A kínai geopolitikai gondolkodás - Horváth Levente előadása

A 2023. szeptember 23-án tartott „Történelem és geopolitika” című konferenciánkon egy új, pontosabban fogalmazva évszázados álmából feltámadó tudományterület szemléletmódját mutattuk be. Míg a rendszerváltás előtt általában a kapitalista és szocialista rendszerek ellentétével magyarázták a különböző konfliktusok hátterét, addig az utóbbi évtizedekben ismét előkerült a geopolitikai gondolkodás, amely a földrajzi-történelmi adottságok és a politikai döntések közötti kapcsolatokra világít rá. Az eseményen a téma jeles magyar szakértői mutatták be a geopolitika különböző aspektusait. Az előadók tanulmányai megtalálhatók a Rubicon folyóirat 2023/11-12-es duplaszámában!
A konferencia ötödik részének felvétele Horváth Levente előadását tartalmazza.

Пікірлер: 33

  • @user-cv4ny4gb1b
    @user-cv4ny4gb1b4 ай бұрын

    Ha a Rubicon komoly ismereterjesztő portálnak, folyóiratnak gondolja magát, akkor az ilyen szintű előadásokat mielőbb mellőznie kell. Ez az előadás egy PR Kínáról.

  • @laszlogyulaszonyi4364
    @laszlogyulaszonyi43644 ай бұрын

    Nagyon tetszett, főleg amit a kínai win-win szemléletről mondott. Esetleg megkérdezném erről a tibetieket és az ujgurokat is, hogy miképp élik meg ezt a világképet.

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Tapasztald meg szemelyesen, menj el Tibetbe és dumálj az egyszerű emberkkel, kérj véleményt arról, hagy milyen káros a poliandria megszüntetése ( hogy egy ottmaradt asszonynak 16 vagy meg több férje is lehet, és azt is kérdezd meg tőlük, hogy Budtha, mikor és hogy rendelte el a poliandriat)))))))???????????

  • @ez4806

    @ez4806

    3 ай бұрын

    Hat igen egy USA-ba szokott tibeti nő hónapok óta vízumra vár,hogy vissza tudjon utazni az édesapja temetésérre de nem engedi a nagy kínai állam.A bűne:tibeti nemzeti dalokat énekelt világszerte …hazaárulónak van nyilvántartva .Szerintem nem jó a véleménye a CCP-rol.

  • @secretyesgood2478

    @secretyesgood2478

    3 ай бұрын

    @@kovacsatila3532 ki az a "Budtha"?

  • @ez4806
    @ez48065 ай бұрын

    Hat eléggé reklám szaga van ennek a prezentációnak!Meghallgattam de erre az a véleményem,hogy meg kellene kérdezni a Kína által szabályozott “területeket” milyen kellemes a kínai komunizmus diktaturaja alatt élni.Mem erőszakkal 😅folytat területszerzés.Kozelrol ismerek tibeti népzenei énekest aki életet veszélyeztetve a hegyeken keresztül megszökött Tibetből,ahova soha többe nem tudja betenni a lábat és ott maradt hozzátartozói útlevelet sem kaphatnak,mert gondolkodásukért hazaárulónak vannak elkönyvelve .Ertekeljuk már át ezt a kis előadást uram!

  • @istvantorma4301
    @istvantorma43014 ай бұрын

    Nekem csak három év tapasztalatom van a kínaikkal, és pont annyira "szerettem" meg őket, mint az oroszokat.

  • @jozsefgabor5489
    @jozsefgabor54895 ай бұрын

    Vagy nagyon nagy baj van, ha ennyire semmit mondó információkat tud csak egy magyar "szakértő" kínáról, vagy szándékosan félrebeszélt, ami szintén elég szomorú. Ennél több információ van egy 4 oldalas képes úti brossúrában is. ,🤔

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Amiről akkor sem akarsz tudni amit elődbe tesznek, hát maradj meg a te propagandisztikus rogeszmedben, amit meg mondott az örökifjú biden efftanss az a xuper jó mindenki aki ellenzi, faszista,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

  • @Curien85
    @Curien854 ай бұрын

    Ha lenne még Magyarországon nemzetbiztonság, akkor Levente mint kockázat szerepelne az egyik aktában :)

  • @rubinaanibur3633
    @rubinaanibur36335 ай бұрын

    Nagyvezér már járt a Császár országában, tehát jól halad a behódoltatásunk. Nem mintha a másik part szimpatikusabb lenne.

  • @taurivendor8994

    @taurivendor8994

    5 ай бұрын

    Semmit nem értettél meg ebből (sem)...

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Hűjjenek nen elég szuletni, azt nap mint nap művelni kell, BISS biss biss,,,,,,,!!!!!!! (?????)

  • @gergovastucsok4904
    @gergovastucsok49044 ай бұрын

    ....fél óra szél hámozás hallható a shanghajii volt konzultól aki a kínai néppárt tenyeréből eszik. ennyi.

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Elarulod (z) elenszkij generelisszimodat, aki most Kínával is kacerkodik?????????

  • @npepsn
    @npepsn4 ай бұрын

    Nagyon tetszett az előadás. Egy kérdés (ha szabad: javaslat). A magyar nyelvű írott szövegben a kínai nevek miért "angolosan", pinjin átírásban szerepelnek? (Szerintem nagyon zavaró, mint ahogy az a gyakori szokás is, japán nevek esetében szinte mindig, hogy a személyneveket a családnevek elé írják.) Jobb lenne magyar szövegkörnyezetben a magyar átírást használni, alkalmasint zárójelben megadva a külföldön elterjedt angolos stb. átírást.

  • @zsoltborossa7606
    @zsoltborossa7606Ай бұрын

    Láttam Tibetről szóló filmet az sajnos nem egészen ugyanezt tükrözte.Pedig milyen hitelesnek tűnően adta elő és szépen hangzó!?!?(a filmet Bred Pit főszereplésével elfelejtette ajánlani, nem konkrétan erröl szól)

  • @neinundnein6358
    @neinundnein63585 ай бұрын

    Ez nagyon érdekes és köszönöm a videót. Jó munka volt. Csak sajnos nekem a végsö gondolatom, ez után a video után, hogy a kinai alapfilozófia arra iranyul hogy szaporodni minden szinten. Szerintem a természet és a fejlödés kivánja a határt a szaporodásnak (vagy akár a terület szerzésnek is) és ha az emberek ezt nem fogadják el, akkor a fejlödés maga huzza meg brutális módszerrel a határt minden fejlödésnek vagy szaporodásnak. Talán azért müködött az ó-görög világ is, mert ezt megértették? A hasonlatot a mai nyugati világgal inkább nem teszek. De gondoljunk például egy csendesóceáni szigetre mint a Husvétszigetek. Ott nem mentek volna semmire a kinai világnézettel..

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Na jó, ki mire ment a Húsvét szigeteken, amiről te mindent tudsz? Az, hogy te mindent tudsz a te egyedi erdekeidrol, még nem jelenti azt, hogy 8,2 milliárd emberbe kellene klónozni a te xuper ityudat ( lQ),,,,,,,,,,,,,,,,,

  • @bittertrip3855
    @bittertrip38552 ай бұрын

    Felháborító, hogy ezt az undorító PR-t feltöltitek.

  • @tao6619
    @tao66195 ай бұрын

    Hát semmit sem sikerült megtudni a kínai geopolitikáról, csak nagy lózungokat puffogtatott a szerző, azt is zavaron sok tárgyi tévedéssel.

  • @esztre1

    @esztre1

    5 ай бұрын

    Teljesen egyetértek. Sok lózung, semmi új lényeg.

  • @ravicritter9483

    @ravicritter9483

    5 ай бұрын

    Hát igen, Kína nem akar terjeszkedni. Tibet, Vietnám és manapság India a megmondhatója, mennyire így van ez.

  • @zsuzsannahertelendi2456

    @zsuzsannahertelendi2456

    4 ай бұрын

    Te már csak tudod a frankót, nemde? Miért nem te állsz ott? Ja, hogy te nem jutottál odáig, hogy ott állhatsz a pódiumon. Nèha, jobban jár az ember, ha hallgat. Jómódban áll hallgatni.

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Nem értem, ezek a megrögzött, rogeszmes kommentelok, miért nem maradnak a washington post és a new york times hasabjaihoz ragasztva, nagyon fájdalmas lesz, ha erővel kell őket leszggatni őket, és aztán kórház, amit mi az adofizetok kellene váljunk, mert ők vannak, ők léteznek, csupán lsteni kegyelméből,, ,,,,,,,,,,,

  • @ChiccoSicillia
    @ChiccoSicillia5 ай бұрын

    Üdvözlöm! Tisztelet Horváth Levente,köszönöm a tartalmas,színvonalas áttekentést,amit ebben a rövid időbe sikerült elmondani. Külön köszönet a tiszta,sallangmentes kifejezések kihagyásáért,mint pl: tulajdonképpen...úgy...igazság szerint...stb. Kívánok sok sikert az Életben! Tisztelettel: Lukács Ildikó

  • @DUNCZI
    @DUNCZI5 ай бұрын

    érdekes mozaikok, de semmi egész...

  • @kovacsatila3532

    @kovacsatila3532

    4 ай бұрын

    Miért, mi egész manapság, talán a desesperado fogja megmenteni a világot Az lbtq + blm antiszemitizmus és megteremtve a bidenembert, talán az volna egész?????????

Келесі