15 éves Telefon kommunikációja egy 20 éves Laptoppal Infraporton keresztül (+ Floppy cameo)
Ғылым және технология
A sötét kétezres évek közepén járunk, hol az MP3 dalok lejátszása még csak a gazdag ficsúrok kiváltsága volt. A csóró gyereknek be kellett érnie a MIDI hangzással, és ennek megvolt a maga technológiája. A videóban egy 20 éves laptop, egy 15 éves telefon, és egy 23 éves számítógép "kommunikál" a modern világgal, és egymással.
Пікірлер: 82
A hangszórók kicsit horror hatást adnak át
Ejj mikor a faluban csak az orvosnál és a polgármesteri hivatalban volt "vezetékes" Matáv telefon és mindenki másnak max rádiós Matávja volt. Bezzeg a szomszéd településen már az ISDN és ADSL hasitott. Na akkor volt nekem valami Siemens szines telefonom ami már tudta a GPRS-t. Kamerája se volt még, max lehetett hozzá külön venni. Látom a tieddel még önarcképet is lehetett készíteni. :) A 6-7000 forintos telefonszámlámba kemény 250 mb adatforgalom fért bele. Infrán keresztül ment az internet és volt káromkodás amikor infra hibákat kaptam. Természetesen csak MSN-re használtam, hogy kibirja a forgalmi keretet egész hónapban. LAN parti is személyesen volt, legalább együtt ittunk közben. Micsoda idők voltak. muhaha
2005ben már nem annyira volt divat a midi hang.Én pont akkor vagyis picit előtte 2004ben vettem egy motorola v550et és arra már normális mp3 zenéket is be lehetett állítani csengőhangként.
7:43 a jó öreg t-zones (WAP) :) ahol 300 ft-ért lehetett háttérképet vagy csengőhangot vásárolni, na meg híreket olvasgatni 13Ft/10 Kilobájt. :) :)
@-_VIP_-
2 жыл бұрын
Használta ezeket az, aki nem ismerte az orosz oldalakat meg a waptrick-et 😄
@LaciDoszka
2 жыл бұрын
@@-_VIP_- Magam sem fizettem külön a csengőhangokért. Volt jónéhány orosz, na meg a "melodyplaza" :)
@csabaszalardi8227
6 ай бұрын
🎉🤣🎉🤣😁😂😀🇮🇪
@csabaszalardi8227
6 ай бұрын
🎉🎉😂❤
USB hosszabbító kábellel lehetne megoldani az MP3-as lejátszó csatlakoztatását.
11:21 az ott egy bong?
@kerepeczki23
3 жыл бұрын
én is azt néztem xd
Én mobilinternet modemként használtam egy hasonlóan fantasztikus telefont egy ugyanilyen szuper laptoppal. Infrán kötöttem össze a kettőt (mivel nem volt adatkábeles a telefon), és működött! Igaz kb. percekig töltött egy weboldal, de a szöveg egész hamar olvasható volt. :D Ez még azelőtt volt, mielőtt bekötötték a vezetékes internetet.
Alcatel OT 556 ilyen telefonom volt és még mindíg megvan :D
A hőskor. Örülök,hogy rátaláltam. Lesz mit megnéznem.
Külön lehet kapni átalakitot szolgáltatoknál. 😊
Azt írja hogy made in france soha nem hitem volna hogy a franciák gyártottak telefon az országukban öröm volt látni hogy régen még a fr. is dolgoztak
DX-BALL:O... mekkora kedvenc volt:D
Bakker, ilyen telefonom volt anno :) Alcatel OT 565
Ez az en gyerekkoromhoz kepest mar urtechnika volt. Mi meg orakig potyoktuk be a csengohang "kodot" majd a tempo megadasa utan szolt a BigBrother focimdal a nokian. Aztan kesobb mikor ket 6210 en ment a snake multi infran. Na az volt a meno kicsit mozdultal megakadt de eskuszom imadtuk.
A midiletőltős oldal linkjét elkérhetem?
13:31 még retrobb hatású xd
az OP rendszer nem ismeri fel a pendrive-okat, ha mondjuk a lapin lenne net, akkor talán felismerné az újabb pendrive-okat is...vagy legalábbis le kellene hozzá tölteni drivet... :-)
10:20 szakadok😅😅😅
@szabolcsnagy6807
3 жыл бұрын
Kék halál (BOSD) = Blue Of Screen Dead
Anno fél évi zsebpénzemből vettem ilyet újonnan T-mobileval, első kamerás és színes kijelzős telefonom volt. úgy 3 évig használtam, de máig megvan a dobozában elrakva :) ... bár a gumi borítása kicsit szétmállott Anno szerkesztettem rá csengőhangokat, lehetett a midi fájlt úgy szerkeszteni (vagy nem azt? rég volt már), hogy az egyik hangsáv a rezgés legyen maga így zenére lehetett "programozni" a rezgést :D
A bong meg ott mosolyog az asztalon,ahogy kell! #420
Nagyon király volt abban az időben.
Jó lett a videó! Milyen gombal kapcsoltad be?
@jetlaster3477
3 жыл бұрын
(telefont)
@referenc88
3 жыл бұрын
Kikapcsoló/hívás bontás gomb
mi a neve annak a midinek amit lejátszottál? tetszik. Edit: megtaláltam. www.mididb.com/alan-walker/
Nekem Alcatel 311 és nem szines kijeelzös :D és a középsö gomb mindig tönkrement mert az volt az ok gomb
z jó video én is szoktam iet csinálnia mit a video végén mondasz nekem van egy noki a3650 azon ful müködik minde és van mikor azzal fotozook azon halgatok eznét stb
Miért van az, hogy amikor kézből leteszed kissé javul a helyzet? Mintha olyankor több hang lenne a helyén annál, mint amikor kézbe veszed.
@referenc88
3 жыл бұрын
Leárnyékolja a hangot
nem, nem a régi telefonoknál, hanem a fostalicska alcatelnél...de szerintem beállítás kérdése és azt is be lehet állítani valahogy... :-)
A GameBoy Colornak is volt infrája azt is be lehetne venni a buliba valahogyan összetökéletlenkedni xD
www.philscomputerlab.com/windows-98-usb-storage-driver.html Windows 98 alá lehet feltenni univerzális USB drivert :) így bármilyen géped van, meg fog enni minden pendriveot, nálam pl egy P4-es gépen a Win98 simán megeszik egy pendriveot tehát felismeri, de egy 2000 körüli 533 MHz-es ótvar Celeron szaron is felismerte Egy a hiba, hogy angolul van csak rá, így ha felrakod magyar Win98-ra, akkor a startmenü az angol lesz, meg 1-2 asztali elem, de attól függetlenül még működni fog
Az iPhone on is csak Midi használható csengőhangként
Az én első gépem Windows XP-volt de még lehetett rajta 720 p Ben videót nézni 2002 gép volt
USB hosszabitod nincs?:) olcso tétel :)
Romantikus 👁️👄👁️
Mi a neve a telefonnak mert nekem is ilyen van
14:36 PFUUU
14:44 az ott egy bong?😂😂
91-es vagy ezek szerint?
Nem a méret a lényeg 😊
Kár,.hogy nincs SIM kártya átalakítód amiből a mai micro SIM kártyát kitöröd és akkor faszául lenne. Érdekes, hogy rezeg az LCD kijelzője a telónak.🤔🤔🤔ezeket alkatrész telefonnal hívtuk. És a SIM kártya olvasó js Működik.😊😊😊
mi az ifra driver mi a neve??????????????
Jó a bongod:)
Nekem is van infraportos laptopom ami windows xp-s csak annyi a különbség hogy én nem telefonnal csinálom hanem fényképezővel ami xp és wista konpatibilis volt. 2005-ös modern mai napig használom.(Fujifilm Finepix a820)
én régi kagylós zimzum samsungon sakkoztam, és egyszerűbb volt megverni nehezebb fokozaton, mint a könnyebbeken
nusb-t tudnám ajánlani win98ra akkor bármilye pendrive-ot felismer
Nekem van egy ugyanúgy 2005-ös telefonom, de abba a hangszóró az hibátlan
26 éves vagyok de végeztem a simogatós okos szarokkal. Nyomógombost hordok magammal. Mindenre itthon itt az asztali gép.
@beldrayanonymus5925
3 жыл бұрын
Vagy laptop
@davidnagy2894
3 жыл бұрын
Sokan használnak nyomógombos telefont a mai napig is.
Windows 2000 és Nokia telefon nem kommunikál az infraportal találkoztatok ezzel a problémával? megsúgom csak Windows 2000 nél nem működik.
Én most vettem egy új gombos Alcatel 3088X mobiltelefont.😉👍 Nagyon király mobiltelefon 👍, az új combos gombos Alcatel 3088X. Az Almás mobilok a fasorban sincsenek az Alcatel mobiltelefonhoz képest.😀
@tiborcsopaki4704
3 жыл бұрын
Benézted,az iPhone mobilok a legjobbak 🤷🏽♂️🤪🤪🤪
@janina-is-ember2763
3 жыл бұрын
@@tiborcsopaki4704 Láttál már gombos iPhone mobiltelefont??? Mert nekem is van iPhone telefonom, de gombos sajnos nincs szerintem.🤔
14:50 A monitor bal oldalán , ott egy bong :)
14:38 kedvenc rész XD ,,pfú" de hamis volt.
kapok egy szivet? jól esne
elég lenne egy lejárt SIM kártya is bele, mindegy, csak valami legyen benne....de ha szólsz, akkor adok, nekem vannak lejárt kártyáim... :-)))
@YeahImGabor
3 жыл бұрын
Én kaphatok Pannon osat?
@atasnonsense
3 жыл бұрын
@@YeahImGabor kaphatsz, ha van olyanom, de úgy emlékszem, hogy van :-) Bp-n vagyok, eljössz érte?
@atasnonsense
3 жыл бұрын
@@YeahImGabor nahh, meg is találtam :-) Valahol van egy vodás vadi új kártyám is, amit a net miatt vettem kemény 500Ft-ért, de végül nem lett aktiválva...
@YeahImGabor
3 жыл бұрын
@@atasnonsense szia. Bocsi a késő válaszért de már szereztem egyet
Hova valósi vagy? Legközelebb gyere át Szolnokra, összerakom a régi telómat(nokia 6234, csak legyen jó a BP-6M aksija) és microsdről vagy bluetoothról telómra, majd infrán átdobjuk ;)
Fu azok a szép idők. :D ;)
5:17
nekem van siemens c 35 első és Nokia 1610 tepsi meg Nokia 2110 is
Mondd te mégis mi a jóistent csináltál azzal a telefonnal, hogy az a benne lévő szegény Yamaha MA-3-as hangcsip tönkrement benne? 😢Komolyan mondom mindig annyira szomorú vagyok, amikor ilyeneket hallok, hogy egy ilyen elképesztően sokoldalú, minőségi és egykor nagyon népszerű és sikeres japán hangcsip ilyen szarul, ilyen nyekergően szól. ☹ Hányszor basztad földhöz azt a szerencsétlen telót?
@KarthikeyanNarain
Жыл бұрын
Gondolod ha annyiszor földhöz vágtam volna, ennyite egyben lenne még?
@akosszocs6412
Жыл бұрын
@@KarthikeyanNarain Na jó, kicsit túl messzire mentem ezzel a kérdéssel. Bocsi. Lehet, hogy az idő múlásával ment tönkre. Régi már.
baszott vicces h ott egy bong
Nekem nokia3220 van
Bírom a java telefonokat, még most is olyanom van, kell a fa.. péniszemnek okostelefon... 🤣🤣🤣 Bár az igazat megvallva IPad-em attól még van... 🤣🤣🤣
gg😀😀😀😀
14:46 menő bong!