Az utolsó 24 óra a BEZÁRT Gellért Szállóban

Ойын-сауық

A mai vlogban bejárjuk A 100 éves gellért hotel minden apró és grandiózus szegletét. alá szállunk az alagsorába, ahol a gyógyvíz illata olyan mintha rotyogó üstökben több ezernyi tojást főztek volna ki. De megnézzük a mummal és szmokingokkal teli bálok központi helyszínét a gobleintermet. Elmegyünk a hírhedt 114-es szobához is, ahol a politikai nyomozó osztály állomásozott a tanácsköztársaság idején. Aztán Horthy Miklós Szellővel a fehér lóval, na meg pár ezer tollas süvegű katonájával einstandolta a fővárost és azzal együtt az egész országot, és bevackolta magát családjával együtt a hotelben. Naná, hogy elsuhanunk a lakosztályaik előtt is. Megnézzük a szecessziós kupolát és felmegyünk az Indiana Jones filmekkel vetekedő padlásra, ahol bőven van hely titkos szíriuszi reptilián kincsek elrejtésére. És ha már felmásztunk a padlásra, vétek lenne nem kimászni a gellért hotelt hirdető 2 méteres betűkhöz.
És még mindig nincs vége, mert Koniorczyk Bori a hosszúlépés.org társalapítója vezet végig téged és engem ezen a 103 éven és magán az épületen keresztül.
Ja és még valami. Ez volt az utolsó este, amikor halandó emberek betehették a lábukat a hotelbe, mert hogy ma újabb mély lélegzetet vett, és ahogy az elmúlt 100 évben már többször, a hotel kívül belül megújul.
Ha sétálni mennél a városba!
hosszulepes.org/hu
Fb: / ingatlanalmanach
A blogom: csorbadaniel.com/
Mél: hello@csorbadaniel.com
Twitter: / csorbade
Zene:
Soar by Scott Buckley / scottbuckley
Creative Commons - Attribution 3.0 Unported - CC BY 3.0
Free Download / Stream: bit.ly/soar-scott-buckley
Music promoted by Audio Library • Soar - Scott Buckley (...
Road to Moscow - Jingle Punks • Road to Moscow - Jingl...

Пікірлер: 38

  • @tamaslantos3249
    @tamaslantos32493 ай бұрын

    Itt dolgoztam szakácsként közel 10 évet. Imádtam. A legcsodálatosabb része volt az életemnek, végtelenül kedves emberek, munkatársak barátságos hangulat.

  • @oregsuszter2203
    @oregsuszter22032 жыл бұрын

    Javítgattam benne pár éve! Nagyon gáz volt a látvány tiszta szégyen volt! Ideje volt a felújításnak bár szerintem ezt a karantén alatt kellet volna elkezdeni! Jó pár csilliárdot bele kell pumpálni!!!!

  • @Thejano1998

    @Thejano1998

    2 жыл бұрын

    Lehet, egyszerűbb lenne ledózerolni.

  • @SokHuho

    @SokHuho

    2 жыл бұрын

    @@Thejano1998 kivülről gyönyörű és ikonikus, ne bontsák le soha!

  • @agostonimre5923
    @agostonimre59232 жыл бұрын

    Rengeteg turistát vittem ide vezetőként! Rossz látni,hogy meghalt a turizmus!

  • @arkiaandrea5349
    @arkiaandrea53492 жыл бұрын

    Nagyon de nagyon sok minden kimaradt a videóból. Szerintem ha tudsz tényleg minden egyes funkcionált helyiséget vidor le. A padlás térben tudom hogy volt egy mosó vasaló helyiség, az orvosi rendelő A nagykonyha a cukrászda lent mind mind kihagytad, személyzeti öltözött A Duna termet és még sok sok termet is.

  • @bondjames7867
    @bondjames7867 Жыл бұрын

    mert köze nincs az etedetihez azért! a szocializmusban ezt is majdnem tönkretették de kegalabb átépítették okyan semmilyenre mint mindent ebben az időszakban! vannak eredeti fotok a neten érdemes megnezni!! gyönyörű szalloda volt!! remélhetőleg visszanyeri eredeti pompájat újra!!

  • @andrealegendi9000
    @andrealegendi90002 жыл бұрын

    Valóban időszerű a felújítás/átalakítás! Meglehetősen szocreal a jelenlegi enteriőr.... :))))

  • @csiaelliott5130
    @csiaelliott51302 жыл бұрын

    NAGYON ÉLVEZTEM a videot. Sok erdekes tényt tudtam meg a szállórol., ahol 50 evvel ezelott volt a gólya bálunk mint elso éves orvostan hallgatók ha Köszönöm.

  • @Ingatlanhirdetes
    @Ingatlanhirdetes2 жыл бұрын

    Köszi Dani, még ilyet!

  • @botbela6951
    @botbela69512 жыл бұрын

    Nagyon szép épület, a kisasszony pedig gyönyörű volt.🌹

  • @katalintamasi5447
    @katalintamasi54472 жыл бұрын

    Nagyon sajnálom,ha a berenezest , lámpa karokat, üvegablakok valakik fillérekért megkapják...ez a Béke szálló zárásakor is így volt,1980 ban... láttam,ott dolgoztam !

  • @macsaicsaba
    @macsaicsaba2 жыл бұрын

    Ez nagyon jó lett, köszönöm nektek!

  • @videjo5161
    @videjo51612 жыл бұрын

    Köszi a videót!

  • @attilasalga
    @attilasalga2 жыл бұрын

    Érdekes volt!Köszi😊 Bori cuki!😉

  • @Gerasimenko81
    @Gerasimenko812 жыл бұрын

    Hát eléggé lepukkant ez a luxusszálló,ideje volt már ,h renoválják! Néztem volna még szobákat belülről! Kár ,hogy amikor kérdeztél nem Bori válasza jött ,hanem vágás. Gondolom nem tudta, Ő is csak egy külsős. Meghallgattam volna egy ott dolgozót anekdotáit

  • @Viviennci

    @Viviennci

    2 жыл бұрын

    Nagyon finoman fogalmaztál, én dolgoztam ott.

  • @juditbagi6424
    @juditbagi64242 жыл бұрын

    Azok a funkcionális szobák nagyon gyéren lehettek berendezve. Nem mutattak olyan szobát amire azt mondanám, hogy márpedig kéne ott lennem, ha többre nem csak egy- két napig. Nem igazán voltam elragadtatva a folyosóktól sem. Olyan stílustalan számomra. A karzatok viszont szépek, és az a magyaros motívummal mozaikolt csarnok. A színes üvegablakok gyönyörüek. Ebből a bemutatóból nekem az jött le, hogy a korszakváltások nem tükrözik már az eredeti építészeti stílust. Igaz, hogy nem voltam még ajtón belül, de a külsőből ítélve elképzeltem egy kis pompázatosságot. Ennek ellenére örültem a bemutatónak, köszönöm szépen a készítőinek.

  • @karfiol1
    @karfiol12 жыл бұрын

    Benne volt a régi Hitman 2 játékban és az alkalmazottak magyarul beszéltek.

  • @CsorbaDaniel

    @CsorbaDaniel

    2 жыл бұрын

    2001 szeptember 11-én pont azzal játszotta.

  • @PakaBubi
    @PakaBubi Жыл бұрын

    94-99ig dolgoztam a Gellértben. De szép emlékek

  • @krisztianhajto
    @krisztianhajto2 жыл бұрын

    Bori már nagyon ki volt az élettől és te még kérdeztél is tőle, meg lemaradtál… Dani, Dani, rossz voltál. De komolyan, nagyon szigorú volt a hölgy, de köszönjük neki, mert lett egy jó vlogrész a segédletével. Még több ilyet, tetszett!👏👏👏

  • @katalintamasi5447

    @katalintamasi5447

    2 жыл бұрын

    A kedves Bori volt túl gyors,futott végig,nagyon unhatta,Dani pedig túlzottan hadonászott, felesleges

  • @keepupspeak643
    @keepupspeak6432 жыл бұрын

    Össze vissza nincs hangja a néninek 11:30 kor pl, csak Dani hangja hallatszik... Nekem rossz a stereo, vagy másnál se szól?!

  • @CsorbaDaniel

    @CsorbaDaniel

    2 жыл бұрын

    Elég bonyolult, hogy miért ilyen. De direkt. A mikroport sztereoban vesz,azaz az egyik vesz a baloldaliba , a másik meg a jobba. igy ha az egyikben nem beszélnek, olyankor érdemes lehallkitani , igy tisztább a felvétel. viszont a végén monoba kellett volna kimentenem, amit már csak akkor vettem észre, hogy sztereoban hagytam, amikor itt már publikáltam. amúgy egy ilyen rész kb 1,5 óra mire a gépem kitömöriti.

  • @keepupspeak643

    @keepupspeak643

    2 жыл бұрын

    @@CsorbaDaniel Köszönöm szépen a szakszerű és korrekt választ, akkor nem ruházok be új hangfelszerelésre - (esetleg külön csak a hangsávot feldobva mondjuk drivera, ha azt elkezdi az ember lejátszani a háttérben, akkor megnézném szívesen újra! - kár hogy a youtube nem neged csak zenét alávágni a feltöltött videóknak...)

  • @juditbagi6424

    @juditbagi6424

    2 жыл бұрын

    Nálam sem sztereó. Már azt hittem, elromlott a füles. 🙂

  • @jani3317
    @jani33172 жыл бұрын

    Nagyon jó hely lehet.Hölgyet egész nap tudnám hallgatni vagy akár amíg élek.😊

  • @Vid.186
    @Vid.1867 ай бұрын

    Támogató komment

  • @beatrixgouzoul5873
    @beatrixgouzoul5873 Жыл бұрын

    Look inpossible play . The mini video running . Hotel Gellert own orban

  • @mariaterezia295
    @mariaterezia2957 ай бұрын

    Kár,hogy Horty lakosztályokat nem mutatták meg.

  • @leeaymi
    @leeaymi2 жыл бұрын

    Ne ilyesztegess. Hirtelen azt hittem, hogy végleg bezárták. Én meg bambán néztem ki a fejemből, hogy ha nekik rosszul megy az üzlet akkor kinek megy jól?

  • @CsorbaDaniel

    @CsorbaDaniel

    2 жыл бұрын

    Új cég vette meg és két éven keresztül fogják felújítani. Ebben a formájában már nem sok ember fogja látni.

  • @leeaymi

    @leeaymi

    2 жыл бұрын

    @@CsorbaDaniel Köszi az infót

  • @SokHuho

    @SokHuho

    2 жыл бұрын

    @@CsorbaDaniel reméljük,mert gáz

  • @gaboragonacs1982
    @gaboragonacs19822 жыл бұрын

    1-2 szer csak ugy határozottan besétáltam... retro hangulatu. A szines üvegablakok szépek kár lenne értük

  • @strngth
    @strngth2 жыл бұрын

    Liminal space

Келесі