BSW: Azért mentünk át mainstreambe, mert elkezdtünk nyitni más zenék felé

Bár a Ferenczei Gábor (Gaben) és Sziklai Mátyás (Meklód) alkotta BSW a 2010-es évek végére az egyik legnépszerűbb hazai produkcióvá vált, máig nagyon kevés hosszabb, kifejtős interjú készült velük. A duó ezt megtörve nagyinterjút adott a Telex Afternek, melyben szó esik a kezdetekről, korábbi konfliktusaikról más rapperekkel, a Tankcsapdával való közös munkáról, a Csöcsök és segg című dal háttérsztorijáról, és arról, hogy szerintük trashnek számít-e a BSW. A beszélgetés során reagáltak az őket gyakran ért vádakra, miszerint eladták magukat azzal, hogy korán a mainstream felé fordultak az underground gyökereiket hátrahagyva, illetve arra is, hogy mi van a szexista dalszövegeik mögött.
Elindult a többi podcastunk, iratkozzatok fel Telex Podcast csatornára is: / @telexpodcast
Telex.hu - Csak tőled függ!
• Telex: telex.hu/
• Telex támogatás: telex.hu/tamogatas
• Facebook: / telexhu
• Instagram: / telexponthu
• TikTok: / telex.hu
• Telex Shop: shop.telex.hu/

Пікірлер: 189

  • @BEERSEEWALK
    @BEERSEEWALK2 ай бұрын

    Koszonjuk az interjut es kulon a felkeszultseget! 🙏🏽

  • @mindf1lter

    @mindf1lter

    2 ай бұрын

    A myspace-s időkben ismertem meg őket, az underground/mainstream váltás után sokáig én is ferde szemmel néztem a BSW zenei átalakulását és a social media felületeken tett arrogánsabb hangvételű kinyilatkoztatásaikat de ezt azt interjút egy kibaszottul kellemes csalódás volt végighallgatni. Köszi Telex After & BSW, ebben az országban különösen fontosak ezek a fajta beszélgetések. Ui. Gaben papneveldés sztoriján besírtam. 😅

  • @FattyFive
    @FattyFive2 ай бұрын

    Azoknak, akik arrogánsozzák őket: kezdő újságíróként bejutottam a backstagebe egy fesztiválon, ahol a srácokkal csinálhattam interjút. Azt tudni kell, hogy sokan olyan szinten szeretik magukat az előadók közül, hogy a telefont nem veszik fel egyeztetés céljából, sőt, válaszra sem méltatnak. Ha pedig mégis, akkor hallgathatod, hogy gyakorlatilag ők a No.1 és az egész szakma egy fos. Max 1-2 perc és simán otthagynak a mondat közepén (tisztelet a kivételnek). Na ehhez képest Matyi lázasan jött le a színpadról, de ragaszkodott hozzá, hogy beszélgessünk, Gabi pedig körbemutatott mindent, mesélt arról, hogy mennyire szereti a feleségét, hogy mit jelent neki a zene stb. Kb. 20-30 percig a koncert után csak velem dumáltak, holott simán faképnél hagyhattak volna. Kibaszott alázatosak voltak, nagyon lazák és szerények. Ez 2-3 éve volt, amikor ők már bőven hasítottak! Az egyik legpozitívabb élményem zenészek terén👏 Azóta is kevés olyan jófej interjúalanyom volt, mint ők, pedig általában jól sülnek el a dolgok, nem geciskedésből, pletykarovatból élek 😊 Köszi BSW, csak így tovább! 🎉

  • @IhaszDavid

    @IhaszDavid

    2 ай бұрын

    Az arrogancia más. Az arrogancia jár vélt vagy valós intellektuális felsőbbrendűséggel és bunkó eleganciával. Ez a két önimádó bohóc maximum csak tenyérbemászó, de nem arrogáns.

  • @FrGillian

    @FrGillian

    2 ай бұрын

    Azért ne várd már el, hogy majd ismeretlen telefonszámokat felvegyenek a zenészek vagy mindig megálljanak neked interjúra. Nem mindenki ér rá és elhiszem, hogy a zenészeknek ebből sokszor elegek van. Álljanak meg és akkor megkapják a legrosszabb kérdéseket és letolnak vele egy cringe interjút.. Ők tényleg rendesek voltak akkor veled, de azért mert a legtöbb zenész nagy figyelmet kap és nincsennek normális interjúk az országban és ezért nem feltétlen van idejük vagy kedvük beszélgetni illetve interjút adni, ez még nem azt jelenti, hogy ők egoista módon annyira szeretik magukat és ezért nem akarnak veled leállni. Szerintem megvan a módja a menedzsmenten keresztül ennek az egésznek és a backstageben zaklatni őket sem egy túl kedves dolog. Bár ez csak az én véleményem...

  • @FattyFive

    @FattyFive

    2 ай бұрын

    Ebben abszolut igazad van. Nem írtam le hosszabban, mert így is kisregény de természetesen managerekkel való egyeztetés utáni interjúkról beszélek. Csak sajnos igy is van, aki leszarja az embert. Ők olyannyira nem, hogy amikor felhívtam a számot, amit kaptam hozzájuk, nem egy szervező vette fel, hanem maga Gabi és mondta, hogy épp edz de nyugodtan egyeztessünk. :) Mondom, tényleg ritka, hogy ekkora formák legyenek. De abban igazad van, hogy sok újságíró, riporter is tesz azért, hogy páran berágjanak. Én most nem az ilyen arcokról beszéltem 😊

  • @FrGillian

    @FrGillian

    2 ай бұрын

    @@FattyFive így már jobban átlátom és jobban megértem. Köszönöm, hogy ezt leírtad.😀

  • @-zsofi7577

    @-zsofi7577

    2 ай бұрын

    Én csak így interjúk, egy-két koncert alapján tudom megítélni, de sose jutna eszembe, hogy arrogánsak lennének. Nekem pont mindig az jön le, hogy bár tisztában vannak a sikerükkel és adott esetben tehetségükkel, még sincsenek elszállva (most nyilván a körülményekhez képest) illetve alázatosságot is vélek felfedezni velük kapcsolatban, ami ennyi idő után már sok zenészből sajnos elveszik.

  • @labyrinthbeatz
    @labyrinthbeatz2 ай бұрын

    KETIOZ INTERJÚT A NÉPNEK!

  • @TheLolman2009
    @TheLolman20092 ай бұрын

    Egy Ketioz interjúra vagyok már kiéhezve, főleg így az új album apropóján illendő lenne.

  • @richardszabo3604

    @richardszabo3604

    2 ай бұрын

    sokadik videó alatt látom, remélem Sajó olvassa ezeket és kierőszakol Ketyósból egy interjút :D

  • @TheBeutifule88

    @TheBeutifule88

    2 ай бұрын

    Ebbe bízom én is,meg hogy Ketya elfogadja ha arról van szó!

  • @666overlord7

    @666overlord7

    2 ай бұрын

    Hajrá!!! Az album megjelenése miatt pont időszerű lenne!!!

  • @peruid1

    @peruid1

    2 ай бұрын

    Eppen ezt szerettem volna most en is irni

  • @akos9404

    @akos9404

    2 ай бұрын

    Akkor már egy 3,14 is beférne :D

  • @ya-neck3971
    @ya-neck39712 ай бұрын

    Sziasztok. Reppes vagyok de egy kezemen meg tudnám számolni mennyi zenéjüket hallgattam, tudom kik ők de nem vonzott a többi. Ám itt annyira értelmes és normálisnak vettem le őket hogy meg győztek arról hogy kezdjem hallgatni őket! Szuper interjú volt köszi szépen

  • @TheFlash-qp8qw

    @TheFlash-qp8qw

    2 ай бұрын

    Hidd el, személyes mind ketten egy igazán földre szállt palik, Orosházán délután volt kb 5 óra felé, egy koncert és a srácok lejöttek az árnyékba és mindenkivel lefotózkodtak akár többször is, nagyon jó fejek. 2 éve a mozis premieren is, mindenkivel türelmesen, pár kedves szó és pacsi nagyon jó arcok

  • @istvanteberi2801
    @istvanteberi28012 ай бұрын

    Az "Illetéktelen behatolók" a csapat kzread.info/dash/bejne/aZ2i08-ziK6qkaw.html

  • @kankyvento7331

    @kankyvento7331

    2 ай бұрын

    Azaz :D

  • @ragerpeter9962
    @ragerpeter99622 ай бұрын

    A haj alapján Sajó most esik át a mid life crisis-on :D

  • @IhaszDavid

    @IhaszDavid

    2 ай бұрын

    Már évek óta tart.😀😀 De őt így szeretjük.💙

  • @wudoORock

    @wudoORock

    2 ай бұрын

    vagy csak szintet lépett, super saiyan

  • @davidmezei

    @davidmezei

    2 ай бұрын

    Sztem valid🤙🏽

  • @baridavid5893

    @baridavid5893

    2 ай бұрын

    Csak megnézte a basebolondokat

  • @telexafter

    @telexafter

    2 ай бұрын

    @@baridavid5893 nagy kedvencem az a film

  • @technosbeka
    @technosbeka2 ай бұрын

    Amúgy az lehetséges lenne, hogy nagyobb szórakozóhelyek üzemeltetőivel interjút csináljatok? Tök érdekes lehetne pl. Parkos szervezöket megkédezni ilyenekről.

  • @akosorosz7044

    @akosorosz7044

    27 күн бұрын

    Papp Gergely Peaches

  • @toplistaRobi
    @toplistaRobi2 ай бұрын

    Mindig nagyon összeszedett a műsor! Szerintem irdatlan sok munka van mögötte viszont cserébe igényes! Eddig az osszes részt megnéztem és mindegyik hibátlan! 😊

  • @Alex-kz4ke
    @Alex-kz4ke2 ай бұрын

    Kibaszottúl akarok egy BSW BP parkos koncertet, kéne valami ráhatás a parkra😅

  • @zsuzsagelencser3502
    @zsuzsagelencser3502Ай бұрын

    Amikor a Bazdmeg kijött, számomra a Tankcsapda ismertebb csapat volt, de egy-két számról ismertem a BSW munkásságát. Az ominózus cikket nem olvastam. A telexet se követném, ha nem lennének ezek az interjúk. Köszönöm az újságírói/ riporteri formát. Művészekről, emberi személyiségekről, kevés platform foglalkozik.👏👍

  • @tothjani076
    @tothjani0762 ай бұрын

    1:37:22 Most nagyot csalódtam a BP parkban… Egyszerűen nem értem hogy a random üvöltözős füvezős OTL-el (tisztelet a kivételnek) akarják keverni a brandet, de a BSW-vel, az itthoni egyik legjobb mainstream zenekarral meg nem. Ezt kész viccnek tartom…

  • @temetokapuor

    @temetokapuor

    2 ай бұрын

    te sem gondolod azt komolyan, hogy a BSW az itthoni egyik legjobb mainstream zenekar, legalábbis remélem… az OTL dolog meg már ott nem valid, hogy nagyjából Ekhoen kívül senki nem beszél a csárról.

  • @tothjani076

    @tothjani076

    2 ай бұрын

    @@temetokapuor ahogy az interjúban is volt, mindenkinek más a zenei ízlése. Számomra a BSW a TOP 5-ben simán benne van, bár szerintem nem véletlenül headliner a legtöbb itthoni fesztiválon. OTL-t nem szoktam hallgatni, itt a füvezős részben igazad van, inkább Ekhoera gondoltam, azért általánosítottam, mert a köztudatban OTL-ről elsőnek szinte mindenkinek Ekhoe ugrik be, ezért is nem értem a BP park állását a BSW-vel kapcsolatban.

  • @theanonimman6643

    @theanonimman6643

    2 ай бұрын

    @@temetokapuor Az hogy kinek mi itthon a kedvence és mi nem teljesen relatív és tiszteletben kell tartani. Az viszont tényleg vicc, hogy az OTL-t simán de mondjuk a BSW-t már nem engedik be, holott, a BSW körüli teljes brigádnak meg simán lehet önálló Parkos koncertjük (T. Danny, Manuel stb...). Mondom úgy, hogy én a régi BSW-t bírom nagyon, nem a mostanit, de már nekem is szembetűnő volt hogy telerakták a NagyHallt rengetegszer és nem mennek a Parkba... Ennyi erővel a szerintem borzalmas T. Dannyt se kéne beengedniük, neki is vannak iszonyatosan trash számai.

  • @SGergo02

    @SGergo02

    2 ай бұрын

    @@temetokapuor XD csak minden 2. tagja xd BohócBrigád

  • @temetokapuor

    @temetokapuor

    2 ай бұрын

    @@SGergo02 tippelek, szerinted Pogány és OP is tag.

  • @kefoleo4432
    @kefoleo4432Ай бұрын

    Emlékszem, hogy amikor Magyarkanizsán először láttam őket a Kanizsa feszten és komoly zenei élő aláfestéssel koncerteztek az milyen jó élmény volt. Azt követő években jöttek ki a bazmegos, megbaszlakos vonallal, igazán sajnálatos volt.

  • @zs.h.3144
    @zs.h.31442 ай бұрын

    Annyira szuper, hogy tömjénezitek őket, úgy jófejek, meg amúgy aranyosak, de lehet ízlésesen is trollkodni, polgárpukkasztani, mindig az egész képet kell nézni. Mészárosék sem lesznek attól szimpatikusabbak, hogy aprót szórnak adakozni.

  • @Nyul_Gyorgy

    @Nyul_Gyorgy

    Ай бұрын

    Ember 😂😂😂 hogy lehetsz ekkora fóbiàs… kajak itt is Mészárosozol? 😂😂

  • @benke_hargitai5638
    @benke_hargitai56382 ай бұрын

    Soha nem felejtem el , Sex love rock&roll mozi bemutató, egyik ismerősünkon keresztül lett meghívónk a privát ra , és a beengedő holgy nem akart minket beengedni de Matyi odajött és sikerült bejutni, Matyi ha ezt olvasod óriási köszönet mégegyszer 🙏❤️ -hosszateszem szerintem kelett volna a moziról beszélni

  • @bencetakats884
    @bencetakats8842 ай бұрын

    Annyira kobaszott jo volt ez az interju hogy hihetetlen. Mondjuk mindig is csoptem a BSW-t, de azert sok jo plusz info volt🎉

  • @Lementer
    @Lementer2 ай бұрын

    Nagyon örülök ennek az interjúnak. Minden alkalommal mikor látom őket megnyilvánul lesüt, hogy mennyire értelmesek és tudják honnan jöttek. Nagyon együtt tudok velük élni ebben a Proli közegből jövés közben megkomolyodásban. Ebből fakadóan imádni tudom a proli zenéiket, amik szuper jók zeneileg és ugyan úgy a komolyakat. Szerintem ha van real dolog, akkor az ez. A tankcsapda szám nekem kifejezetten nem jött át, de most az interjút megállítva meghallgattam és így már tudom értékelni. Azon előadók egyikei akik nem ragadtak meg és ahogy el is mondták, ezek ők, attól hogy egy egy dalban más a köntös amiben megnyilvánulnak. Van amikor a szöveg megy nagyobbat egy élethelyzetben, van hogy egy vibe. Sokszor holt komoly élet közepette az ember Kamagra GANG vagy YAAY hangulatba akar jönni vagy abban van, máskor "visszapörgetné". Nézznk úgy ezekre az alkotásokra és az egész zeneiparra, hogy ez valami amit valaki megalkot a két kezével és neked adja, te pedig vagy fogadd el vagy hagyd ott, de ne mondj rosszat olyanról amit csak úgy kaptál. Sok sikert kívánok a srácoknak a Parkhoz és az Arénához is. Ha megvalósul én elmegyek. - Egy hallgató aki kiskölyökként a picsától követte az egész magyar rap alakulása mellett őket és ott volt nemhogy 100 fős, de inkább

  • @natrud7190
    @natrud71902 ай бұрын

    Egyem a szívüket, az Essemm résznél de aranyosak, látszik nekik hogy mennyire fáj hogy véget ért ez a barátság, ami a másik oldalról nem mondható el, amúgy fain interjú ismét! Missh papa jöhetne 😂

  • @adamokiss3297

    @adamokiss3297

    2 ай бұрын

    Missh kell mint egy falat kenyér

  • @SGergo02

    @SGergo02

    2 ай бұрын

    Kell a görcsnek mishi xd nem is tudom, hogy van létjogosultsága

  • @akossziklai

    @akossziklai

    2 ай бұрын

    Sajnálom de pontosan tudom, hogy éppen fordítva van. Én is végig kísértem ezt a folyamatot. Szóval bocsi, de nagyot tévedsz.

  • @chaseyoung225

    @chaseyoung225

    2 ай бұрын

    @@akossziklai Mármint melyik része van pont fordítva?

  • @milantoth4020
    @milantoth40202 ай бұрын

    Nagyon pozitív csalódás volt ez az interjú, néha meghallgatom a BSW-t de teljesen más véleményem alakult ki rolluk... koszi az interjút.

  • @karolymeszaros9385
    @karolymeszaros93852 ай бұрын

    Gently Da Spittah interjúra is vevő lenne szerintem a nép én nagyon bírom a srácot es neki is nem rég jött ki egy nagy lemeze :)

  • @martinnagy5788
    @martinnagy57882 ай бұрын

    Nagybátyám egyszer azt mondta nekem nem döntés kérdése, hogy Andy Vajna vagy Tarr Béla leszel-e, hanem a személyiséged predesztinál az egyik útra. Na hát a BSW-nél Andy Vajnásabb utat még nem láttam.

  • @mosziokerekesur
    @mosziokerekesur2 ай бұрын

    Szia Dávid! Ketiozt és Elmagicot elhívhatnád vagy esetleg a SÈF-eket. Nagyon igényes a műsor köszönjük :)

  • @raplikatorofficial
    @raplikatorofficialАй бұрын

    Nagyszerű interjú volt, érdekes beszélgetés! Annyit azért azt hozzátennék a Trash témához, hogy azért, mert valami jól szól és brutál minőségi a klip, attól még nem lesz kevésbé trash. Ha Varga Irént beviszed egy fasza stúdióba és kap egy brutál klippet, attól még az trash marad.

  • @Forget_the_Future
    @Forget_the_Future2 ай бұрын

    Még bőven lenne 1 óra ebben a beszélgetésben! Matyi "sajnos" ellopta a showt Gaben mellett, jó lett volna ha ő is többet reflektál.

  • @friedrichjanos5791
    @friedrichjanos57917 күн бұрын

    Ezek a srácok meg érdemelnének egy Parkot.. Zeneileg sokat adtak nekünk..jó számokat..jó bulikat..bármikor kampányolnék amellett,hogy ez össze jöjjön nekik és mindig erre buzditok aki szereti őket és szeretné ott látni a fiúkat és egy kurv@ jót bulizni ❤😂

  • @user-zr6jj8hk5w
    @user-zr6jj8hk5w2 ай бұрын

    Lassan a felenel jarok de meg mindig nem tudom tultenni magam Sajo urunk hajan🥹 de azert love:D✌️

  • @IhaszDavid
    @IhaszDavid2 ай бұрын

    A BSW tökéletesen megtestesíti mindazt, amit gyűlölök a mai zeneiparban. Felszínes, üres ,az aktuális trendekhez igazodó zenék, valódi üzenettel és tartalommal a legkevésbé sem bíró egocentrikus és borzasztó egyszerű, gagyi dalszövegek, amiknek a fele nem igaz, csak vetítés, mindez megfűszerezve valami elképesztő exhibicionizmussal és már- már tenyérbe mászó önimádattal. A tehetségüket nem vitatom, mert egyébként tud ez a két csávó rapelni, mégis a rap szégyeneinek tartom őket. Plasztik pláza rapperek.

  • @shaxrowe9706

    @shaxrowe9706

    2 ай бұрын

    köszönöm, hogy megfogalmaztad helyettem

  • @brigittavass3631

    @brigittavass3631

    Күн бұрын

    Annyira kerestem hasonló kommentet, mint a tied.. és nagyon örülök annak, hogy vannak még olyan emberek, akik így vélekednek. Ezt bárhogy lehet csűrni csavarni, magyarázni, de ez egy szar, amit csinálnak egy ideje. Hogy miért? Mert rém egyszerű, buta szövegek hangzanak el, 0 értékteremtés, ugyanazt fújják, mint az összes többi millió ilyen kaliberű..felszínes fos..emellett kb. egy ösztönlény szintjén áll sok számuk ‘’mondanivalója’’. Főleg ha összehasonlítod, hogy honnan hová… olyankor igazán rohadtul szembetűnő. Ezt mondom úgy, hogy több mint 10 évvel ezelőtt imádtam a szövegeiket. Olyan emberi volt.:)

  • @BZS26
    @BZS262 ай бұрын

    Igazabol lehet oket utalni meg karogni h megvaltoztak es h a regi bsw teljesen mas de ez van … lehet utanuk csinalni meg ennyi ido es energiat belefeccolni… eszbe kaptak ,jokor valtottak igy a mai napig sikeresek es eredmenyesek!

  • @robinpetrovics2176
    @robinpetrovics21762 ай бұрын

    Egy ketya interjút dobj már össze ✌️

  • @tiborenagy
    @tiborenagy2 ай бұрын

    Egyszer a háttérben megszólat egy zenéjük, az volt a refrén, hogy gyere, annyira jó vagy, és annyira jó a fejed... Nem akartam elhinni, hogy ezt valaki leült, megírta, majd dolgozott profi szinten vele 😂

  • @Real_MusicOfficial

    @Real_MusicOfficial

    2 ай бұрын

    Ènis igy voltam azzal a számukal:D

  • @petar949
    @petar9492 ай бұрын

    Amúgy kicsit furának érzem, hogy Sajó Dávid mindenkivel próbál beszélni Busta-ról (akkor is, ha senki nem hozza fel), de Bustát nem hívja be interjúba. Ez úgy lenne korrekt, ha Bustát is behívod.

  • @telexafter

    @telexafter

    2 ай бұрын

    Igy lesz

  • @Real_MusicOfficial

    @Real_MusicOfficial

    2 ай бұрын

    ​@@telexafter hány hét múlva fogjuk látni? Már vàrom:D

  • @telexafter

    @telexafter

    2 ай бұрын

    @@Real_MusicOfficial semmi konkrét, de nálunk is felmerult már hogy megkeressuk. Valamikor fogjuk is.

  • @petar949

    @petar949

    2 ай бұрын

    @@telexafter köszönöm válaszod.

  • @Trapkings54

    @Trapkings54

    2 ай бұрын

    ​@@telexafter itt az ideje Bustát be hívni

  • @szb744
    @szb7442 ай бұрын

    Gabinak a spotify listája esetleg elérhető?😁😁😁

  • @Virike371
    @Virike3712 ай бұрын

    Nekem van veletek egy koncert élményem ami Szombathelyen vooolt . Elso sor ❤ jók vagytok 😊❤

  • @DA-wg9xq
    @DA-wg9xq2 ай бұрын

    Matyi jól mondta hogy fura ez a zsűrizés ez a fajta önkritika kellet volna az xfaktor és egyéb lecsó műsorban hogy fél év zenélés után nem ülünk le okoskodni .. jó műsör volt respect 😊

  • @krisztianfekete1931
    @krisztianfekete19312 ай бұрын

    Kar hogy ennyire kerulgettek az Essemm temat. Kivancsi lettem volna

  • @klemanmusic
    @klemanmusic2 ай бұрын

    Covid elött hallottam már a BSW-t a Parkban, mint előzenekar, meg mindenkihez beugrik feat-es dalra, mert a Park az minden magyar előadónak a nyári szezon csúcsa... Nagyon sajnálom, hogy a Park nem akarja a BSW-t, ha az idei szezonban már nem is, de 2025-ben nyithatna a Park a BSW-vel, hogy legyen igazán berobbantva a szezon. Egy 20 éves születésnapi BSW koncert a Parkban te jó ég mit menne... Esküszöm az Alex interjú nem volt ennyire jó, mint ez. Most már csak egy nagy Missh interjú kellene.

  • @ST3videoBP
    @ST3videoBP2 ай бұрын

    Nagyon korrektek a srácok, pozitív csalódás. Egyedül a TCS dalnál vannak vakon, sajnálom, az full Trash, a sajtótól független...

  • @nikossszfull
    @nikossszfull2 ай бұрын

    Le a kalappal a srácok előtt ... A busójáráson (is) találkoztunk Milán standjánál... Nagyon jó fejek és közvetlenek voltak... Nincsenek elszállva maguktól.... Az aláírt Tattoo Gin BSW editiont is csak valami komoly alkalomnál bontom fel 😁

  • @tarhonyas_terciusz
    @tarhonyas_terciusz2 ай бұрын

    Cső Sajó, azóta nem éreztem ekkora boldogságot, hogy 50 Cent és Game kibékült! 😊✌

  • @zeezeeyoung351
    @zeezeeyoung3512 ай бұрын

    A klippekben es bizonyos interjukban tenyleg tenyerbemaszoak, de mar az interju elejen tudtam h jo arcok,mivel tobb interjut is lattam veluk.engem szoktak zavarni ezek az ellenondasok, de ez az en bajom.Profik,nagyon megcsinaltak a bsw-t de nem az en stilusom mar .

  • @petermarkus1221
    @petermarkus12212 ай бұрын

    Imadom, hogy ok eldontottek magukrol mennyire jok 😂

  • @Hvivi01
    @Hvivi012 ай бұрын

    Szeretjük, imádjuk őket… de kérjük a fellépésekre a Picsát.😀

  • @davidcserey9626

    @davidcserey9626

    Ай бұрын

    És a plázson meg is jött🙏🏻👌😃

  • @svizes95
    @svizes952 ай бұрын

    Szerintem semelyik album nem pörgött annyiszor nálunk mint a Picsa LP. De jó korszak is volt... Picsa LP, DSP Elmezaj ,Siska Halottak Napja Mixtape,nekünk ez volt az aranykor. Ha jól emlékszem az első vagy második East Fest lehetett amikor bömböltettük egy lepukkant kisbuszból a Picsa LPt és odajöttetek spanolni,örök emlék marad... Utána a Rapstar megjelenéskor pedig körbejártátok az országot és akkor is találkoztunk.Ha jól emlékszem kis sárga kocsival jöttetek viszont az biztos hogy Essemm legújabb albumát hallgattátok és mondtátok hogy menjünk rá mert nagyon jó. Mint hallgató sajnálom,hogy így alakult. További sok sikert nektek az életben és köszi a sok emléket! ...és igen jöhetne egy Part 2 interjú is . :)

  • @jacsakacsa
    @jacsakacsa2 ай бұрын

    Ketiozra nagyon lennék 🥹🥹

  • @iordyrud7149
    @iordyrud7149Ай бұрын

    egy funktasztikus interjú lehetséges?

  • @666overlord7
    @666overlord72 ай бұрын

    Azért nyitottak a MS felé hogy pénzt tudjanak keresni. Vannak annyian hogy sokszor a nagylátószögű kamerába nem férnek bele. Haver haverjának a haverja is már "velük van" és gondolom az ingyen ebéd miatt ugrálnak meg nyekeregnek a zenékben/klippekben még akkor sem ha többet nem is érne.

  • @GaborKordas
    @GaborKordas2 ай бұрын

    csűrhetik csavarhatják bárhogy..a hiteles rap be lett áldozva a pénzért meg a népszerűségért..A többi répalé.

  • @softlipsonbigdicks

    @softlipsonbigdicks

    Ай бұрын

    Bocsi, anno a picsa lp sem volt a leghitelesebb rap. Sose volt ez underground szerintem

  • @GrigoriJakovlevicsPerelman
    @GrigoriJakovlevicsPerelman2 ай бұрын

    ez melyik univerzumba kerültem,hogy a Sajó és a BSW beszélget? :DD

  • @simonszadovszky1414
    @simonszadovszky14142 ай бұрын

    Nekem a Matyi mindig is nagyképűnek tünt

  • @martin9053
    @martin90532 ай бұрын

    Matyi többször is említi de nekem nem világos. Melyik legnagyobb fesztiválon headliner a bsw ?

  • @elteemusicprod
    @elteemusicprodАй бұрын

    egy bsw interjú mindig fasza,föleg ez🖤

  • @Real_MusicOfficial
    @Real_MusicOfficial2 ай бұрын

    Egyik legjobb interjú ✌️

  • @andorgere
    @andorgere2 ай бұрын

    Nekem Matyi és Gabi a mai napig a példaképeim. 2011 körül egy ismerősöm ajánlotta, hogy hallgassak Beerseewalkot, nem ismertem Őket. Addig nem hallottam ennyire jó zenét, mint amit Ők csináltak, pedig elég sok magyar előadót hallgattam. Meg lehet nézni, hogy a régi előadók közül, mennyien értek el ilyen szintet, mint a BSW. Kevés olyan van aki alázatos maradt a többi ember felé, és nem vitte el a pillanatnyi gazdagság/hírnév. Mikor bejelentették, hogy csak zenekaros koncerteket fognak csinálni, és a következő évre készülnek valami nagy durranással, akkor reménykedtem egy Parkos koncertben. Kívánom, hogy sikerüljön bejutni a Parkba, a közönség (is) nagyon szeretné. Szóval, Kedves Budapest Park! Nagyon szeretnénk egy BSW koncertet nálatok! 😀

  • @YakilldaBeatZofficia
    @YakilldaBeatZofficiaАй бұрын

    Eredeti Afro house t csinálni, Smithmusix gondozásában, világszinvonalú lenne ☺️

  • @kapjamarja5371
    @kapjamarja53712 ай бұрын

    Tehát akkor a románok még a zenei piacon is lehagytak minket...🙈

  • @Tojgli
    @Tojgli2 ай бұрын

    Nem voltam oda értük az interjú előtt, de szimpatikus és értelmes srácok.

  • @TheSabeach
    @TheSabeach2 ай бұрын

    Valami nagyon nagy tüske van bennük Essemm kapcsán...mi történt?

  • @marshallchidzseeofficial9494
    @marshallchidzseeofficial949412 күн бұрын

    ILLETÉKTELEN BEHATOLÓK ez volt a BeerSeeWalk elotti csapat :D

  • @szabolcsvegh1578
    @szabolcsvegh1578Ай бұрын

    Írtam is a parknak!!!!!🎉

  • @ricco13100
    @ricco131002 ай бұрын

    Sziasztok! Nagyon tetszik a Matyi gondolkodásmódja és maximalizmusa, teljesen magamra ismertem, és az is nagyon gizda ahogyan Gabi tud reagálni a sztorikra és minden más magánéleti és szakmai dolgokra. Nagyon durván egy hullámhosszon van a két srác (és ezt élőben is tapasztaltam már) és ezt abból tudom, hogy nekem is van egy ilyen ember az életemben akit tényleg gyerekkorom óta ismerek és rengeteg dolgot csináltunk együtt és ez formál. Úgy ahogyan Ők is mondják mindig ott van a másik, azért, hogy lerántsa a földre és érzékeltesse a másikkal, hogy héj ez a valóság maradj itt köztünk. Szerintem ez az egyik kulcsa az Ő sikerüknek. A másik nyilván a zenei érzék. Mindig fejlődnek és mindig tudnak újat mutatni. Ez is nagyon tetszik bennük. Nem maradnak meg egy stílusnál.Mennek a trend-el. És jó ezt látni. Főleg így, hogy olyan előadókról beszélünk akik tegyük hozzá nem mai srácok. Tehát Ők tényleg átmentek azokon a létrafokokon amin át kellett menni ahhoz, hogy ilyenné váljanak és tényleg Emberek maradjanak, miközben óriási sikereket és hatalmas ember tömegeket mozgatnak meg. A következő dolog ami nagyon fület szúrt nekem, az az, hogy park vagy aréna. Én ahogy ismerem Gabit és Matyit ( jó nyilván nem úgy mer én is egy rajongójuk vagyok aki párszor váltott velük pár szót vagy élőben egy koncert után vagy egy chat-elésben), de van bennük potenciál, mert nagyon jól gondolkodnak, mind zeneileg mind üzletileg megfogják csinálni a z arénát. Nagyon jó emberek és kedvesek, viszont aminek a toppon kell lenni az a toppra is kerül. ez egyértelmű. Szerintem képesek lennének megtölteni egy Puskást 1-2 éven belül. Mert, ahogy végig követtem a munkásságukat a Picsa lemez óta és ami most van a Boldogtalanság c. daluk ami jelenleg a legutolsó kiadott daluk, az a fejlődés és amennyire erős dal, még erre rádobnak egy picit az fogja meghozni az áttörést a park és az aréna között. És tudom, hogy ráfognak mert nagyon precíz emberek és addigra valószínűleg változik ez a helyzet, hogy kivannak offolva az arénából és megfogják csinálni. Én bízom bennük és ha ez összejön ígérem ott leszek és a VIP jegyet fogom megvenni, csak azért is mert azzal is támogathatom a munkásságukat és mert örülhetek mag velük együtt a sikereiknek. Én bízom benne, hogy sikerülni fog nekik ez az áttörés és üzenem azt, hogy továbbra is maradjanak meg embernek, mert a mai világban ez érték, és kezdenek az emberek visszatérni önmagukhoz és rájönni, hogy ez az ami számít és nem a rengeteg szar a mocsok a háború és még sorolhatnám... hanem a béke és szeretet. Kívánom, hogy hajtson titeket továbbra is ez a szenvedély és szeretet, maxoljátok mindent addig amíg csak lehet, újuljatok csináljátok azt ami boldoggá tesz és gyártsátok nekünk az újabbnál újabb slágereket! Sok sikert tényleg! Üdv innen felvidékről srácok! :)

  • @bone6480
    @bone6480Ай бұрын

    mind2 interjuban amikor essemm volt és most is hiaba probaljak hirtelen kapjak a kerdest es latszik rajtuk hogy ott az megtorte oket szeretek egymast kar hogy vege annak a spanságnak!

  • @BZS26
    @BZS262 ай бұрын

    Ak26 is lehetne hiszen elegge meghatarozo alakok, illetve Mr bustaval is elegge nagy a multjuk!

  • @Asshya1

    @Asshya1

    Ай бұрын

    😂csupa "nagy múltú" senkik!🤦🏼‍♂️😂

  • @Nyul_Gyorgy
    @Nyul_GyorgyАй бұрын

    Na erre nem számítottam :D

  • @zoltankiss6290
    @zoltankiss62902 ай бұрын

    Mostmár tényleg behívhatnád MR.BUSTAT AKA KORDIK ZSOLTOT !!!!! Kicsit unalmas ez,hogy kivan beszélve ! Peace

  • @alexandrakomjathy9007
    @alexandrakomjathy90072 ай бұрын

    Szegèny Gaben nem nagyon jut szóhoz Matyi mellett😂😂❤nagyon klassz interjú lett❤

  • @user-im6pr8pz3n
    @user-im6pr8pz3n2 ай бұрын

    Somogyi Front,illetéktelen behatólok :D

  • @PaBa0604

    @PaBa0604

    2 ай бұрын

    Vannak fent számaik valahol?

  • @atahmc1

    @atahmc1

    2 ай бұрын

    Meg még Selfdefense is volt 2004-be. ;)

  • @Miruspage
    @Miruspage2 ай бұрын

    Egy missh interju nagyon jo lenne már

  • @Kriszz_1
    @Kriszz_12 ай бұрын

    Bírom a Bsw-t és vártam is ezt a beszélgetést viszont nekem ez nagyon vontatott lett elég lett volna ebből 1 órás beszélgetés is 😊

  • @litlecena7451
    @litlecena7451Ай бұрын

    3.14 , Ketioz interjú pls :D

  • @lxrinc
    @lxrinc2 ай бұрын

    18:03 XDD

  • @leodavid4036
    @leodavid4036Ай бұрын

    Ovo, Drake tetkó fájó lehet Kdotot hallgatva...

  • @wolverine6043
    @wolverine60432 ай бұрын

    Bsw lehet most nem a legjobb. De régen ők voltak az előadók és rapperek

  • @balintl.8280
    @balintl.82802 ай бұрын

    BP parkot a BSW-nek! 👇🏻

  • @zsocca9495
    @zsocca94952 ай бұрын

    ha mar majdnem minden interjúban feljön a Mr. Busta neve akkor nem kéne őt is meg hívni hogy meg hallgasd az ő néző pontját? akkor lenne igazan fair.

  • @MrP3ET
    @MrP3ET2 ай бұрын

    Full ertelmetlen ez meg lenne, de a hajatokkal mi ujsag van?🤣🤣🤣🤣🤣🤣

  • @adamokiss3297
    @adamokiss32972 ай бұрын

    Missh legyen a kövi

  • @bncx391
    @bncx3912 ай бұрын

    LMEN Prala jöhetne már :D

  • @martinrevesz5655
    @martinrevesz56552 ай бұрын

    1:21:06 geciregota revanced ytot hasznalok, mindig jol mutatja a like dislike aranyt. a baz+ -en 91ezer like es 117ezer dislike van jelenleg.

  • @BEERSEEWALK

    @BEERSEEWALK

    2 ай бұрын

    Ezek szerint a youtube sajat statisztikaja teves akkor. :) Tessek, ez egy mai stat: www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=42779E30179_2CA9_4E33_91D.jpeg

  • @muzsika5616
    @muzsika56162 ай бұрын

    Szólhat az a bizonyos szám nagyon profin, oké, de a Lukács szövege benne ettől függetlenül rettentő ciki.

  • @martin9053

    @martin9053

    2 ай бұрын

    Meg a többieké is

  • @omlacidisini8305
    @omlacidisini830522 күн бұрын

    Ha a csöcsök és segg nem trash, akkor semmi sem az.

  • @csaba6356
    @csaba63562 ай бұрын

    1:24:29 hogy hogy miért? Mert bazdmeg...

  • @ittazErfy
    @ittazErfy2 ай бұрын

    BSW-t a BUDAPEST PARKBA!! ❤️‍🔥❤️‍🔥

  • @robinpetrovics2176
    @robinpetrovics21762 ай бұрын

    Szerintem kurva jó még mindig 👀👌🏻

  • @adamvigh8867
    @adamvigh88672 ай бұрын

    Sajónak egyre durvább a haja. 😂

  • @norberttoth5273
    @norberttoth5273Ай бұрын

    Nem csíptem őket Eddig

  • @diamondboy1608
    @diamondboy1608Ай бұрын

    A régi Beerseet imádtam,de a mostani BSW-T nagyon nem. De nagyon őnazonosok a sracok. Peace

  • @norbertkiss7333
    @norbertkiss73332 ай бұрын

    Matyi úgy néz ki oldalról mint a Sin Citybe Mickey Rourke😂😂😂😂

  • @LaccKingsmen
    @LaccKingsmen2 ай бұрын

    Itt lenne már az ideje meg hívni Bustát hogy az ő oldalát is meg hallgatni

  • @goodface4242

    @goodface4242

    2 ай бұрын

    Xd sztm ha ilyen sokan ellene beszélnek annak nyomós oka van.. Busta max mentegetőzhet

  • @KefeiBence
    @KefeiBenceАй бұрын

    Nem tudom miért ekkora presztízs a Bp park. Rossz lelakott hányinger az egész hely penészes sör csapokkal.

  • @adamkocsis2682
    @adamkocsis2682Ай бұрын

    Ak 26-tot a népnek!❤❤

  • @dominikkalozi6536
    @dominikkalozi653628 күн бұрын

    kzread.info/dash/bejne/fXl4o8aborq9gs4.htmlsi=YPF6L26rFrRHXQoH Tessék, nem azt mondom fel kell karolni, de ő is egy somogyi falusi feltörekvő 😁💜💜💜

  • @Gorogyeckij
    @Gorogyeckij2 ай бұрын

    #BSW-t a Parkba🎉😁

  • @Markisah92
    @Markisah9227 күн бұрын

    Süti interjút!!

  • @Gerysson
    @Gerysson2 ай бұрын

    Bohócok

  • @NoName70707
    @NoName707072 ай бұрын

    Csodálom, hogy a napi bziriah felxopas közt van ideje a telexnek normális tartalamat is gyártani... Egyébként a mai nagy "sztárok" a munkát hírből sem ismerik...

  • @user-to3nk8qf1n

    @user-to3nk8qf1n

    2 ай бұрын

    te már csak tudod, koszos

  • @SGergo02

    @SGergo02

    2 ай бұрын

    Te aztán tudod Mr. Noname

  • @NoName70707

    @NoName70707

    2 ай бұрын

    ​​@@SGergo02 mesélj, buziriah hány munkahelyen dolgozott?

  • @SGergo02

    @SGergo02

    2 ай бұрын

    @@NoName70707 Mert neked csak az a munka, ha valaki lapátol meg kapál? 🤡 Idióta bohóc

  • @Trapkings54
    @Trapkings542 ай бұрын

    Két kúrva nagyon el hiszik aztán sokan úgy hallottak róluk amikor meg születtek közös zenék Bustával és Essemmel

  • @OG19

    @OG19

    2 ай бұрын

    Es Busta meg Essem hol van most??😂😂

  • @Trapkings54

    @Trapkings54

    2 ай бұрын

    @@OG19 hát ha ők adnak interjút szerintem őket is meg néznek ennyien 😅

  • @OG19

    @OG19

    2 ай бұрын

    @@Trapkings54 az lehet de nemreg volt Essem koncert nalunk senki nem volt..viszont BSW full house mindig.. En szemelyesen os ismerem oket tok jofejek es nincsenek elszallva maguktol..szoval nem ertem miert kurvazod oket….En eletembe Nem hallgattam Bustat,peddig rap/hip-hop-on nottem fel…

  • @Asshya1

    @Asshya1

    Ай бұрын

    Mintha azok a bohócok bármiben is különböznének ezektől a bohócoktól! 12 egy tucat!🤡

  • @DROPDZSI
    @DROPDZSI2 ай бұрын

    2bohóc Hiába tagadjátok azért kellet egy Mr.Busta és Essemm hogy meg ismerjenek titeket kár tagadni

  • @chaseyoung225

    @chaseyoung225

    2 ай бұрын

    Amikor az a feat kijött már ismerék őket érted?

  • @Trapkings54

    @Trapkings54

    2 ай бұрын

    ​@@chaseyoung225 hát nem sokan sokan akor kapták fel fejüket amikor Mr.Bustával és Essemmel meg született közös zenék

  • @Asshya1

    @Asshya1

    Ай бұрын

    Nem kevésbé bohócok mint az a baszta meg az sm! Mennek ezek is a levesbe akár a többi!🤡

  • @szabobence1817
    @szabobence18172 ай бұрын

    2 bóhóc

  • @sargaemoji

    @sargaemoji

    2 ай бұрын

    Aztan meg relevans ez a 2 habi gyerek🤡

  • @NoName70707

    @NoName70707

    2 ай бұрын

    Nézd végig...

  • @handrassins
    @handrassins2 ай бұрын

    Mindig is sejtettem, hogy BSW Gaben pap akart lenni, kösz Sajó hogy kihúztad belőle.