† Búcsúzunk KOÓS JÁNOSTÓL - Nyugodjon Békében Művész Úr!😪

Фильм және анимация

Művész Úr, búcsúzunk, de csak a fizikai valójától, mert örökre a lelkünkben a szívünkben őrizzük emlékét azt a sok szépet amit Öntől kaptunk!
Koós János, eredeti nevén Kupsa János (Bukarest 1937. november 20. - Budapest 2019. március 2.) magyar énekes, humorista, színművész.
Kupsa János néven született 1937. november 20-án, Kupsa János és Bartis Karola gyermekeként. A család Gyergyószárhegyen élt, de szobafestő édesapja éppen Bukarestben dolgozott, amikor várandós felesége meglátogatta, és ott született meg a fiuk. 1941-ben Erdélyből Miskolcra költöztek, ahol édesapja nővére is lakott.
Koós János már gyermekkorában sok időt töltött Miskolcon, a Mindszent tértől 100 méternyire lévő Kupsa-házban. Apja itt nyitott kocsmát, ezt azonban az államosítás után elvették tőlük.
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt 1957-58-ban, ahol egyik tanára Szeszler Tibor volt. Majd elvégezte a Zeneművészeti Főiskola oboa tanszakát Schwáb Nándor tanítványaként.
1957-1960 között az Országos Pénzügyőr Zenekarban játszott. Később rendszeresen parodizált, 1960-ban pl. Vico Torrianit, s ettől az évtől kezdve a Kamara Varieté tagjaként dolgozott.
Sikerek[szerkesztés]
Első sikereit táncdalfesztiválokon indulva aratta, ahol kétszer első díjat nyert. 1961-ben megjelent első nagy slágere a Micsoda nagyszerű dolog. 1966-ban a legjobb énekes díjat is megkapta. Énekesi karrierjével párhuzamosan színészként is tevékenykedett: Az oroszlán ugrani készül (1969), Bűbájosok (1969), A gyilkos a házban van (1970) című filmekben is szerepelt.
Hofi Gézával is itt találkozott, akivel duót alakítva vált ismertté, majd csatlakozott hozzájuk Kovács Kati és elkészítették 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás című zenés rádiójátékot, ami hanglemezen csak 1989-ben jelent meg, és amit később más dalok társaságában 1996-ban a Próbálj meg lazítani című CD-n adták ki.[2] Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. 1982-1985 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt, színész és humorista szerepben.
Énekesi karrierje a mulatós nóták felé fordult.
1999-2000 között az RTL Klub televíziónál kéthetente énekelt a Koóstoló című műsorral. 2002-ben a Magyar Televízióban havonta szerepelt a Koós Klubbal.
Hat nagylemeze, számos kislemeze került kiadásra, gyakran szerepelt a televízióban, sőt műsorokat is vezetett, de a legnépszerűbb a hatvanas évek elején volt.
Magánélete
1971-ben vette feleségül Dékány Sarolta énekesnőt. Gyermekei: Koós Réka (1973) és Koós Gergő (1976). Unokája Rozi (2003).
Hobbija a vitorlázás, szurkolás a Fradinak és a tenisz.
A My Way egy Frank Sinatra előadásában ismertté vált dal. A dalszöveget Paul Anka írta a francia Comme d'habitude dal dallamára. Az eredeti dalt Claude François és Jacques Revaux szerezte, a szöveget Claude François és Gilles Thibault írta 1967-ben. A Comme d'habitude szövege eredetileg angol nyelven íródott For Me címmel. Anka szövege nem kötődik az eredeti francia vagy angol dalszöveghez. A My Way az egyik legtöbbet feldolgozott dal a könnyűzene történelmében.
Dalszöveg:
Az én utam
És most, a számadást, egy életről, én megcsinálnám.
Itt áll, egy fél zenész, egy fél színész, egy kósza látvány.
Száz dal, száz aranyát elszórva szétszórt évek árán.
Hát ezt mondom majd,
Szent Péter vár rám.
Mozgás és elnyomás, sok zúgó taps, több rossz a jóban.
Nem volt nagyképű rang, csak tiszta hang az énekszóban.
Volt szív, ezt adtam én, és jó kedélyt száz nóta szárnyán.
Hát én szólok ha majd.
Szent Péter vár rám.
Volt nem is oly rég egy hangszerem.
Bevallom még most is szeretem.
Pár tiszta hang, mint estharang.
Szívemből zeng egy régi dal.
Ez még soká, ha újra él.
Szent Péter ráér.
És lett, két gyermekem, drágább nekem mint drága gyémánt.
Egy srác oly büszke rám, a kislány is hasonlít én rám.
Egy hölgy mellettem áll, rám görnyed gond.
Ő nem hagy árván, tán ő még meghalok.
Szent Péter vár rám.
Mit tennék mást ha százszor én.
Éppúgy mint rég, újból kezdhetném.
Csak tréfálnék én óraszám, és dúdolnék.
Magamnak tán, egy fájó dalt ha egyszer majd.
Szent Péter vár rám.
Szent Péter rá ér .

Пікірлер: 553

  • 5 жыл бұрын

    EZ AZ EREDETI VIDEÓ! kzread.info/dash/bejne/iap1pJaxkdC8m7w.html Ismét szegényebbek lettünk egy nagy egyéniséggel, kiváló művésszel egy legendával! 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész! Művész Úr Köszönjük a sok szép dalt a rengeteg humort vidámságot, amit öntől kaptunk az évtizedek alatt! Ezt a videót sokan láttátok már, a Művész Úr 80. születésnapjára töltöttem fel. Úgy gondolom ennél szebb dalt nem választhattam a búcsú videóhoz!😪 Sir a szívem a lelkem, még fel sem fogtam, hogy nincs többé. Múlt héten szinte állandóan ŐT hallgattam a dalait a kabarékat, a szilveszteri csujogatót, ezek kazettán vannak meg. Akkor még nem is sejtettem, hogy beteg. Elmondhatatlanul sajnálom! 😢†♥😢

  • @ibolyaszalay4706

    @ibolyaszalay4706

    5 жыл бұрын

    Egyetértek, Nem sokat szenvedett, De velünk marad amíg emlékszünk rá.

  • 5 жыл бұрын

    @@ibolyaszalay4706 😪 Így igaz, soha nem feledjük! Nyugodjon békében!😪

  • 5 жыл бұрын

    Nem tudom mit mondjak , itt hagyott ! NEM BÚCSÚZOTT ! MINDEN KÉPE BENNEM FELRAGYOG ! MIKOR ITT ÉNEKELT A CSALÁDJÁVAL A FALUNAPON ! NEM FELEDEM MÍG ÉLEK , IMÁDOM , ÉN ELKÉSTEM EZEK SZERINT AZ IN MEMORIAMMAL... EZ A DAL ÉPP TALÁLÓ ! MOST BAJBA LESZEK A VÁLASZTÁSNÁL.... DE MEGOLDOM...., MERT MEG KELL OLDANOM.... ÉRZEM !

  • @Maszatos2

    @Maszatos2

    5 жыл бұрын

    Nyugodjék békében 😪

  • @ercsi13

    @ercsi13

    5 жыл бұрын

    Kedves Ilona! Köszönöm a videót! 🙏🙏 Elsirtam magam!

  • @user-tp5vb2vp2y
    @user-tp5vb2vp2y4 ай бұрын

    Nyugodj békében kedves János. Hazánk egyik legjobb művésze.

  • @karolynehorvath7004
    @karolynehorvath7004 Жыл бұрын

    Nyugodjon.bekeben.csodalatos.ember.hangja.dalai.gratulalok.

  • @editborbasneribanszki5599
    @editborbasneribanszki55994 жыл бұрын

    MINDENKI SZERETTE.... egy LEGENDA.... ISTEN VELED....😘

  • @istvannefarkas4834
    @istvannefarkas4834 Жыл бұрын

    Szeretem a hangját, minden dalát!

  • @editleszkoczky9350
    @editleszkoczky9350 Жыл бұрын

    Köszönöm nyugodj békében

  • @laszlopatkos2800
    @laszlopatkos28005 жыл бұрын

    Azt hiszem Aradyszkyval meg Hofival ugratják egymást odafenn. Az Égi Társulat ismét kiegészült 1 fantasztikus Hanggal! Hajrá Fradi, Isten nyugosztaljon Jani !

  • @belanefazekas6813
    @belanefazekas68135 жыл бұрын

    Nagyon-nagyon sajnálom,sok-sok élményt nyújtott gyönyörű hangjával,jó humorával, nyugodjon békében!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @evapetrezselyem8971
    @evapetrezselyem89714 жыл бұрын

    Fantasztikus csodálatos, minden jó Művész elmentek már 😥😇

  • 4 жыл бұрын

    Sajnos igen!! :(😒

  • @gyorgynearanyos7313
    @gyorgynearanyos73135 жыл бұрын

    Gyönyörű dalait nem felejtem! MINDENT KÖSZÖNÖK MŰVÉSZ ÚR! Emléke szívünkben örökké él!!

  • 5 жыл бұрын

    😪😪

  • @Richy.9
    @Richy.95 жыл бұрын

    Nyugodjék békében. Bácsi mért sir a telefon. Kedvencem volt tőle.

  • @szabosandorne126
    @szabosandorne1263 жыл бұрын

    Nagyon szép a bucsu dalt Ilon, Köszönöm szépen.

  • 3 жыл бұрын

    Én köszönöm a megtekintést és kedves véleményt!♥ További szép estét kívánok!♥

  • @csilla664
    @csilla6645 жыл бұрын

    Ismét elment egy jó énekes és színész legenda edesapa ahogy megfigyelem úgy mennek el sorjaba alig marad igazi énekes és színész nem lehet elfelejteni szívünkben örökre megmarad isten adjon neki örök életet

  • @tiborneongai9921
    @tiborneongai99215 жыл бұрын

    "A KAPITÁNY", VÉGLEG ELHAJÓZOTT ! ISTEN VELED , NYUGODJ BÉKÉBEN !

  • @MrImfa

    @MrImfa

    4 жыл бұрын

    Nos hát Kapitány, elment a hajó, és ahány kikötő annyi leány? Sok-sok tisztelettel és szeretettel emlékezünk reád. Régi és tisztelő hallgatód még a '967-es évektől....

  • @erikamatone1879
    @erikamatone18795 жыл бұрын

    Imádtam,sajnálom hiszen ezek ,a legcsodásabb dalok!!😢😢😢

  • @icewizardtm5713
    @icewizardtm57135 жыл бұрын

    Nagyon Szép az Édesapámnak ő volt a kedvence és ő Hétfőn hunyt el Béke Poraikra

  • 5 жыл бұрын

    Őszinte részvétem kedves Krisztina! Nyugodjanak békében mindketten!!😢

  • @evahezer-varga5673
    @evahezer-varga56733 жыл бұрын

    Egy csodálatos hangú énekest, egy jó humorú, szimpatikus embert veszitettünk el. Nyugodjon békében, drága Művész úr!!!! 💖💖💖

  • @anitaszakacs1991
    @anitaszakacs19915 жыл бұрын

    Nyugodjék békében. Őszinte részvétem a családnak. Hiányzunk nagyon ...

  • @jogaattila1828
    @jogaattila18285 жыл бұрын

    Sírok....! Őszinte részvétem a családnak!

  • @zuborherczeg
    @zuborherczeg2 жыл бұрын

    3 éve, de most is elérzékenyülök ha hallom a hangját. Nekem, aki az idén leszek 60 éves, meghatározta az életemet, a zene szeretetét, az éneklés imádatát.

  • 2 жыл бұрын

    Köszönöm a véleményt!

  • @laszlovass7381
    @laszlovass73812 жыл бұрын

    Minden elhunyt nyugodjon békességben az Úr Jézus szent nevében! Emlékűk szívünkben örökké élni fog,

  • @balazsidenes
    @balazsidenes10 ай бұрын

    Nyugodj Békében Öreg Székely......Isten veled !

  • 10 ай бұрын

    🙏🙏🙏

  • @etelkapapp5464
    @etelkapapp54645 жыл бұрын

    “CSAK AZ HAL MEG AKIT ELFELEJTENEK,ÖRÖKKÉ EL AZ AKIT SZERETNEK”!!! Nyugodjon békében Művész ÚR!Vigasztalodast kívánok a Családnak JÉZUS URUNK SZETETETEVEL!!

  • 5 жыл бұрын

    Ez így van kedves Etelka, ŐT SOHA nem feledjük, de még az utódaink sem!👍💕

  • @karolyneberegszaszi
    @karolyneberegszaszi Жыл бұрын

    Csodálatos EMLÉKKÉPEK kelnek ÉLETRE , melyet Hálásan Köszönök a magam szerény módján ! ÁLDÁS szálljon életére - halálára ! Szívünkben míg élünk EMLÉKEZÜNK !

  • @evikeszabo2072
    @evikeszabo20725 жыл бұрын

    Nagyon szép hangja van Nyugodjon békében 😪

  • @valeriamuller9208
    @valeriamuller92085 жыл бұрын

    Még mindíg hihetetlen!!😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢🙏💝😢

  • @klarakovacs548
    @klarakovacs5485 жыл бұрын

    Nagyon megható ez a Dala ! Igazán találó-szívbe markoló az egész felvétel .Pótolhatatlan veszteség érte Mindazokat, akik szerettük és tiszteltük a Művész Urat . . Igazi ,született tehetség..! Távozásával ismét egy nagy űr maradt ! A közönségének is nagy veszteség, hát még a Családjának! Barátainak ! Őszinte részvétünk ! Nyugodjon békében és boldogan immár a Szt Péter kertjében és hallatsszon le a Földre , ahogy énekel ,az eltávozott szeretteivel ! Lelki nyugalmat- erőt -egészséget a Családnak.! Köszönjük ,hogy meghallgathattuk !

  • @azegekosz
    @azegekosz5 жыл бұрын

    Nyugodjon békében sokunk nagy kedvence!

  • @evaszabo175
    @evaszabo1755 жыл бұрын

    Megrendülten olvasom...nyugodjon békében... Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Ady Endre

  • 5 жыл бұрын

    Fáradt szívem hangosan dobog, Emléked árnya, még mindig itt lobog. Szél hozta húrokon, felsír egy dal, Minden ritmusa szívembe mar. Megfáradt szívem hangosan dobog Te érted... ki hiányzik nagyon Kit az idő múlásával sem feledek S, arra hogy mennyire szerettelek. Bennem most a magány dalol... Mert te már messze vagy...távol valahol...

  • @imrenetarlosi2430

    @imrenetarlosi2430

    5 жыл бұрын

    Gyönyörű, szomorúan méltó Koós János emlékére!

  • @rikomagyar7850
    @rikomagyar78505 жыл бұрын

    Nagyszeru emlekek.......

  • @mariannbarna7703
    @mariannbarna77035 жыл бұрын

    Nyugodjon békében! Csodás dalai és felejthetetlen humora, örökké a szívünkben él... 🖤

  • @jozsefnenagy4575
    @jozsefnenagy45755 жыл бұрын

    Drága Művész Úr,,nagy veszteség az ön távozása,,Nyugodjon békében!!!

  • 5 жыл бұрын

    Köszönöm a megtekintést és véleményt, egyetértünk, óriási veszteség a halála! További szép napot kívánok!♥

  • @rozsasiren5475
    @rozsasiren54755 жыл бұрын

    Hihetetlen. Egy generáció elmegy! Nagyon nagy arc volt! Nyugodjon békében.

  • @ercsi13

    @ercsi13

    5 жыл бұрын

    Sajnos igen! 😔 39 éves vagyok, apukámtól hallottam a szomorú hírt, közösen néztük meg ezt a szép videót, és mind a hárman elsirtuk magunkat! Anyukám megjegyezte "hihetetlen szinte minden évben elmennek azok akik igazán tudtak énekelni, akik magukat adták a színpadon" hála istennek 🙏, hogy számomra NAGY MŰVÉSZEK, probálom most tovább adni a nevüket arcukat a gyerekeimnek!!! Mert ők ahogy Koós János is igazán igazi volt! Nyugodjon békében 😓😔😢

  • @EvaSeregi
    @EvaSeregi5 жыл бұрын

    Nyugodjék békében. Nagyszerú ember és énekes volt egyedi nagyon szép hang - orgánummal.Őszinte részvétem a családnak.

  • @brigittakormos7969
    @brigittakormos79695 жыл бұрын

    Nyugodjon bėkėben. Sokunk nagy kedvence.

  • @erzsebethemelaneheidler8748
    @erzsebethemelaneheidler87483 жыл бұрын

    Köszi hpg, hogy velünk éltél

  • @istvankarsai7095
    @istvankarsai70955 жыл бұрын

    Nagy szerü müvész volt, szeretem a számait, nyugodjon,békében.

  • @janosbosnyak7662
    @janosbosnyak76625 жыл бұрын

    Igen szegényebbek vagyunk nélküle. Szívszorító, hogy elment az idő és vele Ő, Ő, aki színesebbé tette mindannyiunk részére a múló éveket, mert jelenség volt, tiszta, kellemes és egyedi hangjával, belső békét és harmóniát, emberi gyarlóságokat mutató humorával. EMBER volt és egy jellem, egy jelenség, akit példát követhető életet élt. Nem lehet elfelejteni.

  • @Menrot076
    @Menrot0765 жыл бұрын

    Nyugodjon békében. 😢 Őszinte részvétem a családnak.

  • @pocopip227
    @pocopip2275 жыл бұрын

    Hamarosan találkozunk barátom..terítsd az asztalt kérlek. A Moszkva tér gyermekei hamarosan útját veszi hozzád .😢

  • @45arpi
    @45arpi5 жыл бұрын

    nagyon szerettem, különös képen A kislány a zongornál

  • @ibolyakovacs6829
    @ibolyakovacs68292 жыл бұрын

    Nagyon szép gyönyörû hang!Nyugodjon békében!Kedveltem nagyon!♣♠

  • 2 жыл бұрын

    Köszönöm a véleményt, nagyon sokan fájlaljuk, hogy már nincs velünk. Hiányzik! Nyugodjon békében.

  • @sandornebordas1161
    @sandornebordas11615 жыл бұрын

    Nagy veszteség ismét elment egy szeretett ember! Nyugodjon békében!Részvétem az itt maradottaknak!

  • @icuesbecipusztai4502
    @icuesbecipusztai45025 жыл бұрын

    Őszinte részvétem a családnak .

  • @arpadfarkas1579
    @arpadfarkas15795 жыл бұрын

    Nyugodjon békében Művész Úr! Szórakoztassa tovább a tisztelt publikumot az Égi Színpadon! Mi, akik pedig még itt vagyunk a földön pedig emlékét gyakran felidézzük felvételeken keresztül. Felejthetetlen! Adj Uram örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék neki!

  • 5 жыл бұрын

    Ámen! 😪Szívünkben marad örökre!😪

  • @DAgi-sc2yo

    @DAgi-sc2yo

    5 жыл бұрын

    ❤️🌹😭Köszönjük a rengeteg gyönyörű dalt és élményt. Én kislány voltam amikor Ő fiatal és emlékszem, a szüleimmel néztük a tévében, ahogy Rékával, Gergővel és Dékány Saroltával énekelt. Megint elment Valaki, Aki nélkül szegényebb a zenei-és művészvilág és Magyarország....😭. Legyen könnyű Neki a föld, a családjának sok erőt.....😭

  • @elzab5400
    @elzab54005 жыл бұрын

    Részvétem a családnak, nagy veszteség az országnak, nyugodjon békében.

  • @etelkafodor6662

    @etelkafodor6662

    5 жыл бұрын

    IGEN!

  • @laszlonagy1257
    @laszlonagy12575 жыл бұрын

    Őszinte részvétem.......Nyugodj békében..............

  • @istvannemezei3063
    @istvannemezei30635 жыл бұрын

    Nyugodj békébe egy nagyszerü énekes és szinész voltál de emlékezünkrád soha nem feledünk😭😭😭😭😭😭😭😭

  • @peterfekete1582
    @peterfekete15825 жыл бұрын

    Részvétem a családnak, mindenkinek aki szerette, tisztelte, ismét egy hatalmas egyéniség, egy kíváló embert veszítettünk. De most így a régi barátaival együtt szemlélheti majd felülről a Fradit, Payer Öcsivel, Aradszkyval, Bajor Imivel. Szerencsések vagyunk, hogy olyan világban élhetünk, amelyben az ilyen értékek nem vesznek el, hanem a technika megőrzi számunkra. Nyugodj Békében Koós Jani, Legyen Neked könnyű a föld.

  • @HalaszyErika
    @HalaszyErika5 жыл бұрын

    Őszinte részvétem a családnak, átérzem, milyen fájdalmas ez, hisz én is csak pár hónapja veszítettem el az Édesapámat... Sajnos, egyre kevesebben vannak azok a régi, igazi művészek... Veszteség ez mindenképp, de emléke és alkotásai örökké itt maradnak nekünk. És tudjuk jól: csak az hal meg, akit elfelejtenek. De őt nem felejtjük el soha!

  • @katinka324
    @katinka3245 жыл бұрын

    Nyugodjon békében!Részvétem a családnak!

  • @gaborreinersdorfer7061
    @gaborreinersdorfer70615 жыл бұрын

    Rienersdorfer Gábor, köszönöm szépen afeltoltest, művész úr egész élete, benne,vanadalba,nyugodgyekbekkeben,

  • @zsuzsannalang2263
    @zsuzsannalang22635 жыл бұрын

    Köszönöm ezt a szép megemlékezést, ismét egy nagyszerű MŰVÉSZ távozott. Az utolsó nagy előadók egyike. Nagyon sajnálom. Nyugodjon békében.

  • 5 жыл бұрын

    Igen óriási ürt hagyott maga után! Nyugodjon békében. Hiányozni fog!😢

  • @erzsebetasboth3950
    @erzsebetasboth39505 жыл бұрын

    Isten áldásával nyugodjon bèkèben

  • @martelyibakter
    @martelyibakter5 жыл бұрын

    Ismét szegényebbek lettünk egy pótolhatatlan Művésszel. Nyugodjék békében.

  • @ConcerteDinRomania
    @ConcerteDinRomania5 жыл бұрын

    Nyugodjon Békében Művész Úr! Nyugodjék békében. Őszinte részvétem a családnak.

  • @ercsi13
    @ercsi135 жыл бұрын

    Nyugodjon Békében 😭 😭😭 Mély tisztelettel búcsút intek én is többed magammal!! Égi csillag lett egy földi csillagból 😥😢😢😭😭😭😭

  • 5 жыл бұрын

    Nagyon szép gondolat!! Nyugodjon békében! 😢

  • @VASSIMIKE89
    @VASSIMIKE895 жыл бұрын

    Nyugodjon békében ! Megint veszítettünk egy nagy ikont ! Részvét !

  • @Kelenemam
    @Kelenemam5 жыл бұрын

    Ilyenkor minden fájdalmat, és veszteséget átél az ember, amikor ezt a szívbemarkoló dalt hallgatja. Az elmúlást felfogjuk, de elfogadni nagyon nehéz. Szép dalokat hagyott maga után, tele érzelemmel, szeretettel. Nyugodjék békében. " A dalsereg muzsikál fenn az égen", ahogy a Szenes esten elhangzott, és már Ő is ott van közöttűk.

  • @attilapetho1383
    @attilapetho13835 жыл бұрын

    Egy nagyszerű énekes művészt veszítettünk el,őszinte részvétem! Egy nagy legenda nagyon sajnálom!

  • @mariaseres7103
    @mariaseres71035 жыл бұрын

    Nyugodjon békében! Imádtam, nagy Művész volt!

  • 5 жыл бұрын

    Igen valóban sokan szeretjük és ez a halálával nem is fog változni!! Nyugodjon békében!😢😢

  • @gabriellav.7408
    @gabriellav.74085 жыл бұрын

    Nagyon szép összeállítás, méltó búcsú a Művész Úrtól.

  • 5 жыл бұрын

    Köszönöm kedves Gabriella!♥

  • @evaszentgali5449
    @evaszentgali54495 жыл бұрын

    Nyugodjék békében a Művész úr, őszinte részvétem a Családjának!

  • @ilonagaalne3262
    @ilonagaalne32625 жыл бұрын

    NYugodjon békében.CSaládjának őszinte részvétem!Dalaival örökre a szívünkben marad!!

  • @jutkaberenyi9601
    @jutkaberenyi96015 жыл бұрын

    Őszinte részvétem a családnak. Teljesen megdöbbentem.

  • @gabortorok1206
    @gabortorok12065 жыл бұрын

    Nyugodjon békében drága müvész úr! 🖤🖤🖤😥😥😥

  • @rozsacsaszar1249
    @rozsacsaszar12495 жыл бұрын

    Nyugodjon békében! Nagyon szomorú vagyok... Köszönöm ezt a szép megemlékezést!

  • 5 жыл бұрын

    😪Örökre a szívünkben! Egész héten Őt hallgattam mintha csak megéreztem volna a tragédiát!😪

  • @katalingyuracznehorvath7526
    @katalingyuracznehorvath75265 жыл бұрын

    Döbbenet!😢 Gondoltuk talán sokan:Ő örökké velünk marad!😣 Nyugodjék békében!😢😢 Családnak őszinte részvétem!😭🙏

  • @hangyacska2253
    @hangyacska22535 жыл бұрын

    Óriási veszteség,igazi IKON...volt,és micsoda ember...felfoghatatlan...NYUGODJÉK BÉKÉBEN..

  • @pappmarianna6894
    @pappmarianna68945 жыл бұрын

    Nyugodjék Békében! A "Kis Huszárral" Bajor Imrével és Hofival immár hárman az égieket szórakoztatják. Őszinte részvétem a Családnak!

  • @zoltanboldog4916

    @zoltanboldog4916

    5 жыл бұрын

    Hianyozni fog nagyon sok vidam percet orakat adtak nekunk!!koszonjuk Janos!!

  • @polett7588
    @polett75885 жыл бұрын

    Kedves Ilona! Csodálatos videó, méltó emlékezés a drága Művész úrra! Köszönjük minden rajongója nevében! Nyugodjék békességben! Dalaiban örökké élni fog!

  • 5 жыл бұрын

    Köszönöm kedves Polett, nagyon jól esett! Egy igazi legenda végleg távozott, még igazán fel sem fogtam! Egész héten őt hallgattam, minha csak megérzetem volna a tragédiát! Nyugodjon békében!😢

  • @anikolaczik4094
    @anikolaczik40945 жыл бұрын

    Nagyon meghato nyugodj bekeben muveszur

  • @janoscsuhai4460
    @janoscsuhai44605 жыл бұрын

    Isten veled művész úr.Hamarosan találkozunk.

  • @istvannefarkas4834
    @istvannefarkas48345 жыл бұрын

    Szeretem a hangját, hiányozni fog, nyugodjon békében!

  • @ivettasimkova7154
    @ivettasimkova71545 жыл бұрын

    Egy fantasztikus,vidam es nagytehetseggel tele,csodalatos hangu szemely volt. Nyugodjon Bekebe.

  • @katalinszendrei3592
    @katalinszendrei35925 жыл бұрын

    Nagyszerű énekes, akire örökké emlékezni fogunk! Művész! Az Égiek között találkozunk! Isten veled!

  • 5 жыл бұрын

    😪 Ez így van örökre a szívünkben marad! Egész héten Őt hallgattam mintha csak megéreztem volna a tragédiát!😪

  • @erzsebetmagyarovari3159
    @erzsebetmagyarovari31595 жыл бұрын

    Őszinte részvétem a családnak!

  • @margocsorogine5127

    @margocsorogine5127

    5 жыл бұрын

    csatlakozom margo

  • @jutkamagosine5680
    @jutkamagosine56805 жыл бұрын

    Nyugodjon békében ! Drága Művész Úr ! Megint elvesztettünk 1 kiváló énekest , humorral megáldott Embert ! Hosszú éveken át a fiatalságomat végigkísérte szebbnél szebb dalaival ! Hofi Gézával , Bajor Imivel , Aradszky Lászlóval , stb , sorolhatnám estig ! Kívánom a Családnak , sok erőt , kitartást !

  • @Bozsikeify
    @Bozsikeify5 жыл бұрын

    Nyugodjon békében, nagyon fog hiányozni.

  • 5 жыл бұрын

    😪 Már is hiányzik! Egész héten Őt hallgattam mintha csak megéreztem volna a tragédiát!😪

  • @agnesmagyar8565
    @agnesmagyar85655 жыл бұрын

    Igazi egyéniség,nagy művész és nagy ember volt.Mindig mindenkit jókedvre derített.Legyen Neki könnyű a föld!Családjának megnyugvást kívánunk!

  • @zsuzsanemeth5037
    @zsuzsanemeth50375 жыл бұрын

    Még nem fogtam fel! Óriási veszteség! Nyugodjon Békében, már az angyalok, régi barátok, várnak rá!

  • @kecsmaribolya4514
    @kecsmaribolya45145 жыл бұрын

    Gyönyörű és szívbe markoló minden sora e videónak! Sajnos ismét elment (búcsú nélkül) egy legenda a zenei világból, nagyon fog hiányozni nekünk, nekünk akik ittmaradtak!!! Nyugodj békében Drága Művész Úr, a mi szeretett Koós Jánosunk!!!!!

  • @mariacsaszar4746
    @mariacsaszar47465 жыл бұрын

    Drága Ilonka köszönöm a szép emlék videót.

  • @gyorgymatai5633
    @gyorgymatai56335 жыл бұрын

    Ifjúságom egy darabját vitte magával, de Ő dalaival tovább él bennem. Isten nyugosztalja.

  • @attila.budai08
    @attila.budai085 жыл бұрын

    Nagyon szép videó, méltó hozzá. Nyugodjon békében, nagyon szerettem a hangját. :(

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni89065 жыл бұрын

    ILONÁM🕯⚘🕯1 csillaggal több lett az égen nagyon birtam Anyukám temerésén Édesanyám fenézek az égre evvel a számával búcsúztunk Jani szép bánatos dalával🕯Nyugodjon Békében 🕯⚘🕯köszi Ilonám a megemlékezést🌴🥀köszi szép napot😍😎kivánok💝💋

  • 5 жыл бұрын

    Köszönöm drága Marikám újra szegényebbek lettünk egy csodálatos tehetséggel! 😪Szívünkben marad örökre, nagyon nagyon szeretem a dalait, de színésznek sem volt utolsó! Egész héten Őt hallgattam mintha csak megéreztem volna a tragédiát!😪 Nyugodjon békében!😪

  • @klaraujvari6761

    @klaraujvari6761

    5 жыл бұрын

    Marikaneni Marikaneni Édes anyám fel ezek az égre

  • @maarid51
    @maarid515 жыл бұрын

    Nyugodjék békében! Nagyon szép emléket készítettél drága Ilonkám!

  • @istvannevarga6536
    @istvannevarga6536 Жыл бұрын

    🙏Ilonám nehéz vissza emlékezni Janira nincs tőbbé 🙏 bánatos videó köszi Kellemes Karácsonyt 🎄☃️Családodnak is 💋

  • @zoltannenagy3000
    @zoltannenagy30005 жыл бұрын

    Nagyon Sajnálom😕Egy igazi Ikont vesztettûnk😕Aki pótólhatatlan😕Nyugodjon békében!!👍👍Ott főnt, a csillagok közt is énekel, a többi jó énekkes , kollegákkal💖💖☝

  • @arankavargane3420
    @arankavargane34205 жыл бұрын

    Hihetetlen,nekem hirtelen ment el!!😢Óriás volt!!🙁Meg lesz a nagy találkozás a haverokkal""!!Nekik lesz vidámkodás,cikizhetik"" egymást,az idők végezetéig!🤔Nekünk Nélküle,Nélkülük nagy a HIÁNYÉRZETÜNK!!!🤔🙁? Ilonám,köszi a szép búcsút!!!MEGHATÓ!🕯✨🌷🕯

  • @ilonkapinter6462
    @ilonkapinter64625 жыл бұрын

    Őszinte részvétem a családnak

  • @asztyzoli
    @asztyzoli5 жыл бұрын

    Egyedi hangja örökké megmarad, dalait szívünkben fogjuk hordani. Gyerekkoromban volt egy lemezem ˝Kislány a zongoránál˝ és a ˝Születésnap egyedűl˝ volt rajta. 100-szór meghallgattam, az akkori román kommunizmusban magyar dalt nem nagyon lehetett kapni. Köszönöm e dalt, köszönöm, hogy létezett Koós János ! Nyugalma legyen csendes !

  • 5 жыл бұрын

    Köszönöm ezeket a megható sorokat! Úgy érzem, hogy az életünk része volt. 😢 Hiányozni fog!!😢

  • @TravelsWithPhillip
    @TravelsWithPhillip5 жыл бұрын

    Lovely song and video! Have a nice weekend friend.

  • 5 жыл бұрын

    Nyugodjon békében,.emlékeinkben él tovább..Köszönöm a szép megemlékezést kedves Ilona.

  • @wodicskabea
    @wodicskabea5 жыл бұрын

    A Jó Isten már vár Rád, nyitja azt az ajtót, ahol a jók mennek be! Ott mellette a helyed, és találkozni fogsz azokkal a Barátaiddal, akik előre mentek és már várnak Téged! Köszönöm, hogy hosszú évek óta ismerhettelek, köszönöm, ha hívtalak eljöttél és az öregek táncra perdültek, énekeltek Veled. Ígérem nem felejtünk.

  • @ferinyar6094
    @ferinyar60945 жыл бұрын

    NAGYON JÓ ÉNEKES VOLT,NYUGODJ BÉKÉBEN..

  • @brigittadr.gemesi3926
    @brigittadr.gemesi39262 жыл бұрын

    Méltó, szép megemlékezés a nagy művészre kedves Ilona. Mintha most hagyott volna itt bennünket Kós János. 3 éve már sajnos a Szenes Iván emlékkoncerteken láthatjuk Őt felvételekről.🖤

  • 2 жыл бұрын

    Nagyon köszönöm a véleményt! A rajongok nagy bánatára, Ő már az égi színpadon énekel!😢😢

  • @brigittadr.gemesi3926

    @brigittadr.gemesi3926

    Жыл бұрын

    @ Sajnos egyre többen: az Aradszky is és még sokan mások, akiket szerettünk és változatlanul szeretünk!

  • @csajkamionos5872
    @csajkamionos58725 жыл бұрын

    Nyugodjèk bèkèben, dalain nőttem fel, Nagymamám (84 +) nagy kedvence volt 😭❤

  • @gabriellajuhasz8169
    @gabriellajuhasz81695 жыл бұрын

    Isten nyugosztalja ..🌸🌼🌸.. Isten áldása legyen rajta 🌸🌼🌸 ..

  • 5 жыл бұрын

    😪Szívünkben marad örökre, nagyon nagyon szeretem a dalait, de színésznek sem volt utolsó! Egész héten Őt hallgattam mintha csak megéreztem volna a tragédiát!😪 Nyugodjon békében!😪