„A falusiak úgy érzik itt magukat, mint az idegenek”
Balatonhenyén azt tervezik, átminősítenek számos telket. Ezt azt jelenti, hogy a szántókra apartmanok épülhetnének, így aki korábban mezőgazdasági területként jutott a földhöz, hirtelen nagyon jól jár. A faluban épül tovább a Ner-közeli majorság, abból meg üdülőterületet csinálnának. A helyiek és a nyaralótulajdonosok köszönik, nem kérnek belőle.
Szabad sajtó nélkül nincs demokrácia. Nélküled nincs szabad sajtó.
Csatlakozz te is a 444 Körhöz: kor.444.hu/
Könyvek és magazinok: kor.444.hu/shop/
www.444.hu/
/ 444.hu
/ negynegynegy
Пікірлер: 331
Valóban nincs ki ellen harcolni, most lesz egy kis időhúzás, ezért azt érzik a lakosok, hogy számít az ő szavuk, majd mindent megvalósítanak ami csak szeretnének.
@robertezsias
Жыл бұрын
Igen, számít a falu szava, csak nem tudnak összeállítani egy megvalósítható településfejlesztési tervet. Akkor...? Kisebb módosításokkal el kell fogadni a Laposa iroda által készítettet. 2015 óta már folynak beruházások a településen, van "mozgás", lásd azt a nagy "kúriát", ami miatt még az Országos Kék Túra útvonalát is megváltoztatták, hogy a kirándulók ne tudjanak "ránézni" a birtokra. Az eset benne volt a médiában, "oszt jó napot". Senki nem szorgalmazta a "falugyűlés" összehívását az építkezés kapcsán.
@Pekka.Pekka.1296
Жыл бұрын
82bõl 51 a fideszre szavazott. Feltehetõleg õk nem voltak jelen. Mert ezt szeretik. Ha igen, akkor nagyon hülyék, remélem, már megbánták. Sajnos elég késõn. Csak akkor veszi észre az istenbarma, hogy mire szavazott, amikor bejön a NER az ajtón. És visz mindent.
@gnomon9
Жыл бұрын
@@Pekka.Pekka.1296 Vagy akkor sem!
@krisztarostas8077
Жыл бұрын
@@gnomon9 A teljes lakosság 151 fő. Veszély a nerre, nyereség az ellenzéknek?
@tamasolah3877
Жыл бұрын
@@Pekka.Pekka.1296 a kormány a javadat akarja. Az összeset
De cuki a végén :). Aztan nemzeti erdekbol lesz helikopterleszallo, rengeteg terko es stadion.
@andreamarcso2783
Жыл бұрын
Veszélyhelyzeti építkezés. :)
@josephborbely1614
Жыл бұрын
Nem szabad elfelejteni, hogy minden kozerdeket, egy maganerdek mozgat!!!!
@LEK-we2hh
Жыл бұрын
Az fontosabb 🙈
Kifejezetten tetszik, hogy Jürgen Klopp milyen jól tud magyarul és érdekli őt Balatonhenye jövője.
@attilagm
Жыл бұрын
Mint George Spöttle, a fidkány banda állítólagos biztonságpolitikai "szakértője", aki érdekes mód mindig azt a vitorlát fújja gőzerővel, amit a fidkány banda felhúz...
@arongecseg3523
Жыл бұрын
Zseni ez a komment🤣🤣
Úgy lehetne nővelni a települések bevételét, ha az állam visszaadná nekik az iparűzési- és a súlyadóból befolyt összegeket!
Erről az utolsó mondatról a debreceni akkugyár fórum jutott eszembe.
Szokásos duma, aztán a végén mindig ismert lesz a végeredmény.
@gabor-bz8cx
Жыл бұрын
Keressenek egy jobban beszélő embert a saját érdekükért!
@andreamarcso2783
Жыл бұрын
Ja, debreceni aksigyár 2.0.
@Robbie-dg7df
Жыл бұрын
@@andreamarcso2783 Még nincs végeredmény, még nem épült fel. Mire felépül fogadni merek mindenki le fogja szarni mivel rájönnek az álomvilágiak hogy mekkora hiszti volt az egész, és tényleg akár jól is működhet egy gyár...
@Pekka.Pekka.1296
Жыл бұрын
@@Robbie-dg7df Aha. Jól mūködik Gödön is már most. Apróság, hogy elfogyott a kutakból a víz, és ha maradt is, mérgezõ. "A párttal a néppel egy az utunk. "
@krisztarostas8077
Жыл бұрын
@@Pekka.Pekka.1296 Honnan vetted azt, amit itt híresztelsz? Attól hallottad, aki mondta? 🤷🏼♀️
Várjuk majd a folytatást, hova jutott az ügy.
@Pekka.Pekka.1296
Жыл бұрын
Szerinted? A NER megeszi a falut, és kész. 62% szavazott erre, kussoljanak szépen.
Az megvan hogy pártunk és kormányunk - rendeleti kormányzás - elfogadta azt a szabályt, hogy a közmeghallgatáshoz ezentúl nem kell a "köz" jelenléte? Vagyis lehetővé teszi, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban kötelezően megtartandó közmeghallgatások a jövőben az érintettek személyes megjelenése nélkül is megtarthatók. A fene nagy demokrácia - fidesz módra.
@loncimancibamba
Жыл бұрын
Az megvan, hogy a szabályok, amik erre a telekvásárlásra, és a szanatórium építésére vonatkoztak, megvoltak eddig is?
@monusberti
Жыл бұрын
@@loncimancibamba De én nem erről írtam. De az megvan miről írtam?
Budapesten 17. kerületben megkérdeztek minket, hogy akarjuk e hogy egy irányúak legyenek az utcák (forgalom elterelés miatt) a nép megszavazta, hogy ne legyenek egyirányúak. Mégis bevezették. Azt mondták, "próbából" ha nem lesz jó , majd visszaváltoztatják. 10 éve így ragadt a "próba". Nekem így hatalmasat kell kerülnöm hazafelé, másoknak is, felesleges idő, üzemanyag, és környezetterhelés a többi utcának. Megkérdeznek, de úgyis az lesz amit akarnak (bizonyos réteg akar).
@Robbie-dg7df
Жыл бұрын
Csak úgy nem egyirányúsítanak egy utcát, annak oka van. Nem azért találnak ki ilyeneket hogy kibasszanak az ott lakókkal, forgalom elterelés miatt gondolom ahogy írtad is. Miért kell állandóan a szart, a negatívizmust látni mindenben.
@miklosnyiri9766
Жыл бұрын
@@Robbie-dg7df Azért mert a ballib agy egész egyszerűen alapból a negatívumokat hangsúlyozza, és a képzelt pozitívumokkal próbálja helyettesíteni.
@kibernanit
Жыл бұрын
@@Robbie-dg7df Ha egyértelmű, szükséges oka lett volna, akkor közvéleménykutatás nélkül megcsinálják, nem az ott lakókat kérdezik meg róla. Próbáld már meg értelmezni a helyzetet, nem egy másik kontextusba belerakni, hogy stimmeljen a hülyeségedhez... Gondolkozzál már, ember, ha az egyik utcát tehermentesítik, másik utcáknak nő meg a terhelése... Nem olyan nehéz összerakni...
@kibernanit
Жыл бұрын
@@miklosnyiri9766 Nem gyengén túltolt demagógia, amit írtál. Szánalmas, hogy még csak fel sem tűnik...
@Mite145
Жыл бұрын
@@Robbie-dg7df Én egy fidesznyik vezette kerületben mindent el tudok képzelni, biztos valamelyik potentátnak jól jött az egyirányusítás, és egyébként is honnan veszed, hogy nem szeretnek kibaszni az ott lakókkal, hogy téged pontosan idézzelek. Állítólag volt szavazás, ennek ellenére azt csináltak, amit akartak, leszarva az ott élők akaratát. Néha vedd ki a nyelved a potentátod farából és rögtön érteni fogod, ha a nyelved szabad lesz, hogy miről is van szó. Az eszedre nem apellálhatok, mert az a hozzászólásodból látszik, hogy parányi.
VARGA VISSZAFIZETTE MÁR A CSOKOT???
@robertezsias
Жыл бұрын
Vissza. Nem olvasta, hallotta a hírekben?
@75kupec
Жыл бұрын
@@robertezsias link?
gondolom itt is 10-ből 10-en a fideszre szavaztak......jó étvágyat
@nixnix11
Жыл бұрын
Csak 10-ből 6-an
@Sorosgyorgybaloldal
Жыл бұрын
@@nixnix11Haggyad már, had kárörvendhessen, a hiszti az hiszti.
@istvantrap1176
Жыл бұрын
Biztos azért hívtak újságírót.
@loncimancibamba
Жыл бұрын
Nem mindegy? Se így, se úgy nincs köze hozzá, hogy a szomszéd telken mi készül..
@Pekka.Pekka.1296
Жыл бұрын
@@nixnix11 akkor a 82 szavazóból 51 hiányzott. Vagy annyira hülye, hogy ezt nem látta jönni. Vagy látta és tetszik neki.
Milyen érdeket képvisel a terület átminősítése? NER érdeket, nem a helyi lakók érdekét az egyszer biztos.
@IdaKiss
Жыл бұрын
Konkrétan milyen hátránya származik abból a lakosoknak, hogy mindenféle épül a falu határában? A boltosnak jó, a kocsmának jó, a mesterembereknek jó. Azoknak is jó, akik bejárhatnak dolgozni a szanatóriumba. Meg, akik új boltot, vendéglőt nyitnak, mert lesz rá kereslet. Nagyon borzasztó kilátások?
@janosszatmari7954
Жыл бұрын
@@IdaKiss Megnézte ezt a videót?
@zoltanfarkas688
Жыл бұрын
@@IdaKiss Nézze meg újra, szerintem.
Nincs ki ellen harcolni, mert teljesen mindegy milyen vehemenciával harcolnál, akkor is az lesz amit mi akarunk!
Kicsit elege van a normál egyszerű embernek ( akiké Magyarország), hogy a sok multimilliárdos (hogy lett az????? ) szanatóriumokat meg szállodákat épít mindenhova, hogy mégtöbb legyen neki…….!
@IdaKiss
Жыл бұрын
A normál egyszerű embernek mi baja származik abból, hogy szanatóriumok, meg szállodák épülnek?
@ldsman1global587
Жыл бұрын
@@IdaKiss talán az, hogy oda majd be sem engedik, őket, vagy olyan árakat szabnak, hogy véletlenül sem tudjon bejutni, ráadásul azok az ellopott közpénzek, amik végül ilyen beruházásokban landolnak valami alapítványra kitolva, majd hiányoznak azokból a kórházakból (már most is elég gáz a kórházak állapota), ahova majd a közember be tudna jutni.. Csak ennyi...nem elég ez?!
@DcNdrew
Жыл бұрын
@@IdaKiss Hogy idegenek flangálnak a falujukban, sok esetben olyanok, akik sportautóval száguldoznak és veszélyeztetik az ott élőket. Vagy, hogy jobban értsd: konzervatívok.
@utazo8545
Жыл бұрын
Ilyen kérdést csak olyan tesz fel, akinek hasonló nagy vagyona van…. Az a baja ezzel az egyszerű embernek, Feldúlják a nyugodt életterét, ő soha nem fog bejutni oda, nem nézi jó szemmel, hogy az a másik sokkal többet tehet meg. Annyival nem tud és nem ér többet az a másik ember. Jókor volt jó helyen, és gusztustalanul nagy vagyonra tett szert. Az egyszerű ember meg mondjuk a kis házát sem tudja normálisan felújítani….. sorolhatnám még, de nagyjából ezért……
@loncimancibamba
Жыл бұрын
Szúrj ki velük, építs te is szanatóriumot!
Most folyik a kifarasztasa az embereknek.
@brigittegacsado4263
Жыл бұрын
Meglehetősen jól bírják cérnával ! Legalábbis eddig!... Bocs én külhoni vagyok de csak pisllogva nézem hogy hol a türéshattár a magyarországi embereknél!? Tudom a propaganda megtette a hatását! Itt is! De már szerintem az erdélyi ( még épeszű ) embereknek is kezd sok lenni ( Tusványosi beszéd , Kati nagy magyarkodása) amivel az évek során jó viszonyt a románokkal megmérgezi. Az antiszemitizmus felerősiti az itteni szélsőséges elveket és majd erre is rá lehet szállni hogy a románok magyar ellenesek voltak ..... Ukrajna kettő....? Bocs kicsit hosszú lett! Szép napot!
A vége ugyanaz lesz, ne legyenek kétségek.
@IdaKiss
Жыл бұрын
Szörnyű. Dolgok épülnek!
@bithorlohu
Жыл бұрын
@@IdaKiss a stíluson van itt a hangsúly te csömör
@IdaKiss
Жыл бұрын
@@bithorlohu Gratulálok a stílusodhoz.
Eeeeevek óta mindenkit lebeszelek balatoni ingatlanok vasarlasarol. Ebben az orszagban az örök panorama is csak addig örök, míg egy ner-potentát alám nem akar építeni valamit. Ez már régóta nem Europa, csak mordorisztán...
@robertezsias
Жыл бұрын
Pedig nagyon jó befektetés, ha tud egyet venni valamelyik településen. Aranyárban mérik..🙂 (Ezt már megírták 2007-ben, egy gazdasági folyóiratban. Látták a jövőt...🙂)
@drsztik
Жыл бұрын
@@robertezsias Akkor jo is volt. Plusz, csak huf alapon, 3-5-10 év alatt jo is lehet. De ez minden ingatlanra igaz lehet. Es ha valaki a dombokat, vizet, erdőt is akarja látni és nem egy csókos házát, akkor ...... bukó lehet. Jogbiztonság a fidesz óta nincs.
@brozjoszip6401
Жыл бұрын
Egy kérdésem van csak. Ha ez "nem Európa, hanem mordorisztán", akkor hogy lehet az, hogy az osztrákkokkal, tótokkal, horvátokkal, szlovénekkel közös határokon oda-vissza minden eu-tag útlevélellenőrzés nélkül ki-be járhat? Mert "mordorisztánokban" ezt nem lehet megtenni.
@drsztik
Жыл бұрын
@@brozjoszip6401 Ez most komoly? Komolyan a schengeni határokkal jössz, amikor én a mindsettel, a törvényekkel, a következménynélküliséggel? A kultúrával? Nnnnnnna. Hat erről van szó.
@stukker14
Жыл бұрын
@@drsztik rendszerváltás óta nincs következménye semminek , teljsen mind1 ki van kormányon mindenki mindig azt tesz amit akar .
Szántóföldeket veszek a Balaton környékén, most ebben van a nagy pénz! Csak idő kérdése volt, hogy mit lesz a sorsuk a Balatonkörnyéki falvaknak. Északi vagy Déli part, és annak a 20-30 km vonzáskörzetében valamit csinálni fognak, ami nem fog tetszeni a helyi lakosoknak.
@tcfs
Жыл бұрын
A "ranch-törvény" sem véletlenül most lett képbe hozva. Már nem is kell megkenni a helyi polgikat az átminősítés miatt, átminősülnek ezek a területek "maguktól is"... :(
@bakancslista1.095
Жыл бұрын
Úgy-úgy! Sőt átminősíteni sem kell, mert 3-ról 30%-ra emelik a beépíthetőséget a földek esetében.
Hát erre a területre is szemet vetett a kormány illetve az ahhoz közel álló személyek. r.i.p.
@laszlokovacs4883
Жыл бұрын
Az összes NER partNER
Ahová a ner beeszi magát ott vége mindennek
@krisztarostas8077
Жыл бұрын
Ott vége a ballibeknek. Neked az a “minden”. Értettük. ✅
@SandraZold
Жыл бұрын
@@krisztarostas8077 Amennyiben számodra pl a természetvédelmi területek, ökogazdaságok, földek megművelése (ahelyett, hogy lenyúlják, majd a parlagon hagyásra veszik fel a támogatást), normális oktatás stb simán gyűjtőnéven "ballibnek" fordítható vagy foglalható össze, akkor igen, értettük.
@csabatanko493
Жыл бұрын
@@krisztarostas8077 Nem a " ballib"-nek, hanem a normalitásnak, ha tudod mi az
@krisztarostas8077
Жыл бұрын
@@csabatanko493 A fidesz-kormányzás óta nyert teret a normalitás.
@krisztarostas8077
Жыл бұрын
@@SandraZold Belvárosi vélemény. Nálunk megművelt földterületek vannak.
DURVA. Az Oszkó is benne van a NER-be?! - Egy bagázs az egész. De ez mar örökre igy marad?
@robertezsias
Жыл бұрын
Oszkó soha nem volt benne NER - be. Az ingatlanpiacon ad - vesz, mint bárki más, akinek van rá pénze.
@MultiArgosz
Жыл бұрын
Hát pontosan ez ami megdöbbentö.A pénzmosás magas iskolája.A kastély /hacienda/ eredetileg 3.5 milliárd Ft-ra volt tervezve.Azóta bizonyára többszörösét költötték rá, bár amióta nem jönnek az EU-s pénzek az épitkezés szinte áll söt az egyik gazdától a másik gazdáig adogatja egymásnak a milliárdos úri közönség.Úgy tünik tök mindegy jobb vagy baloldali multimilliárdos nevén van a nagyértékü épületegyüttes a lényeg az, hogy minél jobban tudják keverni a sz.rt,- hol a piros itt a piros- alapon zagyváljanak,-tüntessék el az idö múlásával a közpénz jellegét! Az csak sejthetö,hogy végül kinél fog kikötni ez a gyalázatos módon odateremtett "családi házikónak" indult kacsalábon forgó kastély.
@adrienmolnar4690
Жыл бұрын
@@MultiArgoszpontosan
Deháttyúcsánymegprüsszel
@balazs7834
Жыл бұрын
Meg nyóóóc év🤣🤣
@Sorosgyorgybaloldal
Жыл бұрын
@@balazs7834 Mondjuk azemútnyócév az tényleg súlyos volt.
@balazs7834
Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal egyetértünk
Eközben rengeteg város külterületén emberek élnek életvitel szerűen amit meg köteles lenne az önkormányzat belterületté fordítani érdekes azok nem ilyen sürgősek...
@flexusnexus7607
Жыл бұрын
Részben igaz, részben rengeteg pénzbe kerülne egy önkormányzatnak, amit nem tud kirázni csikkzsebből. Azt hiszem ha lakóövezet lesz egy terület, a legtöbb helyi rendelet kimondja a szilárd burkolatot, csatornázást, közvilágítást. (amennyiben az adott településen egyébként van csatornarendszer) Ez brutális meló, meg pénz. Egyébként nem köteles. :) Tudtad hova költözöl. Azt is miért. (mert fele annyi egy ingatlan ára, mint a lakóövezetben) A piac nem véletlen így árazta be. Minimum valami önrésszel be kellene szállnia a lakóknak. Úgy lenne igazságos. Sok helyen ezen bukik el.
@achillesbalogh9559
Жыл бұрын
László te miről beszélsz itt? Képben vagy egyátalán? Gyanús hogy nem.
@robertezsias
Жыл бұрын
@@laszloapro8383 , ezt a baromságot... 😂
@IdaKiss
Жыл бұрын
Itt, most egy faluról van szó, amelyik jól megvan magában, és nincs igazi érve arra, hogy miért ne épüljön szanatórium, és lakópark. Az egyetlen érv eddig, hogy utáljuk a gazdagokat. Rendben, utáljuk. De miért baj egy szanatórium?
@IdaKiss
Жыл бұрын
@@laszloapro8383 Nagyon szép, ahogy a baloldaliság és antiszemitizmus összenő.
Most már megint mi a baj? Megszavaztuk, ezt akartuk.. Megérdemeljük 😅
@farkasdiF
Жыл бұрын
mikor és hol volt szavazás erről? mikor volt ez választási program? a fantáziádban? lehet h te ezt akartad... vagy csak kaján majomkodás ez tőled
@daniellorincz-nc9gz
Жыл бұрын
@@farkasdiF Megszavazta a magyar nép, azt a politikai rendszert ami 2010 óta szívja a vérünket. Semmiből nem tanulunk, most meg megy a siránkozás.. 😅😂
@tibih9535
Жыл бұрын
@@farkasdiFigaza van. Ezt szavazták meg 2022 áprilisábsn hogy csak a fidesz és korrupciója.
@johannal.3487
Жыл бұрын
@@farkasdiF Akkor mikor a választások voltak. Akkor szavaztak erre az emberek.
@DcNdrew
Жыл бұрын
@@farkasdiF „Folytatjuk”. Ebben benne van minden.
Itt is mint mindenhol máshol ,beindult a spekuláció.......finoman szólva..
Sajna ez a magyar valóság: humor kategória😅😂😂😅
Micsoda érvelés a polgármestertől a végén 😅
@civilapalyan6253
Жыл бұрын
Szanalmas mentegetozes
@Enkeli344
Жыл бұрын
Miközben már zsebre tette gondolom a csúszó lóvét. Lesz ott még stadion és helikopter leszálló pálya is. CSak ezt nem mondja még ki.
Az a mondat mindent elárúl az országról, hogy "Megúszta a fejlesztést." pozitín kicsengést hordoz.
@IdaKiss
Жыл бұрын
Magyarország egy olyan hely, amelynek fővárosában sok helyen megtekinthetők egyes belvárosi épületeken a 80 évvel ezelőtt befejeződött háború lövésnyomai. Vesd össze Varsóval, ahol a háború után 10 éven belül kőről kőre újjáépítették a németek által földig rombolt Óvárost.
@tamasnemeth1384
Жыл бұрын
Van még ilyen. Például a "megvédjük". Lásd magánnyugdíjpénztári pénzek...
Ez az a Judit, akinek állítólag barátnője van?
@robertezsias
Жыл бұрын
Igen.
@minnesotaihighwayman1171
Жыл бұрын
Ehhez miért nem írod, hogy "szuper videó"???😂
Halál a fejlesztésekre! Vesszen az átminôsítés!
Szanatórium=rehab? Nem lennék meglepődve. Ugyan má. Nagyon kreatívak az elvtársak. A világ nagy többségének fogalma sincs Magyarországról. Az egyetlen ok hogy nem Budapestet látogatják: cél turisztikai forgalom. Igaza van a helyieknek.
Oszko Peter neve a garancia ra , hogy ez a maffia part cimketol fuggetlen. az a csavo mar 2010 elott is nagy gengszter volt.
Ennek a szemùveges fiatal embernek üzenem a cèl egèsz Magyar orszag salyàt tulajdonba vètele . Ha beüt a vàltàs akkor is minden a NER tulalydonàban lesz 😮
@monusberti
Жыл бұрын
Nem lesz - már van. Gyakorlatilag ha lenne egy kormányváltás, el lenne lehetetlenitve. Minden ennek a lator neres bagázsnak a kezében van.
@kekszalag6567
Жыл бұрын
@@monusberti ITökèletes ràlàtàs ! Nekem ugyan ez a vèlemènyem .ès làsd mègmindig a lölö cègeibe nyomnak milliàrdokat az utolso ado forintokat is salyàt zsebbe lopjàk àt !
Mikor a polgármester nem tudja, melyik falunak a polgármestere 😂
@tarhinho
Жыл бұрын
priceless
Most akkor nincs Lázár Ranch törvény?
egy maréknyi kivételtől eltekintve mindenki idegen ebben az országban. ez lassan hagyomány. konzervatív érték.
Nem nincs ki ellen lázadni hanem nincs értelme...
@44.Magnum
Жыл бұрын
Lázadni lenne (van) ki ellen de a történelmünk során számtalanszor bizonyította a magyarság hogy nem képes (sajnos) össze fogni! Mindig voltak, vannak és lesznek akiknek érdekük lesz a hatalom kiszolgálása. DIVIDE ET IMPERA -Oszd meg és uralkodj! Római Birodalmi módszer amit XI. Lajos saját mottójaként használt. Most is ezt alkalmazzák.
@IdaKiss
Жыл бұрын
Mi ellen lázadnál konkrétan?
@alexandersasa8887
Жыл бұрын
@@IdaKiss Nézze meg a videót szerintem!
@josephborbely1614
Жыл бұрын
@@44.Magnum A tortenelemben mindig!!!! Minden osszefogasbol, egy nagy osszefosas lett!!! Ezutan is igy lesz!
Szívlapáttal agyonverni és elásni mindet.
👍
Most komolyan! Megválasztanak egy "független" polgármestert, melllé egy "független" csapatot Balatonhenye Képviselő testülete 2019-2024 Csertán Balázs, alpolgármester; Szász Attila, képviselő; Szász Károly, képviselő; Horváth Károly Ottó, képviselő. A Szásztesók! :D
Most ez sem értem, ha van túrista az a a baj ha nincs az a baj. Mondjuk helyieknek is igazuk van , így átformálni mindent és hotelt mindent építeni... Már értem miért voltak kiakadva a helyiek svájcban, mikor egy utolsó faluban "Sumi" az F1 versenyző birtokot vett.
@loncimancibamba
Жыл бұрын
Ott se érdekelt senkit, hogy másnak mi a véleménye, meg itt se érdekel senkit. És így van ez jól.
Legyen több kontent a vidékről!
Majd a jooo miniszter asszony lekezeli a balatoni pasikat isss😅 örüljenek neki ☺️
A polginak beleköptek a választói a NER által kifőzött levesébe? Milyenek ezek a megválasztói? 🤣🤣
@robertezsias
Жыл бұрын
Nem így van. A Balatonfelvidéknek, ugyanúgy, mint más területnek, van fejlesztési terve, amihez uniós pénzek is lehívhatók, amihez a "pénzes emberek", "ingatlanfejlesztők", befektetők is hozzátesznek. Henyének eddig nem volt településfejlesztési terve, a lakosokat váratlanul érte ez a "falugyűlés". A tervek 2021. november óta nyilvánosak, de valami okból most ocsúdott fel több ember, amikor már lejár a határidő a megtárgyalásra, elfogadására. A polgármester épkézláb terveket vár, ugyanúgy, mint a településfejlesztési tervet elkészítő mérnökiroda, ha nem akarják elfogadni az elkészítettet. A falu szegény, mint a templom egere, jóformán nincs pénz semmire, hasonlóan a többi párszáz lakosú településhez. Kíváncsian várom a következő "falugyűlést", mennyiben fog változni a fejlesztési terv.
"Ne fussanak! Békével jöttünk!" (Mars attacks)
Meg lehet nézni a balatont és környékét: lepratelep. Valaki fejleszteni akar, annak a helyiek ahogy csak tudnak, beakasztanak. Keszthely egy cigányputri, badacsony és környékén megállt az idő 1980-ban. Siófok is mi lett, patinás helyek zártak be...
@ldsman1global587
Жыл бұрын
Nem értem, hogy nem tűnt fel önnek, hogy EGYÁLTALÁN NEM EZEKRŐL VAN SZÓ!!! Teljesen más 'fejlesztések ' zajlanak Balaton szerte, amiknek rendszerint közös tulajdonsága, hogy egyáltalán nem a helyiek, vagy a közemberek érdekében történik, az egyszerű halandókat szépen kiszorítják egyre több helyről... Itt is majd 'szanatórium' épül, ahol olyan árak lesznek, hogy az egyszerű ember majd be sem tud jutni... A Balaton partja mentén egyre több partszakaszt sajátítanak ki, zárnak le, ahol eddig az egyszerű halandók is ingyenesen tudtak fürdeni, vagy egyszerűen csak lejutni a vízhez... Tehát ne legyen illúziója, ezek a 'fejlesztések' nem nekünk, értünk lesznek.....
@timetodie7929
Жыл бұрын
Mikor fogja már fel a csöpp eszével, hogy ez nem fejlesztés, hanem ingyen kassza az adófizetők pénzéből, egyáltalán nem érdekli őket se a fejlesztés, se a gdp, a magyarok meg a legkevésbé. Amikor egy csomó kisvállalkozás tönkrement, a csóró szállodások akkor is ingyen támogatást kaptak, ezért kell felhúzni mindenhova egy szállodát, hogy csörögjön az ingyen kassza és lehessen törvényesen ellopni az adófizetők pénzét. Senkit nem érdekel itt semmiféle fejlesztés, ez egy kamuduma az olyan agynélkülieknek, mint maga is.
@laszlokovacs4883
Жыл бұрын
A végén még a helyiek lesznek a hibásak mert ragaszkodnak a nyugalmukhoz. Én jelenleg mások által primitívnek paleonak csúfolt környezetben élek de én így szeretem. Van nádas, erdő, rét. És szarok arra hogy ez mennyire sérti mások "fejlődésről haladásról" alkotott világképét. Nehogy már azért mert aki gazdag csináljon amit akar. Ezért sodródik az emberiség világháborúba mert a sok parazita iparmágnás nem bír a milliárdjaival.
Illett volna pontosan leírni a résztvevők nevét :/
Nyugi. Ha továbbra is azt gondolja a szakma, hogy a lakossági felhasználású kutak okoznak az országban vízhiányt vagy vízminőség romlást, akkor hamarosan víz sem lesz a Balatonban. Szóval nem kell aggódni. Nem lesz sokáig ilyen nagy a turizmus! 😀
Ez lett megszavazva. Hol itt a probléma?
@LorantNemeth
Жыл бұрын
Azaz. Ország épül szépül mi probléma van?!!? Most őszintén egy évtized után aki nem érti, hogy ezek következnek a rendszer logikájából annak en nem tudom mit lehetne mondani. Jó mondjuk azt, hogy nem műtöttek óvodásokat
😎👌
Mindenki ilyen az országban. Ilyenek vagyunk magyarok.mindenki a saját kis pénzét gyűjtögeti. Megérdemeljük
@robertezsias
Жыл бұрын
Én gyüjtögetném a másét is, csak nem adja...🙂
@IdaKiss
Жыл бұрын
Ha meg nem a saját pénzét gyűjtögeti, hanem a másét, akkor bank, és azért utálja ön.
Milyen rendes a polgarmester meg a tervezo, hogy "belement" abba, hogy a helybeliek, tehat a tobbseg es akiket a polgarmester elvileg kepviselni hivatott, javaslatokat tehessenek arra, hogyan lehetne a telepules beveteleit novelni.
Tiszta kommunizmus
@susannabanyasz6834
Жыл бұрын
Rosszabb!😆
Most megtudtuk, miért akart itt V. Judit férje polgármester lenni. Majd visszalépett és betettek egy bábot.
“eddig megúszta a fejlesztéseket” talán ez az ótvar negativitás se a legjobb út, kedves 444
@IdaKiss
Жыл бұрын
Milyen szépek is a háborús belövésnyomok a pesti házakon... Műemlékké lehetne nyilvánítani őket...
@timetodie7929
Жыл бұрын
@@IdaKiss Dugja fel a lövésnyomait. Vidéken sokkal lepukkantabb helyek vannak semmi infrastruktúrával, oda lövés sem kell, hogy úgy nézzen ki minden, mint egy putri.
MonNnyonLE!
Sok jó kis helyen is elfér, emeletesház=több hely marad a természetnek, ezek a falubeliek nem jó emberek. Önzők.
Én egyet értek a falusiakkal, de azért annyit elvárnék én is, ha már a falu falu marad az ottani lakosoknak, akkor majd ne is háborogjanak később ha a kasszában kevesebb van. A saját és a falu kasszájában egyaránt!
LOMBKORONA ÖSVÉNYt az ott lakóknak. Az kell... :)
A helybeliek megnyugodhatnak. Az üdülőövezetben nem valószínű, hogy sok turista lesz. Pénzmosodáknak nincs nagy forgalma.
Nem sok minden változott az elmúlt évtizedekben. Most is a bajszos TSz elnökök döntenek az átlagemberek helyett.
Nem az érkezési sorrend szerinti a besorolás. (a távozási a lényeg)
kik a helyiek, es kik a bebirok, vagy gyuttmentek.. Nagy kulombseg.
azért ránézésre itt senki nem mezőgazdaságból tartja el magát… nem az a bajuk hogy vkik kaszálnak az átminősítésen, hanem hogy nem ők….😂😂😂😂
Szeinten a tervező Laposa József lesz, nem István. Az is megér egy misét, hogy egy Mőcsényi-díjas tájépítész miért aszisztál ilyen tervekhez.
@robertezsias
Жыл бұрын
Olvassa el a tervezetet. Talált benne kifogásolni valót?
@DrakulinaZita
Жыл бұрын
@@robertezsias Vannak benne homályos részek. Fő cél az üdülőövezetek fejlesztése. Ez a fejlesztés mit szolgál? A meglévő üdülőtulajdonosok/helyi lakosság számára a színvonal növekedését? Vagy az üdülő övezet növekedésével jár, ezzel párhuzamosan növekszik a turisták száma? Említi a tervezett, hogy a gyep és szántó területek csökkenése be fog következni, ami negatív folyamat. Mivel nincs indoklás a szövegben, de azt feltételezzem, hogy az üdülőterület növekedése jelent konkurenciát a mezőgazdasági területhasználatnak. A területfejlesztési koncepció generál egy olyan problémát, amit maga is megnevez. A várható területhasználati változásoknál én hiányolom, hogy nem indokolja meg a várható folyamatokat, hiszen azok megnevezésével a negatív folyamatok részben befolyásolhatóak lehetnének.
@robertezsias
Жыл бұрын
@@DrakulinaZita, meg fogjuk látni, mi valósul meg ebből a tervezetből. Valaki, vagy valakik érdekét biztos sérteni fogja, de ha a falu gyarapodni, fejlődni tud, az felül írja.
@DrakulinaZita
Жыл бұрын
@@robertezsias Nekem ez kérdéses. Nem véletlenül kellene a Balaton esetében korlátozni a turizmust. A bevétel növekedhet, de a település természeti tökéje mindenképpen csökken. Hosszú távon ez nem biztos, hogy jó, de a területfejlesztési koncepció jelenlegi tervezete ezeket a kérdéseket nem vizsgálja.
@IdaKiss
Жыл бұрын
@@DrakulinaZita A mezőgazdasági terület nem természeti tőke.
Nyugi ha a NER lovagok szemet vetettek rá a mi pénzünkből akkor ha beszartok is oda fogják építeni mondjuk a magyar Bajkonurt ha úgy tartja kedvük meg érdekük. Ez ellen semmit nem tudtok tenni, talán azt hogy 4 évente nem szavazzátok meg folyamatosan a 2/3-ot nekik.
Varga József Jucus❤ ALAVJU ❤❤
Egyetlen településen sem szabadna önkényesen változtatni a szabályokat csak azért, mert megválasztották a település képviselőit. Minden változásról tanulmány utáni népszavazást kellene kiírni, mert a lakosok - de nagyban az ország lakossága is - csak elszenvedői egy intézkedő, pénzéhes, haveri klikknek.
A polgi igazi fityisz káder ! Úgy csinál mint ha közben úgy lesz ahogy ők akarják !😀
De az gondolom tetszik a falusiaknak hogy megemelkedik az ingatlanuk ára 20-30 millióval
A turistaktol ugyse kell majd felni h lesznek
4:08 Ezt szokás szélsőjobbos oldalról konteósan megfogalmazni, de a lényeg változatlan! Magyarország egy remek hely, HA van pénzed! A vezetést meg nem érdekli milyen nemzetiségű emberek költik itt a pénzüket, vesznek házat. Mondjuk ennek a hölgynek a gyerekei az első generáció akik valszeg nem viszik tovább a családot, még CSOK segítséggel sem!
@IdaKiss
Жыл бұрын
A falu akkor is remek hely lesz, ha a határában épül egy szanatórium.
@optimusistheleaderoftheaut3722
Жыл бұрын
@@IdaKiss Ön befeküdhetne majd egy kezelés sorozatra a szanatóriumba...ugyanazt a demagóg szöveget mantrázza......és nem látja a fától az erdőt.
@IdaKiss
Жыл бұрын
@@optimusistheleaderoftheaut3722 Kedves Névtelen, Ön semmilyen érvet nem hoz elő. Választhatok a magánszanatóriumok, és egy állami szanatórium között? Ez szerintem jobb, mintha csak az állami lenne, hosszú várólistával. Önnek el kellene döntenie magában, hogy Magyarországon legyen-e kapitalizmus, ami azzal jár, hogy lesznek emberek, akiknek jut nyereség, és jobban élnek, mint maga. Vagy legyen szocializmus, ahol mindenki szűkösen él. (Utóbbit már kitapasztaltuk, Ön valószínúleg nem élt még akkor, ezért nem tudja, hogy mekkora kamu.) A másik kérdés, hogy azt a kapitalizmust milyen szabályok között, milyen politikai rendszerben működtessék, kik. Na itt, ebben valószínűleg egyetértünk, hogy a NER nem megfelelő rendszer. Mindazonáltal egy építkezés önmagában nem elítélendő még akkor sem, ha a tulajdonosa nyereséget termel. Én egy olyan országban élek, ahol választhatok a fizetős egészségügyi szolgáltatás, és az ingyenes között. Sokszor bizony a fizetőset választom, mert a magánklinikák között verseny folyik a kliensekért, és a legmodernebb technológiákkal és szakmai protokollokkal gyógyítanak. (Egyébként az állami egészségügy is sokkal fejlettebb mint Magyarországon.)
@optimusistheleaderoftheaut3722
Жыл бұрын
@@IdaKiss Irja : Névtelen ...önnek ez számít ...egy név...a milliárdból ..ugyan már . A másik : gondolom ön ott ahol él , jómódban él . Megengedhet magának sok olyan dolgot amit itt Mo - on sok millió ember nem ...Gondolom nem kis nyugdíjas ....nagykanállal eszi az életet...Nem tudom mióta él külföldön ,de kérdezem : tisztába van ön azzal ..hogy milyen állapotok uralkodnak itt M O -on ?????? Hogy mennyi ma egy valós átlag fizetés ...Nem a kamu statisztika ...hogy mennyit kell az alamizsnáért itt dolgozni ? Hogy mikor kel fel egy dolgozó reggel..és mikor megy haza....hó végén mennyi az annyi ....? És mire elég ? Hogy zsigerelik ki a kisembert .....és másokat ? Hogy hány kis nyugdíjas van akik keményen ledolgoztak egy életet ..és mennyiből kell megélniük ? Sorolhatnám itt reggelig a problémákat ...Arról nem beszélve hogy rengeteg ember egyik párt szekerét sem tolja.....csak békében ,tisztességben ,normális anyagi körülmények között szeretnének élni,létezni,családot,gyereket nevelni.....Itt rengeteg embert nem az zavar csókolom ha egy falu, város fejlődik,szépül....hanem az hogy nem volt még elég a tűzhöz közel állóknak a felhalmozott ,ellopott közvagyon ..még több kell.....nem elég nekik semmi ..De a kisembert éhbérért lehet dolgoztatni,hülyének nézni..fenyegetni....stb .Csak nekik minden kell mert még mindig éhesek ,,,a felhalmozott ,ellopott javak már kiszolgálnának kb 3-4 még meg sem született generációjukat ....Szóval örülök hogy ön külföldön happy...és osztja az észt az itthon maradottaknak ....akik millió egy dolog miatt nem mentek..vagy mehettek külföldre....de miért is mennék Magyar vagyok, én itt szeretnék boldogulni ....nem kell mindenkinek külföldre menni . Üdvözlettel : Regős Bendegúz --- „Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.”
@superdefrag
Жыл бұрын
A családok éve tavaly volt. 😒
Lehet mindenhol szalloda luxxxxxus lakopark es szupi elit ! De elobb utobb nincs Kereslet! Ha nincs vevo akkor mi van?????
Balatonhenyén 2022-ben több mint 60%-ot kapott a fideszes jelölt. Ezek a sztorik már mennek ott egy ideje, mégis arra az emberre szavaztak, aki ahhoz a csoportosuláshoz tartozik, akik ezeket nyomatják. Sajnálom, de így ezek a tiltakozások teljesen hiteltelenek. Ugyanaz mint pl az akkumulátorgyárak esetében.
majd Varga Judit igazsagot tesz, nem kell felni...:D
@peterrago2998
Жыл бұрын
Gondolom ő is ott volt a lakógyűlésen, ha már egyszer henyei lakos :D
😱😨😔😭
Sokat lehet rajta keresni. Tehat megcsinaljak. Ennyi. Tortenet vege. Az Orseg meg felkeszul.
Foradalom kel Magyarorszagba mint szerbiaba 2001
Azért az megnyugtató számomra,hogy nem csak keleten vannak idióták....
@mekettelek
Жыл бұрын
Jaja, Nyugat-Magyarországon is leszarják a lakosok igényeit.
Na addig bírtam, hogy "úttal fosztanák meg zsákfalu jellegétől"
@ritaughy884
Жыл бұрын
Akkor mièrt nem hallgattad tovább? A nyugodt pici faluban èlők nem akarnak nagyforgalmú luxus nyaralóhelyen èlni.
@Yossarian0011
Жыл бұрын
@@ritaughy884 Másutt meg az a baj, hogy senki sem akar egy zsákfaluban élni, ahol egy hófúvás után 3 napig nem megy be a busz. Biztos sokkal jobb, mint a fejlődés. Kár, hogy Budapest már nem zsákfalu...
Ha épül szépül valami az a baj ha nem épül semi az a baj van it gond nem kevés
fogadjunk fityiszes a polgika
Sajnos a szép szó nem segít.
dr. Laposa József nevét azért illene legalább jól leírni…
Felesleges tiltakozni, ezek ha pénzt látnak valamiben, akkor bármin/bárkin átgázolnak, semmi sem szent nekik, se Isten, se ember, az anyjukat is eladnák.
Hát?! Ebből semmit nem sokat tudtam meg. Legfeljebb annyit, hogy mit akarnak sugalmazni. Nem derült ki, hogy terveztek-e a vízellátás biztonságával, csak annyi, hogy a városlakók aggályokat fogalmaztak meg. De hol a válasz? Szándékosan nincs bevágva vagy nem is volt? Egyik lehetőség sem derül ki. Mi ez a videó, könyörgöm? Vagy esetleg kötelezik-e az új ingatlanokba való saját házi vízmű építését, hogy a meglévők ne szenvedjenek vízhiánytól? Mi derül ki...? Semmi! A fszom kivan az ilyen bulvár 5 perces videóktól... Nem, nem a falu lakók jogos/vélelmezett aggályait vonom kétségbe, sőt! A szerkesztői korrektséget viszont mindenképp megkérdőjelezem. Szánalmas. Nem csak a kormány médiát kellene kritizálni, hanem tükörbe kellene nézni... Nem hiába nem nézem egyikőtöket sem. Szánalmas a magyar sajtó jobbról, balról és ami közte van, tökmind1...
@RJ-zm3qk
Жыл бұрын
Mert nem a tájékoztatás a cél, csak hogy rágódjunk néha valamilyen csonton. Mindenki a saját csontján. Azt meg kevesen veszik észre, hogy 30 év alatt alig volt politikus aki börtönbe került (Zuschlagon kívül más nem is jut eszembe hirtelen). Vajon miért? Mert megy a szemünkbe a porhintés hogy a "másik oldallal van a baj". Minddel baj van.
Ősi idegenek
Azért nincs turizmus mert a tótól egy kicsit messze van.
@robertezsias
Жыл бұрын
11 perc kényelmesen a révfülöpi császtai strand, + 1 perc se, a szigeti. Sok kerékpáros és gyalogos turista van, megfordul itt. Ez a Káli - medence széle. (Térképen nézze meg, nem sorolom a falvakat...)
Hát, talán nem kellett volna a Fideszre szavazni 2010-ben ¯\_(ツ)_/¯
a jóqrvaanyjukat!
azon felül, hogy vitán felül felháborító ez az egész, az micsoda képmutatás már, hogy második sorból köpköd olyan is, aki mindenáron szántót akart venni Henyén, főleg miután már suttogtak ezt-azt. Akarom modani, az ilyeneknek is az a bajuk a nerrel, hogy nincsenek benne...
Nem csak a Balatonnal az orszag sok-sok falujában, kisvarosaban 😢
Sok bünük volt a baloldaliaknak 2010 döntő szavazási vereség volt
Nincs magyar ország....😆👍
elsősorban kik szavaznak a fideszre? a viedékiek. Kiknek nem tetszik a széljárás? a vidékieknek. Szerintem ez irónikus. Majd beszéljünk 2026-ban addig meg kitartást.
április 8 ezt akartátok.. ez már ennyi, viszont nincs migráncs 🤣🤣🤣 Örüljetek hogy nem a Aku gyárat kaptok
Jó szar egy riport volt. Az utolsó 3 mondat mindent elmondott. Ez egy szép öngól volt.
⚠ Őrülj ennek a fejlesztésnek és a jó szomszédoknak!
hogy minősítik át a tulaj hozzájárulása nélkül? vegye meg ha eladó a föld azt utána azt csinál vele amit akar, de előtte?
@davidklug5339
Жыл бұрын
Te tényleg ennyire nem érted a szitut?
@Thoradim
Жыл бұрын
@@davidklug5339 tényleg
@davidklug5339
Жыл бұрын
@@Thoradim 1. nyilván pont a tulajdonosok akarják átminősíttetni a polgival a külterületi földjeiket, amiket felvásároltak korábban, mert belterületként sokszorosát érik a korábbinál és építhetnek rá, a falu viszont nem szeretné ezt a bővítést 2. pont az a lényeg, hogy a megvásárolt földdel nem csinálhatnak azt, amit akarnak addig, amíg nem belterület
@Thoradim
Жыл бұрын
@@davidklug5339 szóval valaki már eladta nekik, nem vagyok NER oligarcha aki hotelt meg nemtudom mit akar építeni de ez akkor az így járás esete
@LaciDoszka
Жыл бұрын
@@Thoradim Külterületi földre nem építhetsz hotelt, ezért most hozzácsatolják a belterülethez, hogy épülhessen luxusszálloda, ahová majd senki sem jár. Ez is csak egy mutyi a sok közül.
Szoval egy kiemelt turisztikai latvanyossag kozeleben elnek, es zavarja oket a potencialis turista cunami. Ez mar most egy vesztes meccs, gondolom, sejtik.
@tcfs
Жыл бұрын
Lehetne nyertes meccs is, ha mondjuk a polgi nem ingyen minősítené át a területeket magánérdekeket kiszolgálva. Hanem feltételekhez kötné, mondjuk pl. cserébe újítsák fel az összes utat a faluban, vagy tegyék rendbe a közösségi házat, stb. Akkor a falu kapna valami ellentételezést a jövőbeni kellemetlenségekért cserébe.
@robertezsias
Жыл бұрын
@@tcfs, pontosan! Például ezt is bele kell írni a javaslatba, még nem telt le a válaszadási határidő. A többi tétellel mi lesz, ami a fejlesztési tervben van?