A belső ösvény lámpásai 1. rész: Visszatérés az eredethez - Mireisz László előadás-sorozata

Február 7-i kezdettel új, 12 alkalmas kurzus indul A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán Mireisz László (A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke) vezetésével.
A belső ösvény lámpásai című előadás-sorozatról röviden:
A tradicionális szellemi utak mindegyike az önismeretet és az önátalakítást tűzi ki célul, ezért ezeket - a buddhizmust kiváltképp - belső ösvénynek is nevezhetjük. Számos technika és módszer segíti ebben a törekvőt, melyek, mint lámpások, megvilágítják a követendő utat. Ezek lehetnek külső és belső eszközök. A küldő eszközök és módszerek közé tartozik a hermetikus asztrológia, a Ji King, a jóga, az alkímia vagy a különböző szimbólumrendszerek, melyek, mint tükrök, segítik a törekvő belső haladását. A belső eszközökkel pedig, mint a belátás, a koncentráció, a meditáció vagy imagináció útját külső segítség nélkül, kizárólag a belső erőfeszítés alapján járják a törekvők, de itt is vannak jelzések, „lámpások”, melyeknek tudatában kell lenni akkor, ha nem akarunk hibázni. Ugyanakkor ezek az utak lehetnek száraz utak vagy nedves utak, (a jobb kéz vagy a bal kéz útja), valamint fokozatosan építkező vagy hirtelen megvalósuló. A 12 óra során a kurzus ezeket a lehetőségeket járja körül a lehető legteljesebb és legmélyebb módon. A témákat nem kultúrtörténeti szempontból vizsgáljuk meg, hanem a prakszis, a gyakorlás, az úton járás szempontjából, ezért remélhetőleg a kurzus segítséget tud majd nyújtani abban, hogy ki-ki megtalálja azt az ösvényt, amelyet képességei és lehetőségei alapján járnia kell és amelyen eljuthat a szenvedéseken és megkötöttségeken túli állapotba, vagyis eléri az út célját.
A kurzus időpontja: hétfőnként 19:00-20:30-ig.
Az előadások címei:
1. Visszatérés az eredethez
2. A jobb kéz és a bal kéz útja
3. A hermetikus hagyomány
4. A hermetikus asztrológia, mint az önismeret útja
5. A taoizmus és a Ji King
6. A qabbalah és a taro
7. A magyar őshagyomány
8. Az orvoslás, mint szellemi út
9. Visszatérés a hétbolygós világképbe
10. A hindu és a buddhista jóga összevetése
11. A buddhista ösvény gyakorlatai
A már lezajlott előadások visszanézhetők A Tan Kapuja KZread csatornáján, A belső ösvény lámpásai lejátszási listában: kzread.info/head/PLYyOsbZGeg-qbt4r2ccxe6Xb71eyghaha
Fotó: Freddie Marriage on Unsplash

Пікірлер: 24

  • @jozsefkiss9926
    @jozsefkiss99264 ай бұрын

    Köszönöm hogy követhetem az előadásokat🙏🏻

  • @Joe19800924
    @Joe198009242 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy "külsősként" lehetőségem van követni az ilyen, és ehhez hasonló, számomra sokat mondó előadásokat! 🙏

  • @gaborsomogyi1099
    @gaborsomogyi10992 жыл бұрын

    Ez egy hiánypótló sorozat lesz! Nagyon várom a folytatást! Remek összefoglaló. Köszönet a lehetőségért, hogy mindenki számára elérhetőek az előadások. 🙏🏻👍

  • @darkadij
    @darkadij2 жыл бұрын

    Remélem a járványhelyzet elmúlásával is elérhetővé teszik ezeket az előadásokat! Én mindenképpen nagyon hálás lennék érte. 🙏

  • @farkasbelabill5969
    @farkasbelabill59692 жыл бұрын

    Így van a Föld Lapos a Föld Erős Szabad 🔥

  • @agnesszabo9396
    @agnesszabo93962 жыл бұрын

    Köszönöm szépen! 🙏

  • @gergopaulik4460
    @gergopaulik44602 жыл бұрын

    Nagyon jó a témaválasztás. Köszönjük szépen! A taoizmusról szóló előadást nagyon várom.

  • @evafogd8335
    @evafogd83352 жыл бұрын

    Nagyon tartalmas előadást hallhattam. Várom a továbbiakat, hogy tovább tanulhassak. Hála.🌳

  • @evalinterneszegedi29
    @evalinterneszegedi292 жыл бұрын

    Ismételten köszönöm szépen hogy külsösként részese lehetek ennek az előadássorozatnak is . Váljon minden érző lény javára

  • @megfigyelo
    @megfigyelo2 жыл бұрын

    Köszönöm a lehetőséget, hogy ez szabadon megnézhető. Számomra hatalmas felszabadító erővel bír, hogy ezekből az előadásokból kiderül (már többedszerre) hogy ezzel a világgal, nyugatias életmódunkkal iszonyatos, patológiás bajok vannak, és nemcsak nekem hányingerkeltő, ami a mindennapi életben nagy átlagot tekintve folyik. Én meg mindig különböző vallási témájú youtube programokat nézek, legyen az keresztény, buddhista, ezoterikus vagy bármilyen, ezeken töröm a fejem a nap jelentős részében, és nagyon nagyon távol áll tőlem az anyagias szemlélet. Örülök, hogy nem vagyok egyedül ezek szerint.👍🏻👍🏻👍🏻

  • @sacredartsroe
    @sacredartsroe2 жыл бұрын

    idetartozik kedvenc idézetem Paulinyi Tamástol 😀"Ki látott már tudat nélküli anyagot ?" 😄

  • @lea8416
    @lea84162 жыл бұрын

    Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgathattam! Olyan témákat ölel át, amik rendkívül érdekelnek! Hálás köszönet érte!!🙏

  • @kovdor
    @kovdor2 жыл бұрын

    De ha mondjuk ősztől tudnak rendesen oktatani attól még nem lehetne megosztabi velünk külsősökkel is a videókat? 🙏

  • @dokanekatonaerika7424
    @dokanekatonaerika74242 жыл бұрын

    Köszönöm, felüdülés hallgatni, nagyon várom a következő t

  • @matyasmandity3434
    @matyasmandity34342 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy betekinthettem!

  • @zsokadavid1516
    @zsokadavid15162 жыл бұрын

    Köszönöm szépen!

  • @Zold1909
    @Zold19092 жыл бұрын

    Minden ellentéte is önmagának, minden hatás. A kettő végpont között a nulla az isten, az üresség, a megbocsájtás. Nincs teremtő, teremtés van, öngerjesztő, az érzés által, mivel nincs lélek, érzés van. Egyszerre létezünk és nem.

  • @klaratundedobos6494
    @klaratundedobos64942 жыл бұрын

    👼💖

  • @gyorgyurban576
    @gyorgyurban5762 жыл бұрын

    Grönland és az Antarktisz... Ide fognak menekülni az Asszony fiai az Utolsó Időkben.

  • @adrienntari7301
    @adrienntari73012 жыл бұрын

    Sziasztok, vki teljesen véletlenül :) felírta a könyveket amiket ajánlott? Úton voltam de ha kell meghallgatom még1x

  • @nerirkovacs889

    @nerirkovacs889

    2 жыл бұрын

    C. SCOTT LITTLETON - LINDA A. MALCOR SZKÍTIÁTÓL CAMELOTIG,( Bár ö azt mondta hogy Szitiától Indiáig.. de olyat nem találtam) Várkonyi Nándor Sziriat oszlopai De ujra hallgatni sem egy rossz ötlet mert olyan nagyszerü elöadás volt.

  • @adrienntari7301

    @adrienntari7301

    2 жыл бұрын

    @@nerirkovacs889 nagyon köszönöm 🙏. Igen, mégegyszer meghallgatom majd az elejétől a sorozatot ☺️

  • @pasztordaniel6180
    @pasztordaniel61802 жыл бұрын

    hello