1985. Katonai eskü Bicske
1985. Katonai eskü Bicske -Archív
Kiválló Együttes címmel kitüntetett Oroszlányi Bányász Fúvószenekart Fátrai Márton és Kondor Ferenc vezényeli a felvételen. Valamint a Bányász Mazsorettek táncolnak.
A Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar 1945-ben alakult Rebersák Alfréd vezetésével a város zeneszerető polgáraiból. A kezdeti nehézségek után az akkoriban ugrásszerűen fejlődő bányaipar hathatós támogatása meghozta gyümölcsét: egyre szaporodó létszámmal és gyarapodó hangszerállománnyal, kottatárral, valamint a heti rendszeres próbákkal a zenekar az 1970-es évekre a magyar amatőr fúvószenekari élet kiemelkedő együttesévé vált. Rendszeres szereplője lett nívós zenei fesztiváloknak, versenyeknek, emellett a hagyományos nemzeti és bányász ünnepek, sportrendezvények és népünnepélyek várva várt vendége volt és maradt mindmáig. Az együttes több alkalommal szerepelt országhatárainkon kívül is, Szlovákiában, Csehországban, Skóciában, Ausztriában, Németországban népszerűsítette a magyar fúvószenét.
Mindezek mellett természetesen a zenekar állandó résztvevője a városi ünnepségeknek (március 15-e, május 1-je), rendezvényeknek (Civileké a Ház rendezvénysorozat) és nem múlhat el Bányász-nap sem a zenekar aktív közreműködése nélkül. Immáron hagyomány, hogy az együttes egy évnyitó koncerttel köszönti közönségét, amelyen a könnyed hangvételű darabok mellett kiemelkedő helyet kapnak a hazai és külföldi zeneszerzők koncertművei, feldolgozásai is.
1974-ben Aranylant és Diploma címet,
1979-ben Koncert Zenekari és Örökös Kiváló Együttesi címet szerzett.
1959-1990-ig vezényelte Fátrai Márton a zenekat.
Пікірлер: 11
Csodalatos...... elvtarsak!
Szuper!!Ahogy a kardot a tisztek rántják egy ütemre,az fantasztikus!!!
@traube79
3 жыл бұрын
Azok nem tisztek, csak tiszthelyettesek. Apukám esküjén a béna főtörzsnek beszorult a kard tokba, rángatta a szerencsétlen..
Még ekkor is keményen verték a vigyázz menetet! Fegyelmezettek nagyon!
@LEK-we2hh
10 ай бұрын
🙈🤣
Ez igen!!!Az apám vert ilyen díszmenetet annó Győrben,mint század parancsnok!!!
1984.Szeptember 29.
Sziasztok, az 1986 Bicskei katonai esküről van esetleg felvétel, elvileg akkor is videozott valaki.. 😊
@zsoltihajni
3 жыл бұрын
Ez az Oroszlányi Bányász Koncert és Fúvószenekar szolgálata miatt került ide, hogy kinek lehet még hasonló felvétele, azt nem tudom.
@gyulabalogh9837
3 жыл бұрын
@@zsoltihajni Köszönöm..