A szülők kapcsolata, mint a gyermeknevelés alapja - Tapolyai Emőke

Az előadó, Tapolyai Emőke, klinikai és pasztorál pszichológus, napjaink egyik legismertebb szakembere. Tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, több mint húsz éve segít embereknek dolgozni önmagukon, a kapcsolataikon. Emőke vallja: „szeretem az emberi lelket, de nem fürkészni, hanem felemelni, erősíteni, bátorítani, vele együtt gondolkodni, felfedezni és alkotni. Hiszem, hogy a saját életemre és a hozzám hozott problémákra is van megoldás, létezik fejlődés és kibontakozás, igaz, néha küzdelmek árán."
Hogyan adhat biztonságot a gyermek számára szüleik egymáshoz való viszonyulása?
A gyerekek nem szavainkból tanulnak. Azokat bár hallják, de ha nincs mögötte hitelesség, akkor csupán értelmüket vesztett szavak maradnak. A gyermek példából tanul, s ráadásul lesi, kutatja, tanulmányozza szüleit. Hogyan viszonyulnak szüleim egymáshoz? Mit jelent ez rám nézve? Mit üzen ez a jelenemről, a jövőmről? A szülői kapcsolatoknak már egyszerű dimenziói is biztonságot adhatnak a gyermeknek, reményt a jövőjükről és stabilitást identitásukban, kapcsolataikban. Az előadás ezekre a kivitelezhető, hétköznapi, mégis markáns kapcsolati vonásokra bátorítja a szülőket, akik gyermeküket nem csak szavakkal, de saját közös belső
munkájukkal is támogatni akarják.
/ kosziklakolozsvar
/ kosziklakolozsvar

Пікірлер: 8

  • @coach_lavida
    @coach_lavida6 күн бұрын

    Csodálatos előadás! Szívből köszönöm!🙏💚

  • @gaborportik8134
    @gaborportik81343 ай бұрын

    Fantasztikus előadás meg nyugtató szavak Isten áldja önt!

  • @eventzs1
    @eventzs110 ай бұрын

    Zseniális előadás volt, szívbemarkoló felismerésekkel.

  • @regrechoir
    @regrechoir2 ай бұрын

    Szívből köszönöm, hogy részesévé lehettem az előadásnak! Isten áldja Önöket!

  • @bettinabettina8408
    @bettinabettina840810 ай бұрын

    Fantasztikus előadás .köszönet érte

  • @erzsebetzsuzsannawellernep8464
    @erzsebetzsuzsannawellernep8464Ай бұрын

    A gyermeknevelés titkai! Dr.tapolyai Emőke

  • @stefanadam165
    @stefanadam165Ай бұрын

    Köszönöm a tükröt.

  • @aetamat
    @aetamat6 ай бұрын

    47:25 „a hangulatom és az indulatom nem jogosít fel a sebzésre“

Келесі