2004.10.01. Filmes búcsú a miskolci Bengáliktól, avagy az utolsó feelinges napunk a megyeszékhelyen
Автокөліктер мен көлік құралдары
Bár a Bengálik csak egy hónappal később búcsúztak a borsodi megyeszékhelytől, mi a jobb fényviszonyok, és a nyugodtabb forgatási körülmények (az utolsó napokban már sokan dokumentálnak) miatt október első napját választottuk személyes búcsúnak. Sok FVV-csuklós ugyan már ekkor sem volt forgalomban, hiszen az SGP E1-es villamosai már jó ideje rótták a miskolci városi sínpályákat, de azért még akadt mit filmezni. Pályaszám szerint a 151, 158, 161, 167 volt aznap forgalomban, természetesen mindegyik a 2-es vonalon körözött. Külön érdekesség, hogy azért itt még voltak eredeti narancs-vaj színű Tátra KT8D5-ös kocsik is persze már erősen megfogyatkozott számban. Novemberben aztán lezárult egy korszak a város villamosközlekedésének történetében, egy búcsúmenet keretében a 100-as és a 151-es Bengáli lecsengette az FVV korszakot Miskolcon. Két típus maradt egészen 2013-ig, amikor is megjelentek a Skoda villamosok, hogy leváltsák a piros bécsi tujákat. De ez már egy későbbi történet. BecsVision 2004
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
Ezen videót már a javaslataitok alapján 1080p-be felinterpolálva tettem fel.
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/BecskyAndras
Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek.
Köszönettel:Becs
Пікірлер: 8
A régi szép idők, amikor még típus alapján lehetett tudni merre megy a villamos, nem a homlokkijelzés alapján (amit senki se nézett, és sokszor tábla se volt kirakva) :D
Azért valaki eltévesztette a videó felvételt! Azt hitte az ezüst színű 911-es Porsche tulaj hogy kiállításon van! Átjött a korszak hangulata! "Kibontakozó" Man, VanHool busz karierr! Pl.
Nekem valahol itt esik szét a reality
@becskyandras
Жыл бұрын
Azaz? Miért?
Az a piros villamos, ami Bécsben is jár, hogy került ide? 😲
@becskyandras
Жыл бұрын
Tréleren hozták őket 2002-2003-ban. Van ilyen videóm is fent.
@Theworthsearcher
Жыл бұрын
És azt megérte megvenni? 😲
@dbsartcore
Жыл бұрын
@@Theworthsearcher Meg, mert még vagy 10 évig eljártak, és nem is voltak annyira rosszak.