16th VETERANS, 6th MASTERS, 25th DISABLED WORLD CHAMPIONSHIP BULGARIA, PLOVDIV

Спорт

2024. június 14-15. között a Plovdiv (Bulgária) városa mellett található Plovdivi Evezőspályán került megrendezésre a XVI. Veterán, a VI. Masters és a XXV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság.
A Bolgár Sporthorgász Szövetség (BSFF) szervezésében lebonyolított világbajnokságon 21 nemzet 40 csapata mérette meg magát. A magyar nemzeti válogatottak a tavalyi sporttörténelmi siker után idén is mindhárom kategóriában dobogóra állhattak, ráadásul egyéni érmeknek is örülhetünk.
A Plovdiv határában található evezőspálya különösen kedves számunkra, hiszen nem telik el úgy világbajnokság, hogy hazai csapat ne álljon dobogóra az ott rendezett világversenyeken. Bár finoman szólva sem dúskál halban, ennél egyenletesebb medrű versenypályát el sem lehetne képzelni. Ez teszi a világ talán egyik legjobb finomszerelékes versenypályájává a bolgár város melletti mesterséges csatornát.
Csapataink a négynapos edzéshét és a kötelező edzésnap után már határozott elképzeléssel vágtak neki a versenynek. Sajnos az első versenynapon érkező, erős széllel és szakadó esővel járó hidegfront nagyon megnehezítette a versenyzőink dolgát, hiszen a matchbotos távon használt kis méretű úszókkal szinte lehetetlen volt a halfogás. Szerencsére a forduló második felére már csitult a szél, így csapataink reménykedve várták a folytatást. A második fordulóban már működött az aprólékosan kidolgozott taktika, csapataink ezen a napon is szépen teljesítettek.
A veterán világbajnokságot Olaszország csapata nyerte 27 ponttal, második helyen Szlovénia válogatottja végzett 28 ponttal, a magyar csapat 34 ponttal bronzérmet szerzett. Nemzeti válogatottunk összetétele: Timár Szabolcs szövetségi kapitány, Papp Zoltán másodkapitány, Jónás György, Pausits Imre, Papp József, Timár Gábor, Varga József versenyzők, ifj. Varga József, Gyurkovics Gyula, Csöregi Balázs segítők, Végh Tamás delegációvezető. Papp József - feltéve a koronát az elmúlt évek kimagasló teljesítményére - egyéniben világbajnoki címet szerzett 3 ponttal. Pontazonossággal, de kisebb fogott súllyal Bozidar Magdic (Horvátország) ezüstérmes lett, Egidij Knez (Szlovénia) 4 ponttal bronzérmet szerzett. A tavalyi egyéni világbajnok, Timár Gábor 5 ponttal a 4. helyen végzett.
A mozgáskorlátozott világbajnokságot is Olaszország válogatottja nyerte 19 ponttal, a magyar válogatott 24 ponttal ezüstérmes lett, a Cseh Köztársaság csapata 32 ponttal a 3. helyen végzett. A csapat tagjai: Horváth Gyula Gábor szövetségi kapitány, Kisjuhász Bence másodkapitány, Csala Tibor, Gurisatti Gyula, Jámbor János, Jéger Szabolcs versenyzők, Jámbor Dávid, Smányi Szabolcs, Szász Attila, Szűcs Tamás segítők, Végh Tamás delegációvezető. A kategória egyéni versenyét 2 ponttal Rudolf Centrih (Szlovénia) nyerte, második helyen végzett a 3 pontos Giovanni Botazzi (Olaszország), aki csupán fogott súllyal előzte meg a szintén 3 pontos Gurisatti Gyulát, aki így bronzérmet szerzett. Csala Tibor a tavalyi teljesítményét megismételve 4 ponttal a 4. helyen végzett.
A masters világbajnokságot szintén az olasz válogatott nyerte 29 ponttal, a magyar nemzeti válogatott 35 pontot gyűjtve ezüstérmet szerzett, míg harmadik helyen Anglia válogatottja végzett 61 ponttal. Itt is született egy szép egyéni magyar eredmény. A világbajnok Andrea Botti (Olaszország, 4 pont) mögött csupán egy ponttal lemaradva Ambrus Tibor ezüstérmes lett, harmadik helyen szintén öt ponttal, de kisebb fogott súllyal Giancarlo Armiraglio (Olaszország) végzett. A magyar csapat összeállítása: Timár Dániel szövetségi kapitány, Hajdú Tamás másodkapitány, Ambrus Tibor, Erdei Attila Csaba, Heimann József, Holler László, Horváth Tibor versenyzők; Barna Szilárd, Lengyel István, Heimanné Lévai Beáta, Tóth Szilvia, Vörösházi György delegációvezető.

Пікірлер: 1

  • @laszlomolnar9356
    @laszlomolnar9356Ай бұрын

    Nagy gratuláció minden résztvevőnek! Ezt nagyon nehéz végignézni úgy , hogy az ember ne érzékenyüljön el. Ez a versenyhorgászat csúcsa! A kapitányok részéről a riport alatt az a tisztelet és alázat példa értékű.

Келесі