A Magya-Rock Halottai - Radics Béla (2008)

Radics Béla, a gitárkirály 1982-ben, 36 évesen halt meg. A sírján ez áll: "Minden idők legjobb magyar gitárosa". Legenda lett azonnal, hiszen már életében mitikus figura volt. Soha nem állt be a többiek közé, a hatalom pedig minden formában igyekezett félreállítani. Hiába volt több zenekar (az Atlantis, a Sakk-Matt, a Tűzkerék, a Taurus és az Aligátor együttes) frontembere, gitárosa, nagylemeze nem jelenhetett meg soha. Csak egy rövidke filmanyag és két kislemez, valamint a barátok és a rajongók által készített amatőr felvételek őrzik fantasztikus játékát. Emléke viszont eleven: a barátok és a koncertek mind a mai napig élővé teszik töredékekből összeálló fantasztikus életművét. A filmben egykori barátai, zenésztársai (Póka Egon, Deák Bill Gyula, Török Ádám, Miklós Tibor) és élettársa (Miskolci Ilona) idézik fel alakját, nagy hatású személyiségét.

Пікірлер: 35

  • @attilakovacs5803
    @attilakovacs5803 Жыл бұрын

    Ilona nagyon szimpatikus, és a többi megszólaló is. Bélát koncerten talán csak egyszer láttam még a 70-es évek végén, emlékeim szerint az Budai Ifjusági Parkban. Akkoriban nagy Piramis-rajongó voltam, de tudtam a Tűzkerékről és a Taurusról, gyakran láttam a koncertjeiket kiplakátozva. Később Korál-koncerteken sok pletyka keringett Béláról, a formációiról, és némelyik dalról tudtuk, hogy az ő szerzeménye. Sajnálom, hogy akkoriban nem látogattam a koncertjeit, a zenéje minőséget képvisel, és lassan fél évszázad távlatából visszatekintve elmondható, hogy maradandót alkotott. Kár, hogy az akkori viszonyok felőrölték erejét, szívét, lelkesedését! Mennyi nagyszerű dal születhetett volna még, ha csak egy kicsit is kedvezőbb körülmények között élhetett, alkothatott volna! Viszont az is igaz, hogy a dalainak megszületéséhez nyilván nagyban hozzájárultak az adott kor viszonyai is. Köszönöm a nagyszerű film feltöltését!👍❤️

  • @istvanmakacs4534
    @istvanmakacs45345 жыл бұрын

    köszönöm a feltöltést,sokat jelent nekem.Bár édesapámtól örököltem szeretetét de ő belőle csak egy volt

  • @hajnalkatuske452
    @hajnalkatuske4526 жыл бұрын

    Mennyi mindent tudunk meg egy zenészről a halála után..?! Én csak annyit tudok Radics Béláról, amit személyesen láttam. Körülnézett a dunaújvárosi Ifiparkban, a WC- ben átöltözött, picit szenyózott az akkori bandájával, majd felment a szinpadra, és attól kezdve bennünket semmi más nem érdekelt.

  • @zsofialpsstudio2436
    @zsofialpsstudio24363 жыл бұрын

    És még egyszer,ez nem az ő hibája, minden tiszteletem neki!

  • @nagyistvan2389
    @nagyistvan2389 Жыл бұрын

    A Magyar-Rock Halottjai -Radics Bela (2008)

  • @jozsefhangos97
    @jozsefhangos972 жыл бұрын

    Már akkor tudta RADICS BÉLA hogy Török Ádám nem oda való IGAZA VOLT,DE SZERENCSÉRE BELATTA Ő IS!!!

  • @andrewleslie2786
    @andrewleslie27864 жыл бұрын

    MEGVETTEM DVD ÉN A MÉDIÁBAN

  • @gyuridora507

    @gyuridora507

    3 жыл бұрын

    Nekem megvan a Tűzkerék RB Megátkozott ember kazetta és egészen őszintén az a felállás sokkal jobb volt, mnt az XT. Valahogy Filip Gyuri jól elkapta a "fílinget". Nem is értem, miért nem maradt Ő az énekes, hisz technikailag nagyon jól hozta Béla ének-stílusát.

  • @01qfar62
    @01qfar629 ай бұрын

    Yo vót

  • @kraszi46
    @kraszi46 Жыл бұрын

    Erdős elvtársnak BÉLA hányadik áldozata volt ki tudja???

  • @hakapeszimaki8369

    @hakapeszimaki8369

    Жыл бұрын

    A cpg méltó emléket állított erdős elvtársnak

  • @ritazacsok4648

    @ritazacsok4648

    Жыл бұрын

    Béla a lumpenprolizmus áldozata,nem ERDŐSÉ!!!! ALKOHOLISTA volt!!!!

  • @hakapeszimaki8369

    @hakapeszimaki8369

    Жыл бұрын

    @@ritazacsok4648 Erdős egy genya volt és közvetve felelős Béla alkoholizmusáért és sok másért is. Egy normális országban lett volna lemeze és maga választhatta volna meg azt, hogy kivel játszik egy bandában. Sokan választották az alkoholt anno, ha a rendszer perifériára szorította az illetőt. Szabad verseny pedig ma sincsen de van a pia mellett sok drog, szóval könnyebb a kontrol a lelkek felett.

  • @csontoscsaba1268

    @csontoscsaba1268

    Жыл бұрын

    Erdős jó érzékkel tudta, kivel kell magylemezt készíteni. Az ideggyenge, alkalmatlan(ámde tehetséges) embereket kiszűrte. Jól tette. A szociban, ha minden tehetséges zenésznek lemeze lett volna, megszámolni sem tudtuk volna a bandákat. Az egyensúlyon volt a lényeg. Hasonló zenékkel nem lehetett elárasztani a zenei piacot, mert a vevőközönség az ország mérete miatt korlátozott volt. A nagyok(pl. Omega, Koncz, Edda, Illés,LGT... stb.) nem lettek volna olyan sikeresek, ha több hasonló stílusú konkurencia lett volna piacon. Ez bárhol a világon így működik.

  • @blanchelipton7616

    @blanchelipton7616

    10 ай бұрын

    Na ne

  • @daniszalvador1754
    @daniszalvador17546 жыл бұрын

    esedleg dobos?

  • @kzoli8196
    @kzoli81966 жыл бұрын

    Mi lett azzal a felvétellel amiért 1 miskát kér a tulaj ?

  • @bandyel2007

    @bandyel2007

    4 жыл бұрын

    Íme: kzread.info/dash/bejne/oGWquM6Cm9zHYc4.html

  • @kolink77

    @kolink77

    Жыл бұрын

    Az egy szemét szarember, benne volt a pengék, és halak c. Könyvben, ez még a 80-as évek végén volt, már akkor is nyerészkedni akart Radics on!

  • @gyorgykovacs2960
    @gyorgykovacs29603 жыл бұрын

    Tud valaki segíteni, hogy milyen zeneszám szól a végén?

  • @thejozsi88

    @thejozsi88

    3 жыл бұрын

    Korál-Anyám vigasztalj engem

  • @gyorgykovacs2960

    @gyorgykovacs2960

    3 жыл бұрын

    @@thejozsi88 Köszönöm szépen

  • @Enkeli344
    @Enkeli344 Жыл бұрын

    Tulajdonképpen Béla hamarabb elhunyhatott mint édesanyja?

  • @ramonagrisnackh5336

    @ramonagrisnackh5336

    Жыл бұрын

    Így van.

  • @Enkeli344

    @Enkeli344

    Жыл бұрын

    @@ramonagrisnackh5336 az nehéz lehetett anyukàjànak is

  • @spyware1100
    @spyware1100 Жыл бұрын

    "vedd fel a fehér gitárt", Bencsik Sándornak volt fehér gitárja nem Bélának. Én emiatt mindig azt hittem hogy a zöld csillag dal róla szólt.

  • @gyri

    @gyri

    Жыл бұрын

    azt a szakaszt kés9bbirták hozzá!

  • @kovacseva6143

    @kovacseva6143

    7 ай бұрын

    Bencsik halála után írták hozzá. Állítólag a Vikidál ötlete volt. Radicsnak bíbor Gibsonja volt. Szerencsére az is előkerült.

  • @andreasjolbej6892
    @andreasjolbej68922 жыл бұрын

    Nagyon sok információt tartalmazó dok. film! Sajnos a zene-beszéd hangeröö aránya nagyon rosszul sikerült! Alig lehetett valamit a beszédbööl érteni... Kár!

  • @zsofialpsstudio2436
    @zsofialpsstudio24363 жыл бұрын

    Nem szeretném megsérteni az utolsó barátnőjét, kétségtelenül igazán szerette Bélát..de ez az interview olyan mint a Markosék Erzsikéje.