Börtön és klíma volt az ígéret - egyikből sem lett semmi! - sajtótájékoztató
Egy fegyvergyártásban érdekelt, szankciók alatt álló orosz cég jóváhagyására várni nyilvánvaló lehetetlen. A kikért szerződésből pedig világosan kiderült, hogy a jármű átalakítására, továbbfejlesztésére minden létező jogot a BKV a Főváros nevében megszerzett, azaz a főpolgármesternek és a BKV-nak ebben a ciklusban minden lehetősége és joga meg lett volna arra, hogy klimatizálják a 3-as metró vonatait. Ez mégsem történt meg, ami nem az első megszegett ígérete Karácsony Gergelynek.
👤 Vitézy Dávid vagyok és döntöttem: indulok a főpolgármesteri választáson. Úgy gondolom, fővárosunk pártpolitikai csatatérré változott, minden ügyet átsző a kormány és ellenzék pártpolitikai háborúja, és mindeközben Budapest fejlesztése háttérbe szorult.
📍 Budapesten születtem és itt nőttem fel, 20 éve dolgozom Budapest fejlesztésén. Közlekedési aktivistaként kezdtem, majd 2010-től a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) irányítottam.
TE IS VÁLTOZÁST SZERETNÉL ELÉRNI BUDAPESTEN? TÁMOGASS ÉS CSATLAKOZZ!
🙏 Minden eredményemet a közösség erejének köszönhetem, éppen ezért most is hozzád fordulok támogatásért. Kérlek, támogasd kampányomat adományoddal: vitezydavid.hu/tamogass/
KÖVESS A KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELÜLETEIMEN!
🩵 Kövess Facebookon: / vitezydavid
🩵 Kövess Instagramon: / vitdavid
🩵 Kövess Tiktokon: / vitezydavid
Пікірлер: 48
Hajrá VD!
@chimerazo
Ай бұрын
Hajrá fidesz!
Minden szava igaz!!!👍👌👏🙏💯👑👑👑
Vitézy Dávid RAd van szüksége Budapestnek!!
Hajrá Dávid!
@chimerazo
Ай бұрын
Így van, hajrá Fidesz!
Plusz kikapcsolták az energia visszatáplálást. Ezért tódul be a forró levegő az utastérbe.
@joules83a
Ай бұрын
Ez most komoly? 😱
@Vfgb75.
Ай бұрын
@@joules83a az
A MALÉV botrány után sem volt semmi. A fiDKeszék csak egymást védik. Hajrá Vitézy, hajrá MKKP, hajrá Tisza. Én mindhárom voksot meg tudom érteni, és Vitezyre szavazok :)
@user-sq2ym1qi7e
Ай бұрын
Vitezi ma jelenkezett be a fidesz szavazoknal.. Megis csak a fidesze lesz.kibujt a szog😂
@sothisispermanence
Ай бұрын
@@user-sq2ym1qi7ea Karácsony-szavazóknál meg már 2 hónapja bejelentkezett. Most akkor hogy van ez?
@trainsandmodelshungary
Ай бұрын
@@sothisispermanence huh? Kicsoda? Hova?
@sothisispermanence
Ай бұрын
@@trainsandmodelshungary nem neked írtam, hanem a menetrend szerint érkező fideszesező trollnak. De úgy látszik, az ő kommentje közben érdeklődés hiányában köddé vált :)
@500Hun
Ай бұрын
"Tra(i)ns" a pride-ra is bejelentkeztèl vagy ez màr Tisza nèven fut❓️
Egy technológiai kérdés: Azt a hőmennyiséget ami egy ekkora szerelvény hőszivattyújának "külső egysége" termel azt alagút szellő rendszer képes-e hatékony kivezetni a föld alól? Vagy azt a hőmennyiséget a menetszél szépen "behúzza" az állomásra.
Ezek után hogyan szavazhat valaki Karácsonyra?
@katalindobo985
Ай бұрын
Mindenki, aki ismeri a munkáját!
Emberek❗️Csinàljunk egy vegyes magyar-kinai klima cèget a kinaiakal ès akkor az EU pìacbòl is rèszesednènk.. idehaza meg a legòlcsòbb àrban lehetne, amùgy is jòk ebben a kinaiak ès partnerek lennènek❗️☝️
Tudok magyar cégről, akik MÁV-os magyar vasúti, személyforgalmi kocsikba szereltek be nemrég utólagosan klímákat. Csak-csak megoldható már a metrókocsiknál is műszakilag...
@user-sq2ym1qi7e
Ай бұрын
Nem egeszen Rlveszne a garancis..ez a fonnforgas.is😂
@pancropp
Ай бұрын
@@user-sq2ym1qi7enem mintha nagyon sokat érne mostanság az orosz garancia…
Atv: Ez itt a Föld nevű bolygó?
Miért csak az ATV van ott ? M1, Hír tv miért nincs ?😮
@21szazalek
Ай бұрын
Mert őt nem Szentkirályi Alexandrának hívják! Ennyi az oka. Semmi más.
Az ATV-n kívül mást nem érdekelt?
Dávid sok ígéret hangzik el tőled is a kampányod során!!! Vigyázz hogy ezekre emlékezz majd a hétköznapjaidon is!!
@alcoholrelated4529
Ай бұрын
nekünk kell emlékezni, hogy ha esetleg nem tartja be, akkor majd 5 év múlva ne szavazzuk vissza!
Szentkirályi és Vitézy már a kampányban átverte a szavazóit, átverte a Budapestieket? Mindketten tudtak róla, hogy Szentkirályi visszalép? Szandikának esélye sem lett volna. Vitézy szavazónak meg gratulálok, hogy megtalálták a fidesz jelöltjét, eredetileg is ő lett volna, csak Szandika nélkül nem sikerült volna. Mivel fideszesre nem szavazok, marad Karácsony.
algoritmus pörgettyű
Ennyire fogyatékos riportert. Neki csak az a fontos, hogy belekapaszkodhasson egy-két szavába és csinalhasson újabb pletykát Orosz barátság címszóval
10 évvel ezelőtt bem szinte egyik buszon se volt klíma,mégis túléltük.Egy régi metró kocsiba nembiztos hogy lehet be szerelni.Fokozatosan új metró kocsikat kellene venni.
@molnibalage83
Ай бұрын
Nincs realitása addig, amíg a metrókkal nem történik valami komoly, mert alig 10 éve elbasztak majdnem annyi pénzt ezekre a szaroka, mint ami egy új lett volna.
@user-sq2ym1qi7e
Ай бұрын
Nem birja az alvaz A szakember vitezi ezt miert nem mondja el😂
@user-sq2ym1qi7e
Ай бұрын
Ez igy van es vitezi a szakember ezt nem tudja?
@exedraselester9383
Ай бұрын
@@user-sq2ym1qi7e Tudja,csak ígérget össze vissza. Ha csak a negyedét meg valósítaná fő polgármesterként 1 ciklus alatt csődbe jutna a főváros és nagy mértékű adó emelésekre lenne szükség.
@user-sq2ym1qi7e
Ай бұрын
Exe Egy jozan gondolat Senki nem kerdezte meg tole hogy a 101igeret mennyi idore szolna es mennyi a kiadasa?? Ez onmagaban komolytalan Ez a lelkes vitezi hivoknel nem merult fel??? Es a sok sikertelen projektje?😂