1956 I Tóth Ilona per 1.rész I Bűnös vagy bűnbak?
Tóth Ilona hatodéves medika volt 1956-ban. Nagyon jól végezte a rá szabott feladatokat, talán jobban is, mint kellett volna. Letartóztatták, perbe fogták, elítélték, kivégezték. Pedig majdnem minden bizonyíték mellette szólt. Hogyan zajlott a pere, ami 1956 első kirakatpere volt?
Пікірлер: 9
Tök érdekes videókat csinálsz! 🙂😉 Le a kalappal! Csak így tovább!🙂
@b.irodalom9595
3 жыл бұрын
Köszönöm szépen😀
Nem rossz, de vannak benne pontatlanságok, pl. a per idején már nem volt ÁVO, sem ÁVH, mégis létező, működő szervezetként kerül említésre (2. rész, 4:40). Amúgy mi az a “forradalmista”? Ha a forradalomban részt vevő, annak céljaiért küzdő személyre gondolsz, akkor az “forradalmár”.
Csak nekem tűnt fel, hogy Tóth Ilona 2x ismételte a "valahol szív tájékán " részt a vallomásában 8:13 nál, zavarba jött és szünetet tartott, míg a bíró nem kérdezett vissza? Egyértelmű betanult szöveget mondott, és nem kapta meg a végszót időben a bírótól, ismételt, majd megint kimaradt a végszó így leállt és zavartan várt. A bírói kérdés után gépiesen folytatta.
Szerintem is jók a videók, de annyi a megjegyzésem, hogy nem elég jól összeszedni és megírni egy anyagot, azt legalább olyan hitelességgel kell átadni, így ha videot készít az ember akkor illik rendelkeznie mefekelõ tehetséggel és tapasztalqttal ezen a téren is,. Egy 56-os perrõl és gyilkosságokról nem ugyanabban a stílusban kell mesélni, mint amikor óvodás gyerekekbek mesél valaki kismanókról és tündérekrõl. Néhány helyen szinte érzelmileg felkavaró, milyen ellentétes a szöveg tarralma és a hozzá párosított hanglejtés és hangszín.
@b.irodalom9595
Жыл бұрын
Köszönöm a kritikát. Teljesen laikusan készítem ezt a csatornát. Szeretek kutatni, írni és átadni ezeket a történeteket olyanoknak, akik fogékonyak erre a témára. Nem jártam hangképző tanárhoz, színészetet sem tanultam soha. Próbálok tárgyilagos lenni, próbálok érzelmileg távolságot tartani a felkavaró témáktól. Hidd el, voltak nehéz pillanatok a kutatások során, engem is megviselt néhány részlet.
@andreapttsn
Жыл бұрын
@@b.irodalom9595 Én is köszönöm a választ, nagyra tartom ezt és azt is amit elmondtál. Nagyon jól kidolgozottak a videók és gratulálok a kutatómunkádhoz is, egyedül ez az egy megjegyzésem akadt, de megértem és megértelek. További jó munkát, és most már ezen infók tudatában, továbbra is megnézem és meghallgatom, elvonatkozva, a videoanyagaidat.
Hülye kérdés! Kicsinálták a komcsik és mindent magára vállalt...
Azt tanángatjuk mit miért mondott és szobrokat állitanak egy vélt vagy valós gyilkosnak ? Ez vicc. Undorító ez a mai világ. Ha nem tudják bizonyítani mi történt akkor akkor dicsőitik szoborral ? Kussoljanak és ne kényszerítsék ránk ezt az ügyet. Mindenki gondoljon amit akar de ne állitsanak szobrokat meg a többit