylaszlone

    Жыл бұрын

    Szerinted kik csinálják a könyveket? A kollégáid. Egymásközt kellene vitatkozni.Nem politikát csinálni mindenből!

  • @Mite145

    @Mite145

    Жыл бұрын

    @@nagylaszlone A történelem hamisítást a te gazdád és 1 bites sleppje csinálja. Ezt inkább ne tanulja meg a gyerek, mert otthon is mást hall, meg a tankönyvnek nevezett ponyveregényekben is más van. De neked így is jó, a gyerekeidnek sem lesz több esze, mint neked, ha tőled tanulnak.

  • @TimeaCzink
    @TimeaCzink Жыл бұрын

    Tisztelt Ballos János!Ha tudatlan,akkor inkább hallgasson!Tanulmányozza a dolgok és a tények összefüggéseit napi szinten és amikor ùgy érzi,hogy elég tudásra tett szert,akkor nyilatkozzon!

  • @medencilaszlo7442
    @medencilaszlo7442 Жыл бұрын

    Van sok ellenzéli aki úgy tud beszélni akár miról hogy sokaknak tetszik még akkor is ha nem is fogta fel a lényeget.Ojan ez mint a hópehely.Szépnek mind szép de eggyik sem egyforma pedig úgy néz ki ,és mind hamar elolvad.

  • @Mite145

    @Mite145

    Жыл бұрын

    Medenci László Te biztosan kerülted az iskolát, főleg a magyar nyelv és irodalom órákat, ezért úgy gondolom, hogy a lényeget te nem vagy képes megérteni, mert aki nem tud helyesen az anyanyelvén írni és fogalmazni, annak szövegértési problémái is vannak.

  • @medencilaszlo7442

    @medencilaszlo7442

    Жыл бұрын

    @@Mite145 Nagyon kedves lány vagy ,ha bánt hogy nem értem a szoveget.Sok király olvasni sem tudott,na azok hogy értettek valamit,kivéve Konyves Kálmánt.A baj ott van ,hogy sajnos nem jártam magyar iskolába,kedves Lizi.

  • @user-jf3tw6kg4m
    @user-jf3tw6kg4m Жыл бұрын

    Kõtélbõlcsesség-e😅😅😅

  • @jhjhjjhjhjhable
    @jhjhjjhjhjhable Жыл бұрын

    Az MTA tagja? Adtam még pár percet neki. Nem csalódtam. Kikapcsoltam.

  • @andreamarcso2783

    @andreamarcso2783

    Жыл бұрын

    Bocsáss meg neki. Nem lehet mindenki olyan okos, mint te.

  • @gaborkaroly3093
    @gaborkaroly3093 Жыл бұрын

    Fogd meg a söröm! Na ezt figyeld: "Magyar életmód védelméről szóló törvény!" Na? Papír van, írógép van, .....

  • @tamkbr8978
    @tamkbr8978 Жыл бұрын

    Egy évtizede sikítani kéne, de akkor még énekeltél.

  • @gaborbakos7058
    @gaborbakos7058 Жыл бұрын

    Jó beszélgetés volt, csak kár hogy belement az elektromos autókkal kapcsolatos fejtegetésbe, mert nagyon látszott, hogy arról fogalma sincs és orbitális baromságokat hordott össze.

  • @user-jf3tw6kg4m
    @user-jf3tw6kg4m Жыл бұрын

    Ez a bõlcsesség,idézetek?!?!?!?🎉

  • @SANYISZTAL
    @SANYISZTAL Жыл бұрын

    Most felmerült bennem kérdésként, miért hallgatok egy piaci fundamentalistával készült interjút. Ja, meg is van, hogy felemelje a vérnyomásom.

  • @andreanemeth4830
    @andreanemeth4830 Жыл бұрын

    Könyörgöm! Vegyék már le azt az idétlen plüss nyavaját az asztalról! Felnőtt, komoly emberekkel beszélget!

  • @ilonarady7607

    @ilonarady7607

    Жыл бұрын

    Csak lazán. A humor alap.

  • @Rutyos

    @Rutyos

    Жыл бұрын

    Egy könyvre utal a polip. Van jelentése.

  • @MarkGodo-pn6pv
    @MarkGodo-pn6pv Жыл бұрын

    ...mit tanult meg eddig a,,Magyar" diákság? Ordítva Kerítésre Mászni?, - hogy újra megtalálják helyüket a ,,fán" ...? lesznek🎉, mint liberális artikulálatlan-ősemberek...!

  • @user-jf3tw6kg4m
    @user-jf3tw6kg4m Жыл бұрын

    Adok valakinek 1000$t ha valaki lefog hogy nefekàliàzzam szàjba eme elmét

  • @bongvilmos1859
    @bongvilmos1859 Жыл бұрын

    Arról az akadémiáról van szó amelyik LMBTQ tanulmányokra szórta az adófizetők pénzét , vagy leírja a történelmünket ? Még kérdeznék de szégyellem.

  • @petermiklos9820

    @petermiklos9820

    Жыл бұрын

    szégyelled hogy buta vagy?

  • @34Beechwood

    @34Beechwood

    Жыл бұрын

    Kérdezz csak nyugodtan! Nem szégyen az!

  • @palloslevente

    @palloslevente

    Жыл бұрын

    Nem

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    Жыл бұрын

    Komolyan mondod , vagy bolondozol... temaez Mo n en nem hallottam sose ..Orbanhulyito manovere..

  • @andreaosi5061
    @andreaosi5061 Жыл бұрын

    Hatékonyság? A nagymamám falusi iskolában tanult: a 4 alsós osztály egy teremben, padsorok szerint az osztályok.. A 4 év végére a kitűzött cél: írni olvasni, számolni megtanulni... Az édesanyám pont ilyen módon szervezett osztályban tanult, de már a győri tanítóképzőben: Célok ugyanazok voltak . jaj, vannak mai célok????

  • @tamasnagy9873

    @tamasnagy9873

    Жыл бұрын

    Ezt te komolyan írtad? Te jó isten segíts, mekkora itt a sötétség. A kínai diákok 8adik végere több éves előnyben vannak és te a múlt századot hozod fel példának? Amikor a cél az analfabétizmus felszámolása volt.

  • @evakiss8582
    @evakiss8582 Жыл бұрын

    Nagyon, nagyon nagy csalódás nekem Csaba László. Egyértelmű "savanyú Neki a szőlő"!!!!!!

  • @wallsdoroty9001

    @wallsdoroty9001

    Жыл бұрын

    Kérlek, ezt magyarázd el részetesebbbbben..!

  • @Kristof_Kertesz
    @Kristof_Kertesz Жыл бұрын

    Az elektomos autó összességében kevesebbet szennyez, mint a jelenlegi hagyományos autók. Ez teljes életciklusra igaz. A megújulók emelkedésébel pedig rohamosan csökken a kibocsátás...

  • @vixari

    @vixari

    Жыл бұрын

    Az energiewende ott tart, hogy átlagban 55-45% a konvencionális és a megújulók aránya a villamosenergia termelésben. És már elértek oda, hogy a konvencionális termelés teljes egészében fosszilis, döntően lignit alapú. És ezen nem nagyon tud a még több megújuló rendszerbe állítása segíteni, mert amikor nem áll rendelkezésre akkor teljesen mindegy hány szélturbina vagy napelem van a hálózatban. Ez az ideális esetben 50-50% eléggé a max, amit az időjárásfüggő megújulókból ki lehet hozni. Város-ország méretű akkumulátoros energiatárolás mérhetetlen nyersanyagpazarlást és egy roppant drága hálózatot jelentene. Ha valóban a Föld és a természet, meg a széndioxid szint számítana, akkor a közösségi közlekedés és a vasúti közlekedés lenne olyan szinten nyomva, mint most azt az elektromos autózással teszik. Igazából alig old meg valamit az, ha a reggeli és délutáni csúcsban majd villanyautókban araszolunk.

  • @SanyiTatrai

    @SanyiTatrai

    Жыл бұрын

    csak nem mindegy, h melyik orszagot teszik tonkre ennek oromeert!

  • @istvanmolnar9874

    @istvanmolnar9874

    Жыл бұрын

    A földből bújik elő az el. autó? Gondolkozz még !

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    Жыл бұрын

    @@istvanmolnar9874 a dízelautó?

  • @zoltandr.karcagi9456

    @zoltandr.karcagi9456

    Жыл бұрын

    Higgadtság,tárgyszerűség,szakértelem,stílus....kiállás..igazi tudós demokrata!

  • @primivictiria
    @primivictiria Жыл бұрын

    a hájtechbe szó szerint belehülyülnek az emberek. már lassan az összes informatikus öt éven belül a zártoaztájon torlódna ha nem zárták volna be.

  • @tamasnagy9873

    @tamasnagy9873

    Жыл бұрын

    Hogy mi?

  • @karolyszabo5871
    @karolyszabo5871 Жыл бұрын

    perse ..termeszetesen igaza van a szsszoszolnak...most de tovabb egy lepest se,,,,,

  • @annakisfaludinebaan
    @annakisfaludinebaan Жыл бұрын

    Csaba László miért nem Feri alatt sikítozott??????

  • @wallsdoroty9001

    @wallsdoroty9001

    Жыл бұрын

    Anna Kisfaludiné Baán: Szia! Az, amit Te itt most kérdezel (ennyi sok felkiáltójellel a végén), az mégis hogy a csudába kapcsolódik ehhez az 1 óra 8 perchez..?

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    Жыл бұрын

    Ez az igazi Magyarorszag ...hatekony vita

  • @user-jf3tw6kg4m
    @user-jf3tw6kg4m Жыл бұрын

    Lol

  • @denesszilagyi2806
    @denesszilagyi2806 Жыл бұрын

    Azt nem értem,most nagyon ért hozzá,mikor pozícióban volt ,meg elb@sztak mindent...

  • @thigsvell

    @thigsvell

    Жыл бұрын

    Mégis milyen pozícióra gondol? Orbán tanácsadójaként volt maximum pozícióban, még az első Orbán kormány idején.

  • @denesszilagyi2806

    @denesszilagyi2806

    Жыл бұрын

    Valamit csak sikerült elbaszni ha nem nyerték meg a következő választást

  • @lovaserzsebet670

    @lovaserzsebet670

    Жыл бұрын

    @@thigsvell 2010-ben is tanácsadó volt még pár évig.

  • @senkialfonz895
    @senkialfonz895 Жыл бұрын

    Magyarországon lassan mindenki morog, elégedetlenkedik, okosabb bárkinél. Közben a fiatalok meg akkora barmok, hogy egy nyelvvizsgát se tudnak letenni. (Nehogy azt mondja valaki, hogy nincs elég nyelvtanár vagy lehetőség!)

  • @Csaba.B

    @Csaba.B

    Жыл бұрын

    Attól , hogy van eggyel több papírod nem lesz használható nyelvtudásod, különben meg már eltörölték a kötelezettséget a diplomához, így aztán minek költene bárki is ilyesmire?

  • @JohnDoe44484

    @JohnDoe44484

    Жыл бұрын

    ​@@Csaba.B Nyelvvizsga max csak arra kell h több pontod legyen felvételin, soha egyetlen helyen se itthon se külföldön lófsz nem kérte az emelt angol nyelvvizsgámat

  • @molabartos
    @molabartos Жыл бұрын

    Csak tessék, sikítsatok!

  • @villamnyugdijas

    @villamnyugdijas

    Жыл бұрын

    Legfeljebb berekednek.

  • @mrtnj.9502
    @mrtnj.9502 Жыл бұрын

    Hatalmas egy kamugép ez a szép ember. Üres 100 éves Ó héber halandzsa. Vajon, miért kapja őkelme a fizetését? Aki tudja, írja meg. :))

  • @ferco1971
    @ferco1971 Жыл бұрын

    Tetszik a műsor, valódi tartalom. Arra emlékszem, hogy 2010 körül Csaba László az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját méltatta. Majd mikor kiserul, hogy nem kap kormányzati poziciot, kiállt mellőle...

  • @kking69

    @kking69

    Жыл бұрын

    Abban a "gazdaságpolitikában" volt egy pár kanyar, finoman fogalmazva! Ráadásul elkezdett csengetni az úniós kassza..

  • @ferco1971

    @ferco1971

    Жыл бұрын

    @@kking69 Ez is benne van bizonyosan..

  • @palloslevente

    @palloslevente

    Жыл бұрын

    ​@@ferco1971 😂😂😂😂😂

  • @brellosjanos1022
    @brellosjanos1022 Жыл бұрын

    Egy CEU professzortól más nem várható. Úgy tűnik, a józan ész nem az erőssége, különben nem beszélne ennyi baromsägot. Az egyetlen dolog ami számít az idegen érdeke, meg a munka szerzödésbe lekötött Orban ellenesség.

  • @tamasnagy9873

    @tamasnagy9873

    Жыл бұрын

    Sorolod a vélt "baromságokat"? Kérlek. Mert amig nem, addig a kommented csak bééégetés.

  • @HungaryEye

    @HungaryEye

    Жыл бұрын

    @Brellos Janos Nah, jol van most mar 😂 👉kzread.info/dash/bejne/eZqCt49ueJTNZ6w.html

  • @agnesnagykasza3391

    @agnesnagykasza3391

    Жыл бұрын

    Ön tájékozatlan. Nem baj, csak ne tegye nyilvánossá

  • @zoltan5200

    @zoltan5200

    Жыл бұрын

    Igazad van. Hajrà, Magyarorszàg! Nyugat-Euròpa pusztul, rohad, èvszàzadok òta. Egyszer, csak legyőzzük őket, a nagy vezèr segìtsègèvel /ùgy tűnik, az ètvágyàt sem tudja/ ha küldenek elèg pénzt hozzà 😂

  • @brellosjanos1022

    @brellosjanos1022

    Жыл бұрын

    Mindenki tudja, miért rúgták ki (legálisan) a tanárokat. A balti államoknak van kikötője. Hatszor drágábban veszik az US gázt. 😂Kanada iskolai példakép?🤦 A HU társadalmat nem értékeli a tudás?.😂 40% hollandok termelöiknek fel kellene adnia a zöldek miatt. Az energia áraknak nincs igazän köze az inflációhoz.?🤦 A beruházások jelentősen visszaesnek.?🤦Miért korlátozza a Nemzeti Bank 13%-ban a kamatot.?🤦Energia túlkínálat van?🤦Tégyleg?? SOROLJAM.?

  • @nagyandrea6304
    @nagyandrea6304 Жыл бұрын

    Köszönjük!

Келесі