„Lauda, lauda, la’-la’-la-u-da”
1979-ben, vagyis negyvennégy éve találkoztunk először egy koncerten, ahol Öt kánon J. A. verseire című darabja hangzott el. Kék kordbársony öltönyt viselt. Erre emlékszem, meg a darabra. Partitúráit azóta is gyűjtögetem, illetve „lopogatom”. Később, amikor a Zeneműkiadó szerkesztője lett, gyakrabban találkoztunk, ettünk, ittunk, zenét hallgattunk (Mahler, Sosztakovics), talán beszélgettünk is, bár ezek az alkalmak idővel már inkább monológokká váltak, ő beszélt, mi hallgattuk. Volt mit. Selmeczi György unszolására még közös művet is írtunk, avantgárdnak álcázva magunkat. Csodás időszak volt, mikor egymásnak mutogattuk készülő darabjainkat. Hihetetlenül pontos és lényeges volt minden megjegyzése, de a legfontosabb mégis csak az volt, amikor eljátszotta mondjuk a Passiót vagy a Roratét. Aztán a közös alkotóházi idők, amelyeknek a következménye lett Kisoroszi, ahol máig mind a négyen [Orbán György, Vajda János, Selmeczi György, Csemiczky Miklós - a szerk.] együtt lehetünk.
Persze a legfontosabbak természetesen a művek. Azt hiszem, a magyar zenei élet prominensei közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen hatalmas életmű született itt az elmúlt évtizedek során.
Nemzetközileg ismert és sikeres kórusszerzőnek tartják, de nem ismerik jelentős kamarazenei munkásságát, oratóriumait, miséit, dalait, zenekari műveit. A Müpa vállalkozása remélhetőleg változtat ezen.
Úgy vélem, hogy ha mondjuk, ötven-száz év múlva él még egyáltalán a klasszikus zene, ha lesznek utódaink, akik hallgatnak „szomorúzenét”, és esetleg kíváncsiak lesznek arra is, hogy mit műveltek elődeik, azaz mi, erről a korról a legjobb, legszebb, legigazabb válaszokat Orbán György műveiből kaphatják majd.
Vajda János
Kövesd a Müpát:
www.mupa.hu
/ mupabudapest
/ mupabudapest
/ mupabudapest
open.spotify.com/user/müpabud...
/ mupabudapest